Kelet-Magyarország, 1972. június (32. évfolyam, 127-152. szám)

1972-06-18 / 142. szám

9. oldal

KSLST-MAGYARORSZAG

1972. június 18.

HÉTFŐ:

Gromiko megkezdi párizsi tárgyalásait. — Az Afrikai Egységszervezet rabati csúcs- értekezlete. *

KEDD:

A SALT-egyezmény az amerikai szenátus előtt. — Indira Gandhi stockholmi látogatása.

SZERDA:

Lengyel—osztrák kiiltigysriniszteri találkozó Bécsben. — Folytatódnak az olasz kormányalakítási próbálkozások'.

CSÜTÖRTÖK:

Az NDK és NSZK képviselőinek újabb eszmecseréje. — Légi csata egyiptomi és íz-, raeli gépek között.

PÉNTEK:

Kissinger elindult pekingi útjára. — Maka- riosz új kabinetje Cipruson.

SZOMBAT:

Indira Gandhi Prágába érkezik. — Szato bejelentette lemondását.

„Átlagos hét” — így jellemezhetnénk az elmúlt napok eseményeit. Ebben az értékelésben természetesen az is benne foglaltatik, hogy az utóbbi időben az újságolvasót némileg elkényeztethette a világpolitikai fejleménysorozat: nem voltunk híján különlegesen fontos találkozóknak, szerződések megkötésének.

Ezért közelebb járunk a lényegbeli igazsághoz, ha inkább az „alapozás heteként” említjük e napokat, olyan események kimunkálása folyik, amelyek előbb-utóbb remélhetőleg ismét látványos eredményeket hoznak. Tart az utazások hágyüzeme, s miközben a gépeltérítési járvány következtében elkeseredett pilóták sztrájkkal fenyegetőznek a Biztonsági Tanácsnál — az esetleges korlátozások nem vonatkoznak a különösen nagy számban startoló kormánygépekre ...

Az európai biztonság ügye, a továbblépés lehetősége és szükségessége állt a párizsi szovjet—francia és a bécsi lengyel—osztrák külügyminiszteri megbeszélések középpontjában. A Gromiko- látogatással kapcsolatban külön is érdemes megjegyezni: a szovjet és a francia álláspont nagyon közel áll egymáshoz a biztonsági konferencia gyakorlati összehívásának kérdésében. Ez azért olyan jelentős, mert egyes NATO-országok nem idegenkednének az újabb feltételtámasztástól: az európai értekezletet például össze akarják kapcsolni a leszerelési intézkedésekkel.

Űj formában folytatódtak a Kohl—Bahr tanácskozások

a két német állam kapcsolatainak általános rendezéséről. Berlinben hat és fél órán keresztül jóformán fel sen) keltek a tárgyalóasztal mellől, nyilván alaposan „feladták a leckét” egymásnak. Az előzetes tapogatózások második fordulójára Bonnban kerül sor.

Sok hosszabb-rövidebb látogatás zajlott Ciprus ügyében, végül is megkezdődtek a török és görög népcsoportok tárgyalásai, s Makariosz átalakította kormányát. Részben eredményt érhetett el az athéni nyomás: az érsekelnök menesztette több bizalmas emberét. A görög diktatúra igazi elképzelése azonban riérrt' valósulhatott meg, a taktikus Makariosz nem engedett beleszólást az utódlásba. Ami viszont azt jelzi, hogy Cipruson még aligha záródott le a válság. (Még egy zárójel Dél-Euró- páról: Olaszországnak továbbra sincs kormánya. A kereszténydemokraták most

centrista—középjobboldali koalícióval próbálkoznak, a liberálisokat szeretnék bevonni a kabinetbe. A római sajtó nagy jövőt nem jósol ennek: a centrista formula jó másfél évtizede megbukott már...)

Már-már úgy tűnt, hogy végre ülést tart majd a párizsi Vietnam-konferencia: nagy érdeklődés fogadta Xuan Thuy bejelentését, hogy kormánya új utasításaival érkezik vissza a francia fővárosba. Porter amerikai főmegbízott erősen szélsőséges nyilatkozatát pedig enyhén kozmetikázta a Fehér Ház. A jelek szerint az amerikaiak még mindig nem szánták rá magukat a tisz- tésséges megoldásra, s a

washingtoni „hajlékonyság” inkábh választási manőver: Nixon szeretné kifogni a szelet a vietnami békeprogrammal előrenyomuló McGovern vitorlájából. (A demokrata párton belül viszont egyelőre még korai lenne jósolni, Humphrey nem adta fel, Muskie vissza akar térni, s a héten újra többet szerepelt Edward Kennedy esetleges jelöltsége is ...) Nehéz lenne feltételezni, hogy az indokínai ügyek ne szerepelnének valamilyen formában Kissinger ötnapos pekingi megbeszélésein: a kínai fővárosban különösen az elnöki főtanácsadó utazásának időzítése kelte'tt nerh kis meglepetést.

Hónapok óta először, komolyabb katonai incidens történt Egyiptom és Izrael között. Légi csata zajlott, amelyről a szemben álló felek ellentétes jelentést adtak ki. Kairó szerint két Mirage-t lőttek le, izraeli források két egyiptomi gép megsemmisülését jelentették be. A közel-keleti térség továbbra is nyugtalan, a csatározások fő színtere azonban most a nemzetközi diplomácia. Erősítette a haladó arab rendszereket az Afrikai Egységszervezet negyvenegy tagjának eddigi leghatározottabb állásfoglalása Egyiptom mellett. (Ez az ország ugyanis az egyetlen afrikai az arab frontállamok közül.) Csúcs csúcsot követ — legközelebb az arab föderáció elnökei találkoznak majd Mersza Matruhban, ahol az egyik legfontosabb napirend Szadek egyiptomi hadügyminiszter beszámolója lesz moszkvai útjáról és Brezs- nyevvel történt találkozójáról. A kedvező előjelek mellett felhők is tornyosulnak: egyiptomi lapok kénytelenek voltak bírálni Kadhafi líbiai elnököt szélsőséges és felelőtlennek tűnő kijelentései miatt. Az arab országok közben fél szemmel Irakra is tekintenek, miként sikerül Bagdadnak stabilizálnia a helyzetet a nagy jelentőségű olajállamosítás után.

Az utazási dömpirigbő emeljük ki végül a bennün két most legközvetlenebbü érintő kormányfői körula Indira Gandhi, India minis? terelnök-asszonya európa látogatása során a közeli ug pókban Budapestre érkezik Országaink között nincsen«, vitás problémák, ilyen értei mű tárgyalások nyilván nen is szükségesek — a magva és indiai vezetők eszmecse réje azonban bizonyára igei hasznos lesz a kétoldalú kap csolatok fejlesztése és a kö zös érdekű nemzetközi kér dések megbeszélése szempontjából.

Réti Ervin

Hatvani Dániel:

&täee Megfontolt szánd ékkel

DOKUMENTUM REGÉNY

35

...November 11-én délután gyászszalagos taxik sorakoznak fel a kecskeméti köztemető bejáratánál.

INTERJÚ

A FOJTOGATÖVAL

Karácsony előtt pár nappal e sorok írója magnetofon segítségével készít interjút Király Róberttel.

— Hogyan telik az idő itt, a fogdában?

— Elolvastam már vagy tizenhét könyvet. Meg kaptam anyámtól csomagot, volt benne csoki is, ’ meg külföldi gyártmányú erős cukorka. A

csoki fóliájából és a cukroszacskóból csináltam hamutartót. Felerősítettem a falra. így, ha cigihez jutok, nem kell a padlóra hamuzni. N.agy híve vagyok a tisztaságnak...

— Ha előbb tud a cselekmény tervéről, vajon elköveti-e?

— Az idő, az hiányzott hozzá... Hogy fontolóra vegyem a jogi következményeket. Finomabban ki lehetett volna dolgozni... És ha együtt hallom a két Zolit, te hogyan gondoltad, te. meg hogyan, és ha nem lett volna logikus, amit mondanak, elküldtem volna őket a fenébe...

— Furcsa kérdés ilyen helyzetben: vannak-e tervei?

— Szeretnék még egyszer becsületes ember lenni. Az őrnagy, aki itt volt a BM-től, szintén ezt kérdezte. Neki is ezt mondtam, amit most. De ő erre megvetően csak eny- nyit mondott: A fenéket, még nagyobb gazember leszel.” De én elhatároztam, megmutatom, lesz belőlem még becsületes ember... Egész nap álmodozom, hogy mi lesz majd akkor, ha kiszabadulok. Mondták itt, hogy majd szép pénzt fogok kapni, ami ösz- szegyűlik a munkám után. Lehet, hogy húszezer is lesz.

(Folytatjuk)

/

A testvér országok életéből

Az elkésett kitüntetés

A két repülőgép felzúgott és rövid nekifutás után elszakadt a kijevi repülőtér gyepjétől. A partizántörzs megbízottja egy ideig figyelte repülésüket, mígnem a gépeket elnyelte az egyre sűrűsödő homály. Elmúlt egy nap, majd még egy, a törzs rádióállomása hiába várta a bevetett partizánosztag jelentését. A 14 magyar és hét szovjet partizánból álló osztagnak nyoma ve'szett, mintha a föld nyelte volna el őket.

Csak jóval később derült fény az osztag sorsára. A Partizánmozgalom Ukrán Törzse hadműveleti osztályának parancsnoka, Bondarev ezredes jelentésében a többi között feljegyezte: „Az osztagot a kijevi repülőtérről induló két repülőgépről 1944. szeptember 17-én ejtőernyővel dobták le Magyarország területére. A ledobás az ellenséges helyőrségek összpontosítási körletében történt, távol a ledobás kijelölt pontjától. Ezenkívül a csoportokat egymástól riagy távolságokra dobták le, így a földre érés után. nem tudtak egyesülni...”

Az adatok az egyik csoport néhány tagjától származtak, akiknek sikerült átverekedniük magukat az ellenséges gyűrűn és október közepén egyesülni az előrenyomuló szovjet alakulatokkal. A másik csoportról sokáig azt hitték, hogy csaknem teljesen megsemmisült. Legalább is ez tűnik ki Fischer Józsefnek, a csoport •egyik életben maradt partizánjának tájékoztatójából, mely szerint a csoport tagjai a kijelölt térség helyett Debrecen és Érmihályfalva között értek földet. Néhá- nyan egyenesen egy falu házaira zuhantak, majd egy közeli erdőben rejtőztek el. Az ellenség rögtön felfedezte őket, körülvette az erdőt,

gránátvető tüzet zúdított rá. Majdnem mindnyájan elestek, köztük Balázs Zsigmond is, az osztag politikai biztosa. Maga Fischer megsebesült, de sikerült elrejtőznie és így megmenekült, i

A névsor szerint a csoporthoz tizenkét partizán tartozott, köztük Nagy Bálint beregszászi lakos is. akit szintén az eltűntek közt tartottak számon.

— Hogyan, sikerült megmenekülnie? — intézem a kérdést Nagy elv társhoz, a berehovói malom munkásához.

— Talán azzal kezdeném, hogyan lettem partizán — ajánlja a kérdezett válasz helyett.

1944 tavaszán Nagy Bálintot ismét behívták Horthy hadseregébe. A legkisebb kedve sém volt harcolni az urak érdekeiért, méghozzá a német fasiszták oldalán. A tudatos munkás különben sem szerette a mustrát, a sarzsik önkényeskedését és durvaságát. Ezért minduntalan összegyűlt velük a baja. Egysége Hajósdon, az akkori határon állomásozott, amikor egy újabb konfliktus kapcsán súlyos fegyelmi büntetésben részesült. Ekkor ért meg benne véglegesen az az elhatározás, amely már régóta foglalkoztatta: ha a frontra küldik, átszökik a szovjet csapatokhoz. Nemsokára, a Nadvorna környékén folyó harcok során, kedvező alkalom is adódott erre. Nagy Bálint honvéd nem tért vissza a járőrszolgálatból. Parancsnokainak a legkisebb kétsége sem volt afelől, hogy mi történt.

— Alig voltam néhány napig a fogolytáborban — emlékezik vissza Nagy elvtárs — amikor egy szovjet egyenruhába öltözött magyar érkezett oda. Mint megtudtam, politikai emigráns, kommunista volt. Gyorsan szót értettünk.

Ezután» következett a Rov- no melletti obarovói partizántábor, a kiképzés, majd a Kijev környéki Svjatosino, ahol tovább képezték ki töb- bedmagával a partizánharc módszereire, taktikájára. Szeptember közepén pedig sor került a már említett bevetésre ...

— Most pedig odáig érkeztem, hogy válaszoljak kérdésére — folytatja rövid szünet után Nagy Bálint. —

A szél elsodort társaimtól. Egy kukoricás kellős közepén értem földet. Hiába vártam a gyülekezésre szólító * megbeszélt jelzést. A társaim nem jelentkeztek, Aztán távoli fegyverropogást hallottam. Megértettem, hogy az ellenség felfedezte a csoportot. Ezt igazolta az is, hogy a köfnyélten portyázó , német motorkerékpáros járőrök tűntek fel. Sehol égy magyar katona sem volt. Bennünket pedig magyar egyenruhában vetettek be. Megértettem, hogy itt semmiképpen sem maradhatok. Óvatosan, kerülve a lakott helyeket, északnak indultam.

Nagy Bálintnak sikerült átjutnia a frontvonalon haza, Berehovóra. A város felszabadítása után jelentkezett a szovjet parancsnokságon, újabb felderítői feladatot kapott, amelyet sikeresen teljesített. Azután pedig ott folytatta a munkát, ahol a behívás előtt abbahagyta. Hosszú ideig nem is tudta, hogy a többi antifasiszta harcos között őt is kitüntette a magyar népi kormány. Több mint húsz év után talált csak rá gazdájára a ma-, gyár kormánykitüntetés, .amelyet Nagyék legnagyobb, legbecsesebb családi ereklyeként őriznek.

Marinyln Vaszil

Ungvár

■‘,j <<jö > .•.Tv'Pr'.^ o. tói . jie asíjí-üá

Az élvonalban

A válasz, amit a kolhozirodában kaptam, nem volt éppen biztató:

— Ó, Radvánszki Zoltánt nem olyan könnyű megtalálni — válaszolta egy fiatal agronómusgyakornok, ami-" kor a reggeli * órákban a beregszászi járási Vörös Zászló Kolhoz irodájában a gazdaság főmérnöke iránt érdeklődtem.

A fiatalember tanácsára a traktorbrigád szálláshelyére indultam, ahol a mérnök a leggyakrabban szokott megfordulni.

— Még a kora reggel járt íU — informált a brigádban az egyik mechanikus. — Ha nem tévedek, a vári majorságba ment.

A majorságba is késve érkeztem. Addig a mérnök már elrobogott a motorkerékpár- án valahová Pál István villanyszerelővel. Később a borzsavai farmon látták, majd a téglagyárban... A további keresést feladtam, mivel úgy értesítettek, délután feltétlenül a kolhozirodában lesz.

Csak ezután, az esti órákban került sor beszélgetésünkre. Várakozóan tekintett rám élénk, mély tüzű szemével. Fiatalabbnak látszik 37 événél.

Együttesen számba vettük, hogy mi is az, ami fölött manapság Radvánszki Zoltán kolhozi főmérnök rendelkezik.

— Először is — kezdte a felsorolást és közölte a traktorok. kombájnok, tehergépkocsik számát. — Különben nincs is értelme, hogy részletezze. Ma már a kolhoznak minden részlegén gépek működnek... Csupán villanymotorból több, mint 160 van.

A gépek valóban döntő szerepet játszanak a kolhozi termelésben. Ezt tükrözik különben az emberek mun- Habeosztásában végbement Változások is. Több mint száz ember közvetlenül a gépek karbantartásával és üzemeltetésével van elfoglalva. A segédüzemekben dolgozó emberekkel együtt ez a szám mar a tagságnak több, mint

egyharmadát teszi ki. Merőben új szociális struktúrája ez .a falunak, amfeiy meggyőzően bizonyítja a mezőgazdasági termelés iparosodását.

— Miután leszereltem a hadseregből, két évig gépkocsivezető voltam a kolhozban — emlékezik Radvánszki elvtárs. — Aztán úgy határoztam, felvételizek a kereskedelmi technikumba. A kolhozelnök, Sepa elvtárs azonban mást javasolt — menjek mezőgazdasági főiskolára, a gépesítési karra. A kolhoznak szüksége lesz mérnökre, még ösztöndíjat is adnak. Őszintén bevallva, nemigen volt kedvem hozzá, 25 éves voltam már, túl hosz- szúnak találtam az öt évet, a tanulási időt. Az apámnak sem tetszett a dolog. «Attól tartott, hogy mérnöki diplomával aligha maradok később * a faluban. A szülők még gondolni sem akartak arra, hogy esetleg elkerülök hazulról..

Nem üzembe, vagy tervező- irodába került, ahol már régen kialakultak a munka feltételei, megvan a hagyományos munkakör. Még át sem vehette valakitől a „tárcát”. Volt ugyan előtte a kolhozban egy mérnök, de néhány hónap után elment. Nem tudott, ahogyan mondta, „gyökeret ereszteni a faluban”.

— És mivel kezdte munkáját? — kérdem.

— Hirtelenében nem is tudnám megmondani — válaszolja elgondolkozva Radvánszki Zoltán. — A követelmények fokozatosan alakították ki a teendőket.

— Eleinte — folytatja kisvártatva —, az elnök fejcsóválva fogadta javaslataimat. Tapintatosan értésemre adta, hogy az elképzeléseket összhangba kell hozni a gazdaság pénzügyi lehetőségeivel. Fokozatosan, lépésről lépésre kell megvalósítani az elgondolásokat.

Az elmúlt évek óta sok minden meg is valósult. A géppark felújult, csaknem kétszerese lett a réginek.

Számos munkafolyamatot teljesen gépesítettek, ösz- szehoztak egy "jó szerelői és mechanikusi gárdát. Csak azt hiányolja a mérnök, hogy késik a korszerű javítóműhely létrehozása. Igaz, építése be van már ütemezve. Nem is tesz szemrehányást a késésért senkinek. Elmúltak már azok az idők, amikor irreális követelményekkel lépett elő, „független” szakembernek tekintette magát. Jól ismeri /a kolhoz helyzetét, tudja, mire, menynyit költenek, belátja, hogy az ütemterv szerint előnyben kellett részesíteni egy egész sor más objektumot.

Hogy mit tart a legfontosabbnak a jelen körülmények között? Ezen a kérdésen nem sokáig gondolkozik. A gépek hatékonyságának fokozását, állítja határozottan. Ez pedig az emberektől, szakképzettségük emelésétől függ leginkább. Erre sok figyelmet fordít. Ezért vállalta el a szakoktatást is a középiskolában, noha ez nem tartozik közvetlen feladatai közé. De ez a jövő, az utánpótlás. A leérettségizett fiúk traktorosi jogosítványhoz is jutnak. Különben, ma már több tucat érettségizett fiatal dolgozik a gazdaságban.

Az elnéptelenedett iroda csöndjében hosszúra nyúlik a beszélgetés, észre sem vesszük az idő múlását. Radvánszki Zoltán ocsúdik fel elsőnek. Az órájára tekint, fejcsóválva megjegyzi:

— Hogy elmúlt az idői Bocsásson meg, de nekem még el kell jutnom haza, Benébe.

Csodálkozva nézek rá:

, — Hát nem Váriban lakik?

— Most már nem. A feleségemet Benébe helyezték át. Az orvos lakjon a munkahelyén, éjszaka is szükség lehet rá. Én pedig „gépesítve” vagyok, könnyen hazajutok.

Lusztig Károly Ungvár