Kelet-Magyarország, 1972. október (32. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-29 / 256. szám

í. otrJa? RUTfT »»»WABrcciííO _ VAe'ffpvJtnf njnrr r iStrr «ej» ■ W> -JpTnber 5t.' Akacz László: Régi mozdulatok Könyvtár — Gorkij nevével A 80 SZEMÉLYES OLVASÓTEREM 400 ÚJSÁGOT, 4000 KÖTET KÖNYVET KÍNÁL. (MTI foto — KS) Senki nem mondta, hogy a Szeri majorba is elmenjek. A tavasszal megroggyant te­hénistállót valami szedett-ve- tett tsz-brigád igazgatta; az efféle munkához meg aligha kell megyei ellenőr. De hiá­ba, amikor a sárfoltos jelző­táblát megláttam, és a 26-os kilométerkő is a szemembe tűnt, nem tudtam mást mon­dani csak azt, hogy jobbra: megnézzük még azokat a trmlterozókat is! A sofőr megránduló arcá­val nem törődtem, a kerekek Ingerült pattogása is valahon­nan messziről ért a fülemig. Gyerekmódra az ablakhoz hú­zódtam és úgy figyeltem. Igen, a biciklicsapás éppen olyan keskeny és fényes volt, mint akkor. A nyárfák sem sokat változtak; hegyüket vesztett száraz ágaik szomo­rúan böktek az égre. A csor­dákét vályúját Is ugyanaz a fflrészbak tartotta, csak a keresztpántot szakította le róla a vihar, vagy tépték le a gyerekek. Meggyötört, agyonhasznált volt az út; sárgák, porosak az árokpart füvei. Hiába az a 20 év, arrafelé minden olyan Volt, mint régen. ■ Félúton járhattunk, ami­kor egy fácán elénk ugrott. A sofőrnek fékeznie kellett. Míg a tovacserregő állatot figyeltem, arra fi régi futá­sunkra gondoltam, amikor bi­ciklit, táskát ott, az úton hagyva rohantunk egy akkora formájú szárnyas után. Boda Öcsi csörtetett a legtovább utána. Vajon mi lett Boda Öcsiből ? Egy pillanatra szemembe tűnt a csatorna" hídja afmák a deszkájából sem nőtt még ki az a régen letört darab —, majd egy hirtelen kanyar után szóltam, hogy álljon meg a kocsi. « A sofőr fizöhnal a kor­mányra dőlt, s éppen csak mordult egyet, amikor hallot­ta, hogy egy jó óra múlva in­dulunk tovább. A dühös hang miatt nem idegeskedtem; inkább azon tűnődtem, hogy Induljak héki ennek az utoljára diákszem­mel látott világnak. A legjobb lesz — gondol­tam —, ha a régi intézőlakás­nál kezdem. Onnan nyugod­tan nézelődhetek, és külön­ben is, abban az irodának ki­nevezett előszobában írtak fel a segédmunkások listájára. Összefogtam ä karom, és lassan, ide-oda tekingetve megindultam a deszkatorná- cos ház felé. Aztán felültem a kőlépcső legfelső fokára és onnan vettem sorba a régi majorból átalakított tehené­szet épületeit. Ez itt, jobbra mindjárt ■— göndoltamj — a takarmány­raktár. Annak az ajtaja mö­gött leplezte le titkos cigaret- tázásainkat a miCisápkás igazgató. Amott, feljebb a ki­sebbik istálló, ahol reggelen- kint friss tejét adott Ica. a copfos fejőlány. istenem, Ica! Vajon miféle utakat járt be szép. hosszú lábain? Itt, szemben a vasajtós mázsa­ház ahol esténkint egymás­nak adogatták a cérnagürigás kulcsot a fiatalabb kőműve­sek.:. Aztán á nagyobbik is­tálló. aminek a falát most kenegetik, majd a góré, amelvnek körtnven mozduló lécei közül mindenki kikapar­hatta a maáa nár zsák kukori­cáját. N“hánv ház a mindig sáros udvar körül, egy-két bo­kor. elpusztíthatatlan fa; egy biztos határú, örökös bi­rodalom. aminek 20 év... Mit változtatott itt az a 20 év... Rágyújtottam. A gyufa füstje a vacsorafőzés régi lángjait juttatta eszembe, meg az élükre állított téglákat, amelyek vállain egy kis bog­rácsban Totyogott a lebbencs- leves. Az a szélárnyékos zug, ott, a nagyobbik istálló mö­gött. ahol estéről estére fel­szálltak az ottani illatok.. Vajon füstös-e még az ab­lak vasrácsa? Vajon most is ott főzőcskéznek az emberek? Szívtam egy mélyet, aztán felálltam, és nyugodt, sétálós léptekkel lekanyarodtam a széles kőépület mögé. A vasrács füstös Volt, és a megperzselt fflcsomók között is ott feketéllet néhány el­szenesedett fadarab. ' Igen. Itt minden a régi — gondoltam, Nem változtak sem az épületek, sem a fák, sem a szokások... És hirtelen úgy éreztem, hogy • belőlem sem csinált negyven felé ballagó férfit az a sebesten elszállt 20 év. Köny- nyű mozdulatokkal vissza­mentem a majorudvarra, hogy az ott hajladozók mun­káját is megnézzem. Az Istálló Vedlett falát két legényforma fiú foltozgatta Az egyik odafent az állvá­nyon csapta, stmltftotta a maltert, a másik meg nagy loccsantásokkal odalentről dobálta fel neki az anyagot — Csinálgatják? — Cstnálgatjuk. Odahúzódtam az eresz alá, hogy az ismerős mozdulatokat még közelebbről lássam. Előbb felfelé figyeltem. Egy merítés a vaspántos desz­kaládába, aztán egy lendítés, a csuklónak egy ügyes perdü- lése, és a szürke massza már­is ott tapad a falón. Gyors si­mítás, majd újra megmerül- het a rövid nyelű kőműves- szerszám,- a fángll.,. Aztán az állvány tövébe néztem. Figyeltem a hosszú rúdra szerelt rakodóedény buggyanását, majd éreztem, hogyan lendül, csavarodik a nyélé, fnegtéve azt a furcsa, kettős mozdulatot. Igen, éz ennek a mestersége! Egyetlen merítéssel megtelik, majd egyetlen rántással felemel­kedik és kifordul a cserpák... Egyszer, kétszer, tízszer, százszor egymás után. A mal- terozó kőműves kívánsága szerint. Azt, hogy a karom ütemes mozgását előbb megmoso­lyogja. majd ki is neveti a két fiú, zavarodottan vettem észre. Odébbhúzódtam, de aztán megint visszasétáltam az állvány tövébe. Ugv éreztem, hogy újra szólnom kell: — Valamikor én is csinál- 1 tam; ezt a rakodást csináltam én is,„ Azok ott ketten rám néztek, majd csinálták a dolgukat tovább. Kivártam egy csobbanást, aztán folytattam: '— Húsz évé csináltam; ép­pen itt, ahol most maguk... Aki odafönt csapkodott, az egv'enésítette ki a derekát először. — Félállásban? . A másik vakkantva fölne­vetett, —Diákkoromban csinál­tam. Egy egész hónapig, napi 10 órán át! Újra dolgoztak. Kivártam, amíg megnyugodnak a szer­számok.-- Az ott magánéi a fáng- li; ez meg itt, lent a cser­pák! Tudom! A cserpák Volt a legtöbbet a kezemben! Sok­szor raktam vele a maltert ennél magasabbra is. Téglát tettem a lábam alá, és úgy nyújtózkodtam... — Most nem akar nyújtóz­kodni? Kuncogva mondta, de a ka­rom már mozdult is. Hogy mi­képp merítettem, és a teli szerszámmal miképp lendült neki a karom? Erre már nem­igen emlékszem Csak azt tu­dom: megállíthatatlan, vissza- foghatatlan volt az a répítés... Hogy a cserpák tényleg a szükséges magasságig jusson, és ott égy gyors perdítés Után a tartalmát az Utolsó cseppig a ládába dobja, még löktem is egyet a csomós nyélen. A szerszám éttől megbil­lent; s mielőtt teljesen felért volna, fejével nekikoccant az odafent várakozó láda szélé­nek. A malter félig a szélső pallóra, félig vissza, a földre hullott. Ha nem Ugróm eh cipőm, nadrágom piszkos lesz. A másik kettő hangját ne­kiszabadítva nevetett. — Megy ez még magának — mondta az Odaieht dülön­gélő egy csendesebb pillana­tában. ­Ha erősebben fogom ma­gam. akkor még visszaléphet­tem volna. Tettem is egy mozdulatot hátra, de akkor megint a szemembe tűnt az állvány alá dobott cserpák, s a karomban is ott éreztem a régi mozdulatot. A szerszá­mért kellett nyúlnom. A második lendítésem mé­lyebbről, több erővel Indult; felfelé tartó íve így tisztább­ra sikerült. Tisztábbra, de a szükségesnél magasabbra: a kelleténél később, a láda fölött fordult ki a szerszám A malter újra szétfröccsent. Most már az ingemre, ci­pőmre is jutott belőle. Az állványba kapaszkod­tam és úgy* hallgattam, mi­ként vet még nagyobb hullá­mokat az imént kitört neve­tés. A sértő hangoknak ez a csapkodása? Hogyan is ma­gyarázhatnám meg, mi vitt rá, hogy megint próbálkoz­zam? Egy tisztább pillana­tomban úgy határoztam, hogy most is nagyot lendítek, de majd gyorsabban fogom vissza és erősebben perdítem meg a nyelét. Ez a tervezett mozdulatom talán sikerült volna, ha az előbbi helyeh állok. Időköz­ben azonban beljebb léptem és amikor felcsaptam a szer­számot. az teljes erővel neki- -vágódott a szélső pallónak. A malter foltokban ült meg fiz arcomoh, az ingemen... A vihogás újabb futamait már nagyon messziről hallot­tam. A szerszámnyélre tá­maszkodva előbb az intézőla­kás feljáróját néztem, ahon­nan először tűnt a szemembe ez az üdvarnyi maradandó- ság; aztán a mázsáház, amé lyen nem nőtt és nem is fo gyott meg a kocka formái ’ rozsdafolt; majd a járda Sá ros tégláit, amelyek ugyan úgy sorakoztak "egy fűre? minta szabályai szerint, mm 20 éve', 30 éve, 40 éve. A feljáró marad, a rozsd- folt marad, a járda téglái i maradnák. Meg a bicikliút fő nye is. meg a vályutartó fű részbak Is, meg a körme téglák is... Csák az embere’ tűnnek el: az emberek meg • mozdulatok. Igen, a mozdula tok. A csernákos fiú újra kun coghi kezdett, s valami olvasmit mondott, hosv óra­bér nélkül is milyen jól be­segít ez a pasas. Nem éz a megjegyzés, és nem is a ráfelelő úiabb viho­gás. bőszített fel, hanem a szerszám gazdájának kifor­dult arca; az a görcsös, rán­gatózó. igazi vonásaira már semmiben sem emlékeztető tekintet. A tútizZftott szem szikrázott előttem, amikor újra telecsantam a cserpákot és a megnyúlt, formáját vesz­tett szájat láttam, amikor el­kezdtem a maltert hányni. Később már úgy dobáltam mint a gép: egvre gvorsbló ütétrihen pusztítottam a fa­lat. állvánvt. földet mind jobban beborító anyagot. A két fiú kiabálására a so­főr fogott le végül, aki aztán még hetekig mesélte a ga­rázsban. hogy á Szeri-maior udvarán micsoda pnlhéba keveredett az ä különben hul­la nyugi Székely. Az a hulla nyugi az a hűl Ja nyugi Székely, akit min­den megvárt ott. az istállók körül, aki csak á régi mozdu­latokat kereste hiába. A könyvtár, amelyet Gorkij­ról neveztek el. csaknem 200 ezer kötet könyvet, folyóira­tot, kottát, lemezt, magnó­szalagot kínál olvasóinak. 15 nyelven gyűjtik a társada­lomtudományi tárgyú müve­ket, szépirodaimat, nyelv- és irodalomtudományi, történel­mi, földrajzi, néprajzi, filo­zófiai könyveket, a marxiz­mus— leninlzmus irodalmát, a művészetekkel foglalkozó alkotásokat. Budapesten, a Molnár ut­cában működik az ország leggazdagabb idegen nyel­vű irodalmi könyvtá­ra. Kezdetben csak orosz nyelven gyűjtöttek, de már 1957 óta angol, német, fran­cia, később olasz és spanyol, majd a népi demokratikus országok irodalmát is eredeti nyelven szerezték be. Az Ál­lami Gorkij Könyvtárban ezenkívül még 35 nyelven megjelenő kiadványok képvi­selik a nem világnyelveket — grúz, arab, kínai, szuahéli könyvek, újságok telítik meg a polcokat. Hétezer állandó olvasó — egyetemista, diák. szellemi és fizikai dolgozók, pedagógu­sok, szerkesztők, műfordítók, külkereskedők I a könyvtár lá­togatói. Sokan, akik idegen nyelvet tanulnak, gyakorol­nak, Vagy eredetiben olvas­sák az idegen nyelvű Irodal­mat. Az audiovizuális stúdióban 21 nyelven tanulhat, hallgat­hat leckét, irodalmi szemel­vényt, verset, elbeszélést a könyvtár tagja. Elkülönített fülkében magnetofonról hall­gatható le a nyelvkönyvek anyaga, vagy akár Lev Tolsz­toj, Hemingway hangja. A földszinten a kölcsönző­ben tízezer kötet könyvvel töltötték meg a polcokat, nyelvek és témák szerint csoportosítva a szabadpolcos rendszerű teremben válogat­hat, böngészhet, keresgélhet mindenki magának olvasni­valót. Persze ott a könyvtá­ros is, aki segít, tanácsot ad, könyvet ajánl. A katalógus és a negyedévenként kiadott gyarapodási jegvzék ad tám­pontot a válogatáshoz. A 10 ezer kötet könyvet időről idő­re cserélik, felfrissítik. — A gyarapodási jegyzéket nemcsak könyvtárunk olvasói használják — tájékoztat Sán­dor László, a könyvtár igazga­tója. — Rendszeresen elküld­jük kiadványainkat a megyei, a járási, a várost és a községi könyvtáraknak. IgV a vidéki olvasókkal IS közvetíteti kon­taktusban vagyunk. Kivá­lasztják az őket érdeklő mű­vet, kívánságukat levélben közlik velünk, s mi még az­nap postázzuk a kért köny­vet- kölcsönzésre. Sok ezer kérelemnek tettünk így már eleget. Ha pedig a kért mű nem található könyvtárunk­ban, akkor is gondoskodunk, hogy az olvasó kívánsága teljesüljön, más könyvtárhoz Kardos doktort mindenki utálta a kórházban. A be­tegekkel úgy beszélt, mint a spanyöl gyarmatosítók az indián őslakossággal, az ápo­lónőkre meg szót se veszte­getett, csak vicsorgott rá­juk, mint egy véreb. A kol­légák kikerülték, mintha fertőzött Volna. Kardos doktor nagyszerű­en érezte magát ebben a közutálatban. Élvezte a meL lette legtöbbször némán, kö­szönés nélkül elsurranó kol­légákat, az arcokra fagyott mosolyt,' az elhalkuló szava kát, ha egy vidáman beszél­gető társaság felé közeledett és gyönyörködött a pillan­tására elsápadó nővérekben Egyébként jó sebész volt Az igazgató főorvos így kompromisszumos megoldás ra kényszerült Kardossal juttatjuk a kérelmet, olykor külföldről, kölcsönözzük. Az olvasóteremben csak a lapok zizegése töri meg a csendet. Elmélyült fiúk, lá­nyok, öregemberek hajolnak az asztalok fölé. A polcokon 400 napilap és folyóirat, 4 ezer kötetes kézikönyvtár. Egyszerre nyolcvanan olvas­hatnak a kellemes, kényelme­sen berendezett olvasóterem­ben. Ide a tájékoztató szolgálaton át lehet, bejutni. Itt kap min­denféle kérdésre választ az olvasó, személyesen vagy írásban. Adatokat gyűjtenek, sokféle katalógust vezetnek. Csák mutatóba néhányat. Van cikk- és életrajz-kataló­gusuk, gyűjtik az írók fény­képeit, azt, hogy egy-egy mű hány nyelvei! jelent meg. Csoportosítják az írókat iro­dalmi díjaik szerint. Másik épületben — a Gorkij fasorban — kapott he­lyet a Gorkij könyvtár zene­műtára. Itt is, mindenféle könyvtári szolgáltatással várják a látogatókat. Kölcsö­nöznek 25 ezer kottát, zenei tárgyú könyvet, 20 Idegen nyelVen' megjelenő zenél folyóiratot. Hatezer lemezből álló gyűjteményük a helyszí­kapcsolatban: szívből utál­ta, mint embert, de becsül­te, mint orvost. — Mit tehetnék?! — tár­ta szét a kezét á gyakorta megismétlődő panaszáradat­ra. — Én elsősorban, mint orvost tartom nyilván! És azt, hogy jó orvos, bár fogcsikorgatva, a kollégák is elismerték. így aztán mint sanyarú végkielégítést fo­gadták el és őrizték meg a Kardost teljesen elborító el. lenszenvüket. Mást nem is tehettek, hiszen ha valame­lyikük arra vállalkozott, hogy legyűrve belső ellenál­lását. emberileg is közeledni próbáljon Kardoshoz, az rövid úton visszabillentette az utálatba. Egyszerűen nem akarta, hogy más légkör ve­gye körül, csak amit meg­szökött, és amit már lassan úgy kívánt a szervezete. nen lehallgatható — de magnószalágon is hazavihető, kölcsönözhető, másolható a zenerpű. Zenét tanulók, kuta­tók, esztéták, előadóművé­szek, karmesterek, énekesek látogatják Rendszeresen a ze­neműtárat. Elsősorban az eu­rópai — ezenbelül Is a szov­jet zenét gyűjtik, de gazdag améríkai, ázsiai, afrikai zenei anyaguk is. Figyelemre méltó az Állami Gorkij Könyvtár kiadói te­vékenysége is. A már említett gyarapodási jegyzéken kívül bibliográfiákat, értékes ada­tokat összefoglaló köteteket jelentetnék meg. így készült a Lev Tolsztoj műveit felso­roló gyűjtés, a Gorkij-bibli- ográfia az író születésének 100. évfordulójára, a Szovjet­unió 5Ö éve memoárokban, vagy a Szovjetunió 50 éve kottákban című kiadvány. Beethoven születésének 206. évfordulójára három kötet­ben gyűjtötték egybe a zene­szerző munkásságáról szóló művek jegyzékét, a Beethovert- .művek lemezeit és a megje­lent kották jegyzékét — 56 hazai zenei könyvtár közre­működésével. mint erős dohányos a niko­tint. Otthon ritkán tartózko­dott, tekintettel arra, hogy saját magát mégsem utálhat­ta egyfolytában, más terem, tett lélek meg nem tartóz­kodott körülötte. • Néha só­várogva gondolt vissz« ■ üt feleségére, Sárira, aki lyett, hogy kitartóan u ba volna egy életen keresztül, inkább elvált, és most bol­dog szerelemben él egy mű­anyag-kisiparossal. Rokonai messziről utálták makacs el­szántsággal, a házban meg senkivel sem volt beszélővi­szonyban. így otthonra csak Zsófi néni maradt, a bejá­rónő, aki hetenként kétszer jött utálni, de az is rendsze­rint olyankor, amikor nem tartózkodott odahaza. Igazi területe a kórház maradt. Ott aztán felfris­sült minden reggel, és ha rosszkedvűen ment be, nyomban helyrebillent a lél. ki egyensúlya, amint kollé­gáira nézett. Egyébként kinézetre nem volt visszataszító, sőt, a Kádár Márta Tóth-Máthé Miklóst ( Kollégák

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents