Kelet-Magyarország, 1972. augusztus (32. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-03 / 181. szám
rÁxsmm Menekülés a szabadságba? Asszonyok, több műszakban Nyíregyházi tapasztalatok Vannak régi igazságok, amelyek már-már feledésbe merülnek, hogy azután újra rájöjjünk valódiságukra. Úgy februárban—márciusban például gyakran úgy tűnik, hogy van pótolhatatlan ember. És aztán júliusban, augusztusban kiderül, hogy mégsincs. Pócsik kartárs például, aki nélkül egy kereskedelmi vállalat áruforgalmi főosztályán ősztől késő tavaszig az égvilágon semmi nem történhet, elutazott és a vállalatnál mégsem állt meg az élet. A vállalat üzletei nyitva vannak, van bennük áru is, a hiánycikkek is ugyanazok, s tulajdonképpen Pócsik kartárson kívül senkinek sem tűnik fel, hogy Pócsik kartárs nyaral. Szerencsére nem tűnik fel a vállalat igazgatójának sem: kartársunk ugyanis vigyázott rá, hogy ugyanakkor vegye ki szabadságát, mint a főfőnök, mert az ilyesmi nyugodtabbá teszi a nyaralást. Aztán vannak másfajta emberek, akik egyáltalában nem tartják magukat pótolhatatlannak. S úgy vélekednek, hogy nekik jár az évi rendes fizetett szabadság, ezt akkor vehetik ki, amikor kedvük tartja, amikor nekik a legkellemesebb, s minden más mellékes. Mit szóljak annak a tisztviselőnek a viselkedéséhez, aki pénteken hétfőre berendelte az ügyfelét azzal, hogy addigra elintézi az ügyét, s aztán hétfőn a bizalommal kopogtató panaszost üres íróasztal, s az a felvilágosítás várta, hógy az illető szabadságra ment, négy hét múlva tér vissza, az egész dolgot csak ő intézheti el, az aktát különben is bezárta az íróasztalába. Teljesen nyilvánvaló, hogy az illető már pénteken tudta, hogy hétfőn négy hétre eltűnik. A magatartás kissé furcsa, de sajnos, nem szokatlan. Az ember sokszor csodálkozik, hogy nyáron is mennek a villamosok, égnek a villanyok, s az élet megy a maga rendjén. Hiszen rengetegen vannak szabadságon — s ez a jog, ez megillet mindenkit — és sok helyen még mindig ötletszerűen engedik el az embereket. Pedig hát már évek óta feltalálták a szabadságolási terveket, amelyek azért készülnek, hogy össze lehessen egyeztetni a dolgozók és a munkahely érdekeit. Van, ahol nem is csinálnak ilyen terveket, van, ahol csinálnak, de nem tartják be Kétségtelen, hogy hazánk éghajlati viszonyai mellett nem olyan egyszerű a szabadságok kiadása. Tulajdonképpen két hónapból áll az egész nyár, úgy 8—10 hétből, egy dolgozó átlagos szabadságideje három hét, most tessék kiszámolni. Ráadásul a legtöbben — ha valami, ez érthető — a családjukkal akarnak pihenni, a nyári vakáció pedig júliusban— augusztusban van. Akármennyit agitálnak az őszi és téli pihenés szépségeiről, ezek nem nyújtanak kárpótlást a forró nyáron átverejtékezett napokért, a nyaralás elmulasztott örömeiért. S mégis meg lehet — mert sok helyütt meg is teszik — a dolgokat úgy oldani, hogy ne legyen fennakadás. Idejében gondoskodnak helyettesekről, aki pedig szabadságra megy, előtte és utána kissé „ráhajt'’, hogy az ő pihenése ne hátráltassa mások munkáját. S megtalálja a középutat a „pótolhatatlan ember'’ póza és a „szabadság mindenkinek jár, a többi nem érdekes'’ nemtörődömsége között. A szabadság arra való, hogy az ember kikapcsolódjék, elfelejtse a gondjait, a munkáját, kipihenje magát. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mielőtt az ember szabadságra megy, elfelejtheti, hogy a reá jutó munkát azért el keli végeznie, s munkahelyén az élet az ő szabadsága alatt sem állhat meg. Az élet egyébként is bölcs: nyáron, amikor szabadságon vannak az előadók, amúgy is kevesebb szokott lenni a munka, mert az ügyfelek jó része is szabadságon van, s inkább őszre halasztja „halaszthatatlan” ügyeit is. Vannak azonban valóban halaszthatatlan ügyek. Ezeket el kell intézni. Persze, az igazság a legtöbb esetben az, hogy nem is azért nem intézik el, mert a szabadságolások miatt nem tudnák. Hanem végre van egy ürügy, ami kézenfekvő, amin nem kell töprengeni. Menynyivel nehezebb valakit j olyankor kidobni, amikor I senki nincs szabadságon, de mégis kevesen dolgoznak ... Pintér István „Nem kértem, hogy a három műszak alól mentsenek fel, mert az közvetlen munkatársaimnak nagy megeről. tetést jelentene.” „Ha nincs ez a lehetőség, akkor tíz év után munkahelyet kell cserélnem.” „A nők munkakörülményeinek a javítására vannak még más, eddig még megvalósítatlan elképzeléseink is, de ezek munkajogilag még nem ^tisztázott kérdések, így kérem, ne írják meg.” Többgyerekes családanyákkal és vezetőkkel beszélgettünk a konzervgyárban, a kórházban, a Szabolcs-Szat- már megyei Tejipari Vállalat nyíregyházi üzemében. Kismamák és idős dolgozók A konzervgyárban Folk- mayer Tibor igazgató a témában való nagy jártassággal szinte sorolni is álig győzi azokat az intézkedéseket, amelyeket a gyári vezetés, a pártszervezet és a szakszervezet segítségével tett és tenni kíván a nőpolitikái határozat sikeres megvalósításáért. Például: a terhes anyáknak terhességük ötödik hónapjától külön munkahelyeket alakítanak ki. Cipelniük egy-két kilogrammnál többet nem kell. Csoportjukban nincs meg a műszak hajtása. Teljes fizetésért ötvenszázalékos teljesítést várnak tőlük. Megszüntették a nők érdekében a pincei foglalkoztatást. Most már minden munkát a felszínen, a felszíni gépsorokon, az élőké, szítőkben és a tárolókban végeznek. Gondolnak itt az idős nődolgozókra is. Számukra nappali műszakos ülő foglalkoztatást biztosító munkahelyeket alakítottak ki. A többgyermekes és a kisgyer. mekes anyák részére sajátos, nyolc órakor kezdődő és fél ötkor végződő műszakot szerveztek. Gyerekeiket így bölcsődébe, óvodába tudják vinni, iskolába indíthatják a nagyobbakat. Este pedig értük tudnak menni. Szociális juttatásoknál a gyerekeit egyedül nevelő anyákat és a nagycsaládosokat részesítik előnyben. Reggel ellátjuk a családot Az üzem létszáma szezonban háromezer fő körül mozog. Kilencven százalékuk nő. Sok közöttük a bejáró. Csata László; A többi már pillanatok műve molt. Király, katonák, népség — szóval az egész banda egymás hegyén-hátán. — Hé! — robbantam közéjük. — Hagyjátok abba! — Mérni erőlködés árán sikerült is szétbogoznom az ösz- -zegubancolódott kölyköket. — Miféle durvaság ez, nem szégyellitek magatokat? — Nem én kezdtem — hüp- pögött Szabó, s horzsolt tenyerét nyaldosta. Arca ma- szatos, sötétbarna haja mint a taposott tavaszi fű. Szemfehérje dühösen villog. Ajkai akaratosan összezárulnak. S a többiek csak nézik, szuszogva és mérgesen. Nevethetné- kém támad. — Ugyan miért játszottok ilyen szamárságot? Egyáltalán, tudjátok, ml az, hogy király? Pontosabban: ki a király? Klubkönyvtárat létesítenek, ahol a bejáró dolgozók nemcsak kényelmesen, de hasznosan tölthetik várakozási idejüket. A szakmunkás-bizonyítván nyal rendelkező nőket szakmájuknak megfelelő munkahelyre osztják be. Áz idős nők részére alakított munkahelyeknél beszélgettünk özvegy Budai Jánosiéval, aki szívbetegség miatt; Csernyik Istvánnéval, aki közúti baleset miatt nem tud állni; Kriston Fe- rencnével, aki gerineproblé- mák miatt kérte a könnyebb ülőmunka végzését. A sajátos, nyolc órakor kezdődő műszakos kis- és többgyerekes családanyák csoportjánál Orosz Józsefné mondja: Reggel nyolcra el tudjuk látni a családot. Óvodába visszük a gyereket, és így nyugodtan tudunk a gyárban is dolgozni. Majch. rics Józsefné nyolc éve dolgozik a gyárban. 0 így fogalmaz: Örülök, hogy a nő. politikai határozat szellemé, ben így oldották meg a problémámat. Ha nincs ez a lehetőség, majdnem tíz év után munkahelyet kell cserélnem. Koos Miklósné kétszeresen örül. Ikreket — egy fiút és egy leányt — szült. így ellátásukról köny- nyebben tud gondoskodni. A férj-e is itt dolgozik, csak éppen három műszakban. Gyerekek — egyedül „A kórházban mintegy ezer nő dolgozik, zömében három műszakban” — tájékoztat bennünket Dobronyi István gazdasági- igazgató- helyettes, a kórház pártbizottságának csúcstitkára. A munkahelyek sajátos elaprózottságban — osztályszervezetben — nehezítik a nőpolitikái határozat elveinek okos érvényesítését. A beszélgetésekből az tűnik ki, hogy intézményesen többet kellene tenni a nagycsaládos és a kisgyerekes anyák gondjainak az ismerete birtokában. A három műszakos bölcsőde mellett egy óvoda sokat segítene az intézményben dolgozó anyáknak. Jelenleg a kórház osztályai magukon belül őrlődve oldják meg a jelentkező ilyen jellegű problémákat. Szabó Lászlóné. az idegosztály vezető nővére és Szemüket meresztik. — Hát persze! — mondja egy tömzsi. — Aki uralkodik. — Meg gőgös... — Meg parancsolgat... — Meg sok a hatalma... — ... meg sok az olyan szamara, mint ti vagytok. Manapság már hiánycikk a király. Ma már inkább csak sakktáblára való a király. De ide, a térre? Ez már nem az igazi. — Ilyesféle rögtönzött kiselőadásba kezdtem, s nekibuzdulva, ki tudja meddig folytatom, ha félbe nem szakít egy copfos. — Azt tessék megmondani, bácsi, rosszak a királyok? — Általában igen. A maguk korában voltak ugyan haladó királyok is, de többségükben rossz emberek voltak. — És mit csináltak a rossz királyokkal ? Bodnár Sándorné, a gyerJ mekosztáiy részlegvezető nővére elmondják, hogy osztályaikon nine® megoldatlan gond. A terhe® anyákat kisegítő nővérnek osztják be a kórtermekbe. Bár azt is sejtetik, hogy a jelentkező problémák megoldása sokszor igen nehéz. Többen önként vállaljak , a három műszakot, csakhogy a megszokott osztályon maradhassanak. A Heine—Medin osztályon ez különösen igazolódik A háromgyerekes — a legkisebb bölcsődés — Kresztyan- kó Györgyné így szól: „Nem kértem, hogy a három műszak alól mentsenek fel, mert az közvetlen munkatársaimnak nagy megerőltet test jelentene.” A férje is kórháza dolgozó. Néha éjjel is beviszik dolgozni. Igv elő. fordul, hogy gyerekeik egyedül maradnak a bezárt lakásban. Lakata Györgyné szintén három gyerek mamája. Három műszakban dolgozik. Bejáró. Lakása Apagyon van. A kórházi műszakvál- tások sajátosak. Férje beteg. Budapesten fekszik kórház, ban. Megkérdeztük, kérte-e mentesítését a három műszak alól? Hihetetlen szerény válasza így hangzott: „Nem kértem, örülök, hogy dolgozhatok. Kell a pénz nagyon.” Már a harmadik hónapiéi... A tejipar nyíregyházi üze. me negyvenegy nőt foglalkoztat. ök is a „vizes” üzemek közé tartoznak. A munka is nehéz. Sokat keli cipekedni. Éppen ezért náluk a terhes anyákat már a terhesség harmadik hónapjától könnyebb munkára kell beosztani. „Ezt minden esetben végre is hajtjuk” — mondja tájékoztatójában Kovács András főművezető. Az üzemben járva erről meg is győződünk. A háromgyerekes Mora- vecz Pálnéval beszélgetünk, aki egyedül neveli gyerekeit. Három műszakban dolgozik. A gyerekek napközisek, illetve egy még óvodás. Ha műszakban van, akkor a nagymama vigyáz a gyerekekre. Számára a két műszak is nagy segítség lenne. S. I. — Mit? Elkergették, sőt néha el is agyabulálták őket. A pöttöm a szemembe kacag. — Ha, teccik látni! Ez itt ni — és a még mindig kezét nyaldosó Szabóra mutat —, nekünk mindig megjátssza a királyt. Örökké parancsolgat, meg mindig ő akar mindent, meg a lányokat is veri, meg hazudós is. Meg azt hiszi, ő a legerősebb és állandóan ő akar szakítani. Most megkapta. Nekünk ugyan ne ki- rálykodjon! — mondta a többiek bólogatásától kísérve, s miközben mérgesen nézett a tépett „királyra”, orra körül megsötétedtek aranyos szep- lői. Aztán eliramodtak. S en ott maradtam az uralkodóval. Az uralkodóval, aki szipogva mondta ki a történelmi ítéletet. — Csakugyan hülyeség a királyosdi. — És bánatosan elkocogott 6 is. Még utána akartam szólni: Öcsi, aztán ne felejtsd ezt el egész életedben! De már nem láttam. Bukott uralkodóként elvegyült a többiek között Diákok az üzemben Pajkosság, erő, jókedv — munkavezetők zsörtölődései- nek, okos tanácsainak szavai keverednek a konzervgyárban. Diákok — vakációban pénzt kereső, tapasztalatot gyűjtő tanulók uralják az egyik húst árasztó helyiséget. Látogatásunk időpontjában barackot magvaltak. Keresetüket teljesítménybérben számolják el. Július 12-én 165 fős csoportjuk 121 mázsás teljesítményt ért el. Nem a kenyérkereset kényszere hajtja munkába ezeket a fiatalokat. A keresetből általában kedvteléseiket, rég szőtt vágyaikat — egy óra, egy „menő” ruha, amiben be lebet villogni szeptemberben az iskolába, egy magnó, egy kerékpár, utazás — akarják kielégíteni. Természetes, van közöttük néhány nehezebb sorsú gyermek is. ök a család gondjainak az enyhítéséért fáradoznak. Munkakedvük, munkaszeretetük mindenképp a szülői ház és az iskolai nevelés együttesét dicséri. Nincs itt munkanorma, kötött munkaidő. Reggel 8 és délután 4 között mindenki akkor áll munkába, amikor neki a legmegfelelőbb és addig dolgozik, meg annyit, amennyit ereje és kedve elbír. Úgy tűnhet, hogy a munkahelyen, a véletlen uralkodik. De ez korántsem így van. A gyár vezető kollektíváját dicséri az ilyen körülmények között kialakított — a gyerekek érdekeit, életkori sajátságait figyelembe vevő szervezés. Az sem véletlen, hogy látogatásunk napján két nagy- családos szülő gyermeke dolgozott, illetve keresett a legtöbbet. Ince Margit — testvérei között már van keresőképes, és iskolai tanuló is — a Széchenyi István Közgazda- sági Szakközépiskola harmadikos tanulója 132 kilogrammot teljesített. A keresete 80 forint körül mozog. A keresetéből farmernadrágot szeretne venni, meg egy kis zseb pénzt „csinálni” az építőtáborra. Mellette ott dolgozik a húga is. Krisztián Julianna Ujíehér- tóról jár be dolgozni. Most lesz nyolcadikos. A II. számú általános iskola tanulója. Tizen vannak testvérek. Ragyogó szemmel mondja: „Egy szép ruhát szeretnék venni a keresetemből.” 116 kilós teljesítményéért 70 forint körül kap. „Kicsi a bors, de erős” — mondja a közmondás. Valahogy így van ezzel a hetedikes Kirilla György és öccse is. Reggel nyolctól tizenkettőig dolgoztak és örömmel mesélik, hogy 32 kilogrammot magvaltak. Rogy mit jelent Megjegyzés: Váróterem épül Az ötvenes évek óta a szatmár-beregi utasoknak állandó panasza: a mátészalkai váróterem kicsi és enyhén szólva tisztátlan. Az ebből adódó kellemetlenségeket, bosszúságokat most fölösleges felsorolni, hiszen a legtöbb olvasó úgyis ismeri az állomáson lévő állapotokat. A „váróteremügyben'' panaszos levelek és szóbeli kérelmek tömkelegé érkezett a tanács és a MÁV illetékeseihez. Úgy látszik nem hiába mert néhány nappal ezelői az állomásfőnök virágos- kertjének helyére falemezekből elkezdték építeni az új várótermet. Az új (és olcsó) létesítmény ideiglenes jelleggel épül, mert a következő ötéves tervben a város új állomásépületet kap. Addig a faépítmény is enyhít a gondokon, hiszen szeptembertől mintegy hatvan nem dohányzó és diákutas kulturáltabb körülmények között várakozhat a vonatok indulására. A vasút magasépítő brigádja meglepő gyorsasággal — egy hónap alatt — hatvanszemélyes várótermet épít. A kényelmes, fűthető várótermet utastájékoztató mikrofonnal is ellátják. A „faházas megoldásra” tíz évvel ezelőtt is rájöhettek volna a vasút vezetői, tudhatták volna, hogy az utasok az ülőhelyet jobban igénylik, mint a virágoskertet. A „jobb későn, mint soha” közmondás alapján azonban a vasutasok így Is elismerést érdemelnek... <n. 1.) számukra a munka? Hihetetlen örömöt, ami ott bujkált a szemükben a beszélgetés ideje alatt is. Anyagmozgatásért, társaik kiszolgálásáért Kállai Lajos „kossuthos” és Lila Sándor szakmunkásképzős fiatalemberek már 8,50 órabért kapnak. A nyári vakáció és a szezonális munkák idején a konzervgyár olyannyira fantáziát lát a tanulóifjúságban, hogy az ügyeseket, a jól teljesítőket meghatározott időre szóló szerződéssel beviszi az üzembe, a termelésbe. A szalagon dolgozókkal, a gyáriakkal egyenlő teljesítménybért kapnak. Itt már az erő és az ügyesség a meghatározó. Megyénk üzemeiben, gyáraiban, vállalatainál, termelőszövetkezeteiben, intézményeinél, hivatalaiban szintén számos vakációzó általános és középiskolás. főiskolai é< egyetemi hallgató dolgozik. Teljesítményük számokkal kifejezhető értékét nehéz lenne összeszámlálni, de ez jelentős összeg. Ami azonban ettől is több: munkájukkal becsületességüket, helytállásukat jelesen bizonyították. (sigér) Gondolatokba mélyedre bandukoltam hazafelé. Valahonnan távolról régen hallott szavak jutnak a fülembe. „Adj király katonát!” Aztán megint: „Nem adok!” Ott láttam magam előtt a hadfiakat, a bandát, amelyhez hasonlónak magam is tagja voltam, valaha gyermekkoromban volt ez divatos játék. Néztem és hallgattam őket „Ha nem adsz, szakítok! „Szakíts, ha tudsz!” „Kit kér tek?” „Jöjjön az a híres, nevezetes Szabóóó!” És Szabó ez a rakoncátlan kiscsik< dobbant, teleszívja tüdejét hadd domborodjék félelmeié sen a mellkas, fejét leszegi majd vágtába kezd. Fut egyenest a vonalban állók kezükkel egymásba kapaszkodók felé, cikcakkozza lépteit, ne vegyék észre, melyik ponton akarja áttörni az élő falat. Jobbra húz, majd hirtelen irányt változtat, s neki a középnek. De mi történik? A markoló kezek engednek, a fal önszántából szétnyílik — aztán puff!, s Szabó máris hason csúszik a salakon. Adj király katonát! SÄt.' aMgttsztes* K I aMK
