Kelet-Magyarország, 1973. február (33. évfolyam, 26-49. szám)
1973-02-11 / 35. szám
*eE«T-WA<5TARÖ*SWW Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja részt vett a beregdaróci—beregsurányi—marokpapi Barátság Termelőszövetkezet zárszámadó közgyűlésén. Mellette dr. Tar Imre, a megyei pártbizottság első titkára és Szarka Sándor, a tsz elnöke. A Politikai Bizottság tagja Urbín Gézának, a szövetkezet fiatal szakemberének családjával „Földiek” között... doltuk-e itt például a húszas években, hogy lehet más világ is, mint a nyomorúság, az urakat megsüvegelő ?” Egyszerű képlet: a szövetkezet munkája szoros kapcsolatban van a földgolyóval. Ha itt rend van, erősödünk, nő a szerepünk a világban. Szarka Sándor tsz-elnök- nek könnyű a dolga, egyetértés volt a közgyűlésen. Azzal köszöni meg a felszólalásokat, hogy megszívlelik a javaslatokat. Azzal zárja a válaszadást: soha ne feledkezzen meg arról a vezetőség hogy az eredmények a tagság nehéz, fáradságos munkájával születtek. JSok mindenre képesek vagyunk, mert mindenki akar alkotni, ha idős, ha fiatal.” Arra kéri Biszku elvtársat, hogy máskor is látogassa meg őket. A Politikai Bizottság tagja erre azt feleli: bár többet tudna jönni, nagyon jól érzi itt magát. Nagy tapsot kap. A teremben körülfogják a rokonok, az egykori játszótársak, iskolatársak. Az udvaron újra ismerősök gyűrűjében áll és arra kéri fotós kollégámat, készítsen róluk egy felvételt. Azzal búcsúzik a falutól, hogy minél sűrűbben szeretne visszalátogatni. Kopka János és Hammel József riportja tett erre a tájra. Gyerekkori emlékeket idéz először. Megköszöni mindenkinek, akik segítették megtanítani írni- olvasni, akik a kezét fogták itt, akik elindították az életbe. A teremben nagyon nagy a csend. Látszik, ismeri az embereket, a beregi gondolkodást. Arról beszél, tudja, hogy az igazi vita a közös életéről nem itt, a közgyűlésen szokott folyni, hanem a földe- ken, 02 utcán, a porták előtt, a lakásokban. A fontos — mondta —, hogy ezek a kérdések itt is felvetődjenek. Hogy amikor megszavazzák az elmúlt évi gazdálkodást, az idei tervet, akkor az meggyőződésből fakadjon. Az ország sorsával kapcsolja össze a Bereg sorsát, a munkások boldogulásával az itteni parasztokét. Kitárul- koznak a kultúrotthon falai között az országos gondok. Szóba kerül a gépesítés, az öntözés, a fejlesztés és fogyasztás helyes aránya. Az is: hogyan nézzen ki a következő öt és tizenöt esztendőben a magyar társadalom? Milyennek kell egy ilyen országban lennie a korszerű iparnak, mezőgazdaságnak? Olyan kérdéseken meditál, hogy milyen legyen például a mezőgazdaságban az optimális üzemnagyság? Hogy az megfeleljen a jövőnek, a minden munkára képes óriási erőgépek igényeinek. , Mert mint elhangzott, a tagság életkora itt is magas. A jövő útja a gépesítés, a korszerű technika. Ebben teljes az egyetértés a hallgatóság és az előadó között. De abban iS, amit ezután mond: még fontosabb, mi van az emberrel? „Az a lelki tusa, ami a tsz-be lépés idején tapasztalható volt a Beregben is, másutt is, ma már nincs Ilyen szempontból egyenesben vagyunk. Ha itt valaki felállna, hogy adjuk vissza a földjét, bolondnak néznék...” Zsong a terem. — Ügy igaz —, mondják innen is, onnan is. Egyetértenek azzal, hogy az emberek a gondokkal, a küszködéssel együtt is elfogadták a szövetkezést. Aztán egy újabb gondolat. Még tele vagyunk a régi világból megmaradt gátlásokkal. Gyakorolni keli egymás nevelését, a közéletet. Beregdaróci példát is említ, ez itt is a pártszervezet és a vezetés dolga. Hogy ne csak az utcán, meg otthon, de a taggyűlésen is eleven legyen a vitaszellem. Bizony, nem könnyű egymás szemébe mondani, neked mi a hibád. De szükséges, mert enélkül nincs fejlődés. Javasolja, gondolkodjon a tanács is: hogyan lehetne neki is jobban bevonni az embereket a közügyekbe. — Mindez azért kell, — folytatja — mert gyakran halljuk még, hogy fent jó irányba megy a szekér, de lent, a gyakorlatban sok mindén másképp valósul meg. Ez pedig azon múlik, hogy a tsz- ekben, a pártszervezetekben, a tanácsokban hogyan dolgoznak. Később néhány percre az ország legcsücskében, a tízezer kilométernél is távolabb fekvő Vietnamra irányul a figyelem. Biszku elvtárs azzal válaszol: sok ember kérdezi, mit tud ö tenni a világ dolgaiban? Napon nkK jOM»*A közgyűlés résztvevőinek egy csoportja Nem először jár itt Bereg- darócon Biszku elvtárs, tulajdonképpen haza jött, de hivatalosan, zárszámadáson most van itt először. A község, a termelőszövetkezet vezetői és az emberek, akik a zárszámadásra gyülekeztek, ünneplősen a kultúrotthon előtt köszöntik a Politikai Bizottság tagját. Ün- népi ez a nap a beregdaró- ciak számára. Nem csak a vendég miatt, hanem azért is, mert most 15 éve, hogy meg- alakult a faluban a közös gazdaság. És nem utolsósorban azért, mert a három éve egy szövetkezetbe egyesült három község — Beregdafóc, Beregsurány és Márokpapi — népe nem csalódott. Tele a kultúrotthon. Szarka Sándor, aki a beszámolót tartja, az első pil- lanattól elnökösködik. Magas, derék ember. Fekete haja közben megfehéredett. Szépen, tagoltan beszél. Ilyeneket mond: táblásítás, alag- csövezés. komplexitás, melioráció, hibridek. Pedig tizenöt éve ő is egy volt a községben parasztemberek közül. A beregi rossz talajon — mondja — csak korszerű technikával lehet megközelíteni az országos átlagot. Azután a fajtaösszehasonlító kísérletekről szól, a gépi betakarításról. Ez már nagyüzem. Olyan, ahol ismerős kifejezés az intenzív növényvédelem, a vegyszeres gyomirtás, a szakszerűség, a munkaszervezés. Nem csoda, ha ezek egyenes következménye a csütörtöki nap. amikor tizenegymillió forintos évi jövedelem kiosztására tesznek pontot. Szól a beszámoló a szakosított állattenyésztésről, a közös által támogatott háztáji állományról, amelyet az üzem még állatorvossal is segít. Különösen jó ezt Itt hallani a Beregben, Budapesttől 354 kilométerre, a szovjet határ tőszomszédságában, az ország távoli csücskében. Egy negyven év körüli ember mellettem ül és azt magyarázza, hogy itt a kis eredmény is nagy, mert háromszorosan meg kell érte küzdeni. Emberközpontú a beszámoló. Amikor a gépesítésről szól, dicséri a szerelőket, a traktorvezetőket. Kéri a tagságtól, becsüljék meg őket jobban. Azzal folytatja: tanulniuk kell, könnyíteni az emberi munkát. S hogy a fiatalokat itt kell tartani, mégpedig állandó munkával, megfelelő keresettel, továbbképzéssel — egyszóval gondoskodással. Mert az öregek helyét nekik kell elfoglalni. Mikor a szocialista brigádmozgalom kerül szóba, a szomszédom azt súgja, hogy náluk csak az lehet ilyen briBiszku elvtárs felszólalását mondja A tömör, frappáns beszámolók sorában következett a fiatal főállattenyésztő, a szövetkezeti döntőbizottság elnöke, aki azt jelentette, hogy 15 fellebbezést tárgyaltak meg. Közülük hatot jónak találtak, megváltoztatták a vezetőség döntését. „A panaszosokat minden esetben meghallgattuk és írásban értesítettük.” A felszólalások Bedő Bertalan brigádvezetővel kezdődtek. A nőket dicsérte, akik 33 fokos melegben is kapálták a kukoricát. Biszku elvtársnak címezte: köszöni a X. kongresszus határozatait, amelyek nyomán kifizetődőbb lett az állattenyésztés. Aztán a raktáros magyarázkodott, amiért a felesége elfelejtette kiállítani a szállítójegyet. Csak egyszer történt meg — mondja —, és pont akkor jött ki a bizottság. Derül a közgyűlés, amikor azzal védekezik, hogy mindenki siet, szalad, mert rohanó világban élünk. Grácsin András modem külsejű fiatalember, a szövetkezet esztergályosa. Egy szervizüzem létesítését javasolja, mert szerinte ez olcsóbb, mint a javítás. A következő, a beregsurányi tehenész az almaválogatók szorgalmát dicséri, majd azalag- csövezésről beszél, aminek később látják a hasznát. A gépeket félti, amelyek hamar tönkremennek a mostoha talajon, a rossz utakon. Kérdi: azután mi lesz? Ha egyszer-egyszer döcög is a mondat, a lényeget takarja mind. Biszku elvtárs kér szót. Azzal kezdi, örül, hogy eljöhegád tagja, aki a munka közben nem iszik, aki a munkából nem hiányzik. Egy notesz van a kezében. A termésátlagot hasonlítja össze. A tavalyit a 15 évvel korábbival. Emlékszik-e még rá valaki? Hogy például a bánkúti búza — csak az volt akkoriban — holdanként hét, jő esetben nyolc-kilenc mázsát adott. Most tizenkilencet. A kukorica 10—12 mázsát termett akkor, tavaly a dupláját. Es mennyivel könnyebb munkával! A vendég, aki földi, ezen a tájon született, ismer mihden számot, adatőt. Hallgatja az ellenőrző bizottság elnökének jelentését a fegyelem javulásáról, a bér, táppénz, szabadság, raktározás, takarmányfelhasználás, terménytárolás helyzetéről. Arról, hogy a legkisebbet is észrevette a bizottság, feljegyezte és intézkedést kért. Például akkor, amikor egy gépet ott hagyott gazdája a földön. Az idős ember felteszi a szemüvegét és így summázza végezetül: „Ügy látjuk, hogy alig Van kirívó eset. Tagjaink magukénak érzik a szövetkezetét.” A nőbizottság nevében számolt be egy asszony, akit a padsorokban ülők csak Borcsa néninek titulálnak. Elmondja, hogy beszéltek a háziipari szövetkezettel, hogy az asszonyoknak télére munkát szerezzenek és hogy az ő javaslatukra módosították az alapszabályt: a nőtagoknak az addigi 250 munkanap helyett már 210 után is jár szabadság. Biszku Béla elvtárssal a Beregben r
