Kelet-Magyarország, 1973. január (33. évfolyam, 1-25. szám)
1973-01-21 / 17. szám
* Vasárnapi melléklet A vezetés mechanizmusa Alig nevezték ki, az volt az első intézkedése, hivatta a főkönyvelőt és utasította: sürgősen cseréltesse ki szobájának teljes berendezését. Kérte, hogy jegyezze a kívánalmait. Neobarokk stílusú íróasztal diófából, bárszekrény, tárgyalóasztal műbőrhuzatú forgófotelekkel, a falakra subaszőnyegek, a padlóra magyar perzsa és így tovább. „Ez dukál egy ilyen jelentős céghez. Kérjen árkalkulációt, s jelentse, mikorra tudják elkészíteni.” A főkönyvelő gyakorlatból tudta, horribilis összegbe kerül. Ez azonban mit sem érdekelte az új igazgatót. Fel akart tűnni, így akart tekintélyt szerezni magának és vállalatának. Nem sikerült. Egy év múlva leváltották. Alkalmatlannak találták a vezetésre. Uj, szerény, tapasztalt ember került a helyére. Ő is kérette a főkönyvelőt. Beszélgetett vele. És summázva- közölte: „Mondja kérem, el tudná adni ezt a szobaberendezést?” A főkönyvelő arca felderült. „Nem illik ez a nagyzolás hozzánk Valami szerényebb berendezés illenék ide.” Lehet-e, szabad-e ilyen és hasonló külső jelenségek alapján egy vezető jellemét, felfogását, gondolkodását megítélni? Ha nem is szabad, s nem is helyes, az ember mégis ezt teszi. ítélkezik, mérlegel, s valljuk meg őszintén, nem is ok nélkül. Nem kedveli az. olyan vezetőt, akinek a környezete hivalkodó, nem vonzó. S Jia teljes pontossággal nem is tükrözi egy vezető jellemét a maga által formált, alakított környezet szobájának berendezése, az általa kinevezett kisebb vezetők, közvetlen munkatársai, a vállalatnál uralkodó légkör, az emberek elbírálása, megítélése, a szocialista brigádmozgalom helyzete. — és sorolhatnám tovább — de megközelítően el lehet bírálni : milyen típusú vezetőről van szó. Az olyan vezetötípus, aki maga is szereti a rendet, fegyelmet, megköveteli a pontosságot, élvezi a munkáját és szereti a szépet, akar jót csinálni, örömet szerezni másoknak, az szinte mágnesként vonzza a hasonló típusú, jellemű embereket. Ebben a közegben, az ilyen légkörben nem sok keresni valója van a lógósnak, a csak dolgozgatóknak, az olyanoknak, akik elmennének a munka temetésére, ha lehetne. Es egyáltalán nem feltűnő még az sem, hogy az ilyen vezetőnek még ha hibát vét is, úgy tekintik, mintha el sem követte volna. Tudomány vizsgálja, kutatja, elemzi, hogy egy- egy embert csak egyetlen nap alatt is milyen stresszhatások érik. Emberek jellemétől, érzékenységétől, de beosztásuktól is függ az. hogy ki mennyire képes elviselni bizonyos sikertelenségeket, kudarcokat, ugyanakkor az elért eredmények, sikerek, örömök is másként hatnak ugyanezekre az emberekre. Képzeljük csak el. hogy egy olyan vállalatnál, ahol kétezer ember — kétkezi fizikai dolgozó, technikus, mérnök, ács, Szerelő, adminisztrátor stb; — dolgozik, s milliós munkák eredménye, vagy eredménytelensége függ munkájuktól, mennyi gond, probléma nehezedik egy igazgató vállára! Milyen hatásoknak van kitéve, ha egyik munkahelyen üzemi baleset következett be. a másiknál valami kis alkatrész hiánya miatt állt meg a munka, vagy éppen összetört a gép, nem működik a daru, a szivattyú. É6 ezek végeredménye? Mérik teljesítményben, forintban, bérben, s idegfeszültségben? Erről ^ az utóbbiról kevés szó esik. Nem mérhető. Csak észlelhető. Abban, hogy ma idegesebb a főnök, vagy ^ abban, hogy „kiírták a dirit, .idegkimerültséggel.” Gon- dolunk-e néha munka közben ilyesmire, amikor a főnök mögött megjegyzést teszünk? Tekintettel vagyunk-e erre is? Egyik gyárunkban minden hónapban egy bizonyos napon az igazgató és a jogtanácsos fogadónapot tartanak. Tucatjával keresik meg őket az emberek. Reklamálnak, tanácsot kérnek, családi problémájuk megoldásához kérnek felvilágosítást. Szóvá teszik a normát, a bért, a technológiában tapasztalt hiányosságot. s ki tudja mi mindent. Kell ez? Helyes ez? Haszon van belőle? S ha igen mennyi? Kívülről ezt megítélni lehetetlen. Az igazgató szerint jó, rendszeres kapcsolata van a munkásokkal, tudja kinek mi fáj. Állandóan emberközelben él. Emberek dolga, ki hogy alakítja a vezetési mechanizmusát. Tudok olyan vállalatról, ahol bár létezik szabad szombat, — de mivel az igazgató rendszeresen ilyenkor is bent van és dolgozik — minden szó nélkül követték a vezető beosztásúak. Először csak a helyettesek, aztán a főosztályvezetők, osztályvezetők. S ilyenkor mindig volt témájuk. Olyan dolgok jutottak eszükbe, amelyekre egész héten. a nagy munkatempóban nem is gondoltak. Itt kérdeztem meg az igazgatótól: hány órát dolgozik naponta. Mosolygott. „Egész nap.” S azt kezdte magyarázni, hogy munkaideje nem mérhető. Állandó permanenciában van. Éjszaka ágya mellett egy hokkedlin ott van a jegyzetfüzete, s ha valami eszébe jut, felkel, s leírja, hogy el ne felejtse. Egy jó vezetőnek oda kell figyelni mindenre. Nem az a jó vezető, aki saját magával van elfoglalva, s csak a szobája faláig terjed a figyelme. Az, aki azt is vizsgálja, hogy milyen a vállalat, az üzem berendezése, ellátottsága, felszereltsége? Meg_ vannak-e elégedve az emberek? Egy idősebb kőműves szocialista brigádvezető említette az egyik tanácskozáson: „Én úgy érzem, hogy ennél a vállalatnál kibontakoztam, érvényesíthetem tehetségemet.” Amikor egy munkásember így fogalmazza meg azt, amit érez, ebből következtetni lehet arra is, milyen a vezetés ennél a vállalatnál. Nincs recept arra, hogyan alakulhat ki kellemes légkör egy üzemben. Kétségtelenül sok múlik viszont a vezető, a vezető testületek példamutatásától, attól, hogy az üzem igazgatója, párttitkára, szb-titkára, KISZ-titkára és a többiek milyenek. Szerények-e. vagy nagyképűek. megháll- gatják-e az embereket vagy csak úgy tesznek, készségesen segítik-e őket gondjaikban, együtt éreznek-e velük, vagy közömbösek a munkásokkal szemben, osztoznak-e örömeikben, vagy nem érdekli őket. Egyáltalán olyan vezetők-e. akik valóban szocialista kollektívává akarják formálni a gyárat vagy megfelél nekik úgy, ahogy van. Farkas Kaiman Sóstó, Krúdy-szálló télen. (Hammel József felvétele) Egyik reggel, amint Szad- dikidzsán motorkerékpárján munkába igyekezett, az útkereszteződésnél már messziről észrevett egy embert, aki elkeseredetten integetett. Megállt mellette. — Jó reggelt! — Jó reggelt! — Bocsásson meg, önt ugye, Szaddikidzsánnak hívják?-r- Igen, Szaddikidzsánnak. .. — Tudja, nekem nagyon kellemetlen, hogy most feltartom önt.. — Na, nem olyan nagy dolog. ., Miben segíthetek? — Szívességet szeretnék kérni öntől! .—. Kérem... — Nem tudom, lenne-e önnek, ami nekem kellene. . .? — Es mi lenne az? — De valószínű, nincs ön- 'nék ilyesmije... látom az arcáról. — Mi látszik az arcomról? Valóban, mondja már gyorA. Husxanov: Beszélgetés az úton san, mert elkésem a munkából ! — Látja, tudtam! ön máris haragszik! — Nem haragszom. Csak mondja végre, mit kíván tőlem? — Ön, ugyebár, az egészségügyi állomáson dolgozik? — Igen, miért? — És igaz, hogy az egyik faluban vesztegzár van? — Igen, igaz... Két bárány patája megbetegedett, önnek talán szérumra lenne szüksége? •— Á, dehogyis! Szerencsére, bárányaim nincsenek, ilyesmivel nem tud nekem segítem.»* — így valóban nem... — Köszönöm! — Mit köszön? Hiszen semmit sem tettem önnek! — De ön mondta, hogy nem tud nekem segíteni. Azt köszöntem meg. — De hát, végül is mit kíván? — Bocsánat, nem tartom fel túlságosan? — Hát... de azért majd csak eljutok a munkahelyemre. — Az egészségügyi állomásra igyekszik? — Igen... — Nem akarom önt feltartani. Majd valaki máshoz fordulok... — De hát miért áUí'üLt meg? Mondja már! — Kérem, ha megengedi. .. Valakit fel akarok hívni telefonon. De nincs aprópénzem. .. — Ennyi az egész? Ezért vesztegettünk itt el ennyi időt? Fogja, Itt van három telefonérme! — Bocsásson meg, nem tudna visszaadni egy rubelből? — Nem, és fogadja el csa’sj hagyja a fizetést! Az id# pénz! — Nem, nem fogadhatom el. Nem akarok az adósa lenni! Ha lenne mégis aprója ... — Fogadja el az érmét éé fejezzük be. Én már megy ellj is. — Jó, elfogadom. . . De féJ lek, hogy fölöslegesen tar* tottam fel. Közben sajnos^ elfelejtettem a telefonszámot. ,. Fordította; AateÜg labtím
