Kelet-Magyarország, 1972. szeptember (32. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-03 / 208. szám
Vasárnapi melléklet Sablonok Életünk számos területén joggal és okkal hódítanak az előre gyártott elemek. A panel általában sok mindent megold. Gyorsabb építést, pontos illesztést, egy sor munkafolyamat kiiktatását teszi lehetővé. Áz előre megtervezett, megalkotott, kipróbáit elemek csökkentik a kockázatot is, hiszen a gondosan csiszolt élek, a milliméterre begyakorlott mozdulatok sikeres összeépítést garantálnak, s közben még csak a fejet sem kell túlságosan törni. Míg az építés, a technika, a műszaki élet megannyi területén a panel hasznos, van, ahol nemcsak káros, hanem egyszerűen veszélyes. Ez a terület is ismert. Az emberi gondolkodás és cselekvés. Mert tény: mindenkinek megvannak a maga előre gyártott elemei. Kinek több, kinek kevesebb. Ezeket lehet is alkalmazni, de használhatóságuk véges. A jól begyakorlott mondatok, határozások, gesztusok és döntési reflexek idővel elkopnak, avulttá válnak: az élet elrohan felettük. És ebben a pillanatban már egyszerre mulatságosak és veszedelmesek. Ennek igazságát bármelyik gépen dolgozó munkás be tudja bizonyítani, hiszen ha egy magasabb technológiai eljárást a régi beidegzéssel próbál Végezni, menthetetlenül csődbe kerül, selejtet gyárt. De hasonlóan igaz a tétel akkor is, ha egy igazgatóról van szó, aki hajdani vezetési és közgazdasági paneleket épít be a napi munkába, és ezt követően' milliós veszteséget „állít elő”. A pedagógus 10—20 év előtt betanult oktatási szövegével is mérsékelt sikert arat tanítványai előtt, miközben óhatatlanul elidegenít tantárgyától is. A szónoklatok bevált receptjeit évről évre ismételő emberis észre kell hogy vegye: senki nem figyel rá, míg beszél, a hallgatóság szinte előre mormolja a semmit mondó frázisokat és csendben elszunnyad. A ..panelesek” arra hivatkoznak „bizalmas” beszélgetések során: a módszer azért jó, mert viszonylag így a legkisebb a kockázat, mert amit ismételnek, már elmondta előttük ezer más is, és a legkönnyebb, mert minimálisra csökkenti a gondolkodást. Csak annyit kell tudni, hogy más. máskor hasonló helyzetben mit és hogyan tett. Elő a sémával, és máris kész a reagálás. A mindennapi élet egyre többször knock out-olja e gyakorlat alkalmazóit. És sajnos nem is olcsó ez a viadal. A legtöbbször meghúzódik mögötte a gazdasági élet területén mutatkozó Sikertelenség, szanálandó csőd, a politikai életben a környezet érdektelenné válása, a sablonokat használók környezetének dezorganizálódása. Az egyéni es kollektív ambíciók ütköznek menthetetlenül a gátként fellépő sablonokkal, előre gyártott elemekkel, és a siker, a produkció hiánya elkedvetleníti még a lelkeseket is. A fejlődés, a tudomány, a technika, a társadalmi élet rohanó előrehaladása így veti fel igen keményen a kérdést: mi legyen hát azokkal, akik saját szűk szemléletükkel akadályozzák, fékezik és sokszor lehetetlenné teszik a sémákból kitörő közösségi és egyéni akarások érvényesülését? Hogyan oldható fel az ellentét? Talán a legnagyobb hiba az lenne, ha a panelek elleni küzdelemre előre gyártott elemeket ajánlanánk. Mert végtére is ez lenne a legveszélytelenebb és legegyszerűbb. Ez azonban nem megy, mert emberekről van szó. Akiket külön-külön kellene értékelni. Biztos akad, akit más területre kell vezényelni, ahol még elég, amit tud. Másokat talán a tanulásra kell kényszeríteni. Lesznek, akiknek egyszerűen kezükbe kell adni a munkakönyvét. Mindez elkerülhetetlen, hiszen a kockázat minimumát sem vállalók, az újat gondosan megkerülök szembe kerülnek a társadalmi össz- érdekkel. És ezen a ponton már nem lehet azon elmélkedni egy szintén jól bevált sablon szerint, hogy mi a humánusabb, mondjuk egy több száz fős üzem esetében: kímélgetni az alkalmatlan vezetőt, vagy előtérbe helyezni a több száz munkás, . alkalmazott társadalmi rangú érdekét. A közvélemény mint igen érzékeny műszer általában jó előre jelzi, ha valahol a sémákkal túlontúl gyakran találkozik. Egyik nagyüzemünkben félreérthetetlenül jelentkeztek abban a pillanatban, amikor felfigyeltek arra, hogy a szakszervezeti titkár évekkel ezelőtt lejárt lemezeket játszik nekik. Felhorkantak abban a tsz-ben is, ahol az elnök még mindig kiskirályi korszakban érezte magát. Ismerünk olyan TIT-előadót, aki csodálkozik,^ hogy 20 évvel ezelőtt írt, Arany Jánosról szóló előadását már senki nem akarja meghallgatni. De vajon rosszul reagált annak a gazdasági egységnek a munkáskollektívája, amely lenézte vezetőjét, aki naponta rohangált az irányító szervhez, hogy megtudja: mi a teendő? Nos, a közvélemény jelzéseit komolyan kell fogadni. Nem azért, mert mindig tévedhetetlen, de elsősorban amiatt, mert éppen sokszeműsége miatt hamar észreveszi, ha rovására történik valami. A „panelesek” számára ez a kontroll kell hogy az első figyelmeztetés legyen: újítani kell, még áldozatok árán is, ki .kell mozdulni a kényelemből, a látszatbiztonságot kínáló egyformaságból. Politikai, gazdasági, társadalmi életünk egyik jellemzője éppen a szín, az eseményekre, jelenségekre történő gyors reagálás, a. helyzetnek legmegfelelőbb döntés és válasz. Mindez eleve lehetetlenné teszi a szűk sablonrendszerek fennmaradását és továbbélését. Aki ezzel nem számol, az ne is csodálkozzék, hogy saját skatulyáiban válik kevéssé tisztelt poros kuriózummá. Bürget Lajos Szalmatetős, mestergerendtís parasztház Botpaládon. (Elek Emil felvétele). Varga Csaba-' Nyári szerelem A hőség olyan nagy volt, mint egy óriási görögdinnye, amelyik .nem. fér bele á . hidegvizes hordóba. Már á fagylalt sem hűsített. Erzsébet a frissen keményített, rövid, fehér köpenyében állt ki a bolt elé fagyitárulni. — Egyet? — Egyedül vagyok — mondta mosolyogva a fiú. A lány benyúlt a jégszekrénybe, kivett egy fagyit és a fiú kezébe nyomta. Teltek a ' napok. Erzsébet megint fagylaltot árult. A vevők sorba álltak a jégszekrény előtt. — Egyet? — kérdezté szokás szerint. — Még mindig egyedül vagyok.,. A fagyislánv a válaszból ismert, rá a fiúra. Most jobban megnézte magának. Zárás után Erzsébét sietve indult a villamosmegállóhoz. Az árkád alól kilépett valaki és csatlakozott hozzá. — Haragszik? A lány a zavartan lépkedő fiúra nézett. — Egyet? — kérdezte cinkosan. ’— Most már kettőt! — mondta a fiú nevetve. A villamos döcögött. A hőség nem oldódott, — Elkísérhetem? — Hosszú út lesz .., A fiú néha felelt. Nem tartotta fontosnak. Erzsébet azt hitte, hogy csák a pályaudvarig kíséri. Tévedett. A fiú felszállt vele a vonatra. — Csak éjfélre ér vissza. — Miért baj ez? Á lány náponta megtette ezt az utat. Egy Pest melletti községben lakott. A vonaton mindenki ismerte egymást. Az „új utast” kíváncsian méregették Erzsébet barátnői. A kicsi állomáson gyorsan búcsúztak. — Szevasz! — mondta Erzsébet. — Szia! Holnap megint várlak, A fiú ezzel sarkon fordult, mert az ellenvonat már beérkezett. A lány eltűnt a sötétségben. Másnap megint az árkádoknál találkoztak. Már végérvényesen tegezték egymást. — Miért kísértél hazáig? — Vagy mindent — mondta a fiú — vagy semmit. Erzsébet nem válaszolt. Nem tetszett neki, ez a gyors odaadás. Túl váratlan volt az ismerkedés. — Ma ne kísérj el! A fiú vállat vont. —• De egy vonattal később megyek, addig sétáljunk... — Inkább ne ... — mondta a fiú váratlanul. — Menjél csak haza. De nélkülem. Erzsébet megsértődve hagyta ott a fiút. A vonatban már fcomorúan gubbasztott A következő nap nem várta a fiú. : 'Csak két nap múlva jött elő. — Megértesz már? , Erzsébet hallgatott. — Igen vagy nem?— kérdezte megint a fiú. A lány mosolygott. — Hát nem látod ... -r- mondta és belekarolt a fiúba. A vonaton egymás mellett ültek. A lány a szüleiről mesélt és a vicinális utasairól. Az ellenvonat ismét hamt>r jött. Erzsébetnek azért maradt annyi ideje, hogy a fiút homlokon csókolja. — Csak azért — mondta — mert állhatatos vagy. Másnap Erzsébet újra fagylaltot árult. Rövid, fehér köpenyben állt a bolt előtt. — Egyet? A fiú Erzsébet arcát nézte. Kettőt! — mondta és az egyik fagylaltot a lánynak nyújtotta. — Csak azért — mosolygott — mert nyár van.
