Kelet-Magyarország, 1972. április (32. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-11 / 84. szám
SL ftßa! ßELET-MAGYARORSZÄÖ t972. április PR' Sikeresen támadnak a népi erők (Folytatás az 1, oldalról) etnamban”, s követelje, hogy az Egyesült Államok vegyen ismét részt a párizsi Viet- nam-konferencián. „Mi a helyzet most Dél- Vietnamban? — tette fel a kérdést Binh asszony. — Csak az, hogy nyilvánvalóvá vált a háború vietnami/ Alásd politikájának szégyenletes kudarca. Csak az, hogy nyilvánvaló az északi testvéreinek fenntartás nélküli támogatásában részesülő dél-vietnami nép rendíthetetlen harci ereje”... A DIFK külügyminisztere nyílt levelében megismételte kormányának Dél-Vietnamra vonatkozó béketervét, leszögezte, hogy az ésszerű és logikus követeléseket tartalmaz, majd az amerikaiakhoz intézve szavait, megállapította: „Reméljük, hogy önök lefogják a Nixon-adminisztráció bűnös kezét, követelik Észak- és Dél-Vietnam bombázásának azonnali beszüntetését, a párizsi Vietnam-kom- ferencia folytatását, a komoly tárgyalást”... Richard Nixonnaik, az Egyesült Államok elnökének utasítására B—52-es típusú hadászati óriás bombázók támadják a Vietnami Demokratikus Köztársaság területét — közölte hétfőn a saigoni amerikai katonai parancsnokság szóvivője. A szóvivő állítása szerint 1968 óta ezek az amerikai légierődök „első bevetései” a fegyvermentes övezettől északra. Az igazság azonban az, hogy az amerikai repülőgépek kalóztámadásai a demokratikus Vietnam ellen az elmúlt négy esztendőiben is úgyszólván napirenden voltak, de a vasárnap megindított légioffenzíva négy esztendő óta valóban a legnagyobb erejűnek ígérkezik. B—52-es amerikai óriás bombázók a háború kitörése óta hétfőn hatoltak be a legmélyebben a Vietnami Demokratikus Köztársaság légi- terébe — közölték hivatalos saigoni forrásból. Az amerikai agresszorok gépei a fegyvermentes övezettől 235 kilométerrel északnyugatra lévő Vinh városát bombázták. Emlékezetes, hogy a B—52 es stratégiai borobavetök 1966—67-ig nem merészkedtek a demilitarizált övezettől mintegy 115 kilométerrel északabbra lévő Mu Gia-há gón túl. E légierődök a legnagyobb amerikai harci repülőgépek. A nyolc hajtóművel ellátott gépek minden egyes bevetéskor képesek egyenként 30 tonna bombát leszórni. Ez tizen ötször-hússzor több am nál a bombatehemél, amelyet egy-egy úgynevezett „taktikai” bombázógép — például egy Phanfom típusú repülőgép szállíthat. Általában 3— 12 gépből álló -kötelékekben indulnak bevetésire. A VNA hírügynökség megerősítette, hogy a VDK légvédelme hétfőn hajnalban Nghe-an tartományban lelőtte az amerikai haditengerészet két repülőgépét, amely Vinh városának több sűrűn lakott negyedét támadta. Ezzel 3476-ra emelkedett a demokratikus Vietnam légterében eddig lelőtt amerikai támadógépek száma. A Laoszi Hazafias Front Pártja Központi Bizottságának képviselője nyilatkozatában határozottan elítélte az Egyesült Államokat a VDK elleni agressziós tevékenység fokozása miatt. A nyilatkozat rámutat, hogy az amerikai kormány agressziós cselekedeteivel durván sérti a VDK szuvere nitását és biztonságát, és megszegi az iránti kötelezettségeit. hogy teljesen és feltétel nélkül véget vet Észak-Vietnam bombázásának. A Laoszi Hazafias Front Pártja, a laoszi nép erélyesen elítéli az amerikai imperialisták bűnös háborús tetteit — hangoztatja a nyilatkozat Befejeződtek Brezsnyev és Honecker tárgyalásai Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára április 4-től 10-ig az SZKP Központi Bizottságának meghívására nem hivatalos, baráti látogatást tett a Szovjetunióban. A látogatás idején szívélyes, elvtársi megbeszélésekre került sor Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára és Erich Honecker között. Brezsnyev és Honecker kölcsönösen tájékoztatták egymást országuk társadalmi-politikai életének kulcskérdéseiről, különös figyelmet szentelve azoknak az eredményeknek, amelyeket az SZKP XXIV. kongresz- szusán és az NSZEP VIII. kongresszusán hozott határozatok teljesítése során elértek. Nagy figyelmet szenteltek a Szovjetunió és az NDK közötti kapcsolatok sokoldalú továbbfejlesztése kérdéseinek. Leonyid Brezsnyev és Erich Honecker elmélyültem foglalkoztak az európai helyzettel, ahol a reakciós imperialista körök ellenakciói mellett is tovább fejlődnek az enyhülés irányába ható tendenciák. Azok a lépések, amelyeket a Szovjetunió, az NDK és más szocialista országok tesznek a Varsói Szerződés tagállamai politikai tanácskozó testületé prágai ülésszakán megjelölt irányvonalnak megfelelően, ismét jelentős mértékben hozzájárulnak az európai biztonság és együttműködés konstruktív megvitatását elősegítő légkör kialakításához. A szovjet—nyugatnémet ég a lengyel—nyugatnémet szerződés küszöbönálló ratifikálásának és a Nyugat-Beriinre vonatkozó négyoldalú egyezmény ezt követő érvénybelépésének, az NDK és az NSZK tranzitegyezményének, valamint az NDK kormánya és a nyugat-berlini szenátus között megkötött egyezménynek újabb ösztönzést kell adnia az európai béke megszilárdításának. Brezsnyev és Honecker aggodalmukat fejezték ki az Egyesült Államok indokínai agressziójának az utóbbi időkben bekövetkezett fokozódása miatt. Leonyid Brezsnyev és Erich Honecker találkozásainak légkörét az egyetértés, az őszinteség és a testvéri barátság jellemezte. KOMMENTÁR Iraki—szovjet szerződést írtak alá HÍRMAGYARÁZÓNK ÍRJA: Vietnamban nemcsak a hetedik flotta hajóágyúi szólaltak meg, hanem az amerikai propagandagépezet nehézütegei is. Természetesen mindkettőt Washingtonból irányítják, azonos cél érdekében. Ez a cél kettős és mindkét ága már első pillantásra reménytelennek tűnik: a vietnami nép megfélemlítése, valamint az amerikai és a nemzetközi közvélemény megtévesztése. A Pentagon-propaganda nehézütegei afféle drámai előkészítése után repítették világgá a hírt, hogy hétfőn hajnalban Nixon elnök külön utasítására újra megjelentek a Vietnami Demokratikus Köztársaság égboltján az amerikai légierő legnagyobb gépei, a B—52-es típusú óriás bombázók. A hír igaz — és mégsem az. Igaz, mert a vietnami népet immár annyi esztendő óta pusztító amerikai szol- dateszka hétfőn hajnalban valóban a demokratikus Vietnam fölé küldte az utóbbi időben jobbára Dél- Vietnam felett bevetett büszkeségeit, a hirhedt B— 52-eseket. De nem igaz az amerikai fogalmazásnak az a része, mely úgy állítja be ezt a jelentést, mintha valami gyökeresen új kezdődött volna a VDK elleni amerikai hadműveletekben mintegy az immár tizenkettedik napja tartó népi of- fenzíva megtorlásaként. Az igazság az, hogy az USA soha nem tartotta be tartósan Johnson elnöknek a bombázások beszüntetésével kapcsolatos ünnepélyes ígéretét. Szinte szüntelenül támadták a VDK-t az amerikai légierő gépei, időnként igenis B—52-esek is. Washington azért igyekszik látványos új fejlemény benyomását kelteni, mert ez beillik az egész jelenlegi magatartásába. Ennek lényege az ok és az okozat cinikus felcserélése, vagyis az az állítás, amely minden új vietnami fejleményért a népi erők sikeres oííenzíváját okolja. Csakhogy az offen ziva nem ok, hanem okozat. Esztendőkön át szabotálta Washington a párizsi tárgyalóasztalnál az igazán konstruktív megbeszéléseket, majd Por- tér, a delegáció vezetője meg sem jelent a konferenciák termében, sőt magát Párizst is elhagyta. Ez a lényeg. így és ezért kezdődött az offenzíva, amelyre állítólag válasz a B—52-esek hajnali „premierje” is. Nem nehéz megjósolni, hogy a VDK ellen intézményesen bevetett óriás bombázók sem változtatnak egy újra és újra bebizonyosodó, alapvető tényen. Azon, hogy a vietnami nép ereje töretlen. Mind erkölcsi, mind katonai értelemben. Vasárnap Bagdadban, az elnöki palotában aláírták a Szovjetunió és az Iraki Köztársaság közti barátsági és együttműködési szerződést „A ma aláírt szovjet—iraki barátsági és együttműködési szerződés a két nép alapvető érdekeit- tükrözi”’— hangsúlyozta Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök a dokumentum aláírása alkalmából mondott beszédében. A szovjet kormányfő rámutatott, hogy a szerződés szoros politikai, gazdasági és kulturális együttműködést irányoz elő a két ország között. A szerződésben foglaltak teljes mértékben a két ország függetlensége, szuverenitása, területi sérthetetlensége kölcsönös tiszteletben tartásának, az egymás belügyeibe való be nem avatkozásnak, az egyenjogúságnak és a kölcsönös előnyöknek elvein alapúinak. A szovjet kormányfő megállapította: a szerződés világosan bizonyítja, hogy a szovjet—iraki baráti kapcsoMegjelent a Nemzetközi Szemle új száma A folyóirat áprilisi számában közli dr. Szűrös Mátyás Magyarország és a Szovjetunió című cikksorozatának befejező részét, amely a két testvérország kulturális és ideológiai kapcsolataival foglalkozik. A cikksorozat sok adatot és tényt közöl, amelyek meggyőző és jellemző képet adnak a szovjet—magyar kapcsolatok fejlődéséről. A folyóirat legnagyobb terjedelmű rovata ezúttal Nixon pekingi útjával foglalkozik. Közli a kínai—amerikai közös közlemény teljes szövegét, s ahhoz fűz elemző kommentárokat. Az áprilisi szám másik jelentős anyaga a TIT kétnapos vitájáról szóló beszámoló. A vita arról folyt: önálló tudománynak tekinthető-e a politikatudomány, amit Nyugaton divatos szóval „politológiának” neveznek? Az MSZMP Politikai Főiskolájának rektorhelyettese. Vészi Béla vitaindító előadására Pozsgay Imre, a Társadalmi Szemle főszerkesztő-helyettese válaszolt, ezenkívül dr. Samu Mihály, a nemzetközi jog és a politikai tudományok viszonyára vonatkozó hozzászólása, majd a második napi vitaindító előadásban Pirityi Sándor „A politikatudomány és a nemzetközi viszonyok” című előadása jelent meg ebben a számban. A vita folytatását a folyóirat májusi száma fogja közölni. A Nemzetközi Szemle szerkesztősége két újítást vezetett be. Egyrészt katonai szakértőkkel irat cikkeket — ezúttal dr. Szabó Imre a közel-keleti katonai erőviszonyokat ismerteti szakszerűen — másrészt képriportokat is közöl. Ebben a számban Bangla Desh és Pakisztán városait mutatják be a fotók. A folyóirat beszámol az Izraelben megtartott cionista kongresszusról, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége II. országos konferenciájáról két érdekes cikkfordítást is közöl a folyóirat: Az egyik Graham Greene cikke Chiléről: „Vajon merről jön az ellentámadás” címmel; a másik Leo Figueres elméleti igényű írása: „Az önigazgatásról — a szó homálya és a dolgok lényege” címmel. latok nem konjunkturális jellegűek, hanem szilárd alapokon állnak. Ugyanakkor a most aláírt szerződés nem irányul semmilyen harmadik állam ellen, nem sérti egyetlen ország törvényes érdekeit sem. Ahmed Hasszán A1 Bakr, az Iraki Köztársaság elnöke a szovjet—iraki barátsági és együttműködési szerződés „aláírásakor mondott beszédében hangsúlyozta, hogy az aláírás ténye jelentősen hozzájárul az imperializmus és az agresszió ellen küzdő népek ügyének győzelméhez. Az iraki fél nagyra értékeli a baráti Szovjetuniónak az arab egységre vonatkozó álláspontját, mivel ez az egység fontos szerepet tölt be az imperializmus ellen küzdő arab front megszilárdításában. Az iraki államfő méltatta az arab országoknak, köztük Iraknak nyújtott szovjet segítséget, amely az egyik legjelentősebb tényező az ország védelmi készségének fokozásában, a társadalmi-gazdasági haladás meggyorsításában, az agresszió elhárításának megvalósításéban. Politikai baj vívás — nyugatnémet módra Amikor a svájci Weltwoche riportere mekérdezta Rainer Barzelt: véleménye szerint mikor lesz szövetségi kancellár, a kereszténydemokrata politikus széttárta karját. „Mi nem törekszünk minden áron kormányra” — mondta. — „Meg tudjuk vár. ni, míg eljön az óránk.” Aztán mégis sejteni engedte: mikor is üt az a bizonyos óra. Pontosan 1972. április 26-án. Ekkor — így értesült tőle legalábbis a svájci lap — a költségvetési vita során megkísérli majd megbuktatni a kancellárt. Az NSZK alkotmánya szerint ez nem olyan könnyű dolog — egy kancellár akkor is tovább kormányozhat, ha ki. sebbségben marad a parlamentben. Barzel mindenesetre felkészült, már kész az árnyékkormány, olyan neves „árnyékminiszterekkel” mint Strauss, Schröder, Katzer, Stücklen, Weizsäcker, Griesinger. Az ellenzék úgy véli, ha a kormányt valamilyen kérdésben — vagy gazdasági, vagy külpolitikai kérdés is az — leszavazzák, Brandt kiírja az új választásokat. Sebastien Haffner, az egyik legjobb nevű nyugatnémet publicista a Stern hasábjain egyenesen azt követelte Brandtól, hogy a saját — és az új keleti politika — érdé. kében azonnal oszlassa fel a parlamentet és rendeztessen új választásokat. A közvéleménykutató intézetek vizsgálatai szerint a jelenlegi kor. mánykoalíció — amely nem rendelkezik most a parlamenti ülőhelyek 50 százalékával — abszolút többséget, kapna. Az effajta közvéleménykutatási adatok és számos más körülmény (például Brandt Nobpl-békedíjáfiak ütem le. becsülendő hatása) 'azonban a látszat szerint nem befolyásolják a Barzel és Strauss vezette ellenzéket. Szuperoptimista nyilatkozatok hangzanak el és változó hevességgel folyik az idegháború a kormány ellen. Ennek a kifárasz. tó önbizalmat tépázó taktika, nak számtalan formája van. Az éles, majd hogy nem pocskondiázó hangú parlamenti felszólalásoktól a képviselő-csábításig. Ha csak az optimista ellenzéki nyilatkozatokat hallgatnánk, ha csak a durva támadásokra figyelnénk, akkor könnyen úgy tűnne, a szovjet—NSZK, a lengyel—NSZK szerződést nem fogják ratifikálni és jobboldali fordulat áll kü. szöbön a szövetségi köztársaságban. A helyzet mélyebb elemzése azonban ennek a megállapításnak ellentmond. Közelítsük meg a kérdést az ellenzék oldaláról. Brandt többször világosan kijelentette, hogy a szerződések esetleges elvetése után azonnal a választók elé járul. Az új vá_ lasztások kimenetele a CDU- CSU szempontjából eléggé sötétnek tűnhet. Hiszen, ha — mint Haffner is ajánlotta — kizárólag és csakis a keleti politikára koncentrálva — szinte népszavazásszerűen kiélezve a kérdést — vezeti Brandt választási hadjáratát, Barzel minden bizonnyal alulmarad. De ha — valamilyen különös véletlen' foly. tán — kormányra is jutna az ellenzék, az alkotmány ér. telmében az eredetileg esedékes időpontban ismét választások lesznek. Barzel meglehetősen óvatosan úgy is fogai, mázott: ha megnyerné a rendkívüli választásokat a CDU-CSU, „mi van akkor? Ez a gazdasági fejlődésen múlik, azon, hogy vajon 12 hónap alatt érhet-e el sikert az ember?” A másik kulcskérdés: mihez kezdene Barzel, ha a szerződések megbuknának a parlamentben. Brezsnyev legutóbbi beszéde világosan és félreérthetetlenül leszögezte: az egyezmények nélkül nincs enyhülés a szovjet— NSZK viszonyban, nem lehet — miként néhány kereszténydemokrata politikus elképzeli — a szerződések nélkül is javítani a kapcsolatokat. A ratifikálással túlságosan is sok forog kockán ahhoz, semhogy egy-két képviselő engedetlensége, akarata döntse el a szerződések sorsát. Jól ismert, hogy a feltételeknek az a bonyolult láncolata, amely az egész Európa-politikát jellemzi, éppen a bonni parlamenti jóváhagyástól függ. A ratifikálás után a Szovjetunió aláírja a berlini egyezményeket, ezután megindulhat — a NATO feltételei szerint —az európai biztonsági értekezlet előkészítése. A szerződésekkel nemcsak nyugatnémet, hanem európai, sőt Európában kívüli érdekek is kockán forognak. Számos NATO-or- szág, vagy a Vatikán reagálása bebizonyíthatta Barzel. nek, hogy számára sem maradna egyéb alternatíva Brandt útjánál. Valószínű, hogy a látványos bonni csinnadratta nem is annyira a szerződésnek, mint inkább már az 1973-as választásoknak szól. Barzel az „ugye megmondtam elő- ré”-t készíti elő. Az akkori választási kampány valószínűleg — így szólnak a szakértők — gazdasági nehézségek közepette zajlik majd. Ilyen alapon mindig köny- nyebb egy kormányt megbuktatni, mint most, amikor mögötte áll Európa és a nyugatnémet lakosság döntö többsége. — y — s Nemes György: Dávid ás 27. — Te meg olyan, mint Goodmann. És én fehérben fogok táncolni. Te meg feketében fogsz klarinétozni. A gyerekeink azért talán nem lesznek fekete-fehér csíkosak. Ezen nevetni kellett. Fel is pattantam, és ugrálni kezdtem Dávid körül. — Képzelj el fekete-fehér csíkos gyerekeket — kiabáltam. — Zebra gyerekeket —tette hozzá Dávid. — Ez óriása lenne — mondtam. — De egyelőre menjünk fel a hegyre — mondta Dávid. — Ma nagy meleg lesz — mondtam. — Akkor fürdőnadrágot veszek — mondta Dávid. — Még az is sok, olyan meleg van — kiáltottam. S ahogy jöttem, a fenyőfán kúszva távoztam. — Várj meg, mindjárt jövök — kiáltott le Dávid. Kihajolt az erkélyről és nevetett. Átsegítettem Klotot egy fagyökéren. A vastag gyökér az ösvényt szelte át. Ehhez kissé felemeltem. A derekánál fogtam meg. Mint a pehely, olyan könnyű volt Klót. Már ugrott is a levegőbe. Mintha az én fogásom emelte volna föl. Pedig jóformán csak az egyik kezem ért hozzá. A másik nem is volt szaibad. A klarinétot vittem benne. — Kár, hogy nem vagy táncos — jelentette ki. — Mért kár? — kérdeztem. — Akkor veled gyakorolhatnám az emeléseket és nem Karellal — mondta. — Ki az a Karéi? — kérdeztem — Egy fiú az iskoláiból — felelte. — Micsoda név az, hogy Karel? — kérdeztem. — Mint Károly. Például Károly bácsi. De nem Károly. Ö Karel — mondta Klót. — Jól tud emelni, igaz? — Jól — felelte Klót. és őszinte odaadással rázta hozzá a fejét. — Akkor mért kár, hogy én nem vagyok táncos? — kérdeztem. Klót a nyakamba csimpaszkodott. Aztán lerántott magával a földre. Itt erősen lejtős volt a hegyoldal. Gurulni kezdtünk lefelé, egymás,ha kapaszkodva. Egy fa állította meg gurulásunkat. — Drága, drága Dávid — mondta Klót, és csókolta a számat. Mikor lélegzethez jutottam, ezt mondtam: — Legfeljebb egy kicsit szomorú vagyok. Ez a Karéi meg más fiúk is az is-' kólában, ugye, akkor érnek hozzád, amikor akarnak? — Nem, Dávid. igazán nem. Csak az emeléseknél. De akkor muszáj. Magara' nem emelhetem fel magam. — Értem — feleltem.
