Kelet-Magyarország, 1972. május (32. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-28 / 124. szám

ti oldal 1972. május S* A NAP HÍREI 104 ezret fizet a lottó A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 21. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 41 fogadó ért el, nye­reményük egyenként 104139 forint. Hármas találata 4943 fogadónak volt, nyereményük 432 forint. A kéttalálatos szel­vények száma 154 840 darab, ezekre egyenként 17 forintot fizetnek. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők, a közölt ada­tok tájékoztatóak. ÜDÜLŐ VASUTASOK. A nyíregyházi vasúti csomópont szakszervezeti bizottsága az 1972-es év első felében 49 SZOT-üdülőjegyet adott ki tagjainak. A hazai üdülések mellett külföldre is utazhat­tak a vasutasok. 12 házaspár Olaszország, két dolgozó a Szovjetunió, három Bécs, há­rom pedig az Al-Duna üdü­lőhelyein pihent. NÉVADÓ AZ ISKOLÁ­BAN. Váci Mihály nevét ve­szi fel a Nyíregyházi 2. számú Általános Iskola úttörőcsapa­ta. Az ünnepi eseményre május 28-án, délelőtt 9 óra­kor kerül sor, ekkor avatják az úttörőcsapat új kisdobosait és úttörőit is. KISZ-ESKÜVÖK. Szómba, ton a Nyíregyházi Városi Ta­nács házasságkötő termében 8 fiatal pár KISZ-esküvőn fogadott egymásnak örök hűséget. A házaspárokat a Zrínyi Ilona gimnázium ka­marakórusa köszöntötte ün­nepi műsorával. HOVÁ RÚGJAM?... (HAMMEL JÖZSEF FELVÉTELE) OKLEVÉLÁTADÁS. Ki­bővített vezetőségi gyűlést tartottak május 26-án, a kéki Búzakalász Termelőszövet­kezetben. n A gyűlésen Novák Sándor, a nyíregyházi járási pártbizottság titkára adta át a megyei tanács díszokleve­lét, az elmúlt évben végzett jó munkáért. A MŰVÉSZET című kép­zőművészeti folyóirat leg­újabb számában Csisztu Mi­hály és Pál Gyula festőmű­vészek munkásságát ismerte­tő tanulmány jelent meg Ko- roknay Gyula, nyíregyházi művészettörténész tollából. SÖR. A nyári időjárás be­köszöntésével a nyíregyházi sörüzemben 10—12 ezer hek­toliter sört biztosítanak a fo­gyasztóknak. Sajnos, még ez is kevés, mert az igény 30—40 ezer hektoliter lenne. A NYÍREGYHÁZI TA­NÁRKÉPZŐ FŐISKOLA öregdiák-találkozót szervez volt tanárképzős és az 1959. után végzett tanítóképzős hallgatói számára 1972. jú­nius 24-én, szombaton. A ta­lálkozó 11 órakor a most vég­ző hallgatók okleveleinek ki­osztásával kezdődik. (383023) X Magyar Szocialista Munkáspárt Sjabolcs-Szatmár megyei Bizott­sága és a megyei tanács napilapja > Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztősége Nyíregyháza, Crtnyl Hona o. 3. Telefont id-io. 16-71, 30-03. telexszám! megyében 344, megyén övül 73-341 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkladö Vállalat Zrínyi Dona u. S. Tel.: 30-00. Felelő^ kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta Előfl- «ethető tármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlap­üzletekben é- a Posta Központi »iirlao irodánál (KH1 Budapest. V. kerület. Jőzsei Nádor tér 1. az.) közvetlenül vagy postautal­ványon, /a la mint átutalással a KHJ us—«6163 pénzforgalmi tel- lőszámra Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Indexszám: 25 059. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI nyomda Dózsa György u. í fcle-óa .vezető; Boléczj István GYERMEKNAPI ÜNNEP­SÉG SZÉKELYBEN. Szé­kelyben a helyi általános is­kola tanulói május 28-án, délután 3 órától á_ sporttele­pen tartják gyermeknapi ün­nepségüket, ahol kultúrmű- t sorral és sportműsorral szó­rakoztatják- a résztvevőket. RÉSZLEGES MŰSZAKI ÁTADÁS. Jól halad az építé­se a Tiszalökön készülő tehe­nészeti telepnek, s így már részleges műszaki • átadást tarthatnak június végén. Ek­kor kerül átadásra két 240 fé. rőhelyes istálló és egy 600 li­teres tejház. ÚJ GÉPEK A TSZ-BEN. A nyírbogát! Rákóczi Termelő- szövetkezet az idén 2 és fél millió forintot költ új erő- és munkagépek vásárlására. Eddig kétmillió forintért vá­sároltak gépeket, s felújítot­ták a gépszerelő műhely bér rendezését is. KÖZSÉGI VÉRADÖNAP 1BRÁNYBAN. Sikeres köz­ségi vérádónapot tartott má­jus 24-én Ibrányban a Sza- bolcs-Szatmár mégyei vér­adóállomás. A térítésmentes véradáson 170-en több, mint 50 liter életet méntő vért ad­tak. FILMBARÁTOK KÖRE BORBÁNYÁN. A borbányai kiváló ifjúsági klubban meg­alakult a filmbarátok köre. A fiatalok ankétokon és vita­esteken beszélik meg a klub­ban heti három alkalommal levetített filmek mondaniva­lóját. A körnek 25 tagja van. Jelentés az áltatkertbcl Nyáriasan színpompás már a Fővárosi Állat-és Növénykert. ■ Az őspark minden talpalatnyi helyén egynyáriak és évelők, a Sziklakertben sok száz jel­táblázott növényfaj, a japán­kertben nagyszámú ritkaság, a pálrpaházban virágzó or­chideák gyönyörködtetik a lá­togatókat. A rovarházban nagy a nyüzs­gés: a cipcérek, futrinkák, vizirovarok, szatvasbogarak tarka serege mellett a t’;ó,?usi és szubtrópusi . ízeltlábúak, madárpókok, skorpiók töme­ge teszi Európában egyedül­állóan gazdaggá- ezt az élő gyűjteményt. Már elfoglalták „otthonu­kat” a trópusi akvárium DuisbUrgbpl érkezett új.iakói, a Budapesten eddig még soha nem látott Picasso-halak, a Vörös-tengerben őshonos, pompás színű és mintázatú halakat élő csigával és ton- halfilével, míg a velük ér­kezett bohóchalakat' sóféreg­gel és kandicsrákkal táplál­ják. A madárosztály valamennyi lakója mór a napsütötte külső röpdékben látható. Kikelték az első tőkésrécék, nyári­libák, a nagy tavon. . Sorra születnek az emlős- osztály állatbébijei. A gím­szarvasok 2 kis borja már ug­rándozik. A barna bocsok még a medvesor ketrecében vannak. A kéthónapos kis puma vígan játszik a dajka­kutyával és kutyakölyök tej­testvéreivel a tigrisház előtti ketrecben. Üj forgalomirányító berendezések Nyíregyházán Nyíregyháza területén lévő, a közlekedés szempontjából balesetveszélyessé vált útke­reszteződések felülvizsgálata, — melyet a városi tanács műszaki osztálya végez —fo­lyamatban van. A legkritiku­sabb csomópontokan, így a Jókai tér és a Dózsa György utca, valamint a Vasgyár utca, a Mező utca és a Bethlen Gábor utca kereszteződésénél új rendszerű automata forga­lomirányító berendezést helyeznek ki, előrelát­hatólag az 1972-es, vagy az 1973-as évben. Ezeknek a berendezéseknek a költsé­gei, a kihelyezéssel együtt eh éri az egy-egy és fél millió forintot. Tekintettel a nagy költségre a műszaki osztály csak a legbalesetveszélyesebb útkereszteződéseket látja el ilyen automata irányítóval. Az Arany János utca és a Szarvas utca kereszteződésé­nek végleges kialakítása az MHSZ-székház építési mun­káinak befejezése után törté­nik meg. Az építési munkák jó -ütemben haladnak, így a jövő év elején elkészül a j Jósa András és a Szarvas utca között az út másik pályája, ami tökéletesíti a forgalom biztonságát PROGRAM 1972. május 28, vasárnap EMIL NAPJA A Nap kél: 3 óra 54 perckor, nyugszik: 19 óra 29 perckor. A Hold kél: 20 óra 19 perckor, nyugszik: 3 óra 30 perckor. 1972. május 29, hétfő MAGDOLNA NAPJA A Nap kél: 3 óra 53 perckor, nyugszik: 19 óra 30 perckor. A Hold kél: 21 óra 11 perckor, nyugszik: 4 óra 13 perckor. Hűvös idő Várható időjárás ma estig: erő­sen felhős idő, sokfelé esővel, záporesővel, zivatarral. Megélén­külő déli, délnyugati, majd meg­erősödő és elsősorban a Dunán­túlon északnyugatira, északira for­duló, helyenként viharossá foko­zódó szél. Erős lahü'és. Var­ható hőmérséklet északnyugaton 13, délkeleten 20 fok körül. Kossuth róidió VASÁRNAP 6,50: Műsorismertetés. — 7,25: Múzeumi híradó. - 7,58: Hallga­tóink figyelmébe I — 8,05: öt kon­tinens hét napja. Külpolitikai ne­gyedóra. — 8,20:' Reklám. — 8,30: Gyermeknapi délelőtt... — 12,10: Édes anyanyelvűnk. Lőrincze La­jos műsora. — 12,15: A magyar előadóművészét hónapja, «-elvéte­leiből válogat: Kertész István, Lukács Pál. — Közben: 13,00: Egy korty tenger... Fekete Gyula írá­sa. — 13,10: A Felvételeiből válo­gat című műsor folytatása. — 13,55: Rádiólexikon. — 14.25: Becsi vér Részletek J. Strauss operett­ekül. — 14,49; a világosság nem­zedéke. 7. rész: Baróti Szabó Dá- Vld- —15,08: Nótakedvelőknek.— 15,50: Külföldi tudósítók levele..— 16,00: Színházi magazin: VI. év­folyam, 6. szám. — 16,58: Hallga­tóink figyelmébe I — 17,05: Beet­hoven: III. ,-Eroica” szimfónia.— 18.05: Lírai önarckép: Bállá Ist­ván versei, — 18,20: Dobsa Sán­dor zongorázik. — 18,30: Körkap­csolás. Közvetítés bajnoki lab­darúgó-mérkőzésekről. — 19,19: a magyar előadóművészei hónapja: Donizetti: A csengő. Egyfelvonü- sos vigopera. — 20,20: Forgó­színpad: Nádass József műveiből. — 21,00: Egy óra., dzsessz. Kiss Imre műsora. — 22,10: Sporthí­rek — totó. — 22,20: Kamaraze­ne. — 23,10 :Népdalok, néptáncuk. — 0,10: Rimszkijíliorszakov kó­rusműveiből. HÉTFŐ 8,05: Műsorismertetés. — 8,13: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8,15: Kedvelt régi melódiák. — 9.06: A zöldkö­ves gyűrű. Török Gyula regénye folytatásokban. X. rész. — 9,26: Ráülóbörze. — 9.30: A hét zene­müve — Händel: Tűzijáték — szvit. — 10,05: Fiatal pedagógusok — 10,20: Yolanda Marculescu és Tudor Mazarov énekel. — U,00: Iskojarádiö. — 11,35: Schubert: Wanderer fantázia. — 12,20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. — 12,30: Reklám. —12,35: Tánczenei koktél. — I3,20t Gyön­gyösi Rácz Géza népi zenekara játszik. — 13,50: Válaszolunk hall­gatóinknak! — 14,05: Édes anya­nyelvűnk. Lőrincze Lajos műso­ra (ism.) — 14,10: Kóruspódium. — 14,19: Részletek Lehár-operet­tekböl. — 14,40: Véletlen csupán. Szemjon Laszkin szovjet író elbeszélése. — 15,10: Harsán a kürtszó! A Gyermekrádió nüJso- ra. — 15,49: Hallgatóink figyelmé­be! — 15,50: A világgazdaság hí- rai. — 15,55: A rádiószínház be­mutatója: A Malom utca. Vihar Béla rádiójátéka. — 17,05: Külpo­litikai figyelő. — 17,20: A magyar előadóművészet hónapja: Opera- áriák. — 17,45: Mexikói pirami­sok — perui kerámiák. Beszélge­tés Székely Mária argentin festő­művésszel. — 18.00: Franck Pourcell zenekara játszik. — 18,18: Angela. Dokumentumjáték. — 18,58: Hallgatóink figyelmébe! — 19,00: Esti krónika. — 19.30: Je­lentés a női tőrcsapatbajnokság­ról. — 19,40: A' Magyar Rádió és Televízió népi zenekara ját­szik. — 20,06: Találkozásaim. Il­lés Endre vallomása. — 20,56: A színháztörténész mondja. A ko­médiások hatalma. — 21,14: A magyar előadóművészét hónapja: Felvételeiből válogat a Magyar Állami Hangversenyzenekar. Bacher »Mihály. — 23,06: Atlasz: Világgazdasági Figyelő. — 23,26: Nóták. — 0,10: Kórusmuzsika. Petőfi rádió VASARNAP 7.00; A református egyház fél­órája. — 7,30: Orgonamuzsika. — 8,00: Miska bácsi lemezesládája. — 8,30: Jó reggelt, vasárnap! — 9,50: Meditáció a vezetők tekinté­lyéről (ism.) — 10,10: A magyar előadóművészet hónapja: A ma­gyar előadóművészet története. VI. rész: Hangszeresek. — 11,10: Szívesen hallgattuk! Vasárnapi koktél (ism.) — 12,40: Jó ebédhez szól a nóta. — 13,12: Az álherceg. Hauff meséjéből Rónay György fordítása alapján írta: Albert Gábor (ism.) — 14,00: Táskarádió. 15,00: Madoc herceg Ameriká­ban. Szuhay Havas .Ervin írása. — 15,15: A magyar 'előadóművé­szet hónapja: Múzeális felvételek. — 16,05: Közvetítés a budapesti Történeti Múzeum gótikus nagy­terméből. - 16,50: Kérdőjelek. Művészet valóság — 17125: Körkapcsolás. Közvetítés bajnoki labdarúgó-mérkőzésekről. — 18.20: Mikrofon előtt az irodalmi szer­kesztő. Papp Zoltán műsora. — 18,30: Mit hallunk? Érdekességek a jövő hét műsorából. — 19,10: Bemutatjuk ' új gyermekkórus­felvételeinket. — 19,19: Jó estét, gyerekek. — 19,30: A vasé ' sportja. Szerkesztő: Roska Iv_ lős. — 20,10: Koncz Zsuzsa éne­kel. —■ 20,34: Csörgős sapkások. Nagy Piroska műsora. — 20,54: A rádió dalszínháza: Miljutyin— Nyugtalan boldogság (ism.) — 23,10: Zenekari muzsika. HÉTFŐ 8.05: Beethoven: Prometheus — balettzene. — 9,03: .Ezeregy dél­előtt. A Gyermekrádió műsora. — 10,00: Zenés műsor üdülők­nek. — Közben: Kb. 10,30: Né­hány szó zene közben. — 11.30: Reklám. — 11,50: Latin-a meri kai históriák. — 12,05: A magyar elő­adóművészet hónapja: Századunk zenéjéből. — 13,03: Diákörömök nyomán ^Riport. — 13,20: Régi an­gol kórusmuzsika. — 14.00: Ket­tőtől hatig... — 18.05: Külpolitikai figyelő (ism.) — 13.20: Közkívá­natra! — 19.32: Reklám. — 19.37: ..Cicáznak a szép csendőrtol- lak...” 9. rész: Állambiztonsági rendészet. — 19.53: Jó estét, gye­rekek! — 20,00: Az Esti krónika különkiadása.,— 20,25: Uj köny­vek. — 20.28: A hét zeneműve — Händel: Tűzijáték — szvit. — 20,58: Népdalcsokor. —21,30: Ezek a hölgyek... Ambrus Tibor műso­ra. — 22,00: Az Akkord ének- együttes felvételeiből. — 22.25: A rádió dalszínháza: Esküdtszék! tárgyalás. Zenés komédia. — 23.15: A magyar előadóművészét hónapja: Bartók szlovák népdal­feldolgozásaiból. — 23,46: To­ronyzene. Nyíregyházi rádió VASARNAP 18.00— 19,00: Arcok, emberek. — Riportműsor. — Színes muzsika. — Sport. HÉTFŐ 18.00— 19,00: A nap krónikája. — Keringek. — A népfrorttkúngresz- szus után egy községben. — Vá­laszolunk hallgatóinknak. — Tánczenei összeállítás. Televízió 9,13: Német nyelvtanfolyam. — 9.40: Gyerekek a nagyvilágban. Amerikai filmsorozat. 1. Görög gyerekek. — 10,00: ,,Tévéovi'’. — 10.20: Hókuszpókusz. — 10.50: Cirkuszaréna. — 11,20: Zsebtévé. — 14,13: Pedagógusok fóruma.- •­14,55: Maci Laci. 9. rész. — 15.20: Prizma. — 16,00: FTC—U. Dózsa bajnoki vízilabda-mérkőzés köz­vetítése. — 17,00: A színész. A Román Televízió portréfilmje Ko­vács Györgyről. II. rész. — 18,05: Műsorainkat ajánljuk! — 18,40: Sporthírek. — 10,45: Esti mese. - 19.00: A HÉT... - 20,00: Hírek — sporthírek. — 20,10: „Kicsoda -r- micsoda?” — 21,10: Ismeri a Szan­di .mandit? Magyar film. — 22,35: Hírek, sporthírek. Bratislava! tv 9.30: Bábjáték. — 10.10: Kis hit­parádé. — 11,00: Arcképcsarnok. — 11,25: Tv-híradó. — 11,35: Fe­hér szépségek árnyékában. — 12,00: Vasárnapi magazin. — 14.00: Motorcsónak EB. — 17.45: A négy páncélos, meg a kutya. Lengyel tv-sorozat. — 18,40,: Esti mese. — 19,00: Tv-híradó. — 19.25: Sport­eredmények. 1. — 19,50: Költészet. — 20,00: Decini horgonyfesztival. — 21,30: Kultúra ’72. — 21,55: Tv-híradó. — 22,10: Sporteredmé­nyek 2. 2. MŰSOR: 19,45: Tv-híradó. — 20,00: Ba­cilpyska kisasszony bún tette. r~ 21.10: A pálmák és .a hóország. — — 21,35: Tv-híradó. Román tv VASARNAP 7,30: Pionírok. — 9,00: A falu életéből. — 10,10: Leonard Bern­stein zenei műsora. — 11,30: Ma­gyar nyelvű adás. — 12,10: NDK —Uruguay labdarúgó-mérkőzés Lipcséből. Kerékpárverseny: Prágából. — 16,10: Ifjúsági mű­sor. — 16,30: Hazafias dalok és kórusművek. — 18,00: Riportmű­sor. — 18,20: A legkisebbeknek. — 19,00: Bajnoki labdarúgó-mér­kőzés: Farul—UTA. — 19,45: Hi* bernatus Louis De Funes filmje. 21,05: Könnyűzene. HÉTFŐ 15,30: Orosz nyelvoktatás. — 16,35: A volánnál. Autóvezetők­nek. — 17,45: Színházi újdonsá­gok. — 18,20: A legkisebbeknek. — 19,15: Üdvözlet Germaine. Foly­tatásos film. — 20.00: Ipari riport. — 20,30: Könnyűzenei vetélkedő. — 21,45: A főváros fényei. Színházműsor A CSOKONAI SZÍNHÁZ BÉ5ÍLETSZÜNKTI ■ELŐADÁSAI június hónapban A NYÍREGYHÁZI SZABADTÉRI SZÍNPADON Június 17, szombat este 8 órakor AIDA opera Június 18, vasárnap este 8 órakor MONA MARIE MOSOLYA zenés vígjáték Június 21. szerda este 8 órakor NAGYMAMA vígjáték Június 22. csütörtök este 8 orakor traviata opera JEGYEK A MORTCZ ZSIGMOND SZÍNHÁZ PÉNZTÁRÁNÁL MAR VÁLTHATOK (383092) Moziműsor KRCDY MOZI: JÖJJÖN EL EGY KA VÉR A HOZZÁNK Olasz film E. k.: fél 4. 3/4 6 és 3 óra KEIITMOZ!: Május 28: A KALÓZ MENYASSZONYA Francia fiímvígjáték Május 29: LÁNYOK PÓRÁZON Olasz fiímvígjáték E. k.; este 8 órakor. BÉKE MOZI: Május 28: VANYA BÁCSI Szovjet film ' Május 29 : A BETY ARKAP1TANY Romáa film E. k.: 4, 6 és 8 órakor. GORKIJ MOZI: Május 28: MARIE SZESZÉLYEI Francia film Május 29: VIZSGALAT EGY MINDEN GYANÚ FELETT ÁLLÓ POLGAR ÜGYÉBEN Olasz film E. k.: 4, 6 és 8 órakor, MÓRICZ ZSIGMOND MOZI; Május 28: TUDOM, TE VAGY A GYILKOS Csehszlovák film E. k.: fél 6 és fél 8 órakor Máj us 29: MY FAIR LADY I—II. (DUPLA HELYARRAL!) E. k.: fél 6 órákor, KISVARDAI MOZI: Május 28: CROMWELL Május 29: SÍPOLÓ MACSRAKÖ MÁTÉSZALKAI MOZI; Május 28: JELEK AZ ÜTŐN Május 29: APARÖL FICRA HONVÉDELMI GYA­KORLAT — DIÁKOKNAK. Kétnapos honvédelmi gya­korlat kezdődik május 29-én, Kisvárdán. A Bessenyei Gimnázium és Szakközépis­kola 800 tanulója az első na­pon elméletben sajátítja el a honvédelmi ismereteket, majd kedden gyakorlatban számolnak be a tanultakról — írja Végh Mária, kisvárdai tudósítónk, ÜDÜLŐ ÚTTÖRÖK. 530 nyíregyházi úttörő üdül az idén június 18 és augusztus 26 között a KISZ városi út­törőtáborában. A városi út­törőelnökség megállapodást kötött az ózdi és a miskolci úttörőelnökséggel, s így lehe­tőség nyílik arra is, hogy az ottani táborokba utazzanak a megyeszékhely úttörői, csere alapoa. NYÍREGYHÁZI szakma! NAP A BNV-N. A Budapesti Nemzetközi Vásár könnyű-« ipari kiállító pavilonjaiban május 25-én és 26-án a nyír-» egyházi „Nyírség” Ruházati Szövetkezet tartott szakmai napot. A szakmai napon több ezren keresték fel a nyíregy­házi pavilont, s a látogatók körében nagy sikert aratott a szövetkezet termékei közül a nadrágkosztüm és a nyári jerseyruha.

Next

/
Thumbnails
Contents