Kelet-Magyarország, 1972. június (32. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-09 / 134. szám

S. oldal m . mm i KOMMENTÁR Légkörmérgezés Mostanában nagyon sok szó esik a levegő, a környe­zet szennyeződéséről, a lég­kört mérgező jelenségek visszaszorításáról — ez a megállapítás nemcsak tudo­mányos, hanem politikai ér­telemben is igaz: komoly és eredményesnek tűnő erőfe­szítések történtek a közel­múltban egy tisztább európai és nemzetközi légkörért. Annál furcsább az a hír, amelyet a csütörtök esti órák­ban továbbítottak az ameri­kai fővárosból a hírügynök­ségek. Eszerint a washingtoni szenátus külügyi bizottsága szótöbbséggel elfogadta azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében az 1972—73-as pénzügyi évben újabb 38,5 millió dollárt irányoznak elő a Szabad Európa rádió és a „Szabadság” rádióállomás további működtetésére. Ezeknek a stúdióknak a szerepe közismert. Mindket­tő Európa szívében tevékeny­kedik, amerikai pénzen és még azt sem lehet állítani, hogy amerikai érdekek je­gyében. Az Egyesült Álla­mokban is csak egy szűk, szélsőséges kisebbség száll síkra nyíltan amellett, hogy a jelenlegi enyhülési folya­matot vissza kell vetni és Európát, valamint a világot vissza kell vezetni a Dulles- féle hidegháborús idők viszo­nyaihoz. Márpedig a Szabad Európa rádió és a „Szabadság” rá­dióállomás ezeknek az idők­nek, ezeknek a körülmények­nek a jellegzetes produktu­mai. Kifejezetten azért kreál­ták mindkettőt, hogy ultra- reakciós propagandát folytas­son a szocialista országok el­len és a két stúdió pontosan ezt is tette. Sőt, ami még sok­kal nagyobb baj, ezt teszi ma is. Ez pedig több, mint anakronizmus: veszélyes el­lentmondás bizonyos szavak és bizonyos tettek között. Évtizedek óta felteszi a kérdést sok közéleti személyi­ség, sőt vezető nyugati poli­tikus is, mit szólna Washing­ton, ha mondjuk Moszkva ha­talmas rádióállomásokat fi­nanszírozna kifejezetten azzal a feladattal, hogy uszítson az USA kormánya, népe és tár­sadalmi berendezkedése el­len? Mindez most, közvetle­nül az európai fejlemények és Nixon moszkvai útja után a szokásosnál is képtelenebb döntés és erre többek közöt' Fulbright szenátor, a külügyi bizottság elnöke is rámuta­tott. Túl nagy a szakadék a légkör javításáról szóló be­szédek és a légkör mérgezé­sére most megszavazott csak­nem 40 millió dollár között. Jaroszewlcz az európai helyzetről A lengyel nemzetgyűlés csütörtöki ülésén az időszerű kiil- és belpolitikai kérdések­ről beszédet mondott Piotr Jaroszewicz miniszterelnök. Az európai helyzetet elemez­ve a többi között megállapí­totta : — A szovjet—nyugatnémet és a lengyel—nyugatnémet szerződés ratifikálása lezárta a háború utáni Európa tör­ténetének egy szakaszát. Tel­jes siker koronázta államunk­nak az Odera—Neisse-határ végleges jellege nemzetközi jogi elismeréséért folytatott sok éves harcát. Megkezdő­dött Lengyelország és az NSZK kapcsolatai rendezésé­nek folyamata. Reméljük, hogy ezzel jelentősen hozzá­járulunk az európai enyhü­lés és béke ügyéhez. — Lengyelország, a többi szocialista országgal együtt, a békés egymás mellett élés elveihez híven, állást foglalt és foglal a különböző társa­dalmi rendszerű országok jó kapcsolatainak kialakítása mellett. Ez a politika jutott kifejezésre Nixon elnök moszkvai és varsói látogatá­sában, amelynek eredményei azt mutatják, hogy a békés egymás mellett élés elvei fo­kozatosan a nemzetközi élet gyakorlati szabályává vál­nak. A politikai realitások arról tanúskodnak, hogy a fontos nemzetközi problémá­kat nem lehet megoldani a csődbe jutott erőpolitikával. Különösen vonatkozik ez a megállapítás Vietnamra, amelynek igazságos harcát internacionalista elveinkhez híven eddig is támogattuk, s a jövőben is támogatni fog­juk. Hisszük, hogy a vietna­mi kérdés békés megoldást nyer. Jaroszewicz miniszterelnök végül biztosította a szejm- képviselőket, hogy a kormány minden tőle telhetőt megtesz az ország 1971—1975-ös nép­gazdaság-fejlesztési tervének sikeres végrehajtása érde­kében. A CGT tárgyalást követel Sikert hozott a francia sztrájk Több millió dolgozó vett részt szerdán a CGT által kezdeményezett 24 órás sztrájkban, amely a legna­gyobb méretű megmozdulás volt Franciaországban 1968 óta. A sztrájk nemcsak a fon­tosabb iparvidékeken éreztet­te hatását, hanem az ország valamennyi részén évek óta nem tapasztalt nagy szám­ban vett részt abban a fran­cia dolgozók valamennyi ré­tege. Bár a CTG csak 24 órás sztrájkra szólított fel, a moz­donyvezetők és a postások csütörtökön is tovább foly­tatták a sztrájkot és a vasúti közlekedésben csütörtökön is Nixon elnök Camp David-i nyaralójában kedden és szer­dán főleg belpolitikai prob­lémákkal foglalkozott és elő­készítette a kongresszushoz intézendő különleges üzene­tét, amelyben felkéri a tör­vényhozókat, hogy minél gyorsabban ratifikálják a ha­dászati fegyverrendszerek korlátozásáról a Szovjetunió­val aláírt szerződést. Miközben az amerikai kor­mányzat az első nukleáris korlátozási egyezmény életbe léptetését készíti elő, más vo­nalon teljes erővel megkezdte kampányát újabb fegyverke­zési programok beindítására. Laird hadügyminiszter szer­dán a haditengerészeti akadé­mia végzős hallgatói előtt mondta el, de nyílván a tör­vényhozóknak szánta azt az okfejtését, hogy a SALT-meg­csaknem teljesen szünetelt a távolsági forgalom. Különösen impozáns erő­vel jutott kifejezésre a milli­ós tömegek harci akarata azokon a nagyszabású tünte­téseken, amelyeket 150 fran­cia városban tartottak, s ame­lyeken összesen több, mint egymillió sztrájkoló vett részt. A CTG vezetősége a sztrájk befejezése után levelet inté­zett a miniszterelnökhöz és a munkáltatók szövetségének elnökéhez, javasolta, azon­nal kezdjenek a szakszerveze­tekkel komoly tárgyalásokat a dolgozók legfontosabb kö­veteléseiről. állapodást csak azért si­került elérni,' mért az Egye­sült Államok az elmúlt évek­ben fenntartotta katonai ere­jének színvonalát. Ezután so- katmondóan hozzátette, hogy az elnök, a vezérkari főnö­kök egyesített bizottsága és személy szerint ő maga is teljesen meg van győződve arról, hogy az egyezmények nem biztosíthatnak védelmet „súlyos kockázat” ellen az Egyesült Államoknak, ha a következő években nem foly­tatja „elrettentő” erejének fejlesztését. A Pentagon máris bejelen­tette, hogy 1,3 milliárd dol­lár megajánlását fogja kérn' a kongresszustól egy újfajta nagy hatósugarú rakétákkal felszerelt tengeralattjáró és egy új bombázógép kifej­lesztéséhez. BONN A nyugatnémet és egyipto­mi fővárosban csütörtökön egyidőben jelentették be, hogy a két ország ismét dip­lomáciai kapcsolatot létesí­tett egymással. A nagyköve­tek cseréjére a két külügy­minisztérium közleménye szerint a közeljövőben sor kerül. Az EAK és az NSZK kapcsolatai hét évvel ezelőtt szakadtak meg. RIGA Joszip Broz Tito jugoszláv államelnök, a JKSZ elnöke a kíséretében lévő állami és pártvezetőkkel, valamint Andrej Kirilenkóval, az SZKP KB Politikai Bizott­ság tagjával és a Központi Bizottság titkárával együtt csütörtökön a délutáni órák­ban Rigából visszautazott Moszkvába. LENINGRAD Svéd hadihajóraj érkezik csütörtökön hatnapos látoga­tásra a leningrádi kikötőbe. A raj egy aknarakóból, két torpedórombolóból és két tengeralattjáróból áll. Pa­rancsnoka Kirkegaard ellen­tengernagy, a svéd haditen­gerészeti erők partvédelmi flottájának főparancsnoka. Június 26-án egy szovjet ha­dihajóraj viszontlátogatást tesz Stockholmban. PÁRIZS Chaban-Delmas francia miniszterelnök szerdán fo­gadta a Moszkvai Városi Ta­nács Végrehajtó Bizottságá­nak elnökét, Vlagyimir Pro- miszlovot. Moszkva polgár- mestere a francia főváros tanácsának meghívására ér­kezett Párizsba. Beszélgeté­se Chaban-Delmasszal me­leg, baráti légkörben zajlott le. A Pentagon mesterkedése Inéig—Pakisztán A „lassított csúcs66 India és Pakisztán veze­tői, Indira Gandhi és Bhutto csúcstalálkozóra készülnek. Az időpont azonban halasz­tódik. Bhutto május 29 és június 10 között közel-ke­leti és afrikai körútra in­dult. Már ez lehetetlenné tette az eredetileg kitűzött időpont betartását. Indira Gandhi, aki mind nemzet­közi szempontból, mind bel­politikai — és hozzátehetjük: morális — tekintetben jóval erősebb helyzetben van, jú­nius második felére irányzott elő egy külföldi látogatásso­rozatot. (Ennek keretében Magyarországra is ellátogat.) Ilyen körülmények között legfeljebb június utolsó nap­jaiban kerülhetne sor az In­dira Gandhi—Bhutto talál­kozóra. Ami Bhutto és a pakisztá­ni kormány magatartását il­leti, idegességük és kapkodá­suk voltaképpen érthető. A pakisztáni állam a második világháború után létrehozott formájában összeomlott és hajdani keleti tartománya, Bangla Desh néven önálló, s Indiával baráti kapcsolato­kat fenntartó államot alkot. Ez a Hindusztán-félszigeten teljesen megváltoztatta a stratégiai és hatalmi erővi­szonyokat. India a szubkon­tinens egyértelműen vezető hatalma lett és kétfrontos fe­nyegetettsége megszűnt. India az új erőpozíciók birtokában teljes nyugalom­mal néz szembe egy ésszerű indiai—pakisztáni kiegyezés távlataival. Teljesen más a helyzet a Bhutto-rendszer szemszögéből nézve. A pa­kisztáni rezsimet ért kataszt­rofális vereség fellobbantot- ta a belpolitikai, sőt a tör­zsi nézeteltéréseket is. A maradék-Pakisztánban Bhut­to joggal tart attól, hogy ha ilyen helyzetben ésszerű ki­egyezést hoz létre Indira Gandhival — akkor ennek esetleg katasztrofális belpo­litikai következményei lehet­nek. Ez az aggodalom és idegesség tükröződött Bhutto közel-keleti és afrikai kőrút­jában is. Nyilvánvalóan ar­ra számít, hogy az utazás so­rán látványos támogatást szerez elsősorban a mohame­dán országoktól az indiai miniszterelnök-asszonnyal tervezett találkozó előtt. Voltak azonban a Pakisz­tánban uralkodó politikai bi­zonytalanságnak más, veszé­lyes fizikai tünetei is. Május folyamán (főképpen a hónap első felében) pakisztáni csa­patok több mint ötvenszer sértették meg a kasmíri fegyverszüneti vonalat. Az indiai visszhang rendkívül tartózkodó volt és hangsú­lyozta, hogy a határinciden­sek közül jó néhány a helyi parancsnokok agresszivitá­sának tudható be. Volt azonban néhány nagyobb szabású összecsapás is, amellyel kapcsolatban Uj­Delhiben olyan véleménye­ket hangoztattak, hogy azok nem bontakozhattak volna ki a pakisztáni kormány tu­domása, illetve hozzájárulá­sa nélkül. Felmerül természetesen a kérdés: mi lehet mindennek a célja. A szakértők többsé­ge arra mutat rá, hogy Bhuttónak rendkívül kevés hatásos „adúja” van a vitá­ban. A tervezett csúcstalál­kozó egyik leglényegesebb kérdése ugyanis a Bengália területén foglyul ejtett pa­kisztáni katonák szabadon engedésének és a bengál ál­lam elismerésének problémá­ja. A jelek szerint India csak akkor hajlandó a hadi­foglyokat szabadon bocsáta­ni, ha Bhutto elismeri a Bengál Népi Köztársaságot. Bhutto viszont azt követeli: Bengália kormánya — a hi­vatalos elismerés előtt — mondjon le arról a szándé­káról, hogy a hadifoglyok nagy csoportjait az ismert, véres terrorakciók miatt há­borús bűnösként biróság elé állítsa. Bhutto számára ennek a kérdésnek a jelentősége messze túlterjed az „elisme­rés kontra hadifoglyok” egyenleten. Ha ugyanis a pakisztáni vezető beleegye­zik, akár hallgatólagosan is, a perek megtartásába — ak­kor óhatatlanul összeütkö­zésbe kerül saját hadseregé­nek vezetőivel. (Egy jellemző példa: Tikka Khan, a hajda­ni Kelet-Pakisztán katonai kormányzója, akit a véreng­zésekért a legközvetlenebb felelősség terhel — ma a pa­kisztáni állam hadseregének főparancsnoka.) Mindebből kitűnik, hogy a jelenlegi pakisztáni kormány — politikai-taktikai szem­pontból — érdekelt a Bhutto —Indira Gandhi csúcstalál­kozó halogatásában, vagy éppen kudarcra ítélésében. A kiegyezés ugyanis a hadse­reg és a Bhutto-kormány nyílt konfliktusához és ez­zel a belső feszültség rob­banásszerű kiéleződéséhez vezethet. Minden bizonnyal ez a taktikai szándék diktál­ta a kasmíri fegyverszüneti vonal sorozatos megsértését. Az indiai—pakisztáni kap­csolatok alakulásának ezek a legújabb eseményei arra mutatnak, hogy bár történel­mileg a Hindusztán-félszi­geten lezajlott nagyszabású stratégiai-hatalmi változá­sok megkönnyitik egy indiai —pakisztáni kiegyezés létre­hozását, a gyakorlatban azonban még igen sok aka­dályt kell legyőzni, s a tény­leges megállapodásig hosszú, feszültségekkel és esetleg konfliktusokkal is terhelt időszakra kell számítani. Hatvani Dániel: Cíöre megfontolt özénél ékkai DOKUMENTUM REGÉNY 28. ...Arra ébred, hogy az any­ja megrázza a vállát. Nyögve, félig csukott szemmel ül fel, fél órája, hogy hazaérhetett. — Keres egy fiú, menj már ki. De el ne próbálj szökni... — mondja az asszony. — Ki­csit Robi miatt is nyugtalan, hogy nem jött haza, de hát talpraesett gyerek, biztosan talált munkát és már benn is maradt valami szálláson. A fiú tántorogva megy ki, az ital most dolgozik benne a legjobban. A kapunál nagy nehezen felismeri Horváth Zolit. — Mi van? — Van ko­csi, gyere németbe. — Ho­mályos foszlányokban rémlik fel benne a három nap előtti beszélgetés... Hogy majd va­sárnap, meg majd taxit lopnak... Különben is, hülye duma az egész, úgy sem mer­né megcsinálni Meg nincs is kocsi a kapu előtt, Horváth csak linkel. Aztán csak any­nyit mond: — Ne marhás- kodj, itthon vannak anyá- mék. Gyere át reggel, majd beszélünk a dologról... Horváth Zoltán egyedül megy vissza a kocsihoz. El­mondja, mi van. A másik le­gyint, megfordul. Átmennek Izsák központján. Ekkor Zoli váratlanul megszólal: — Te Robi, mennyi idő alatt ér­nénk vissza Ágasra? — Mi­ért? — kérdi amaz megütköz­ve. — Megpróbálnánk még egyszer... Arankáékat. — Ro­bi lassít, lehúzódik az út szé­lére... — Itt a kocsi, menj át, ha akarsz. — Ideadnád? — Ne hülyéskedj öregem — gyorsít, majd újra direktbe kapcsol —, így is kimentünk az időből. Már valahol a Du­nántúlon kellene járnunk. Horváth Zoltánra iszonyú súllyal nehezedik a tudat kö­déből kibontakozó felismerés: nincs Aranka, nincs pénz, nincs banda, csak egy halott van, meg ez a kocsi. Meg a bizonytalanság. Meg Robi... Ha nem szorította vojna olyan sokáig a sofőr nyakát. Arra gondol, hogy ki kellene szállni és elbujdosni. Telje­sen mindegy, hová. Az a lé­nyeg, hogy önmaga elől me­nekülhessen. De már nincs hová mene­külni. Menni kell, robogni a Warszawával. Robi már a be­tonúton hajt. Megdőlt fákat pásztáz a reflektor. „Ha lé­tezne a banda, fel sem ven­ném az egészet.” Azok már csináltak ilyet, nem is egyet... Gondolataiba belefáradt. Le­begésfélét érez, a tarkója sem fáj. Az elmúlt órák ese­ményei lassan a mélybe hal­lanak. Róbert azt veszi észre, hogy társa feje oldalt hanyatlott és egyenletesen szuszog. Megve­tően pillant rá. „Ez rántott bele engem ilyen buliba... Hülyeség volt, improvizáció. Ha ezt én tervezhettem volna meg...” Fülöpszállás és Solt között. a Kígyós-csatornánál eszébe jut a hulla. Lábát leveszi a gázról... Azt út mellett sűrű nádas. De aztán megint gázt ad. mert fel tolul agvában s nyári kirándulás: amikor Il­lés Pistával visszafelé jöttek, futó zápor kapta e). őket ezen az útszakaszon, s hogy bőrig ne ázzanak, beszaladtak az őriiázikóhoz. Két perc sem telt el, máris jött a halőr, s nagyon tudakolta, van-e hor­gászfelszerelésük... Most is épp úgy előjöhetne. Solt... Bekapcsolja a taxi­órát, városira, s amikor el­hagyja a helységet, túrára. Feltűnik a Duna menti erdő­ség.... Itt is ki lehetne rakni, de hátha éjszaka cirkálnak az erdészek, méghozzá puskával a vállukon... Még azt hinnék, hogy orvvadászok, vagy ilyes­mi. Átmegy a kis hídon. A nagy híd előtt lassít, lehúzódik, megáll. Oldalba löki társát: — Ébresztő... — Az csodálko­zó szemekkel pillant körül, megkérdi, mi van. — Nézzük meg merre menjünk. — Zoli a térképre pillant, ujjával kö­veti a pirosra rajzolt útvona­lat: Dunaújváros, Székesfe­hérvár... Nem jó, mondja Ro­bi, kerülni kell a nagyobb helyeket. Megállapodnak, hogy Cece és Enying f,elé mennek. Dunaföldváron nem talál­ják az elágazást. Egy széles utcán bukdácsolnak alá, s fel, végre feltűnik egy idős há­zaspár, az megmondja: men­jenek ki a 6-osra, fordulja­nak jobbra, satöbbi. Amikor megtalálják az utat és ráfor­dulnak, megállnak, hogy új­ból megnézzék a térképet. Robi indul, egyesbe kapcsol, de onnan sehogyan sem jön ki a váltó. — Kiszállok, te meg ülj ide, kuplungolj és próbálj kapcsolni. — Felhajt­ja a motorház tetejét, zseb­lámpával nézi a sebességváltó rudját. Semmi... Robi ideges, amiért újabb értékes percek múlnak el hiába... Kiküldi Zolit, hogy nézegesse, tapo­gassa ő is a vasat. Nagy rú­gással lenyomja a tengely]>.o- csolót, a váltó simán átbillen. HOLTTEST A FENYŐ ALATT Átmennek Cecén. Előbb csak kis piros fény látszik az út tengelyében, aztán a le­csukott sorompó is. Megáll­nak. Robi egyszerre csak azt veszi észre, hogy megkoccan a mellette lévő ablaküveg. Igazoltatás — dermed meg benne a gondolat, de mielőtt az igazolványokért nyúína, higgadt mozdulatokkal lehajt­ja az ablakot és látja, hogy egy ötven év körüli bajuszos arc tekint rá. És még meg is szólal: — Ne haragudjanak már, de merrefelé mennek? — Robi fellélegzik: ez utas lesz. Tettetett közönnyel mondja: Enyingre. — Nagy­szerű, akkor átmennek Me- zőszilason. Nem vinnének el? — Hüvelykujjával Robi a tár­sa felé mutat: — Ha az uta­som megengedi... Zoli hümmög valamit, az ember — testes, tagbaszakadt, kalapos férfi — máris beül a „vezető” mögé. Maga mellé teszi fekete műbőrtáskáját. Elrobog a tehervonat, a so­rompó felemelkedik... Kes­keny, döcögős az út, sok ka­nyar van. Az ember nagyokat szusszant kedélyeskedik, han­gosan és folyvást beszél. Er- revalósi lehet, mert arról cseveg, hogy hívják a dom­bokat, a dűlőket, mi volt itt, meg ott húsz éve, ötven éve, száz éve. Robi figyel is rá, meg nem is. A kocsivezetés is nehezebb errefelé, meg az­tán ez a szöveg most igazán nem érdekli, de ha nem szól, gyanús lehet. Ezért közben ilyeneket mond: — Ja... Mi a fene... Ki gondolta volna... — Zoli igazán beszélgethetne vele, de meg sem szólal. (Folytatjuk^

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents