Kelet-Magyarország, 1972. június (32. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-25 / 148. szám

1972. június 25. KELET-MAGYAROHSZ ac S. oldd 1971 — a mérlegen A TAVALYI KÖLTSÉG- VETÉST, annak zárszámadá­sát tárgyalta az országgyű­lés, más szóval a gazdálko- dá«-^l tanácskoztak a képvi­sel Eltekintve a szokás­tól és a technikai kénysze­rűségtől, — hogy ugyanis csak bizonyos idő eltelte után állnak rendelkezésre teljes összefüggésükben a szóban forgó tények és számítások, — külön haszna s érdekessé­ge is van a visszatekintésnek csaknem fél esztendő eltelte után. A gazdasági életben ugyanis talán a legkevésbé választhatók el egymástól mereven a naptári, évek, te­hát csak bizonyos fenntartá­sokkal vizsgálhatók önma­gukban. Így nem csak arról van szó — bár ez sem ha­szontalan, — hogy aludtunk egyet-kettőt, a tavalyi mun­kára és elhatározásokra, .ha­nem további öt-hat hónap tapasztalatai is előttünk áll­nak, mint a múlt évben vég­zett munka s az azzal össze­függésben tett intézkedések következményei. Mérlegelé­sünk tehát jóval körültekin­tőbb lehet. Erőfeszítéseink eredményei nagy jelentőségűek és jórészt kézzelfoghatóak. A nemzeti jövedelem emelkedésének és a gazdasági növekedésnek erősbödő üteme, még inkább az a tény, hogy mindez első­sorban a javuló termelékeny­ségből, a hatékonyabb gaz­dálkodásból származott, a legfontosabb tényezők. Ennek megfelelően, sőt részben ezt meghaladó mértékben nőtt a fogyasztás és a felhalmozás. És növekedtek, mégpedig a tervezettnél nagyobb arány­ban, az állami költségvetés terhei. a lakosság jövedel­meinek a tervek szerint megvalósult növekedése, a foglalkoztatottság stabilitása, a végrehajtott béremelések az egészségügyi és oktatási dolgozóknál, az jjntézmények hálózatának és színvonalának javítása ugyanezeken a terü­leteken, több új lakás, mint amennyire számítottunk, és nem utolsósorban a színvona­las áruellátással alátámasz­tott kereskedelmi forgalom, .amely ismét tekintélyes mér­tékben nőtt — a léptén-nyo- mon közvetlenül is tapasztal­ható, jóleső eredmények. Még akkor is, ha egyikükhöz is, másikukhoz is kapcsolódhat egy bizonyos „de”, hogy tud­niillik, kívánatos lett volna itt is, ott is netán többet, job­bat, szebbet elérni. • Csakhogy már az is, ami történt, amivel tagadhatatla­nul javult az élet nálunk, to­vábbi terheket rótt az állam- háztartásra, mégpedig olyan időszakban, amikor az szá­mottevő nehézségekkel küzd. Hogy tisztán lássunk: a költ­ségvetési bevételek jelenté­keny hányadát tudatosan for­dítjuk a termelés, a külke­reskedelmi forgalom és a la­kossági fogyasztás támogatá­sára, közben azonban, aka­ratlan, nem gazdaságos te­vékenységek is dotációban részesülnek, ahelyett, hogy ezek kiszorításával a gazda­ságos produkció bővítésével, nagyobb mértékben növel­hetnénk az ország és a költ­ségvetés bevételeit. A bevétel kevesebb, a kiadás több a vártnál, innen a tervezettet meghaladó költségvetési hi­ány. Márpedig nem véletle­nül hangsúlyozta a pénzügy- miniszter az országgyűlés előtt: tartósan nem osztha­ttunk el többet, mint ameny- nyit megtermelünk! TERMÉSZETESEN, a kor­mány hathatós intézkedéseket tett, és az elmúlt fél év már javuló irányzatot mutat. Las­san csökken a beruházási fe­szültség, határozott javulás jeleit mutatja a külkereskedel­mi forgalom és szerencsére, egyre mérséklődnek a gaz­daságtalan termelés lehe­tőségei is. Bár alighanem ezen a téren a legnehezebb kikényszeríteni a fordulatot. Pedig már az is igen jó eredményeket hózna, ha mind több és több vállalat foglalkozna nagy figyelem­mel a meglévő termelőka­pacitások lehetséges jobb ki­használásával, ahelyett, hogy mindenáron a külsődleges bővítés, terjeszkedés illúzióit kergeti — mindez objektív intézkedések kérdése egyrészt — amilyenek már történtek és továbbiakra is lehet szá­mítani, — másrészt azonban szubjektív tényezők, tehát az emberi magatartás függvé­nyei, s ezt sohasem szabad figyelmen kívül hagyni. A GAZDASÁGIRÁNYÍ­TÁS REFORMJA — végül is ezt bizonyítja a múlt évi gazdálkodás elemzése — le­hetőséget nyújt a külső, nem­zetközi piaci tényezők figye­lembevételére, a szocialista országok gazdasági együtt­működésének jobb kihaszná­lására és belső gazdasági tar­talékaink felszínre hozására, ide értve az emberi tevé­kenységben, magatartásban rejlő nagy tartalékokat is. B. J. Eperjeske kinő a perjéből A jó vezetés és a tagság szorgalmának gyümölcse Eperjeske tenyérnyi falu a Tisza partján. Alig egy-két ki­lométer a szovjet határtól. Érthető, hogy most és a jövő­ben Záhony, a keleti kapu mellett egyre több szó esi le erről a helységről. Sintenger hálózza be, korszerű átrakó­ja leveszi a teher nagy részét Záhonyról. Nagy a szívó hatá­sa a munkaerőre. Nem csoda hát, hogy itt, ilyen körülmé­nyek között nincs könnyű dolga egy olyan közös gaz­daságnak, mint az Alkotmány Tsz, amelynek tagjai és veze­tői már a korábbi években is sokat küzdöttek e talajjal. Mi tagadás, évekig nem sok ered­ménnyel. Pedig szorgalomban nem volt hiány. Egy véletlen, ha­lálos baleset szólította falujá­ba egy évvel ezelőtt a járási hivatal mezőgazdasági élel­mezésügyi osztályán dolgozó Gonda Bélát elnöknek. Nem volt könnyű dolga, hisz az előtte dolgozó elnök, K. Ha­lász elvtárs népszerű ember volt. Itt élt, dolgozott falu­jában, sokat tett érte. Az ő örökébe lépett a fiatal szak­ember. Kint vannak a határban Gonda, az elnök 1972. janu­árjában már itt köszöntötte az új esztendőt. Négy agronó- mus segítette elképzeléseiben. Közülük a fiatal, energetikus Bacsó András van itt legré­gebben. 1967-be került Eper- jeskére. ö a főagronómus. Az építő- és szerelőipari vállalat Káliói úti központjában új szociális létesítményeket és irodaházat építenek előre gyártott betonelemekből. (Elek Emil felvétele). Ésik Béla, az állattenyésztő alig egy esztendeje „szolgál” itt. Révész Attila, a kertész 2 éve, Péter László, a növény- termesztő meg egészen új. Ez évben került az Alkotmány­hoz. Közülük senkit nem lehet találni benn az irodában. Mindnek sürgős leendője van. Délre várják őket, újságolják az irodán. Ekkor van az eligazítás. “Csak Dicső László főkönyvelőt találni. — Kinn vannak a határ­ban. Ki itt, ki ott — magya­rázza a főkönyvelő. — Sür­gős a munka. Bacsó a széna­gyűjtésnél van. Péter László a mándoki állomásra ment, mert megérkezett négy vagon láda a zöldbabnak, papriká­nak. Révész Attila a perme­tezésnél van kinn. Ésik Béla meg Lónyán van a bárányo­kért. Ott van legelőnk csak­nem 400 hold. — Honnan tudja? Mosolyog. — Itt van az eligazításban leírva. Rend van, fegyelem. Rend­szeresen értékelik a munkát minden nap. Utána mindenki megkapja a feladatát és vég­zi. Amint hallom, Dicső is „új” ember .itt. Egy éve ke­rült Eperjeskére. larack he yett kukorica Uj vezetőgárda. Sokat vár tőlük a közösség. Nem köny- riyű a helyzetük. A tsz föld­területe 2600. hold. Ennek csaknem fele alig egy évvel ezelőtt még „gyomtenger” volt. Perjés, rossz terület. Ve­rítékkel élt, elszitta az em­beri energiát. Ezt kellett meg­szelídíteni. Gonda az elnök, nem akar drámát festeni. Egyszerűen intézi el a vá­laszt. — Mit tehettünk? Megmű­veltük. Később feloldódik. — Addig „gyúrtuk” a ta­lajt, míg nem lett alkalmas a vetésre. így sikerült 1300 holdat elhódítani a perjéről. Izzadtak, szenvedtek a trak­torosok. Idősebb emberek mondták, nem fog az terem­„Egyetlen ösvény vezetett akkoriban a faluhoz, mocsa­rakon át, erdők között. Ezt is vigyázta mindig valaki. Az­nap reggel egy méhész, aki az erdő közepén ápolta méh­családját, vette észre, hogy jönnek a tatárok. Azonnal menekült, maga mögött az ösvényre döntve az előre meglazított fatörzseket. Ri­asztotta a falut. El is bújt mindenki, a mai napig Zöld- gorundnak nevezett áűrű ren­geteg közepén. Csak egy kis libapásztorlányt felejtettek el értesíteni. El is fogták a ta­tárok és magukkal vitték. Kéthetes itt-tanyázásuk alatt fogalmuk sem volt róla, hpgy egy hét házból álló, nyolcvan tagú kis magyar falu a köz­vetlen közelben rejtőzik. El­ásták táborhelyükön az ara­nyukat. A falu kiásta. Azóta is aranytagnak nevezik ezt a helyet.” A történelmi hitelességű krónikát Varga Zoltán botpa- ládi iskolaigazgató jegyezte fel. Ritka dolog, hogy a tör­ténelmi adatok és a szájha­gyomány ennyire egybeesse­nek. Nem véletlen. Ugyanis már akkor — hétszázhar­minc éve — is éltek Botpalá­don Vargák. És a bennszülő*' iskolaigazgató saját családi hagyományait egyeztette a tanultakkal. Egészen az 1873. ■ évi nagy kolerajárványig nem is érte sokkal több baj a ta­tár nem látta, török nem Egy élet a falu szolgálatában látta, világvégi kis falut, — teszi hozzá mosolyogva. Negyvenévesnek néz ki, és még ehhez is kissé diákos a külseje. Pedig május 30-án volt 60 éve, hogy megszüle­tett. Botpaládon, ősei föld­jén. És: éppen negyven esz­tendeje, hogy pedagógus. Eb­ből 27 évig Botpaládon. És még: huszonöt éve népfront­titkár (Botpaládon). A kedves kis lakásban, ahol beszélgetünk, még egy ked­ves évforduló: Kulcsár Erzsé­bet, besztereci származású le­ány a felesége, egy évtizede megyei tanácstagja a környék­nek. És egy szomorúbb jubi­leum : idén 50 éve, hogy meg­halt az édesapja Varga Lajos, szintén iskolaigazgató volt Botpaládon, 23 évig. A kis- paraszt tehetséges fia apja 7 holdja mellől »először hagyta ott 700 év alatt az eke szarvát. (Olyan tehetséges muzsikus volt, hogy a remek­be készült szatmárnémeti or­gona avatására őt hívták.) Akkor volt a mai igazgató tízéves. Bevették • a tanítók kecskeméti árvaházába. A gimnazista árva fiú, akinek nem küldtek hazait, olyan csene- vész lett, hogy dacból sportol­ni kezdett. Mire a debreceni tanítóképző sportkörében at- letizált, már csúcsot ugrott: 5 méter 97 centit... Aztán az első állás, a szom­szédos Rozsályban. Egy évig helyettes, majd segédtanító havi hetven pengőért. Két föl­des helyiségben 6 évig özvegy édesanyjával. A gacsályi fut­ballcsapat közkedvelt csatá­ra volt egész ifjúságában. Még emlegetik az öregek. Ak­kor kezdte az álláshalmozást: összeénekelte, összeorgonáz- ta, összetanította ami az élet­hez kellett. Azt mondja, most csak annyival könnyebb, hogy mindezt már a falu javára csinálhatja. Apa községben tanulta a tűzoltóparancsnokságot, Ro- zsályon a szövetkezeti ügyve­zetést. (Ma is ÁFÉSZ felügye- lőbizottsági elnök.) Első itt­honi iskolaigazgatói szilvesz­terén— 1945-ben —negyven­tagú énekkarával sorbajárta a falut és megmondta: nyis­sák ki a bugyellárist, mert kulturházra kell. Mffe haj­nali ötkor pirkadni kezdett, együtt volt a pénz. Két köz­ség sportköri elnöke. Tizenöt évig tanácstag, de volt a vég­rehajtó bizottság elnökhelyet­tese is. Nézegetjük a vitrinjét. Az Oktatásügy kiváló dolgozója. Ezüstplakettes tanácstag. A békemozgalom aranykoszorú­sa. Sport, szövetkezeti, megyei tanácsi, művelődési okleve­lek, érmek... A járási és megyei szervek évekig bújtak előle. Az ösz- szekéntált művelődési házzal kezdte. Kocsis Bálint párttit­kárral gyalog mentek bontá­si engedélyért, Kende báróé­kéből csikartak ki egy . fél házat. Nemsokára zetoron mentek a paládi színjátszók­kal, díjat nyerni a megyei versenyen. Már kisvonattal utazgatott a paládi orvosi körzetek ügyében. (Kidobták az ajtón, bement az ablakon, mondják róla.) Az emeletes, gyönyörű 2 milliós iskola után már a barátok gépkocsiján. Az óvoda és a napközi után au­tóbuszon. Tavaly 34 gyerek végzett és ebből harminc tanul to­vább. Idén 33 gyerek végez és ebből 27 jelentkezett to­vábbtanulásra. („Jelentkezz csak, gyermekem, Zoli bácsi ki talpal ja neked a kollégiumi férőhelyet is, ha térdig járja a lábát, akkor is.”) Az utóbbi években a Var­ga házaspárt tucatszor hív­ták. Mátészalkára,, Nyíregy­házára, Debéfecenbe, Buda­pestre. Maradtak. Mit szól ehhez a tanácstagfeleség? — aki mellékesen egész Szatmár egyik legszorgalmasabb és talán legtehetségesebb népi- hímzés-gyűjtője és tovább- folytatója. — Mindig úgy kezdődik — mondja nevetve —, hogy gondolkodási időt kérünk. Én már tudom, mi lesz a vége. Mondogatom is a férjemnek: ugye, Zolikám, ez már csak udvariasság. Nem tudnak megválni az ősi falutól, a vidék vidékié­nek is tekinthető kis falutól, melynek kiemelkedését meg­indították, társaikkal együtt. Varga Zoltán még két évig nem szeretne nyugdíjba men­ni. Addig befejezi a kis csa­ládi házat, amiben hely van a két pedagógusnak készülő lánynak és férjeiknek. És az egyszerű családi tör­ténet folytatódik... Gesztelyi Nagy Zoltán ni semmit. Most kell megnéz­ni, milyen kukorica van ben­ne. Szinte csodálják. Pedig azt mondták Gondának: elnök elvtárs, ne kísérletezzen ma­ga azzal a perjetengerrel. Ta­rackot termett az mindig! Most haragoszöld a kukorica. Győzött a szakértelem, a szorgalom. Ezelőtt sem volt ezekben hiány, csak nagy volt az ellenállás. A fiatal szak­emberek nem tudták elfo­gadtatni a korszerűt, ellenez­ték a kémiai szerek * haszná­latát is. — Előttem négy év alatt 16 főagronómusa volt ennek a tsz-nek. Én voltam a tizenhe­tedik — mondja Bacsó. — Azt mondták, ha kibírok két hónapot, az sok lesz. Azóta is itt vagyok. 4z éltető lisza-tiz Belefáradt a szélmalom­harcba. de nem hagyta abba. Újra kezdte. S, hogy bizonyí­tani tudjon, beiratkozott a növényvédő szakmérnökire. Elvégezte, hogy ebben a föld­ben hasznosítsa tudását. És ez most érik be. Szemet gyönyörködtető a határ. Küzdelem volt az ára. Idén alakítottak ki először 110 holdon öntözéses kerté­szetet is. Ebből 96 holdon zöldbabot, 14-en pedig pri- tamin paprikát termelnek. Ilyen még nepn volt Eperjes- kén. Lehetett volna. Közel a Tisza, volt öntözőberendezés. Két évig állt kihasználatlanul. Nem volt hozzá ember. Most, ha szükséges húsz is van. És ami még nem történt meg e tsz fennállása óta, most vetőburgonyát termelnek, A véletlen hozta így? Lehet. A mostani vezetők legalábbis tagadják, hogy erre töreked­tek. — Mi saját szaporító­anyagnak gondoltuk — említi az elnök. — Kértük, jöjjenek ki, nézzék meg, megfelel-e. A megyei szakember nem akart hinni a szemének. Cso­dálkozott, hogy Eperjeskén ezen a földön ilyen lehetsé­ges. Szerződést kötött 50 hold termésére. Ötven új tag Alig egy esztendő alatt te­kintélyt vívott ki magának a tsz, a vezetés. Mi tagadás, a korábbi években tagok, szor­galmas emberek, brigádveze­tők is hátat fordítottak a kö­zösségnek. Elmentek a MÁV- hoz dolgozni, vagy a Tuzséri ERDÉRT-nél kerestek mun­kát Ez év márciusában leg­alább ötven jelentkezőt vet­tek fel tagnak, közülük olya­nokat, akik korábban eltá­voztak. Szükség is van a munkáskezekre, hiszen a tsz- tagság létszáma 277, s ebből 110 a nyugdíjas, járadékos.- Igaz 45 az idős emberek kö­zül besegít a közös munkába, de kevés. — Uj szellem van kialaku­lóban — említi a főagronó­mus. Ezelőtt ha valamilyen munkához 10 ember kellett, alig akadt 1—2. Moist ha 20- ra van szükség, a duplája je­lentkezik. Visszaszerzi lassan hitelét a tsz. Korábban rendszerte­lenül fizettek munkaegység­előleget is. Hogy miért? Ami­kor pénz volt. Most havonta. És megszűnt a részes műve­lés is. Uj fejezet kezdődik az Al­kotmány életében. Farkas Kálmán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents