Kelet-Magyarország, 1972. április (32. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-14 / 87. szám
KELET-MAGYAROST,«« 1972. április 14. A NAP H I R E I „AZ ÁLLAMI MUNKA FEJLESZTÉSÉNEK és párt- irányításának néhány kérdése” címmel megjelent Biszku Bélának, az MSZMP KB Politikai Akadémiáján elhangzott előadása a Kossuth Könyvkiadónál. RÖPÜLJ PÁVA. A kisvár- dai járás Röpülj páva köreinek — csoportoknak és szólistáknak járási bemutatóját szombaton, április 15-én, 17 órától rendezik meg a domrádi művelődési házban. A vásárosnaményi járás Röpülj páva köreinek járási seregszemléjére vasárnap, április 16-án délelőtt kerül sor a vásárosnaményi művelődési központban. IRODALMI EMLÉKEINK. •Néhány héten belül megjelenik. Nyíregyházán Margócsy József irodalomtörténész „Szabolcs-Szatmár megye irodalmi emlékei’’ címmel írott honismereti munkája. A kiadvány 1500 példányban készül, a helyi művelődésügyi szervek gondozásában. KORHŰ DÖZSA-ZÁSZLÓ elkészítését vállalta a tyukodi Dózsa György úttörőcsapat a parasztvezér születésének 500. évfordulója tiszteletére. A zászlót május 1-re készítik el, addig az ország valamennyi Dózsa nevét viselő úttörőcsapatától várnak emlékszalagokat. Az ezekkel díszített zászlót június 25-én Cegléden, a központi ünnepségeken adják át a magyar úttörők nevében Kállai Gyulának, az országos történelmi .emlékbizottság elnökének — írja Varjasai Béla, a tyukodi úttörőcsapat vezetője. ZONGORAHANGVERSENY. A TIT Bessenyei klubjában rendezik április 15-én, szombaton 18 órától Fesztóry Agnes, nyíregyházi állami zeneiskolai tanár zongorahangversenyét. Műsorán Bach, Beethoven és Liizt művei szerepelnek, GYERMEKORVOSOK TUDOMÁNYOS ÜLÉSE NYÍREGYHÁZÁN. A Magyar Gyermekorvosok' Társasága május utolsó három napján . Nyíregyházán, a tanárképző főiskolán rendezi meg északkelet-magyarországi tagozatának tudományos ülését. AUTÓSHIR. Az ÁFOR kezelésében a hét közepén karr szerű benzintöltő állomás nyílt Tiszadadán. V AZ UNIMA VÉDNÖKSÉGÉVEL 1972. június 21—25 között nemzetközi bábfesztivált fendeznek Békéscsabán A város gazdag programmal várja vendégeit. Az eseményre hazánk minden tájáról és külföldről — a Szov. jetunióból, Jugoszláviából. Bulgáriából, Csehszlovákiából, Franciaországból és az . NSZK-ból — 16 bábegyüttes érkezik. A fesztivál programját bábukiállítás, orgona, hangverseny, szakmai vita. fórum tarkítja. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona a. S. Telefon: 16-70. 16-71. S0-C3 Telesrzám: -negyében 344. megyén kívül 73-344. Kiadja a Szabolcs megye) Lapkiadó Vállalat Zrínyi Ilona u. 3. Tel.: 30-00 Felelős kiadó: Mád] Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfl- eethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzletekben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI Budapest, V. kerület, József Nádor tér 1. ez.) közvetlenül vagy postautalványon. valamint átutalással a KHI 313—96 163 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési ülj egy hőnapra 30 forint Indexszám: 25 539 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza \ CSÜTÖRTÖKÖN ÜNNEPÉLYESEN ÁTADTÁK Nyíregyházán, a megye legkorsze rubb OFQTÉRT szaküzletét. Az átalakítást rövid idő alatt ávállalat felújító részlege mintegy negyedmilliós költséggel végezte. A régi, Kossuth téri üzlet falait ízléses faburkolattal, a mennyezetet alumínium borítással látták el. Korszerűsítették a fűtést és új berende zési tárgyakat helyeztek el. Az átadási ünnepségen részt vett Somogyi.BélaazOFOTÉRT vei zérigazgatója, aki elmondta, hogy a vállalat 100 üzlete közül a legdinamikusabban fejlődők közé tartozik a nyíregyházi. Az üzlet idei tervét hétmillió forintban határozták meg és * bíznak abban, hogy teljesíteni is fogják. Képünkön: az újjáalakított OFOTÉRT-üzletben csütörtökön délután már fogadták a vásárlókat. (Elek Emil felvétele.) ÉPÜL A VÁSÁROSNAMÉNYI KÖZMŰ. A beregi víztársulás kivitelezésében tovább építik Vásárosnamémy szennyvízhálózatát. Eddig 5 kilométer hosszan építették meg a csatornahálózatot, amelynek várható költsége 42 millió forint, s nagyobb részét ebben az ötéves tervben használják fel. A tisztítótelep tanulmánytervét most készítik a szakemberek. A GYERMEKKÖNYVHÖ- NAP alkalmából több Ismert gyermekkönyvíró, költő és szakíró lesz a vendége megyénknek. Találkoznak kis olvasóikkal, és módszertani segítséget nyújtanak a gyermekkönyvtárosoknak. Janá- kovszky Éva író 13-án a nagykállói járás, április 14- én, pénteken pedig a nyírbátori járás több községébe látogat. A hét végén érkezik Nyíregyházára D. Major Klára szakíró hasonló céllal. SZATMÁRI MŰEMLÉK A SZENTENDREI SKANZENBEN. A Tiszabecsen korábban műemléknek nyilvánított és újjáépített szatmári népi építészeti stílusban készült csűrt a napokban a szentendrei falumúzeumba szállítják kiállításra. ÜZEMHÁZ SAJÁT ERŐBŐL. Több, mint 1 millió forintos sajáterős beruházással kétszintes üzemházat építtetett a Vásárosnaményi Vegyesipari Ktsz. A földszinten autófényező műhelyt és garázsokat, az emeleten a szakmunkástanulók gyakorlóüzemét, valamint a finommechanikai részleget helyezték ©1. Ugyancsak saját erőből létesített a szövetkezet rádió-, tv- és háztartásigép-javító részleget, 650 ezer forintos költséggel. Fegyveres bankrablás Münchenben Két fegyveres' bankrabló szerdán 118 500 márkától ..szabadította meg” az egyik müncheni bankfiókot. A# álarcos férfiak felszólították a pénztárost, hogy töltse meg pénzzel az elé helyezett aktatáskát. Az először kapott 10 ezer márka azonban nem elégítette ki őket és türelmesem várakoztak, amíg a fiókvezető a többi százezret is elűtiia-1 lászta a központi páncél-szekrényből. ' KÉPZŐMŰVÉSZETRŐL FIATALOKNAK. A vásáros- na.ménj’i ifjúsági klub tagjainak tart képzőművészeti előadássorozatot Soltész Albert festőművész. Az első előadásra a héten, szerdán került sor a vásárosnaményi pinceklubban „Megyénk képzőművészeti élete a fel&zab adui ás - tói napjainkig” címmel. / ELŐADÁS. „Pénzügyi politikánk.-aktuális kérdései az élelmisz er-gazdaságban ’ ’ címmel csütörtökön előadást tartott Nyíregyházán, az MTESZ Víz uífcai székhazában ár. Páles Gyula, a Magyar Nemzeti Bank elnök-helyettese. Az előadás hal,Igatói között ott voltak a Magyar Közgazdasági Társaság megyei szervezete hívására a megye gazdasági vezetői is. AGRÄRSZ A KEMBEREK LÁTOG ATÁSA. . A Hazafias N épf ron t Szol nők megyei agrár szakbizottságának tagjai április 11-én és 12-én látogatást tettek megyénkben. Ellátogattak a tuzséri agrar klubba, ahol részletesen elemezték a klub szakmai munkáját, majd Nyíregyházán a megyei agrár szakbizottság munkájával ismerkedtek. A TÉVÉBEN LÁTTUK nyírségi nyomda Dácsa György u. S. r*le!4t ícíető; Ho'.éaj látván Bajomi Lázár Endre, , az ismert esszéista, a - francia irodalom kiváló hazai tolmá. csolója és népszerűsítője műfordítói munkásságának szálára fűzött modern francia irodalmi alkotások feldolgozásával jelentkezett szerdán a Világirodalmi Magazin, parádés szereposztással. Az ilyenfajta csoportosítást, a műsortípus . bizonyos egységesítésére való törekvést mindenképpen helyeselhetjük, mert egy nemzeti — jelen esetben a francia — irodalom egy korszaka közös stílusjegyeket is hordozó alkotásainak bemutatása mellett egy műfordítói pálya állomásaival, e nemes szolgálat műhelytitkaival, s egyik ilyen jelentős-képviselőjével is - megismertetett bennünket. A feldolgozott alkotások és a képernyőn való megjelenítésük persze nem egyenértékűek. Az „Egy lány, szemben a járdán” tulajdonképpen egy jlyen általános téma megírhatatlanságának története, melyben benne van ugyan a lehetőség (a lány felbukkanása), de amely konkrét és általánosítható ' tartalom nélkül még komputer segítségével sem írható meg. A „Stílusgyakorlat”, az egyetlen buszincidens sokféle nézőpontból való logikai-nyelvi bemutatása inkább írói-fordítói (a képernyőn színészi is, Darvas Iván tolmácsolásában) bravúr. rá- villantás a műre, mint tévészerű produkció. Nagyon tetszett Guy de Foissy „Két szerető szív” cí_ ■ mű, csat tan ósra hegyezett jelenete, melyben a fiú és a leány finoman szatirikusra stilizált modorossággal ke-' resi, helyesebben kergeti jövője boldogságillúzióit a gyári ebédszünetben. Az Illúziók önmagukban is árulkodóan tataiak, a „csak ma. , gadra gondolj ”! életelv _ jegyében születnek, a szokásosak a kapitalizmusnak a tömegek számára csábitóvá festett kulisszái között. Egyúttal azonban számukra elérhetetlenek. Drahota Andrea és Tahi Tóth László színészi játéka telitalálat volt. Horváth Jenő izgalmasan modem rendezése talán ebban a jelenetben ért a legmagasabb színvonalra. A másik Foiasy-darab, a „Bedöglött a tévénk” valóban keserű komédia, az ún. „fogyasztói társadalom” fé. lélmetesen pontos kórképe. A silányítóan tendenciózus kommunikáció, a televízió lenyűgöző, mértéktelen hatása alól egy estére kényszerűen felszabadult házaspárunk (Várady Hédi és Inke László) egymástól és a társadalomtól való elidegenedettsé- ge, gyűlölködése, szellemi si-1 vársága, kényelemféltése tűnt fel előttünk, mint az összes betegség ama „állatorvosi lovon.” Hirtelen rájönnek, hogy nem tudnak egymással beszélgetni sem, mert nincsenek saját gondolataik. Csak a pénzfétis és a publicitásfétis kaparható össze tudatuk mélyén, s egyikük sem különb a másiknál. Az életforma üressége, önző, konformista voltának bemutatása döbbenetes hatású, bár dramaturgiáikig túlnyújtott. Az hát a darab által su- gallt tanulság, hogy a mértéktelen, manipulált kommunikáció, a .gondolkodásról való leszoktalás tönkre siiá. nyítja az emberi kapcsolatokat, megöli az igazi kultúrát? Lehet. De mi tegyük hozzá: csak az így manipulált társadalmakban. » Merkovszkj Pi! PROGRAM 1972. április 14, péntek TIBOR NAPJA A Nap kél: 4 óra 58 perckor, nyugszik: 18 óra 32 perckor. A Hold kél: 4 óra 44 perckor, nyugszik: 19 óra 56 perckor. 180 évvel ezelőtt, 1702. április 14-én halt meg — 72 éves korában — Hell Miksa csillagász. Bölcsészeti tanulmányait a bécsi egyetemen végezte, s rövid ideig Lipcsében, majd a kolozsvári egyetemen tanult. Harmincöt éves volt, amikor a bécsi csillagvizsgáló igazgatójává, az egyetemen pedig a mechanika tanárává nevezték ki. Bár idejének nagyobb részét Bécs- ben töltötte, állandó kapcsolatot tartott a magyar csillagászokkal. Irányításával épült a kolozsvári, az egri, a budai és a nagyszombati csillagvizsgáló. Nemzetközi tekintélyre szert tett csillagászati folyóiratot is szerkesztett. VII. Keresztély dán király megbízásából Sajnovics Jánossal a norvégiai Vardőben 1769. júniusában megfigyelte a Venus bolygónak a napkorong előtt való átvonulását; ennek alapján számította ki először helyesen a Nap—Föld távolságot. Kora csillagászai közül többen kétségbe vonták számításainak helyességét, de a későbbi mérések őt igazolták. Sok irányú érdeklődését irodalmi tevékenysége is tükrözi- 1745 és 1755 között például több fontos matematikai tankönyvet tett közzé, s könyvet írt a mesterséges mágnesek készítéséről, valamint alkalmazásáról is. Záporeso, zivatar Várható időjárás ma estig: jobbára erősen felhős idő, többfelé esővel, keleten záporesővel, zivatarral. Élénk, helyenként erős északi, északkeleti szél. A nappali felmelegedés keleten tovább gyengül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 9 —14, keleten. 14—19 fok között. Távolabbi kilátások hé :f őig: erősen felhős idő, záporokkal, zivatarokkal. Az időszak vegere csökkenő felhőzet, és lceveseoD eső várható. Lega.acsonyabb na)- naii hőmérséklet eleinte 8—12, később 4—9 fok között. Lcgmaga- s.bb napoali hőmérsékletek Ills fok között. Jelentős mennyiségű (legalább öt mm) csapadék az ország területének hatvan százalékán várható. Kossuth rádió 8,05: Műsorismertetés. — 8;lä?j Budapest és a vidék kultiirbki programjából. — 8.18: ZeSíe}‘f^1 muzsika. — 9,00 : Kora * Illyés Gyula regénye folytatásokban!'XXÍiI. rési: Burka Sándor népi ‘zenekara játszik. — 10 Oü: Baidü-Bihar megye éneklő ifjúsága. - 10,25: Ifivezetők fóruma. — 10,J9: Édes anyanyelvűnk. Lörineze Lajos műsora, (ism.) — 10,40: Schumann: g-moll szonáta.' — 10,59: Lottóeredmények. — 11,00: Négy hónap egy kütatóhajón. 200 óra egy hideg- fronton. — 11,10: Verdi operájából. — 12,30: Ki nyer ma Zalaegerszegen? — 12,35: Tánczenei koktél. — IS,20: Szobek Márta es Palló Imre népdalokat énekel, Balogh Elemér cimbalmozik. — 13,46: Gépszemlén a bútorgyárban. Riport. I. rész. — 14,00: Róka Molya Bábszínháza. A Gyermekiá*o műsora. — 14,20: IsKolarádió. — 15,10: Mozart: D-dúr divertimento. — 15,S9: Hallgatóink figyelmébe. — 10,00: A világgazdaság hírei. — 16,06: Falusi délután. Az ember, a ló. meg a kutya. — 17,05: Külpolitikai figyelő. — 17,20: Muszorgszkij — Glazunov és Itimszkij- Korszakov hangszer. A halál dalai és táncai. — 17.44: Mikrofé- rum: A nyilvánosság. — 16,04: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót: A Magyar Rádió és Televízió énekkarának hangversenye. — 13,SS: A költészet hete. —■ 18,39: Buday Ilona énekel, Keszthelyi Pál furulyázik. — 18,53: Hallgatóink figyelmébe. — 19,00: Esti Krónika. — 19,30: Sporthíradö. — 19,32: Párizsi zeneparádé. — 20,16: A költészet hete: A tékozló ország. II. rész. — 21,59: A költészet hete: A tékozló ország. III. rész. 22,20: Bach-művek. Esti h ángyer- senv a 22-es stúdióban. — 23,20: Daljátékokból. — 0,10: A Daljátékokból című műsor folytatása. Petőfi rádió 8.05: Szovjet indulók:. — 8,15: Az izraelita felekezet negyedórája. — 3,SO: Madrid hercege. Részletek Lopez operettjéből. — 9$S: Ezeregy délelőtt. A Gyermekrárífió műsora. — 10,00: A zene hullámhosszán. — Közben: Kb. 10,30: Néhány szó zene közben. — 10,59: Lottóeredmények. — 11,45: A költészet hete: Miért szép? — 12,00: Schubert- és Brahms-művek. — 13.03: Operaegyüttesek. — 14,00: Mindenki kedvére kettőtől hatig, t . — 18,05: Külpolitikai figyelő. (Ism.) — 18.20: Falusi esték. — 19,05: Szabad szél. Részletek Du- najevszkij operettjéből — 19,31: A „dühös fiatalok” földjén. III. rész. — 19,51: Uj könyvek. (Ism.) — 20,00: Esti Krónika II. kiadás. — 20,25: Veress Károly népi zenekara játszik. — 20,53: Láttuk, hallottuk. — 21,15: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót: A MÁV szimfonikusok hangversenye. — 22,20: A mexikói kőgömbök titka. — 22,35: A hang- lemezbolt könnyűzenei újdonságai. — 23,15: Régi beszélgetések Dvor- zsák egykori tanítványaival. — 23,45: Marenzio-kórusművek. Nyíregyházi rádió 18,09—19,00: Tudósítóink, riportereink jelentik. — John Mayal műsorából. — Felépül-e az ipari tanulók kollégiuma. — Sport. — Lemezválogatás közben. Televízió 8,OS: Iskola-tv. Matematika.— 8,30: Angol nyelv. — 9,03: Földrajz. .— 9,55: Fizika. — 11,05: Fizika. — 11,55: Német nyelv. — 13,10: Matematika (ism.) —14,03: Földrajz (ism!) — 14.55: Fizika (ism.) — 15,50:, Fizika (ism.) — 17,28: Hírek. — 17.35: Muzsikus fiatalok. 8. középdöntő. — IS,35: Helyünk a világban. Riportfilm. — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: Turge- nyev Aszja. Tévéfilm. — 21.15: Delta. — 21,40: Hogy ne legyünk egyedül... Riportfilm. — 22,20: Tv-híradó — 2. kiadás. KÍSÉRLETI (2.) MŰSOR; 20,00: Aranykotta. Áz Interví- zió műsora Berlinből. — 21.05: Tv-híradó (ism.) — 21,35: Kisfil- me»k kedvelőinek (színes). Bratislava! tv IC,SO: Hírek. — 16,35:- Tálra Kupa r72. Filmriport. — lő,55: Jégkorong VB: Finnország— Csehszlovákia Az . 1. szünetben: Esti mese. A 2. szünetben: Tv- híradó. — 19,33: A vörös csillag jegyében. — 2ö,O0: A „vidám fiúk” műsora. — 20,215: Jégkorong VB: Szovjetunió—Svédország. — A 2. szünetben: Tv-hírado. — 22,10: Humoreszkek. 2. PROGRAM: 1Ä.55: Jégkorong VB: Finnország—Csehszlovákia. — Tv-híradó. — 19,35: Kísfilm. — 20,25: Jégkorong VB: Szovjetunió —Svédország. — 22,30: Tv-nfrafió. Román tv s,áB: Sebastien. Folytatásom fiim. — 17,20: Képzőművészet. — 18,20: A legkisebbeknek, — 1*®: Walt Disney filmjeibe!. 21,W): A szocialista országokból. 21,25: Jegkorong-világbajnoksag: Svédország—Szovjetunió. Mozimmoi KB**»? MOZI: HOLT VIDÉK Magyar fikm E. k.: tél 4, 3c4 í ee « om. BÉKE MOZI: A VÖLGY TÖRVÉNYE J ugoszláY film L t: i, ( ée I őrekor. TÍZ KICSI PVMA* Aagol fiám E. t: í, í m I ólakon MÖMCZ ZSIGMOND MOZI: ASSZONY A BANDITÁK ELLEN K. k.: tél 6 és fél ! órakor WWVARDAI MOZI: \ OSCEOLA MÁTÉSZALKAI MOZI: CSÉR MÉN Repülőgépet ettek.. Brian King angcS farmer bíróság elé citálta szomszéd, ját, Wilfred Grist, amiért annak falánk disznói elfogyasztották King magán repülőgépének egy részét. A felperes ügyvédje élénk színekkel ecsetelte azt a kaotikus pillanatot, amikor a 968 darab kiéhezett sertés el_ árasztotta védence farmját, kidöntött négy kaput, felfalt két és fél tonna szénát, össze, rombolt egy szénavagont, felhabzsolt fél tonna szarvasmarha-takarmányt, szétszaggatta a birtok felett húzódó villanyvezetéket, s végül mindennek megkoronázasaleöst mintegy csemege gya. nánt — leette a vásznat az egymotoros repülőgép testéről. A vád szerint a rosszindulatú szomszéd szándékosan szabadította el a disznófalkát. Az alperes határozottan tagadja a vádat. VALUTABEVÁLTÁS ÉJJEL-NAPPAL. A NYÍRTŐL- RIST Idegen forgalmi Háwateü. április 15-től vatutatoevá&íió helyiét létesít a nyíregyiaá®! Szabolos-szálló portáján, ahol hivatali időn tűi is fogadják az ügyfeléké*. * oldal —