Kelet-Magyarország, 1972. május (32. évfolyam, 102-126. szám)
1972-05-28 / 124. szám
oldal RELET-MAGYARORSZÁO = VASÁRNAPI MELLÉKLET 19??. május M.' A könyvnapok krónikájából A könyvnapok alkalmi „történetírása” általában úgy tartja nyilván, hogy a húszas évek második felében, az olaszországi tapasztalatok, hírek és beszámolók hatására rendezték meg Magyarországon az első nyilvános könyvünnepet. Kevesen tudják, hogy maga az ötlet mintegy harminc esztendővel korábbi. Mikszáth Kálmán utal rá, az egyik Almanach-előszavában, 1895-ben. Megkérdezték tőle, milyen sikere lehetne egy „demonstratív utcai . könyv- árusításnak”, A magyar irodalom azokban az években — mint később is, a felszabadulásig Igen sokszor — válságos helyzetben volt, az írók tengődtek, a könyvek nem fogytak. Mikszáth keserűen kifakadt: „Minek, kinek rendezzék meg: az egereknek? Mert ebben az országban más aligha nyúl könyvhöz”. Az igazi történelem valóban a húszas évek végén kezdődik. A Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesülete 1927 júliusi közgyűlésén SupkaOézá terjesztette elő az indítványt. Érdemes idézni fontosabb gondolatait, — márcsak azért is, hogy lássuk, mi valósulhatott még belőle 1943-ig. Ezt mondta Supka Géza: „Tekintettel arra a döntő szerepre, amelyet a magyar könyvnek nemzetünk mai adott helyzetében határainkon belül és kívül be kell töltenie, mondja ki az országos egyesület, hogy a magyar könyv gondolatának propagálására szükségesnek tartja, hogy a kormányzat1 erkölcsi! ’égisze alatt, a sajtó támogatásával >?■ íEznnlTfciTo s az egesz magyar társadalom bevonásával évről évre országos könyvnap tartassak. Ez a könyvnap a magyar kultúrának egyetemes nemzeti ügye legyen. Széles körű propagandával teremtessék még a magyar könyv szeré- tete a legnagyabb városban es a legkisebb faluban egyaránt.” Melyik az a kormányzati szerv, amely megtagadja a támogatást ilyen nemes ügytől? Horthyéknak, a frissen „konszolidált” ellenforradalmi Magyarországon szükségük lett volna a neves írók támogatására — később durvább formákban tettek kísérletet megnyerésükre —, s jó alkalomnak vélték erre a könyvnapokat. A közelmúltban vált ismeretessé Klebels- berg Kuno gróf, akkori vallás- és közoktatásügyi miniszternek egy belső utasítása, a minisztérium kulturálisügyi tanácsosához. Klebelsberg, a könyvhetek listájának „előzetes átvizsgálására” hívja fel a figyelmet, kéri: gondosan ügyeljenek arra, ne legyen a terjesztett anyagban „nemzetellenes” (értsd: haladó, szocialista szellemű, a fennálló államrendddel szembeni elégedetlenséget kifejező) mű, s előírja, hogy „anyagilag csak az az irodalmi vállalkozás támogatható, amely kiáll a mai Magyarország mellett.” A kormányzat „könyvheti programja” nem valósulhatott meg. Az irodalom ellenállt. A könyvnapi listákon alig akadt olyan mű, amely a klebelsbergi célt megközelítette volna, vagy ha igen: értéktelen fércmű, „Gyula de- áki” nívón. József főherceg és Hóman, későbbi kultusz- miniszter is mind kevesebb lelkesedéssel — sőt, mint Hóman írta: „egyré nagyobb viszolygással” — jelent meg égy- egv pillanatra a sátraknak Igazi alkotóművész nem vett reszt a fasizmus szellemi előkészítésében. Nézzük meg például az egyik felszabadulás előtti esztendő, 1938 ünnepi könyvheti listáját,. Csak néhány cím, á fontosabbak közül: Arany János prózai dolgozatai és műfordításai, Ady Endre összes műfordításai, Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig, Darvas József: A törökverő, Illyés Gyula: Petőfi, József Attila gyűjteményes kiadása, Benedek Marcell: A magyar irodalom története, Karinthy Frigyes: Amiről a vászon mesél, Kosztolányi Dezsőné: Kosztolányi Dezső... . Kivétel nélkül értékes művek, — igazi irodalom. Ami a könyvforgalmat — az akkori könyvheteknek is fontos célját — illeti, az eredmény vigasztalan. Nyomorgó országnak a legjobb könyv sem kell, legalábbis nem megvásárlásra; miből vett* volna könyvet a magyar munkásság a harmincas években? A kevés példa a tömeges vásárlásokról: örvendetes kivétel. Kö- dolányi így írt 1940-ben: „Június első napjaiban, mint már évek óta, ismét felállítják a kulisszákat: a könyvsátrakat az utcán és szerte az országban, hogy eljátsszák bennük és előttük a magyar kultúra iránti rajongás cifra tragikomédiáját.” Elmondja: puszta üzleti érdekké vált a könyvnap, — s minthogy „eszmeileg nem sikerülhetett, legalább a kiadók akartak keresni, rossz müvekkel, silány, „mérgező, alacsonyrendű” könyvekkel. A könyv első felszabadulás utáni ünnepe 1945 júliusában volt. Két hónap telt el a második világháború befejezése óta. Büszkén emlékezhetünk: a könyvkiadók az elsők között tértek magukhoz s kezdtek el dolgozni. A Szikra Kiadó például, a párt kiadója, amely 1944 késő őszén a felszabadított Szegeden kezdte meg- működését, már fegy- verzaj közepette (1945 januárjában) könyvnapi listát készített, Kilenc könyvet terveztek, közöttük a Kommunista' >«iáltványt" —< • ^első legális magyarországi kiadványként. 1945. július 12-én nyílt meg a könyvhét. A Nemzeti Színház előtt állították fel a központi sátrat. Körös-körül még romházak, feltépétt villamossínek, akna szaggata úttestek. Kállai Gyula miniszterelnökségi államtitkár tartotta az ünnepi beszédet. Ott voltak a pártok, a kormány vezetői, — s igen nagy számban — mint Tersánszky Józsi Jenő tréfásan emlékezett később: „mind, akik éltek és nem éltek” — az írók. Az első ünnepi könyvhétre csaknem harminc kiadóvállalat 56 könyvet jelentetett meg. ^.z ünnepi lista a következő volt — egyebek között, természetesen —: Darvas József, Dé- ry Tibor, Erdős Renée, Fodor József, Gergely Sándor, Illés Béla, Illyés Gyula, Mátrai Sándor, Szabó Dezső, Tersánszky J. Jenő, Veres Péter és Kovái Lőrinc egy-egy szépirodalmi műve, továbbá Andics Erzsébet, Jócsik Lajos, Karácsony Sándor, Molnár Erik, Péter Rózsa, Rákosi Mátyás, Révai József, Sándor Pál és Vass Zoltán egy-égy ismeretterjesztő, tudományos, illetve politikai könyvé. Ä sátraknál Gobbi Hilda, Major Tamás és Várkonyi Zoltán szavalta klasszikus és élő költők verseit. A Kommunista Párt lapjában, a Szabadságban Nagy Lajos írta az első méltató cikket az ünnepi könyvhétről. Néhány mondatot idézek belőle: „Eszmei tekintetben a mérleg kedvező. Nagy számban jelentek meg a felszabadult lélek könyvei s akadt Vásárlójuk szépén. Inkább a dolgozók közül, A dolgozóknak azonban még kevés a keresetük s nemigen telik nekik sok könyvre. Most még csak azok tudnak vásárolni, akik húst és őszibarackot esznek és igazi feketét isznak. Ez a réteg viszont az idei könyvhéten már nem, kapta meg a maga csemegéit: a Földi Mihályt, a Harsányi Zsoltot, a Bozzay Margitot. Ezért is volt gikeres az idei első könyvhét eszmeileg.” A lapok, a kiadók, a könyv- terjesztők egyesülete s az írószövetség — akkori nevén az írók Szabadszervezete — ünnepi mérlegeket készített s ezeknek summázata közös volt: megállapították, hogy azokat az irodalmi alkotásokat, amelyeket a Horthy- rendszerben nem lehetett kiadni — s amelyek egy részéről még a kiadók sem *idtak — örömmel és szeretettel fogadták az olvasók. „Micsoda szellemi szántóvető munkát kell még itt elvégezni!” — kiáltott fel egy, a könyvnapról szóló 1946-os „Fórum”-beli cikkében Szenc- györgyi Albert professzor. E „szántóvető munka" még nem ért véget — mikor ér véget a szellem gazdagításának munkája? —, de csaknem harminc év óta folyik, mind nagyobb sikerrel. S a visszapillantáshoz segítséget nyújthat a könyvnapok történetének vázlatos áttekintése is: látható belőle, hogyan indul el, mivé akarták zülleszteni, s mivé lett mégis Magyarországon a könyvünnep. Volt sikeresebb és gyengébb könyvnapi termés e harminc év alatt, — de az egész mégis a kulturális élet olyan folyamata, amely felszabadulás utáni történetünk fontos szellemi jelenségei közé *■ tartozik. Meg • )s kellene írni egyszer Valakinek, talán éppen könyvnapi könyvként, a magyarországi könyvnapok történetét. T. I. Nyolcvan éve született Kónsztanlyin Pausztovszkij, a szovjet-orosz prózaírás nagy klasszikusa. Kor..;zlantyin Pausztovszkij olyan író, akinek művészete határtalan derűivel, melegséggel ajándékozza meg az embereket, akinek minden kisregényéből, elbeszéléséből és Karcolatéból életöröm árad az olvasó felé. Pedig útja tele volt küzdelmekkel. Dolgozott mint vonatkísérő, szolgált mint szanitéc — az első világháborúban — aztán vöröskatona lett, majd munkás egy vasműben, később halász és újságárus. És, természetesen, részt vett a Nagy Honvédő Háborúban. Pausztovszíkij annak az írónémzedéknek a tagja, amely az új szovjet irodalom alapjait megteremtette. „Kara-Bugaz” és „Kolhida” című elbeszélései, melyekben a földet átalakító emberek dicséretét zengte, mindörökre bevonultak az új társadalom. építőit megéneklő legjobb alkotások közé. Makszám Gorkij, Romáin,/ Rolland és Nagyezsda Krupszkaja egyaránt nagyra tartotta a „Kara-Bugaz ”-t, ezt a szocialista alkotás pátoszától áthatott remek elbeszélést „Országom, népem, s az az al^uio cselekvés, amellyel ez a nép a ’szocialista társadalmat’ létrehozza, — mondta egyszer jóval később* az író, visszatekintve a megtett útra: ez a magasztos cél’az, amelyet minden leírt szavammal szolgálni igyekeztem.” Az elmúlt 50 év során számos ragyogó mű került ki Pausztóvszkij tolla alól. Az „Életem regénye”, „Az arany rózsa”, a „Fekete tenger” c. alkotások nevét széles körben ismertté tették az Dózsa György - forradalmi fametszeteiről A korán kilobbant életű, az I. világháborúban bal karjára megbénult, a jó Ideig asztalosmestarségből tengődő festő-grafikus: Derkovits Gyula bécsi kommunista barátainak biztatására a harmincas évektől 1514 tragikumának tanulmányozásába mélyed. Erre iniditobtáik a vele emigránskodó Uitz Béla megdöbbentően lázi tó Ludit- ták c. rézkarcai is. Derko- vitsné emlékirataiból tudjuk, hogy férje már 1923 folyamán fanatikus buzgalommal vetette magát Aosády történelmi műveinek és Eötvös József nagy regényének a tanulmányozásába, amíg csak érzékelhető hitelességgel s vizuálisan is ki nem bontakozott előtte a XVI. század második évtizede. Ismert tény, hogy a 30-as években hazánkban még tovább feszültek a lefojtott indulatok, a helyzeteit csaik csend őrazu ranyokkal lehete'it féken tartami. A rokkant festő és a sorsát zokszó nélkül vállaló feleségle ekkor már a puszta létükért küzdöttek, voltak hónapok, amikor papírzacskók ragasztásából került össze annyi pénz, ami mentette őket az éhezéstől. DerkovPs tüdejével is egyre többet bajlódik. De a munkások és a földtúró parasztok jobb sorsa,ért hévül6 művész nem gondol ömma.pána. Tizenegy, csaknem 'félméteres körtefalameizre valót kuporgat össze, s mikor esy szerencsés véletlen folytén meg is vásárolhatta: Gauguinre emlékeztető fanatizmussal. — szinte viaskodva a fával — végzi el a vésés nagy testi erőt is kívánó műveletét. Türelmetlenül, de a képpé érett látomások igazságával szinte tépi a fát, érezve a fehér és fekete, á fény és árny egymással viaskodó ellentétében rejlő erőt. Pedig kezdetben csgik levelezőilapméretre gondolt, mert így jobban eljutott volna mindenki asztalára e forradalmi sorozat. De már az első vázlatoknál belátta, hogy kereteket alig tűrő hevületének csak a nagy fomtátum felel meg. A véseték 1929-ben készültek el. így következett el az emlékezetes 1930-as esztendő! Elevenítsük feil ennek a napnak az erfilékét! Szeptember 1-én ő is felvonul a mindenre elszánt munkássággal. Nem érzi az elmúlt éjszaka fáradságait, ezrekkel kiáltja ő is: „Munkát! Kenyeret! Nehéz traszparemat emel ép jobb karjával, amelyen már ott parázslik 10 óriási Dózta- níetszet, köztük a Felkelő paraszt, Menekülők. Vérbőczy, Dózsa tüzes trónon s egy érős vonalabroncsú. gyújtó hatású rajzi* A tömeg a „rend őreinek” ellenállásába ütközik. órákig tartó kard lapozás, rhajd sortűz foltja el a sokaság neki feszülését. A Dózsa,-sorozat ekkor esik át a tüakeresztsásen. alkotójának csak nagy lélekjelenléttel sikerült a transzparenst is hazamentenie. Derkovits alig négy évre rá tüdőgyulladásból eredő szívbén ülássál fejezi bé életét. ő már nem 'érhette meg fametszeteinek kiadását. Az illegálisan működő párt javaslatára a Gondolat folyóirat adja ki. 1936-ban. «rőten lekicsinyített méretben, Bálint György ma is helytálló marxista értékelésével. Még eg}' évtized sem pergett le az első kiadás óta. 1945-ben, az első szabad könvynapon először jelentek meg zavartalanül nagyméretű papírlapokon e fametszetek, amelyekhez váratlan meglepetésként esne új kiadásban nemrég felfedett 12. lap i« szerepéit. Ez a 2. vóset valójában a hetedik lapnak egy Derkovitsot ki nem elégítő magfoealmazá-a. Ott lappangott e metszet a 11. fslemezpapírrat többszörösen leragasztott hátlapján, \ melyet most a művésznek kiiáró tisztelettel tárt a Képzőművészeti K’edó a szál« tömések', elé. A Derkovi tame tszeteket megyénkben kiállításon tékinthett meg a közönség, a Dózsa-évforduló alkalmából. Dr. Tóth Ervin Konszfantyin ország határain belül és kívül is. Sok millió ember szívéhez áll közel a természet és az ember szocialista átalakításáért folytatott harc romantikája, a finom lélektani ábrázolás, az orosz táj elbűvölő megjelenítése. a képekben gazdag és áttetszőén tiszta nyelv. Vlagyimir Lágyin, az egyiik legidősebb szovjet író, aki Konsztantyin Pausztovsz- kijt igen közelről ismerte, az író néhány óly&n jellegzetes költői vonásáról számol be olvasóinknak, amelyek segítséget adhatnak Pausztovszíkij művészetének körülhatárolásához: „...Bármerre járjon, is az ember, legyen az akár egy csendes, mély öblökkel tarkított és tündérrózsákkal benőtt vizű folyó partja, akár az Oka zátonyos • partmelléke, a közép-oroszországi Mescsera távoli, titokzatos erdőrengetege, sötétlő ingoványaival, járjon bár a Fekete-tenger partokat ostromló hullámainak zúgásában, vagy Ukrajna kék és verőfényes ege alatt, de’ leginkább a csendes, szerény szépségű középoroszországi nyirfaligetek- ben, melyeknek báját semmi sem múlja felül a világon, mindenütt hallhatja Konsztantyin Pausztóvszkij hangját. Nincs olyan hely, ahol meg ne fordult volna, fáradhatatlanul vándorolt, megfigyelte a világot és mesélt róla harmatos reggeleken. horgászbottal a kézben, valahol egy csendes, poetlkus helyet keres magának az örvénylő víz felett, s úgy érzem, ezekben a kora reggeli órákban nagyón jól elbeszél, getétt volna a két tapasztalt horgász: Csehov és Pausz- toVsZkij...” Pausztovszkij Egy igazi művész számara azonban a táj nem arra szolgál, hogy gyönyörködjék a természet rendíthetetlen nyugalmában, hanem a lélek rezdüléseit igyekszik kifejezni vele. PausztovSzkij a tájat, melyet oly érzékletesén tudott leírni, mindig arra használta fel, hogy hősei érzéseit adja vissza vele. Elbeszéléseiben a természet együtt él az emberrel, úfitársa és tanácsadója. Ezzel magya- rázhátó, hogy könyveiben mindig oly sok példát találhatunk az ember legrejtettebb érzéseinek, hangulatainak és elmélyült gondolat- világának kifejezésére — az emberére, aki a víz sodrában, a fű növekedésében, az eső surrogásában, a feje felett tövavonuló felhőkben meglátja lelki állapotának harmonikus kifejeződését. Egy kora reggeli órában, a lassú, de mély Udaj folyó partján, amikor a nap tányérja még éppen csak előbukkant a látóhatár mögül, s a világító óramutatókra emlékeztető zöld szitakötők is az úszó növények szárán aludták álmukat, így szólt hozzám t horgászótársam. Ivan Kirillenko, a helybeli tanító: — Maga ismeri Konsztantyin Pauszto.vszkijt? Tényleg olyan jó horgász? — Tényleg — feleltem. — Ha bálna kerül a horgára, még azt is kihúzza! — Értem — válaszolta a tanító jelentőségteljesen. — Ez afféle metafora akar lén- ni. , — Ahogy mondja — hagytam rá. — Kedvelem a bálnáit — folytatta a tanító, miküzb&n zsinegét á vízbe dobta. — Dé a kis halai is bámulatosak. Iván Kirilienkő sZemmél láthatóan elégedett volt, hogy mindketten szeretjük Pausztovszkijt és ahogy az horgászokhoz illik, jól megértjük egymást. Akkor reg* gél semmit sem fogtunk, de úgy éreztük, hogy ez nem is lényeges. Egyszerűen csak irodalomról beszélgettünk egymással, amíg a nap magasra nem emelkedett az égen. Kl-ki elmondta, hogy miért szereti Pausztovszkijt, s én szívből sajnáltam, hogy ő maga nem volt velünk. Kérdeztek engem Pausztovszkij felől távolabb élő olvasók — magyar, szlovák, norvég, lengyel írók is. Hiszen Pausztovszkij szava már régóta mindenütt hallható. Talán azért, mert igazán nagy művész létére sohasem Oktatja ki olvasóit, nem mondja nekik: „Szeressétek a természetet”, egyszerűen megmutatja nekik a maga szépségében, bűvkörébe vonja őket, s azok gondolatától és szavaitól lenyűgözve, követik őt. „...Szeretem Pausztovszkijt, ezt az igazságos és belső tisztességévéi, írói igazságával szemben szigorú embert. Olyán jó, ha minderről lelki szükségletünkből fakadóan írhatunk, anélkül, hogv bármit is hozzátoldanártk vagy felnagyítanánk benne. Pausztovszkij soha nem csao- ta be Olvasóit. S az olvasó sem hazudik neki. amikór kifejezésre juttatja az író és művészeté iránt érzett szere- tetét." Május 31-éft lett volna nyolcvanéves... De hiába telnek az évek, művéi ettől csak gazdagabbak és tökéletesebbek lesznek. Vlagyimir Lignin _ (A?N) DERKOVITS GYULA FAMETSZETE: „1914” . X , . n , , ,, .
