Kelet-Magyarország, 1972. október (32. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-15 / 244. szám

1972. óktóEer IS.

KELÍT-MAGYARORSZAG

#. rimn

Hétköznapi demokrácia

ELSŐDLEGES JELENTÉSÉBEN a demokrácia politikai fogalom.

De én nem erről akarok beszélni.

A demokrácia másodlagos, bár ugyancsak nagyon fontos, hiszen az elsőből szorosan következő jelentéséről. Ebben a jelentésében a demokrácia magatartásfogalom: a

társadalmi érintkezés hétköznapi formája. A munkahelyen a vezetők és vezetettek, a f tk és beosztottak kapcsolatának for- m... i. Ügyes-bajos dolgainkban az ügyintézők és ügyfelek, a közigazgatók és köz- igazgatottak kapcsolatának formája. A családi életben a férj és feleség, a szülők és gyerekek kapcsolatáé. És formája annak, ahogyan vasúton, autóbuszon, villamoson, boltban és utcán egymással érintkezünk, ahogyan egymást szólítjuk, ahogyan köszönünk egymásnak, ahogyan becsüljük vagy nem becsüljük egymást. Végül Is itt dől él, mindennapos magatartásunkban, hogy tudunk-e már jól „demokráciául”, hogy vérünkké vált-e, beidegződött-e már reflexeinkbe: mindenkivel egyenjogúak vagyunk és mindenki egyenjogú velünk.

Én azt mondom (bárcsak tények cáfolnának rám), hogy még nem tudunk jól „demokráciául”. még nem vált Vérünkké, nem idegződött be reflexeinkbe. Ezer évig jártunk antidemokratikus iskolába, s csak történelmi percek óta járunk demokratikusba: túl hosz- szú tanulóidő volt az egyik, és túl rövid a másik. Most olvasom a költő Váci Mihálynak halála után közzétett cikkgyűjteményét. Mennyit szenvedett ennek az antidemokratikus iskolának a magatartásunkban őrzött hagyatékától, és micsoda indulattal küzdött ellene! Azok ellen az iskolamesterek ellen is, akik nádpálcával már nem, de csípős csalánnal még rá-rácsapnak arcunkra, ha egyenjogúságunk tudatában emeljük rájuk. „Mert ezek itt maradtak, és rátelepedtek közérzetünkre — figyelmeztetett Váci —, marokra szorítják hangosbodó szívdobogásunkat, rápirítanak önbizalmunkra, lidércnyomásként lebegnek legszebb álmaink és terveink felett, és szégyenérzést próbálnak eltüntetni bennünk és fiainkban. Az ezeréves Magyarország elnyomóinak

utolsó, megfélénkült, tehetetlen, de annál gyilkosabb gúnyolódású és kárörvendező kis utódai, akik még ma is úgy beszélnek a nép fiairól, köztük élő, nagy bátorságú testvéreimről, mint a béreseikről és a cselédeikről. Egész berendezkedő életünket, a nép keserves honfoglalását messziről nézik, kudarcainak örülve, sikereit kiröhögve, és gúnyos vicceket gyártva róluk. Hányán szenvednek elnyomásuktól — igenis, én annak nevezem! Hány fiatal szenved és vergődik nagyképű és pimaszul magabiztos, üres gőgjüktől, lenéző ajkbiggyesztésük- töl, hány fiatal fejt ki tízszeres erőfeszítést, míg alkotásárt, munkáját megvalósítja, mert percenként szembetalálkozik... ragályos világukkal.

Ez alól az elnyomás alól, melynek nincsenek politikai terminológiája, amely nincs kategorizálva, mert a klasszikusok nem emlegetik, a politikusok ma még nem érnek rá vele eleget foglalkozni — ez alól az elnyomás alól de nehéz felszabadulni!*’

Igén. Nagyon nehéz.

NEHÉZ MEGSZABADULNUNK ATTÖU,

hogy bármilyen rendű és rangú főnökeink tekintélyérveit cáfolhatatlannak fogjuk fel, és meghajoljunk előttük, szinte nem is mérlegelve: igazságot vagy hamisságot, okosságot vagy butaságot tartalmaznak-e.

Nehéz megszabadulnunk attól a szorongástól, amely a hivataloknak már a várószobáiban elÍQ^ bennünket, g bénító erővé növekszik a hivatalnoki íróasztalok előtt.

Nehéz megszabadulniok az újságíróknak, a rádió- és tévériportereknek attól az alázatos mosolyától, amely az arcukra ul, ha „nagy emberrel” készítenek interjút.

Nehéz megszabadulnunk ettől a „nagy ember” fogalomtól is, amelynek ikerpárja természetesen a „kis ember”: akinek

rangja van, az nagy, akinek rangja nincs, az kicsi; aki „csak” munkás vagy paraszt, vagy alkalmazott, azt „egyszerű embernek” hívjuk, mintha nagyszerű embernek vagy bonyolult embernek csak azt tudnánk elképzelni, aki az uborkafa valamelyik ágán csücsül.

Nehéz megszabadítanunk osztályhelyzetre vagy foglalkozásra utaló elnevezéseinket a rosszfajta mellékzöngéktől; ha valakire azt mondjuk, hogy paraszt, még mindig sértésnek hangzik.

Nehéz megszabadulnunk azoktól a finom rriegkülönböztetéseinktől, amelyekkel megszólításainkban és köszönéseinkben egy képzelt fontosságrendhek hódolunk, s a vezérigazgatót X. elvtársnak, a főmérnököt Y. mérnök úrnak, a bérelszámolót Z. kartársnak, a gépírónőt Mancikának, a takarítónőt pedig Julis néninek hívjuk, a két utóbbi közt még olyan különbséget is téve, hogy Mancikának kézit csókolom jár, Julis néninek pedig jó napot.

És nagyon nehéz megszabadulnunk attól is, hogy:

— ha tányérsapka van a fejünkön, szalag a bal karunkon, vagy csak a pult, az íróasztal másik oldalán állunk-ülünk, ha férjek vagyunk vagy szülők, hatalomnak képzeljük magunkat (holott éppen hogy a szolgálat a dolgunk);

— ha autóban ülünk, lenézzük azt, aki gyalog jár; ha jobb ruha van rajtunk, lenézzük azt, aki rosszabbul öltözött; ha fehér a bőrünk, lenézzük azt, akié színesebb;

— ha bármiféle előnyt csikartunk ki magunknak, akár tehetséggel, akár ügyességgel. erkölcsi tőkét kovácsolunk belőle, s azt képzeljük: különbek vagyunk tőkeszegényebb társainknál (holott mindenkivel egyenjogúak vagyunk és mindenki egyenjogú velünk).

A prédikáció persze aligha sulykolhatja ezt belénk (az én prédikációm sem). Magatartásdemokráciánk a politikai demokrácia függvénye: minél többen érezhetik magukat a hatalom részesének, annál kevesebben képzelhetik magukat Különjogú hatal másságnak, kiváltságos nagyembernek vagy kiváltság nélküli kisembernek.

A DEMOKRÁCIA ELEMI ISKOLAI már

föléptil'ek. építsük föl gimnáziumait és egyetemeit is. Javítsuk a tantestületek színvonalát, gazdagítsuk a tananyagot, szigorítsuk a tanrendet.

Ég tanuljunk szorgalmasan. Van hozzá tehetségünk, hiszen az elemi iskolái egészen jó eredménnyel végeztük-végezzük. Milliónyian vagyunk olyanok, akikről Váci azt írta: igenis, felszabadulnak, mert megízlelték már „a zavartalanul élvezhető önérzet tiszta inges ünnepeit, mogízlelték a nekik is kiosztott méltóság valami általuk meg sem nevezhető, érzelmeik zűrzavarában még talán egy szívverésnyi erővé sem hangosodó megelégedettséget, derűt, nevezzük bárminek, és nem mondanak le erről soha többé — visszamenőleg sem! Már múltjukra is visszavetítik szabadságukat, és embernek emlékezik magukat anyakönyvi bejegyzésüktől fogva. A negyven-hatvan-hetven évesek, a feudalizmus nagy, terelt embernyája másként érzi magát, a haza polgárának, méltó embernek, először ebben a keserves, égrogyasfctó, isten szomorította életben. Hát ha már egyszer kiegyenesedett — akkor emlékeiben sem szeretne meggörnyedni.”

Faragó Vilmos

Munkások a pártban

Rózsás

István

Maczkó

Gyula

SzanyJ

Istvánná

Orbán Béla

Móré Imre

Nagy

Péter

Pártunk X. kongresszusa hangsúlyozta: „A jövőben is megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a párt munkásjellegének erősítéséig, az ipari munkások, a fizikai dolgozók, a nők és a fiatalok felvételére.” Mit tettek ennek érdekében a kisvárdai járás pártszervezetei ? Hogyan érvényesültek és érvényesülnek ezek az elvek a pártépítő munkában?

Ez volt a témája annak a szerkesztőségi kerekasztal- beszélgetésnek, amelyre a napokban a járási pártbizottságon került sor. A tanácskozás résztvevői voltak: Nagy Péter, a berkeszi Baj- csy-Zsilinszky Tsz párttitká. ra, Maczkó Gyula párttag, az ÉRDÉRT tuzséri telepéről, Móré Imre, a MÁV záhonyi pártbizottságának

munkatársa, Rózsás István párttitkár Záhonyból, a MÁV-tól, Orbán Béla párt- csoportvezető, a Mándoki Építő és Szakipari Szövetkezettől és Szanyi Istvánná pártcsoportvezető, a HUN- GAROFRUCT tuzséri hűtőházából.

Tervszerűség, jobb kapcsolat

E határozat sikeres alkalmazásában megyeileg is jelentős eredményeket értek el a kisvárdai járás pártszervezetei. Az 1971. január 1. és 1972. június 30. közötti időszakban — másfél év alatt — 323 jelentkezőt vettek fel a pártba. Különösen figyelmet érdemel, hogy közülük 164 a fizikai dolgozó, 81 a nő és 146 a 26 éven aluli fiatal. Ezek közül 33 olyan, akik éltek a szervezeti szabályzat adta lehetőséggel, tehát 18—21 évesek. E rövid elemzés is tanúsítja: helyesen értelmezték és alkalmazták a határozatot a pártépítő munkában.

Első kérdésként azt boncolgatták a résztvevők, hogy mi ennek a „titka”, hogyan sikerült a munkásjeileg biztosítása. sőt javítása. Egyöntetű volt a vélemény abban, hogy ehhez alaposan tanulmányozni kellett a kongresz- szus anyagát és erre építeni. Ezt tették a pártvezetőségek, pártcsoportok.

Módszerekben már volt eltérés. Rózsás István annak tulajdonítja az eredményesebb pártépítést, hogy jelentősen javult náluk a pártcsoportok és a szocialista brigádok együttműködése. Kilenc pártcsoport és 54 /szocialista brigád működik ~ területen. A pártcsoportok vezetői tagjai a szocialista brigádoknak. Rendszeresen figyelemmel kísérik az emberek munkáját, magatartását, fejlődését. Ennek eredménye, hogy több szocialista brigádvezető tagja lehet s pártnak. Kezd gyakorlattá válni az is, hogy a kiváló dolgozókat maga a pártcsoport ajánlja. A X. kongresz. szus óla 21 új oártt.aggal erősödtek, ebből 14 a fizikai munkás. De vannak fiatal műszakiak is.

Ajánlotta: a KISZ

A felvételüket kérők többségét a KISZ ajánlotta. Ez mulatja a fiatalok arányának a növekedését. Nagy Péter arról szólt, hogy a tsz-ben emelték a mércét. Növekedett a pártszervezet tekintélye. Berkeszen is akadt több jelentkező, de ha az arra érdemtelenek kerülne« a pártba, akkor most „szegényebbek” lennének 6 kiváló fizikai munkással — közöttük 4 traktorossal *— akik helytállnak, mint munkás- örök is. Móré Imre arról szólt, hogy a nők körében végzett pártépitő munka javult a X. kongresszus után. A MÁV záhonyi párt- bizottságához tartozó alapszervezetek ez idő alatt 132 nőt vettek fel a párt soraiba. Ezek többsége fizikai munkás.

Maczkó Gyula a nők körében végzendő pártépítő munka jó lehetőségeit említette. Sajnos, ezt nem használják ki megfelelően az ÉRDÉRT tuzséri telepén. Közel 700 a női dolgozók létszáma, mégis alig 10 párttag van közöttük. Pedig sok kiváló dolgozó van közöttük, akik helytállnak a fizikai munkában, irányító munkakörökben, olyan helyeken, amelyeket korábban férfiak töltöttek be. Ennek ellenére ezen a területen mégsincs előrehaladás. Pedig a szocialista brigádoknak is jelentős számban vannak nőtagjai. Orbán Béla pártcsoportvezető éppen a szocialista brigádokra építés szükségességét hangsúlyozta. A pártcsoport és a brigád jó együtt

Hogy milyen egy szelep belülről? El kell menni a Nyíregyházi Almatároló kazánházába, ott megnézheti az ember. Mint valami kiállításon, úgy vannak glédába rakva az egyik kazán mellett a különböző alkatrészek, amelyekből — minthogy egy kis hibájuk miatt már tovább úgysem lehetett volna használni őket — metszetet készítettek, látni a belsejüket, hogyan működnek.

„A hulladéktárolót is meg kell nézni, ott nagyobb rend van, mint más üzemben a szerszámraktárban” — adják a másik javaslatot.

Mindez egy embernek köszönhető, Palotay Ferenc kazánházi csoportvezetőnek. Magas, szikár, kissé hajlót! hátú ember, akinek le keli húznia a fejét, ha egy ala csony ajtón belép. Uj munkaruha. tiszta ing, nyak. kendő, ügy néz ki. mint< aki nem munkás, aki nem dolgozik. Pedig éppen az üzemből jött, a csőhálózatot vizsgálta át, az egyik vezetékben, — ahol nem kellene

Palotay, a „bogaras“

— meleg víz folyik, valahol rossz a szerelés, egy csap, vagy szelep nem működik Hogy mi a hiba, az estére kiderül, hiszen nem a „majd megcsináljuk” embere Palotay Ferenc.

— Öröm dolgozni egy géppel, ha az rendben van

— mondja.

Tudja, tapasztalta ezt, hiszen majd ötven évvel ezelőtt mint gyerek már otc lábatlankodott apja gépjavító műhelyében, s büszke volt, ha a kisebb lakatos- munkát már őrá bízták. Ezek után az, hogy a géplakatos szakmát tanulta ki, szinte természetes. Mint ahogy az is nyilvánvaló, hogy annaK. aki a gépekkel dolgozik szeretnie kell azokat, az a jó érzés, amikor a hangján hallani, rendben van minden. Hogyan csinálja?

— Itt éljen, ennék. Nincs nálunk más munka, másodállás — vélekedik.

A munkának élés pedig egyet jelent a gondoskodással, törődéssel. Nem magának, a tanulóknak, fiatal szakmunkások okulására ké_ szítette el a szerelvények metszeteit, hogy lássák, milyen az öntöttvas házon belül, nogy mozognak az egyes alkatrészek működés közben. És ha már megcsinálta, mondja, magyarázza a fiataloknak. Ismerjék meg. szeressék meg ők is a gépeket, mint ő. A hulladéktárolót sem a maga gyönyörűségére tartja rendben. Hiszen ezért inkább megmosolyogják, bogaras öreg „szakinak” tartják, aki minden használhatót félretesz, „hátha jó lesz valamire”. Aztán végű] hozzá mennek, tőle kérnek, ha valami hiányzik,

a raktárban sem lehet be- í. ezni hirtelen, pedig csak fidéres apróság.

Dolgozik és közben gondolkozik. Hogyan lehetne másképp, jobban. Aztán amikor megvan a megoldás, papírra veti, elkészíti a gyakorlatban. Minden évben 4—5 újítást ad be, mindegyik megtakarítás a vállalatnak könnyebbé teszi a munkál. Közben azt tartja:

— A munka edzi az embert. A betegség se tudja úgy leverni azt, aki rendszeresen dolgozik.

Pedig neki már nem kellene, ősz a haja, 62 éve bizonyítja, hogy elérte a nyugdíjhatárt.

— De ha bírom! — tárja szét a karját. — Nyugdíjasán se fogok nyugodni, dolgozni fogok.

Mert csak gondolt a pihenésre is. Tavaszra tervezi a

nyugdíjba vonulást, megvan az utóda, akit betanít. Az üzemtől, a brigádtól akkor sem akar elszakadni.

Négy éve, 1968-ban alakult a Vasvári Pál szocialista brigád, amelynek ő a vezetője. Kétszer egymás után elnyerték az ezüstkoszorús jelvényt, jövőre még előrébb szeretnének lépni.

— A kezdet volt nehéz. Aztán látták az emberek, hogy elismerik ezt a munkát — mondja róla.

Tíz éve dolgozik az almatárolóban, ismeri a kazánházat, az összes csővezetéket. Tíz év alatt a vezetők is megismerték a szorgalmát, többször kapott Kiváló dolgozó kitüntetést.

— A szakmát nagyon szeretem, azért dolgozok — vallja.

Pedig nemcsak a szakmát, a munkát szereti, hanem azt is, amikor az ember a keze nyomán érzi, valamit úgy csinált, hogy azzal másoknak könnyebbséget hozott.

Lányi Bolond

dolgozásának az eredménye, hogy tót fiatalt vettek fel párttagnak a brigádból. Ajánlójuk a KISZ-szervezdt volt. Szanyi Istvánná arról a gondról szólt, amelyet az idényjellegű üzem okoz a pártépitő munkában. Nálunk közel 300 ilyen lány és asszony dolgozik. Három hónap után — ha a szerződés lejár — eltávoznak az üzemből. Ha jobban lehetne őket „kötni”, akkor a poli‘ ikai munka is javulna. Több arra érdemes nő kerülne a pártba is.

„Testre szabott“ megbízatások

A pártépítésnek csak az első és egyik fázisa a felvételi munka. A másik, s legalább annyira fontos ezeknek az új párttagoknak a nevelése, képzése, párlmeg- bizatásokkal való ellátása. Hogyan és kik gondoskodnak erről? — ez volt a második kérdés. Milyen sajátos feladatokat kapnak az új párttagok ?

Általános tapasztalatként hangsúlyozták, hogy az új párttagok többsége igényli a pártoktatásban való részvétéit. Erről szólt Móré Imre, aki elmondta, hogy Záhonyban most a 200 új fiatal párttag részére 27 különböző pártoktatási tanfolyamot szerveztek. Mindegyik a képességének és érdeklődési körének megfelelő oktatási formában vesz részt.

És egyáltalán nem mellékes, hogyan ismerik meg az új párttagok a párt polili- káját, a szervezeti szabályzatot, hogy aszerint éljenek és cselekedjenek. Ez különb, sen most fontos, miután megszűnt a tagjelöltség, Pártmegbizatásokat is „testre” szabva kell adni az új párttagoknak. Sajnos, erről több helyen elfeledkeznek. Éppen Maczkó Gyula, mint új párttag elmondta, hogy bár több, mint egy évvel ezelőtt lettek tagjai a pártnak, eddig semmiféle megbízatást nem kaptak. Ok kezdeményeztek vasárnapi műszakot is. Előfordul az is. hogy bár adnak megbízatásokat, de ezek nem konkrétak. Ezeknek pedig semmi értelme nincs. Jó módszerről adott számot Rózsás István. Ez talán annak is köszönhető, hogy korábban KISZ-til- kár volt. Pártszervezetük esetenként összehívja a fiatal párttagokat eszmecserére, beszélgetésre. Ezek hasznosak. Alkalmazhatnák e módszert a pártbizottságok és más pártszervezetek is. Érezzék jobban az új párttá, gok is hovatartozásukat, a velük való törődést. Sajnos ezen a területen még bőven van tennivaló.

Tapasztalható, hogy a X. kongresszus óta nőtt az ajánlók — közöttük a KISZ- szervezetek — felelőssége. Rózsás István arról adott számot, hogy náluk a KISZ- szervezet örömmel vette az ajánlás jogát, élnek is vele. Néha még tapasztalni másutt nem kellő alaposságot. Előfordul az is, hogy nem tudja az ajánló, mi a teendője. Ügyelni kell arra a pártszervezeteknek, hogy csak olyanok kerüljenek a párt soraiba, akik a párttag alapvető jogaival és kötelezettségeivel tisztában vannak. Ott. ahol jó elvi-gyakorlati kapcsolat és munka- módszer alakult ki a párt- szervezetek, a KISZ és a többi tömegszervezet között, a pártépítő munkában is érvényesítik ezt.

Farkas Kálmán