Kelet-Magyarország, 1972. augusztus (32. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-26 / 201. szám

1W1 aaffeszíus íé. KELET-MAGYARORSZÄG 3: oMa! Biztos kézzel AZ EGYIK IGAZGATÓ jó volt a munkásokhoz. Enged­te, hogy keressenek. Válto­zott az üzemben a technoló­giai sorrend, könnyebb lett a munkavégzés, kevesebb ener­giával többet termeltek a munkások. A norma viszont maradt a régi. így azután könnyűszerrel „hozta” mindenki a 130—150 száza­lékot, emelkedtek a kerese­tek, többletmunka nélkül. „Legalább sikerült jó válla­lati törzsgárdát kialakíta­nunk. Most nem ment el senki” — vélekedett az igaz­gató. A másik igazgató a nehe­zebb végét fogta meg a do­lognak. Ahogy beállították az új gépeket, ahogy vál­toztak a munkakörülmé­nyek, úgy emelte meg a nor­mát. Közben magyarázott, állandóan érvelt. „Ha többet termelünk, csak akkor tu­dunk többet fizetni. Sokba kerültek az új gépek, amivel könnyebb lett a munka, ezért most csak a két-három százalékos béremelésre van lehetőségünk.” Szabolcsi példa mindkettő, két, hasonló profilú vállala­tunknál fordult elő. S még egyben egyeztek: mindenütt hittek az igazgatónak. Csak éppen az első vállalatnál akkor estek gondolkodóba a munkások is, vezetők ' is, amikor a megalapozott ter­melés nélküli bérnövekedés­re a tetemes adót ki kellett volna fizetni — és nem volt miből. így aztán legközelebb béremelést sem várhatnak a nincsből. A másik vállalat­nál viszont tudják, hasonló, vagy egy kicsivel nagyobb béremelésre az idén is, jö­vőre is számíthatnak, hiszen a fejlődés egyenletes. A vezetők, az igazgató po­litizálása döntött mindkét helyen. Csak éppen az egyik ■jól értelmezte • az önállósá­got, a másik viszont a csőd szélére juttatta vállalatát. GAZOASAGIRAN VITÁ­SUNK MAI RENDSZERÉ­BEN egy-egy igazgató, felső vezető munkája hasonlít kis­sé a gépkocsivezető munká­jához. Százas tempóban szá­guldanak a gazdasági élet buktatókkal teletűzdelt or­szágúján. s ott, ahol nincs biztos kézben a volán, előbb- utóbb jön a kikerülhetetlen karambol, hacsak nincs ere­je időben újítani, a laza „kormányfogás” helyett szi­lárdan vezetni. Lehet zongoravirtuózhoz is hasonlítani a jó vezetőt. Egyszerre több billentyűn játszva ad kristálytiszta han­gokat. Az alapskála a közis­mert hármas követelmény, hogy politikailag szilárd. szakmailag képzett legyen, és' rátermett legyen a veze­tésre. Ám ezenfelül még igen sok követelménynek eleget kell tennie. Hiszen többek között rajta múlik a vállalati taktika kidolgozása, a helyes árpolitika kialakí­tása. Márpedig itt nem a mindenáron való nyereség- növelés a cél, hanem a fo­gyasztói érdek szemmel tar­tása is. Aki ma eladó, az holnap kimegy a piacra. s nem szeretne drágábban vá­sárolni azonos munkaráfor­dítással. készült cikket, mert akkor mint eladó rosszabbul jár. A jó vezető nem szégyelli a kollektív bölcsességet sem. Éppen az üzemi demokrácia az, amire bizton alapozhat, de csak akkor, ha bátran ki­áll a lényeges, ám kevésbé népszerű dolgokkal is. kikér­ve a munkások véleményét, esetleg segítséget kérve a brigádoktól, a kollektívától, hogy a pillanatnyi nehézsé­geken úrrá tudjanak lenni. Ám ezek a nehézségek, döc- cenők valóban csak pillanat­nyiak, rövid ideig tartóak kell, hogy legyenek. Ugyanis — ugyanúgy, mint a gépko­csivezetőnek, — kicsit to­vább kell nézni az úton, is- mertílp követni kell gazdasá­gi életünk változásait, hogy az igazgató és a vállalat egyaránt alkalmazkodni tud­jon az újabb gazdasági hely­zethez. felkészülten érje a változás. Ehhez viszont ru­galmasság kell, önálló és gyors cselekvésre való készség. AHOGY LEHET JÓ OSZ­TÁLYZATOT ADNI, ugyan­úgy akad olyan, aki csak megfelelőt érdemel. Hiszen hogyan lehetne másként el­bírálni azt az esetet, amikor nagy garral hozzákezdenem egy szervizműhely építésé­hez, mivel tudván tudják, hugy lesz elég megrendelé­sük. Egyes árváltozásokra viszont nem gondolnak, így az építkezésnél, — mivel a pénzüket különben eléggé kiszámolták — „kifelejte­nek” néhány tételt. Aztán persze tartják a markukat a felügyeleti szervnél: „Segít­setek ki, hiszen mi a lakos­ság érdekében kezdtünk hozzá!” — szól az indoklás. A tapasztalat és korábbi gyakorlat az volt, hogy a segítség valamilyen formá­ban megérkezett. Ám abból nem csinálhat rendszert egyik vezető sem, hogy kellő ala­posság és számítás nélkül hozzon egy döntést, hiszen a kevésbé megalapozott elha­tározások kivitelezése miatt talán éppen az kerül hátrá­nyos helyzetbe, aki a kellő anyagi erő mellett kezdett volna a fejlesztésbe, kivárva a megfelelő időt. így azon­ban elesik a támogatástól. A FÜGGETLEN, ÜNÄLLÖ VÁLLALATI VEZETÉS új munkastílus kialakítását is jelentette. Nem szeretik a felsőbb pártszervnél. az irányító hatóságnál előszo- bázó vezetőt, aki mindig csak „tanácsot” kér. Sokszor egészen apró ügyekben is. Nála éppen az önállóság hi­ányzik, hiszen a sok előszo- bázás afféle takaró. „Ott mondták, ők mondták” — jöhet a gyors válasz, ha va­lami nem sikerül. Pedig a jó szándékú tanácsot nem szabad összetéveszteni az utasítással, a javaslatot szol­gaian elfogadni anélkül, hogy a helyi viszonyokat, a saját teherbíró képességét figye­lembe ne venné a vezető. Megcsontosodtak ezek az emberek, akik egyszer vala­mit megtanultak, s jövőre is, azután is az ismert séma szerint akarnak eligazodni a világban. Addig nincs baj velük, amíg' a vállalat jól dolgozik továbbra is, hiszen se arról nem tehetnek, hogy jó a „cég”, se arról, hogy rosszul mennek a dolgok — ám ha az egy helyben topo- gás azt jelenti, hogy még a kínálkozó fejlesztést is el­mulasztják, „az én fizetésem úgyse lesz kevesebb, nem veszek nyűgöt a nyakamba!” — felkiáltással, akkor ön­magukról állítják ki a rossz bizonyítványt. Az élet túlha­lad az egy helyben állókon, leváítatják saját magukat. ök azok, akik az önálló­ságot úgy értelmezik, hogy szabadon csinálhatnak bár­mit, amelyik gazdasági dön­tés éppen nekik tetszik. Ezért nem foglalkoznak a tervezéssel, a különböző variációk kidolgozásával, he­lyette az árakkal, a költsé­gek másra való áthárításával próbálják felszínen tartani magukat ideig-óráig. IGAZ, HOGY A GAZDA­SÁGI ÉLETBEN nem egy-két emberen múlik egy-egy vál­lalat sorsa. Am az önálló gazdálkodás során az a ve­zető, aki elszakad a realitá­soktól, igen sok kárri tud okozni mind a vállalatának, mind az egész népgazdaság­nak. Ezért van arra szükség, hogy mindig a valóság tala­ján, a lehetőségek figyelem- bevételével, a széles körű tájékozódás, a megfelelő ve­zetői, irányítói háttér bevo­násával, kiépítésével halad­jon előre az egyes vezető Úgy, mint a jó autóvezető biztos kézzel markolva a vo­lánt Lányi Botom Polgár Edgár, a VAFEM üzletszerzője két hete próbált bejutni Elláth Boldog igazga­tóhoz, hogy eladjon a társ­vállalatnak 3412 darab csa- varkihuzó peceket. Polgárt a } önöké 37-szer lehülyézte, csoportvezetője tutyi-mutyi- nak nevezte, felesége megta­gadta tőle magát és az ételt. „Hervadt Edgár, ennie kár!” — így csúfolta. Polgár Edgár begurult, reggel a sarki tal­ponállóban felhajtott két de­ci rumot és berontott El­láik Boldoghoz. Pár szó­ban elmondta jövetele célját, Elláth udvaria­san meghallgatta, bólintott, megkínálta cigarettával, s az ajánlatra így válaszolt: — Hozzávetőleg — csak­nem idejekorán — alighanem — éppen — csak — lehetőleg — vagyis — elképzelhető — feltéve — ha — lehet — majd­nem — idejében — abban maradhatunk, hogy — addig- addig — addig is — adottsá­gaink szerint — efféleképp — ehhez képest — ajánlatos — akarva-akaratlanul — akként — akkora — alaposan — alá- húzva-ala támasztva — alig­hogy — alkalmasint — alka­lomadtán — álláspontunk szerint — állhatatosan — ál­talánosságban — amellett- amellé — amellöl — ameny­Karrier nyiben — amennyire — amerre-amerről — amióta — amikor is — aminthogy — amúgy is — amúgy se — an­nak folytán — annak előtte — annál kevésbé — annál inkább — annyira, amennyi­re — arányosan — arra vo­natkozóan — arra nézve — arra irányulva, hogy — avég- böl — avatotton — azt hi­szem — Polgár Edgárra mintha bo­garat dobtak volna, felugrott, de az igazgató még az ajtó előtt utolérte, rálépett a láb­fejére, hogy mozdulni sem tudott, barátságosan kupán csapta, rákacsintott: Pszt! Egy szót sem! Polgárt a VAFEM-nél elő­fogták, mi van a csavarki- hv.zó per.kekkel, csoportveze­tőjét félrehívta: „— Hozzá­vetőleg — csaknem — ideje­korán — alighanem, stb... stb...’’, rákacsintott, fülébe súgta az igazgatótól tanulta­kat. — Te jó isten! — a cso­portvezető az osztályvezető­höz vitte: „Elképzelhető — feltéve — lehet — majdnem — idejében — mondta Pol­gár, mire a főmérnökhöz, on­nan a Főhivatalhoz vitték, a VAFEM igazgatóját rövide­sen leváltották és Polgár Ed­gárt nevezték ki helyére. Polgár felesége három pincér segítségével tálalt vacsorát férjének és nem tagadott meg tőle semmit. Egyik nap az új, csinos, szőke hajú titkárnő, a VAFEM üzletszerzőjét jelen­tette be neki, alacsony, töm­zsi emberke lépett a főúrian berendezet luxusirodába, es a csavarkihuzó peckek átvéte­le iránt érdeklődött, — Akarva, akaratlanul — aktivizálódva — alaposan — annak — folytán, amúgy is, amúgy se — mondta Polgár Edgár, mire a köpcös férfi fejbe vágta a márvány hamu­tartóval s elrohant. Polgár Edgár az agysebészetre ke­rült, gyógyultan távozott, de elfelejtette a varázsigét, rö­videsen leváltották, osztály- vezető, majd csoportvezető, utána üzletszerző lett, felesé­ge azzal fogadta otthon: „Her­vadt Edgár, ennie kár!” Szüts Dénes A HAJTÓMŰ- ÉS FELVONÓGYÁRBAN KORSZERŰ, NAGY TELJESÍTMÉNYŰ GÉL BEKKEL VÉGZIK A FELVONÓLIFT SÍNÉINEK MEGMUNKÁLÁSÁT. (ELEK EMIL FELVÉTELE) Romantika nélkül / • * Özvegy Vígh Mihályné tanúságtétele Letörik a dohányt. Éltető gyökerétől fosztva hervad meg. Aztán kemény leányke­zek fonják, sorra-rendre iga­zítják a leveleket. Utána a forró levegős kamrába kerül. Itt mássá válik, megnemese­dik. Majd válogatják. Mert sokféle. Van rongyos, rossz. De van közte kiváló. Nem is kevés. Aranybarna. A legne­mesebb. Letörik a dohányt... Vígh Mihály 10 évvel ez­előtt halt meg. Gyászolta öz­vegye és hét gyermeke. Négy leány és három fiú. Gyászol­ta a Nyíregyházi Dohányfer­mentáló Vállalat sok munká­sa, akikkel 15 évet töltött együtt. Erejét vesztve roppant meg özvegy Vígh Mihályné, síró gyerekhad körében tette fel magának a kérdést a Bor­bánya Első házhely 43. szám alatti egyszoba, konyha, nyá­ri konyhás házban: és most hogyan lesz? A választ a vállalattól ad­ták. Közölték Vígh Mii'iály- néVal: állandó munkát bizto­sítanak számára. Víghnének leányévei jutottak eszébe. A dohánygyári napok, hónapok. Útja tehát visszakanyarodik az állomás mögötti épületbe, és reggelente újra átjár majd a repülőhídon, hogy menetben egy pillanatást vessen az álmok felé futó füs­tös, villamos vonatokra,.. ...lonják sorra, rendre... Busz, majd gyaloglás, reg­gel oda, délután vissza. Ott­hon haditerv készül: a na­gyobb vigyáz a kisebbre. A gyárban ismerkedés minden­nel. Mert bizony ez a fer­mentáló már nem a régi. És végigjárja az utat. A fonás­tól a csillagozáson át a pré­sig, a láncig. És mintha az ő testét-lelkét is fonta volna az élet. Otthon és munka­hely, gondok a gyárban es gondok otthon. A társtalanság és a hét gyerek, a megnőtt felelősség és a 41 évís asz- szony esti magánya. Gyermek nem hallotta, este párnába sírt könnyek. A 10 évvel ezelőttre így emlékezik Vígh Mihályné, Ilonka. Az­tán az élet lassan rendeződni kezdett. Nyugdíj. Az első fi­zetés. Segély a vállalattól. Árvaellátás. Ujjai újra rájár­tak a munkára. A nagy csar­nokok kesernyés, poros do­hányillata megszokottá vált. Átjárta haját, ruháját, orrá­ban érezte este is, amikor gyer­mekei között hozzálátott a második, nem könnyebb műszakhoz. ...itt mássá Télik. Megnemesedik — A fiam már nős. Üveges. Kiváltotta az ipart. Három lányom adtam férjhez. Az egyiket karácsony táján, a másikat meg nemrégen. Csak konyhabútort tudtam adni nekik. A lakodalom most nálunk volt. Sátorban, az udvaron. Már csak hár­man maradtak otthon. A 17 éves lányom, ő bölcsődében dolgozik. És két fiam. Ök még általános iskolába járnak. Egy kicsit most könnyebb. — Mindig annyi volt elég, amennyi volt. Józannak kel­lett lenni. Mert kiadás min­dig volt, több is, mint elég. De futotta ruhára is, könyv­re is, a lányoknak új divatra is. Televíziót is vettem. Mosó­gépet is. Nyitva volt a sze­mem, mindig a gyerekekre nézett. Nem tagadom, a ke­zem is eljárt néha. Másként nem lehetett. Mert mindet tisztességre neveltem. Nem csavargóit egyik sem. Mindet úgy járattam, hogy mond­ták is: Víghné, maga csodát csinál. Dehogy volt az csoda. Csak tudtam, hogy mit aka­rok. Rendes, dolgos gyereke­ket, akik miatt sosem kell szégyenkeznem. És akik sose szégyelljenek engem. Elnézem ezt az eleven sze­mű, alacsony asszonyt. Ami­kor beszél, kicsit mindig mo­solyog, s látni fogai kicsit kusza kerítését. De a mo­solykor is itt-ott egy-egy ránc, korán méllyé lett ba­rázda, gondvájta repedés a barnás bőrön. Kezeit tördeli, térdét meg-megsimogatja, zavart, hiszen miért épp > ő az, akit faggatóra vett az újságíró? „„de van közié kiváló — Nem. Egyik gyerek sem dolgozik itt. Idényre volt itt a lányom. Nem véglegesítet­ték. Ha járok utána, ha ki­lincselek, biztos megte­szik. De ha nem jött rá a ve­zetőség, én nem kérek. Nem szoktam hozzá. Nem kell ne­kem más, mint amit meg tudok szerezni egyenes úton. Ha összeszámolom, minden­nel együtt, pótlék, prémium, bér, árvaellátás, a. férjem nyugdíja, összejön egy hó­napban 3000—3500 forintom. Féiretennivaló nincs. De megélünk. Az esküvők miatt kölcsönt kellett kérni, most azt adogatom meg. Beosztom azt, ami van. Hogy nekem is jut-e? Nagyritkán. Tudja, most már ügy van, a gyere­kektől kapok ezt-azt. Faliszö- nyeget, retikült, ruhaanyagot, szifont. Most Ilonára is meg­leptek... Nagyon rendesek. A nyugdíjig még négy éve és pár hónapja van. Vajon lesz addig? És utána. — Egy lányomat még biztos férjhez adom. A két fiúnak szakma kell, hogy megálljá­nak a lábukon. Látja, ez ne­héz. Keveset tudok rájuk nézni, lustálkodnak, nem úgy megy az iskola, ahogy kelle­ne. Nagyon nagy gond ez.' Kicsit több erő kellene, meg idő. Talán szigorúbbnak kel­lene lennem. Nem is tudom. Most látom, mi­lyen sokat segítettek a nagyobbak, míg otthon vol­tak. Mert estére már nagyon elfáradok. Csak nézem a té­vét, de néha alig látom... A legnemesebb özvegy Vígh Mihályné a Nyíregyházi Dohányfermen­táló Vállalatnál 9 forint 20 filléres órabért kap. öt em­ber munkáját ellenőrzi. Re­videál. Ahogy itt mondják: rövidáló. Tudja munkája sú­lyát és jelentőségét. Csoport­jában minden asszonynak óránként 67 kiló hevesi do­hányt kell osztályoznia. Víghné szeme, keze órán­ként 10—12 ezer forintos ér­ték felett mond ítéletet. — Elégedett vagyok. Az asszonyokkal jól kijövök. Persze néha összezördülünk, ebben szerepe van az időjá­rásnak is. A kereset is jó. Van prémium is. Az üzem is más, mint volt. Sok minden épült, és ha valami bajunk van, orvosolják. Nem megyek innen el nyugdíjig már. Pe­dig a papírgyár közelebb van, és talán többet is fizet­nének. Itt jó. Nem vágyom el. Szeretnek, megbecsülnek. Még ezerötszáz hajnali éb­redés, munkába indulás. Ezer­ötszáz munkanap, felelősség­gel. Ezerötszáz újrakezdés a pihenésig. Küzdelmes élet. Hasznos élet. Bürget Lajos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents