Kelet-Magyarország, 1972. augusztus (32. évfolyam, 179-205. szám)

1972-08-03 / 181. szám

% otda! KÉLEt-MACyAROÍRSZA'Ő- - _____________________ T97Í. augusztű* 3. KOMMENTÁR Feszült a helyzet Hilende levele LATIN-AMERIKA: NDK—finn tárgyalások Helsinki már régebben ki­fejezetten jó csengésű vá­rosnév valamennyi békesze­rető ember számára. Északi rokonnépünk fővárosa volt az egyik színhelye a tömeg- pusztító fegyverek korláto­zásáról folytatott szovjet— amerikai SALT-tárgyalások- nak. Amint egyre közelebb kerül a konkrét előkészítés szakaszához az európai biz­tonsági konferencia, úgy esik mind több szó a finn fővá­rosról ebben a vonatkozás­ban is. Mindez nem véletlen: a finn kormány konstruktív, minden enyhülést támogatni kívánó politikájának egyenes következménye, amely vitat­hatatlanul növeli az ezer tó országának nemzetközi tekin­télyét. Most újra rendkívül jelentős tárgyalások kezdőd­tek Helsinkiben. A Finn Köz­társaság és a Német Demok­ratikus Köztársaság képvise­lői ülnek a tanácskozóasztal körül és a téma nem kisebb horderejű, mint az NDK finn részről történő elismerése. A megbeszélések még csak az előkészítés szakaszában vannak. Sok akadályt kell még leküzdeni, amíg a most kezdődött eszmecsere írásos megegyezéssel érhet véget. De a cél feltétlenül megér minden erőfeszítést. A meg­egyezés nemcsak a két or­szág viszonylatában, hanem összeurópai és ami ezzel egyet jelent, világviszonylat­ban is nagy lépést jelentene előre. A jelenlegi enyhülés ör­vendetes jelenség. De minden elemi politikai logika paran- csolóan a következő elkerül­hetetlen lépés, a Német De­mokratikus Köztársaság nem­zetközi, teljes jogú elismeré­se felé mutat. Az európai és ezzel a nemzetközi légkör csak úgy fejlődhet tovább a béke és a biztonság irányá­ban, ha az eddigi fejlemé­nyeket nem követi stagnálás, megtorpanás. , Pontosan ennek az igaz­ságnak a felismerése vezette a finn kormányt arra a dön­tésre, hogy segít elkerülni a megtorpanás veszélyét. Hel­sinki vállalta a precedens­teremtő szerepet és ezért el­ismerést érdemel. Ugyanak­kor Bonn még nem volt haj­landó érdemben válaszolni a finn felhívásra. Sok tekintetben Bonn tói függ, lesz-e eredmény Hel­sinkiben. Ha Brandt és mun­katársai valóban levonják a Hallstein-doktrina kóros korszakának minden tanulsá­gát, nem gördítenek aka­dályt a finn kezdeményezés elé. Az NDK elismerése a továbblépés kulcsa, ezzel kapcsolatban nem lehet he­lye a jelenleg tapasztalható bonni tétovázásnak. Belfastban Bombakészítő üzemre bukkantak az angol katonák Kedd éjszaka és szerda dél­előtt, míg az angol katonák folytatták Belfast és London­derry katolikus negyedeinek átkutatását, a két városban legalább 25 alkalommal bon­takozott ki tűzharc az ango­lok és az IRA lövészei kö­zött, akik hét helyen robban­tottak bombát. A robbantá­sok többek között károkat okoztak egy palackozóüzem­ben, egy garázsban és szét­roncsoltak két katonai gép­kocsit. Személyi sérülés nem történt. A házkutatások során Lon­donderry Creggan negyedé­ben az angol katonák egy „bombakészítő üzemre” bukkantak, ahol mintegy öt­száz font gelignitet és 7800 darab lőszert találtak. A hétfő óta folyó házkutatások során több mint kétszáz la­kást kutattak át, és összesen több mint 450 kiló robbanó­anyagot, valamint számos fegyvert koboztak el. Lynch, az ír Köztársaság miniszterelnöke szerdán haj­nalban váratlanul megbeszé­lést tartott az Ulsteri Szo­ciáldemokrata és Munkás­párt, a legnagyobb északír el­lenzéki párt négy vezető sze­mélyiségével. A pártvezető­ket Ulsterből egy ír katonai helikopter vitte Dublinba kedd éjszaka, ahol mintegy másfél órán keresztül tár­gyaltak Lynch-csel és kormá­nyának vezető miniszterei­vel. A megbeszélésről közös közleményt adtak ki, amely szerint az észak-írországi helyzetről és a válság politi­kai megoldásának új lehető­ségeiről tárgyaltak. Írország Kommunista Párt. ja nyilatkozatban ítélte el az angol katonák rohamát a katolikus negyedek ellen és rámutatott arra, hogy ez az akció nem járul hozzá a vál­ság megoldásához, sőt még jobban kiélezi azt. Súlyos feszültség alakult ki szerdán Belfastban. Az IRA lesipuskásai megsebesítettek két munkást, mire gyártele­pükön, a Sirocco Engineering gyárban, tiltakozásul leállt a termelés. A gyárból, amely kizárólag protestánsokat fog­lalkoztat, több száz ember vonult ki és fenyegető han­gulatban megindult a szom­szédos katolikus lakta vá­rosrész felé. A hadsereg nagy erőkkel vonult a hely­színre. A belfasti incidens növel­te egy protestáns program bekövetkeztének veszélyét. Az északír polgárjogi szövet­ség nyilatkozatában arra hívta fel a figyelmet, hogy életbevágóan fontos az erő­szak alkalmazásáról való le­mondás, mindkét fél hagy­jon fel a fegyveres erőszak­kal. A chilei fővárosban kedden nyilvánosságra hozták dr. Salvador Allende köztársasá­gi elnöknek a népi egység pártjainak vezetőihez intézett levelét, amelyben ismételten kifejti az ország fejlődésével kapcsolatos álláspontját. A népi egység reakciós ellenfelei megpróbálják aláásni a kor­mány tekintélyét és az ellen a néptömegek további egysé­ges fellépése szükséges. Az ország haladó erőinek jelentős célja lesz az 1973. évi márciusi parlamenti válasz­tásokon a szenátusban és a képviselőházban a többség megszerzése a népi egység számára. A baloldal parla­menti többségével újabb len­dületet lehet adni az ország előrehaladásának és a reakció érdekeit képviselő ellenzék terveit meg lehet hiúsítani — mutat rá az elnök. Concepcion tartományban 3 hónap leforgása alatt má­sodszor próbálták a forrada­lom ellenségei megbontani a népi egység sorait. A chilei elnök levelében kijelenti, hogy a reakcióval folytatott harcában „mély forradalmi eszmeiség által vezéreltetve” a néphatalomra, az ország törvényes kormányára fog támaszkodni. A kormánynak hozzá kell látni az új alkot­mány kidolgozásához, amely fölválthatja a jelenlegi polgá­ri alkotmányt. Allende új ag­rárreform, oktatási reform, valamint egységes egészség- ügyi ellátás bevezetését he­lyezte kilátásba. Az amerikai polgári sajtó rendszerint úgy állítja be az Egyesült Államok kapcsola­tait a latin-amerikai orszá­gokkal, a déli szomszédok­kal, hogy azok baráti és tel­jesen „egyedi” kapcsolatok. Nézzünk egy kicsit a szép szólamok mögé is. A latin-amerikai kontinen­sen mintegy háromezer ame­rikai cég működik (köztük az Egyesült Államok 350 leg­nagyobb monopóliuma). Ezek általában minden befektetett dollár után négy-öt dollár hasznot húznak, ami évente hozzávetőlegesen másfél mil­liárd dollárt jelent. Az „egye­di” kapcsolatok eredménye­ként a latin-amerikai orszá­gok adóssága a külföldi mo­nopóliumoknál pillanatnyilag 15 milliárd dollárra rúg. Ezek a számadatok az úgy­nevezett törvényes osztalékot tükrözik, amelyek a hátrá­nyos szerződések és kölcsö­nök eredményeként folyik be az amerikai monopóliumok kasszájába. Vannak azonban más jövedelmi források is. amelyeket — érthetően — se­hol nyilván nem tartott, s különösképpen nem publi­kált manipulációk révén pré­selnek ki a latin-amerikai országokból. Ilyen például az olcsó la­tin-amerikai nyersanyaggal való spekuláció a nemzetközi piacokon, valamint a hírhedt „kettős könyvelés”, amelynek segítségével az illető ország adó- és vámügyi szerveit ve­zetik félre. Aztán vannak más módsze­rek is. így például Argentí­Hatodik napja tart az angol dokkmunkások sztrájkja A szovjet—amerikai űrkísérletekről Egyre nagyobb nemzetkö­zi támogatást kap a 43 ezer angol dokkmunkás hatodik napja hivatalos országos sztrájkja, amellyel munkaal­kalmaik biztosítását követe­lik. A Szakszervezeti Világszö­vetség szállítási szekciója le­velet intézett minden társ­szakszervezethez és baráti munkásszövetséghez. Az SZVSZ felkérte a szállítási dolgozókat, hogy minden le­hető eszközzel támogassák az angol dokkmunkásokat. Az angol kormány felké­szült arra, hogy szükségálla­potot hirdessen ki. A szük­ségállapotnak csak az idő­pontja bizonytalan — felté­ve, ha a munkaügyi tárgya­lások nem hoznak sikert. Angliában egyelőre — mint hangoztatják — nincs élel­miszerhiány, a hazai gyü­mölcs és zöldség pótolja az importfennakadás miatt mu­tatkozó hiányokat. A hajótu­lajdonosoknak és a kikötői raktárakat bérlő tőkéseknek azonban súlyos anyagi vesz­teségeik vannak. Az Angol Szakszervezeti Főtanács, a TUC, szerdán megállapodást írt alá a Gyáriparosok Országos Szö­vetségével. A megállapodás értelmében a munkavállalók és a tőkések kollektív testü­leté „független békéltető és döntőbíráskodó szervet” hoz létre. Az új szerv szeptem­ber elsejétől működik. A szakszervezetek és a brit gyáriparosok bármikor kér­hetik az új testület szolgála­tait, amelyek a legsúlyosabb bérvitákra vehetők igénybe, később azonban kiterjesztik a gépezet hatáskörét egyéb területekre is. A Szovjetunióban szerdán felbocsátották a Kozmosz— 513 tudományos műholdat. A szputnyik berendezései nor­A- Pravda szerdai számá­ban Borisz Petrov akadé­mikus a Szojuz, és az Apol­lo-űrhajók közös repülésé­nek előkészítéséről megtar­tott szovjet—amerikai ta­nácskozást kommentálva hangsúlyozza, hogy az 1975 második fél évre kitűzött kísérlet jelentős lépés lesz a világűr békés célú felhaszná­lásában, illetve az itt kibon­takozó nemzetközi együtt­működés fejlesztésében. A szovjet és az amerikai szak­málisan működnek. A földi koordinációs és számítóköz­pontban folyik a beérkező adatok feldolgozása. értők' tanácskozásán egyez­tették a két űrhajó közelítési és összekapcsolási folyama­tával összefüggő műszaki teendőket. A szovjet akadémikus em­lékeztet arra, hogy a kísérlet során először a Szojuz-űrha- jó startol, majd hét és fél óra múlva kerül sor az Apollo felbocsátására. Ez utóbbi mintegy 24 órás önálló repülése után a két űrhajót közelítik és összekapcsolják. A közös Föld körüli repülés várható időtartama mintegy két nap. Ezalatt az űrhajó­sok átszállnak egymás űrha­jójába és tudományos kísér­leteket végeznek. A szétvá­lasztás után. a Szojuz és az Apollo önálló programot folytat, majd leszáll — előb­bi a Szovjetunió területén, utóbbi a Csendes-óceán vi­zére. Kozmosz—513 nában az amerikai társasá­gok a villamos áram fo­gyasztásának növelése érde­kében tudatosan rossz vil­lanyórákat helyeztek el a fogyasztóknál. A Brazil Nemzeti Bank számításai sze­rint az elmúlt három év alatt a külföldi társaságok törvényellenesen 200 milllió dollárt csempésztek ki kül­földre. Mexikóban egy ame­rikai cég (az Anderson and Cleyton) rendkívül olcsón jut nyers gyapothoz és ezt a ter­méket — felemelt áron — texasi gyapotként adja to­vább a nemzetközi piacokon. A mexikói pénzügyminiszté­rium adatai szerint különbö­ző csatornákon ebből az or­szágból is minden évben több mint 200 millió dollár szivárog ki illegálisan. Kolumbia volt bányaűgyi- és kőolajipari minisztere egyik beszédében a követke­zőket mondta: „Akadnak emberek, akik elszörnyül- ködnek azon, hogy az IPC nemzetközi olajtársaság 40 év alatt 690 millió dollárral maradt Peru adósa. Ugyan­akkor Kolumbiának ugyanez alatt az idő alatt a külföldi olajtársaságok legalább két­milliárd dollárról nem szá­moltak el”. Chilében az Anaconda és más amerikai konszernek 1970-ben lenyomták a réz árát és 83 millió dollárral maradtak adósak, illetve ek­kora összegtől fosztották meg az államot. A kicsiny Costa Ricában — az ország elnöké­nek szavai szerint — az itte­ni legnagyobb amerikai cég a kávé árának mesterséges letörésével évente hozzávető­legesen 30 millió dollárt lop ki az államháztartás kasszá­jából. Ez jellemzi tehát az ame­rikai biznisz „egyedi kap­csolatait” a latin-amerikai országokkal. Az amerikai monopóliu­mokra azonban rossz idők következnek. A Busines Week című folyóirat panaszkodik az amerikai tőke szempont­jából negatív jelenségek fo­kozódására. Ezek fő oka az — írja a folyóirat — hogy a dél-amerikaiak mindinkább ellenőrzésük alá akarják von­ni az üzleti tevékenységet. A lapnak valóban igaza van — a kubai ajtó például egyszer, s mindenkorra bezá­rult a monopóliumok előtt. Nagy eredményeket ért el a chilei és a perui nép is. Egy­re kényelmetlenebbül érzik magukat az amerikai mono­polisták Venezuelában és Costa Ricában. S ez az irány­zat egyre erősödik egész La- tin-Amerikában, a déli ré­szektől egészen a Rip-Gran- deig. J. Lapsev (APN—KS) Galgóczi Erzsébet PÓKHÁLÓ IS. — Az irodára. — Géza bo­rotválkozik. — Ezen a ki- lencszáz forinton gondolkod­tam. Kinek fizettünk mi egy összegben kilencszáz fo­rintot? Mi az, aminek pon­tosan kilencszáz forint az ára? Kereken kilencszáz, se több, se kevesebb? Azt hi­szem rájöttem: három má­zsa búza. Azt kell megnéz­ni, ki kapott... — Az asszony megnyug­szik. — Főzzek kávét? Géza folytatná még a hangos gondolkodást, de az aszony közönye megüti. Egy pillanatra a feleségére me­red 1— aztán folytatja a bo­rotválkozást, s kedvetlenül mondja: — Dehogyis, feküdj csak vissza. Az asszony készíteni kezdi a kávét. — Hazajössz reggelizni? — Nem tudom. Igyekszen­Niklai a tsz-iroda ablaká­ból látja, hogy Müller és Csorvás beszélgetve, ne­vetgélve közeledik a tsz-iro­da felé. No, ezek jól össze­barátkoztak, gondolja, s ki­csit megkeseredik a szájaíze. Az irodában már nyoma sincs az éjszakai nagy mun­kának, az íróasztalon egy iratkönyv kinyitva, s mel­lette két kis nyugta, úgyne­vezett „belég”. A két férfi csodálkozva torpan meg a küszöbön, hogy az elnököt itt találja. Niklai meg sem várja, hogy lerakodjanak, az íróasztal­hoz invitálja őket. Alig tud­ja mérgét, bosszúságát pa­lástolni. — Megvan a kilencszáz forint! — Nos...? — csodálkozik Müller. — Bíró Andrásnénak két­szer vittek ki három mázsa búzát és csak az egyiket számolták el. Az egyiket au­gusztusban — ezt elszámol­ták —, a másikat szeptem­berben. Közben a fia elment katonának. Gondolom, Regi­na néni azért nem küldte vissza a másik három mázsa búzát, mert azt hitte, hogy az még jár a fiának. Müller is, a főkönyvelő is vizsgálgatják a dokumentu­mokat: nincs kétség, a dolog így történt. Nagyon fancsali képet vágnak. Csorvás egye­nesen meg van ijedve. A tsz-irodán a többiek je­lenlétében Regina néni vörös arccal, de konokul tagad. — Én csak egyszer kaptam három mázsa búzát. A fiam hozta, amikor még itthon volt. Géza elképedve bámul az asszonyra, de még türelmes. — Gondolkodjon csak. Re­gina néni. Szeptemberben újra vittek magának búzát, amikor a fia már katona volt... Talán most nem jut eszébe... — Biztosan emlékszem, hogy csak egyszer kaptam három mázsa búzát — mond­ja az asszony határozottan. Géza felugrik, a nyugtákat az asszony kezébe nyomja. — Node, itt az aláírása, hogy átvette! Az asszony rá sem pillant a papírra. — Az nem lehet az én alá­írásom, mert én csak egy­szer kaptam búzát! Gézát elönti az indulat. Legszívesebben ráordítana erre a fukar vénasszonyra. — Regina néni, nem Olyan szegény maga, hogy erre a búzára rá lenne szorulva! Még ha valami szegény asz- szonyról lenne szó, megér­teném, hogy nem szívesen ad vissza három mázsa búzát, de maga... Az asszony váratlanul zo­kogni kezd. Köténye sarkával törülgeti a könnyeit. — Mindenki engem mace­rái! Mert engem lehet! En­gem senki nem véd meg. Szegény uram meghalt, a fiamat meg elvitték katoná­nak. Azt se mentették fel, hiába könyörögtem... — A fia önként jelentke­zett! — ordítja Géza. — Hogy mentettük volna fel? Az asszony csak hajtogat­ja a magáét. — Nem elég, hogy egye­dül vagyok, magamnak kell előteremtenem a betevő fala­tot, most még Géza, te is... Egyszer már trombózisom is volt, mondta a doktor úr, ne izgassa magát, Regina néni, csak ne izgassa magát, egy­szer az izgalom öli meg... Müller szemrehányó pil­lantást vet Gézára, aztán vál - Ion fogja a zokogó asszonyt és csillapító szavakat dör- mögve, kivezeti az irodából. Visszajön, újra megrovóan néz Gézára, de az iszonyúan elkáromkodja magát. — Fukar a végtelenségig! Ha a hátából hasítanának egy darabot, azt nem bánná, az majd kinő. De hogy nyo­morult három mázsa búzát visszaadjon ...! — Én nem hiszem, hogy hazudott — jegyzi meg Mül­ler hűvösen, s visszaül az íróasztal mögé. Gondosan tö- rülgetni kezdi a szemüvegét. Géza rábámul. — Hát...? De már ért is mindent. El­torzul az arca, felugrik s fe­nyegetően áll Müller elé. — ötvenmillió forint va­gyon van a kezemre bízva, csak nem gondolja, hogy el­loptam kilencszáz forintot? — Engem nem azért küld­tek ide, hogy gondolkodjam — mondja Müller visszauta- sítóan. — Hanem, hogy vizs­gálatot végezzek. — Tünte­tőén a főkönyvelőhöz fordul, aki egész idő alatt — más hely híján — az ablakpárká­nyon üldögélt. — Kérem az iratokat. Csorvás szolgálatkészen ugrik. Géza sötéten bámulja őket még egy ideig, aztán kirohan az irodából. — Lemondok! Én ezt nem csinálom tovább! — mondja felindultan Zsuppánnak. Az úgynevezett központi major udvarán állnak, itt találta meg Zsuppánt. Körülöttük óriási istállók, silók, széna- szalmakazlak — tíz évvel ez­előtt itt rossz minőségű le­gelő volt. Itt-ott egy-egy ember dolgozik, messziről ídebámulnak. Zsuppán a te­kintetével valami alkalmas helyet keres a beszélgetésre, végül egy elhagyott, leszöge­zett gémeskút kávájára ül­nek. Mögöttük csillogóan magasodik az alumínium víztorony. — Unudorító ez a macerálgatás, gyanúsítgatás. Mintha mocsárban gázolnék és hínár tapadna a bokám­ra. Csinálja más! — Ez megfutamodás! •— Zsuppán csóválja a fejét. — Nem vagy te harcos ember, Géza. — Harcos ember? — Géza rábámul. — Ha magamról van szó, nem vagyok har­cos ember... Ha valaki mocskol engem — mocskol­jam vissza? Úgy érezném magam, hogy minden szónál békák ugrálnak ki a szám­ból. Szükségem van nekem arra, hogy békák ugráljanak ki a számból? Zsuppán széttárja a kezét. — Kilencszáz forint miatt...! — Nem a kilencszáz fo­rintról van szó! — kiáltja. Géza. — Ez csak ürügy! Ki akarnak nyírni! — Ugyan! — hitetlenkedik Zsuppán. (Folytatjuk) r Elősdiek alkonya

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents