Kelet-Magyarország, 1973. január (33. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-28 / 23. szám

1973. Január 89. KfT.OT-MAGYARORSZAG - VÄSAffWAPl VtfffIMFTiHf I. rUM L*A.I Klub - összefogásból Iskola, vagy tapasztalat? AZ ÉLET BIZONYÍTJA, hogy vannak problémák, amelyek makacsul tartják ma­gukat, bár a sok munka miatt néha háttér­be szorulnak. Olyankor kevésbé törődünk velük. Máskor viszont ismételten felerő­södnek, elsődlegessé válnak és követelik, hogy ne hallgassunk róluk, mert megoldatlansá­guk akadályozza a haladást és károkat okoz. Ilyen probléma a mezőgazdasági szak­emberek helyzete, a hozzájuk való viszony, általános megítélésük és értékelésük — első­sorban a termelőszövetkezetekben. Most, a zárszámadásokat megelőző idő­szakban ismételten gyakran találkozunk ilyen jelenségekkel, sőt, kategorikusan kije­lentett szakemberellenes véleményekkel is. Az egyik — eléggé jól gazdálkodó — tsz el­nöke népes gyűlés előtt felemelt hangon mondta el, hogy többre becsül egy tapasz­talt tsz-tagot, mint akármilyen egyetemi végzettségű szakembert. Leginkább a fiatal, kezdő, az egyete­mekről. felsőfokú technikumokból és közép­fokú technikumokból frissen kikerült, szak­embereket szidják. Kényelmesek, nincs gya­korlati érzékük, nem bírják se a hideget, se a meleget, az első akadálynál elbuknak, stb. — mondták róluk. Melléjük kell állítani egy olyan embert, akinek iskolája ugyan nincs, de tapasztalata van. Hát akkor minek a szakember? Nélküle az illető, tapasztalt tsz- tag többre jutna. Kifogásolják, hogy a fiatal szakemberek igényesek, többet akarnak, mint ami lehetséges, ugyanakkor a nehéz problé­mákat nem tudják megoldani, i BIZONYOS, HOGY SOK IGAZSÁG van azokban a véleményekben, amelyeket a fia­tal mezőgazdasági szakemberekkel kapcso­latban hangoztatnak a tsz-elnökök és más tsz-vezetők. Aligha vonható kétségbe, hogy a fiatal szakemberek egy része — esetleg többsége — nem tud azonnal a feladatok magaslatain megállni. Ennek azonban elsőd­leges oka az, hogy nincs még tapasztalatuk. Az őket kifogásoló tsz-elnökök azt mondják, hogy az iskola nem készítette fel őket meg­felelően a termelés irányítására. Nos, az is lehetséges, hogy egyetemeinken és techniku­mainkban hiányos, vagy nem megfelelő a gyakorlati képzés, a gyakorlathoz való szok­tatás. De az iskoláknak nem is ez az elsőd­leges feladatuk, hanem az, hogy korszerű ismeretekkel vértezzék fel a hallgatókat. Es ez meg is történik. Azt senki sem vitatja, hogy a fiatal mezőgazdasági szakemberek el­méleti felkészültsége, ismereteik korszerű­sége jócskán fölötte áll az üzemekben jelen­leg megvalósítható gyakorlati lehetőségek­nek. De ez nem lehet baj. így csupán arról van szó, hogy a fiatal szakember képzettsé­gét összhangba kell hozni az üzemi gyakor­lattal, mégpedig úgy, hogy a korszerűbb ismeretekhez közelítsen a termelés. Ne a fia­tal. felkészült szakember adja alább, hanem az üzemi valóságot igyekezzünk emelni a magasabb elméleti szinthez. A TÜRELEM ÉS A JÓ SZÁNDÉK azonban sehol sem kerül pénzbe. A fiatal szakembert segíteni kell, hogy a gyakorlat­ban is beletanuljon mesterségébe. Meg kell érteni és a lehetőségek szerint ki kell elégí­teni igényeit is, hiszen őt az iskola igényes­ségre nevelte. A szakmái ismeretekhez kul­turáltságot is adott. S ez nem bűn. Az egyete­mi hallgató, vagy a technikusjelölt ma már ritkán jár térdig érő sárban, trágyában és gumicsizmában. Senki se kívánja, hogy a tanulmányok befejezése után ezek a fiatal­emberek mondjanak le igényeikről. Sőt, az a jó, ha nem mondanak le. Igaz, hogy sok konfliktus éppen ebből származik. A fiatal mezőgazdasági szakember nem talál meg­értésre, nem kap megfelelő segítséget a kez­deti nehéz időkben, sőt. szakemberellenessé- get tapasztal és elmegy a kedve. Választása csak egy marad: odébbáll. Elmegy oda — vagy addig megy —, amíg megfelelő kör­nyezetbe, megértő emberek közé nem kerül. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a mezőgazdaság az állandó korszerűsödés korszakát éli, újabb és újabb feladatokat kell megoldani egyre magasabb szinten. Mind­ezekhez szakember és megint csak szakem­ber kell. Elegendő régi, tapasztalt szakember nincs, mert nem is lehet. Ezért csakis a fiatal szakemberekre lehet számítani. Csak­is velük lehet és kell megoldani a további nagy feladatokat. És képesek is lesznek e feladatok megoldására, ha elegendő gyakor­lati tapasztalatot szereznek. De ehhez kell a türelem és az idő. Elsősorban a tsz-el­nökök és más tsz-vezetők türelme. A SZAKEMBERELLENESSÉG nagyon káros jelenség. Különösen káros akkor. ha egyes tsz-elnökök önteltségből, nagyképűség­ből elhamarkodva ítélkeznek és nyilatkoz­nak, mint az említett esetekben is. Tűrhe­tetlen jelenség ez. Sajnos, nem új. De éppen ideje, hogy végérvényesen megszüntessük. Addig ugyanis, amíg ilyen szemlélet tapasz­talható, nem várhatjuk, hogy Szabolcs- Szatmár megye termelőszövetkezeteiben min­denütt elegendő szakember legyen. Márpedig a következő öt-tíz év során a megyében leg­alább öt-hatszáz különböző mezőgazdasági szakemberre lesz szükség. Készen jóformán egyet se kaphatunk. Csakis az egyetemekre, főiskolákra, technikumokra számíthatunk, tehát fiatal kezdő szakemberekre, olyanok­ra. akik a megfelelő elméleti képzettség, a korszerű ismeretek megszerzése után éppen a mi termelőszövetkezeteinkben akarnak gyakorlatot szerezni és a termelés megfelelő irányítóivá válni. Megértés, türelem, segítés nélkül és káros szemlélettel aligha nyerhet­jük meg őket. Márpedig nélkülük nincs, nérr lehet korszerűség, se gyors fejlődés. Szendrci József Ha valaki Mátészalkán a vasútállomástól a város központja felé indul a bal oldalon és figyel — mindjárt az első sarok után talál egy klubot. Ez a vasutasok klubja. Régi, is­mert, csendes klub, de eredményesen műkö­dik. Elsősorban azonban csak a vasutasok lá­togatják, hiszen az övék. A tizennegyedik A városban jelenleg 13 különböző klub működik, bár a többit nem lehet így, az ut­cáról észrevenni és felismerni. Van klub­ja a MÉK mátészalkai kirendeltségének, amely elsősorban az ott dolgozó fiataloké. Klub működik az AFÉSZ-nél, az ÉRDÉRT Vállalatnál, a tangazdaságban, a mezőgazda- sági technikumban, a gimnáziumban, a vár rosi művelődési központban és még néhány más intézményben, vállalatnál. Az újtelepi iskolában öregek klubja is van. Mátészalka tizennegyedik klubja most épül-készül. Részben már kész is, a kettős klub első egységének ünnepélyes avatására 1973. január 1-én, Petőfi Sándor születésének 150. évfordulóján került sor. E klub létesíté­se ugyanis beletartozik abba a programba, amellyel a város nemzetünk nagy költőjének 150. születésnapját ünnepli és köszönti. A klubot Petőfi Sándorról nevezik el. Ráadásul az újtelepi Petőfi téren áll. E klub létrehozásának azonban előzmé­nye és története van. Előzmény, hogy Máté- szalka-Ujtelep lakói régen kérik a város ve­zetőitől: létesítsenek részükre is valamilyen kulturális központot. Az Újtelepet négyezren lakják. Nem kis körzet tehát. S eddig mind­össze egy szegényes könyvtára volt, az is az iskolában működött. Mindenki megmozdult A telep lakóinak vágya most a lehető legszélesebb és legszebb népfrontmunkával, sokoldalú összefogással teljesül. A klub, vagy inkább körzeti kulturális központ létesítésére mindenki megmozdult, mindenki összefogott: a városi tanács, a pártbizottság, a KISZ-bi- zottság, a szakmunkásképző iskola, a költ­ségvetési üzem, a faipari vállalat és néhány kisiparos. A munkát a Hazafias Népfront vá­rosi bizottsága szervezte és irányította, de a személyek közreműködése külön-külön is so­kat számított. Nagy Bertalan, a városi tanács elnökhelyettese, a Hazafias Népfront városi bizottságának elnöke, Vass József, a Hazafias Népfront városi bizottságának titkára és Ho­moki László városi népművelési felügyelő hi­vatali lehetőségeiken és kötelességükön túl is nagyon sokat tettek az újtelepi klub létre­hozásáért. A munka tavasszal kezdődött. A Petőfi téren át kellett alakítani egy épületet. Az át­Trencsényi Imre: Formahóbort Éles Pál esküdött a ferde vonalakra. Len­dületet, erőt, változékonyságot, felfelé tartó, végtelen fejlődésvonalat látott bennük — akár a többi fiatal formatervező. Diplomamunkáját egy autógyárban készí­tette. Olyanformán kellett valami sivatagi te­repjárón a vezetőfülkét kiképeznie, hogy a jármű álló helyzetben is a száguldás érzetét keltse. Megoldotta. Aztán egy kutató intézethez hívták, ahol mindennapi életünk kellékeinek ideális for­máját kereshette. A jó tervező szerencsére minden feladat­ban megtalálja ? lehetőséget. Nem hiába ta­nult annyit, tartalom és forma egységéről, minden munkát alaposan átgondolt; hagyta magára hatni az életet, hogy az anyag lelke megszólaljon, és a funkció esztétikus vonala­kat sugározzon. Itt volt például ama emlékezetes fogke­fetartó. Sokan beérnék annyival, hogy belefér­jen a fogkefe, de ő bizonyítani akart, és így gondolkodott: A fogkefét az ember otthon a pohárban, vagy a pohár peremére fektetve tartja. A fog- kef etartó csak utazásnál szükséges. A formá­nak is ezt kell hát kifejeznie. Namármost! Mi­vel szokott az ember utazni? Vonattal. Repü lővel. Hajóval. Vagy éppen gépkocsival. A ha­jón történő utazásról nehézkes hajóbőrönd ju eszünkbe. A vonat füstös és fekete. A repülőn túl sok a kiszögelés — bár az igazi az lenne!... A gépkocsi túlságosan közönséges. Különben is, csak balhé támadna, ha a célnak legjob­ban megfelelő, hosszúkás kocsitípusokból vá­lasztana... Szinte hallotta a főkonstruktőr kiál­tozását : — Nem az a dolgunk, hogy valamely -'utómárkának reklámot csináljunk... Maradt a repülőgép-forma, ezt igen feleme- ■ő hatásúnak érezte, de a kollégák — már akik előtt meg merte kockáztatni ötletének felvil­lanását —, azt tanácsolták: ne kísérletezzék repülővel, mert az ördög nem alszik —, meg­alakítási költségekhez a városi tanács 80 ezer forintot biztosított. Ennyi pénzből azonban nem lehetett volna átalakítani az épületet. De jelentkeztek a társadalmi munkások, kol­lektiven és egyenként. A szakmunkásképző iskola tanulói dolgoztak legtöbbet. A falbur­kolati munkákat, remek kivitelezésben, a fa­ipari vállalat dolgozói végezték el. A városi tanács költségvetési üzeme egyik megbízott kivitelező volt, de majdnem annyi társadalmi munkát végzett, mint amennyiért pénzt kért. Erdei István kőműves kisiparos mester, aki tagja a városi tanácsnak és a Hazafias Nép­front városi bizottságának — mindvégig irá­nyította a kőművesek munkáját. A kályhák építését Tóth Béla kisiparos vállalta, de a ne­ki járó összegből 6000 forintról lemondott, vagyis: ennyi értékű társadalmi munkát vég­zett. Bolemán József szobafestő kisiparos az összes festést társadalmi munkában végezte el. így a klub létesítésében végzett társadal­mi munkák értéke meghaladta a 100 ezer fo­rintot. Mátészalka városban a társadalmi munkák összesített értéke 1972-ben kereken egymillió forint. Ennek 10 százléka az újtele­pi klubban lett elvégezve. Otthonos környezet A klub kétszintes: magasföldszint és pince. A felső szint már teljesen kész. Nagy­terem, ahol tanácskozni is lehet, alkalmas gyűlések megtartására, ismeretterjesztő elő. adások lebonyolítására és filmvetítésre is. Ugyancsak a felső szinten épült meg a körzet könyvtára, gyönyörűen berendezve, 7500 kö­tet könyweL Ugyanott van az olvasóterem, ahol az érdeklődők folyóiratokat, heti- és napilapokat is találnak. A pincerész — a külön ifjúsági pince­klub — ahol szintén remek faburkolattal biztosították az esztétikus, otthonos környeze­tet — ugyancsak három helyiségből áll, de még nem készült el egészen. A pincében az egyik helyiségben vitákat, beszélgetéseket ren­deznek majd a fiatalok. A másik helyiségben táncolni lehet, a harmadik helyiség szesz­mentes büfé. A teljes kulturális létesítmény — mind­két szint — berendezésére és bútorzatára 110 ezer forintot biztosított a városi tanács. Ez az összeg azonban nem elegendő. A városi tanács az 1973. évi keretből biztosítja a hiányzó berendezések megvásárlását, s akkor — körülbelül március—áprilisban — az ifjú­sági pinceklub is megnyílik. Az egész létesítmény a városi művelődési központ önálló egysége lesz, függetlenített vezetővel. Sz. J. kérdezhetik, miéri nem alumíniumból van a fogkefetartó! Nem beszélve arról a támadási felületről, hogy a repülőgép a fémes csillogás­ra, az pedig a fogtömésre emlékeztet — ami egyáltalán nem cél, mert borúlátóvá teszi a fogyasztót, fölébreszti benne a fogmosással szemben amúgy is lappangó szkepszist. Azon a ponton volt, hogy feladja. Gondo lataiban már egy robogó vonaton ült, hogy mennél jobban eltávolódjék a repülő témától. Ekkor felragyogott az arca. — Hálókocsi! Szép, fényes, világos tetejű, szivar hosszúságú hálókocsi! Látta magát, és az utókort, mely Pull- mann után őt is emlegeti, mint a korszerű ogkefetartó feltalálóját, a lekerekített, lágy vonalak szerelmesét... Azért ez se ment egész simán. Az illeté­kesek — noha csettinteni szerettek volna a •sodálatos modellt forgatván kezükben — nem mutattak különösebb lelkesedést. — Igen, igen, kétségtelen... — hümmögött mindenki. Tagadni sem lehetett a hálókocsi és a fogkefe közti ideális kapcsolatot. Az álnok, féltékeny öreg rókák azonnal meglátták a nagy exportlehetőséget. Minthogy a hálókocsi este indul, reggel érkezik, — két­szeres fogmosási alkalmat kínál az utazókö­zönségnek. Mégis megpróbálkoztak az elma­radhatatlan ellenvetésekkel, gáncsoskodások- kal. — Jó, jó, látszólag kellemes képzetet kelt a suhanó szerelvény, ruganyos fekhelyeivel be mi van ébredéskor?! Rossz szájíz. Ez a .gkefetartó még az utazástól is elveszi a? mberek kedvét... Ha ezek a kis féltékenykedő gáncsoskodá k végül is erejüket vesztették, részint azér örténhetett, mert a zseniális találmányod szükségszerűen győzedelmeskednek, részir >edig azért, mert egy tekintélyes intézmén- 'riss észjárású szakértője olyan értelembe foglalt állást, hogy „rossz szájíz” ébredéskr más okból is keletkezhet, tehát utazás és fog mosás képzetének összekapcsolása csak ősz lathatja a szorongásokat. Következésképp hálókocsi alakú fogkefetartó — minden má előnye mellett — még az utazási kedvet ir fokozza. Nágynehezen elfogadták hát az Éles-féle modellt, és a dokumentációt átadták a termelő vállalatoknak. A fonpatervet általában di­Marton László: Damjanich szobra Arra a kérdésre, hogy melyik városunk legérdekesebb és legújszerűbb szobra, sokak választása esne erre az alkotásra, ha egyál­talán nem ezekből a sorokból vennének tu­domást arról, hogy városunkban ilyen is van. Ez az ismeretlenség nem is egész indokolat­lan, ugyanis a Damjanich-laktanyában talál­hatjuk meg, a bejárattól balra. Elhelyezéa szempontjából a legkedvezőbbek közé tarto­zik. A rác származású 48-as tábornok szám­talan csatának a hőse, a „veres sipkások ap­ja”, mintha egy ütközet közepette állna. Kül­seje nem szabványos. Köpenye csak vállára van dobva, kardja hüvelyéből kihúzva, egy­szóval minden mozdulatát inkább az indulat feszültsége diktálja, s nem pedig a cselekvés rációja. Két részlet különösen szuverénül uralkodik a figurán: a portrészerűen meg­mintázott fej, s a görcsösen markoló kéz szenvedélyes mozdulata. De a mű megmin­tázása is figyelemreméltó. Nyilvánvaló, hogy régebbi stílusát feladta, amit még Vaján is láthatunk, s Kerényiből, Somogyi Józsefből és Vilt Tiborból indult ki a fiatal mester, de bizonyos mértékig már túl is jutott raj­tuk. Nagyon szép és merész formai megoldá­sokat is láthatunk nála, például a panyóká- ra vett köpeny összekapcsolása, vagy némi­leg más ízzel a köpeny hátuljának esése. Legkevésbé a kardkosár átgondolt. A mester Marton László, Munkácsy-díjas szobrász. Legismertebb művei a szombathelyi Savaria-emlékmű, a gyulai Lenin-szobor, vagy a monurpentális jászberényi Felsza­badulási emlékmű. A Damjanich-szobor 1971 szeptemberé­ben került felállításra. Koroknay G /I» csérték és hamarosan Éles leopárd alakú bei*- zineskannája is díjat nyert. Idővel nagyobb intézethez csábították, több pénzért. — Végeztem a piti ügyekkel! — ropogtad ta derűsen a csontjait. — Eljött a komoly munka ideje!... — A csavart vonalaké a jövő! — vallotta akkoriban, és hűtőszekrényének formájával kívánta őszintén megmutatni a hűtőrendsze* csöveinek okos tekervényességét, olyan spirál­vonalba nyújtotta tehát a hűtőteret, hogy em a fogyasztás utáni vágyakozást fejezze ki. Hosszú ideig kellett az új elképzelés elis­mertetéséért küszködnie. Bolondnak néztél^ fantasztának, sznobnak, utópistának. Ellenfelei később főleg a raktározási ne­hézségekre hivatkoztak, de aztán egy szakértő bizottság megállapította, hogy a hagyománya* formájú hűtőgépek iránti kereslet — az el­adott példányok egy részének túlzott tartós­sága miatt — erősen megcsappant. A modem formájú hűtőszekrénytől remélték a kereslet fellendülését. A csigavonalú hűtőgépformát végül is el­fogadták. Éles Pál nagy összeghez jutott, éa számos vállalat legfőbb tekintélyévé lépett elő. Egy névnapi összejövetelen pedig megis­merkedett a tröszt vezérigazgatójának lányá­val... Nem sokkal később karonfogva vonultak; beletörődve, hogy némely utcába még ők se hajthatnak be gépkocsival. — Micsoda modemkedő eredetieskedés sz! — állította meg a hitvesét Éles egy kira­kat előtt, amelyben külföldi hűtőgép szemér* metlenkedett. Á hűtőteret függőleges és víz-: szintes síkok határolták, nem éktelenkedett lő a szerkezet, valamint a kilincset is az aj- ílap síkjába süllyesztették, feltehetőleg, hogy e ütközzön neki senki, ha netán a konyháé­in szűk a hely... Élest sokáig foglalkoztatta ez a jelenték- ■1 ennek tűnő bosszúság, megbontva lelkének ierüs, magabiztos harmóniáját. Később aztán nunkatársaival is megtárgyalta annak a fia-- al kollégának az esetét, aki talán kissé meré­szen kezeli a ceruzát, mikor gömb alakú hű- lőszekrényeket tervez, de végül arra a megál­lapításra jutottak, azért talán még sem kelle­ne rögtön idiótának nevezni. Elvégre kezdet­ben az Éles-féle „csigaházak” is szokatlannak tűntek...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents