Kelet-Magyarország, 1972. október (32. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-22 / 250. szám
Vasárnapi melléklet A vevő ítélete írjam meg, kéri egy ismerősöm, hogy vett a napokban Nyíregyháza legnagyobb áruházában egy bőrzakót, amelyben benne voltak a gombok, s végül neki kellett elvinni egy szabóhoz, hogy varrja fel. Amit ismerősöm nem ért: a háromezer forintos árba hogy nebi fért bele a gombfelvarrás? S miért kell a vevőt még gondok elé állítani, hogy hová vigye a kabátot, stb. írjam meg azt is, kéri továbbá ismerősöm, hogy Nyíregyházán még mindig gyerekcipőben jár a kereskedelem, mert ez az eset nem egyedüli példája annak, hogyan nem lehet bánni a vásárlóval. Megkérdeztem tíz embert. Autóbuszban, a házban, egy munkahelyen, hogy nekik mi a véleményük. Volt, aki azt mondta, hogy a városban a kereskedelem nagyon szépen fejlődött. Volt, aki ennek az ellenkezőjét állította. Az első azzal támasztotta alá a véleményét, hogy felsorolt néhány új üzletet, amely már kiállja az összehasonlítást más városokéval is. A második arra építette a cáfolatát, hogy bár ez igaz, azért ha komolyabb árut akarnak venni, akik csak tehetik/ elmennek Mátészalkára, Nyírbátorba. S aki éppen Debrecenben, vagy Miskolcon, vagy a fővárosban jár, az természetesen ott vásárol. Miért? „Mert itt sok a divatjamúlt, a gyengébb minőségű áru. Sok a „bóvli” ........Eladják a selsjtet, a gyári hibás árut is, nem szólnak, hogy ezt ne vegyem, s csak a szabó veszi észre, hogy megint rám sóztak valamit...” „Nem tudom mióta keresem a fehér gyermek tornacipőt, a másik városban azonnal kapott a férjem...” „Vásároltam egy hétezer forintos tv-készüléket, de annyi fáradságot néni vett az eladó, hogy megmutassa, hol kell bekapcsolni...” „Vettem egy hűtőszekrényt, egy faburkolatút, amelynek a lábát elfelejtették ideadni a boltban. Csak fél év múlva láttam meg másutt, hogy annak lába is van...” Mások azt mondják, örüljünk neki, hogy ez is van, s hogy várjunk türelemmel még két évig; akkor a majd üzembe lépő két áruház megoldja a gondokat. Akkor majd lesz konkurrencia, s más nem is hiányzik. Nem könnyű igazságot tenni. Mind a két véleményben van valami. Abban is, hogy az új üzletek, a fejlesztés, az eladótér, a raktárak bővülése, a konkurrencia szélesedése önmagában is sokat jelent. De nbban is, hogy ez nem minden. A vevő a kereskedelemre panaszkodik, a kereskedő azt mondja, hogy nem lehet kiismerni a vásárlót. Ugyanolyan árut hozott — említi — mint tavaly ilyenkor. Akkor vitték, mint a cukrot. Ma pedig? „Bejönnek, szétnéznek, s a legtöbben húzzák az orrukat és vásárlás nélkül távoznak...” Nem érti, mi történt a vevővel. Miért nem jó az ma, ami egy éve még jó volt? * Érdekes a vevő lélektana. Megnyílik egy új üzlet, ott sorban áll, s megvesz szinte mindent. Mint tette ezt legutóbb a szolgáltatóház alatti üzlettel. Miért, van ez? Hogy ugyanabban a városban sorban állnak, vás.V’olnak ugyanazon a héten ®z emberek az egyik, s nem teszik ezt a másik boltban. Pedig rém egyszerű — világosít fel egy háziasszony. Ahol sokan vannak, ott mindig olyat árulnak, amit keresnek. Ahol pang az üzlet, ott nincs olyan áru. Az említett új üzletben például a megye néhány kisipari szövetkezetének a konfekcióit árusítják. És a divatos cipőket, csizmákat. Uj, ezerkilencszázhetven- kettes fazonnal. Volt a beszélgetések során olyanféle megállapítás is, hogy nem rendeznek nálunk hosszú idő óta vevőankétot. Megkérdezték: miért nem mutatják be az új cikkeket? Miért nem kérnek őszi-téli idény cikkeket már tavasszal a megyei, vagy más megyei ipartól, amiből a vásárlóközönség választaná ki előzetesen a neki tetszőt, s nem egy árubeszerző, aki esetleg azt sem tudja, mi iránt érdeklődik a Tisztelt Vevő. Az egyik válaszban azt hiányolták, hogy Nyíregyházán csak az országosan is megrendezett alkalmakkor van kedvezményes vásár. Máskor nincs. Vagy legalábbis nem tud róla a vevő. Mert az -illetékes vállalatok, boltok nem reklámozzák. Vagy nem hatásosan reklámozzák. Hol a kockázati alap? Mire költik? Egy rpeSkérdezett ismerős a kereskedelem nyíregyházi berkeiben, azt állította, hogy amit a nagykereskedelem kedvezményként ad a kiskereskedelemnek — és ilyen az utóbbi évben szépen volt — az nem jut tovább a vásárlóhoz Az marad a cég kasszájában. így azután világosabb a kép: a szabadáras cikkek ára itt csak felfelé képes mozogni. Az ok a nagyobb nyereség megszerzése. A logika? Talán abból indul ki egy-egy vállalat, netán üzletvezető, hogy az embereknek ugyanis kell a szappan. Hogy elseje minden hónapban van és nem megy mindenki Mátészalkára, vagy Debrecenbe vásárolni... A szemléletben lehet a hiba. Amely szerint itt még ' nincs szükség piackutatásra, mert itt még szinte minden elfogy, amit hozriak — „eszi, nem eszi” alapon. S érdekes módon ebből a körből alig lehet kitérni, legalábbis nagyon nehéz. Mintha a legtöbb üzlet valami láthatatlan és megfoghatatlan egyezséget kötött volna, hogy nem vásárol csak ugyanattól a nagykereskedelmi vállalattól, hogy nem megy a tanácsi iparhoz, a szövetkezetekhez. Oda, akik tudnak jót, szépet és divatosat produkálni máshová. Csak ide nem? Nézzem meg — hívja fel a figyelmemet egy válaszadó — hogy ebben a városban milyen szegényesek a portálok. Este sötétek, vagy félhomályba burkolóznak a kirakatok, nincsenek, vagy nem világítanak a neonfeliratok. „Ebből én azt értem, hogy nem kíváncsiak rám, a véleményemre, az ítéletemre. Úgyis megveszem amire szükségem van. És itt fogom megvenni — azt is tudják rólam. Akkor pedig miért törjék magukat értem?...” Igazak lennének a fenti okfejtések, vagy csak szubjektív megállapítások? Erről majd sokat kell beszélni. Persze, a legjobb megoldás mégiscsak az, hogy valamit elfogadunk a kritikából. Megtanulunk kereskedni a modern világban, Igaz, ehhez is. feltételek kellenek. Kell pénz. Kell konkurrencia. Nem utolsósorban kereskedő. p Kopka János Mikes György: r Szervezés kérdése A Bámexbumfért fennállásnak 10. évfordulóján nagy innepségeket rendezünk a Ló utcai székházban, amelyre 60 ezer külföldi és 34 ezer belföldi vendéget hívtunk meg. Az ünnepség programja a következő: 1. Kopjatörés a hivatal udvarán. IV. Henrik korabeli ruhákban. 2. Lepényevőverseny. 3. Vadászat a Ló utcában idomított sólymokkal. 4. Ökörsütés, tűzijátékkal. v 5. Szarmata lovasroham előadják a vállalat dolgozói. 6. Ulttparti — élő kártyalapokkal. 7. A napközi otthon növendékeinek nonfiguratív kiállítása. 8. Tengeri csata egy mesterséges tóban; a Főközpont engedélyével egy gályát és két naszádot elsüllyesztünk. 9. Monstre díszebéd a vállalat ebédlőjében, korhű igri- cek részvételével. 10. Monstre bál a vállalat kultúrtermében. Néhány nappal az ünnepség előtt, amikor már minden elő volt készítve, amikor már minden úgy ment, mint a karikacsapás, megjelent a szervezőirodában a vállalat szakácsnője, Böbe néni, és sértődött hangon így szólt: — Rám he számítsanak. Én ezt nem vállalom. — Mii nem vállal, drága Böbe néni? — kérdeztük kórusban. — Én nem fogok főzni any- nyi embernek. Hányán is lesznek? — Ugyan, Böbe néni, még 100 ezren se... Mi az magának? — Nem vállalom. — Ha elvállalja, prémiumot kap. Nem is kis prémiumot! A mi Böbe nénink megenyhült: — Hát jó... Legfeljebb várakoznak egy kicsit azok a vendégek... És mi lesz a kiszolgálással? — Hogyhogy mi lesz? Hiszen van egy felszolgálónk! Legyen nyugodt, mi mindenre gondoltunk. Valóban: mi mindenre gondoltunk. Tudtuk, hogy a százszemélyes étteremben nem fér el egyszerre 94 ezer ember, ezért hát kitaláltuk, hogy a várakozókat jelmezes—zenés felvonulásokkal és középkori minisztériumjátékokkal fogjuk szórakoztatni. A gyengébb szervez«tüek vita ’akciókat kapnak: mozgó orvosi rendelők keresik fel majd a sorban állókat. * Amikor minden a legnagyobb rendben volt, amikor már minden úgy ment, mint a karikacsapás, valakinek eszébe jutott, hogy csak egy mosdónk van, és abban is csak 10 ember fér el egyszerre. Megnyugtattuk az illetőt, hogy nem lesz semmi baj, a mosdó mellett kiállítást rendezünk a Bámexbumfért történetéből. és ha a szórakoztatva tanító táblák mégsem kötnék le a vendégek figyelmét, akkor megindítjuk a mosdó előtt elhelyezett rejtett szö- kőkutat. amely esetenkánt több színben fogja gvönvör- ködtetni a mosdó előtt várakozókat. És ha még ezzel 'em tudjuk elvonni a kedves venfímrolrng^ aVVor rnp"<,vQInU-otiuk a mo«dó beiá-at“5 felett elhelyezett harangjátékot. .. — És mi lesz, ha mégis morogni fognak? — kérdezte °gy kollégánk. — Ha ők is kifogásolják. hogy egy mosdónk van? — Hadd morogjanak — felelte a Bámexbumfért igazgatója. — Száztagú zenekar játszik majd, hát úgysem fogja hallani senkii Szüret a tokaji hegyen. Háttérben a rakamazi Tisza-part. (Elek Emil felvétele)
