Kelet-Magyarország, 1972. július (32. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-26 / 174. szám
% Oíaat &f!. íifliás 2Ä. TISZTASÁGOT! Sajnos, nem mondható higiénikusnak a Fehérgyarmat, Május 14. téren lévő OTP- társasház környéke. Sokan tárolják a szemetet, a hulladékot nyílt kosarakban, zsákokban. A szeméttároló edényeket nem minden lakó vásárolta meg, annak ellenére sem, hogy a tanács felhívta a figyelmüket. Előfordult, hogy este sötétben a fű közé viszik a hulladékot. Ennek veszélyességét mem szükséges magyarázni. Szomorú, hogy a szépen berendezett lakások tulajdonosai nem áldoznak a zárt szeméttárolókra saját egészségük érdekében sem. Az illetékesek hathatós intézkedését kérjük, tegyék mindenki számára kötelezővé a zárt szeméttárolók megvásárlását és annak használatát — javasolja Varró Imréné fehér- gyarmati olvasónk. TÜL NAGY ZAJ Sokakat érintő problémát szeretnék szóvá tenni, mély- lyél már korábban is foglalkozott az újság. Arról, hogy a Sóstói úton éjjel-nappal folyik az építkezés — melyért dicséret illeti az építőkét áldozatos munkájukért — de a mérhetetlen zaj miatt a környék lakói éjszaka nem tudnak pihenni, s ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Azt, hogy nincs egy perc nyugalmunk, legfeljebb szombatön és vasárnap. Éjszakánként nagy kiabálás, kopácsolás, csöngetés közepette lehetetlen aludni. Még a gyerekek is felébrednek. Meddig lesz még így? Problémánkat már jeleztük az építővállalat vezetőinek, de eddig intézkedésüket még nem tapasztaltuk, ezért tesszük még egyszer szóvá, nyugalmunk érdekében — írja levelében Hanyicska Mihályné Nyíregyháza, Sóstói úi 5/a. szám alatti olvasónk. SZERSZÁMKÉSZLET Még 1971. március 15-én vásároltam a vásárosnamé- nyi műszaki boltban egy Riga motorkerékpárt. A vásárlás alkalmával nem kaptam mega szerszámkészletet: kulcsot, szerelővasat, valamint pumpát. A boltban ígérték, hogy pár nap múlva megkapom, mert írtak már a külker vállalatnak. A pár napból hónapok lettek, majd türelmem elfogyott és én írtam a Pannónia Külker Vállalatnak, ahonnan azt a választ kaptam hbgy kérésemet csak akkor tudják teljesíteni, ha a külföldi partnerük pótolja a hiányt. A hiáhy pótlására még napjainkig sém került sor, nem értem, hogy miért a vásárlónak feeil a szállítópartnerhez türelmesnek lenni. A motort forgalomba hozó vállalat miért nem egészíti ki saját készletéből a motorhoz járó. szerszámokat — kérdezi Áb- rány Péter Vásárosnamény) Sport u. 42. szám alatti olvasónk. BALESET A GÖDÖR MIATT Könnyen végzetessé válhatott volna a balesetem, amelyet azért szenvedtem, mert a város illetékesei nem figyelnek fel a belváros legforgalmasabb útjának, a Dózsa György útnak a kigödrö- söciésére. Július 21-én ugyanis, miközben kerékpáron a Jókai térről a Dózsa György utcára fordultam. s a forgalmat figyeltem, be'ehajtottam egy alámosott mély gödörbe az út kellős közepén. A súlyosabb következményektől csak egy tehergépkocsi-vezető lélekjelenléte mentett meg, így zú- zóclásokkal. s néhai ruhakárra! megúsztam a balesetet. Jó volna, ha ilyen forgalmas helyeken, ahol a gyorsan közlekedő járművekre kell figyelni, s nem az aszfalt hibáit keresgéli az ém- ber — gondoskodnának á hibák kijavításáról — ttja levelében többek között Kollár Gvtllá Nyíregyháza. Benczúr tér 5. szám alatti lakós. MÉG NEKI IS NEHÉZ ELVISELNIE.. Szerkesztői üzenetek Ntéd Sándor lónyai lakosnak levélben válaszoltunk. Végéra Áhdrás nyírszőlősi, Szász Imréné tunyogmatolcsi, Szilágyi Ferencúé petneházi, Németh Istvánné nyírkátai, Sándor Miklós jánkmajtisi, if). Kun János nagyecsedi, Kenyeres Lajos cserkeszőlői, Demeter Lajosné papi, Fónai József császárszállási, Ficsor Józsefhé lónyai olvasóink ügyébén az illetékesek segítségét kértük. Szoboszlai Gyuláné kéki olvasónk a szülési segélyt megkapta. Peré Mihály ópályi lakos problémájával a mátészalkai járási és városi földhivatal foglalkozik. Varga József nyír- bélteki olvasónkat a KPM Közúti Igazgatóság levélben tájékoztatta. Dékány István fehérgyarmati lakos panaszát orvosolták. ÍGY szól a JOGSZABÁLY Mikot jár gyermekápolási táppénz? — kérdezte le- belébéti Torma Istvánné nyíregyházi olvasónk és még sokan mások. Kérdésükre a következőket válaszoljuk: Gyermekápolás címén általában a gyermek egyéves koráig kaphat a dolgozó nő táppénzt. A gyermek egyéves kora után erre a kedvezményre már csak az egyedülálló anya jogosult a gyermek kétéves koráig, összesen hatvan napon át. Egyedülállónak a gyermekápolási táppénzre jogosultság elbírálásánál a házastársával együtt élő dolgozók közül csak az tekinthető, akinek házastársa felsőoktatási intézmény nappali tagozatának hallgatója, testi vágy szellemi fogyatkozása vagy betegsége miatt tartósan és teljesén munkaképtelen, nyugellátásban részesül, kényszergyógykezelés alatt áll, letartóztatásban van, szabadság- vesztés büntetését tölti és keresete, jövedelme vagy nyugellátása a havi 500 forintot nem haladja meg. Az összeghatárt azért határozták meg annak idején 500 forintban, mert amikor a rendeletet kiadták, á nyugdijak legkisebb összege 500 forint volt. A nyugdíjakat azonban azóta többször is emelték, így azok túlnyomó többsége ma már ezt az összeget meghaladja. Ennek következményeként azonban sokan elestek bizonyos kedvezményektől. Az új rendelkezés a kedvezmények, így a gyermekápolási táppénzéé jogosultság elbírálásánál is a határösszeget a tízévi munka- viszony álanulvétélévél járó öregségi nyugdíj legkisebb összegében állapítja meg. A PARKOK ÉRDEKÉBEN A Kossuth Lajos utcán az Erdő sortól a stadion bejáratáig parkosítottak, fűmaggal vetették be a területet. Az elültetéstől eddig egyetlen egyszer sem locsolták, így hiábavaló munkát végezték, a fűmag nem indul növekedésnek. Jó volna, ha a kertészeti vállalat szakemberei a locsolásról is gondoskodnának. Ugyancsak felhívom a figyelmet, hogy a kukaedényeket a parkosított, virágosított részen keresztül görgetik, tönkretéve ezzel a növényeket. így van ez a Sóstói út 6. és 8. számú házaknál is. Ilyen helyen kijárat! járdáról kellene gondoskodni, mert különben sok a kár — írja levelében Szilágyi László, Nyíregyháza, Sóstói út 8. szám alatti lakos. A PACSIRTA UTCAIAK PANASZA Mi is szeretnénk csatlakozni a „Tiszta, virágos Nyíregyházáért” mozgalomhoz, de naponta kedvünkét szegik. A Pacsirta utca évekig a város egyik legszebb utcája volt, most lófogatok parkíroznak, trágya és szétszórt hulladék bűzlik itt. Ha már mindenképpen ebben az amúgy is mostohán kezelt gödrös utcában kell a lovas kocsiknak parkírozni, legalább a feltételét teremtenék meg: mosható, tisztítható helyen állnának. Szeretnénk, ha a KÖJÁL egy piaci napon ellenőrzést tartana Itt, mert ettől hathatós változást remélnénk. Gondjaink miatt eljárt már a tanácstagunk, bejelentést is tettünk a tanácson, mégis változatlan a helyzet. Kérjük segítsenek — írja többek között levelében Németh Józsefné, a Pacsirta utca 37-ből. A levelet 38 Pacsirta utcai lakos írta alá. HORDÖ AZ ŰTTESTEN A nyíregyházi KlSZ-lakó- telepen lévő Botond utcán egy hatalmas lyuk tátong az úttesten. Az itt lakók hiába vártak rá, hogy megjavítják, hónapok múlva is érintetlen maradt. Ekkor valaki a balesetek elkerülése végett egy kátrányoshordóval próbálta eltömni a lyukat. Sajnos, ennek már több mint egy éve és a hordó a mai napig is a lyukból figyelmezteti a járókelőkét a veszélyre. Változás csak a lyuk nagyságában tapasztalható, ugyanis már egy másik hordó is beleférne. Kíváncsian várjuk, hogy hány hordót kell még belétömni, amíg az illetékesek észreveszik e különösen hosszú ideig látható jelenségét és intézkednek az úttest megjavítására — írja Fazekas Sándor Nyíregyháza, Bótond u. 16. alatti lakos. HÁZAI KILÁTÓ Épül az öntőmű Jelentős beruházás fejeződik be ez év végén Dunaújvárosban: a Dunai Vasmű 1,1 miiliárd forint költséggel épülő folyamatos öntőműve. Az új létesítmény méreteire jellemző, hogy alapozásához 10 ezer köbméter betont használtak fel, az üzembe 5000 tonna súlyú gépi berendezést építenek be. A szovjet tervek alapján szovjet gyártmányú gépekkel készülő folyamatos öntőmű hazánk első ilyen acélműve lesz. Évente 800 ezer tonna aoél öntésére lesz képes. (Fejér megyei Hírlap) A tavalyinál több cukorrépa A Sarkadi Cukorgyár kör. zetében á termőterület az idén mintegy 1500 holddal több, mint tavaly volt. A terméskilátások is jobbak, s így 20 ezer vagon helyett 25 ezer vagon cukorrépa feldolgozására lehet számítani. A kedvező feltételek alapján a gazdaságok jövőre várhatóan még nagyobb területen termesztik majd ezt a fontos ipari növényt. A rekonstrukciós program alapján az idén három vákuum (főzőkészülék) létesül a két régi helyett, amelynek se. gítségével a cukorgyártásnál jövőre 220—230 vagonról 300 vagonra növelhető a napi cukorrépa-feldolgozás meny- nyisége. Ezt megelőzi még a feldolgozó berendezések 1973. évi fejlesztése. (Békés megyei Népújság) Hegedű — szibériai fenyőből A szegedi hangszergyár termékeit — kizárólag húros hangszereket — 16 ország vásárolja. Az üzem kilencven százalékban exportra dolgozik. Csupán hegedűből 16 ezrét készítenek az idén sokféle méretben. Ezenkívül több ezer cselló, brácsa és nagybőgő készül szibériai és afrikai ébenfából. A gyártás üzemi körülmények között is időigényes: három-négy hónap kell ahhoz, hogy a hatalmas, nyers rönkökből hangszer „szülessen”. A megrendelők között tengerentúli államok is szerepelnek. (Dé Imagyarország) Régi borok — „kalapács alá*‘ A budapesti borászati Világkiállítás idején augusztus 21 és 31 között megrendezésre kerülő borvilágversenyre eddig 1500 bort neveztek be több, mint 30 országból. Magyarország áz országos borverseny élődón- tőin továbbjutott 66 legjobb borával szerepel. A borásza. 1912. július 6-án a kirakatokkal kapcsolatosan megjelent cikkéé a következőket bálaszoljuk: Az észrevétel jogosságát elismerjük, de megjegyezni kívánjuk, hogy kirakataink főleg a Zrinyi I. utcán olyan fekvésüek, hogy a déli órák kprül a napsütés ellen kénytelenek vagyunk napellenző ponyvával védeni. Azért felakasztható ponyvákat alkalmazunk, mert a közlekedés- rendészet nem járul hozzá a kihúzható védőponyvák használatához, régi, korszerűtlen állaguk miatt. A probléma megoldása céljából felvettük a kapcsolatot egy kivitelező Céggel, hogy kirakatainkat SOLAR-FLEX fényvédő burkolattal lássák el, erre természetesen folyamatosan fog ;or kerülni, anyagi lehetőségeink szerint. Szabolcs-Szatmár megyei tparclkk Kiskereskedelmi Vállalat Nyíregyháza A Keléi-Mtgyarorszáfj 1972. június 25-1 szántában megjeA lap ifiegirta — áz illetékes válaszd lent birálé cikkre á következőket válaszoljuk: 1972. május 28-án életbe lépő menetrend-módosítás előtt a vasárnapi buszjáratok megállóoszlopaira kihelyeztük áz indulási jegyzékét. Ezék egy részét az eső s a szél, más részét pedig az utasok tépték le. A hiányzó indulási jegyzékek kifüggesztését folyamatosan tudjuk pótolni. Volán 5. sí. Vállalat, Nyíregyháza Július 6-i lapszámunkban szóvá tettük, hogy sok gépkocsi-tulajdonos. gépkocsivezető az utcák parkosított rászán áll meg. $z veszélyes és káros is, Megjegyzésünkre választ kaptunk: „Az írásban felvetett problémák teljesen jogosak. Áz érvényben lévő tanáfcsrendé- letek szérint a zöldterületék jogtalan igénybevétele szabálysértés. Ezt á rendőrség a helyszínen pénzbírsággal büntetheti. Amig a rendőrség ezt a hatáskörét kiterjedtebben nem gyakorolja, addig ezen a téren javulás nem várható.” A Kelet-Magyarország május 24-i számában Megjelent „Bokáig sárban” című írásra az alábbiakat válaszoljuk: „Az írás megjelenése után pár napon belül helyszíni műszaki szemlét tartottunk és megállapítottuk, hogy az épület — Vöröshadsereg u. 2. — felújítási munkákat végző biri Táncsics Mg. Tsz építőbrigádja akkorra — feltehetően az újságban megjé- lent írás hatására is — a fölösleges anyagokat a járdáról eltávolította. Jelen eset kapcsán ugyanakkor félhívtuk az ingatlankezelő és szolgáltató vállalat — amely a felújításokat lebonyolítja — figyelmét, hogy a felújításoknál á járdák mindenkori forgalmát és közlekedését biztosítsák. Június 28-áh a Kélet-Ma- gyarországban „Mi lesz , az udvarral” címmel megjelent észrevételre a következő választ adjuk: „Az építési anyagokat a helyszínről elszállították, a kerítés, illetve homokozó, va- lamint park helyreállítása folyamatban van. Osztályunk a jövőben a játszótereket garázsépítési célokra felhasználni nem engedi, mint arra az észrevétel kapcsán az Arany János utca—Vécsey utca közötti játszótéren megkezdett garázsépítés példát szolgáltatott.” Nyíregyházi Városi Tanács V; B. műszaki osztálya ti világkiállítást követően szeptemberben, a MÓNIM. PEX boraukciókat rendez. Az évek során összegyűjtött borkülönlegességek kerülnek nemzetközi vevősereg előtt a „kalapács alá". Kis szériákét, régi évjáratokat adnak el Badacsonyban, Egerben és Tokajban, három alkalommal rendeznek aukciót, amelyeken a helyi „borma. tuzsálpm-Ht” '-fnálják fel a több, mint húsz országi, érkező dó. .leicsKedőknek. (Pest megyei Hírlap) Ritka vadászszerencse Kübekháza határában a napokban dr. Remák Géza szegedi vadász 150 kilós vadkant ejtett el. A Maros árterületén többször is lát. ták a veszed°!rn®s dúvadat, de akkor még nem siker ártalmatlanná tenni. Minden valószínűség szerint a romá. niai erdőkből kóborolt át magyar területre, a fácán, fészkeket dézsmálgatni. Kü. bekháza határában egy búzatáblában este nyolc óra tájban vették észre a csatangoló dúvadat. Kilövésével az utóbbi évek egyik legnagyobb példánya került terítékre. A vaddisznó agyarát a szerencsés vadász, mint értékes trófeát megőrzi. (Csongrád megyei Hírláp) Olasz szállodában egri bútor, hevesi kézimunka Észak-olaszországi meg. rendelőknek is dolgozik a BUBIV egri üzeme és a Hevesi Háziipari és Népmű. veszeti Szövetkezet. Az idén ősszel megnyíló szálloda ven. dégei hevesi szőttessel téri. tett asztalok méllett étkeznék majd. A függönyök, a szálló összes helyiségében hevesi -Szádéból készülnek, 600 piros-fekete és sárgá- fekete abrosz és hozzá szalvétát szőnek most a hevesi szövőgépeken. A szálló bár-' ja a hevesi faragott bútorokkal lesz berendezve. HoL. land iában is épül már az a csárda, ahol a hevesi nép. művészet kincseivel díszítik az asztalokat, ablakokat. A bodonyi szövőasszonyok a távoli Japán megrendelésére szövik a régi bodonyi szőttes törülközők modem utód. ját, a futókat, fehér-kék színben, lenvászon alapra. (Heves megyei Népújság) Öngyilkos lett az áldozat A múlt év december 21-én a Tolna megyei Tanácsi Építőipari Vállalat több mun. kása Pakson dolgozott volna, ha az időjárás engedi. Az emberek a kényszerpihenő miatt át-átszállingóztak egy zu gborm érésbe. Közöttük volt a 19 éves Almási Attila és a 22 éves Horváth János. A két dunaszentgyörgyi fia. tálember óvodás kora óta jó barát volt. Már hazafelé tartottak, amikor valami csekélységen összekülönböztek. Almási zsebkéssel oldalba szúrta Hörvátbot. Horváth Jánoson a szekszárdi kórházban életmentő műtétet hajtották vésre. A máj és a rekeszizom fájdalmas gyógyulása még április 23-án is tartott. Horváth János ezert a napon önkezéyel vetett véget életének. A Széksorrá megyei bíróság Almási Attilát emberölés bűntetteik kísérletében mondta ki bűnösnek. Ezért nésyévi szigorított börtönnel és a közügyektől hárorriévi eltilts* sál súitotta. A bíróság a vád. lőtt töredelmes megbá"'’~á- ra, fiatalos meggondolat. lanságára tekintettel alkalmazta a büntetés enyhítőét lehetővé tevő ioeszabálvt. -úlvo-bító körülményként értékelte a birósáCT. bár köz. vetve, hozzá íárult baráu-j öngyilkosságához. A ”édő éj az elítélt enyhítésért fellebbezett. (Tolna Megyei Népújság)