Kelet-Magyarország, 1972. október (32. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-14 / 243. szám

I. »MaT WmiW-WftfíVJXnv'!? * * YHwa nlffőTíer Ti! Szülők fóruma A család és iskola kapcsolatáról Olyan sokat beszélnek már hosszú idő óta a külön­böző fórumokon a család és iskola kapcsolatának fon­tosságáról, bólintanak is rá helyeslőn, fogadkoznak, hogy holnaptól minden másképp lesz, aztán minden marad a régiben. A jó kapcsolat jelentősége a gyerek szempontjából felmérhetetlen; mégis a megértő, meg­becsülő, egymást kiegészítő, gyümölcsöző együttműkö­déstől a két vágányon haladáson át az élesen szembe­forduló álláspontig nagyon sokféle árnyalat megtalál­ható. A szülők és az iskola együttműködése, közös neve­zőre hozása végett szülői értekezletet tartanak az isko­lákban. Itt megismerkednek a szülők gyermekük taní­tójával, tanárával, megismerik nevelési elképzeléseit, céljait, módszereit, lehetőség nyílik a kívánságok egyez­tetésére. Tájékoztatják a szülőket az iskola rendjéről, az esetleges tantervi és irányelvi módosulásokról. Az iskolába kerülő gyermekeknél nincs is probléma — szinte teljes a szülők részvétele. Két-három év múlva csökken az érdeklődés, s csak a nyolcadik osztályban emelkedik aztán a látogatók száma, amikor a pálya- választás nehéz feladat elé állítja a szülőket. így ér­dekes módon a szülői értekezletek, fogadóórák látogatói hónapról hónapra, évről évre azonosak. Hogy mi érde­kes van ebben, mikor ez a legtermészetesebb? Igen, a legtermészetesebb lenne a nagy egész tekin­tetében, de csak egy részére vonatkoztatva azonosak. És éppen azok a szülők jönnek rendszeresen, akiknek gye­rekeivel kevés probléma van; és nagyon jó, hogy így is jönnek, mert ha becsúszik is néha egy-egy tanulmányi, vagy magatartási rossz jegy — mivel gyerekről van szó —, azonnal segítenek rajta. Érzi a gyermek, hogy tö­rődnek vele, nem viselkedhet akárhogy az iskolában sem, mert felelősséggel tartozik érte szüleinek. Ezeknél a gyermekeknél lehetőség nyílik nemcsak a durva vad­hajtások lenyesegetésére, hanem apróbb hibák javítá­sára is. Nézzünk meg egy esetet! Osztályom fiúőrse vezetőt választott. Mindenki megmondta, kit szeretne. Egy kisfiú nem nyilatkozott, illetve úgy, hogy ő nem bánja, az legyen, akit a többiek akarnak. Más alkalommal valamivel kapcsolatban ez megismétlődött. Hozzá kell tennem, hogy jó szellemű, serdülő korú fiúkhoz viszonyítva finom lelkű gyerek. Mégsem találtam helyénvalónak ezt a magatartást. Mi­kor eljött az anyuka a szülői értekezletre, elmondtam neki ezt és tanácsoltam, hogy otthon többször kérjék ki a véleményét, késztessék állásfoglalásra és ennek ki- nyilvánítására. Apróság, mégis, ha végiggondoljuk, sokirányú jel- temfejlesztő hatása van: önbizalom, bátorság, gondol­kodó-, elemző-, összehasonlító készség, elvhűség, egye­nesség, közösséghez tartozás, közösségért érzett felelős­ségtudat, személyiségtudat erősítését szolgálja. És véle­ménynyilvánításra — be kell látnunk — nagyobb lehe­tőség van ott, ahol két gyerek van, mint ahol harminc, és ahol a szerényebb, bátortalanabb gyereket lehurrog­hatják nagyobb szájú társai, de sokszor az idő kevés ar­ra, hogy mindenki véleményét meghallgassák. Nein mennek el a szülői értekezletre azok a szü­lők, akiknek gyerekeivel a legtöbb probléma van. Talán egy évben egyszer, de akkor a felhalmozódott, minden oldalról áradó panasz megijeszti őket. Egyszerűen nem tudják, mit kezdjenek a hallottakkal, melyik végén próbálják megkezdeni a helyrepofozást, sokszor a szó szerintivel vélik megoldottnak. Azok a szülők nem jön­nek el, akiknek á nevelésben megmutatkozó hibáit a gyermek viselkedése leplezetlenül elárulja — engedel- met a kifejezésért —, amit szükséges lenne értő kézzel és őszinte jó szándékkal javítani. Sok esetben ugyanis nem a gyermek alaptermészetében (a rossznak kikiál­tott gyermeknél sem), hanem a helytelenül megválasz- / tott, egyéniséghez nem igazodó módszerben, vagy éppen a hangulatokon alapuló módszertelenségben van a hiba. Ezt t'ibbé-kevésbé megérti az ember, hiszen senki sem született pedagógusnak. De orvosnak sem: így aztán a gyermek legkisebb testi rendellenessége esetén a szülők — nagyon helyesen — szaladnak vele orvoshoz. A lelki, a viselkedésbeli rendellenességek sajnos, nem ösztönöz­nek mindenkit arra, hogy tanácsot kérjenek és megpró­bálják gyógyítani. Igaz, itt nincs kóros állapotot jelző hőemelkedés, bár néha a szülők felszökő hőmérséklete, vagy pattanásig feszült idegei jelzik, hogy valami hiba van. de tűrnek és várják biztatva önmagukat, hogy majd okosabb lesz a gyerek. S mire észbe kapnak — mert kezdetben nagyon kis dolgokról van szó, ami még jól is áll a gyereknek: egy aprócska visszaütés, felese­lés, vergődés, hisztizés, ha nem az van, amit ő akar, csak egy forint, füllentés, amit olyan kedvesen csinál, hogy meg se lehet haragudni érte — elmérgese­dik a helyzet, sokszor helyrehozhatatlan jellembeli torzu­lások következhetnek be. És tanácsot kérni nem szégyen, sőt kell sok esetben. Pedagógusok évtizedes gyakorlattal is sokszor fordul­nak tanácsért szakkönyvekhez, egymáshoz, mert minél több gyereket tanítottak, annál nyilvánvalóbbá válik előttük, hogy két azonos természetű gyerek nincs; épp az a csodálatos az emberben, s ez adja az igazi pedagógia nehézségét és varázsát, ezért nemcsak mes­terség ez, hanem művészet is. Nem akarom eltúlozni a dolgokat, csak azért hang­súlyozom ezt, mert a pedagógia az a terület, amihez mindenki ért — legalábbis a saját érzése szerint —, pedig ez az a terület, amihez nem érteni, hanem jól ér­teni kell. És a jónál is lehet jobban, kell jobban, hogy kristálytisztára csiszolhassák azt a gyémántot, amivel a természet ajándékozta meg az embert: a gyermeket. Egyszer szinte tanácstalanul álltunk egy apukával, mert bármit tettünk, mondtunk, nem tanult a gyerek és szinte gátlástalanul viselkedett. Pedig igazán szigo­rú hozzá, mondta a papa, mikor panasz volt rá az ősz­szel, egész évre eltiltotta a futballtól, egyszer rossz je­gyet vitt haza, azóta nincs tévé. Ekkor jöttünk rá, hogy a vétséghez viszonyítva túlzott volt a büntetés. Hiába javított volna már, nem segített. Fásult lett, közömbös. A mama a szigorúság miatt igyekezett eltitkolni a gye­rek viselt dolgait, a nevelők kezében levő eszközök en­nek a gyereknek a szemében csak nevetséges kis frics­kák voltak, és az otthoni fegyelmezési tár ilyen pazar­lással nagyon hamar kimerült — tehetetlenné vált. Ja­vasoltam hogy legyen arányban a büntetés a vétséggel. Ezzel a néhány gondolattal éppen csak érintettem a problémát. Sokszor kell még beszélni róla, hogy min­denki olyan jelentőséget tulajdonítson neki, amilyen a valóságban van. Kántor Anna FIATALOK FIATALOK IS FIATALOK SS FIATALOK iSi FIATALOK TÖRD A FE IED f Vízszintes: 1. Megfejtendő (folytatása a függőleges 15. és vízszintes 16. sorokban). 6. Kicsinyítő képző. 7. Létezik. 8. Határo­zott névelő. 9. Szülő. 11. Aranka beceneve. 12. Retten. 14. Évszak. 16. Megfejtendő. 18. Háziállat. 20. Szörny. 21. Sértetlen. 22. Kereskedelmi értéke. 24. Ez is juh. 25# Sért, tettlegel. 27. Eltengődik. 28. Balti szovjet köztársaság né­pe. 29. Forrásban lévő. Függőleges: 1. Huszonnégy órai. 2. Ró­mai 1005. 3. Lárma. 4. Kiej­tett mássalhangzó. 5. Hiá­nyos karám!!! 6. Főzeléknö­vény. 10. AAM. 11. AYLL. 13. Ógörög törzs és egyben gö­rög építészeti stílus neve. 14. Tagadószó. 15. Megfejtendő. 17. Égtáj. 19. Az „idő orvo­sa”. 21. Csermely + esztendő. 23. ANZ. 24. Helyet foglaló. 26. Azonos mássalhangzók. 27. Kiejtett mássalhangzó. Megfejtendő: A hét vége nagy nyíregyhá­zi eseménye a ... vízszintes 1, függőleges 15, vízszintes 16 ... verseny. Múlt heti megfejtés: JÓS­VA — SZALAJKA — SZIN- VA. Könyvjutalom: Balogh Zsuzsa Nyíregyháza, Sári Gá­bor Tiszavasvári, Magos Zsig- mond Tyúkod, Krausz Károly Nyíregyháza és Fazekas Sán­dor Oros. Botrány az erdőben Nagyon mérges volt egy reggel az elefánt, mert nem talált magának elég enniva­lót. Korgott a gyomra az éhségtől, és hatalmas ormá­nyát ide-oda lóbálta a bosz- szúságtól. Már éppen a kö­zelében lévő vastag fatörzse­ket kezdte tördelni nagy mérgében, amikor arrafelé lépdelt egy zsiráf. — Hát téged meg mi lelt? Mi a baj, pajtás? — kíván­csiskodott. — Mit vétettek ezek a szegény fák. hogy sor­ra eltöröd a derekukat? — Tágulj innen, ha mon­dom! — bömbölt rá az ele­fánt, és vaskos lábaival amúgy istenigazában ráta­posott a zsiráf patájára. Ettől aztán a zsiráf is méregbe gurult. Szélvész­ként vágtatott tovább, nem nézte, mit gázol le, minek megy neki. Ahogy szágul­dott, szembetalálta magát egy csíkos hátú zebrával. Ré­gi barátok voltak, ezért a zebra meglepődött a zsiráf idegességén. — Mi történt, komám? — érdeklődött, de választ hiá­ba várt, a zsiráf jó nagyot beléharapott barátja hátába, s aztán tovább robogott. Egyéb se kellett a zebrá­nak. Nyalogatta hátán a ha­rapás helyét és toporzékglt haragjában; alig várta, hogy valakin ő is kitölthesse bősz. szúját. Az alkalom erre per­ceken belül megjött, egy szarvas képében. Éppen ar­rafelé keresett legelnivalót, sőt még meg is kérdezte a zebrát: — Nem láttál errefelé va­lami jó kis füves helyet? Szeretnék reggelizni, és... Mielőtt, még folytathatta volna, hatalmas rúgást ka­pott combjára a zebrától. Egy percre elképedt a meg­lepetéstől, aztán meg elön­tötte a harag. — Ejnye, azt a keserves mindenségit a világnak, hat ez meg mi volt?! Nem törte rajta a fejét, hanem bőszen eltrappolt on­nan. Majd megmutatja o, hogy nem lehet csak úgy ok nélkül belérúgnü... Úgy mutatta meg, hogy amikor szembetalálkozott a vadkecskével, elállta az út­ját. — Miért ilyen hosszú h szakállad? — kötött bele. A vadkecske csodálkozva bámult rá. Nem értette mi baja a szarvasnak az ő sza. kállával. De nem is volt ideje, hogy ezen elmélked­jék, mert a szarvas dühödten úgy megcibálta a szakállát, mint a vihar a fák lombjait. A kecske meg összeakasz­kodott egy őzfiúval. Még az őz se állta meg, hogy bosz~ szút ne álljon valakin: meg. kergette a rókát, a róka a nyulat. A nyúl a sünt pró­bálta kipiszkálni hosszú tüs­kéi alól. De a sünt nem lehetett kihozni a sodrából. — Mi történt itt, hogy egy­mást űzitek, bántjátok, ve­ritek? A nyúl nem tudott vála­szolni, de igen-igen elszé- gyellte magát. Elhatározták, hogy kiderítik a nagy vesze­kedések okát, a végére jár­nak a mindent felforgató botránynak. Estére aztán, amikor minden állat össze­jött egy tisztáson, kiderültek a dolgok. Hogy tulajdonkép. pen egy üres gyomrú elefánt indította el a marakodást. — Megfogadom, többet nem csinálok ilyet — jelen­tette ki ünnepélyesen. — De ti is ígérjétek meg, hogy ezután nem követitek a rossz példát! Egyszeriben szent lett m béke. Azóta nem bántja az elefánt a zsiráfot, a zsiráf á zebrát — és a többiek sem egymást. Szén te Varga Mária « /n«n -“*• A hűvös aso SPORTOLÓ. írjátok be az ábra vízszintes soraiba az alábbi neveket úgy, hogy a bekarikázott átlóba kerülő betűk egy világhírű magyar olimpikon vezetéknevét adják ered­ményül. Balázs, Bálint, Kálmán, László, Margit, Vencel. •ozoteg :uo5fiduitio zy •opzseg ‘UBU11B31 Tu’I?H isaifajSajti ‘szfieg ‘pousA Csányi Gyöngyi: Dióverő Kip-kopp, koppan a dió. Ez aztán a dáridó! Földre dobban, fűre pottyan, összekoccan, van ám ottan kismiska-ribillió, ha kibújt kismillió bundájából a dió. Fújja is már a fió flótás fekete rigó: — Tilli-tilli-tillió, didlia-düló-düló, ez a jó, hej, ez a jó, ez az őszbe induló koppanó útravaló! Nyögnek a fák degesz a zsák. Libben, száll a danaszó s lányokon a viganó. Égig ér a báli-jó dióverő dáridó. Tasnádi Varga Éva: Gomba Zsuzsi Piros kalapján fehér pettyek, s Gomba Zsuzsi így énekelget: — Itt az erdőben élek én, hosszú fűszálak rejtekén. Ruhámat Gomba Anyó varrta, soká dolgozott tűje rajta, kalapom Gomba Apó vette, és kifestette pettyről-pettyre. Nézem a napos ágakat, és ha valaki rámakadt, meghajtom magam frissen, szépen: — Ne bántsd kalapom kérve-kéreml öreg időkben, messze föl­dön élt egy hatalmas király. Ennek a királynak született két fia, ikrek voltak, apjuk szeme fénye. Nőttek-nődögél- tek, daliás ifjakká serdültek. Hanem egy nap különös dolog történt a két királyfi­val. Elvesztették az étvágyu­kat. Egy falatot se tudtak enni, egy kortyot se inni. Sá- padoztak, sorvadoztak nap­ról napra jobban. Elbúsult az öreg király, csak tódult az udvarba a sok javas dok­tor, kuruzsló. De a királyfiak étvágyát nem tudta vissza­adni egyik se. Azt mondták akkor a fiai: — Eressz el bennünket, apánk, idegen országba, hát­ha ott akad orvosság a ba­junkra! Megölelte őket az apjuk, útra bocsátotta. Mentek a királyfiak, men- degéltek. Elmaradt mögöttük apjuk városa, kiértek a me­zőre. Megláttak ott egy pa­rasztembert, aki ásójával for­gatta a szikkadt, kemény föl­det. Megálltak a királyfiak, ráköszöntek, szóba ereszked­tek. Elpanaszolták neki ba­jukat. — Nem tudsz orvosságot a bajunkra, öregapó? Elvesz­tettük az étvágyunkat, se en­ni, se inni nem tudunk, s csak senyvedőnk, sorvado- zunk. — Tudok bizony orvossá­got! — felelte az öreg. — De láthatjátok magatok is, meny­nyi a dolgom! Fel kell ásnom estére ezt a darab földet, hogy holnap bevethessem. Hanem ha segítettek, utána én is segítek rajtatok. Ráálltak a királyfiak. Az öreg odaadta nekik az ásóját, maga pedig hazament. Felváltva dolgoztak a ki­rályfiak, igyekeztek, csak úgy szakadt róluk a veríték, annyira szerették volna meg­kapni az ígért orvosságot. Az öreg paraszt otthon azt mondta a feleségének. — Főzz estére egy nagy tál kását! De sokat főzz. ne félj, elfogy az utolsó cseppig! Amikor a nap is lenyugo­dott, a hold is feljött, visz- szatért az öreg a földjére, a házába vezette a királyfiakat. Azok leültek a padkára, s nekiláttak a kásának, kika­nalazták az utolsó cseppig, a tíz körmüket is megnyalták utána. Kértek volna még, de restellték. Akkor aztán meg­kérdezték az öregtől: — Bűvös szert kevertél-e ebbe a kásába, öregapó? Ilyen jól még nem esett sem­mi étel! — Nincsen ebben semmi bűbájosság — nevetett az öregember. — Hanem az ásó volt a bűvös ásó, amit a me­zőn hagytatok. Az volt az or­vosság a bajotokra! Okultak belőle a király­fiak, hazatértek, s azóta is maguk ássák a kertjüket. De virulnak is, mint a rózsa. Ujgur népmeséből átdol­gozta: Rab Zsuzsa Bencze Iózséf: Cigányderes Csiri-biri csádé mezítláb a hóban mentek fagyaiéban, Kutyát csődítettek S maradékot ettek. Csiri-biri csádé a cigánybibliát Kártyavetőzsoltárt jól ismerem pajtás! Dolgoznak a földön s mint bátyus sok ördög, kéregetni mennek, s Holdat fenekeinek. Cigányülésformán Bogdán Ferkót látom, alkuszik anyámmal cukros forgácsfánkon. Tolja a köszörűt az agg Kés-Messiás, szakálla kőporos nyögése késsírás. Hej, napfényű élet a gondba elvásol, csillagot az égre köszörű varázsol.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents