Kelet-Magyarország, 1973. március (33. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-25 / 71. szám

t. oMa! KELET-MAGYARORSZAG - VASÁRNAPI MELLEKLET ¥978. mlrcfu» A Trencsényi Imres Urvasárnap Kozma mérnök pénteken hazaszélt a fe­leségének, hogy valamivel később megy ha­za. — Mennyi az a valamivel? — kérdezte Ingerülten az asszonyba. — Szivecském, legalább fél órája hívlak. Ezz.'! is telt az idő. —■ Már a barátnőmmel sem beszélgethe­tő’ — csattant fel Anna. 'leges szegénykém — gondolta a mér­nök. — igaz. mostanában valóban keveset vág ak együtt. — Ne mondd nekem, hogy túlórázol — ke.’ tett az asszony. — Én sem vagyok hü­lye án is jártam technikumba, annyit én is tudok, hogy a te munkakörödben nem lehet táió: tzni. Annának abban igaza volt, hogy férje az iben nem túlórázhat. Hat órát ül mere- a főkontrollteremben, bámulja a 127 zert. melyek a kontrolltermek műszerei- működését ellenőrzik. Aki látott embert ypn műszak után, tudja, hogy itt szó sem .ein,*2 túlóráról... Végtére is egy 3. felelősségi osztályba tar­tozó mérnök nem verheti nagydobra, hogy munkaidő után privát házakhoz jár krono- yizort javítani. H3 megmondja a feleségének, az egyszer elkottyanthatja a barátnőjének, tofitnő a férjének, valaki meg az adóhiva- talpak — akkor pedig hiába volt az egész. Meg aztán legyen csak meglepetés az asz- ^zonvkának... \ tilég szerencse, hogy piacra került ez a kronov.zor. Enélkül magafajta mérnökember teljesen a havi fixre lenne utalva. Abból pe- ig aligha vehetne ma egy átlagos mérnök ■hajót L. Kozmának évek óta ez a szíve vágya- Es erre nem azért van szüksége, hogy felvághas­son a kollégák előtt. Bár az utóbbi időben Svat is, lett-.. Kozma nem megszállottja a modern technikának. A kronoviziót például egyenesen utálja. A házban több lakónak van már ilyen készüléke. Esténként azt hin­né az ember, kitört a magma, pedig csak az elmúlt évszázadok véres csatajelenetein izgul a szomszédság. Kozma mérnök ötéves helikopterén járt munkába. Ezzel már-már különcnek számított. De Kozma nem volt különc, csak az átlagosnál talán jobban'sze­rette a természetet. Élvezte is. ha ez egyál­talán lehetséges volt még a Földön. Amíg né­hány ezer méteres magasságban tiszta volta ifvegő. amíg le lehetett ereszkedni hét vé­gén a Csendes-, vagy az Indiai-óceán köze­pén, és tutajt bontva órákig is elnapozgat- hatott az ember anélkül, hogy bárki is há- Borította volna. Ma már mindenki az óceá­nokra jár ringatózni. De ez még mind tűrhető lett volna, ha a néhány éve még tiszta kék óceánvíz nem veszti el fokozatosan egészséges, üdítő szánét, eff1-nem válik egyre poshadtabbá, a levegő egyre szennyezettebbé. A jobbak már évek óta más bolygón töltik a szabadságukat. A levegőt és a vizet ugyan legtöbb helyen nél­külözniük kell, de a tájak még természete­sek, ipari létesítmények nem éktelenítik a látványt, brutális zajok nincsenek, és a köz­lekedési veszélytényezők sem tartják állandó készenlétben az idegrendszert A kisméretű, viszonylag olcsó üzemű űr­rakéták szériagyártása már nem a „jövő ze­néje”. Ma már legalább 8—10 világvállalat verseng a piaci elsőségért, és hihető, hogy 10 éven belül mindenki számára elérhető lesz, amit ma még az emberek többsége csak prosoektusokból ismer. A mérnök péntek délben magához vette pénzét meg a bankkölcsönt, és felszállt, hogy körbejárja a rakétaszalonokat. Végül megál­lapodott egy jó teljesítményű, de a tervezett­nél jóval drágább típusnál. Üsse kő, legföl­jebb még egy-két évig javítgatja a kronovi- zorokat, meg amit még addig a pihentagyúak kitalálnak... — Óhajtja most átvenni,- mérnök úr, vagy bejáratva szállítsuk? — kérdezte az nd\ rias tisztviselő. — Holnap reggel lenne egy kis utam ve­le — felelte a mérnök elgondolkozva. — Nem javaslom — halkította le hang­ját a derék fickó. — Bejáratjuk önnek Föld körüli pályán, akkor aztán repülhet akár a Szaturnuszra is. Két évig nem lesz baj ve­le, ezt én mondom önnek. — És így mikor tudnák szállítani? — Vasárnap reggel megfelel? — Tökéletesen — sóhajtott a mérnök, és rsebébe nyúlt... A szombat reggel keserves volt, mert Kozma már hét eleje óta arra állította be magát, hogy ma kiruccannak. Anna számára továbbra is meglepetésnek tartogatta az űr­hajót, így a péntek estéről is csak általános­ságokban adott számot. Anna megérezte a hazugságot. Előrántotta bőröndjét, és csórna, goin kezdett. Őrültség összeveszni semmiség miatt, de Kozma érezte, az is suta lenne, ha most elő­szedni a pénteki vásárt igazoló papírokat. Nem pattanna igazán a meglepetés. Időbe telne amíg az asszony beletörődne, hogy adóss got vettek a nyakukba, halasztódik a költözés — valamiért, amiről még képe sincs. násnap, amikor meglátná a cso­dálat' gépet, már nem is tudna neki örül így döntött hát. minden áron hall­gat • g, Ennyit mondott csak: — Csillapodj, kedves. Megéri. Esküszöm, vasárnap a nyakamba fogsz ugrani. Lefeküdtek egymás mellé. A férj bekap­csolta a hipnofort, kétszer is ellenőrizte az ébresztési időt, azután homlokon csókolta a feleségét, és a másik oldalára fordult. Nem­sokára érezték az álmosító hullámokat, de elaludni egyikük sem tudott még sokáig, bár a kinti zaj most sem volt erősebb, mint bár­mikor. Kozma mérnöknek eszébe jutott egy ma látott kép a múltból. Azok a tudatlan régiek kémiai módszerekkel altatták magukat, pedig még fogalmuk sem lehetett arról, mi az a zajártalom... Vasárnap reggel már korán jelentkezett is a szerelő a meserakétával. A házaspár bol­dog volt. Megnyílt az út a tiszta fényű csil­lagok felé... A szerelő megmutogatta az űrhajó veze­tésének minden fogását, és — bár a szerke- zet viszonylag egyszerű volt —, ajánlotta a mérnöknek, hogy azért olvassa el a kezelési utasítást. Majd aláíratott egy elismervényt az Űrhajózási Szabályok átvételéről, és még egy- szer megjegyezte: — A kormányszerkezet minden oldalra fordítható, de ha a kedves vevő nem hasz­nálja ki a csillagászati vonzásokat meg a tehetetlenségi erőt, hamar elfogy az üzem­anyag. A Vilcsiben ma már elég jól jelzik az útvonalakat, ha nem vigyáz az ember, neki is mehet a jelzőtesteknek, az pedig sokba kerül. Van egy régi mondás, uram: „Járt utat a járatlanért el né hagyj...” A start kitűnően sikerült. Oly sebesen röppentek fel a ház elől, hogy mire észbe kaptak, orruk előtt lebegett a jelzés: „Föld körüli pálya”. Igen ám, de itt várniuk kel­lett, hogy besorolhassanak az egymást nagy sebességgel követő rakéták közé. Egy nehéz­súlyú rakéta lassított, és pilótája ingerült hangon reccsent rájuk, hogy „mire várnak?!” Még nagyobb volt a tumultus a Vénusz felé vezető távolsági út kezdeténél. Itt re­kedt hangú forgalomirányítók röpködtek, biz­tosítva a pályát hol a felszállóknak, hol a leszállóknak. Volt ugyan a csomópontnál egy űrbisztró, de azt nem sokan látogatták, mert ha valaki beállt a parkirozóhelyre, egyhamar nem került rá a sor. Tanácsos volt állandó­an a rakétában tartózkodni, mert a start­pont az égitestek mozgása következtében folytonosan vándorolt, s így az egész oszlop •hol előre lendült, hol tolatásra kényszerült. Téboly volt. Kozma mérnökéket csak az vi­gasztalta, hogy kint a világűrben majd sza­badon mozoghatnak... Végre egyenesben! Sajnos azonban ez az élmény is alatta maradt a várakozásnak, mert az előttük indított rakéta olyan hang­lassúsággal szállt előttük, hogy nem használ­hatták ki ők sem a repülő test lendületét, gyakran kényszerültek fékezésre. Ráadásul később még ez a gyatra tempó is csökkent. Kozma csak nagy önfegyelemmel tudta meg­őrizni nyugalmát, hogy ki ne törjön a sor­ból; de jól is tette, hogy nyugton maradt, mert nemsokára különös tömeg keresztezte az űroszlop útját. A rakéták lassítottak, kitér­tek, egyesek már nehezen manővereztek — üzemanyagjuk fogyóban volt Az égitest nem volt nagyobb, mint egy sziget az Adrián, de fémesen csillogott, és — eltekintve a körülményektől — tulajdonkép­pen még gyönyörködtetésre is alkalmas lett volna. Kozma megizzadt a könnyű űrruha alatt, ahogy belegondolt: — A mindenségit! Ha ezzel a meteorral a Föld légterében talál­kozunk, leég a bajszunk!». Aztán hirtelen felélénkülve feleségéhez fordult: — Van egy ötletem! Innen úgysem engednek egyhamar tovább. Nézz ki. az Ur- rendészet leállít mindenkit. Mi lenne, ki ki­kötnénk, és körülnéznénk ezen a golyóbison? Anna lelkesedéssel fogadta az ötletet. Kozma lassan körözött az égitest felett, al­kalmas leszállóhelyet keresvén, majd teljes biztonsággal le is ereszkedett Alighogy lábuk talajt ért, rikácsoló hang ütötte meg a fülüket. A közeli horizont mö­gül dühös emberek futottak elő. karjukkal tiltakozó mozdulatokat végezve. Kozmáék el­ső reflexe a megdöbbenés volt. Már-már el­nézést kérve visszahúzódtak űrhajójukba, de a férfiban hirtelen feltámadt a kaján ellen­kezés ösztöne. — Nekem aztán mutogathattok — morog­ta félhangosan —, úgysem értem, mit karaty­tyoltok_. De sajnos értette. így hát mégiscsak el­nézést kért, és visszasegítette nejét a raké­tába. Elvégre lehet, hogy ezek már kora reg­gel óta itt lajhárkodnak... — Elinduljunk még a Vénuszra? — for­dult az asszonyhoz, miután berántotta az aj­tót. Anna az órájára nézett: — Haza is kell még érni — felelte ked­vetlenül. — Jobb is, ha most visszafordulunk — bólintott á mérnök. — Dél van. Talán most még visszafelé nem lesz olyan nagy a for­galom... Jól számítottak. Viszonylag. Sötétedés előtt hazaértek, és ez »am volt éppen rossz . dolog... Anna megkérdezte a Telexikont, mikor kezdődött a kozmikus korszak. Vacsora után átnéztek a szomszédba. Elmesélték, hogyan i áriak, háborogtak, nevettek, ittak, vicceket .meséltek; végül megkeresték kronovizión ama időket, mikor még azon tréfálkoztak az emberek, hogy „két űrhajó találkozik a világ­űrben—” Tudományos diákköri munka a tanárképző főiskolán Milyen a jó pedagógus? Arra a tanárra néznek-e fel a diákok, aki olyan, mint egy élő tankönyv, vagy arra, aki plusz ismerete­ket is gyűjtögetett, s alkalomadtán a gyere- kék érdeklődési körét is próbálja tágítani? Ezek a kérdések is szóba kerültek, amikor a XI. országos tudományos diákköri konferen­cia jellegéről, feladatairól és a diákkörökben végzett munkáról beszélgettünk a Nyíregyhá­zi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Az elmúlt hét végén zajlott le a háromnapos rendezvény, amelyen négy tanárképző főis­kola. három egyetem bölcsészkara, valamint tanító- és óvónőképző intézetek hallgatói ol­vasták fel és vitatták meg a konferenciára beérkezett dolgozatokat. Dr. Margócsy József főigazgató válaszaiból kiderül, hogy szeren­csésen oldódik újabban a korábbi évekre jel­lemző prakticista szemlélet, amely a főiskolai hallgatótól azt követelte, hogy leendő pá­lyájára készülve, leszűkítve, érdeklődésével és tájékozódásával arra koncentráljon, amit közvetlenül, kötelező tananyagként használ­hat majd fel az általános iskolákban. Csak az utóbbi időben tisztázódott, hogy a hivatásra készülés és a tudományos igényű pluszmunka nem áll ellentétben egymással. Sőt, egyre több pedagógusképző intézetben és egyre több tanszéken vallják, hogy nem elég csalt a jegyzetet megtanulni. A nyíregyházi tanárképző főiskolán a földrajz, állattan, matematika, a történelem, nyelvészet, irodalom, illetve a marxizmus és a pedagógia tanításához adják a tanszékek a legkopiolyabb segítséget azoknak a hallgatók­nak, akiknek erejéből a kötelező anyag mel­lett még tágabb kutatásokra, kísérletezések­re, laboratóriumi gyakorlatra is jut. A kísér­letezésekre korszerűen felszerelt laboratóriu­mokkal rendelkeznek. Arra is lehetősége van a főiskolának, hogy a tudományos kutatáso­kat végző diákok munkáját irányító tanáro. kát más felsőoktatási intézményekbe hosz­szabb tapasztalatszerző útra is elküldjék. A fiatal főiskola életében már számottevő ez a munka, a hallgatók 8—10 százalékát érinti. ..Idősebb” főiskolák, egyetemek is kö­rülbelül ilyen arányt tudnak felmutatni. Jó néhányan a diákköri konferenciákon való be­mutatkozásig is eljutottak. A Nyíregyházán rendezett tánsadalomtudományi tagozat ma­gyar- és világirodalmi, nyelvészeti, történél. mi és néprajzi szekciójában kilenc nyíregy­házi főiskolás dolgozata hangzott el. Többen választottak Petőfi költészetéhez, nyelvi esz­közeihez. s kora társadalmának elemzéséhez kapcsolódó témát. Ez nem volt véletlen, hi­szen a konferenciát is a Petőfi-jubileum szellemében rendezték, s a bemutatott 104 dolgozat nagy- része foglalkozott a költővel. Díjnyertes is van a nyíregyháziak között, s alig ért véget ez a rendezvény, a következő csoportok már készülődnek a többi tagozaton való bemutatkozásra. A diákköri munka nem egy zárt egység, minden diák számára lehetőséget ad. A tan­székeken általában IQ és 20 között váltakozik a törzsgárda száma. Származik-e előnye egy diáknak abból, hogy szabad idejét tudomá. nyos munkára fordítja? Felemelt osztályzatot seqki sem kap ezért, s ha osztályzatokban nem is mérhető ez az előny, valamiképpen mégis hasznos mindkét fél számára. Máris több olyan volt diákkörös nevét tudják felsorol­ni. akik két éve, vagy korábban végeztek, közben megszerezték a kiegészítő diplomát, s már a főiskolán tanítanak. Visszajöttek, s ál­talában folytatják a diákkörben megkezdett tudományos munkát. ?P*fü3r (be) Barzó Endre emlékkiállítása Debrecenben Nehéz meghatottság nélkül a nyíregyhá­ziaknak megnézni ezt a kiállítást. Legelőször is azért, mert a művésznek főleg érett korából kiállított anyaga olyan szenvedélyes, hogy felkorbácsolja az érzése­ket. Izgatottan száguldó ecsetvonásai, expresz- szív. olykor vad színakkordjai mindenkire mély hatással vannak. Ugyanakkor ez a lázas festészet csodálatos rendet áraszt. A festmé­nyeken túl, azok mögött egy rendkívüli te­hetséggel megáldott művész és — amit mű­vészeknél nem szoktak mindig tekintetbe venni — egy kivételesen értékes és gazdag emberi egyéniség körvonalai sejlenek ki. Ezért van, hogy Barzó képei első meglátáskor is olyan súlyosak, hogy szinte „fejbe vágják” a nézőt, évek múltán pedig, mint az a nagy művészet sajátja, hatásuk nem csökken, ha­nem egyre több szépséget fedezünk fel rajta, esztétikai tartalmában is színeződik, gazdago­dik: éL De nem túlzás ez a nagy lelkesedés? — kérdezné valaki. Hozzátehetné azt is. hogy legyünk őszinték, nincs neve, az új művészeti lexikon meg sem említi. A kérdés és a válasz egyúttal a Barzó- probléma kulcsa is. Mert van egy ilyen prob­léma. mely szorosan összenőtt a Nyíregyhá­za-problémával is. A kérdésre az igazi fele­Nyelvi sarok A VILÁG A londoni Néptudományi és Szociológiai Intézetnek 1957-ben közölt és akkoriban a magyar sajtóban is ismertetett vizsgálatai sze­rint 2796 nyelvet beszélnek a földön. Ez az adat pontosnak azzal a megszorítással fogad­ható el: az akkori ismereteink szerint ennyi nyelv él a földön. Azóta már az Élet és Tu­domány hírt adott újabb nyelvről is. Felfe­deztek ugyanis Brazília mocsarai között egy, a világtól teljesen elzárt népet. Igaz, e nép 40—50 embert számlál csak, de az említett közel 2800 nyelv között nem egy van olyan, amit nem beszélnek többen. A londoni adat hozzávetőleges voltát maguk az adatközlők is érezték. Hivatkoznak ugyanis arra, hogy Amerika közel 12 millió őslakosa 600—700 nyelvet beszél, a behatóbb vizsgálatok azon­ban kideríthetik azt, hogy ezek közül sok csak nyelvjárás, és nem önálló nyelv. 1970-ben jelent meg Antal László, Cson­gor Barnabás és Fodor István „A világ nyel­vei” cír**5 könyve. A mű bevezetőjében azt írják, nem lehet ma még pontos választ adni arra, hány nyelvet beszélnek a világon. Hoz­závetőlegesen 3—4000 körül jár ,,a ma ismert, illetve régebben beszélt, de valamilyen mó­don feljegyzett vagy említett” nyelvek száma.1 Pontos számot majd csak akkor tud adni a tudomány, ha minden nyelvnek meglesz a tudományos leírása. Az is nagyon zavarja a nyelvek megszámolását, hogy a nyelv és a nyelvjárás elhatárolására nincs elfogadott el­vi mércénk. Vannak ugyan kapaszkodók a kettő dl választására, de ezeket egyértelműen letet tulajdonképpen Barzónak egy-egy képe felé fordulás adja meg, beszélgetés magával a művel. A megnyitón Tóth Ervin ezt a kitételt használta: „Benczúr mellett Nyíregyháza leg­nagyobb festője.” Ez így van, Benczúr tény­leg Nyíregyházán született, de ezenkívül mennyiben a pú festőnk? Nem merjük meg­kérdezni magunktól. Viszont Barzó esete egészen más. Szülőháza, sírja itt van. Itt él­nek rokonai, egykori barátai. Képei nagy ré­sze is a városban van. És itt nyíregyházi probléma a Barzó-probléma, így érthetjük meg, hogy miért nem ismeri a hivatalos mű­történet Barzó Endrét. E sorok szerzője egy régebbi, Barzó ta­nulmányával elsőként dobott egy követ a tó tükrébe. A Soltész Albert által mozgatott bu­dapesti és nyíregyházi kiállítással gyűrűzött egy kis kört, egy nagyobb kört. Most a deb­receni kiállítás egy további hullámgyűrű. Váljon milyen messze fog eljutni? A kiállítás március 19-éij délután nyílt a debreceni TIT helyiségében húszegynéhány képpel. Soltész Albert rendezésében. Dr. Szo- doray Lajos professzor nyitotta meg. s dr. Tóth Ervin ismertette Barzó Endre életét, és méltatta művészetét. A kiállítás két hétig lesz nyitva. Koroknay Gyula NYELVEI mindenütt a világon nem fogadják el. Szok­ták azt mondani, hogy ugyanazon nyelv nyelvjárásairól beszélünk addig, amíg annak a beszélői megértik egymást, külön nyelvről, ha már nem értik egymást. E szerint az elv szerint a szicíliai olasz és a Velence környéki olasz külön nyelvek, hiszen a beszélőik nem értik egymást, viszont a svéd és a t egymásnak csak nyelvjárásai, mert megértik egymást. Egy másik, jóval megnyugtatóbb felfogás szerint külön nyelveknek kell tekin­teni azokat, amelyek beszélői hosszabb időn át külön államiságban éltek vagy élnek, és külön irodalmi hagyományt alakítottak ki. Ez elv figyelembevételével tartjuk például külön nyelveknek a csehet és a szlovákot, a finnt és az észtet. A nyelvek megoszlása mennyiségi szem­pontból nagyon aránytalan és különböző. Mindössze 13 olyan nyelv van, amelyet 50 milliónál több ember tart anyanyelvének. A kínai, az angol, a hindu és az orosz nyelvet beszélik a legtöbben. Anyanyelvűnk, a ma­gyar meglehetősen előkelő helyet foglal el a beszélt nyelvek sorában: egyike annak a 29 nyelvnek, amelyet 10 milliónál többen be­szélnek. N ■ A nyelvek földrajzi feloszlása is nagyon különböző. Európában közel 60 nyelvet be­szélnek, Közép-Afrikában csak a bantu nyel­vek száma megközelíti a százat, a szudánl nyelveké pedig az ötszázat. Bachát Iészló

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents