Kelet-Magyarország, 1973. február (33. évfolyam, 26-49. szám)

1973-02-11 / 35. szám

tarn. feSrnír fl. **TW-WfX75¥A1fOiRSTAG — VASARNAPT MELUeTfLlW f. öfM Bereg újabb sikere Stáció Privilégiórum Nyíregyháza várossá nyilvánításának évfordulója 135 éve, hogy Nyíregyháza lakosai előtt kihirdették V. Ferdinánd királyi privilégiu­mát. 1838. január 22-ig, a várossá nyilvánító ki­rályi privilégium kihirdetéséig küzdelmes út vezetett. E folyamatnak jól kitapintható pólu­sai vannak, melyek egy-egy állomást, törté­nelmi pillanatot jelentenek a várossá fejlődő Nyíregyháza életében. Ezek közé tartozik a tö­rök korszak utáni elnéptelenedés, melyről egy városi monográfia a következőket írja: „Nyír­egyháza úgy elnéptelenedett, hogy csak szél fuídogálná néhol helyeit.” Az elnéptelenedési korszakot zárja le az 1753-as, gróf Károlyi-féle betelepítés. Szlovák gazdálkodó családokat te­lepít ide, és megkezdődik városunk felfelé ívelő korszaka. Megkezdődik a méreteiben, jelentőségében is hatalmas városépítő munka, 1824-ben végleg eltörölve az úrbéri viszonyo­kat, Nyíregyháza erősen földművelő lakossága megváltja magát a földesúri függés alól. Az örökváltság jelentőségét a kor nagyjai is felismerték és küzdöttek azért, hogy orszá­gos méretűvé váljék. Deák Ferenc 1834. no­vember 10-én, az örökváltság vitájában el­mondott országgyűlési beszédében így emlé­kezi!' meg rólunk. „... Nyíregyházának örök megváltás által fölszabadult lakosai a Nyírnek homokos földén oly derék, s naponkint neve- kedő várost emeltenek”. Nagy nemzeti dráma­írónk. Madách Imre 1845-ben barátjához írt levelében a következőket írja: illy szív és remény ölő képek után is nem állhatom, hogy egy fényesebbet ne tegyek. Nyíregyházán lát­tam egész nagyságában és jelentőségében az örökváltság eszméjét, magát tanúsítani, a rö­vid idő alatti roppant haladás minden tekin­tetben... kimondhatatlan”. E rövid idő alatt roppant haladás a nem­zeti történelmünk egy nagy jelentőségű feje­zetének. a reformkor közjogi gondolkodásunk és az emberi kéz termékenyítő hatásának eredménye. Nyíregyháza is részesévé, színteré­vé válik a reformkor igen erősen progresszív, dinamikus folyamatának, mely számunkra 1837. augusztus 31-én fontos eseménnyel zá­rul. V. Ferdinánd aláírásával ekkor szentesíti, 1838. január 22-én pedig Nyíregyháza lakosai­nak nyilvánossága előtt városi ünnepség, egy­házi dísszertartás keretei között beiktatják a SZABAD ÉS PRIVI LÉGIÁLT NYÍREGYHÁ­ZA MEZŐVÁROSA KEGYELMES KIRÁLYI PRIVILÉGIUMÁT. E privilégium biztosította a várossá vá­láshoz szükséges jogokat. Pontosan részletezi a várost irányító igazságszolgáltatási és köz- igazgatási szervek felépítését, meghatározza azoknak választási és választhatósági rendjét Előírja a hivatalt viselők fizetési rendiét, gon­doskodik az egészségügyi ellátottságról. Ponto­san leírja és képi ábrázolásban bemutatja a város pecsétjét Igazságszolgáltatásunkban rög­zíti a vfiros hatáskörét, elkülönítve a várme­gyétől, megszabja azonban a vármegye hatás­körébe tartozó eseteket is. A privilégium igazi jelentőségét Nyíregyháza város fejlődése szem­pontjából az adja, hogy lehetőséget teremtett a földművelés, a feudális fejlődésből az ipar, a kereskedelem, a polgári fejlődés útja felé. Egy hónap sem telik el, s Nyíregyháza lakosai a város történetében először megvá­lasztják elöljáróikat. Február 13-a és 20-a kö­zött megalakítják a főbíró vezetése alatt álló belső, illetve a polgármester irányításával működő külső tanácsot. A beiktatási ünnepély a helyi és meghí­vott vármegyék, városok vezetői, az egész A történelemben nem hallunk sem a négersorsról, sem a dél-afrikai fasizmusról, sem a rendörönkényről. A cenzúra elhárítá­sának is szerepe lehet ebben, bizonyára. De Kumalo olyan író, aki ért a ki nem mondás művészetéhez. Az erőszakos halál borzalmát írja meg és közvetve ugyan, de félreérthe­tetlenül protestál, lázad a gyilkos diktatúra ellen; s mi vele együtt ítélkezünk. Aznap, amikor két barátommal együtt be­jöttem Cape-Townba, láttam e merő tragédiát, életnek és hirtelen halálnak drámáját, ame­lyet a valóság játszott el a hatodik kerület, a fokvárosi Csikágó környékén; és ettől az él­ménytől félni kezdtem, és már meztelennek is éreztem magam. Az egyik megálló után a busz lassan köze­ledett a Tennant street felé, amikor a széles utca sarkán rohanó férfi bukkant föl. Szoro­san a nyomában fiatal fiű szaladt és a vad üldözőt egy galerira való suhanc követte. Vagy 30 yardot tehettek meg, a bandavezér már majdnem elkapta a menekülőt, amikor az el­képesztő fürgeséggel megállt, sarkon fordult, ütött — és mi, a buszon, már csak a tett vé­geztével láttuk meg a kést a felemelt kézben, akkor döbbentünk rá, hogy a kamaszt leszúr­ták. A másik megfordult újra és tovább mene­kült — a ledöfött fiú megtorpant, mellére né­zett és mintha túl gyorsan értette volna meg hogy mi is történt vele — ingén a vörös folt egyre nagyobbodott —, láttuk arcán a hitetlen meglepetést, az értetlen rémületet, láttuk, hogy élni akar, nem akar meghalni itt, most, előt­tünk. „Óh! Istenem segíts!” — kiáltotta é' szaladni kezdett a busz fara felé, míg a vér kicsorgott szívéhez szorított bal kezének ujja: közül — mintha csak meg akarná állítani a vérsugarat. A busz pedig csak ment, nagyon lassan, a motor halkan mormogott, s az uta­Nyíregyháza jelenlétében a városháza előtt kezdődött. Felolvasták a kiváltságlevelet, a katolikus, majd az evangélikus templomban díszmisét, illetve istentiszteletet tartottak. A boltokból pereceket, diót szórtak a nép közé, a piactéren szabadon folyt a bor, este 12 tag­ból álló cigányzenekar húzta az ünnepi bálo- zóknak a talp alá valót. Ezek a percek azon ritka pillanatok közé tartoztak, mikor a legsze­gényebb is jól érezte magát. A privilégium lehetőség volt a város to­vábbi fejlődésére, felvirágoztatására. Ezt Mi- kuss Sámuel evangélikus prédikátor a díszmi­sén híven megfogalmazta; „Az emberi társa­ság mozgonyát 2 fő erő teszi hathatóssá. A testi és a lelki erő. Mind a kettőt végtelenül növeszti az ipar, mint a mágnest a hozzá érő teher... De a felvilágosodottság a jobb ízlés, ez a városoknak valódi lelke.” Ezek a gondolatok nem egy ünnepi mise kötelező lírai hangvéte­le volt. A város számára igen élő, megoldásra váró problémát tartalmaztak: „Vannak e értelmes, lelkes elöljárói, van­nak-e tudományos ismeretekkel rendelkező, ta­pasztalt szenátorai? Az igazságszolgáltatásra, a népoktatásra, a betegség elhárítására méltó, vagy abban jártas személyei? De a köznép, Nyíregyháza egyszerű emberei is tudatlanság­ban, mélyen az országos színvonal alatt élnek.” E problémákkal, egész Nyíregyháza prob­lémái merültek fel, egyben törekvés is, egy­ben üt, melyen a problémák megoldása közben haladni fognak. Nyíregyháza ma az ország nagy léptek­kel fejlődő, iparosodó városai közé tartozik. Szűkebb hazánk, Szabolcs embereinek egyre jobban azzá a várossá válik, hol meglelheti boldogulását, hol általános műveltséget sze­rezhet, szakmunkássá, tanárrá, agronómussá, üzemmérnökké, egyszerű, dolgos, becsületes munkásemberré válhatnak. Lucza János Bertold Brecht: A kezdet öröme* Ó kezdet öröme! Ó reggeli óra! Első zöld fűszál a téli dermedtség Után! Ó könyv első oldala, Meglepetéssel szolgáló! Olvass lassan, Különben hamar a végére érsz! Ó üdítő vízcsepp A verejtékező arcon! És a frissen Vasalt ing! Ó szerelem kezdete! Elmélázó tekintet! És kezdete a munkának, mikor olajat Töltesz a hideg gépbe! Az első rántás és a beugró Motor duruzsoló zaja! Első szippantás Füstje, tüdőbe hatoló! És te, Üj gondolat! Boldog Balázs fordítása * Hetvenöt éve, 1898. február 10-é született a jeles német lírikus és drámaíró. sok a döbbenet pózaiba meredtek, szóra kép­telenül. Aztán megpróbáltunk letolakodni a bus emeletéről, le az alsó peronra, de az egyi utas, aki már az előbb lefelé indult, mozdulat lanná dermedt az iszonyattól és félre kelle löknünk. A haldokló keze nyomán nagy vérfol maradt a fényes, krómacé] kapaszkodón, ott, ahol a fiú rámarkolt, hogy felhúzza magát r peronra. Most az ülések közti folyosón feküdi, hátára fordulva, lába térdben becsű klott, kar­ját hátracsapta — mintha egy térdeplőt döf­tek volna le imádkozás közben. Az inge át­ázott a vértől, a vér ráfröccsent a nadrágján az ülésekre és a padlóra is. Mellkasa nehezen emelkedett — az in szorosan ráfeszült bordáira, ahogy lélegzete vett. Nyitott, senkire sem néző, kifejezéstele“ szemében indulat látszott, borzalom, a félel­metes és tébolyító tudat, hogy ez az elképzel­hetetlen dolog, a halál, már közeledik, és hogv a fiú nagyon egyedül van. Az élet vére pedig egyenletesen ömlött átszúrt szívéből. És mi. mi oly tehetetlenek voltunk, nem menthettük meg ezt a gyönge, fiatal életet. És a halál, amikor jött, gyors volt és hír elen, mint az aranyló naplemente, amikor hát :al állunk a napnak, vagy mint véletlen ha- rangkondulás nyári éjszakán. Teste már olyan emberé volt, akiből kitörlődött minden emberi, hulla volt: élettelen, akár valami lottyadt, sze­Április 21 -én nyitották meg a múlt évben Budapesten, a Bem József utca 20. sz. alatti öntödei Múzeumban a vásárosnaményi táj­múzeum által rendelkezésre bocsátott több, mint 200 rendkívül értékes darabból összeállí­tott „A beregi öntészet a XIX. században” cí­mű kiállítást. Úgy tervezték, három hónapig lesz nyitva, aztán visszakerül Naményba. Február van. A kiállítás tizedik hónapjába lépett és még nem csökkent iránta az érdek­lődés. Eddig 4000-en látogatták, szakemberek és feltűnően sok fiatal. Meg fogja érni az egy­éves fordulóját az érdekes budai épületben. És akkor sem biztos, hogy hazakerül. A brünni Műszaki Múzeum érdeklődik iránta. Szeretné bemutatni az ottani érdeklődőknek is. Mi az oka a feltűnően nagy érdeklődés­nek? Erről beszélgettünk az Öntödei Múzeum vezetőjével, Kiszely Gyulával. Eligazít a pályaválasztásban Az igazgatói szoba és az egész épület itt, az ősi, első Ganz-gyár legrégibb épületében né­mi elfogódottságot ébreszt a látogatóban. Ahol ülünk, azon a helyen öntötte Széchenyi István első pesti gőzmalmának svájci származású ja­vítóműhely-vezetője — Ganz Ábrahám — a Lánchíd korlátját (és nem a láncszemeket, mint sokan rosszul tudják. Azok a debrői há­morban készültek.) Az ősi épület, ahol a be­regi kiállítás ízlésesen elrendezve várja láto­gatóit, szemtanúja volt a világ első „kéregön­tött” vasúti kerek elkészülésének. És ezek a falak még látták a lakatosinasból lett vezér- igazgatót, Meckwart Andrást fiatalon a világ első. fehér lisztet is készíteni tudó malomszé­ke fölött töprengve dolgozni. Az ősi, első Ganz-gyárat 1964-ben állítot­ták le. Egy év múlva elkezdték bontását. Sze­rencsés ötletként a meglévő, sok érdekes mű­szaki emléket a legrégibb épületben, a múlt század közepén már álló, kissé helyrepofozott ősgyárban állandó kiállítássá fejlesztették. A múzeum 1969. szeptember 15-én nyílt meg. Je­lenleg is több kiállítást mutat be, így az önté­szet európai történetét — mármint a vasönté- szetét —, ezenkívül egy pályaválasztási kiál­lítást. Emiatt sok fiatal látogat ide. — És éppen ebben segít a beregi érdekes kiállítás — mondja az igazgató. — Ugyanis mi hiába mutatjuk be ennek a szép szakmának minden érdekességét, monumentalitását, ha­gyományait. Sok fiatal éppen azért választja az öntőszakmát, mert meglátja, mi mindent lehet fémből kiönteni. Schlosser bácsi vasszobrai Hát, igazán el lehet mondani, hogy itt olyan tarka változatossága vonul fel a vasból öntött használati és dísztárgyaknak, amire nem készül fel még a szakember sem. Láttunk há­romlábú serpenyőt, vaslábast, palacsintasütőt, bögrét, vasmozsarat — a közelmúltban, az el­múlt két évszázadban ilyenek váltották fel a 'törékeny cseréptárgyakat a tiszaháti falusi háztartásokban. Láttuk azt a két ősi. díszes kályhát, melveket a tárnái hegven találtak meg a gvűitők. De láttunk karkötőt, karcsú ’á- bú női öltözködőasztalt, képkeretet, pálinka­főző üstöt és sakk-készletet, gyertvatartót íz­léses raizolatokkal. legtöbbjén rajta a Mun- káts védjegy. Mert a híres munkácsi, frigyesfalvai vas­öntöde művészi kezű munkásai ön4"tték mind­ezeket, részben vásáron árusított, tömegtárgy­ként — hogy a famozsarat felváltsa a vasmo­mélytelen bábú, melyből hab és vér folyik; s kárminpiros csíkot hagyott a peron kemény acélszegélyein és a forró aszfalton. Az utasok persze pánikba estek, de azért akadt néhány ember, aki, mikor a busz végre rrjgállt, segítségért sietett, orvosért, a mentő­kért és a rendőrségért. S máris szájtáti, de hemzsegő tömeg kerekedett a sikátorokból, ahonnan ez a fiú olyan gyorsan érkezett, hogy meghaljon. Cifra ruhájú emberek és munkától törődött, meg szennyes ruhájúak is; meg kócos hajú, piszkos kötényű háziasszonyok, része­gek, meztelen talpú gyerekek, akiket a halé' varázsa elhívott a játéktól. Mind izgatott mind kíváncsi volt, mind látni akarta és ami kor már látott, kényelmetlen, kérdő némaság ba csitult, az ellenséges és kéretlen jelenség láttán. És az egész idő alatt nein szakadt meg a gyors beszéd, az izgatott hangok remegő zümmögése, amely fölé kérdések és bizony ta­lp -> magyarázatok emelkedtek. — Jaj, szegény anyja — mondta egy asz- síony. — Hogy hitták? — Itt a Tennant streeten lakik... — Jaj, borzasztó. — Vigyázz, csupa vér... — mondták mások­éi aztán kérdések következtek. — Meghalt? Csak nagyon kevesen merték felelni, hog> ín, meghalt, hiszen még ők is remélték, hogy — életben kell maradnia. Nemigen válaszol­zsár, részben a jómódúak külön megrendelésé­re. Mert van itt két síremlék is, Szalay Feren­cé Márokpapiból és Guthy Istváné Tiszaszal- káról, a múlt század 50-es éveiből. A munkácsi vasöntödék sokáig a Rákó- cziaké volt. A nagy fejedelem szabadsághar­cához sok fegyver készült itt. Aztán a bukás után Schönbern báró kezébe került. Schlosser nevű öntőmestere kiöntötte vasból az ura­ság és felesége mellszobrát. Ez a két szobor is ott volt a kiállításon, de mivel magántulajdon­ban van, visszakerült gazdájához, Pusztai Lász­lóhoz, aki most készül könyvet írni a munkácsi vasöntöde három évszázadáról. Mert 300 éves jubileumára készül a most is működő üzem, már inkább gépgyár. Munkácsról és Ungvári­ról már jártak a kiállításon kutatók. A munka szépsége A munkácsi öntöde szakemberei általában németek voltak, onnan hozatta őket II. Rá­kóczi Ferenc, később is sokan ott tanultak. De lépést tartottak Európa öntészeti kultúrájával. Hiszen az első dísztárgy, amiről itt ismeretet szerezhetünk, Killmann Polixénia úrnő 60 cen­timéter magas, másfél méter széles öntöttvas sírtáblája 1598-ból. A második is sírtábla, 1607-ből. Nem sokkal kerülhettek kevesebbe, mintha ma ezüstből öntetné ki valaki. Igazi dísztárgyakat csak a múlt század közepén ké­szítettek nagyobb mennyiségben öntöttvas­ból. A munkácsi vasöntők jóvoltából lett kul­turáltabb az élet a tiszaháti falvakban és let­tek díszesebbek a kastélyok, olyan dísztárgyak­kal, melyek megállták a helyüket a legszebb kerámiák, fafaragások mellett. Aki ezt a szép munkát annyira megértette^ hogy összegyűjteni segített, az is nagyon szép munkát végzett. Olyan távoli tudományágak találkoztak ebben az esetben egymással — mondja erről szerényen Csiszár Árpád, a beregi tájmúzeum vezetője —, mint a néprajz és az ipartörténet. Gesztelyi Nagy Zoltán tak tehát, csak hümmögtek halkan, kénysze­redetten. És a szájtátó tömeg hullámzása fel­élénkült, amikor újabb járókelők jöttek é* azok is előre nyomakodtak. Aztán: — Nézd, ez az asszony az anyukája... Az emberek arca aggodalmas volt, elré­mült, szánakozó. Egy síró kisgyerek fúrta át magát a tömegen, és valaki megszólalt: „Iste­nem, ez a kisöccse” —, s a gyerek felszállt a buszra, halott bátyjához, élve akarta őt látni és halottnak találta; őrjöngésében egy arra haladó autó kerekei elé vetette magát, de el­kapták. Az emberek összeszorultak, utat nyi­tottak a fiú szüleinek, akik jöttek már zokog­va és jajgatva, s amikor meglátták a halottat, hisztériás görcsökben fetrengtek; az anya ha­ját szaggatta tébolyultként. A szomszédok nyugtatni próbálták őket, elvonszolni — de a szülők nem mentek el, nem mozdultak a holt­test mellől. A mentők és a rendőrség egyszerre érke­zett meg, szabad útért harsogó szirénázással. Egyenruhás emberek toppantak ide, hangjuk tekintélyt gerjesztő és parancsoló; utasításokat osztanak, elküldik az ácsorgókat, kérdéseket adnak fel. Aztán felemelik a hullát és elviszik. A rendőrök sietnek, hogy utolérjék a gyilkos- vadászatra indult tömeget — de a gyilkos már messze jár, rég eltűnt az egyik mellékutcában, a piactér mellett, s amikor a hatóság elvonul ás vele együtt a csődület oka is, szétoszlik a tömeg, lassanként és kelletlenül, még kérde­zősködnek. Az újonnan jöttek szomjasan hall­gatják a többiek bizonytalan magyarázgatása­it. Sütött a nap, ez a délutáni égről lelógó óri­ás, izzó labda, vad nyári erejével, és szétter­jesztette meleg, ragyogó fényét, mint valami aranyköpenyt — de három ember feje fölött ery nagy, fekete felhő támadt és ők ottmarad­tak, sírtak a határtalan sötétben. Fordította: Raáb György Peter Kumalo cL -afrikai író novellája: HALÁL A NAPFÉNYBEN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents