Kelet-Magyarország, 1972. szeptember (32. évfolyam, 206-231. szám)

1972-09-16 / 219. szám

1§W. sxepíemSer ffl. S. o*9si Tisztább, alkotóbb légkörben Lányok9 asszonyok a tiszaioki HÓDlKÖl-ből Büszkék a gyári márkára Rákó Júlia Losonczt Józsefné Acs Piroska AZ UTÓBBI FÉL ÉVBEN több alkalom és mód nyílt a termelőszövetkezetek kom­munistái számára is, .hogy megvizsgálják: szűkebb kö­zösségükben, szövetkezetük­ben milyen a kapcsolat a ve­zetők és a vezetettek között? Mennyiben érvényesül ebben a kölcsönös bizalom; korláto­zás nélkül gyakorolhatják-e a tagok a törvényben is lefek­tetett jogaikat. Rövidebben úgy is mondhatnánk, milyen a szellem szövetkezetükben. Az év végi beszámolók, a zárszámadást megelőző tag­gyűléseken, majd ezt köve­tően is a kommunisták nagy felelősségtudattal tették szó­vá a szövetkezeti életben ta­pasztalt hibákat, káros jelen­ségeket. A felszólalók egy ré­sze azt kifogásolta: gyakori, hogy nincs meg a kellő össz­hang a tsz vezetése — első­sorban annak elnöke — és a pártszervezet között. S bár a párttagság csupán egy kisebb hányada a szövetkezeti tag­ságnak. de a közte és az egyes vezetők közötti együtt­működés mikéntje alapvető mércéje a közös gazdaságok­ban uralkodó közszellemnek, ha úgy tetszik, a szövetkezeti demokráciának. A SZÖVETKEZETI KOM­MUNISTÁK túlnyomó több­sége kétkezi dolgozó, aki ma­ga is közvetlenül érzi, ta­pasztalja a gazdasági vezetés intézkedéseinek hatását. A párttagok együtt élnek, kö­zös a sorsuk part önki vüli tár­saikéval. Ám ha a munka- és életkörülményeikben tel­jes is az azonosság, mégsem lehet egyenlőségjelel tenni közéjük. Nem lehet, mégpe­dig azért nem, mert a kom­munisták öntudata, felelős­ségérzete általában nagyobb, mélyebb, mint a nagy átlagé. Ebből következik, hogy a hi­bákat is bátrabban és gyak­rabban teszik szóvá. S emiatt gyakrabban is kerülnek szem­be a jogaikkal túlzottan élő, vagy néha visszaélő szövet­kezeti vezetőkkel. Egy-egy szövetkezet élete, gazdálkodása nem mentes a konfliktusoktól, s azzal az igénnyel nem is lehet fellép­ni, hogy mind az együttélés­ben. mind a gazdálkodásban egy-egy időpontban teljes le­gyen az összhang. A problé­mák, a nehézségek megoldá­suk esetén is „újratermelőd­nek”, s ezeket újra és újra meg kell oldani. Ezen a lép­csőfokon jut feljebb és fel­jebb mindegyik szövetkezeti közösség. A baj ott van, ahol ezekre a hibákra nem figyel­nek fel, vagy ha a vezetők észre is veszik, hosszabb ideig semmit, vagy csak keveset tesznek megoldásukért. Ha napjainkban a korábbi­nál több bírálat hangzik el a szövetkezeti vezetőkkel szem­ben, ez nem valamiféle „ve­zetőellenességet” tükröz, ha­nem azt bizonyítja, hogy a kommunisták mindjobban él­nek a szervezeti szabályzatban biztosított jogaikkal. Éppen ezért a kommunisták köré­ben kialakuló pártszerű bírá­lat szellemét nem nyirbálni, hanem bátorítani kell. Mint ahogyan ezt a pártvezetés te­szi akkor, amikor minden fontos társadalmi, gazdasági probléma megoldásához kéri a párttagok őszinte vélemé­nyét, kommunista áldozat- vállalását. EBBEN AZ EGYRE TISZ­TULÓ KÖZSZELLEMBEN még inkább káros, ha egyes szövetkezeti vezetők figyel­men kívül hagyják, semmibe veszik a kommunisták véle­ményét. Hogy nem mondva­csinált, hanem valós ez a probléma, azt számos példá­val lehetne bizonyítani. Elég gyakori, hogy a tsz- elnökök egy része — sürgős elfoglaltságára hivatkozva — nem vesz részt a párttaggyű lésen. Nem egy közülük, ha részt is vesz, ezt nem mint a többiekkel azonos jogú párt­tag teszi, hanem úgy viselke­dik, úgy szólal fel, mint aki „felette” áll a párttagoknak; utasítgat, kioktat, fölényes­kedik, stb. Holott a szervezeti szabályzat őket sem ruházta fel több joggal a taggyűlésen, a párt életében, mint bárme­lyik más párttagot. Nem egy szövetkezetben rossz néven veszi az elnök, ha a pártvezetőség arra kéri fel, hogy a szövetkezet gazdál­kodásáról, helyzetéről szá­moljon be a vezetőségnek, vagy a taggyűlésnek. Egye­sek ilyenkor arra hivatkoz­nak, hogy a beszámolás sérti a szövetkezeti törvényben és az alapszabályban biztosított önállóságukat, jogaikat. VALÓJÁBAN az önál­lóság HELYTELEN ÉR­TELMEZÉSÉRŐL van itt szó. Arról, hogy az ilyen szö­vetkezeti vezetők nem tud- / ják, vagy nem akarják tudo­másul venni: a párt politiká­jának szerves, elidegeníthe­tetlen része a gazdaságpoliti­ka. A párt soha nem mondott le és nem is mondhat le ar­ról, hogy irányítsa az állam­polgárok életét, életszínvona­lát biztosító gazdasági folya­matokat. Igaz, ezt az új gaz­daságirányítás rendszerében nem úgy tor-zi, hogy részletei­ben megszabja a tsz-vezetők tennivalóit. A kezdeménye- _ zés, a termelési folyamatok irányításúnak széles skáláját biztosítja számukra, de egy­ben rendszeresen ellenőrzi, hogy ezek egyaránt szolgál­ják az egyéni, a csoport- és az össztársadalmi érdekeket. Az ellenőrzés joga pedig min­denekelőtt az alapszervezete­ket illeti meg. Tehát a párt vezető szerepét, politikájának érvényesülését csorbítja, csökkenti az a szövetkezeti vezető, aki ki akarja magát vonni az alapszervezet el­lenőrzése alól. Az utóbbi időben több bí­rósági eljárás mutatta, hova vezethet a rosszul értelme­zett önállóság, a pártellenőr- zés semmibevevése. A magu­kat tévedhetetlennek hitt tsz-vezetők előbb-utóbb vak­vágányra futnak, s kárt okoz­nak annak a közösségnek, amely őket vezetőnek válasz­totta. Számos nagy szaktudá­sú, értékes szövetkezeti veze­tő kerülhette volna el dics­telen sorsát, ha nem helyezi magát a kommunista közös­ség fölé, ha megszívleli az „egyszerű” párttagok bírála­tát. AZ ÉLÉNKÜLŐ BÍRÁLAT nem jelenti a hibás vezetési stílus általános elharapódzá- zást. Még csak arról sincs szó, mintha napjaink társadalmi „terméke” lenne a vezetői jo­gokkal való visszaélés. A szö­vetkezeti elnökök többsége becsületesen teljesíti megbí­zatását, s az a jellemző rájuk, hogy á pártszervezettel, a termelőszövetkezeti tagság­gal vállvetve dolgoznak 1 a szövetkezetük boldogulásáért. Az eredményeket, a sikereket nem kizárólag maguknak tu­lajdonítják; tudják, hogy ré­szesei — gyakran fontos része­sei — azoknak. Megszívlelik a bírálatot, figyelembe veszik az okos javaslatokat. Az pe­dig, hogy napjainkban a ko­rábbi időszaknál hamarabb és esetenként élesebben ke­rülnek a közvélemény elé a tsz-vezetők hibái, éppen azt bizonyítja, hogy hatékonyabb a párt- és a társadalmi el­lenőrzés. Emiatt felszínre ke­rülnek azok a vezetés- és magatartásbeli hibák is, ame­lyek korábban is léteztek, de éppen a kommunisták bátor­talansága miatt rejtve ma­radtak. NAPJAINKBAN MIND­JOBBAN NÖVEKSZIK a kommunisták felelőssége szű­kebb közösségükben a tiszta, alkotó légkör biztosításáért. A szövetkezeti gazdaságok több­ségében ez élő valóság, de annak kell lennie valameny- nyi szövetkezeti gazdaságban. VL & — Kérem a gépeket leállí­tani és a tornához felkészül­ni — közli a hangosan beszé­lő. Pillanatnyi csend. Aztán megszólal Rákó Júlia. Vezé­nyel, s szavaira legalább más- főlszáz női kar emelkedik a magasba. Tíz perc torna, lazítás, fris­sítés következik a HÓDIKÖT tiszalöki modern üzemének világos, csupaablak csarno­kában. S utáná újra felber­regnek a varrógépek. Két­szer van torna naponta. A délelőtti műszaknak 11 óra­kor, az estinek 8-kor. Egy évvel ezelőtt, amikor itt jártunk — itt? — kinn a ha­tárban, ahol egy átalakított dohánycsomózóban alapítot­ták meg az üzemet, Szeme- nyei Jánosné, aki most a konfekcióüzem vezetője, még restelkedett. Nem volt vala­mi szíves a fogadtatás. Meg­értettük. Kétszáz varrógép — Az az igazság, hogy az akkori környezet nem volt méltó a márkás HÓDIKÖT- höz — említi. Kezdetleges kö­rülmények. Szúnyoghálók az ablakokon. Odébb dohány paj­ta, legelő állatok. Az „üzem­ben” se szociális helyiség, se raktár, se ebédlő. Tarisznyá­ból ettek a lányok, asszonyok. Most Szemenyeiné annál büszkébb. Tavaly november­ben költöztek be a községben megépült új, modern üzembe. Szép az új munkahely, az üzemcsarnok. Most szerelik az ötödik szalagot. A gépek már megérkeztek. Hamaro­san kettőszáz gép üzemel. Van ebédlóhelyiseg, fürdők, öltözők, egészségügyi szoba. — Ez most már méltó a márkához — jegyzi meg Sze­menyeiné, aki alapításkor azért jött, hogy segítsen az indulásban, s itt maradt. Ma­ga is tiszalökinek vallja ma­gát, kapott szolgálati lakást. Itt él. S idejének nagy ré­szét itt tölti azokkal a lá­nyokkal, asszonyokkal, akik keze alatt tanulták a szak­mát. Hallatlan vonzása van e kis modern üzemnek. Alig nyolcvanan kezdték és ma már a munkáslétszám meg­haladja a háromszázötvenet. Falusi lányok, asszonyok is­merkednek az üzemélettel, s ha lassan és problémákkal is küzdve — munkásokká vál­nak. Többségük a környező falvakból jár be autóbusszal. Nincs olyan nap, hegy új munkások ne jelentkeznének. Gond és sok fáradsággal jár betanításuk. De győzik. Új­ságolják, hogy decemberben a HÓDTKÖT csongrádi üze­méből 5 kiváló szakmunkús­Az intézmény, ahol dolgo­zom nem nagy. A munkában sem szakadunk meg. A fize­tés megfelelő. Egyik osztá­lyunkon azonban nemrég ki­jelentették, hogy létszám- csökkentés vált szükségessé. Azt mondták: amit eddig em­beri munkaerővel képtelenek voltak megoldani, megoldják a tudománnyal. Más szóval, a feleslegessé vált embert elektromos számítógéppel he­lyettesítik. A gép a termelé­kenység növelésére hivatott. Ki is nevezték a berendezés­kezelőt, akinek — első fel­adatként — a fenti elképze­lés hasznosságáról mindenkit meg kellett győznie. Ám ebédszünetben így szólt lány jött segíteni a tanítás­ba. Egyiküknek itt kötötték be a fejét. Itt is maradt. Fokozatok Több, mint kétszázötven az új munkás. Egy éve dolgoz­nak itt. Amikor ide kerültek, többségük nem dolgozott var­rógépen. Úgy tanították meg őket. Először „rongyokat” varrtak. Később pamutárut, majd danulonos tréningruhá­kat. És ma már a divatos kreppnylon pulóvereket ké­szítik. Elégedettek munkájuk­kal. Át kell segíteni őket a kezdeti nehézségeken. Ezt szolgálja, hogy a tanulási idő alatt 6—700 forintot kapnak. Betanulásuk után pedig há­rom hónapig bérpótlékot. — Csak az eredményekkel tudjuk igazolni, hogy érdemes itt dolgozni, lehet pénzt ke­resni. De még példa nem volt, még nem tudták, bizony nehéz volt — említi Szeme­nyeiné. — Ma már látják, tudják és szívesen jönnek. így került az üzembe Rákó Júlia is. — Márciusban múlt egy esztendeje, hogy itt dolgozom. Tiszadadáról járok be. Ti­zenkét kilométer. Kézzel varrtam otthon is, de géppel soha. Ezt itt tanultam. Kiss Gyuláné és Nagy Mária vol­tak a mestereim. Most már havonta 1300 forinton felül keresek. És a második ne­gyedévben kaptam 500 forint prémiumot is. Remélem, most több lesz, mert javítottam a teljesítményemen — mondja. Eddig 71 százalékra teljesí­tette a normát, most 92-nél tart. Gyakorlatot kell szerez- iv c. És ez nem megy egyszer­re. — Törünk felfelé, csak az az igazság, hogy fiatalok va­gyunk, s nem mindig vesszük komolyan a munkát — mond­hozzá Tucskin, az egyik munkatárs: — Ide figyelj öregem: en­gem nem lehet kiszuperálni. Nekem ehhez elegendő szol­gálati időm van! A főnökség most is örökké azért rágja a fülemet, hogy továbbképzési tanfolyamra menjek ... Aztán telefonált Nagolkin: — Te, én szóba sem jöhe­tek! A helyi szakszervezed bizottság tagja vagyok! A technikus is félrehúzta: — Próbálj meg meneszte­ni... Csak próbálj!... Leg­alább kilenc kitüntetésem van! Kétszer prémiumot is kaptam, az szent! Hogy né­ha bepiálok? No és? Csak ünnepélyes alkalmakkor! ja őszintén. — De fog ez menni jobban is — remény­kedik. Losonczi Józssfné azelőtt soha nem dolgozott még üzemben. Ez az első munka­helye. Korábban is varrt már otthon. Itt tovább képezte magát. A gép mellett is meg­kereste a havi 1900-at, most mint minőségi ellenőr dolgo­zik. Megalakult az üzemi KISZ — Őket a legjobbak közül válogattuk ki — jegyzi meg a konfekcióüzem vezetője. — Úgy érzem, valamennyi­en örülünk ennek a' szép munkahelynek. Ezt mondják a lányok is, asszonyok is. Sok nő dolgozik itt. Van egész­ségügyi szoba is, csak hiány­zik az üzemorvos. Ennyi nő­nek nagyon kellene — mondja. Igaza van. Ács Piroska kereskedelmi tanuló szeretett volna lenni. Nem vették fel. Úgy került az üzembe a 8 általános el­végzése után. Most 16 éves. Már egy éve dolgozik a HÓDIKÖT-nél. — Nem bántam meg. És remélem itt is lesz lehetőség arra, hogy tanuljak. Szeret­nék a szakmában több isme­retet szerezni. Kezdetben na­gyon keveset kerestem. De ez azért is volt, mert vi­gyáztam a minőségre, nem teljesítettem sokat. A múlt hónapban már elértem az 1400 forintot, s kaptam 200 forint prémiumot is — mond­ja. Örül annak, hogy megala­kult a KISZ-szervezet is. Rendeznek táncos klubdél­utánokat. — Számításom, hogy itt maradok és tanulok — mond­ja. A sok fiatal, munkáséletet kezdő lány. Gondoskodást igényelnek Szükséges azon­ban, hogy legalább 3 éves Litkina is szaladt és titok­zatosan kijelentette: — Ha engem elbocsáta­nak, a bíróság úgy is vissza­helyeztet, mert rövidesen szülési szabadságra megyek. Aztán Nagolkin újra tele­fonált: — Jegyezd meg, a helyi szakszervezeti bizottság tag­ja vagyok! Nitikov, kezében egy sárga papírral hadonászva egészen hazáig kísérte: — Ide süss! Itt van, látha­tod, rajta van a papíron, én raktam le az első alapköve­ket ... Hát pótolhat engem egy rohadt gép?! Otthon névtelen levél vám­gyakorlatot szerezzenek, hogy szakmunkásképzésükről gon­doskodjanak. Ezt tervezik is. Nincs még tanműhely, amely­re hamarosan nagy szükség lesz. Szándéka a vezetésnek, hogy szakmát adjanak a fia­taloknak a kezébe. Fejlődik az üzem, új középvezetőkre van és lesz szükség, akiket az itt dolgozókból kell képez­ni, nevelni. A HÓDIKÖT ti­szalöki üzemét 600-as lét­számra tervezték. Jelenleg már 350-nél többen dolgoz­nák. Ha a tervezett munkás­létszámot elérik — ez 1973-ia várható — nem „állnak” meg. További fejlesztés ígérték a törzsgyár: veze­tők: továbbfejlesztik. Ennek alapját már most meg kell vetni. Még vonzóbbá tenni a nők részére. Hiszen igazán női üzem. Érdekükben — ha kezdetlegesen is — már tet­tek intézkedéseket. A több- gyermekeseket, kismamákat és az egyedülálló, gyereket nevelő anyákat a nappali műszakra osztották be. Biz­tosítják a fiatalok továbbta­nulási lehetőségeit. Tervezik egy fiatalokból álló szalag megszervezését. Megalakul­tak már az első szocialista címért munkálkodó brigádok is. Étkezési hozzájárulást biz­tosítanak a dolgozók részére. Naponta legalább 200-an ve­szik ezt igénybe. Csak a vi­dékiek maradnak ki, akik a buszjárathoz vannak kötve. Ma már a HÓDIKÖT-már- kára valamennyien büszkék. Becsületük van, s bizonyítot­ták e falusi lányok és asz- szonyok, hogy szorgalommal, akarással hírnevet szerezhet­nek maguknak és Szabolcs­nak. És örülnek, hogy mun­kásokká válnak, s a törzsgár­dához tartozónak vallják magukat. Pedig mindez még ta, és Nagolkin újra telefo­nált. — El ne felejtsd, a szak- szervezeti bizottság tagja va­gyok!... Másnap a berendezéskezelő néhány hivatalos beszámolót kapott, egyenesen az elektro­mos számítógépnek címezve, ezenkívül két minősítést, or­vosi igazolást, lakhatási en­gedélyt ... Egy hét múlva aztán, az in­tézmény összes dolgozói előtt elhangzó létszámcsökkentés­sel foglalkozó beszámolóját a komputerkezelő ezzel fejezte be: — Tapasztalatom szerint, a tudomány még nem képes a sürgető létszámcsökkentést érintő probléma megoldására. De valakit csak el kell bo­csátani. És elbocsátották a kompu­terkezelőt. Fordította: Krecsmáryni Borate Rozáliát. csak a kezdet— Farkas Kálmán Sz. Komisszárenko: Összetett probléma

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents