Kelet-Magyarország, 1972. szeptember (32. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-10 / 214. szám
Vasárnapi melléklet Pénz — Élnek-e úgy ma a falusi emberek, mint ahogy élhetnének, amire javuló anyagi körülményeik lehetőséget nyújtanak? Ha a falun élő fiataloknak tesz- szük fel a kérdést, a válaszuk egyértelműen: nem. Igazuk van-e, vagy tévednek, s ha igen, miért? Szubjektív vélemények: — Van tévénk, de az olimpiát a téeszirodán nézem. mert apám azt mondja, nem azért vette a készüléket, hogy koptassuk. — Zöldcsempés a fürdőszobánk, de nekem este lavórban kell lemosdanom, kinn a tornácon, hogy ne koszoljam a csempét. — Tele az udvar baromfival, de vasárnapra krumplilevest főz anyám, meg káposztás kockát, szerinte az aprójószág nem azért van, hogy pusztítsuk. — Elég sok pénzük van az öregeknek a tasarék- szövetkezetben, de nem nyúlnak hozzá, hogy venes- sek egy motorbiciklit. Annyiszor elhangzott már és igaz is, hogy a termelőszövetkezetek erősödésével gazdagodnak falvalnk. Szép új házsorok épülnek, művelődési ház, orvosi rendelő, bölcsőde létesül, sok helyütt fénycső világít az utcán. Egyre több helyütt adnak át szépen berendezett presszókat, önkiszolgáló boltok nyílnak, az öregek napközi otthonában mindennap friss ételt tálalnak. — Aztán azt is tegyük hozzá, hogy a szép lakások elé olyan hivalkodó kerítéseket húznak, ami egy vagyonba kerül. Megkezdi valaki az utca elején, az- 'án folytatja a többi. Ezt megint a fiatalok mondják, akik látják, hogy milyen szépen fizet a tsz, hogy milyen vastag pénz- koteget kapnak az „öregek”, ha leadnak egy-egy szerződéses állatot, vagy az exportminőségű almát a háztájiból. Azt tehát nem lehet kétségbe vonni, hogy több ma a pénz falun, mint bármikor volt, de tű1 zás lenne azt is állítani, hogy ennek a több pénznek minden egyes forintja valóban a kényelmesebb, a tartalmasabb életet szolgálná. Tetszetős az a szám, amelyik kimutatja, hogy hány százmillió forintot tartanak a szabolcsi falvak lakói a betétkönyvekben, — „Van miből!” — de némi fenntartással is kell szemlélnünk ezt, ha nem hagyjuk figyelmen kívül az előbb idézett véleményeket. Mert bár igaz, hogy a gépek könnyítik a munkát, hogy nagyon sok helyütt már a utóbusz hordja a mezőre a növénytermesztőket és az is igaz, hogy közös kirándulásokon túljutnak szőkébb világuk határán a parasztemberek is. De szépítés volna azt állítani, hogy ilyen látványosan változik az élet otthon is, a valóban szép lakások, a hivalkodó kerítések mögött. . Aki egy kicsit is ismeri a parasztember életét, az jól tudja, hogy egyik legfontosabb jellemzője az örökös türelmetlenség, az örökös munkát keresés. Akik el is jutnak — tegyük hozzá, hogy elég sokszor a közösség unszolására — hosszabb időre pihenni, hazatérve hamar elfelejtik a szép emlékeket és inkább sajnálják az „elpazarolt” napokat: mennyi mindent elvégezhettek volna ők az idő alatt! Igaz a lakáskultusz is, amely újkeletű rivalizálás ma falun. Egyre inkább feladja a leckét a kereskedelemnek is a falusi lakosság és nem vesz meg bármilyen bóvlit. „Édesanyámnak is van 800 forintos szettje, de csak néha szokta kivenni a szekrényből, hogy megmutassa a szomszédasszonynak. .Édesapám hiába gépkezelő a tsz-ben, még a bátyám esküvőjére se kötött nyakkendőt. Ráadásul hetente egyszer borotválkozik, azt mondja, neki jó úgy is...” Hát ilyen is van. Akadnak persze, akik tiltakoznak az ellen, hogy ilyen képet fessünk az ő világukról. Ismerek termelőszövetkezeti tagokat, akik vérig sértődnek, ha a karikatúrákban, meg a Ludas Matyi- ban még mindig csizmával és nagy bajusszal rajzolják a parasztembert. És a teljes igazsághoz tartozik az is, hogy nagyon sokan járnak már el csendesebb estéken a vendéglőbe, s nemcsak inni — bár, sajnos, az ivás eléggé elharapódzott —, s vannak, akik inkább a művelődési házat, a falusi könyvtárat keresik fel gyakrabban, beülnek az ismeretterjesztő előadásokra a hosszú téli estéken, vagy nem mulasztják el megnézni a televízió külpolitikai műsorait sem. És egyre több újság, folyóirat jár falura, sokan válogatják meg, hogy a Déryné Színház melyik előadását érdemes megnézni. (Mert már falun sem néznek meg akármit.) Ezek már a változó élet jelei, bizonyítékai annak, hogy az anyagi felemelkedés magával hozza a szellemi emelkedést is. Csakhogy mindez nem olyan mértékben történik, mint ahogy történhetne, vagy ahogyan elméletben elképzeljük. Visszahúz még sok helyütt a tegnap, a megszokottság, nem dőlnek le máról holnapra azok a bizonyos korlátok, amelyek még akkor formálódtak, amikor a kommenció járta, és sok ember ette a harmadosok kenyerét. Akkor sokan féltek a holnaptól, attól, hogy mire ébrednek, hogy másnap is és a téli hónapokon is lesz-e kenyér az asztalon. Ami évtizedeken át az emberekbe ivódott, attól nem tudnak megszabdulni egyhamar. így van ez most a sokszor indokolatlan spórolásnál, amikor a fogukhoz verik a garast, vagy amikor a fiatalok hiába kérik a pénzt a szebb ruhára, motorkerékpárra, vagy külföldi útra, — nem adnak, mert még mindig kisért a múlt. Szemük előtt már más a valóság, a közösben már mind biztosabb megélhetést látnak, ragaszkodnak is hozzá, — de még mindig félnek. Nem valószínű, hogy néhány év elegendő ennek megszűnéséhez. Mégis: ahogy gazdagabb iesz a termelőszövetkezet, ahogy számban és pozícióban is fölénybe kerülnek a ma türelmetlen fiatalok, s ahogy még több biztosítékot szolgálnak majd a hétköznapok, a falusi emberek Is úgy fognak majd élni, ahogy i lehetőségeik ezt egyre jobban megengedik. Angyal Sándor A Kemecsei Állami Gazdaság kertjében csomagolják az almát. (Hammel József felvétele) M. Dimovi A családban marad Az intézetben már sokan suttogták, hogy Vaszkov, a laboráns válik a feleségétől. Ez a tény még önmagában nem lenne meglepő. Az az izgalmas a dologban, hogy Vaszkov felesége nem más, mint az intézet igazgatójának a lánya. így aztán, amikor Vaszkovot ez ügyben magához kérette az igazgató, valamennyien felcsigázott érdeklődéssel várták: most aztán mi lesz? Borisz Pavlovics megvetően nézett hűtlen vejére, s így kezdte: — A dolgok logikája szerint nekem most a lehető leglátványosabban ki kellene tennem a szűrödet az intézetből. De ez nem így lesz. Emelkedhetsz egyet a ranglétrán. Holnaptól te leszel a laboratórium vezetője. Eltelt hat hónap. Vaszkov félénk udvariassággal ismét kopogott az intézet igazgatójának ajtaján. — Hivatni méltóztatott? — Ah, megjöttél, te gazember — mormolta fogai között Borisz Pavlovics. A vérig sértett Vaszkov ki- düllesztett mellel kezdte: — Kérem önt igazgató elvtárs... — Elhallgass!... Te, te... Tőled sokkal okosabb embert passzolok most is ki az intézetből. Holnaptól te vagy az osztályvezető helyettese. — Borisz Pavlovics, én csak nehezen birkóznék meg azzal a feladattal... — Vagy még úgy sem! Tudom. De lesz, ahogy lesz. Holnap már ott állsz munkába. — Nem. Én nem vagyok valami kiegyensúlyozott állapotban. Ott én csak szétrobbantanám a kollektívát. — Annyi baj legyen. Legalább friss erőket is tudunk felvenni. Két hónap múlva az igazgató titkárnője ismét Borisz Pavlovicshoz kérte Vaszkovot. — Tudod mit, te semmirekellő? — ment át azonnal támadásba az exapós — kinevezlek osztályvezetőnek! — Hát még mit nem! — kiabált ijedtében Vaszkov. — Nem érdekel a véleményed. Döntöttem és kész! Értetted? — Fel fogok mondani. — Nem fogadom el! — ordította az igazgató, majd hirtelen hangnemet váltott. — Galambom, galambocskám. aranyos Vaszkovom, fogadd el a vezetői kinevezést így kétszeres lesz a fizetésed, hozzá még a prémium, no meg reprezentáció! Kérlek, habozás nélkül fogadd el! — Milyen főnök lenne én- belőlem?... — Meg leszel valahogy. Adok melléd két helyettest. Csökkentem a tervet is. No?... Este, amikor Borisz Pavlovics leült vacsorázni, a felesége idegesen csavargatva a szalvéta csücskét, halkan suttogva megkérdezte a férjétől : — Borisz, a volt vöd beleegyezett? — Rábírtam — ragyogott az örömtől az igazgató. — Nagyszerű! És így most már mennyi gyerektartási díjat fog kapni a mi Nyinocskánk? Fordította: Sigér Imre
