Kelet-Magyarország, 1972. június (32. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-04 / 130. szám

S oldal KELET - MÁ^? A R ORSZÁS 1972. június C HÉTFŐ: Szovjet—amerikai közös nyilatkozat a két ország kapcsolatainak alapelveiről. KEDD: Fidel Castro megkezdi magyarországi lá­togatását. — Kormányalakítási tárgyalások Olaszországban. SZERDA: Nixon elnök Varsóba érkezik. — A NATO- tanács bonni ülésszakának záróközlcmé- nye. CSÜTÖRTÖK: A szovjet vezető párt- és állami szervek a moszkvai csúcstalálkozót értékelik. — Nixon beszéde az amerikai törvényhozás­ban. PÉNTEK: Brüsszelben megnyílik az európai népek fóruma. — Feszültség Izrael és Libanon között a Tel Aviv-i merényletet követően. SZOMBAT: A Nyugat-Berlin ügyében kötött négy­oldalú megállapodás aláírása. — Súlyos harcok Dél-Vietnamban, Kontumnál és An Locnál. „Forróak voltak ezek a má­jus végi napok, időnként nyugtalanít — lehűlésekkel, néha fagyokkal, de végered­ményben győztek a tavaszi áramlatok...” Nem, ne gon­doljon tévedésre az olvasó: külpolitikai kommentárt és nem meteorológiai jelentést idézek. Jurij Zsukov, az egyik legismertebb szovjet hírma­gyarázó summázta eképpen a helyzetet, amikor a moszkvai televízió képernyője előtt — egy amolyan fórum jellegű műsor keretében — ß nézők kérdéseire válaszolt, Az elmúlt napok hosszú időre meghatározó jelentősé­gű eseménye a moszkvai csúcstalálkozó volt. A külön- tudósítók a matematika esz­közeit is igénybe vették en­nek az igazságnak alátámasz­tására. Kiszámították például, hogy a szovjet és amerikai vezetők negyvenegy órát és ötvenhárom percet töltöttek együtt s ebből húsz óra hu­szonkét percet vettek igény­be a kimondottan munkaülé­sek. Ezúttal valóban háttérbe szorultak a protokolláris kül­sőségek, a lényeg az intenzív és tárgyszerű tanácskozások­ra tevődött. A Szovjetunió és az Egye­sült Államok vezetőinek ed­digi legkiadósabb eszmecse­réje nemcsak általában javí­totta a légkört, hanem hét konkrét megállapodásban is realizálódott, beleértve az el­ső SALT-egyezményt. (Megint egy kis számtan: az elmúlt másfél évtized alatt tizenhat kétoldalú egyezmény született szovjet—amerikai viszony­latban — ebből hét most Moszkvában.) Szeretném kü­lön felhívni a figyelmet a két ország kapcsolatainak alapel­veit rögzítő tizenkét pontos elvi nyilatkozatra, amelynek első és legsarkalatosabb meg­állapítása, hogy korunkban nines'más reálisan járható út, mint a békés egymás mellett élés. A Szovjetunió ezt nem mostantól vallja, a koegzisz- tencia lehetőségeit és szüksé­gességét maga Lenin fogal­mazta meg. A moszkvai tárgyalások so­rán, több kérdésben, csupán az egyet nem értést lehetett megállaoítani. Az indokínai válsággóc felszámolásában nem juthattak előre: a Szov­jetunió változatlanul szolidá­ris a vietnami, laoszi, kam­bodzsai hazafiak hősi harcá­val. míg Washington folytat­ja Thieu-nek és több csatló­sának támogatását. Az indo­kínai megoldást az amerikai­aknak Párizsban kell keres­niük az ottani négyhatalmi tárgyalásokon s egy politikai rendezés alaDjául csupán a DIFK terve szolgálhat. A csúcstalálkozó, a jelek szerint, jótékony hatást gya­korol az európai kibontakozás meggyorsulására. A ratifiká­ció után aláírásra került a Nyugat-Berlin ügyében kö­tött négyoldalú megállapodás is. Megnyílt tehát az út az összeurópai biztonsági érte­kezlet felé. Első ízben nyilvá­nított pozitív álláspontot a NATO miniszteri tanácsa: bonni ülésszakán a korábbi sárgával szemben zöldre vál­totta a lámpát. Úgy tűnik, hogy még ősszel valószínűleg közvetlenül a novemberi ame­rikai elnökválasztás után megkezdődhetnek Helsinki­ben a többoldalú előkészítő megbeszélések. Emlékeztet­nénk az olvasót, hogy a buda­pesti felhívás harmincnyolc hónapja hangzott el, vagyis egy több mint háromeszten­dős harc vezetett eredményre. Hosszú előkészítő munká­latok után a hét végén Érüsz- szelbe sereglettek kontinen­sünk számos országának kép­viselői, hogy minden eddigi békemegmozdulásnál széle­sebb körben kinyilvánítsák véleményüket. Az európai biztonság elsőrendű magyar nemzeti érdek is, ez jut kife­jezésre abban, hogy Európa több más vezető államférfié­val együtt Kádár János is kö­szöntötte a brüsszeli közgyű­lést. Nemzetközi kapcsolataink további megélénkülése ter­mészetesen elsősorban itthon tükröződött: nagy érdeklődés kíséri Fidel Castro látogatá­sát hazánkban s már bejelen­tették az egyik következő ma­gas rangú vendéget: . Indira Gandhi kormányfőt. Rohan az idő, hétfőn lesz öt éve a legutóbbi közel-kele­ti háború, „kirobbanásának. Egyelőre 1827 nap sem volt elegendő a hatnapos csata kö­vetkezményeinek felszámolá­sára... Egy viszonylagosabb eseménytelen szakasz után is­mét éleződni látszik a közel- keleti konfliktus. Izraeli rész­ről Libanonra összpontosítják a tüzet, kölcsönösen riadóké­szültséget rendeltek el, határ­sértések történtek. A feszült­séget a japán merénylők vé­res ámokfutása okozta a Tel- Aviv-i repülőtéren: a szélső­séges gerillaakciók, mint már annyiszor, nem megoldást je­lentenek, hanem újabb kon­fliktusokat. A közel-keletre irányította a figyelmet az ira­ki olajállamosítás is, olyan folyamat megindulásának le­hettünk tanúi, amely erősít­heti a haladó arab rendszerek antiimperialista arculatát. Réti Ervin Hatvani Dániel: Cinre megfontolt DOKUMENTUMREGÉNY 24. Róbert, tudatának felületén bár, de megérzi, számukra ve­szélyessé válhat a helyzet, ha ujjai nem képesek megka­paszkodni... Egy vastag, lihe­gő figurát lát maga előtt, aki kapálódzik, mint valami nagy bogár. — Zoli, fogd le a ke­zét! — kiáltja a másiknak fojtott hangon. Az máris a so­főr jobb kezébe kapaszkodik, miközben lába szüntelenül jár, mint a cséphadaró, a so­főr ágyékától a fejéig... A főj toga tót már nem érdekli, hogy a zakó elejének hátra- húzásával alkalmazza a csel- gáncsos fogást, annál is in­kább, mert arra kell koncent­rálnia, nehogy hátra csússzon a sofőr, már szinte felemel­kedett a támlára, és akkor a puszta súlyával is fölénybe kerülhet. Egy pillanatra arra gondol, ha így lesz, kiugrik, de ezt most véghez kell vin­ni, a pénzért mindent, és tér­dét nekitárnasztja a sofőr há­tának, s immár mindkét ke­zével szabadon fojtogat. A sofőr száját kiáltásnak szánt suttogás hagyja el: „Na, elég már fiúk”, de a szorítás nem enged. — „Segítség” — ez már még halkabb, s nemso­ká lelankad a keze is, ernyed minden tagja, már Zoli sem rugdossa, kiszáll vagy mit akar, a hátsó ajtónál mond valamit... Igen, az ágasi fiú hátramegy, megnézni, nyit- va-e a csomagtatró, és csak­ugyan, nyitva van, de Robi még mindig fojtogat, elszá- nással és szenvedéllyel. — Hagyd már abba, elernyedt! — mondja neki, s Robi csak akkor eszmél, csakugyan, ez már ártalmatlan. Émelyegve és lihegve szál) ki. Ez idáig megvolna... Zoli serénykedik, a testet egyma­ga húzza ki a jobb oldali aj­tón és apró huppánással el­fekteti a kocsi oldalánál. Ro­bi szórakozottan nyúl a slusz- kulcsért — a karikáról lefi­tyeg még egy másik, biztosan az ajtóké —, zsebrevágja. Keveset beszélnek, egy-két tőmondatot váltanak csak. így is értik egymást, hiszen szö­vetségesek. Robi a vállánál fogja a testet, Zoli a lábánál. Cipekednek. Zoli a másik mellé lép, együttes erővel emelik a sofőrt a csomagtar­tó széléhez. Kis lámpa vilá­gítja meg a csomagtér belse­jét: oldalt pótkerék, táska, szerszámok, szerelőlámpa, narancssárga műanyag vödör. A sofőr felsőtestét beemelik, utána a lábait is. Az embert arcával befelé fordítják. Lá­bakkal felhúzva is csak nehe­zen fér. Robi a sofőr zakójá­nak belső zsebéből vastag bőrtárcát vesz elő, megtalálja benne a jogosítványt, meg a többi igazolványt. Ez a lé­nyeg. Nagykabátját leveti, hi­Aláírták a nyugat-berlini négyhatalmi egyezményt A nyugat-berlini Potsda­mer strassén, a volt szövetsé­ges ellenőrző tanács épületé­ben szombaton délben pont­ban 12 órakor a négy hata­lom külügyminisztere aláír­ta a tavaly szeptember 3-án parafáit négyhatalmi egyez­ményt. Ezzel a ténnyel az egyezmény azonnal életbe is lépett. Kollégáit Rogers amerikai külügyminiszter, mint ven­déglátó vezette be a terembe, hiszen az aláírás Nyugat-Ber­lin amerikai övezetében tör­tént. öt követte Gromiko szovjet, Douglas-Home angol és Schumann francia külügy­miniszter. A külügyminiszterek alá­írásukkal látták el az egyez­mény négy hivatalos példá­nyát, amelyek közül egy orosz, egy francia és kettő angol nyelvű. Az aláírás után először Maurice Schumann francia külügyminiszter emelkedett szólásra, őt követte Gromiko, majd Douglas-Home és végül Rogers mondott beszédet. Ezután a nagykövetek kéz­fogással fejezték ki jókíván­ságaikat egymásnak az elvég­zett eredményes munkával kapcsolatban. A külügyminiszterek kísé­retében jelen voltak azok a nagykövetek is, akik annak idején a tárgyalásokat vezet­ték: Pjotr Abraszimov, aki jelenleg a Szovjetunió pári­zsi nagykövete, továbbá K. Rush, az amerikai hadügy­miniszter-helyettes, aki ta­valy szeptemberben még az Egyesült Államok bonni nagykövete volt, valamint Jackling és Sauvagnargues, Anglia, illetve Franciaország bonni nagykövete. Megjelent M. Jefremov, a Szovjetunió jelenlegi NDK-beli nagykö­vete is. ★ Szombaton délben 12 óra­kor — egyidőben a nyugat­berlini négyhatalma megál­lapodás aláírásával — Bonn­ban ünnepélyesen kicserélték a szovjet—nyugatnémet szer­ződés ratifikáeiós okmányait. Ezzel a szerződés hivatalosan is életbe lépett. Az okmányokat a szövetsé­gi külügyminisztérium ülés­termében — Walter Scheel külügyminiszter jelenlétében — Valentyin Falin, a Szovjet­unió bonni nagykövete és Paul Frank nyugatnémet kül­ügyi államtitkár cserélte ki. Az eseményről — amelyen a két fél képviselői méltatták a megkötött szerződés fontos­ságát — a nyugatnémet tele­vízió közvetítést adott. Szombat délután került sor hasonló keretek között a len­gyel—nyugatnémet szerződés ratifikációs okmányainak a kicserélésére is. A két szer­ződés ratifikációs okmányait Heinemann szövetségi elnök még a kora délelőtti órákban aláírta. Az NSZEP Politikai Bizottsága és az NDK minisztertanácsának nyilatkozata A Német Szocialista Egy- ségpúl'í Politikaj, Bizottsága és a Német Demokratikus Köztársaság minisztertanácsa közös nyilatkozatot tett köz­zé a Nyugat-Berlinre vonat­kozó négyhatalmi megálla­podás záró jegyzőkönyvének aláírása alkalmából. A nyi­latkozat az aláírást „törté­nelmi jelentőségű aktusnak” minősíti, s hangsúlyozza, hogy a megállapodás ér­vénybe lépése „nagy jelentő­ségű az európai feszültség- csökkentés és biztonság szempontjából”. A megálla­podás érvénybe lépése a Szovjetunió és a többi szo­cialista ország állhatatosan folytatott békés együttélési politikájának jelentős sike­re. „Nyereség mindazoknak, akik érdekeltek az európai biztonság szavatolásában, akik állást foglalnak amel­lett, hogy Európát a tartós szén ha bárhol megállnak, gyanús lehet, hogy a taxis nagykabátban van. Szerepébe kezdi magát beleélni, s ebből csak egy pillanatra zökkenti ki társa, aki a sofőr hasát ta­pogatja, s közben ezt mond­ja: — Te, ez már nem léleg­zik. Meghalt volna? — Robi nem válaszol. Idegesen ta­pogatja a zsebeit, többször benéz előre, a műszerfalra is. Ezt mormogja: — Hol a francba lehet a sluszkulcs? — Zoli tanácstalan. Nyulkálnak az ajtózsebben, előkerül egy zseblámpa is, ennek fényénél keresik a füvön az indítókul­csot. Nincs... Végül Robi a nagykabátja után kap, tény­leg, annak a zsebébe tette... Rácsapja a csomagtartó fede­lét. — Gyerünk innen mi­előbb! — Beülnek, Robi in­dít, mennek tovább a dűlő- úton, fordulót kér fenek. A TAXI ELAKAD Fél kilométer után az út derékszögben ágazik kétfelé. Annak az útnak az egyenes folytatása, amelyen ők jöttek, már a Hajagos-tanya bejáró útja. De ezt csak ír ve­szik észre, miután ráhajtot- tak. — Engedj oda, — mondja Zoli, majd én megfordulok. (Folytatjuk) béke kontinensévé változ­tassák, akik a fontos nem­zetközi problémák reális alapon történő megoldásáért küzdenek.” A nyilatkozat nagyra érté­keli a Szővejtunió építő po­litikáját, amelynek „döntő szerepe volt a Nyugat-Ber­linre vonatkozó négyhatalmi szerződés létrejöttében”. A Szovjetunióval tartott kon­zultációk és az álláspontok egyeztetése révén az NDK szintén jelentős mértékben járult hozzá a Nyugat-Ber­linre vonatkozó megállapo­dás létrejöttéhez. A négy­oldalú megállapodás és a hozzájuk csatlakozó egyez­mények nemzetközi jogi ér­vénnyel erősítik meg az NDK törvényes érdekeit és szuverén jogait. A három nyugati hatalom a megálla­podásban első ízben ismeri el az NDK-t szuverén állam­ként, első ízben ismeri el az NDK felségjogait a meglévő határok felett. A Szovjetunióval és a Lengyel Népköztársasággal kötött szerződések ratifiká­lása révén, amelyek megerő­sítik a fennálló európai ha­tárok, mindenekelőtt az NDK és az NSZK közötti határoK sérthetetlenségét, le­hetségessé vált a Nyugat- Berlinre vonatkozó négyha­talmi megállapodás érvény­be lépése. Ezzel létrejöttek az ahhoz szükséges nemzetközi jogi feltételek, hogy tör­vényerőre emelkedjenek az NSZK és Nyugat-Berlin kö­zött az NDK felségterületén át lebonyolódó tranzitforga­lomra vonatkozó NDK— NSZK önálló megállapodás és az NDK kormánya, vala­mint a nyugat-berlini szená­tus között létrejött egyezmé­nyek. A nyilatkozat hangsúlyoz­za : „Az NDK kész arra, hogy az NSZK-val véleménycserét kezdjen a normális kapcso­latok megteremtéséről és az ehhez szükséges nemzetközi jogi érvényű egyezmények megkötéséről.” A nyilatkozat kifejezi azt a meggyőződést, hogy e „véleménycserék so­rán, az államok szuverén egyenjogúságának nemzet­közileg elismert elvének alapján, építő megoldást le­het találni”. KOMMENTÁR Ötödik évforduló Az 1967-es izraeli agres­szió ötödik évfordulójának előestéjén, a moszkvai csúcs- találkozót követően Brezs- nyev és Nixon tárgyalásairól közös közleményt adtak ki, s ebben mind a Szovjetunió, mind az Egyesült Államok le­szögezte álláspontját a Közel- Kelet problémáiról. A két nagyhatalom megerősítette: támogatják a közel-keleti kérdésnek a Biztonsági Ta­nács 242. számú határozata értelmében történő békés ren­dezését. Megállapították, hogy élő kell segíteni Jar­ring nagykövet missziójának sikerét. Hangsúlyozták, hogy az ENSZ-főtitkár közel-keleti megbízottjával együtt kell működni. Késznek nyilatkoz­tak betölteni szerepüket a közel-keleti békés rendezés elérésében. „A Szovjetunió és az Egyesült Államok véle­ménye szerint — hangsúlyoz­ta a közös közlemény — az ilyen rendezés létrejötte meg­nyitná a közel-keleti helyzet normalizálásának távlatait, és lehetővé tenné egyebek kö­zött a további lépések meg­vitatását a közel-keleti hábo­rús helyzet enyhítése céljá­ból.” A két nagyhatalom közös nyilatkozata lényegében meg­erősíti a Szovjetuniónak azt az álláspontját, amely mindig is a közel-keleti probléma po­litikai rendezését sürgette a Biztonsági Tanács emlékeze­tes határozata alapján. Ez a határozat a békés rendezést irányozza elő, mégpedig úgy, hogy Izraelnek ki kell üríte­nie a megszállt arab terüle­teket, az arab országoknak pedig békeszerződést kell köt- niök Izraellel. A Jarnng- misszió feladata éppen az volt, hogy ezt a békés rende­zést segítse elő. Kérdés, hogy az első ame­rikai álláspontot a gyakorlat­ban követik-e megfelelő tet­tek, s ha igen, milyenek. Washington eddig ugyanis szavakban szintén elfogadta a Biztonsági Tanács határoza­tát, valójában azonban min­den támogatást megadott a határozattal szembeszálló Tel Avivnak. Az egyiptomi sajtó üdvö­zölte a moszkvai elvi nyilat­kozatot, mint lehetőséget ar­ra, hogy a közvetítő kísérle­tek kudarca után a politikai rendezés ügye mégis elmoz­dulhasson a holtpontról. „Megmentették a Biztonsági Tanács határozatát és a Jar- ring-missziót — írta a Jour­nal d’Egypte. — Ez kétségte­lenül nyitás egy lehetséges békés megoldás felé. Kiút le­het a zsákutcából, a mozdu­latlanság állapotából.” A Jarring-misszió tizenhat hónapja egy helyben topog. Az ENSZ megbízottja ugyan­is nem kapott kedvező vá­laszt Izraeltől arra a memo­randumára, amely feltette a kérdést: hajlandó-e Izrael a megszállt arab területek ki­ürítésére? Nyilvánvaló, hogy Jarring csak akkor újíthatná fel misszióját, ha Izrael vég­re kedvező választ adna erre az alapvető kérdésre. A Jarring-misszió felújítá­sa tehát csak lehetőség, a vál­ság békés rendezése tovább­ra is csak óhaj. Más szavak­kal: noha a szovjet és az amerikai álláspontban bizo­nyos elvi közeledés volt ta­pasztalható, a gyakorlati po­litika síkján Izrael álláspont­jának módosulása még várat magára. Nem változott a helyzet a frontvonalakon sem, ahol a nem hivatalos tűzszü­net továbbra is bizonytalan; a hadseregek farkasszemet néznek egymással, s bármely incidens következményei be- láthatatlanok lennének. Jarring, aki egyébként Svédország moszkvai nagykö­vete, a két nagyhatalom csúcstalálkozója után remé­nyét fejezte ki megbízatásá­nak folytatására és sikerére. De nyilatkozatához arabul hozzáfűzte: Ins’AUah! Vagyis: ha Allah is úgy akarja! Hogy Allahnak mik a szándékai, nem tudhatjuk. A világ né­peinek, s elsősorban az érde­kelt népeknek azonban az az’ érdeke, s csak az lehet a cél­ja, hogy mielőbb megszűnjön a veszedelmes tűzfészek és létrejöjjön az igazságos béke a Közel-Keleten. Rudnyánszky István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents