Kelet-Magyarország, 1972. április (32. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-23 / 95. szám

8. oldal

KELET-MAGVARORSZÄG — VASÁRNAPI MELLÉKLET

1972. áprtKs 88.

Antal Gábor:

Cs ászármorzsa

A világ — ahogy mondani szokás — „összeszűkült”. Elvileg, néhány óra alatt el lehet jutni Európából Amerikába. Mégis, vannak olyan

— még nem is öreg — ismerőseim, akik évekig neim jártak tágabb otthonunknak, a vidéki városnak ebbein vagy abban a szegletében. — A tévé behozza nekem például Alaszkát — magyarázta az egyik ismerősöm — és már csak a tévé nézése miatt sem jutok el addig a házig, ahol születtem. Amely, méghozzá, (nincs is messze a mostani lakásomtól. Sőt, megvallom — tette még hozzá, egy kicsit elmerengve — kifejezetten közel van.

És különösen sok mentséget sorolhatnék fel, amiért több, mint két évtizedig nem kukkantottam be annak' a régi pesti haznak a kapuján, amelyhez pedig emlékek fűznek. A fő mentség: Budapest mégiscsak nagyváros, ha úgy tetszik, egy kis ország, és már az is eredmény, hogy azért életeim patakja kér észt ü 1 esordog á 1 néhány „megyé”-n, ha nem is nyitottam be a hűvös kapualjba, ha nem is mentem fel a lekoptatott lépcsők során, nem felejtettem ed azt a „Ki,ndergiarten”-it, vagyis „gyermekkert”-et a második emeleten. A régi kertet, ahol ón is virág voltam valamikor. Egy Trude néni nevű, ajka fölött, kis bajuszt hordó, komor nő szerint mákvirág, szerintem azonban rózsa, esetleg szegfű. Bizonyos pillanatokban meg ibolya.

Kishivatalnok szüleim dolgoztak, es mert Trude néni testvére kolléganője volt a mamámnak, nyilván valamivel olcsóbban vehettek be engem a gyermekvirágok kis közösségébe. Ott találkoztam eilőször — közvetett, már majdnem hogy „fluidikus” formában — azzal a ténnyel, hogy az emberek között anyagi és egyéb különbségek vannak. Különbségek és ellentétek. Nem voltunk „klasz- szikus” szegények, de engem nem autón hoztak az „ovi”- ba. És nem banánt vittem magammal tízóraira. Előfordult, hogy amikor egy Ricsi nevű viráatársam két egész banánt falt be (hatévesek voltunk!), ibolyái voltomból hirtelen tűzpiros pipaccsá váltam. Nem Ricsi banánjára voltam ehes, hanem — azt kell mondanom — magára Ricsire.

Ott, a „Kindergarten”-ben

— ott is — születhetett meg hisztériám. De azért sok szép emlék is maradt meg bennem. A szerelemé, például. Romokban vagyok, de ha ezt a nevet hallom: Vera, most is zenét hallok: semmilyen szimfóniával össze nem hasonlítható Vera-zenét. Pedig, arra, hogy milyen volt Vera arca, vagy haja, vagy pláne ruhácskája — már nem emlékszem.

Nem feledhetem azonban, hogy Verával lenni sem volt mindig örömzene. És amikor Vera egyszer éppen a baná- nos Ricsinek adott, igazat — pedig nekem, egészen biztosan nekem volt igazam! — sértettségemben leszöktem az udvarra, ahol egy kőangyal állott. Először az arcát, bámultam, a régen betemetett márványkút káváján őrködő

lénynek, aztán megtapogattam a kezét is. És így derült ki, hogy a vigasztaló mosolyú angyal bal kezéről hiányzik a kisujj. E felfedezett hiány azonban csak fokozta a vigasztalást. Lehet, hogy azt éreztem, rajtam is eltörtek valamit, de most megtaláltam rögtön a példát: el lehet azt viselni mosolyogva is.

A kőangyalon, Trude nénin, Verán, Ricsin és banánján kívül a_ „Császármorzsa” nevű tésztára is emlékszem a régi ,, K Inder garten ” - bői. Gyakran ettük ezt, és én nagyon utáltam, pedig akkor még nem voltam antimonarchista. Túl édes volt? Vagy éppen túl száraz? Inkább talán az volt a baj, hogy — mert Trude néni keze majdnem mindig beleért a tálba, amikor hozta a tésztát — olyan képzet támadt fel bennem: a néni ujját is meg kell ennünk. Ezek utólagos feltevések, ám tény, hogy a .,Csá.szármorzsa”-ügy- ben is többször szöktem le a köangyalhoz, hogy megsimo- gassam csonka kisujját.

Azután, hogy ilyen pontosan emlékszem ilyen — nem túl jelentőseknek tűnő — tényekre, furcsa beváltanom, hogy nagyon sokáig nem tudtam pontosan, melyik utcában is van az a ház. Azon a környéken ugyanis — a régii Pest egyik szigete ez — több hasonló utca és számos ódon ház található. Felvillant bennem, hogy egyszer végigjárom majd azokat az utcákat de ez a szándékom is csak törekvés maradt. És ha nem ismerkedem meg egy idősödő, pohos mérnökkel — egy keserű pofával, akkor nem tudom meg (legalábbis nem „ingyen"), hogy a B. utcában, a 6-os szám alatt volt valaha a „Kindergarten”. A mérnök azonban — rögtön az első alkalommal. hogy fenn jártunk nála — elpanaszolta, hogy milyen gyorsan szivárgott el az ifjúsága, az élete, és annak bizonyítékául, hogy „lám, én, a kiürült lelkű öreg is voltam valaha cuki gyerek”, elővett egy csoportképet a „Kinder- garten”-ből. Nem ismertem fel Trude nénit, Ricsit, Verát, nem a későbbi mérnököt, még magamat sem. Az egész együtt — a „gyerekkort” illata — mégis megcsapott. Kérdezősködtem és... és a mérnök megadta a címet. És amikor már precízen felírta egy papírra, akkor jöttem rá, hogy valójában mindig is pontosan tudtam a címet. Csak éppen tartogattam, mint ahogy a banánt is valaha, amit azért mégis kaptam egyszer-két- szer, és amit mindig csak akkor ettem meg, amikor már majdnem teljesen elmúlt a nap.

De megvolt a cím, s most már nem lehetett nem elbandukolni a régi házba. Bementem a még mindig hűvös kapualjba, a kis udvarba, és megálltam a kőangyal előtt. Ötömmel voltam tele, hogy bár a házat — láthatóan — renoválták (még liftet is vágtak bele), a kőangyal mégis megélte a világ darabokra törését, majd — már említett — összeszűkülést. — Ha van öröklét — gondoltam —, ez a jelképe. Megvigasztalva éreztem magam, s rózsasizagúnak, banániliatűnak a világot. Meghatottan nyúltam oda a kőszobor hiányzó kisujjához.

És rögtön tudtam, hogy tévedtem. hogy nem vagyok rózsa. hanem mákvirág, sőt inkább kaktusz. És az udvar is hirtelen száraz lett és émelygő, mint a „Császármorzsa”. Arra csak valamivel később ébredtem rá, hogy a kőangval kezét szintén megreipairállták. De akkor már mindent betöltött — s nemcsak az udvari — a kisujj hiányának hiánya... • .

Urr Ida:

A BOSPORUSON AT

A Bosporuson át már látom a frakkot Kemalom

a frakkot amely elegancia és civilizáció a hazának

hazárdnak is nevezhetik őt

mert amikor eddobatta a fátyol,t a tűz tetején táncolt

nyugat, nyugat kiáltotta a

cukros csemegésnek

aki a nargilé kábulatából

hirtelen felébredt

és megpróbálta erőtlen kezét esküre bírná

ahogy az iskolában szokásos két ujjal igy ni

de értetlenül lehanyatlott, a feje és egyenletes monotóniával két hangot variált a zene

Kernál fejét a Bosporusről látom

a frakk is elegáns érlelő napfény villárnlik: a mákon

Kísérlet az egész napos iskolával

Táska nélküli kisdiákok

Harminc első osztályos kisdiák tavaly ősz óta táska nélkül jár iskolába Nyíregyházán. A felületes szemlélő legalábbis ennyit lát abból a pedagógiai kísérletből, amelyet a tanárképző főiskola Erdő sori gyakorlóiskolájában kezdtek el. A gyakorló- iskola — ahová 840 nyíregyházi gyermek jár — kettős szerepet tölt be, *a város egyik körzeti iskolája, egy. ben az általános iskolai tanító- és tanárképzés egyik műhelye. A pedagógusjelöltek itt ismerkednek meg a gyakorlatban a hagyományos ne- nevelési, oktatási módszerekkel, de felkészülnek a legújabb pedagógiai eljárások alkalmazására is.

Játék, pihenés...

Ezek közé tartozik — az általában egész napos iskolaként — emlegetett új típusú első osztály, amelyet hivatalosan iskolaotthonnak neveznek. De helytálló az egész napos iskola megjelölés is, hisz a kisdiákok reggel 8-tól délután 5 óráig vannak az iskolában, de korántsem úgy, mint a napközisek. Az egész napos iskola tanulói az életkori sajátosságaikhoz és az óvodáskori szokásokhoz jobban alkalmazkodva töltik el napjukat. Délelőtt csak két tanítási órán vesznek részt. Ha a figyelmük lankad, fáradnak, az órát egy kis játékkal, mozgással, pihenéssel is megbontják. (Ez engedélyezett más, nem kísérleti osztályokban is az elsősöknél.)

A kísérik egyik lényeges vonása, hogy a kisdiákok nem egymás után négy órán át, úgymondván töményen szerzik az ismereteket, vesznek részt a napi tanulásban, hanem megosztva. Játék, pihenés, napközis jellegű foglalkozás. újabb játék, pihenés, majd délután ismét két tanítási óra, pihenés, játék követi egymást. A tanulási és pihenési ritmusváltással sajátítják el a tantárgyi követelményeket.

Igen lényeges, hogy ugyanaz a nevelő foglalkozik velük a napközis órákon is, mint a tanítási órákon. így nem- qsak lemérheti az órákon nyújtott teljesítményeket, hanem árnyaltan tud foglalkozni egyénileg a kissé elma. riadókkal. A gyermekek az egész napos osztályban készítik el a másnapi házi feladataikat, tanulják meg a szükséges anyagot. Otthon csak a játék, a pihenés vár rájuk és a család meghitt légköre. Füzeteiket csak szombaton viszik haza, hogy a szülők is

képet alkossanak az egész heti tanulásról. Az ide járó gyermekek nem szorulnak szülői segítségre az iskolai munkát illetően. Ennek ellenére nem kell azt hinnünk, hogy a szülők nem kísérik figyelemmel a kisdiákok előrehaladását, s teljesen odabízzák az iskolára.

Levegősebb tanulás

A gyakorlóiskola igazgatója, Puskás Lajos éppen azt tartja igen jó jelnek, hogy a szülők megértették a kísérlet lényegét, bíznak az iskolában, jó kapcsolatot alakítottak ki a nevelőkkel. A -gyermekeket nem válogatták össze a kísérleti osztályba. A lakókörzetből járnak, összetételük tükrözi * az iskola össztanulóinak arányát; 50 százalékuk alkalmazott. 50 százalékuk fizikai szülők gyermeke. Tehetségvizsgálattal sem válogatták ki a legjobbakat. Az egyetlen szem pont az volt: olyan gyermekeket vegyenek fel az egész napos osztályba, akik napközis ellátást kívánnak, s év közben, vagy a következő néhány évben előreláthatóan napközisek i.s maradnak. Az eredmények igen biztatóak, a gyermekek „levegősebb” tanulással, kényelmesebb körülmények között érnek el ugyanolyan és jobb eredményeket, mint a hagyományos osztályokban.

A kísérletet természetesen nem elszigetelten végzik, figyelemmel kísérik az iskola vezetői és az osztályban tanító pedagógusok az ország más iskoláinak tapasztalatait is. Több törekvés, irányzat alakult ki az egész napos iskolával kapcsolatban. Vannak pedagógusok, akik végig, _a 3 osztály befejezéséig célszerűnek tartják. A másik tábor az alsó három., vagy négy osztályig tartja jónak a „széthúzott” órakeretet. Később — vélekednek — már inkább kedvezőbb, eredményesebb a folyamatos órabonyolítás. a délutánra áttett tanítási órák zavarólag hatnak, mintsem felihangolnák a gyermekeket. A vita még nem dőlt el, a gyakorlat fogja bizonyára kimondani a végső szót.

Iskolaotthon

Az iskolaotthonokkal való kísérlet azonban visszavon, hatatlanul jogot nyert a pedagógiai gyakorlatban, s azt tovább folytatják, finomítják a tanárképző gyakorlóiskolában is. ahol az új tanévben is indítanak egy egész napos első osztályt. Az idén, már

a leendő kiselsősök összeírásánál tapasztalták a pedagógusok, hogy híre ment az „egésznaposnak”, a szülők közül sokan tudnak az új formáról, s nagyjából „össze is állt” a leendő első osztály. A népszerűvé vált iskola egyik érdekessége az is, hogy a gyermekek 5 napos héttel „dolgoznak”, s az így kialakuló szabad szambátok jól kapcsolódnak a felnőttek hét végi szabad idejének alakulásához, amikor is a hét két napját töltheti huzamosabb ideig együtt a gyermek és szülő...

A kísérlet azonban a pedagógusképzés modern útjának keresése érdekében is, nem csupán az egész napos iskolára terjed ki. Két éve vezették be a hivatalosan manipulációs komplex matematikai módszerrel történő oktatást, amely félelmetes elnevezése ellenére a lehető legjátéko- sabb módszerekkel segíti, juttatja el a kisdiákokat az elvont műveletek, törvény- szerűségek megértéséig. A gyermek saját maga fedezi fel a színes rudacskák és más játékos eszközökkel való manipulálás közben a lényeget, s ez megalapozza elemi fokon a kombinálóképesség fejlesztését. Hasonlóan új kísérleti módszer, a Forraine. féle matematikatanítás,

amelynél a gyermekek bizonyos feladatsorok megoldása útján lépcsőzetesen jutnak el a megoldás kulcsát jelentő törvényszerűségekig.

A holnap iskolái?

Az iskola igazgatója, Puskás Lajos nagy szeretettel beszélt a kísérletekről, de óva intett attól, hogy bárki is valami csoda módszernek,

csodaiskolának higgye a falakon belül, látványosság nélkül folyó erőfeszítéseket. Valójában nagyon meg kell dolgozni a pedagógusoknak — a gyermekközösséggel együtt — az eredményekért Nem helytálló az a feltétele, zés, hogy a sikerek titka a válogatott, kis „zsenikből” verbuvált osztályok... Igazában a pedagógus feszitettebb munkája, alaposabb felkészülés, az új eljárások állandó keresése, a folyamatos kísérletezés hozza meg a na. gyobb eredményeket.

Mindez két „félre” irányul; a holnap pedagógusait előkészíteni a ma és a holnap iskolai munkájára, s nagyobb tudással elindítani a félve, bizonytalan lépésekkel az iskola 'kapuján belépő kisdiákokat, a holnap társadalmának építőit—

Páll Géza

Fesztóry Agnes zongorahangversenye

Egy várost nemcsak a házak tömege, az oda telepített gyárak sokasága tesz várossá, hanem — többek között — az az önálló kulturális élet, mely magából a városból fakad, az ott lakók igé. nyeit elégíti ki, „önellátó” módon rendezkedik be a kul. túra szolgáltatásában.

E tekintetben Nyíregyháza jó úton és nagy léptekkel halad előre iskoláival, főiskoláival, kiállításokkal és hangversenyeivel. Tehát azokkal a szellemi és művészeti intézményeivel, melyek a város lakóiban igyekeznek felkelteni és kielégi, teni az érdeklődést a művészetek iránt.

Ezek közé a művészeti intézmények közé tartozik a zeneiskola is, mely a maga tanári és növendékhangversenyeivel, fesztiválokon és versenyeken való sikeres részvételeivel, helyben és vidéken való zenei ismeretterjesztő előadásaival messze kisugárzó hatást biztosít a zenekultúrának, s szerez sok barátot és megbecsülést a művészetnek.

A zeneiskola Is nevel, mint minden iskola, de a nevelés még nem művészet, ellenben a művészet mindig nevelés is, mert épp úgy fejleszti és

nemesíti az ízlést, jobbá és igazabbá teszi az embert, mint egy jó könyv elolvasó, sa, egy szép vers meghallgatása vagy egy jó színdarab megtekintése. Ez az embert formáló muzsika természetesen csak akkor fejtheti ki hatását, ha van előadóművész, aki a zeneszerző gondolatait, érzéseit a maga lelkének szépségével megtoldva és gazdagítva eljuttatja a befogadó hallgatóhoz.

Ilyen előadóművész mutatkozott be a TIT helyiségében április 15-én este Fesztóry Ágnes zeneiskolai zongoratanár személyében. Korát és törékeny alkatát meghaladó érett felfogásban és energiával játszotta el mű. sorát Bach, Bartók, Beethoven, Chopin és Liszt műveiből. A műsor tehát felölelte a klasszikus, romantikus és modern szerzők (Bartók) műveit, melyeket stílusos előadásban, szépen megformálva, biztos technikával adott elő.

Különösen kiemelkedő volt a műsor első (Bach: Angol suite a-moli) és utolsó száma (Liszt: Asz-dúr Petrarca szonett és E-dúr polonaise), melyek alaposan próbára teszik az előadó állóképességét, memóriáját, technikáját. Az „angolnak.” nevezett zongoraszvit élén prelude eÉrrrfi gyors concerto tétel áll, melynek jellege és motiviká. ja a Londonban működött Charles Dieupart francia zongoraművész és zeneszerzőhöz vezethető vissza, aki Händel londoni társulatában csembalista volt. Nem kis dolog egy ilyen 1700-as évekből származó művet a máé fülnek is érdekes és mégis hiteles előadásban tolmácsolni. De sikerült!

Nagyon szép és bravúros előadásban hallottuk a két Liszt-művet, az Asz-dúr Petrarca szonettet és az E-dúr polonaise-t. A XIV. században élt híres olasz költő, nek, Petrarcának költeményétől ihletett Liszt-mű minden romantikus szépsége és a lengyelek nemzeti táncától kapott impulzus hatására írt polonaise magával sodró lendülete megragadta a hallgatóságot is és lelkes tapssal köszönték meg a zenei élményekben gazdag előadást. A nyíregyházi zeneiskolában mindig több és több lesz azoknak a tanároknak száma, akik — mint Fesztóry Ágnes — itt kezdték el zenei tanul, mányaikat, s ide tértek vite sza, mint tanárok.

«bár Sand«*

LOVAK. (Cs. Kovács László rstjzai