Kelet-Magyarország, 1972. április (32. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-09 / 83. szám
*. oTdal KELET-MAGYARORSZÄG - YASARNAP! MELLÉKLET 1972. április ». Deregán Gábor: Egy üveg zöldszilváni A művelődési ház — közelről Legyen a fiatalok otthona Egyik délután apám megcsókolta anyám arcát. Április volt, emlékszem, eső utáni fülledt délután. Mentem volna ki játszani, de anyám nem engedett, sár van, mondta. — Meglepődtök, olyan hírem van! Meleg volt a konyhában és zsírszag. — Mondd! —szólt anyám. Megperdítette a levegőben a palacsintát. — Találjátok ki! — Rám kacsintott apám, .nevetett az arca. Ismerem örömét. Ritkán csókolta meg anyám arcát. Húsvéthétfőn a löcsolkodás- kor, és a születésnapokon. És most, ezen az áprilisi délutánon. — Nem verem tovább « térdem! Anyám szeme megrebbent. Csend lett, csak a zsír ser- cegett, — Talán Pordán is beadja az ipart? — kérdezte anyám sokára. Furcsa, vékony volt a hangja. — Pordán? — Apám elmosolyodott. Maga alá húzta s hokkedlit. — Pordán nem. Toronnyá nőtt a kisült palacsinta. — Menj innen — szólt rám anyám, majd aztán nem kell a leves. Elloptam egyet és apám mögé szaladtam. Megvédett — Hadd egye — mondta és én megfújtam a palacsintát és ettem. 1— Szóval Pordán nem — mondta anyám. — Képzeld, hívnak a ta_ náeshoz! Érted-e, mit mondok, asszony! A tanácshá. zára hívnak, hivatalba! A pénzügyi osztályra! , j Felugrott és újra megcsókolta anyám-arcát ív f* — Ugyan már — mondta anyám, — csupa izzadtság vagyok... Aztán kettős terítéket tett apám elé, ahogy vasárnap szokta. Azon a jelentős napon anyám kikészítette a fekete ünneplő ruhát és hófehér, keményített inget húzott apám csontos testére. — Holnaptól ezt a ruhát hordom — mondta apám. — A barna kopott, nem járhatok benne hivatalba. — De nem birok mindennap fehér inget adni — mondta anyám, s egymásba fonta az ujjait. A délután már szürkült, amikor hazaért apám. Bugyrot kötött az enyves kötényéből, a bugyorban a szerszámai zörögtek. Düdo. rászott, s a csomagját behajította a kamrába. Aztán ezüst cigarettatárcát vett elő a zsebéből. — Pordán adta — mondta és felpattintotta a tetejét. — Finom cigaretták vannak benne — mondtam. — Igen. Azokat a munkatársaimtól kaptam. A volt munkatársaimtól. Anyám kezébe vette a cigarettatárcát, forgatta. — Szép — mondta és visz. szatette az asztalra. — Nagyon szép. — Nini! Ez meg micsoda! — böktem apám karjához. Hosszú nyakú palackot hámozott ki a selyempapirból. — Azám — nevette el magát, — majd elfelejtem. Zöldszilváni. Azt mondják, finom bor. — Zöldszilváni. Az jó bor, valóban — mondtam. — Bort hoztál? — csodálkozott el anyám. Nyílt a szája, hogy még mond valamit, aztán mégsem szólt. — Bort. Persze, hogy bort. Apám leült a szokott helyére és meglazította a nyakán az inget. — No anyukám, két poharat! Keríts két poharat, te meg öcskös, dugóhúzót! Anyám két decis poharat emelt le a konyhaszekrényből s fényesre törölte a konyharuhával őket. — Nekem csak egy kortyot tölts — mondta és figyelte apám kezét. — Elég! Magának sem sokkal többet töltött apám. Koccintottak. — Ilyen nap egyszer van az ember életében — mondta és magasra tartotta a poharát. — Hát — mondta anyám, sok szerencsét. Nagyon sok szerencsét. Anyám vacsora után a kecsketűzhely szélére rakta az ételestányérokat, s még maradt az asztalnál. Apám nem vette le magáról az ünneplő ruhát. — Töltök egy kicsit — emelte meg a palackot. — Nem! Ne... mór ittam. Elég volt az nekem... — No! Egy kicsit, éppen csak egy kortyot, no! — Magadnak tölts — mondta anyám, s azért engedte, hogy az övébe is töltsön apám egy keveset. Ültek egymással szemben. — Adóügyi megbízott —- szólalt meg apám. — Ez lesz holnaptól a címem. Anyám az ölében pihen, tette a kezét, közben a tűzhelyre lesett, gőzölög-e már a mosogatóvíz. — Adóügyi megbízott — ismételte apám, s kortyin- tott a borából. — Ma benn voltam a tanácsházán. Beszéltem a főnökömmel. Kedves ember. Osztályvezető kartárs, így szólítjuk. Hallgattak. Apám a palack oldalát pöccintgette a körmével. Gondolatban a tanácsházán járt Felnézett: — Töltök. Anyám befedte kezével a pohár száját. — Ezt az üveg bort pedig ma meg kell Igyuk — mondta apám. — Magadnak tölts! Csöppnyit töltött a magáéba apám, s,,.m.egcme;tc k po- harát. — Egészségünkre! — Egészségünkre, s, A fazékban zúgni kezdett a mosogatóvíz. Anyám állt volna fel, de apám megszólalt: — Az osztályvezető megmutatta az irodámat. Külön íróasztalom van. Délelőttönként rásüt a nap. — A nap — mondta anyám — az jó, ha rásüt. — Könnyű munkám lesz. Az adókönyvbe bevezetem a befizetéseket és felszólításokat küldök ki. — Felszólításokat? — Akik nem fizetnek, azoknak. — S te írod alá? Apám gondolkodott. — Nem. Nem hiszem. Az osztályvezető... Anyám bólintott. — Na — mondta, — elmosogatok. — Igyál még egy kortyot — kérte apám, s kezébe kapta a palackot. Anyám összezárta a szája szélét, felállt. — Az nem lehet, hogy ne igyunk meg egy üveg bort — Izsáknak úgy tűnt, hogy a teve és a jegesmedve makacsul követi, mióta megpillantotta őket a cirkusz vasrácsai mögött. Nem tudta magyarázatát adni, hogy miért éppen a teve és a jegesmedve szegődött a nyomába, hiszen egyiket se kedvelte Igazán. Egész úton nem mert hátranézni, csak amikor a kapuhoz ért, gyorsan oldalt pillantott, de sem a teve, sem a jegesmedve... Fellélegzés helyett azonban inkább egy kis csalódást érzett. Megállt az udvaron, a ei- pőraktár vasajtaja előtt. Aggodalmasan nézett föl a világos konyhaablakra, mintha nehéz mulasztások nyomták volna a lelkét. Mindig így ért haza. Izsák érezte, hogy az anyja nem azt jelenti már számára, mint régen, s ő sem azt jelenti az anyjának, amit szeretett volna. Az anyja a villany alatt varrt, vagy az egyenruháját tisztogatta a párolgó ételszagban, és szitkozódott, hogy maiyen kearemondta apám. A fényhez emelte a palackot. Alig hiányzott belőle valami. Körülnézett a konyhában, kinek töltsön. A sámlin ültem. — Öcskös! Hozz egy poharat! Felugrottam. Bort, én? Egy hordóval meg tudnék inni! A legnagyobb poharat emeltem le a konyhaszekrényből. Aztán — visszatettem. Egydecist tartottam a palack szájához. — Keveset apu — mondtam, s tényleg, nem engedtem, hogy sokat töltsön. Megcsókoltam, aztán ittunk. — Hét deci — mondta apám később, s ingatta a fejét. — Hét deci, s nem bírjuk meginni! Visszaültem a sámlira. Anyám a tányérokat töröl- gette. Felderült apám arca. — Átmegyek Szkladácsék- hoz — mondta, — ne maradjon meg ez a bor. — Menj. Úgy vitte a palackot, mint egy zászlót. Vékony a fal, a hangosabb szó áthallatszik. Szkladács és felesége örültek. — Nagy szerencse ez, szomszéd úr — mondta az ember. — A szerencsét pedig fülön kell csípni! Marit elküldték a boltba, hozzon még bort. Felcsavarták a rádiót, csárdásokat hallgattak. Aztán énekeltek, magyar nótákat. Én verset tanultam másnapra, anyám stoppolta a pulóverem könyökét. Már ágyban voltunk, amikor Szkladaes táncra kérte a feleségét Kopogott a padló. Apám -jéj^élkor jött haza, Felriadtam, azt hittem, már reggel van. Magában dudo- rászott, élénél összefogta a nadrágot és a szék karjára tette. Rám mosolygott. Szeptember végén Muharit az iskolaudvaron megvertem. Pontosan emlékszem: lehajoltam egy kőért és a fejére csaptam. Csúfolt, hogy az apám végrehajtó, s hogy kijár azokhoz a parasztokhoz, akik nem teljesítik a beszolgáltatást, s lesöpri a padlásukat. „Hazudsz, hazudsz, hazudsz Muhart!” Tovább csúfolt. Utolértem Ijedtség volt a szemében, — láttam, — amikor a fejér: csaptam a követ. Otthon az apám soká!,: forgatta a kezében az ellenőrző könyvet. Kérdezett. A arcába néztem, fáradtnak láttam és fehérnek. Megpofozott, nagyon. Nem sírtam. Egy pillanatra megfordult az eszemben, puha a tenyerén a bőr. — Kisfiam — mondta csendesen, — kérj bocsánatot a barátodtól. Nem értettem, sokáig nem értettem, miért. set fizetnek a villamosveae- tőknek. Széles arca elkomorult és egy-két pillanat alatt megöregedett. A mostohaapja este 6 órára már beávott. Bánatosan nézett, mintha komoly segítségre szorult volna, s egy zöldségesbódét emlegetett, ahol meggazdagodhatott volna. Aztán maga elé rendelte Izsákot. — Tanultál ú.i nótát? — Nem tanultam. — Akkor énekelj a régiekből... legyintett a mostohaapja. A zsebébe nyúlt, forintokat nyomott Izsák markába. Ritkán verte meg, a fiú mégis, ha a mostohaapjára pillán tott, mintha puskacsőbe nézett volna: talán erős, toNEM A VÉLETLEN SZÁMLÁJÁRA ÍRANDÓ, hogy a közelmúltban tartották, meg a művelődési otthonok vezetőinek országos értekezletét. Azért volt szükség erre, mert a tapasztalatok szerint a legjobban a művelődési otthonok portáján időszerű tisztázni néhány igen fontos kérdést. A legtöbb községben megyénkben is a könyvtáron kívül a művelődési otthon — vagy művelődési terem, klub — jelenti a helyi lakosság művelődésének két alapintézményét. A könyvtárak régi múltra tekintenek vissza, általában zökkenőmentesen végzik köz- művelődési feladataikat. Hogy úgy módjuk, „profiljuk” tiszta, az olvasók könyvvel való ellátása, orientálása, az olvasók ízlésének, gondolkodásának formálása a szépirodalom segítségével, a szakmai műveltség ápolása, terjesztése a népszerű ismeretterjesztő müvek és szakmunkák révén. NEM ILYEN TISZTA azonban a művelődési otthonok arculata. Ettől az intézménytől szinte mindent elvártak hosszú ideig. Adjon tartalmas programokat a lakosság minden rétegének, korosztályának, helyet a különféle érdeklődésű embereknek. szakköröknek, kluboknak. Nyújtson színház-, hangversenypótló műsorokat, teremtsen helyi lehetőséget az amatőröknek. Legyen gondozója a társadalmi ünnepségeknek, lebonyolítója a nemzeti és mukásmoz- galmi ünnepségeknek. De számítani lehessen a művelődési otthonra egy-egy helyi rendezvény — zárszámadás, stb. — kulturális programjának megkomponálásában. Keltsen érdeklődést a honismeret iránt, vetítsen, ahol a művelődési otthon egyben a mozi. legyen gondja az ismeretterjesztő előadásokra... Folytathatnánk még a sokféle igényt, melyeknek igen kevés helyen tudtak eleget tenni. Egyetlen községben sem tudtak csodákat művelni. hisz az univerzális „elvárások” figyelmen kívül hagyták a tényleges lehetőségeket. A művelődési otthonokat megyénkben is kilencven százalékban tiszteletdíjas népművelők vezetik. Többségük pedagógus, aki általában a legtöbb társadalmi elfoglaltsággal megáldott ember is. A tárgyi feltételek sem engedik meg az elvárt és sürgetett sokoldalú és minden igényt kielégítő művelődési programok megvalósítását. A művelődési létesítményeink kétharmada egyetlen nagyteremből áll, melyeknek alig relmetilen hangja miatt, talán a bot miatt, amire járás közben támaszkodott, de talán leginkább amiatt, hogy a mostohaapja sohase gyógyulhatott meg. Izsák nem tudta még, hogy mi van a szavak mögött, az anyja nézését sem tudta megfejteni, csak fájt, egyre mélyebben fájt, amikor az anyja és a mostohaapja ordítoztak egymással. Nemcsak a pofonok fájtak, amiket az anyja kapott, hanem a türelem is, amivel elviselte. Izsáknak nem volt bátorsága nemet mondani, sőt ahhoz sem, hogy maikacsul hallgasson, s így, ha kellett, énekelt engedelmesen. •Felmen t az emeletire. A vaiáepcaon csattogott a sara-; tíz százaléka fűthető. Elenyészően kevés a klubszerű, szakköri foglalkozásokra, csoportos összejövetelekre alkalmas szoba. Mindehhez jön még a művelődési otthonok szűkös, olykor az állagmegóvásra is alig elegendő költségvetése. Márpedig nem csak a világítás, fűtés, takarítás, az épület karbantartása kerül pénzbe, hanem a művelődési programok is. S itt nem lehet mindig a bevételes — pontosabban a megtérülő — formákra spekulálni, mert nem biztos, hogy az szolgálja a legjobban az elérendő célt. A MÜVELÖDÉSIOTT- HON-VEZETÖK legutóbbi tanácskozásán is jórészt ezek a problémák kerültek szóba. Nem azért, hogy sokszori emlegetésükkel vajmit is csökkenteni lehetne belőlük, hanem a józan helyzetismeret miatt. Nem tűnt el ugyanis a régebbi szemlélet, amely a mindenhatóság igényével ostromolja a művelődési otthonokat. De nem érzi a kézzelfogható ellentmondást. azt, hogy a jelenlegi művelődési otthonaink tárgyi és személyi ellátottságok, anyagi erejük miatt npm tudnak megbirkózni a velük szemben támasztott igényekkel. Következésképpen az igényeket a meglévő lehetőségekhez kell szábni, különben soha nem ér véget az áldatlan küzdelem az igénytámasztók és a művelődési otthonok között. Történtek már a korábbi években is lépések, hogy jobban meghatározzák az eltérő adottságú községek különféle tárgyi és személyi feltételek között lévő művelődési otthonainak feladatkörét. Ekkor sorolták három kategóriába az intézményeket, a nagyobb községek, városok művelődési központokat, a kisebbek 1500 lakosig művelődési házakat, míg az egészen kis települések klubkönyvtárakat működtessenek. A besorolás a különféle művelődési intézmények profilját is megszabta. Körvonalazta, mi várható el adottságai alapján az egyes művelődési otthonoktól. A kategorizálás azonban nem tudta megszüntetni a szemléletbeli problémákat. Megyénkben is számos községben a besorolás ellenére, nagyjából ugyanazokat a feladatokat látták el a művelődési otthonok, mint korábban. Milyen útmutatást kaptak a legutóbbi tanácskozástól a művelődési otthonok munkásai? A lényeg meglátásához nyújtott támpontokat az országos tanácskozás, a legsajátosabb funkcióra irányította a figyelmet. Ez pedig — ahoja. Végigsietett a bérkaszár- nya hosszú függőfolyosóján. A szomszédok ablakain kisugárzó fényeknek csak annyi idejük volt, hogy megpillantsák Izsák vékony, inkább szívós, mint erős alakját, lenyirbált szöghaját, gumisaruját, amihez elég hideg volt már és kinyúlt pulóverét, amely alatt egy sportegyesület dresszét hordta. Lenyomta a kilincset. A konyhaajtó zárva volt. Kopogott — Ki az? — mordult ki mostohaapja a konyhából. — Bn. Izsák... — Menj ahhoz, akivel eddig csavarogtál! A fiú megint kopogott gyan Garam völgyi József művelődésügyi miniszterhelyettes megfogalmazta — a művelődési otthon egyik legsajátosabb funkciója, hogy a közművelődés szocialista embert formáló törekvései a különböző közösségekre, a helyi társaséletre építve. a közös művelődés és szórakozás feltételének a megteremtésére szolgáljon. Kifejezetten arról van szó, hogy a művelődési otthonok változtassanak az eddigi munkán, a programokon, elsősorban a klubszerű élet kiépítésével törődjenek, különösen támaszkodjanak a munkahelyi termelési közösségek alapsejtjeire, a szocialista brigádokra. Azt is kiemelte a miniszterhelyettes, hogy a művelődési otthont a fiatalok otthonává kell tenni, ahol nem megtűrt vendégek. A művelődési programoknál kerülni kell a merev, iskolás módszereket. Rátermett, művelt fiatalokat kell megbízni a kisebb közösségek, intézmények vezetésével is. Ha kissé lassan és körülményesen is, a sokáig útkereső, olykor „vádlottként’* szereplő művelődési otthonok megtalálják a helyüket a falu életében. Ehhez azonban a jelenleginél nagyobb anyagi és erkölcsi támogatást várnak. Amit viszont nem kívülről kell várniuk, az a szemléletbeli változtatás. Nem tartható tovább, hogy a fiatalok többsége kiszoruljon a művelődési házakból, mert ott nem találnak nekik való programot, vagy előítéletek, egyedi esetek alapján egyes művelődésiotthon-vezetők jobbnak látják távoltartani őket. A legutóbbi tanácskozáson is nyilvánvalóvá vált, hogy a művelődés iránt fogékony, mozgékony réteg, a társadalmi életben"!» mind nagyobb szerepet betöltő fiatalok kirekesztése a helyi művelődésből, egyszerűen tarthatatlan. HA A FIATALOKAT MINDENÜTT BEENGEDIK a művelődési otthonokba, nem csak a „ricsajozó” han- goskodókat látják bennük, hanem gondoskodnak számukra változatos műsorokról, autonómiát adnak, hogy megszervezzék a művelődésüket. megválaszthassák a klubvezetőt, nem lehetetlen, hogy éppen a fiatal kezek fogják társadalmi munkában, nagy szorgalommal, szó szerint átalakítani a művelődési épületeket. Mozgatható falakat. térelválasztó elemeket, klubszobát építenek, alkalmassá teszik a csoportos, társas összejövetelek számára az addig rideg, birtokba nem vehető létesítményt. , Páll Géra — Nem hallottad, mit mondtam? — kiáltott mérgesen a mortohaapja, s valami könnyebb tárgyat az ajtóhoz vágott. Izsák egy ideig tanácstalanul áesorgott az ajtó előtt. Nem szólt. A kilincset még néhányszor óvatosan lenyomta: hátha... Nem érzett szomorúságot, haragot sem. Azt sem érezte, hogy közben mennyi idő telt el. Lement az udvarra, egész hátra, ahol a szemetesedé- nyeket tartották. Egy ideig reménykedve nézegetett az emeletre, de csak egyszer nyílt ajtó, a lépcsőház mellett. Márton nővére libbent át hangos nevetéssel a szomszéd lakásba, a sörgyáriakhoz. Izsák ennek az egy ajtónyitásnak is őrült, mert eszébe juttatta Mártont, sőt mintha egyszerre maga előtt látta volna Márton orkánkabátos alakját, komoly, kissé megkeményedett arca*, ihogy két heite vasárnap — ami-» kor hazajött látogatóba a né- veióotthonból — itt ültek us Thiery Árpád: Az emberek hazamennek
