Kelet-Magyarország, 1973. január (33. évfolyam, 1-25. szám)

1973-01-21 / 17. szám

I <484

g^ET-WÁ^ÁRÖRSZACÍ — VA^AWNAW wwr fe-r K*f

WJ5. Januír 2ÍT ■»

— 1 - ’-n

„Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!”

ISO éve, 1823. január 21-én született Madách Imre.

Gazdagodunk nemes hagyományokban. Szaporodnak az emlékezésre okot adó évfordulók. Egyre több szállal kötődik napjaink embere a múlthoz. Históriánk és kultúránk egyre több nagy halottját kell idéznünk. Humanizmusunk, hazafiságunk egyre több példaélettől gazdagodhat, nemesedhet. Olyan példaéletektől, akik mint hajdanán Kőműves Kelemenné Déva vár falaiba, úgy épülnek be a mi szemléletünkbe, világképünkbe. Sokszor hűtlenek, olykor figyelmetlenek vagyunk ezekkel az évfordulókkal kapcsolatban. Már- már a kerek számokat sem mindig tartjuk számon és gyakorta megtörténik, hogy egy- egy lángelme máig érő ragyogása eltakarja mások fényét. Majdnem így vagyunk most Madách Imrével. Petőfi homályosítja szellemét, pedig együtt emlékezve rájuk, nem csorbul jelentőségük. Nagyok ők, csak növelhetik egymás ragyogását. Az idők forgatagában amúgy is összefonódott szellemük. Bár Pető- fi még nem ismerhette Madách igazi nagyságát, költészetét sem igen; Madách azonban annál gyakrabban idézte a nagjr költő szellemi örökségét.

Ma már a köztudat úgy véli, a halott Pe- tőfit egyedül Arany siratta fel-felzokogó lírájában. Pedig ott van a siratok között Madách is:

Ne mondja kisded síri jel:

E zugban pofiik tested el.

És jól van az mert így a sir,

Amelyen egy hon népe sír,

S körülragyogja szellemed,

Egész e honnak keble lett.

★

Te a szabadságot megüdvözölted Még bölcsőjében, az viszont neked Utolsó búcsúzásaként megírta Ágyúdörgésekkel — sírversedet.

(Petőfi sírján)

Kinek ne jutnának eszébe Petőfi sorai, olvasván Madách Mózes című drámájának befejező sorait:

Mózes meghalt! — Le térdre, nemzetem! Prófétád sírba szállott, és vele A kétes küzdés fájdalmas kora. —

De óh ne hidd, hogy meddő volt azért E gyász kor. — Nem, nem az szülé ez újat, Melynek csak kínja volt övé, — virága Miénk lesz, hogyha az új nemzedék — Bátran, s győzelmi hittel lép belé.

Nagy szellemek találkozása ilyen. Egymástól emelkedik lángjuk, nő fényük. Tisztaságuk is csak szebben tündököl. Madách, beteg ember lévén, nem vehetett részt a szabadságharc küzdelmeiben, de évekig raboskodott, amiért bujtatni merte az üldözötteket. A börtön kedélyét, egészségét megtörte, családi életét feldúlta, de hitét, népbe, haladásba vetett bizalmát nem tépázhatta meg. Börtönévei után írta mindmáig legegyetemesebb mondanivalót sugárzó drámánkat. Az ember tragédiáját. Egyalkotású írónak szokták őt nevezni, mert főműve elhományosítja a többinek a mondanivalóját, de éppen napjainkban színpadra állított darabjai bizonyítják, hogy volt mondanivalója a lét egyetemes nagy kérdésén túl is. Tele „volt mohó érdeklődéssel, csodálatos probléma-érzékenységgel, gyötrő kíváncsisággal és alkotókedvvel, de életkörülményei, egészsége, környezete és kora fordulatai sohasem engedik meg, hogy bármiben is

elményedjen” — mondotta róla Bóka László. Ezért, hogy kötetnyinél is több verse nem hódítja meg ma az olvasókat, pedig mélyükön komoly mondanivaló munkál. Csak hiányzott a költőből a türelem, még inkább korából az alkotói elmélyüléshez szükséges nyugalom.

Érdeklődésének sokoldalúságára mi sem jellemzőbb bizonyíték, hogy megyénkről, városunkról is volt mondanivalója. Már csak ezért is illik születésének 150. évfordulóján róla szűkebb pátriánkban is megemlékezni. Két motívum is ismert ma már életművéből, amelyik szabolcsi indíttatású. Egyik házasságával kapcsolatos. Innen nősült Madách. a szomszédból. A bihari alispán lányát, Fráter Erzsébetet vette feleségül. Háztűznézőben járhatott Biharban 1845. februárjában, s Nóg- rádba visszavezető útja Szabolcson, Nyíregyházán át vezetett. Nyíregyházán szét is nézhetett, mert meglepően meleg hangon szól az örökváltság nyomán felvirágzó városról:

„Az optimizmus szörnyen meggyökerezett bennem; ily szív és reményölő képek után is nem álhatom, hogy egy fényesebbet n« tegyek. Nyíregyházán láttam egész nagyságában és jelentőségében az örökváltság eszméjét magát tanúsítani: a rövid idő alatti roppant haladás minden tekintetben, magyarosodás e. u. t. kimondhatatlan.”

Nemcsak a Szontagh Pálhoz írott levél- részlet idézi Madách szabolcsi, nyírségi élményeit. Vers is született ennek az utazásnak az élményéből, szép tájfestéssel gazdagított gondolati költemény. Megérdemli, hogy művészeti hagyományainkat felelevenítve, újraidézzük mindazoknak, akik szeretik Madáchot, költé- szetét, drámáit és szemtik a Nyírséget, A vers címe: Egy nyíri temetőn.

Kopár homok ameddig lát szemed.

Domb domb után mint órjás sirmezőben, Poshadt mocsár lent, fent fehér mezében, Mint kósza lélek, egy-egy nyír mered.

Mély hallgatás — mint földalatti hang Hallik csak a bölömbika nyögése,

Bíbíc-sírás — varangyok ümmögése,

Míg széltől űzve nyargal a katang.

A dombhajláson néma temető,

Nincsen kerítve, árnyas fák nem állnak örül a porladók nyugodalmának.

Csak árvalányhaj, ami benne nő.

Sötétlő fejfák állnak föld felé

Hajolva, hosszú, egyhangú sorokban,

Mint sors betűi, melyekkel nyugodtan Múlandóságunkat följegyezé;

Nem hirdetvén reményt, sem földi hírt,

Csak kérlelhetetlen számokban mutatva: Hány élet folyt a mindenség dalába,

Mely mint kitépett hang magában sírt.

S a délibáb, ez édes csalfa kép.

Ha néha báját még itt is kitárja,

S tündéri életet költ a sírtanyára,

Mint dús szivünk, ha a világba lép;

Egy förgeteg jő, s széjjeltépve hull Foszlányokká a képzelet világa.

A kék eget fövényfelleg takarja,

Más nem marad, mint a fejfák alul.

Méltóbb tanyát nem lelhet a halál,

Itt ég föld gyászol összeolvadottan, Természet s embercsillámló zajában Ellentétet vérző szünk nem talál.

Eddig a vers. Aligha állítunk valótlant, ha azt mondjuk, szépségei ma is figyelemre késztetik az olvasót.

Takács Péter

Munkásmozgalomtörténeti lexikon

A közérdeklődés fejlődését, a látóhatár tágulását sokféle tény bizonyítja, s érzékeltetheti egy — lexikon is. Ebben az esetben a Párttörténeti Intézetben készült, s a Kossuth Könyvkiadó gondozásában megjelent, nemzetközileg is figyelmet érdemlő munka. Az Aalto szócikkel kezdődő, s a Zsukovval befejeződő lexikon több, mint 100 év munkásmozgalom-történeti eseményeit, szereplőit, szervezeteit fogja át, bizonyítván egy új igény megfogalmazódását, a politika e legfontosabb tényezőjének lexikális megismertetését. Sem magyar, sem idegen nyelven hasonló célú összeállítás még nem készült, s minden bizonnyal az áttörés buktatókkal is jár, ám maga az a tény, hogy a könyvben 3200 szócikk lelhető, hasznosságát kétségtelenné teszi.

Mi volt az Egyesült Államokban 1932-ben lezajlott bonusmenet célja; kik voltak a legális marxisták; miként alakult Molotov pályafutása; milyen szerepet lát ei az Amszterdamban székelő Nemzetközi Társadalomtörténeti Intézet; ki volt Szvoboda Lajos — ízelítőül kiragadott példák arra, hogy a tudományos igénnyel, de ismeretterjesztő jelleggel összeállított lexikon hatósugara tág. Egyebek mellett igazolja ezt az is, hogy a címszavak több, mint fele a nemzetközi munkásmozgalom eseményeit, szervezeteit, kiemelkedő szereplőit tárgyalja, egyharmada pedig a hazai munkásmozgalommal foglalkozik. Fontos szerepet vállal a kiadvány a munkásmozgalom jelentős egyéniségeinek megismertetésében, hiszen ezér külföldi, 750 magyar kapott helyet az életutakat tömörítő szócikkek csoportjában, függetlenül munkásságuk pozitív, vagy negatív előjelétől.

Hasznos, hiányt megszűntető munkát vehet kézbe a lexikon forgatója, s a kezelhetőség sem okoz góndöt, mert a szerkesztési és formai elvek a más lexikonoknál már megszokott gyakorlatot követték.

<M)

Mark Uaxiánszkij:

Szibéria

Távoli táj,

Mégis mily közeli —

Tundra, sztepp, tó, erdő — végtelenség! Ha mérték — Szibériát leheli Priobjától Uraiig a hegység.

Ha tajga — akkor óceánig ér,

Oly hosszúéletű — akár cédrus.

Ha léptekként halad — órjást beér.

Ha lendület — teljes testű mágus.

Ha kilövés —

kemény próbára hív,

Ha háló — sűrű fonattal bíró,

Ha szoboly — az is barguzinszkijt,

Ha hering — az Szovinszkijből való.

Ha meg barát —

az, egy életen át.

Ha hó — akkor házgerincnél magasb,

Ha eső — színeit folyók gátját,

Ha folyam —

akkor az Irtis maga!

Ha fagy — akkor sajátosan maró,

Madár ha alant repül, hozzáfagv- Ha szerelem —

koporsóig tartó,

Ha elválás —

utat vissza nem hagy.

Ehó — szibériai lendület,

Ha cselekvés — igazi munkását Ha meg küzdelem — hívó lendület,

Ha repülő út —

Tyumeny — Szurgut.

Ha őrtüzek — térséget ölelök,

Olaj és gáz — égig érő fantán.

Folyó — jövőben tengerként kéklő,

Ha erőmű —

túlnő Bratszk nagyságán!

Add Szibéria erőd. szépséged;

Lendületed várják mák, holnapók.

Ha dal vagy — Oroszhont Zengjed,

Ha pedig csúcs vagy — úgy Oorbonuk!

Sigéar Imre fordítása

J

ung, Kóder, Suller, Stomp, Ling, Szemjon Cziperle, Veisz, Szloboda, Kuhór, Prill Hekman, Junghans, Steiber, Popik, Sum Brandstätter,, Paul, Rikter. És közte elvétve néhány Tóth, Elszász-Lotharingiából érkezeti németek, franciák, felvidéki tótok rossz helyesírással írt, múltat őrző nevel. Történelmet Idéznek a rakamazi temető beton, kő és márvány síremlékei. A figyelőnek még arról is mesélnek, ki kivel házasodott a múlt 100 évben. Kiderül itt, hogy a rakamazi Capuletek és Montaguek máig is tartó tragikomédiáját eddig még nem oldotta fel a községi Rómeó és Júlia szerelme.

Az 1067-es okmány már beszél a községről. A föld, melyet régész vallatott, a honfoglalás előtti időkről is hírt ad. Lovagolt erre Szabolcs vezér kis csapata, éltek itt a pannon- szlávok, forogtak Rakamaz környékén a Ha- licsba igyekvő diplomaták és kereskedők 1st- ván korában. Birtokolták földjét Báthoriak, csatázott a Tisza partján Bocskai, uralta e vidéket II. Rákóczi Ferenc. Mint a Partium széle nézett farkasszemet Tokajjal, a felső országrésszel, miközben útjain északról délrfc, nyugatról keletre hullámzott hadicsapat, üzletember, martalóc, császári, kuruc, szegény- legény, cigány, kalandozó hajdú, acamerális ügyeket intéző sóhivatal tisztviselője. A bújdosó fejedelem elkonfiskált földjén 1729-ben változott meg a világ. Megérkeztek a távoli telepesek. Negyven család és egy pap. ök még németül és némettel kevert francia nyelven beszéltek.

Száz év sem kellett és elmagyarosodtak 1828-ban egy kanonoki szemle már rögzíti a tényt: van még ugyan német nyelvű prédikáció, de már mindenki magyarul beszél. És nemcsak magyarul beszéltek, de éreztek azóta is. Magyarnak vallották magukat akkor is. amikor sokan kacsintottak a III. Birodalom felé.

Az egykori 30 holdnyi jobbágytelken gazdálkodni kezdő telepes új világot, szigetet teremtett itt. Nagybirtok nem volt, s így itt csak hallottak a földosztásról. Már-már önsanyargató szorgalommal vettek el a földtől min- dent. A ma sokszoros milliomos falu tokaji és keresztúri kőre épített 1500 családi várnak is beillő házában két és fél évszázad iparkodása ölt testet.

A telepes — törzsnek is mondják — a 224-es számig nyújtózó főutcán lakik. A betelepült itt ritka. Kijjebb szorultak. Köztük is vannak fokozatok. Néhány nemzedék után honossá válhat itt a „bejövő". A befogadás és maradás feltétele egy: átvenni az öldöklő

munkatempót, amely 250 év óta lankadatlan. Mindmáig korai házasságok tervszerű rendje biztosította, hogy az egykori beltenyészet frissüljön, de közben sosem tévesztik szem elől a társadalmi és gazdasági életben viselt tisztség, és az anyagi viszonyok néha szövevényes szálait. íratlan öntörvények teremtik ma is a mikrovilág szabályait, jellemzőit. Ma is annyian vannak, mint 100 évvel ezelőtt, az 5—5,5 ezret nem lépi túl a lélekszám. Kevés gyerek — szinte egyke — a megszerzett javak koncentráltságát biztosítja. A korok szült« konjunktúrák pontos jelei szerint exportálják a munkaerőt, a szellemi kapacitást, az árut, de közben óvatosan több házat építenek, mint a szükséglet, hogy a hazatérőnek otthona legyen.

N

égy négyzetkilométeren építették fel a falut, kínos ökonómiával. Nem raboltak földet nagy portákhoz. A házak szinte tapadnak egymáshoz. Nevetve mondják, hogy 22 kilométeres csőhálózattal megúszták a vízmüvet, ugyanakkor, amikor más kis falvak a duplájából sem oldják meg gondjukat. „A föld nem udvarnak való” — ez Itt elv. A földből pénzt lehet csinálni. Ez pedig kell, mert a pénzt aztán csak a pénz szüli. Feszes spórolós logika.

Ez a gondolatmenet szülte, hogy a munkával sosem álltak. Siránkoztak az átszervezés okozta trauma közben, de azonnal dolgoztak. Aztán nekiláttak, hogy, ipart teremtsenek. A változó gazdasági és társadalmi körülmények között modernizálták egyébként konzervatív elveiket. Még negatív vonásaikat is a haszon szolgálatába állították.

A mai rakamazi ember sok jegyből alkotható meg. Sosem álmos, munkára mindig kész. De érdekét sosem téveszti szem elől. Igénye szerény, de amije van beruházza, forgatja. Művelődési 'vágya mérsékelt, ösztönös ítélete azonban szinte tévedésmentes. Érzéseiken jól uralkodnak, zárkózottan diplomaták, véleménynyilvánításuk sosem egyértelműen határozott. Sikereik és eredményeik tudatában vannak, ezt nem titkolják. Tervezik gazdálkodásukat, a születések számát, egészségügyüket, Higiéniájuk kiemelkedő. Egymás közti értesüléseiket a ház előtt beszélve nem osztják meg idegennel. Gyakorlatiasan gondolkodnak és cselekszenek. 10 fillért visszakérnek a boltban, de nem sajnálják a pénzt villára, fürdőszobára, a faluban futó 150 autóra, az évi 50—60 milliót épületre, tartós fogyasztási cikkre, aranyra, ötvenmilliót hagynak a helyi boltokban évente, 34 milliót tartanak a bankban. Kétmilliót ruháztak be a templomukba, de hevesen vitatkoznak azon, hogy miért kell közműfejlesztési hozzájárulás, ha egyszer fizetik a községfejlesztésit. Vallásosságuk is alkalom, hogy módjukat bemutassák.

A rakamazit egy helybéli így jellemezte: jelenleg nem kulturált, sokáig nem is lesz az, de mindenképpen civilizált.

R

nkamazt a mindent uraló szívós szorgalom emelte a leggazdagabb községek közé. Mintha tudták volna, hogy már 138(t-ban almáskert volt égy rakamazi osztozkodás fő értéke és tárgya, a termelőszövetkezetben megtalálták a leggazdaságosabb terméket, az almát. A 400 holdas gyümölcsösben félezer vagonnyit szüreteltek. A burgonyáról leálltak, a zöldséggel felfutottak. A piaci igény és a foglalkoztatás eldöntötte a területet. Vállalták a nemzetközi oktatás terhét, 213 ezer dollárnyi FAO-támogatásért. Sosem volt mérleghiányuk, berendezkedtek az okos tartalékolásra, modellüzemük van, és kicsikarják az öntözés és az állattartás minden előnyét. A 27 ezret gond nélkül osztják évente a tagságnak, amely kis kertjeiből. a hóztá- jtból, a piacolásból bőséges mellékessel is rendelkezik.

A klasszikus parasztfalu praktikus embere azonban időben felismerte: a földekre táv- latokban nem kell minden munkaerő. Miután az ipart nehezen adják, csináltak maguknak. Cipészsegédekkel kezdték, ma 1000 munkást foglalkoztatnak. A világpiac kényes területeire törtek be, középüzemet hoztak létre, szalagok során napi 2000 pár exportképes cipőt készítenek. A világpiac kínálta nagy lehetőség lázas igyekezető kiszolgálása ma rangot adó — Rakamazon is rangot jelentő! — helyzetet biztosít a munkásnak, aki a tulajdonosi viszony bonyolultan ellentmondásos körülményei közepette is az ipari dolgozó jegyeit hordozza. A szabad földön kapáló, valamint zári üzemben dolgozó gyermeke és unokája mégis azonos a kemény fegyelemben, a szorgalomban, a többre vágyásban, a jó hírnév növelésében.

E két tényező, a Győzelem Termelőszö- vetkezet és a cipész szövetkezet határozza meg ma Rakamaz gazdasági helyzetét. Az II50 tsz-tag és az 1000 cipőüzemi keresztül- kasul fonódó kapcsolata a csoporttulajdon révén nagyüzemi nézőpontból szemlélődő típust alakít. Mindez elsősorban a gazdasági síkon tapasztalható. A végeredmény, a jövedelem életszínvonal felfuttató volta mögött azonban korántsem hasonló tempóval alakul a gondolkodás, a műveltség. Az ezernyi televízió, a csaknem 2000 újság és folyóirat, a minden családra jutó, egy vagy több rádió sokai- mondó, de csalóka is. Kicsinyes vívódások és vígjátéki —• és ezért drámaian komoly — ellentétek árnya borul kultúrházra, iskolára, napi beszédre, komoly tanácskozásra. Gyűrű- • zik ez, családok csatornáin át jut el a legtávolabbi utcába, energiát emésztően és kicsit meggondolatlannak tűnőén. Fel-felbukkan a nagyközségi pártbizottság ülésein, ahol a „bevándorolt” titkár pártos pártatlansága tartja egyensúlyban a közélet lengő trapézát.

É

nem gond nélküli helyzet mégse vátfk a dinamikus fejlődés gátjává. Az előrelépés, a többrevágyás mindent elsöprő — és mindenkiben meglévő — közös vágya és akarása fintort mutat a vitatkozóknak. A vízmű kész. A belvizet 3 millióért lecsapolták. A ravatalozó művészi alkotással díszesen áll a temetőben. Vágóhídjuk van, aho- vá a hentes Renault-val jár marhát taglózni. Tervezik a szenny- és csapadékvíz elvezetését.

A józan értelem egybeterelő mozdulatát vár* va ki-ki a maga területén készül ifjúsági há- zat, klubot építeni. Elkapják az arrajáró úthengert, hogy egy jó vacsoráért és egy ki* ltokéért rábírják a vezetőt, hogy gyötörje meg az utcát. A faluban nem fordulhat meg egy buldózer, hogy valahol ne gyalultatnának 1« egy buckát. Kistuderálták, hogy miként fordíthatják hasznukra az átépülő műutat és taktikus lépésekkel készülnek arra, hogy kihasználják a Tisza partján a ma más tulajdonában lévő kempinget. Szívesen menedzselik a megye egyik festőjét, aki rakamazi, és ki is használják művészetét. Zsonglőr módján igyekeznek kihozni mindent abból a szűk öt- milliócskából, ami a tanácsnak évente rendelkezésére áll. Pénzt varázsolnak egy futballcsapat fenntartására és a gazdálkodó szervek, ha kell, összedobnak egy negyedmilliót óvodára. Afnikor eredményeiket számba veszik, kétféle hangsúlyt érezhet az ember. Az egyik a kesernyés, amely csak úgy zárójelben jegyzi meg, hogy támogatást sosem kaptak kívülről. A büszke, már-már dicsekvő, amely a saját erőt hangsúlyozza. És ez az utóbbi, a rakamazi patriotizmus az, ami a meghatározó.

A tempó ebben a nagyközségben felfokozott. Ezzel magyarázzák a gyakori öngyilkosságot — egy hét alatt öt is volt. Autók százai robognak hajnaltól estig a falun át, szinte izgatóan serkentve az ütemet. Bekebe- lezően terjed a takarékszövetkezet négy községet behálózó bankrendszere. Szaladnak az itteni kocsik Budapestre, Miskolcra, Szegedre, hogy egy-egy Centrum-hétfő vagy kiárusítás százalékos hasznát elérjék. A jó vonatösszeköttetés révén Miskolc, Nyíregyháza, Debrecen piacain jelentkeznek. Nem ismerik az elveszett perceket. Feszültségüket a falu kilenc italmérésében, a házi zugboltokban és otthon felgyűlő pálinkában oldják. A szerencse talán az, hogy a nagyközség felelő« emberei mindezt látva a bajokat nyesegetni tudják. Tudják, hiszen minden kilengés a presztízst rontja, ami viszont itt nem másodlagos tényező.

Rakamaz a megye kapuja. A hegy itt ér véget, kezdődik a sík. A falu, amely itt született, mégse árulkodik híven egyikről sem. Különleges, érdekes, ellentmondásos település, egyfajta kohó, amelyben különböző nemzetek fiainak tulajdonságai, hajlamai, képességéi, indulatai olvadtak sajátos eleggyé.

Mai harcuk nem a múlttal folyik. A jövőt célozzák nyilaik.

Bürget bajto

Rakamaz, 1973 január