Kelet-Magyarország, 1972. július (32. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-09 / 160. szám
*. oldal KELET-WÁflVAT»rm«!'7lifí = VASÁRNAPI MELLÉKLET 1972. július f. Csadrabalin Lodojdamba: CHULUN EMBER ÉS KÖNYV Tudományos ülésszak az Akadémián a nemzetközi könyvév alkalmából — Dulma — szólt a szerkesztőm — a Szikra Kolhoz a napokban ünnepli tizedik év fordulóját. Mi lenne, ha írna egy riportot? Az ajmak- központig repülővel mehet. Helyet foglaltattam a gépre. öt óra tájban érkeztem haza, a férjem már otthon volt, a vacsora készen. A férjemet Dorzinak hívják. Jovégású férfi, nyúlánk szemei kissé duzzadtak, orra vékony, a haja fényes, hullámos. öt éve vagyunk házasok Porzj a városi kórház osztályvezetője. Hallgatag és nagyon gondos, nem hagy rám semmilyen házi munkát. Szabad idejében a szakkönyveket bújja- ' — Uj darabot játszanak a színházban. Megnézzük? -r- javasoltam néha. — Menj egyedül — mondja Ilyenkor. Inkább itthon maradokBár semmi dolgom a há*r tartással, elhatároztam, hegy elutazás előtt néhány tanácsot adok Dorzinak, Szó nélkül végighallgatott, majd megszólalt: «= Korán kall kelned. Jobb ha most lefekszel. Kezébe vett egy könyvet és ledűlt olvasni, Ki szerettem volna kapni a kezéből azt a könyvet ■ és a fejéhez vágni. Miért nem szorult belé egy csöppnyi hur mór, egy kis melegség? Mir ben különbözöm én számára az íróasztalán álló porcelán- figurától? A szerelem nemcsak időben tálalt vacsorából, ajándékokból áll... Reggel Dorzi felkelt és reggelit készített. Kikísért, jó Utat kívánt. Az ezüstfehép gép felemelkedett és nemsokára leszállt az ejmak-központ repülőterén. Magamhoz vettem a bőröndömet és ^„pártbizottságra mentem. Délirtári betértem B az ebédlőbe. A fiatal pincérnő1 felvette á rendelést, hamarosan előttem gőzölgött a vacsora. Nyílt az ajtó és belépett egy középmagas fiatalember, szürke porköpenyben, fedetlen fővel. ■r Szervusztok lányok — köszönt a pineérnőknek — ÍJHps vagyok mint a farkas. — Mikor érkeztél? Hogy vagy. Chulun? — kérdezgették a lányok vidáman. A jövevénynek mindenkihez volt egy-két kedves szava. — Szép a frizurád ma, mondtam, hogy a rövid haj jobban áil neked... — Te meg ne ráncold a homlokodat, mert nyoma marad — mondta a másik lánynak. Néhány pillanat alatt mindenkit felvidított. Chulun az asztalomhoz ért. — ízlik a vacsora? Leülhetek? — Nem bánom. Hamarosan egy tányér leves illatozott Chulun előtt. Megkóstolta és felkiáltott: — Szakács, ha mindig i'yen jól főzöl, el sem megyek innen. Lopva tanulmányoztam. Kerek. napbarnított arc, vastag szemöldök. — Hová készül? — kérdezte tőlem. — A Szikra Kolhozba. — Nagyszerű! Velünk jön?_ — Örömmel, ha van szabad helyük. Tetszett nekem ez a vidám közlékeny fickó. Lassabban ettem, hogy tovább legyek a társaságában. Az őszi nap erősen tűzött, mintha a hideg .beköszöntőig még egyszer fel akarná melegíteni a földet. — A teherautó mindjárt indul — mondta Chulun és felkapta a bőröndömet. A lányok az ablaknál álltak és nevetve integettek. Meggyorsítottam a lépteimet. — Messze van a Szikra? — Ha minden jól megy, holnap délre ott leszünk De vegyen fel egy kalapot a nap- szúrás ellen! A teherkocsi az iroda előtt állt, már többen is ültek rajta. Elindultunk. Chulun egész úton mókázott és tiszta, kellemes hangon énekelt. Estefelé hirtelen hidegre fordult az idő. Könnyű selyemruha volt rajtam, a hideg szél a csontomig hatolt. Chulun kivett a bőröndjéből egy fekete, birkabőrrel bélelt deit. — Tekerje magára — nyúj- tatta át. m Jöjjön, osztozzunk meg raj ta — javasoltam. — Nem fogja megbánni? Chulun mesélni kezdett, kalandokról, emberekről, könyvekről, amiket olvasott. A szél még metszőbbé vált, szorosabban egymáshoz bújtunk. Elszunnyadtam, zökkenésig ébredtem- A gépkocsi megállt. A férfi karjaiban találtam rnagarn és zavartan felugrottam— dó, hogy felébredt, itt kell éjszakáznunk. Fehér földszintes ház előtt álltunk meg, a többiek már bementek. Néhány ablakból fény szűrődött kj. a gondnoknő a női szállásra irányított. Nemrég ébredhetett, mert az egyik ásítást a másik után nyomta el. Amikor meglátta Chulunt, mosoly ömlött el az arcán. Te is eljöttél? Hogy megy a SOl'Pd? — Mondtam már, hogy ne ásíts a jelenlétemben! És fé- sűlködj meg! — Honnan tudhattam, hogy te is eljössz? Mindenki nevetett. Chulun egy kis csomagot húzott elő a zsebéből: — Elhoztam a rúzst, amit ígértem neked. De ha még egyet ásítsz, akkor visszaveszem! Nem tudom miért, legszívesebben kitéptem volna a nő kezéből a rúzst, hogy elhajítsam. Megindultam a szállásra, Chulun a nyomomban. — Ráér nyolckor felkelni reggel. Behozom a bőröndjét. Nem akartam, hogy Chulun elmenjen, de ő jó éjszakát kívánt és kiment a szobából. Megógyaztam és elhatároztam, hogy kikérdezem Chu- lunról az asszonyt. — Ismeri ezt az embert? — Chulunt? Persze, hogy ismerem. Főiskolát végzett, egy esztendeje a terület) fő- agronómus. Nős volt, van egy kisfia is. A múlt évben egy városi férfi elcsábította a feleségét. Chulun nagyon szenvedett, nehezen nyugodott meg: A fia Chulun szüleinél él. No, de későre jár. Jó éjszakát! Nehezen aludtam el, amikor felébredtem, még csak hat óra volt. Végigballagtam a hajnali utcán. A „Tanács’ feliratú fehér épületből egy középkorú férfi lépett ki Chulun társaságában. — Jó reggelt! Jól aludt? — kérdeztem Chuluntól. — Kár aludni, és olyasmiről álmodni, ami úgysem teljesül be — válaszolta és bemutatta a mellette álló férfit. — Ismerkedjen meg a kolhoztanács elnökével! Amikor egyedül maradtam Chulunnal. azt mondta: — Ha egy férfi magára néz remegni kezd a térde— Sajnos, már nem — válaszoltam. — Gondolja?! De nekem remegnek a térdeim... A kolhozba érkezve ünnepi készülődés fogadott. Chulunt régi barátként üdvözölték. Bemutatott a vezetőknek, akik meghívtak a központi ünnepségre. Két napig dolgoztam, a jegyzetfüzetem megtelt feljegyzésekkel. Csak másnap este láttam ismét Chulunt. Az elnöki asztalnál ült, nem tudtam a szemem levenni róla. Rádöbbentem, hogy ez nem futó érzés. Boldoggá tett, de meg is ijesztett a felismerés. A gyűlés után műkedvelők adtak műsort. Szívesen Chulun közelében maradtam volna, de kényszerítettem magam, hogy visszatérjek a szállóba. Dúdolni kezdtem, s rajtakaptam magam, hogy Chulun dallamát ismétlem. Semmit sem tehettem a rám törő szerelem ellen. Nem sok idő telt el, kopogtak az ajtómon- Remegés futott végig a testemen. Chulun lépett be. — Miért nem maradt ott a koncerten? — kérdezte és leült velem szemben. Nem válaszoltam. Felkelt és mellém ült. Mereven a padlóra szegeztem a tekintetem. Chulun átölelt, az ajka megérintette az arcom. El akartam húzódni, vagy elfutni, kirohanni a szobából, de egy ellenállhatatlan erő megbéklyózott. A tekintetünk egymáséba kulcsolódott, Chulun fölém hajolt és megcsókolt. Egyszer, még egyszer. Később rágyújtott, összehúzott szemmel mélyet szívott a cigarettából. Hirtelen nyugodt, tiszta hangon kérdezte : — Férjnél van? Egy asszony számára ez a legnehezebb kérdés. Csak bólintani tudtam. Chulun arckifejezése megváltozott, lesütötte a szemét. Csönd. Azután egyetlen határozott mozdulattal fölállt és az ajtó felé tartott. — Chulun! — kiáltottam. Keze már a kilincsre eresz kedett, amikor visszafordult A vidám, kedves Chulun helyett egy idegen férfi nézet! rám. — Nem tudok másnak olyan szenvedést okozni, amilyet én éltem át — mondta és kiment a szobából. Az ágyra zuhantam és könnyekben törtem ki. — Mi történt volna, ha egy másik férfi áll Chulun képében — villant meg bennem a gondolat. Sikoltani szerettem volna, kirohanni a szobából, olyan fullasztónak éreztem a levegőt. Fazekas Lajos: KENYERÜNK Föld melengette, hó óvta, télben. Tavaszi szelek ringatták. De rábólintotta nehéz fejét az emberi szándékra, hogy keresztekbe rakják. Miatta mormolnak a malmok. Tenyér-bölcsője, tűz-ágyq volt, s övé az asztalunk. Hozzá maradtunk legszelídebbek; csak ővele vagyunk. „Sok bátor ember élt Agamemnon előtt is mégis úgy borul rájuk a hosszú éjszaka, hogy nem könnyeznek értük és nem ismerik őket, mert nem énekelt róluk felkent költő”. Czine Mihály idézte a horatiusi mondatot az MTA tudományos ülésszakán, melyet a nemzetközi könyvév alkalmából rendeztek. Nem a könyv, s az olvasás jövője miatti aggodalom hozta létre a könyvév világméretű megmozdulásait, s köztük ezt az ülésszakot sem. Mégis a felszólalók szavaiban ott kísértett ez a gondplat is. Einyeli-e a gép a könyvel? Mi lesz az emberiség kollektiv emlékezetével, népek, nemzetek, kultúrák folyamatosságával, ha csakugyan elkövetkezik a Gutenberg- korszak alkonya? Mi lesz a csak szóban formát öltő gondolattal és embermivol- tunk nélkülözhetetlen eszközével, a beszéddel, ha információszerzésünkben az írást felváltja a kép, hová lesz felnöttember-mivoltunk, ha beszélő, harsány képeskönyvünk, a mozgó kép visszaszorít bennünket a vizuális tájékozódás infantilis állapotába? És hogy alakul egyéni, önálló vélemény, ha készen kapott klisék ülnek rá álmainkra is? Vagy fölösleges az aggodalom, hiszen világszerte terjed az írástudás, a nyomtatott művek sokasága a mértani haladvány arányában növekszik, hazai tereken maradva pedig sosem volt példányszámokat látunk, a lakosság negyede rendszeres könyvtárlátogató? Szerénytelenek vagyunk? Türelmetlenek? Azt véljük aggasztó jelnek, hogy a szabad időből sokkal többet szánunk a tv-nek és a filmnek, mint az olvasásnak? Megtéveszt az olvasás- szociológia pesszimistáinak véleménye? Nem vesszük észre, hogy a realitástól elszakadt, túlzó optimizmus fordult át most a saját ellentétébe? Abszolút és relatív számokon, statisztikákon töprengve Veres Péter figyelmeztetése jut eszünkbe: ne legyünk a „pedagógiai illuzionizmus” rabjai. „Az arisztokraták — úgymond — jó iskolába járatták gyermekeiket, házita- nítók seregét is alkalmazták, mégis kevés Eötvös meg Széchenyi. akadt köztük, s a könyvgyűjtők aránya is kisebb volt "Soraikban, mint azoké, akik a Riviérán verték el pénzüket”. Az emberek egy része valóban nem lesz könyvbarát, de fontos, hogy minden közösségben legyen valaki, aki ,'mások helyett is olvas”, legyenek „rhapsodosok”, akiket érdemes hallgatni, akár képről, akár közvetlenül szólnak és legyen maga a kép is jóra vivő. A szabad idő lassú és csöndes növekedésével a szórakozási lehetőségek is versenyre kelnek: győztes a könyv csak azoknál lesz, akiknél a jó oktatás megfelelő hajlammal találkozik. Pesszimizmusra azonban nincs okunk, az oktatás ma még távolról sem oly tökéletes, hogy ez a lappangó hajlam mindenkiből előtörhetne, akiben rejtőzik. De, igenis, felkelthető! Versenyképes könyvtárakat! Aggodalmaskodás helyett a konkrét teendőkre kell koncentrálnunk: az oktatás javítására és olyan könyvtárak létrehozására, amelyek versenyképesek a szórakoztató eszközök küzdelmében. Hiszen a tv olyan távirathoz hasonlít, mely azzal zárul: „levél megy”. Az elröppenő kép sok kérdésre felhívhatja a figyelmet, melyekre aztán a könyvtár ad kielégítő választ! A sokat utazó és így különböző országok tv^adásait összehasonlítani képes Szabolcsi Miklós irodalomtörténész szerint a magyar tv bizony hátul kullog az irodalom népszerűsítését illetően. Egyébiránt való, hogy a tv csak az amúgy is olvasó embereket biztatja újal^b. ismeretszerzésre, kezdőket -nem indít el. A szép, gazdag, modern könyvtárak viszont a lakosság sokkal nagyobb százalékát vonják hatáskörükbe — a kezdőket is beleértve — mint az elmaradottabb könyvtárak. Az iránylüs ember és a radarember Az ülésszakon a legalaposabb beszámolókat az o'va- sáspszichológusok és olvasásszociológusok tartották: mindkét új tudomány művelői a kezdés mohóságával esnek neki a részkutatásoknak. A java bízvást előre viszi majd az olvasás ügyét. A fő kérdés az, miként nevelhető minél több ember „belülről irányítottá” (iráify- tus emuerré), ani önállóan tormát véleményt, műveltsége es gondolKoüása alapon, > (Ezzel a típussal eiiei*- létes, a „kívülről irányított, vagy rauaremoer”, a gépi Lo- niegicoziés rabja, az eliciege- neuett, elgepieseuetl .fogyasztó, aki maga is gépcsavar, a,tar termei, akár fogyaszt.) Az oivasaspszicnologia az „iránytus erpoer” neveitse- ngK xenetosegét kutatja, az oivasasszücioiQgia peutg az egyes Larsaaaimi rétégért jelenét térképezi fel. iVlegiepő rnegaliapiUsokkai oiyKor; Gereoen rerencnek a reisg- iziést vizsgáló eioauásáool pl. kitűnt, nogy a tecnninai eriienüseg íziese nagyon is különbözne az értelmiségéiül általában, viszont séminkén sem múlja fölül a toboi Olvasóréteget. Az ízicsstrukiúra- ban az utóbbi evekben változást lathatunk, de sajnos nem előrelépést: a romantikus írók nagy népszerűségéi (akik mégiscsak belelát lozpaa az UGoalornua!) leivdilotia a giccses bestseller, a lektűr, a detektivre- geny divatja. Bodnár György iroaalomiorténesz az „aiir'u- uaimat” elemezte, és vonzását a szellemi restség atta- potaval magyarázta, mivel az ilyen könyv nem késztet gondolkodásra, ' nem okpz megrendülést, a memóriát sem terheli, mert emléke hamar elröppen. A vonzás titka Az olvasót mindenesetre nehezebb elemezni, mint a művet, s ezért fenyegetnek az ízlést, kedvenc könyvet kutató, s a válaszokra következtetéseket építő vizsgalatok olykor mechanikus látásmóddal, a típusokba sorolás pedig beskatulyázással. Az olvasáspszichológia kérdései mindazonáltal roppant fontosak és érdekesek. Gyakorlati haszna is mutatkozik a könyvajánlás terén. Főleg ott, ahol elegendő ideje es tere van a könyvtárosnak erre a munkára, és ahol kellőképpen ismeri az olvasókat, no meg a sajat könyvállományát! Nyitott kérdések tehát bőven állnak előttünk, s mindazok, akiknek számára örökké konyvév van, mert hivatásuk ember és könyv egymáshoz kalauzolása, továoo- ra is keresik az útját, hogy minél több ember és főként ifjú előtt megnyíljék az az éden, amelynek irodalom a neve. Bozóky Éva Bihari Klára: Elvihetnél Az asszony morcosán jártkelt a szobában. Időnként Anikóra nézett, aki aprólékos gonddal készülődött a hármas tükör előtt. A tizennyolc éves lány lassan, egy előírt szertartásrend ünnepélyes komolyságával húzogatta a kefét vállig érő haján. Elme- rülten nézegette magát, hol szemközt, hol profilban. A függöny mögött, a délután tompa szürkeségében hópelyhek hullottak- Mintha odakinn, felmérhetetlen magasságból, egy másik függöny zuhanna alá folytonosan, a minta örök egyformaságával, egy sötétedő háttér előtt. Ez a mozgás még üresebbnek mutatta az utcát, a kis házak távolba törpülő sorával, s az ablakok fekete négyszögével. A két bevetett, letakart ágy tetején kis kötött ruha feküdt, széttárt ujjakkal, egyetlen ránc nélkül, kék-piros csíkjai derűjével. Alatta, a keskeny, tarka futószőnyegen lakkszandál fénylett, szétálló orral, az indulás pillanatára várva. Az asszony a lányát nézte rövid nylon kombinéjában, a szép lábszárakon feszülő harisnyában. Tekintete azután feljebb ugrott és a kefével együtt le-fel , járt a hosszú, selymesen fénylő ha.jon. — Vigyél el... — szakadt ki belőle morcosán, mégis alázattal. Lánya mögött állt gömbölyűén, takaros tisztaságban, a konyhaajtó előtt, mégis nagy távolságban és mélységben, valahol a nőiesség létrájának alsó fokán Onnan nézett fel a magasba, Anikóra. Húsos karján, testén feszült a ruha, kezét évtizedek nehéz munkája vaskossá tette. — Vigyél el... — ismételte meg lágyabban. A lány keze nem állt meg, folytatta a szálanként elrendezett haj kefélését. A feje se moccant. Gyönyörködve nézte magát a tükörben. — De anyuka... Már elmagyaráztam, miért nem lehetséges. Mit szólnának hozzá a többiek? Ezt igazán beláthatná, felelt kis szünet után hangjában a türelmes isméb lés nyomatékával, mintha gyerekhez beszélne. — Ne mondd azt nekem, hogy egyik lánynak se lesz ott az anyja! Néni hiszem el. — Pedig elhiheti. Mi keresnivalója lenne egy anyának a gyári KISZ-klubban? Senki sem tűri el, hogy kíserges- sék, mint valami kisiskolást. Egyik lány se vállalná ezt a szégyent. Meg azután ez elrontaná a hangulatot. Elképzelni is rossz, mit szólna hozzá a társaság. — De később, éjfél felé... a bál után... mégiscsak kell valaki, akivel haza... — mormolta az asszony. Rövid ujjaival az asztalterítőn babrált, szemét lesütötte. — Anyuka... Tudja jól, hogy együtt indulunk el. Hazakísérjük egymást — felelte a lány az előbbi türelmes hangon, de most már lassabban és tagoltabban, ahogyan a nehéz felfogásúakkal szokás valamit megértetni. Közelebb hajolt a tükörhöz. Megnedvesített ujja hegyét végighúzta a szemöldökén és a műszempillái ívén. — Ha Andrishoz eljut a hír, hogy egyedül jársz szórakozni, még visszaküldi a jegygyűrűt! Már csak ezért is hasznos lenne, ha veled mennék... — Jaj anyukám... hiszen ezt is letárgyaltuk már... Andris nagyon jól tudja, hogy én eljárok a KISZ-mu- latságokra. Mindig megírom neki, kik voltak ott, melyik
