Kelet-Magyarország, 1972. április (32. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-09 / 83. szám
«BLET-MAGYAKORSZAG — VASÁRNAP! MELLÉKLET ■*« 8 öfifa! Mitől szocialista a brigád? A Jelenidő jórészt a szocialista brigád jelenideje. Benne megannyi létproblémája és lehetősége. A filmet mégis kevesebb brigádtag nézte meg, mint reméltük. A „Jelenidő” így nem válhatott még igazi „küzdőtárssá” a szocialista brigádmozgalomban. Miért késik e kézszorítás a brigádok és a film között? Itt-ott talán véletlenszerű tényezők is közrejátszottak ebben. Ám, ha mélyebbre nézünk, a jelenség mögött — lényeget tapinthatunk. Éspedig azt: a „szocialista módon tanulni és élni” eltökéltségből hiányzik az eleven, lüktető művelődési élet vágya. A kulturális vállalások többsége inkább előírt követelmény, mint belső emberi szükséglet, inkább pontszer- i ző ..jótett”, mint személyiséggyarapító forrás. Mintha nem belül, az egyének képességeiben és ..testre szabott” törekvéseiben fogalmazódtak volna meg e vállalások, hanem valamilyen képzelt brigádetikett „kitalálásai” lennének. A szocialista brigádmozgalmat ugyanis döntően a termelésre szabták. A termelési feladatok adottak, ami lényegében meghatározza a „szocialista módon dolgozni” brigádteendőket. Ám a szocialista brigádok nemcsak anyagi javakat termelő brigádok, hanem éppen annyira a maguk emberi (szellemilelki) javait is teremtő munkaközösségek. Bennük az ember a tárgyalkotással együtt illetve azon kívül — önmagát is alkotja. Méghozzá — ez lenne a cél! — bővítetten reprodukálja önmagát. Igen ám, de miből sarjadnak a „szocialista módon tanulni és élni” vállalások? A termelésből? Csak részben, s ezt a jó munkaszervezés és a szakmai tanfolyamok többé-kevésbé megold- - —-v-ják. Vagy-:-a brigádműveltség valamilyen „eszmei mércéjéből?” A felülrőr sugallt kulturális vállalások csak szabványra szabott mankót nyújtanak a munkásembernek, mint személyiségnek, az előbbre jutáshoz. munka mellett — ma jól tanul, hogy aztán holnap jobban dolgozzon. Gyakran a brigádtag sem érdekelt az önművelésben, hiszen fizikai erejét jól megfizetik, míg a tanulás (mivel különösebben nem igényli) kényelmetlen kötelezettség. Inkább örömlopó — nem öröm. Nagy kérdés: hogyan lehetne a szocialista brigádmozgalom „tanulni és élni” serkentőit termő kedvű talajba vetni? Az önművelés valamilyen üzemi és egyéni érdekeltségét megteremteni? Sokan nem kételkednek a szocialista brigádmozgalomban. Egyfelől azért, mert nem fűznek hozzá reményeket. Másfelől pedig azért, mert elégedettek a mozgalom jelenlegi eredményeivel. Mindkét nézet téves. Nem túlzás azt mondanunk: a szocialista brigádmozgalom nagyrahivatott! Mert az emberformálás közösségi műhelye. Mert a társadalmi élet eljövendő feladataira felkészülő ember bővített önreprodukciójának közössége — a munkahelyeken. 'T' ársadalmunk igényli 4 dolgozóinak messzire tekintő, hosszú távú felkészülését a holnapra. Nem véletlen a szabad idő következetes növelése, a szabad szombatok bevezetése által. Nem véletlen azoknak a lehetőségeknek a fokozatos megteremtése, melyek éppen a szabad idő hasznos eltöltését — Marx megkülönböztetése szerint „termékeny idővé” tételét szolgálják. A szocialista brigádmozgalmat tehát nem lehet a szabad idő növelésének kormányprogramjától, illetve a permanens művelődést biztosító intézményektől elszakítva vizsgálni! Hiszen valamennyien az ember személyiségfejlesztésének együtthatói. íme, egységet alkotó láncszemei: ki, míkor.' hol... válik teljesebb emberré? És a felelet: a brigádtag, midőn a szabad időt értelmesen, személyiségét gyarapítva tölti el valamely kulturális intézményben, saját otthonában, vagy a természetben bárhol. Ezért meghökkentő efféle „elismerést” hallani: a szocialista brigádok ennyi túlórát vállaltak, felajánlották a szabad szombatokat valamely lemaradás pótlására. társadalmi munkában gyakran' jeleskedtek ... Hiszen azonos cél két tényezőjét (a brigádmozgalmat és a szabad időt) játsszuk ki pgymás ellen, megfosztván a brigádot a tanulás és pihenés lehetőségétől. A kulturális vállalások a szabad idő hasonló „meglopása” miatt aligha nyerhetnek igazi élet- tartalmat. Márpedig amíg a brigád- mozgalomban csak a termelés nyer — és az ember nem lesz „több” általa, addig az nem szocialista. Sokkal inkább valamiféle munkaverseny. A szocialista brigádmozgalom kiindulópontja és végcélja — az ember. Bár a hármas követelményben elsőként szerepel a „dolgozni”, ez nem jelentheti a másodikharmadikként említett ,,ta- nulni-élni” kívánalom elsik- kadását. Inkább egyenrangúság illeti. Magyarázatul hadd idézzem Hermann István sorait: „.. .a kultúra igazi nagy funkcióját csakis abban lehet látni, hogy az ember, aki kikerült a termelési folyamatból, a kultúra segítségével — amelyet egyrészt ő maga teremt, másrészt mint általános kultúrát szív — más szubjektumként kerüljön vissza a termelési folyamatba.” p z a szerepe lényegében a „szocialista módon ... tanulni és élni” kritériumnak is: egy kicsit más emberként lépni vissza nap mint nap a termelésbe. Valaki dolgozhat sokat minden különösebb műveltség nélkül, de ez a munka csupán meny- nyiségétől item válik szocialistává. Ahhoz szakértelemben, fegyelemben, lelkiismeretességben is többnek kell lennie. Következésképpen a csak sokat dolgozó brigád sem lehet szocialista. Marx azt mondja: „Az ember számára mindennek gyökere maga az ember!” A szocialista brigádmozgalomnak is ez az alfája és ómegája. A dolgozó embert hivatott jobbá-többé tenni, mind a termelésben, mind emberi erényeiben. Hiba lenne belenyugodni ama szerepcserébe, miszerint az újfajta brigádmozgalom mindenekfölött a vermelés szolgálója, nem pedig — legalább annyira — az ember személyiségét gazdagító magvetés, (balogh) yökeres megoldás az lesz. ha talpára állítjuk a szocialista brigádok önművelését. Azaz: a személyiség kibontakoztatásának eszközévé tesszük! A vállalás alapja ugyanis a termelő, ember. Következésképpen: az ember termelői képességeit, illetve a termelő emberi adottságait egyaránt hivatott gazdagítani, fejleszteni a brigádmozgalom. A szocialista brigádokban (mint munkabrigádokban), a gazdaságvezetők hamar felismerték a többtermelés motorjait. Annál kevésbé az emberformálás serkentő közösségeit! Érthető. A napi termelés csupán a tervteljesítésben. következésképpen a tervet teljesítő emberek munkájának megszervezésében tette érdekeltté őket. A gazdaságvezető számára gyakorlatilag az a munkás fontos, aki ma jó dolgozik, nem pedig az az ember, aki — a Mokoy Ida: 1514 Gyalázat-trónon parasztfenség! Seregeidtől elhagyottan. Éppúgy, mint akkor, másfélezer éve, hogy föld megindult, szikla roppant, s kiszenvedett a rabszolgák vezére s országba, földbe beledobbant a vád és szégyen ikerlüktetése Már tudták mind: Te nem haltál meg. Ru. trónusod lába gyökeret eresztett, sötét egekre fehér neved lobbant. A toronnyá nőtt törött kardokat újraöntötték késő forradalmak. Az idő lávájába mélyrenyomtad temethetetlen szén-tűz arcodat. Bory Zsolt: Porig égj le, erdő! Röpködjön az ágad, fortyogjon a nedved, puskadurranású tűz tördelje fáid, bőgő lángviharban fuldokolva járjad forró keringődet! Mert dalos madarad bizony hamisat szólt, elpártolt az őzed, jéghideg csigáid az arcomba másztak, jaj, galóca-álmot küld tél a szememre! Fekete tuskókra szitál a fehér hó, de kitavaszodván falevelek zöldjét szomjazó szememnek, tűzben pörkölődött semmitlen szívemnek sarjadj majd ki, erdő! VERSEK AZ ERDŐRŐL II. ' Ha vágányt versz az ölébe, hidat, berakod építőkockáidat, rágurítod aszfaltút szőnyegét, füsttel fújod be ártatlan egét, ha hideg számítással szabdalod, kiszállnak az erdődből a dalok, szétpattan a fészekben a tojás, szedetlen fonnyad el az ibolyás. Ti réges-régi szép majálisok! a galagonyán fehér klárisok, titkos ösvények, sűrűt erezők, árnyas gyepen vidám szekerezők, erdei táncterem és Blaha-domb, tétova nyúl lépése a havon... — A fa tetején száradoz a gally, megint kevesebb a tölgy, mint tavaly, oktondi őz, az útra kiszalad, meghal sikongó pneumatik alatt. Ratkó /ózsef: KÉT BALLADA . í. Halottaim, testem-előtti romjaim, estig leromlott Dévaváraim, én felépülök kőből, vérből. Leszek haláltól ronthataüan, anyám hamvától bonthatatlan, mert felépülök köböl, vérből. S hűséges, balladás gyermek, magam sírok, magam kiáltok anyámért átkot. S anyám sikoltva fölfeléi get. 1 Halottaim, elásott, éles kardjaim, kisiklottok az eke tenyeréből, pásztor vesz föl, ura elébe nem visz, ebet bolondít veletek, kifordultok a kutyaszájból isi fájtok vala csak ennek a földnek, izzad körétek nyirkot, kituszkoi magából a fényre fényleni — de itt nincsenek Attilák. Én is hiába élesedek, hiába lángolok. Demény Ottó: NYÍLIK TÜZFEJÜ TULIPÁN Hózáporokkal a tavasz jelenéseket hordoz megőriz egy foltot belőlük estig a horhos hajnalra elolvad az is gyönge fű szökken nyílik tűzfejű tulipán kék kertjeinkben egy szilánkot a fagyból árkok északi öblén különben ragyog minden — új láng a régi üszkén Képzőművészeink vázlatkönyvéből. Huszár István: tanyai ház. udvaron, egymás mellett az asztalos deszkáin, a dróthálós műhely ablak alatt. — Jó ott? — faggatta Izsák óvatosan. — Jó. — Jobb nem lehetne? — Lehetne, de így is jó. Izsák gyanakodva nézegette a barátját. — Nem szoktak bántani? — A nagyobb fiúk. Néha. — A felnőttek? — Azok nem. Izsák nem nagyon értette, hogy-azelőtt mindig sajnálattal gondolt Már'onra. 11 éve» létére ezt eléggé igazságtalannak tartotta egy 13 éves fiúval szemben, most azonban egyszerre önmagát érezte sajnálatra méltónak. Talán mert egészen új volt Márton orkánja, a cipője, a nadrág, s minden, mintha egy kirakatból szedte volna össze. Vagy talán csak azért, mert igazán látszott rajta, hogy két évvel öregebb... Marton, mielőtt, elköszönt., megmagyarázta, bogy merre van a nevelőotthon, ha Izsáknak a hónap első vagy harmadik vasárnapján eszébe jutna, hogy meglátogassa. A konyhában elaludt a villany. Izsák reménye, hogy a mostohaapja beengedi — elfogyott. A kapuból innen is, onnan is belenézett az utca sötét torkába, de sem a teve, sem a jegesmedve nem volt ott. Emiatt egészen távolinak, már-már hazugságnak tűnt a nap, különösen a cirkusz, a foltozott sátor, amely lomhán magasodott a padsorok fölött, a sovány, égő szemű állatok, s a trapéz, mely úgy lengeti ide-oda a kupolában, mint egy unatkozó madár. Az anyja szolgalatban volt. A vágóhidnál megtudhatta volna, hogy melyik vonalon teljesít ma szolgálatot, de nem akart kérdezősködni. FelszállI egy villamosra, amelyik a város közepe felé indult. Késő volt már. Fellá- madt a szél. a rendezőpálya- udvar felől átfújt a peronon. Izsák bement a kocsiba és leült. Az ablakhoz támasztotta a fejét. Végigpillantott az esti utasokon, s azt gondolta értetlenül: miért van az, hogy az emberek altkor is hazamennek, ha nem szeretnek otthon lenni?... Nem érezte magát idegennek az idegenek között, s az se bántotta, hogy a mostohaapja nem engedte be. Régóta várt arra, hogy egyszer elkövetkezik majd egy olyan este, amikor senkitől se fog félni. Jól érezte magát a villamoson, legfeljebb az zavarta egy kicsit, hogy fázni kezdett. Lehunyta a szemét, s ettő! a kis mozdulattól egyszerre minden megváltozott: az esté! fényesség, a színek csodája töltötte be, minden csupa fehér lett, sárga, zöld és kék is egy kevés; a .villamos is elnémult, mintha zajtalanul úszott volna a levegőben; egy alacsony, lódenkabátos ember bátorítóan integetett az ajtóból, majd egy darab csokoládét emelt a magasba, olyne nagy volt, mintha csokládé- hegyből pattintotta volna le szemben egy fiatal lány felnyitotta nagy szempilláját, s háta mögül képeskönyvet húzott elő, aztán szétnyitatta, s egy pillanat műve volt, hogy ott hullámzott Izsák előtt a tenger, homokpartján fénylettek a kagylók, csigáit és a kavicsok; a vezető csilingeli kettőt-hármat, majd-megállította a villamosít és háIrakiéi tolt: Bánatos bozótos, Füles mélázó helye, feltételes megálló... és valóban, csalt oda kellett pillantani a magasból, Micimackó, Malacka, Füles jóindulatú érdeklődéssé! álltak Tigris körül, aki éppen beleharapott egy bogáncsba, s azonnal csuklani kezdett... így ment ez egész úton, az álom és az ébrenlét határán. Izsóit boldog volt, boldogságát csak az zavarta, hogy egyre jobban fázott. Nem nyitotta ki a számét, míg csak a villamosvezető, aka a végállomásom kezében az irányváltoval és a menetvzabályozó karral át nem ment a kocsi másik elejére, s útközben fel nem ébresztette. Iasák megköszönte a figyelmességet. — Én már megérkeztem — mondta és leszállt, örült, s egy kicsit meg is lepte, hogy így ki tudta mondani, mintha máris célhoz ért volna. Könnyűnek érezte magát, legfeljebb amiatt volt némi 1 elki ismereti ur dalása, hogy az anyjának nem szólt az el határozásáról, s egyszer sem említette, hogy mennyire fél otthon. Nem kérdezősködött, biztos volt benne, hogy Márton útbaigazítása alapján megtalál ja a nevelőotthont. Jöttek- mentek a késő esti emberek, a bepárásodott utcák is jöt- tek-mentek, a barátságtalan udvarok, a tér száraz fái és szobrai, csak jöttek-mentek, ügyet sem vetettek rá. amiért Izsák nagyon hálás volt. Nem félt tőlük. A hosszú, kaszárnyaszerű épülettől sem félt, legfeljebb egy kis csalódást érzett, az üvegkapu előtt, mintha arra számított volna, hogy várni fogják, talán maga Márton is. A kapu zárva volt. Csengetett, egyelőre azonban hiába nyomta az arcát az üveghez, senkit se látott a folyosók felöl közeledni. Rövidesen ismét csöngetett egy hosszút, bár érezte; az csupán percek kérdése, hogy ki fogják nyitni előtte a kaput. Annyira biztos volt ebben az érzésben, hogy még mielőtt világos lett az előcsarnokban. lehunyta a szemét, hogy erőt gyűjtsön, és egy időre elbúcsúzzon az álmoktól, mert egy ilyen komoly. sőt. szigorúnak látszó épületben, ami előtt, állt, olyan álmokról, mint az övéi, nyilván szó sem lehet „ ..,,
