Kelet-Magyarország, 1972. június (32. évfolyam, 127-152. szám)
1972-06-25 / 148. szám
Í9T2. Június 25. 9. oldd Lényeget láttató oktatást l Életének értelme a festészet Látogatóban a 81 éves Z, Ssalay Pál festőművésznél A magyar újságíróknak rendezett UNESCO-szemi- náriumon elhangzott egy előadás az információk cseréjéről, illetve arról, hogy az információs robbanás milyen nagy gondokat okoz világszerte. Ekkor mondta a világszervezet magyar kutatója, aki a Műszaki Fejlesztési Bizottság könyvtárának igazgatója itthon, Lázár Péter: „Korunk egyik legnagyobb tudományává az válik lassan, hogy az ember tudja, mit hol kell keresnie". A példák, amelyeket felhozott, bizonyították ennek igazságát. Mert az tény: ma már nincs az az elme, aki szaktudományának összes lényeges tudnivalóit tárolni tudná agyában. Az sem old meg semmit, ha a komputerek, mikrofilmek rögzítik a legfrissebb információkat. A felhasználónak egyrészt szüksége van az átfogó bibliográfiákra és egy különleges ismeretre: a szükséges anyag megkeresésének tudományára. Ezzel a gondolattal mutat Igen szoros rokonságot az a mondat, melyet az* MSZMP KB fogalmazott meg legutóbbi ülésén az oktatásüggyel foglalkozván. Ez így hangzik: A tudományostechnikai fejlődés mai szakaszában iskoláink csak úgy felelhetnek meg a társadat; mi követelményeknek, ha az alapvető ismeretek tanítására törekszenek, ha a ta- % nulok gondolkodását fejlesztve kialakítják a továbbtanulás igényét és képessé teszik őket a folyamatos önművelésre". Az egyszerűnek ható megállapítás a lényeget érinti. Hadat üzen az ostoba, lexikális ismereteket betápláló, gondolkodást száműző adatmagolásnak, annak az irreális álomnak, hogy bárki agya képes befogadni mindazt a tudnivalót, amit korunk kínál, sőt, követel. Az a cél, hogy az alapvető ismeretek képezzék az alapot, egyben lehetővé teszi azt is, hogy ennek birtokában bárki kutassa, keresse azokat a kiegészítő, modern adalékokat, amelyek egy-egy tudományág , megértéséhez, műveléséhez kellenek. Mert úgy hiszem, abban senki nem kételkedik, hogy az Árpád-házi királyok évszámainak tudása nem ad történelemszemléletet. A logaritmustábla bevágásától senki nem lesz matematikus, a képletözönt fejben tároló ember korántsem fizikus vagy kémikus. Az az oktatási módszer, amely mindent betáplál a fiatal fejébe, önmagában hordta, és hordja ma is a tudományok megutáltatását. A memoriternek bevágott sző. vegek, az évszámok, adatok nem az érdeklődést, az ösz- szefüggés keresésének vásvát ébresztették, hanem taszító- lag hatottak. Különben is: minek azzal terhelni az agyat, amit egy-egy jó kézikönyv már tartalmaz? Sokkal praktikusabb megtanítani. melyik kézikönyvben lelni rá az adatra és hogyan kell azt kikeresni. Világszerte arra törekszenek, hogy az információ- özönben való eligazodást tegyék könnyebbé. Természetes hogy a legmodernebb követelményt kell, hogy szolgálja oktatási rendszerünk is. Pártunk Központi Bizottsága tehát az oktatási intézmények elé nem egyszerű tananyagcsökkentési feladatot tűz, hanem ennél! sokkal többet: egy régi\ szemlélet elvetését, felcserélését a legűjabbra, a legkorszerűbbre. Nem vitás: a diák mindenre örömmel mond igent. Fiataljaink is érzik jó ideje, hogy rengeteg felesleges dolgot öntenek agyuKba. A nagyobb feladat azokra a nevelőkre hárul, akiknek mindezt meg kell oldaniok. Mert lényegesen könnyebb visszakérdezni évszámot, magoltatott szöveget, képletet. De nehéz úgy oktatni, hogy az alapvető ismeretek lényege váljék tudatossá, ez ébressze fel a diák érdeklődését, serkentse önálló munkára. És bizony, nagyon nehéz és felelősségteljes dolog ezt követően elbírálni a sok apró tényezőből kialakuló tudást is. A Központi Bizottság megállapításai tehát szemléletbeli és módszerbeli változtatásokat követelnek. Mindez elengedhetetlen az országos fejlődés és szellemi, tudományos élet szempontjából, de hasonló jelentőségű akkor is, ha azt nézzük : hogyan maradhatunk világszínvonalon, miként tarthatunk lépést a világméretű tudományos-technikai fejlődéssel. Mindebből látható: a fel-, adat megoldása, hatásának j értékelhetősége nem egykét hónap, de nem is egykét éven belül mérhető. Alapozás kell, elsősorban az oktatók körében, reflexek felszámolása, reform az általános iskolától a tanárképzésig. Megtanulni az összefüggés-keresést, a lényeg kibontását a sok értesülésből, következtetni gondolkodó módon, megtalálni mindazt az érvet és bizonyítékot, ami az igazság kimondásához kell. Nem két lábon járó lexikonokat kell az iskoláknak kibocsátaniok, hanem szilárd alapudású, kutatni akaró és tudó, nyugtalan agyú, érdeklődő fiatalokat. A tudományok napjainkban viharos gyorsasággal öntik az új felfedezéseket, ismereteket, elméleteket és gyakorlati megoldásokat, kérdéseket. A birtokunkba jutó információk haladvány- szerűen növekednek. Fogadni és rendszerezni kell ezeket, tájékozódni köztük és visszakeresni a lényegest. Ezt követeli a kor és erre hívja fel a figyelmet a párt is. A megvalósítás fontosságán vitatkozni kár lenne. Megkezdésével várakozni viszont bűn. A legmodernebb, a szocialista társadalom haladása, gyors fejlődése, sikere múlik ezen. Bürget Lajos Találkoztam egy emberrel, aki boldog. Ezt a kijelentést oly ritkán hallani valakitől, hogy önkéntelenül is kérdően nézek rá. Bólint, megerősíti amit mondott. Igen, határozottan jó a közérzete. A boldog ember Kibédi Ervin színművész, a Vidám Színpad tagja. Ahogyan beszélgetés közén kiteljesedik a kép az emberről, úgy erősödik bennem az a meggyőződés, hogy boldogságának egyetlen titka van: bátorsága. Le tudott mondani az annyira szeretett zenei pályáról — opera szakon végzett a Zeneművészeti Főiskolán —; a Vígszínházból, ahol jelentős prózai szerepeket játszott, át mert szerződni a Vidám Színpadra: meri vállalni — ha néha néha alkalmat adnak rá — a kabaré műfaj halálos el- 1 mségét: a csendet a néző téren. A Vidám Színpad-egyik ka báré műsorában, harsán' p rénok. csillogó flitterruhá! között, estéről estére egy parcellázott szántóföld dísz- letháttere előtt ott állt Kibédi Ervin, mint madár Kerékpáros művésznek is nevezik a 81 éves Z. Szalay Pált, aki nem hajlandó tudomást venni az idő múlásáról, fáradhatatlanul rója kerékpárján a nyíregyházi utcákat, a tanyabokrokat. „Nem telik úgy el nap, hogy ne festenék” — mondja. „Én nem érzem az éveket...” Ez a csendes dac, vagy inkább nevezzük kiegyensúlyozott munkatempónak, tükröződik az idős művész környezetén, ez jellemzi festményeinek arculatát is. Tűzoltó utcai otthona alkotóműhely, kis galéria, könyvtár, pihenőhely. Az udvar és a kert pedig egy minivilág, ahol a mi égtájunk növényein, virágain, fáin kívül az öt világrész háromszáz ritkaságszámba menő zöldje díszük. A sziklakért legértékesebb „lakója” a negyven évet megélt lombhullató japán fenyő, amiből alig van az országban. „Ahol jártam fiatal koromban, mindig hoztam magammal egy-egy friss hajtást, vagy néhány szem magot” — emlékezik a művész. A világjárás élő bizonyítékait őrzi a sziklakért, melyek egy kicsit a nagyvilágot is helyettesítik Z. Szalay Pálnak. Átfogható és körüljárható ez a minivilág, s akik nem ismernék a mestert, azok is képet alkothatnak természet- és világra- jonggsáról. Ez a világ két kézzel átfogható, erősen szűkül, de még mindig kimeríthetetlen, folytonosan megújuló arcú... S kerékpárral is beutazható. .. Jó ötven évvel ezelőtt vasparipák röpítették a lévai építőmester ösztöndíjasként külföldre került fiát a nagyvilágba. Nem nyílt egykönnyen számára a világ kapuja. Nyolcán voltak testvérek, négy fiú, négy lány. A jól festegető, rajzolgató fiúra már a középiskolában felfigyeltek a tanárai, bíztatták, segítették, ne hagyja elapadni a tehetségét. Mégis, először erdőmérnöknek készült. Az érettségin becsúszott gyengébb jegy számtanból, elvitte a fiatalkori álmot. S ez jelentette élete fordulópontját, egyre jobban vonzódni kezdett ijesztő. Szétfeszített karral, szánalmasan. Toprongyos külsején a közönség már- már nevetni kezdett, de a színész úgy nézett, hogy a készülő nevetés riadalommá vált. A madárijesztő megszólalt, kiderült róla, hogy ember, mégpedig a társadalom egyik legfélelmetesebb képviselője. Az, akit ha egyszer odaállítottak a maga posztjára, onnan el nem mozdítható. Van szeme, van füle,»lát, hall, de med egyik sem feladata, nem lát. nem hall, érzéktelenül végzi a rá kiszabott munkát. Dermesztő az ilyen „madái- ijesztők” hatalma, dermesztő csend honolt minden alkalommal a nézőtéren — mert ugyan kinek az életét nem keserítették már meg az ilyen hivatalukat jól ellátó műemberek? Jó érzés volt hallani a távolból közeledő traktor dübörgését, amely végre legalább a színpadon, képzeletben, az az ecsethez. De az út nem volt nyílegyenes. Előbb az érettségi után két év alatt tanítói oklevelet szerzett. A nemzet napszámosa akart lenni, s jó ötven évig szolgálta is hivatását, nyugdíjazásáig. De közben történt valami. S ez a valami nem volt jelentéktelen. A tanítóképzős évek után tanárai biztatására érzett magában annyi erőt, tehetséget, hogy jelentkezett a Képzőművészeti Főiskolára. Ösztöndíjasként felvették; Réti István, Révész Imre, Stróbl Alajos, Szinyei Mer- se Pál voltak a tanítómesterei. Nagy megtiszteltetés, életre szóló élménye volt, amikor a legtehetségesebb művész jelöltek között kikerülhetett Rómába, a Kollégium Hungaricum hallgatójaként. Ekkor röpítették azok a bizonyos vasparipák Itália földjén a Dolomitoktól Szicíliáig, ugyanis rövid ott- tartózkodása után megnyerte Firenze város festménypályázatát egy magyar témájú képével. A díj körutazás Olaszország csizmaalakú földjén... összecsapódó függöny mögött eltüntette a fölu színéről a ■madárijesztőt. Kibédi Ervin elmondja, hogy amikor ezt a szöveget megkapta Peterdi Páltól, megcsókolta érte örömében. És azt is bevallja, hogy •azért az első percek idegfe- szítően nehezek voltak. Akkor is, amikor a madárijesztőt játszotta és az újabb kabaréműsorban is, amelyben egy Karinthy-monológot mond el. A közönség viccet vár és ha ehelyett gondolkodásra kényszerítik, megzavarodik. Minden este külön meg kell küzdeni nemcsak a sikerért,»hanem a trükk sikeréért is. Azért, hogy a közönség a váratlant elfogadja, az újat. De ő bízik a közönségben, akiről tudja, hogy mindenre, ami igazán jó — jól is reagál. Eddig még nem csalódott ebben a hitében. Ezért veti meg mélységesen azokat a kollégáit, akik visszaélnek a kö„Persze nemcsak utazgatás volt ez, hanem sok-sok tanulás is — meséli az idős művész. Itt ismerkedett meg a nagy olasz festőóriások alkotásaival. Ekkor kedvelte meg a freskófestészetet. Tanítómestere Lodoviko Fe- notti volt. Olaszországban végezte el a főiskola freskó szakát, festmény-restaurációt is tanult. Sok tapasztalattal, élménnyel tért haza. Első kiállítását 1917-ben Pesten a Nemzeti Szalonban rendezték. Később még alkalma nyílt összespórolni annyi pénzt, hogy beutazza Európa több országát. Utazott, festett. Olykor a turisták vásárolták meg az éppen friss képet, más alkalommal a kiállítások közönsége tisztelte meg művészetét. Alig van olyan ország, ahol ne lenne képe, magánosoknál, de több külföldi múzeum, a krakkói, a prágai, a bécsi képtárakban is van festnysnye. Itthon a legrangosabb helyen, a Szép- művészeti Múzeumban találkozhat a közönség egyik alkotásával. zönség bizalmával, olykor a maguk szórakoztatására iá tréfálkoznak a színpadon. Ezzel ugyanis megzavarják a nézőtéren 'ülőket, akik ilyenkor nem értik, hogy miért kell nevetni? Tiltakozik a könnyű műfaj meghatározása ellen? — Csak színészet van — mondja — és az igazi színésznek mindent el kell tudni játszani. Természetesen,' fizikai adottságainak lehetőségen bélül. Kollégáim aggódva figyelmeztettek hogy a Karinthy-monológ- nak nincs átütő sikere. Az igaz, de csönd van(l). s az is nagy dolog ám! Néhány műsorszámmal később a Hacsek és Sajót játszuk. Látja, ha a Hacsek és Sajónál is csönd van — akkor megbuktunk. Ilyen ez a mesterség. Nyáron ausztráliai túrné- ra indulnak, természetesen a Hacsek és Sajóval. — De a madárijesztőt ott Ám a világjáró művés» mégis itthon talált otthonra. A felvidékről a Nyírségbe telepedett, megpályázta ötven évvel ezelőtt a tanítóképző rajztanári állását. Öt évtizeden át tanított rajzot, sok tehetséges fiatalt indított el pályáján. Közben festett. Több ezer képet, melyek javát minden évben Nyíregyházán önálló kiállításon mutatta be a közönségnek. Művészi felfogását a régi hagyományos festészeti iskolák alakították feszessé, fegyelmezetté. Nagyon szigorú iskolában tanulta a művészetet itthon és külföldön, s talán ezért is vallja; a legforítosabb számára a biztos jó rajz és a szép színek. .. Frissen és gyorsan fest, mint mondta, nem szeret túl sokat „pepecselni”. A figurális dolgokat kedveli, nem híve az elvont, csak a művész számára érthető absztrakt festészetnek. Imádja a tájat, a természetet, de tájképein ott találjuk az embert, aki a legjobban érdekli, s akinek belső titkait egy életen át kutatja és igyekszik ecsetjével kifejezni. Z. Szalay Pál felvidéki születésű, de örök hűséget fogadott a Nyírségnek. Több mint öt évtizede festi a város és környékének sokszínű arcát, a tájat, az embert. A nyírségi embereknek fest. Mostani gyűjteményes kiállítása, amely június 20-án nyílt és július 10-ig látható a IV. sz. általános iskola dísztermében, az ötvenedik tárlata városában, Nyíregyházán. Külföldről, Francia- országból és Csehszlovákiából is hazakért néhányat a képeiből* erre az alkalomra, hogy. ez se maradjon ismeretlen a hazai közönség előtt. Az idős művész a közelmúltban kapta meg a „Szocialista kultúráért” kitüntetést, s amikor e sorok megjelennek, június 25-én ünnepli 81. születésnapját. Friss erőt, jó alkotókedvet kívánunk Z. Szalay Pálnak, hogy még sok festménnyel szerezzen örömet mindenkinek, akik szeretik a szépet, a tiszta, őszinte alkotásokat. Páll Géza is megcsinálom — teszi hozzá jelentősen. Izgalmas ki- * sérlet lesz, hogy egészen más társadalomban élő emberek hogyan reagálnak majd rá? Kibédi Ervinről köztudott, hogy ír is, otthonában egzotikus növényeket és madarakat tart és még számos más dologgal aktívan foglalkozik. Elmondja, hogy számára az igazi eszménykép Leonardo da Vinci, aki a legsokoldalúbb művész volt a földön. Majd egyik komoly szenvedélyéről, a szobrászatról, beszél, a párizsi Rodin múzeumról, ahol teljes napot eltöltött, s es élete egyik legszebb napjo volt. Kellemes nyári délután találkoztunk. Mégis különös mosollyal arról beszélt, hogy télen, amikor esik a hó, hideg és zimankó van oda- kinn, bent a lakásban nyílnak az orchideák, hajnalban dalolnak a pintyek, s ilyenkor úgy érzi, mintha valahol az Amazonas partján élne. Még sohasem jár1 Dél- Amerikában. László Ilona Egy ember, aki boldog WSLET-MA6YAR0RSZÄ«» — VASÁRNAPI MELLÉKLET
