Kelet-Magyarország, 1973. január (33. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-17 / 13. szám

fii.' *973. Janalr f A NAP HÍRE! VÉRT VIETNAMNAK. Csütörtökön, január 18-án száll ki a nyíregyházi, vér- adóállomás szakgárdája Ti- szavasváriba. hogy levegye elsőnek a vietnami hős nép­nek szánt vért az ottani MEZÖGÉP-doigoaőktól, kik­nek száma eddig 78-ra sza­porodott. Szombaton kerül sor a jelentkezett Nyíregy­házi Gumigyár szintén het­ven körüli kollektívájának véradására. Jövő hét hétfő- jfén vesznek vért a Nyíregy­házi Széchenyi István Köz- gazdasági szakközépiskola pénzügyi ágazatának negye- dik osztályos tanulóitól. Ez­után kerül sor vérvételre a megyeszékhely pártiskolájá­nak először jelentkezett hall­gatóira. Majd folytatják a vérvételt az egyik katonai alakulat körülbelül ötven- főnyi kollektívájának vér­leadásával a jövő héten. TAN ÄCSVÄLASZTÄSOK- RÖL. Január 19-re halasz­tották a Hazafias Népfront nyíregyházi járási bizottsága elnökségének ülését, melynek napirendjén a téli politikai tanfolyamok indításán kívül már a tanácsválasztások előkészítésének ügye is sze­repel. BEMUTATÓ KIÁLLÍTÁS. A nyíregyházi ' „Benczur-te- rem” első vidéki kiszállását január 22-én tartja meg. Ek­kor nyílik a fehérgyarmati járási művelődési központ­ban a képzőművészeti és iparművészeti művekből összeállított kiállítás. A be­mutatóhoz tudni illik azt, hogy a Képcsarnok Vállalat az árvíz után 180 ezer fo­rint értékű műtárgyat aján­dékozott az „árvízi székvá­ros” művelődési házának és hogv ezen a kiállításon mu­tatják be először a Benczúr- terem által kért tíz famet­szetből álló Szabolcs -szat­mári nevezetes néznivalókról készült sorozatot. -A OIÁKOK A HATÁRŐHMŰZEUM1AN SZOCIALISTA BRIGÁD VEZETŐK KLUBJA. Műkö­dik egy ilyen. Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Művelő­dési Ház Bethlen Gábor ut­ca 24 alatti klubtermében. Következő foglalkozását ja­nuár 18-án tartja. Előadó: Senkei László megyei mun­kavédelmi főfelügyelő. Tárgy: a szocialista brigádok feladatai a munkavédelem­ben. Kísérő: egy ok-s kis film ugyanerről a témáról. Egyperces Interjú: E'elmísze'ek ellenőrzése Az Élelmiszerellenőrző és Vegyvizsgáló Intézet téU ellenőrző sorozata több is­métlődő hibára hívta fel a figyelmet. Az ellenőrök meg­állapították, hogy a kül­földről behozott é’elmisze- rek, termékek általában jő minőségűek, hiba azonban, hogy gyakran hiányzik a csomagról a magyar nyelvű felirat. Néhány hónapos ja­vulás után újra eléggé gyakran fordul elő, hogy üledékes szeszes itaíok ke­rülnek ki az üzemekből és a raktárakból. Ilyen esetben kötelezik a gyártókat, hogy a kifogásolt italokat szűrjék meg és távolítsák el a kü­lönben jó minőségű termé­kekből leülepedő anyagszem­cséket. Ellenőrizték az ét­olajak minőségét is. Az eredmény kielégítő, ellen­ben találtak néhány olyan szállítmányt, amelyekben üledék is volt; emiatt a gyártó vállalat csak megfe­lelő technológiával szűrt ét­olajat hozhat forgalomba. A Magyar Szocialista Munkásnál S7at>olns-S7atmár megyei Bízott ságs és a megyei tsnáes napilap)' Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza Zrínyi Hona a 8. Telefon- 16-70 IS-Ti so-os Telexszám megyében '<44 megyéi" kívül: n 344 Äiania „ co.boic« meeyeä Lapkiadó Vállalat Zrínyi Ilona u 3 Te! 30-8« (Felelős wadó: Mádi Lajos Terleszti s Magyar Posta Előfi sietheti Bármely oo^ahlvatalná" a Kézbesítőknél «a ‘ posta hírlar- üzletekben és s Posta Központ' Hlrlac Irodánál fKHl Budanest V kerület rc.zeef Nádor tér l sz.l közvetlenül vagy Dostautal vánvon valamint átutalással » XHl 215—9* •« pénzforgalmi te' főszámra Előfizetési dí1 se' hónapra 2é forint Indexszám • SS 059 Kéziratokat nem órzűnk mer &c a,«*«'-'"!»- :Hee rt» NYIKSÉGJ NYOMDA Dózsa Győréi is & wteSéiős vezető s IHöiécrü lístváas A Nyírbátorig Báthory István Gimnázium 3. Osztályos tanulói január 15 én. és 16-án — két csoportban megte­kintették a nyírbátori határőr csapatmúzeumot. A tanulók elsősorban a határőr haladó hagyományokkal, hazánk és a megye felszabadulásának történetével, a határőrség meg­alakulásával, a magyar és szovjet határőrök fegyverbarátsá­gát jelképező dokumentumokkal és tárgyakkal, valamint a határőrségnél korábban rendszeresített fegyverekkel ismer­kedtek meg. Érdeklődve szemlélték azokat a kitüntetéseket, melyek azoknak a határőrfiataloknak adományozhatok, akik becsületesen helytállnak szocialista hazánk határainak védelmében. Végül a fiafalok megtekintettek egy hálókör­letet, és egy ifjúsági klubot, majd nagy sikerű kutyabemu­tatóval fejeződött be a látogatás. (F. E.) Fotó: Suba István határőr VÖDRÖS ATTILA NYÍR­EGYHÁZÁN. Jól sikerült az egykori nyíregyházi diák és diáktársai, barátai irodalmi találkozója január 15 én este a városi művelődési központ klubtermében. Dr. Maácz János bevezetője és az Oszter Sándor által elmondott szép versek után a klub vendégei főleg a szabolcsi „fogantatá- sú” versek élményei után kérdezősködtek a fiatal köl­tőtől. FARSANG. Szabolcsban és Nyíregyházán is megkez- kezdődött a farsang. Egye­lőre két bált tartottak a fia­talok a tanyákon: a Manda I. bokor és a felsősimái KISZ szervezet báloztatta fiatallal az elmúlt hét vé­gén hajnalig. UJ KISZ LAKÁSOK, A Szabolcs megyei Állami Épí­tőipari Vállalat január 25-én készül átadni Nyíregyházán, a Kossuth utcán épülő négy „KISZ ház” közül az elsőt, egy húszlakásos épületet, melybe a boldog lakók va­lószínűleg már februárban beköltözhetnek. MUNKA A FÖLDEKEN. A nyírbogát! Dóma dűlőben a Rákóczi Termelőszövetke- zet dolgozói végzik a faki­termelést. A növénytermesz­tési brigádok január 8. óta ’végzik a fatisztítást az új telepítésű erdőkben. A ház­táji gazdaságokból a szerves trágyát hordják ki a gyü­mölcsösökbe. Havazik ¥0gy nem ? — Halló, ott Nyíregyházi Meteorológiai Állomás ? — Igen, itt Gyüre László, az állomás vezetője. — Kedd reggeltől hazánk nagy terjedelmű vidékein leesett az első idei hó. A Nyíregyházi Meteorológiai Állómás műszerei mit mon­danak? Lesz havazás Sza­bolcsban, vagy nem ? Az építőipar, és a mezőgazda­ság — bár ellenkező elője­lekkel — nagyon kíváncsi rá. Csak annyit tudunk mon­dani, hogy a műszerek nem jósok. Magyarország több vidékén valóban havazik. De ebből még nem következik okvetlenül, hogy Szabolcsban is fog. Pedig ránk férne. A megye átlagosan az elmúlt év decemberében mindössze egy millimétemyi csapadé­kot kapott. Január első felé­ben átlagosan és összesen fél millimétemyit. Nagyon kevés. Mi is szurkolunk ér­te, hogy legyen. Az előjelek iehetővé teszik. Műszereink a vasárnapról hétfőre virra­dó éjjel hajnali négy órakor mérték a legnagyobb hide­get: 12,7 Celsius-fokot a fagypont alatt. Hétfőn dél­után 15 órakor volt a legme­legebb: ez is másfél fok a fagypont alatt. Szélcsendes éjszaka volt és ilyenkor a hideg „ráül” a talaj menti levegőrétegre. Keddre virra­dó éjszaka feltámadt a szél, megkeverte a levegőt. Ennek köszönhető, hogy hétfőről keddre hajnali négy órakor már „csak” 10,5 fok volt a fagypont alatti hőmérséklet. . ’ (gm) Tüzesetek Szombatim délísexa TtszaSraiiyá- ron, a Fő utca 87. alatt Laka­tos Balázs termelőszövetkezeti tag ötéves kisfia gyufához ju­tott, kivitte az udvarra és já­tékból felgyújtotta az udvaron álló két szénalboglyáfc. Kigyul­ladtak sa gazdasági épületek ás. Negyvcnkétezer forint értékű kár keletkezett. A helyi és dombrádi tűzoltók vonultak ki és oltották el, mielőtt nagyobb káff keletkezett volna. — Vasár­nap este fél tizenegykor Hajnal Miklós MAV-nyugdMas S-^éna tér 2. (Nyíregvháza) alatti lakásán ittasan dohányzott az ágvban. Kl'srvulládt az áirvnemű. A heve­rő is elégett, ö is észrevette, a szomszédok is segítettek oltani. A kiérkezett tűzoltók már csak a tényeket tudták megállapíta­ni. — Az elmúlt ©apók egyik tűzesete Kisar községben törtéi»* Sz. B. termelőszövetkezeti tag udvarában, húsfüstölés közben. A nem megfelelően épített füs­tölő helytelen használata követ­keztében nemcsak háromezer íw- . rím értékű húsáru —, egyebuk között száz kiló szalonna — vált a lángok martalékává, hanem a deszkából épített füstölő és a közvetlenül hozzá tartozó épü­letrészek is elégtek' A tűzren­dészet! hatóságok a kisarí eset­tel kapcsolatban ismételten fel­hívják a figyelmet arra, hogy húsfűstöiőt csak el nem éghető anyagból és csak nyolc méterre *. legközelebbi épülettől lehet üzemeltetni. Aki ezt a szabályt megsérti, a salát és más ái'am- polgártársai érdekében ötezer forintig terjedő szabálysértési büntetéssel sújtható. VÍZTORONY. Január 16- án, kezdődött meg a máté­szalkai vízmű új víztornyá­nak műszaki átadása. A vá­ros vízmüvét — ideiglenes vízellátó berendezéssel — már tavaly átadták a hasz­nálatnak. Az egész vízmű 69 millió értékű beruházásának átadása műszakilag kedden kezdődött meg, szerdán ke­rül sor a víztorony műszaki mutatóinak ellenőrzésire, de még két hétig is eltarthat, amíg véglegesen üzembe he­lyezik új városunk vízmü­vét. LELKÉSZEK' BÉKEBI- ZOTTSÁGA. Szerdán dél-. előttre hívták össze a Sza-: bolos-Szatmár megyei papi } békebizottság soron követ­kező ülését, ahol az időszerű kérdéseken kívül ez évi ten- í nivalóikat tárgyalják meg. j Itaport vitamin hajőszámra t-otyamatos, hősége» ellátás citromból, narancsból, grape-fruithól Az év eleje a déligyümöl­csök legnagyobb szezonja, s ez különösen most, az influ­enzás megbetegedések idősza­kában tesz jó szolgálatot. A vitamindús citrusfélék hozzá­járulnak a különféle meghű­léses megbetegedéseit megelő­zéséhez, elősegítik a gyógyu­lást. A DÉLKER Vállalat erre az időszakra ütemezi a nagyobb szállításokat. Az elmúlt na­pokban olyan nagy mennyi­ségű friss déligyümölcs érke­zett, amely folyamatos és bő­séges ellátást tesz lehetővé, a szerződésekben meghatáro­zott szállítási időpontok, a hajóindítások és az európai kikötői rakodások pedig biz­tosítják a zavartalan után­pótlást, az igények kielégíté­sét Citromból jelenleg 2450 tonna a kereskedelmi hálózat és a DÉLKER készlete. A múlt héten Ciprusból indítot­tak útnak hajón 1000 tonnát, s Olaszországban is 1500 ton­na citromot adtak fel a vál­lalat címére. A jelenlegi 2500 tonnás narancskészleten kívül már jugoszláv kikötőben van egy 1800 tonnás algériai szál­lítmány, s közben egy újabb hajó állt be a kikötőbe továb­bi 1000 tonna budapesti ren­deltetésű algériai naranccsal. A „Cegléd” nevű tengerjáró is jelezte, hogy Egyiptomból 1000 tonna narancsot hoz. Az influenza egyik kitűnő, alsősorban a megelőzést szol­gáló természetes gyógyszere a grape-fruit, amelyből a tava­lyinál több kerül forgatómba. A kubai grape-fruitbó! —ára 14 forint — 300 tonna, a 21 forintos algériaiból 100 ton­na a készlet és mégj ebben a hónapban to- • vábbi 100 tonnát vár- j nak Egyiptomból is. Keser­nyés íze miatt sokan idegen­kednek a grape-fruittól, pe­dig ez a legvitamindúsabb déligyümölcs, vitamintartal­ma 20 százalékkal magasabb még a citroménál is. A szak­ember tanácsa: a lédús gyü­mölcsöt kettévágva és meg­cukrozva, vagy kicsavarva, levét édesítve fogyasszuk. A DÉLKER Vállalat veze­tői elmondották, hogy a sze­zon végéig mintegy ,6500—7000 tonnával több déligyümölcs kerül forgalomba a tavalyi­nál. Citromból természetesen állartdóan lesz elegendő, a narancs, s talán a graoe-fruit is kitart a hazai friss gyümöl­csök tömeges megjelenéséig. ­PROGRAM 1913. január I1y szerda ANTAL NAPJA A Nap kél 7 óra 27 perckor, nyugszik 16 óra 22 perckor. A Hold kél 14 óra 43 perckor, nyugszik 6 óra 13 perckor. Szásztíz évvel ezelőtt. 1863. ja­nuár 17-én született Konsztan- tyin Szergejevics Sztanyisz- Iavszkij orosz-szovjet színész, rendező, az ismert színészpeda­gógus, aki 1933-ban, 75 éves ko­rában halt meg. A XX. századi színházművészet és színházelmélet egyik legna­gyobb hatású alakja a Moszkvai Művész Színház megalapítója, s hosszú ideig művészeti vezetője volt. Az ü-es rutinba merevedett korabeli orosz színjátszás, vala­mint saját színészi és rendezői munkájának tanasztalatai ar^a a felismerésre késztették, hogy a színház megúMtásíhoz min­denekelőtt a sz-nászi alkotó­munkát kell úi alaookra helyez­ni, tudományos rendszerbe fog- lalni. A sz'nészi játék alapja — hangsúlyozta — a szarén teli es érzelmi és gondolati átélése: ér­re énül a róla elnevezett Sztr- nviszlavszkij-rén-iszer. a modern színjátszás, a realista széreoai- kotás tudományos rendszere. töt® hatig... A Petőfi rádi zenés délutánja. — 18,05: Külpc litikai figyelő. (Ism.) - 18,2c Szóljatok szép szavak. Pető: Sándorról. Irodalmi színpado és amatőr színjátszók országo versenye. - 19,55: Jó estét, gye rekek! — 20,25: Kis magyar nép rajz — 20,30: Uj könyvek (Ism.) — 20,33: Beethoven: He gedűverseny. — 21,18: Nan Bregvadze és Nyikolaj Szlicsen ko felvételeiből. — 21,40: Rég magyar mesterségek: A csizma diák — 22,00: Fél óra Kotlár Olgával. - 22,30: Magyar pa- rasztdalok zongorára. - 23,15 Nóták. Nyíregyház! rádi© 18,00—19,00: Sszak-tiszár'*'u; krónika. — Hegedűszólók. — fi­atalokról fiataloknak. — Kedveli slágerek. Televízió A századforduló éveiben kezd­te el a szülész! alkotómunka e ma máV világszerte ismert és alkalmazott rendszerének kidől- gozását, melyet *»v»kori?»tila«? először 19t 2-ben nróbált ki. Az Októberi Forradalom gvőz«l me után létrehozta a Moszkvai Nagv Színház onerastúd^óját. s kidolgozta a realícta ooorai ?z<n- játszás elvi és gyakorlati alap­jait. Szeles idő Várható időjárás ma estig: erősen felhős idő, többfelé ha­vazás, -néhánv helyen havas eső, ónos eső. Megélénkülő, helyen­ként megerősödő keleti, délk^e- ti jszél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 0—mínusz 3 fok között. Kossuth rád!© 8,20: Magnóval a világ körül. XVI. rész. — 8,40: Indulók ope­rákból. — 9,00: Egy jenki Artúr király udvarában. Mark Twain regénye folytatásokban. XVIII. rész. — 9.20: Kedvelt régi meló­diák. - 10,05: „Nyitnikék.” Kis­iskolások műsora. — 10,40: Ze­nekari muzsika. — 11,30: A Sza- bó család. (Ism.) — 12,20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. — 12,35: Tánczenei koktél. — 13,29: Balogh Albert népi zenekara játszik. Pere Já­nos énekel. — 13,59: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.05: Az If- Júsági rádió új zenei felvételei­ből. Serly Tibor: 13 zongorada­rab. —'14.30: Vera Soukopová és Jev«envij RAjkov énekei. — 15,10: Harsén a kürt-ió! A Gyermekrádió műsora. (Ism.) — 15.43: Gésák. Részletek Jones­Monkton operettjéből. — 16.95: Petőfi-kalendárium. — 16,10: Bach -Weiner: C-dúr toccata, adagio és fúga. — 16 29: Ankét a könyvkiadásról.. I. rész. — 17,20: Schubert: G-moll szonáta — 17,33: „Fülbemászó” pépsorok. Marton János rinortla a textil- inar rekonstrukcióiról. — 17.53: Hallgassuk együtt! Kroó Gvörgy műsoira. — 18,38: Madách világa. Németh G Béla előadása. I. rész. — 19 25: Népzenei mngnzin. — 29.05: GondolPt. A rádió iro­dalmi lapja. — 20.53: Munkások között zenéről. S°bestyén János műsora. — 22,20: Régetek Hnsz- ka Jenő operettéiből. — 23 "0: Századunk zenéjéből. — 0,10” Spirituálék. 130: Delta. Tudományos híradó (ism.) — 9.55: Családi szilveszter. Magyarul beszelő szovjet Tv-film (ism.) — 11.05: Telivé. NDK kísf'lm (ism.) — 16,58: TFSE— GEAS Sesto San Giovanni. Baj­nokcsapatok Eiíróra Kubája. Női. kosárlabda-mérkőzés. Közvetítés a budapesti Sportcsarnokból. — 18,25: Hírek. - 18.40: Kezdő szak- munkísok gondiálról. I. rész. - 19,10: Reklámműsor. — 19.15: v-*i mese. — 19,30: Tv-híraöó. — 2100: Csak ná’unk kanható! A Szilveszter 1072. dmfl műsor Is­métlése. — Kb. 23,25: Tv-híradé — 2. kiadás. KÍSÉRLETI <2.) MOSOK: 20,00: Este nyolckor... Intervi­ews átvétel az NDK te’evfz'ó mű­sorából. _ 29,50: Tv-Wradó - 1 kiadás ítsm.i — v .20: A szere- lem hétköznapjai. Kamondy László két kpr^oíata. 1. Szemnon­tok a házassághoz. 2. A majpa udvarlója. Bratislava! tv fi.00: Hírek. — 17,10: Közért«:- ! koiások műsora. — 17.45: Terü­leti tv-hícadó. - 10 09: Esti me- se. — 18,15: Virslin«* Noreikn énekel. — 19.00: Tv-hfradő. — 19*9; Autósok, motorosok. — 20 09: Hotel M^amare. Ti. Mn- kovioka tv-játéka. — 2t.35: Tv­híradó. — 21.49: Történelmi pil­lanatok. Szovjet dokumemtam- film„ Komán tv Ifi.30: Nemet nyelvoktatás. — 17.45: Né^nn«í műsor. — 19.30: Francia játékfilm Jean Gabin Bourvil és De Funes közremű­ködésével. Moziműsor KRÜDY töOZf? Petőfi rádió 8,05: Bizet: Szimfóniát. — 8,35: Népi zenekarok műsorából. — 9.0^: Mi van a varázsdobozbanV A Gyermekrádió műsora. — 9,33: Oper?hármasok. — 10,00: A zene hullámhosszán. — 12,00: Lengyel előadók Chomn-felvé- teleiből. — 13,03: Egv pálva vonzásában ... A kiskörös-erdő- taleki Polaár pedagógus házas­párral beszélget Tarmv Márta. — 13.15: A rivalda túlsó oldalá­ról: a Bohémélet. — 14,00: Két­FEKétk TOt.ÉÜ FEHÉR MADÄR Szovjet film (Panoráma helyárraTS) SS. k-: fél €„ háromnegyed (8 és 8 óra. SSKE MOZIS A FEKETE FAKMS5B Angol film E. k.: S és 8 órakor,, GORKIJ MOZIS CSODA OLASZ MÓDBA Olasz film E. k.: i, 8 ía I órakor. E.ISVAKDA1 MOSfs TCZ A MONTE FIORON Olasz—jugoszláv film Délutáni előadás: A HOLNAP LOVASAI HOTEL SZABOLCS BAK MŰSORA (23 órától) Fellépnek: Németh Vivien t^ir'AsnA Sv*d Judit, Lénán Judit és Tiki Gyula táncdalénekesek. I I j Pályázatot hirdetünk főkönyvelői állás betöltésére, meg­felelő ipari gyakorlattal és közgazdasági ismere- tekkel rendelkezők részére. Modern lakást biztosítunk, cserelakás-lehetőséggel. CÍMÜNK: IPARI SZERELVÉNY ÉS GÉP­GYÁR 2. SZ. GYÁREGYSÉGE 4701 MÁTÉSZALKA JÁRMI ÜT. Teleíonszám: 252/19 mellék. (232600)

Next

/
Thumbnails
Contents