Kelet-Magyarország, 1972. szeptember (32. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-05 / 209. szám

VILÄS PRO lETÁR JAf, E0YES Ol! ETEK! ■XIX. ÉVFOLYAM. 809. SZAM s ARA: 80 FILLER 1972. SZEPTEMBER 5, KEDD Megnyitották a meggyei mfiizaki hónapot Dr. 1 ar Imre, a megyei pártbizottság első titkára mondott beszédet Szeptember 4-én, az MTESZ nyíregyházi székha­zában megnyitották a me­gyei műszaki hónapot. A megjelenteket Scholtz Béla, az MTESZ megyei titkára üd­vözölte. A megye párt-, ál­lami és gazdasági vezetői, műszaki szakemberei sorá­ban megjelent dr. Tar Imre, a megyei pártbizottság első titkára, dr. Pénzes János, a megyei tanács elnöke. Részt vett a megnyitón Gál Ödön, az MTESZ központi titkára. A nyolcadszor megnyíló me­gyei műszaki hónap megnyi­tó előadásának megtartására dr. Tar Imrét kérték fel. A megyei pártbizottság ne­vében köszöni'»tie a műszaki hónap megnyitóján megjelen­teket dr. Tar Imre, majd be­vezetőül elmondta'. a párt területfejlesztési politikája alapján a jelentős központi segítség és a megye lakossá­gának szorgalmas munkája eredményeként dinamikusan fejlődik a megye gazdasága, javul a lakosság élet- és munkakörülménye. Megyénk gazdaságának leggyorsabban fejlődő ága az ipar és az építőipar. A III. ötéves terv idején jelentős új üzemek jöttek létre, a meglévőknél bővítések, rekonstrukciók va­lósultak meg. A Nyíregyházi Gumigyárban befejeződött a körfutózó üzem és a kem­pingcikkeket gyártó üzem be­ruházása, felépült a fehér- gyarmati korszerű téglagyár, a HAFE új üzeme, Mátészal­kán az Ipari Szerelvény- és Gépgyár üzeme, befejeződött a Demecserl Burgonyakemé­nyítő Gyár rekonstrukciója és Mátészalkán megkezdődött a MOM beruházása. A szocialista ipar 1965-höz képest megkétszerezte ter­melését. A fejlődés ütemét mutatja, hogy 1965-ben az ipar 3 és fél milliárd forint termelési értéket állított elő, 1970-ben *7,7 milliárdot, 1975- re pedig eléri a 12 milliárdos termelést. A tervidőszak vé­gén 35 ezer ember dolgozott az iparban, 15 ezerrel több, mint 1965-ben. A mezőgazdasági üzemek 3 és fél milliárd forintot for­dítottak állóalapjaik bővíté­sére. A beruházások jelentős része a technikai felszereltség javulását szolgálta. Az eltelt 5 év alatt 2600 traktort, 5000 arató-cséplő gépet, 180 bur- gonya-betakarítót és 540 mo­toros permetezőgépet szerez­tek be. A mezőgazdaság ter­melése 22 százalékos növeke­dést ért el, ezenbelül a ter­melőszövetkezetekben 27 százalékkal, az állami gazda­ságokban 33 százalékkal volt magasabb a termelés értéke, mint az előző tervidőszak utolsó évében. Beszédében részletesen ismertette az ál­lattenyésztésben, gyümölcs­ös növénytermesztésben el­ért eredményeket, majd a negyedik ötéves terv célkitű­zéseiről szólt.* Már a negyedik ötéves terv eddigi időszakában készült el többek között a nyírbátori Auróra Cipőgyár, az Alka­loida Vegyészeti Gyár gomex- üzeme, a Csepel Motorke­rékpárgyár alkatrészgyártó üzeme, a mátészalkai hűtőtá­roló. A tervezett ütemben halad Nyíregyházán a hul­lámdoboz- és zsákgyár építé­se, ahol részleges üzembe he­lyezésre a napokban került sor. Az iparban elért eredmé­nyek ismertetése után szólt a mezőgazdaság dinamikus fejlődéséről. Többek között kiemelte, hogy kenyérgabo­nából a múlt évi rekordter­mésnél is többet takarítot­tunk be. A búza termése hol­danként meghaladja a 17 má­zsát. Szocialista mezőgazda­ságunk újra megtermelte az ország kenyerét, sőt jelentős tartalékolásra és exportra is jut az idei termésből. A továbbiakban elmondta a szónok, hogy a technikai színvonal fejlődésével szá­mottevően nőtt megyénk műszaki, közgazdasági értel­misége, a mérnökök, a tech­nikusok, közgazdászok száma. Az MTESZ keretén belül ma 18 tudományos egyesületben folyik munka, 2609 tag rész­vételével. Az egyesületek tagjai szinte valamennyi üzemünkben megtalálhatók. Élénk, hasznos munka kezd kialakulni a vidéki egyesü­letekben is. Például & máté­szalkai szakemberek egyesü­lete ma már tényezője e fiatal városnak, a helyi párt- és ta­nácsszervekkel együtt mun­kálkodnak, városuk felvirá­goztatásán. Jó munkát vé­geztek a nyírbátori, tiszavas- vári és záhonyi egyesületek műszaki szakemberei is. Fiatal iparunkkal együtt fiatalnak mondhatjuk műsza­ki szakembereinket is. A tagegyesületeknek folytatni­uk kell azt a munkát, ame­lyet az MTESZ-re vonatkozó párthatározat óta fokozatosan végeznek: a fiatalok társa­dalmi munkába való bevo­nását. Az egyesületek már eddig is sok tudományos igé­nyű, gyakorlatban is haszno­sítható tanulmányt készítet­tek. Ilyenek többek között az Ecsedi-láp hasznosítására, a korszerű közlekedési hálózat és közlekedés kialakítására, az anyagmozgatásra, az ener­giafogyasztásra, a korszerű építési technológiák hasznosí­tására készített több tanul­mány, javaslatterv. A Központi Bizottság tudo­mánypolitikai irányelvei alapján a megyei pártbizott­ság megvizsgálta megyénk tu­dományos életét, és az el­végzett elemzés alapján ha­tározatot hozott. Fokozni kell a termeléshez közvetlenül kapcsolódó kutató- és fejlesz­tő tevékenységet, segíteni a tudományos eredimények gyors és hatékony alkalmazá­sát. Az alapelvek mellett konkrét feladatul ha­tározta meg többek között a pártbizottság az ipari üzemek gyorsabb ütemű fejlesztését, a mezőgazdaság területén a burgonya, a dohány, a zöldség és más ipari növények ter­mesztésének fejlesztését, a szakosított állattenyésztési te­lepek fokozottabb segítését. A pártbizottság a közel­múltban megvizsgálta a vál­lalatoknál az üzem- és mun­kaszervezés színvonalát és ennek eredményeként megál­lapította, hogy a gazdasági vezetés erre az igen fontos feladatra az eddigiekben nem fordított kellő figyelmet. Az üzem- és munkaszervezés a vállalatok többségénél nem tart lépést a termelőerők fej­lődésével. Az időszerű szer­vezési feladatok megoldására elő kell készíteni egy olyan átfogó szervezési programot, amely egy magasabb szintű szervezettség elérését irá­nyozza elő. A most megnyíló műszaki hónap az MTESZ-ben folyó egész évi munka egyik ki­emelkedő eseménye — mond­ta beszéde befejező részében dr. Tar Imre. — Pártbizott­ságunk nagyra értékeli az , MTESZ-nek azt a törekvését, hogy egyre több, tartalmában is igényes rendezvénysorozat­tal a megyében élő műszaki értelmiség továbbképzését, társadalmi aktivitásuk növe­lését, szemléletük formálá­sát kívánja szolgálni. Bízom abban, hogy a műszaki hó­nap a célját eléri és tapasz­talatokkal gazdagodva, azo­kat az életben hasznosítva, munkánk még eredménye­sebb lesz — fejezte be beszé­dét a megyei pártbizottság első titkára. A megnyitón részt vevő vendégek megtekintették az üzemek által társadalmi munkában készített — ugyan­csak a székházban lévő — fiatal műszakiak klubhelyisé­gét. i Cs. B. Megkezdődött az alma körszedése Nyilvánosságra hozták a felvásárlási árakat Mint megírtuk, augusztus 25-én megindult a szabolcsi téli alma exportátadása Tu- zséron. De ez csak a fehér alma volt, ami a Szabolcsi 28 ezer vagonnyira becsült idei almatermésből mindössze kétezer vagonnyi. Az első szállítmányok, főleg a hús­véti rozmaring fajta, jó mi­nősítéssel indult és azóta is az első napi tizenöt vagonnyi exportszállítmányról naponta növekedik. Vasárnap is volt szállítás, amely már elérte a negyven vagont. Hétfőre és keddre már ötven vagont rendeltek a termelőüzemek. Ezért az illetékesek elhatá­rozták, hogy kedd reggel megnyitják a második, mán- doki exportátvevő helyet is. Ez azt jelenti, hogy Szabolcs- Szatmár megyében megkez­dődött az igazi nagy hajrá, a piros téli alma szüretelés^. Az elmúlt hét csütörtökén még csak a nyírmeggyesi Pe­tőfi Termelőszövetkezet vé­gezte az igen jövedelmező pi­ros téli alma körszedését, a fa koronája körül a legéret­tebb gyümölcsök válogatott, nagy szaktudást igénylő szü- retelési munkáját. Hétfőn már hármincnyolc szabolcsi almakertben kezdődött rneg a körszedés. l A HUNGAROF- RUCT Külkereskedelmi Vál­lalat a hatvan milliméter át­mérőnél nagyobb gyümölcsök válogatott ládáit a már kinyi­tott hűtőtárolókba irányítja — ezek képezik majd a nép­gazdaságig igen jövedelme­ző jövő évi első félévi ex­portszállítások bázisát — a másodosztályú, tehát hibát­lan, hatvan milliméter át­mérőjűnél kisebb, de ötven milliméternél nagyobb, jól válogatott gyümölcsöket pe­dig azonnali exportra á tu- zséri „almapályaudvarra” irányítja exportszállításra (Ha tíz százaléknál kevesebb harmadosztályú van benne, minőségi felár jár érte). A tavalyi panaszt — hogy az almaárakat későn hozták nyilvánosságra — idén orvo­solták az illetékesek. Három fórum dönt ebben a kérdés­Indokínai szolidaritási hét Munkások, szövetkezeti tagok, \ diákok tiltakozása Az indokínai szolidaritási héten Szabolcs-Szatmár min­den városában, járásában szo­lidaritási gyűléseken fejezték ki együttérzésüket megyénk dolgozói a sokat szenvedett hős vietnami néppel, biztosí­tották támogatásukról Indo­kína békére vágyó lakossá­gát. Elítélték az Amerikai Egyesült Államok indokínai politikáját, a sok emberáldo- zatot követelő, gátakat, kór­házakat, békés falvakat, vá­rosokat romba döntő bomba­támadásait. Ennek jegyében zajlott le a fehérgyarmati járási kórház szombati nagygyűlése is. Dr. Molnár István főorvos, a Ha­zafias Népfront járási bizott­ságának elnöke ünnepi beszé­dében éltette a hősiesen küz­dő vietnami népet, és a Viet­nami Dolgozók Pártját. A nagygyűlés résztvevői úgy határoztak, hogy felajánlá­saikkal segítik Vietnam sok megpróbáltatást megélt né­pét. Szolidaritásukról és se­gítségükről táviratban értesí­tették a VDK budapesti nagy- követségét. A fehérgyarmati járásban a termelőszövet­kezetekben, a ruházati szö­vetkezetnél, a mérleggyár­ban és az állami gazdaság­ban készülnek nagyobb sza­bású rendezvénnyel a szoli­daritási hétre. Nyíregyházán a konzerv­gyárban a héten termelési tanácskQzásokkal összekötve rendeznek röpgyűléseket. A hármas számú iskola tantes­tülete már elküldte szolidari­tását tolmácsoló táviratát. Az iskola tanulóifjúsága rajgyű­léseken ítéli el az USA ke­gyetlen, a gyermekeket sem kímélő, mészárló bombatá­madásait. A nyíregyházi Dózsa Me­zőgazdasági Termelőszövet­kezet nagygyűléséről a szö­JAVÄBAN TART MEGYÉNKBEN AZ ALMASZÜRET, az első exportszállítmányokat is útba indították már. Ké­pünkön: fehér almát szüretelnek az Apagyi Állami Gazda­ság kertjében. (Hammel József felvétele) hatja meg. Ezeket az elmúlt héten ismertettük, csomago­lási fajtánként. A termelő­ket legközvetlenebbül érdek­lő felvásárlási árakat a Sza­bolcs-Szatmár megyei MÉK igazgató tanácsi ülésén hatá­rozták meg, amelyek a kö­vetkezők: A körszedett almáért az említett országos árakon fe­lül termelőszövetkezeteknek közvetlenül egy forint pluszt ad kilónként. Az ÁFÉSZ-ek- nél, melyek a háztáji, jelen­tős mennyiségű almát vásá­rolják fel — plusz hatvan fil­lért. A MÉK idén egy új ka­tegóriát is bevezetett, amit „léalmának” nevezett el. Ez a minden méreten aluli, de még ép, romlatlan alma, melyért kilónként 1,40 jáí*. Végül az ipari alma — ami­ben minimális romlott is le­het — kilónként 1,20. A MÉK a hagyományos csomagolásért 90 fillért fizet kilónként, a „K” csomagolásért 70 és a „T” csomagolásért 50 fil­lért. fen*) ben. Elsőnek az Országos Anyag és Árhivatal hozta nyilvánosságra az általa el­döntendő árakat. Ilyen csak három van: az exportminő- ségü exportár, a másodosztá­lyú exportár és a belföldi úgynevezett első osztályú ár — amit a külföldi vevők is átvesznek bizonyos arány­ban. Ezek — a fenti sor­rendben — azonosak a tava­lyi árakkal. Vagyis: 5,60, 3,60 és 3,20 forint A HUNGAROFRUCT Kül­kereskedelmi Vállalat csak a csomagolással és szállítással egybekötött árakat határoz­vetkezet tagsága tiltakozó táviratot küldött az Egyesült Államok budapesti nagykö­vetségére. Vietnam dolgozó népét együttérzésük jeléül 10 ezer forintos felajánlással se­gítik. A pénzt a 235—96852-es számú szolidaritási csekk­számlára fizetik be. A moziüzemi vállalat a nyíregyházi Krúdy moziban Vietnam hősi küzdelmeiről szóló dokumentumfilmet ve­tít, ezzel is felhívja városunk békeszerető lakosságának fi­gyelmét az USA agressziós cselekedetei elleni tiltakozás­ra. Tiltakozó táviratot küldtek az Amerikai Egyesült Álla­mok budapesti nagykövetsé­gére a megyei műszaki hó­nap megnyitóján részt vevő gazdasági, műszaki szakem­berek, akik követelték Viet­nam bombázásának azonnali megszüntetését. Rpré Antal fogadta a japán küldöttséget Apró Antal, az országgyű­lés elnöke hétfőn a Parla­mentben fogadta a japán parlament felsőházának ha­zánkban tartózkodó küldött­ségét, amelyet Kenzo Kono elnök vezet. A hivatalos megbeszélésen részt vett dr. Beresztóczy Miklós, az or­szággyűlés alelnöke, továbbá az országgyűlés számos tiszt­ségviselője, s a parlament ál­landó bizottságainak elnökei közül többen. LAPTOK TARTALMÁBÓL! • Szőke Igre kincse (3. oldal} Több segítség az öregeknek (5. oldal) A müncheni nyári olimpiai játékokról jelentjük (6—7 oldal) Három hét múlva Békekölcsön-sorsolás (8. oldal)

Next

/
Thumbnails
Contents