Kelet-Magyarország, 1972. július (32. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-09 / 160. szám
Vasárnapi melléklet A munkahely rangja „A régi, szervezett munkásoknál volt egy szentírásként felfogott valami. Az, hogy az üzembe áhítattal kell bemenni, hogy oda dolgozni kell bejárni...” Záhonyban, egy nemrégiben megtartott munkásgyűlésen hangzott el a fenti két mondat. Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára hozzáfűzte: azért említette meg ezt, mert manapság nem ritka az olyan munkahely, ahová például egy fizetési nap után az emberek közül néhány elfelejt bemenni. Alig van olyan szabolcsi üzem, vállalat, ahol kézből és kapásból ne tudnák sorolni a példákat a bizonyításra. Egy művezető az építőiparból arról panaszkodott, hogy vannak munkások, akik három-négy, reggeli előtt megivott féldecivel a fejükben jelentkeznek a munkahelyen. S mert a művezető felelős a határidőkért, a termelésért, nem küldte haza őket, pedig azt kellett volna tennie. Azt válaszolja, hogy könnyen odavágják ma még az emberei, ha nem tetszik így a munkájuk, mennek odébb, a másik vállalathoz, ahol ráadásul még rá is ígérnek az órabérre. Van üzemünk Nyíregyházán, ahová a városkörnyékről járnak be a segédmunkások. Pontos kimutatások tanúskodnak róla, hogy mind a táppénzes kiírások, mind az igazolatlan hiányzások zöme az otthon, a háztájiban bekövetkező munkacsúcsok idejére esik. S amikor ezek miatt fegyelmit adtak, a jövedelemben jogosan érte hátrány a mulasztókat, magasra emelkedett a vonal a vándorlási grafikonon. Ma még könnyen kimondják: „Ha nem tetszik, elmegyek. Másutt még többet is fizetnek.” És ilyenkor a legtöbb esetben újra maradnak. Pedig tudomásul kellene vennie minden munkahelynek, hogy nem szabad precedenst teremteni. Mert amit megnyert az üzem azzal, hogy ott tartott öt fegyelmezetlen, rosszul dolgozó munkást, elveszíti azzal, hogy elmegy a kedvük azoknak, akik komolyan veszik a munkahelyüket. A munkaidőben dolgozni kell, délután, a műszak leteltével már lehet szórakozni. De mindent a maga idejében. A műszak nem beszélgetésre, nem italozásra és csellengésre, hanem munkára való. Elhangzott nemrégiben egy felelős embertől: helyre kell állítanunk a munkahely becsületét. Ma még talán könnyen ki lehet mondani, hogy ha nem tetszik, odébbállok, de holnap bezárul ez a kör. Szocialista ország vagyunk, a munkások állama, s h<a valahol, akkor itt meg kell adni a kellő 'tiszlelitet' és becsületet a munkának. Egy beszélgetésen vetődött fel egy érdekes kérdés, amely szerint mit tennének az ott lévők, ha holnaptól az ország felelős vezetői lennének? Mi lenne az első és a legfontosabb szerintük? A válasz sem volt kevésbé érdekes, amit az egyik városi vezető így fogalmazott meg: „Egy dolgot sürgetnék, egy kicsivel több egészséges türelmetlenséget. Mert a munkások nagyobb része igen becsületes, komolyan veszi amit csinál, s nem szeret lógni. De ezt teszi, ha nem szervezik meg neki a munkát megfelelően, ha nem teremtik meg a jó munkához szükséges feltételeket...’’ Egy kicsivel több egészséges türelmetlenséget... Mindannyian ismerünk munkást, aki rabja a szakmájának, aki szereti amit csinál, s aki nem tud selej- tet kiadni a kezéből. S nem csak munkást, de tisztviselőt, aki nem tud türelmetlen lenni az állampolgárral, az ügyféllel még délután, a sokadik esete után sem. S kereskedőt, aki köszön és nem csupán visszaköszön, s leveszi a polcról a tizedik vég szövetet is. Türelemmel, hiszen tisztában van azzal az alapvető helyzettel, hogy a vevő kér, só — ha csak tudja — teljesíti a kérést. El kell jutnunk idáig, s minden bizonnyal el is jutunk, amikor kiszakadunk ebből a ma még sok munkahelyen meglévő bűvös körből, hogy a fizetésért nem köteles a lehető legjobb munkát végezni a dolgozó. Tudomásul kell venni a munkahelyeken, hogy a termelés folyamatában nincs helye a vitának, a demokratizmusnak, az újságolvasásnak, a töprengésnek. A demokratizmusnak ott és akkor van helye, ahol és amikor kidolgozzuk, megfogalmazzuk a cselekvést. Akkor igénybe venni a kollektív bölcsességet — kötelessége minden munkahelyi vezetőnek. De a munkapadnál, az íróasztalnál, a kereskedelem pultjainál már egy elfogadott terv, metódus alapján megy a munka. A munkafegyelem — talán az elmúlt évek alatt elcsépelt, sokat hangoztatott, s kicsit megkopott fényű lett ez a szó — igen lényeges kérdése lett napjainknak Fejlődésünk kulcskérdésévé vált. Hozzá kívánkozik a gondolatsorhoz, hogy megerősítsük: nem csupán az üzemekben. De a termelés irányításánál lévő kisebb- nagyobb posztokon, a gazdálkodási fegyelem területén is. Nagy veszélyeket rejt magában ugyanis, ha létrejön, tartósan fennmarad egy lezser állapot, hiszen ez akadályozza a következetesebb, feszesebb gazdálkodást. Szocializmust építünk társadalmi méretekben. Ehhez a munkához nem nélkülözhetjük a társadalom egészének aktív és becsületes hozzájárulását. Azt a légkört, amelyben a termelés irányítója és a dolgozó, a végrehajtó ember egyaránt törődik azzal, hogy amit a kezéből kiad — legyen az rendelet, munkadarab — azért ne kelljen szégyenkeznie. Vannak ilyen embereink, s nemcsak a régiek között. De mindenkinek minden munkahelyen azért kell fáradnia, hogy sokkal többen legyenek. Meg kell teremtenünk a munkahely rangját. Kopka Janos SZERETNI KELL... Sohasem kételkedtem abban, hogy nagy dolog a tudomány, de ha történetesen bizalmatlan lettem volna iránta, most aztán mélységesen szégyellhetném magam. Egymást követik a szenzációs felfedezések, s ezek között különösen nagy port vert fel az egyik legutóbbi, amelyről a nyári uborkaszezon nyitányaként a magyar olvasók is értesülhettek. Akik esetleg nem, azoknak készséggel elmondom, hogy egy chicagói orvos vizsgálódásai közben véletlenül rájött arra, miszerint szeretet nélkül kisebbre nőnek a gyerekek. Ugyanis ilyen esetekben az agyalapi mirigy nem választ ki növekedési hormont. Egy alkalommal azt is megfigyelte, hogy orvosi kezelés nélkül növekedni kezdett egy elmaradott kisfiú, egyedül csak a nevelőanya gondos, szerető bánásmódja következtében. Kétkedésre hajlamosabbak persze azonnal lecsapnak arra a körülményre, hogy a közlemény szerint az orvos véletlenül jött rá zseniális felfedezésére. Pedig tamáskodásra semmi ok, köztudomású, hogy az igazi nagy felfedezések mindig is véletlenül születtek. Gondoljunk csak Archimedesre, aki egyszer véletlenül meg- fürdött és máris készen állt a tétel: minden vízbe mártott test, a súlyából annyit veszt... Vagy az orvosoknál maradva itt volt sir Alexander Fleming angol doktor esete, aki eredetileg egészen mást akart felfedezni, de kísérleti táptalaja megpenészedett és már készen is volt a penicillin. Ami pedig a közlemény példáját illeti, magam is elmaradott kisfiú voltam, hiszen gyermekkoromat a kapitalizmusban töltöttem, de akár hiszik, akár nem, egyszer csak minden orvosi kezelés nélkül növekedni kezdtem. És mivel jó szüleim kifürkészhetetlen okból, de eléggé szerettek, meg sem álltam a százhetvennyolc centiméter magasságig... Megvan tehát a recept, amely úgy hangzik, mint a régi sláger: szeretni kell, ennyi az egész. A felfedezés kétségtelen előnye, hogy ezentúl egyszerűbbé válik a pszichológusok dolga. Nem kell majd annyit faggatni azt a gyereket a családi életről, elég lesz csak rápillantani. Ha kétméteres, akkor ajnározzák otthon, ha törpe, nyilván pofozzák. Ma még mindennapos, hogy a vádlott a bíróság előtt nehéz gyermekkorára, szeretet- telen neveltetésére hivatkozik, s jelentős időbe telik, amíg megnyugtatóan tisztázzák, csakugyan így volt-e. Nos, a jövőben fiatalkorú égimeszelő ilyen mentségre eleve nem hivatkozhat, mert a szemébe kacagnak, ha egyáltalán fellátnak odáig. Persze, a felfedezések \ k olykor lehetnek káros következményei is. Ez esetben attól tartok, hogy némelyik szülő túlzásba viszi a szere- tetet. Tessék csak arra gondolni, hogy amúgy is tapasztalható egészségtelen versengés egyes szülők között: ki járatja szebben a gyerekét, ki ad meg magzata számára minden földi jót, ami csak megszerezhető. Mi lesz velük ezután? Szinte látom, amint sétál egy mama az utcán kétméteres fiacskájával, szembe jön egy másik mama, az ő csemetéje két méter és tíz centiméter. BlsS mama elsápad az irigységtől, gyorsan előszedi a mindig magával hordott kis létrát, majd ad tíz puszit a kölyök homlokára, hadd nőjön még az a gyerek .., ' Árkus Józsag Megkezdődött a kalászosok aratása. (Hammel József felvétele)
