Kelet-Magyarország, 1972. április (32. évfolyam, 78-101. szám)
1972-04-23 / 95. szám
Í972 április 23. KELET-MACYARORSZAß VASÁRNAPI MELLÉKLET 9. oldal Mitől szocialista a brigád (3.) A kultúra végső célját Lenin így summázta: jobbá tenni az embert. Egyszerű és lényeglátó megállapítás. A szocialista brigádmozgalom életereje szintén abban van, hogy alkalmas az ember jobbá tételére. Persze, nem valami elvont „jóságra”, lágyszívűségre gondolunk, éppen ellenkezőleg: mindennapi tettekben — munkában, magatartásban, gondolkodásban, önművelésben, szórakozásban — élő emberi többletre A brigádmozgalom e jellemzője eddig többé-kevésbé rejtett volt. Nem találtuk meg azokat az „ösvényeiket”, melyek az ember benső énjéhez vezetnek, feltárván képességeit és szükségleteit. A kulturális vállalások nem a hegyi forrás törvényei szerint fakadtak, bent az emberben. Inkább kívülről, az üzemi ..fejből” eredtek, hogy aztán a brigádtagok sajátjukként, kínálják fel. így a kulturális vállalás többnyire „kartoték- adat” maradt, nem pedig együttműködő emberek szocialista módon tanuló és élő viszonya. Az üzemi népművelők — nagy elfoglaltságuk és kevés számuk miatt — nem ismerhették meg a brigádtagokat, akiknek művelődését irányítaniuk kellett volna. Persze, történtek kísérletek. Egyik vállalat például szerződést kötött a körzetébe tartozó művelődési házzal, hogy segítse munkásait a tanulásban és művelődésben. így született a ..Szocialista hri- gadvezetők fóruma”. E szép hangzású valami azonban nem érdekes vitafórum, inkább előadássorozat volt. melyen a munkából jövő dolgozók az órájukat lesték, hogy elérik-e a bazavívő buszjáratot. E kulturális vállalás teljesítése tehát , nem személyiséggyarapító élmény — inkább hasznos tehertétel. És évek óta képtelenek előbbre lépni, eljutni a klubszerű beszélgetésig. Miért? Az idő alkalmatlan. Másik nagyszerű kezdeményezés: a könyvtár javaslatára mindegyik szocialista brigád választott egy-egy' írót, akinek életművével megismerkedett. A végeredményről vetélkedőn adtak számot. A könyvtár megfelelő irodalmat szolgáltatott hozzá és a vetélkedőt szervezte meg. vagyis csak az indításnál és a befejezésnél volt jelein, de a legfontosabb folyamatba: a mű elsajátításába nem szólhatott bele. Eszmecserét folyatni az olvasott könyvekről, már nem futotta erejéből. Az ok egyszerű: nincs megfelelő klub, nincs elegendő könyvtáros. Nos, nem kell ■ különösebb logika annak felismeréséhez: ha a szocialista brigádmoz- galomtól emberformáló, síze- mélyiséggyarapító hatást várunk. akkor ennek elemi feltételeit tartozunk megteremteni! Ehhez azonban pénz kell. A kulturális vállalások mindaddig magukban rejtik a formális elemeket, míg klubok, körök nem avatjak be a brigádtagakat az együttgondolkodás és vitatkozás, a művészeti szép együttes felfedezésének örömébe. Nem mindenre bólintó „közönséget” akarunk felnevelni a hrigádmozgalmon belül, hanem gondolkodó, logikusan érvelő, a tudomány és művészet igazát, lényegét kereső és megértő embereket. Az eddig megtett lépés — inkább féllépés. Hogyan lehetne oly módon előbbre jutni, hogy a formaságoktól elérkezzünk magához az emberhez? A kérdés összefügg a szabad. idő hasznos eltöltésével. Nem elég, hogy a társadalom több szabad időt ad a munkásoknak. Sokkal fontosabb, hogy a munkafolyamat és a társadalmi összfolyamat olyan igényt szüljön az emberben, mely önképzésre, művelődésre, hasznos időtöltésre serkenti. Kérdezzünk tovább: megszületik-e magától ez az igény az emberekben? Aligha. A brigádtagokat nem vállalási kötelezettségekkel taníthatjuk meg a szabad idő hasznos eltöltésére, sokkal inkább azzal, hogy önképzésüket, művelődésüket olyan feltételek megteremtésével serkentjük, melyekben örömüket lélik. Ki tagadná, hogy a tudományos és művészi igazság felfedezése élmény, ha azt érdekes, élvezetes formában (és nem nehézkes, hosszú előadásokon) kínáljuk? Nos, ez a forma — A háborús visszaemlékezések között rangos helyet foglalt el magának Bondarev: Égő hó című kötetével. Az olvasó nemcsak élményregényt, hanem valódi irodalmat kap kézhez. Bondarev neve nem ismeretlen, megjelent nálunk „Az utolsó ágyúlövések” című kötete, a nagy sikert aratott „Csend” és annak folytatása a „Kelten”. Az író a sztálingrádi hősi harcok életben maradt tudósítója, fiatal tisztként vett részt a katlan-csatában, minden sora konkrét történelem. „Amikor az Olvasó figyelmébe ajánlom hőseimet _ — írja munkájáról a szerző — őszinte hálával kell megemlékeznem katonai tanácsadóimról, akik készségesen segítettek és hasznos tanácsokkal láttak el munkám során. amelynek természetesen nem az a célja, hogy egyetlen és minden részletre kiterjedő dokumentuma legyen azoknak a harccselekményeknek, amelyek Sztálingrád körzetében és Sztálina klubszerű foglalkozás. A beszélgetés, a vitatkozás, az olyan eszmecsere, melyben az. együttes érvelésből kristályosodik ki az értő magyarázat. És ha ezeken a beszélgetéseken jól érzik magukat a brigádtagok, akkor az ismeretszerzés — amennyiben sok húron szóló — nem lesz többé a szabad idő elvesztegetett órája. A közeljövő feladata tehát kiépíteni az emberformálás modern „műhelyeit”, ahol a „tanulni és élni” brigáderények életet nyerhetnek, akárcsak a „dolgozni” követelmény a korszerű gépsorokon. A személyiségfejlesztés szintén feltételezi a maga beruházását. A maga könyvtárait, klubjait, népművelőit. Végső fokon olyasmit kér, amiből a legkevesebb van: több pénzt: Sok múlik azon, vajon a gazdaságvezetők belátják-e, hogy a legfontosabb termelő erő, az ember fejlesztése hosszabb távon éppoly kifizetődő, mint a technika fejlesztése. Marx a történelmi folyamat lendítő erejének tekintette ezt a fejlesztésit. Nos, ha a szocialista birgádmozga- lom ebben betölti a rábízott szerepet, akkor történelmi feladatot teljesít. A mozgalomban van ilyen erő. Nem a szép szavakon múlik, hogy ez a személyiségformáló erő nekünk munkálkodjon, törekvésünkben: jobbá tenni az embert ! íbalogh) grádtól délnyugatra játszódtak le 1942 decemberéig.”, Nem. Bondarev többet ad. Az embereket, a harcolókat a szovjet hadsereg hőseit mutatja be hűséges krónikásként. Lebilincselően érdekes regényt alkotott. A csatajele- netek monumentális freskója csupán háttér, amelybe az író markánsan beépíti — alig két napba sűrítve — egy maroknyi kis csoport történetét, amelyben azonban az egész nép világraszóló hőstette tükröződik. A fasiszta nácj vezérkar gyors és biztos győzelemre számított. És mit mutat a történelmi freskó: végül is hólepte, füstölgő romok között végeláthatatlan sorokban menetelnek a legyőzött, fogságba került rongyos, fázó német katonák. Sorsuk, le- győzetésük már Berlint idézi, a teljes vereséget jelzi, mindazoknak, akik már akkor értették, hogy mi is történt Sztálingrádban. A regény az Európa Könyvkiadó gondozásában jelent meg. Új könyv: Bondarev i Égő hó Megyénk és a 100 éves műemlékvédelem Az évforduló alkalmával időszerű egy pillantást vetnünk a 100 év eredményeire. Ipolyi Arnold, Römer Flóris, Henszlman Imre ugyan járták a megyénket, tájékozódtak, felmérések, akvarellmásolatok készültek középkori freskókról, vagy például Nyíregyháza , lebontott középkori templomáról, de a műemlékvédelem hatósugarába a második világháború végéig csak a nyírbátori református templom került. Alapjában véve a műemlékvédelem az utolsó 25 évben, különösen pedig ennek a negyedszázadnak az utolsó 15 évében érkezett meg a megyénkbe. Idegenforgalmi gyöngyszemek A kisvárdai vár óta a Műemléki Felügyelőség az eltelt időközben sok objektumot állított helyre. Munkájának legnagyobb dicsérete, hogy ezek már a megye idegenforgalmi nevezetességei. A középkor világának kis darabkája látható Csarodán ma is. Szomszédságában a népi építészet gyöngyszeme Tákos favázas temploma festett bútoraival. Minden kiránduló által kedvelt kirándulóhely a népszerű turistvándi vízimalom. A gótikus csengeri, szamosta- lárfalvi templomok mintás falazásukkal egyedül állnak az országban. A vajai várkastély történelmi levegőjével, gyűjteményével szintén sok látogatót vonzó hely. A tuzséri kastély egyetlen freskós barokk kastélyunk. Nyirbéltek, Komlódtótfalu, Baktalórántháza, Szabolcs- báka, Fehérgyarmat különböző jogon csak úgy szerepel a helyreállított műemlékek jegyzékén, mint a legrangosabb műemlékeink közé tartozó két nyírbátori templom barokk oltárainak restaurálása, illetőleg az ablakok eredeti állapotba való helyreállítása. A felsorolás némileg rap- szodikus és nem teljes, de nem is ez volt a célunk, hanem, hogy éreztetni tudjuk azt a büszkeséggel párosult örömet, mely mindnyájunkat eltölthet, mikor arra gondolunk, hogy milyen sok szép és nagyszerű dolgot mondhatunk magunkénak. Lebontott műemlékek De vajon alapjában véve örömünket nem zavarja semmi disszonancia? Vajon csak dicséret illeti a meűmlékvé- delmet? Nem lehetett volna és nem kellett volna bizonyos dolgokat jobban csinálni? Vaján például az ásatás miért nem tisztázta a várárok helyét? S vajon a lépcsőház falszövetét lefényképezték-e, hogy a későbbi kutatásnak valami támpont rendelkezésére álljon? — A kállósemjéni kastély bizonyos szempontból kulcshely- zetben van a XVIII. századi helyi építészetben. Történelmi jelentőségű család birtokolta, s atmoszférája van. A lépcsőház falíestéseit az egykori Kállayné szobájának a helyén a felügyelőség építésvezetőségének az emberei verték le. Helyreállításkor, helyesebben csak restauráláskor, nem az eredeti különleges barokk ablakokat, hanem a század eleji semmitmondó ablakformat állították vissza. Azt sem nagyon lehet megérteni, miért hozták egy szintbe például az előcsarnok főpárkányát az épület főpárkányával, mikor az toldalék volt. De a nagykallói volt megyeháza sem járt jól. Az emeleti ablakdíszek rocaille (mintája) valaha kiugrott a felső ablak- párkány fölé, ami némi vibrálást adott az összképnek. Az oldalrizalitokon szinten volt oromdísz, ma nincs. E két helyreállításnak a felügyelőség részéről nem volt művészettörténésze. Úgy gondolták, hogy nem volt fontos ? De ne feledkezzünk meg a megyei, járási, vagy községi szinten tapasztalt visszásságokról sem. Gacsályban a XIII. századi kastélyt teljesen', az alapjait is kitermelve széthordták. Jósa András szülőházát, ezt a szép kis klasszicista kúriát Nagy- kállóban lebontották. Vagy itt van az anarcsi esztergált tornácos ház esete, melyet a tulajdonos bontott le, mivel kevésnek találta a megyei tanács által érte felajánlott összeget. Gyulaházán a Kiss Lajos által tárgyalt kandallps kastélyt pedig szinte járási segédlettel rombolták le. Gazda kellene Felvetődnek azonban olyan újabb problémák is, melyek mellett nem mehetünk el közömbösen. A mándoki fatemplom, a nemesborzovai fatorony, a tiszakóródi kapu esetében nem pusztulásról van szó, csak arról, hogy, eladták, megvették, s elvittek. Jogilag teljesen szabályosan, valahogy azért a dolog mégsincs egészen rendben. Különösen fájdalmas az első esetben, vannak ugyanis bizonyos szálak, amelyekkel ezek a történelmi emlékek nemcsak a jogi tulajdonoshoz fűzik őket, hanem talán sokkal erősebben a kisebb és a nagyobb közösséghez, a faluhoz és a megyéhez. Ilyen elviteli probléma más is - van. Egyszerűen rejtély, hogy egy-egy restauráláskor hová tűnnek bizonyos dolgok. A gyönyörű csengereimai és csengeri deszkamennyezet nemrég valahol Dunántúlon vándorolt. Látjuk-e még a helyükön? Ha a csengeri templom jelenlegi restaurált mennyezetét nézi valaki, aligha gyanúsítja meg a nem is tudni kit, hogy vissza szándékszik-e juttatni oda, ahonnan elvitte. A csodálatos kállósemjéni két helyiség intarziás padlója nyomtalanul eltűnt. Ha már helyben nem lehetett hagyni, nem a nyíregyházi múzeumban lenne a helye? De egyáltalán ki tud róla? Hogy ilyesmik és hasonló esetek megtörténhettek nálunk, annak legközelebbi oka tálán, hogy nem kielégítő a közszellem a műemlékeket illetően. És ami ezzel szorosan összefonódik, az a körülmény, hogy a mi' megyénkben meglehetősen formálisan működik a műemlékvédelmi albizottság. Mondjuk azt, hogy bízunk!' munkájának eredményességében? Az előzményeket, s a körülményeket ismerVe túlzott lenne az optimizmus. Amiben bízni lehet, csak azok a körülmények, amelyeknek az eddigi eredmények is, bármilyen csonkák legyenek, köszönhetőek: a Műemléki Felügyelőségtől jövő kezdeményezés, ahol különösen Entz Gézának köszönhetünk sokat, meg a néhány lelkes helybeli kutató és kiadványokat támogató intézmény. Koroknay Gyula „Szabolcsi ifjúság 1972” A megyei művelődésügyi szervek és intézmények, valamint a KISZ megyei bizottsága rendezésében 1972- ben „maratoni” vetélkedő zajlik az egész megyében. A múlt év végén meghirdetett „Szabolcsi ifjúság 1972” pályázat — az ifjúsági klubok vetélkedője — ez év őszéig tart. helyi, körzeti és járási fordulók után megyei versenyen mérik össze tudásukat az ifjúsági klubok csapatai. A csapatversenyekre mintegy 39 ifjúsági klub nevezett be. Témakörök szerint az ifjúság- politikai kérdésektől a tudomány és a művészet kérdésein át a gyakorlati' feladatokig igen sok területen adhatnak szamot a fiatalok fel- készültségükről. tudásukróL A megyében S vetélkedők már zajlanak, a Nyíregyháza területéről benevezett klubok versenye április 21-én kezdődött. Fodor Mária: Párbeszéd Mutattam már a névjegyét? Dr. Kőszegvári J. Tamás Jogász. Látod? Megadta a telefonszámát is. Felhívtam. Az anyja vette fel a telefont. Hetvenöt éves. Agyérelmeszesedése van. Rendes. A ha is rendes. Feleségül megyek hozzá. Tudod, hogyan ismerkedtünk meg? A harisnyámat igazítottam egy kapualjban. Akkor jött arra. Gyorsan megfordultam. Megállt előttem, mit ugrálok, mondja ne féljek tőle. Mondom nem félek. Kinevetett, hívott, menjek vele. Miért mennék, maga ivott, mondom. Csak iött mellettem. Egy pohár eolát se iszik? — kérdezte. Colát nem. csak sört. Egy korsóval. Sóletet is ettünk. Én késsel, villával. <5 meg elkezdi kanalazni. Mondom neki, előttem nyugodtan ehet késsel, villával, nem kell megjátszania, hogy nem úriember. Képzeld. nyolc nyelven beszél. Olaszul, franciául, angolul, németül, oroszul és nem is tudom, még hogyan Ez jó, engem is ösztönöz. Nem is értem! Igaz, én nem sokat beszéltem magamról, és oroszul én is tanulok. Nyolc nyelven beszél! Először nem tetszett. De most már igen. A haja? Világosbarna. Barkója is van. És finom a keze. Kövér de az nem baj. Én szeretem a kövér embereket. Azt mondta, feleségül vesz. Agglegény. Tele van nőkkel. így mutatkozott be: Szindbád. Nem nő kell neki. Az sok van. Szerinte érdekes vagyok. Jópofa. Pedig ő sokat tud. Nyolc nyelven beszél. Én nem sokat tanultam. Csak használom az eszemet. Mindig ilyen emberekkel jövök össze. A múltkor is azzal a költővel. Négy estén keresztül együtt vacsoráztunk az In- tercontinentálban. Nagyon jópofák. A másik költő nekem jobban tetszett. Olyan csendes, figyelő. Harissal tele van rögtön a szoba. Magnus- sal ismerkedtem meg először. Állok a gépem mellett, egyszer csak észre veszem, hogy egy alacsony, bőrkabátos férfi néz be az ablakon. Elkezdek hülyéskedni, orrot mutatok neki, de 6 nem nevet, csak néz szótlanul. Másnap az Egyetemi Színpadon újra láttam. Azonnal ráismertem. Nagyon rendes ember. Magáról alig beszélt, mindig csak Hansról. Verset is mondott. A magányról. Ismeri a magányt. Ezért is szerettem meg anynyira. Másnap eljött újra a műhely elé. Most ő kezdett integetni. Nevettem. Aztán bejött. Próbáltam megértetni magam vele, de akkor még egy szót sem tudtam németül. Jött persze egy tolmács; mondta, Magnus kér, menjek fel este az Intercontinentalba. Felmentem. Négy estén keresztül együtt vacsoráztunk. Teleettem magam. Gondolhatod. Ott ismerkedtem meg Hanssal. Odajött, átölelt, megcsókolt. Szerintem ivott. Volt egy tolmácsunk is, egy huszonhárom éves bölcsész. Rengeteget beszélgettünk. Kérdeztem miért jöttek hozzánk? Nevettek. Magánút, mondták. Turistáskodnak. Istenről is beszéltünk, meg az emberekről, hogy milyenek. Mag.nus megígérte, hogy az új kötetét majd dedikálja nekéfn. Hát ilyenek. Ez a Tamás is ilyen okos. Nyolc nyelven beszél. Mondtam neki, hogy egv darabig most ne találkozzunk, amíg megcsináltatom a fogamat. Nevetett, kérdezte miért, így nem tudok jól harapni? Felhívott a műhelyben is. Mondta, a mamával is akar beszélni. Negyvennégy éves. Én harmincöt. Szülök majd két gyereket. Még szülhetek. Nem sokat beszélek neki magamról, jobb ha nem tud mindent. Házias vagyok. Én házias vagyok, ö jogász. Irtó intelligens. Megnézte a tenyeremet és azt mondta, ez egy gyilkos keze. Egy börtöntöltelék keze. Nézd csak, te értesz a tenyerekhez? Ugye hülyeségeket beszél? Tudom, hogy viccelt. Felhívtam otthon. Az anyja vette fel a telefont. Irtó kedves öregasszony. Agyér- elfneszesedése van. Sokáig beszélgettünk. Te. én feleségül megyek ehhez az emberhez. Mutattam már a névjegyét? Nézd csak! Jogász. Diplomája van! Neked is azt mondom, ha tudsz, menj férjhez! Én is férjhez megyék. Ha nem vész el, az se baj. S2ülÖk én magamnak két gyereket. Én nem kapaszkodók senkibe. Sok ilyen érdekes emberrel akadtam össze. Leszólítanak az utcán, elmegyek velük. Hamar rájönnek, hogy nem vagyok olyan, amilyennek gondolnak. Akkor otthagyjak. De addig jó. Beszélgetünk. Sokat tanulok tőlük. Amíg vannak, addig csak rám figyelnek. Én nem futok utánuk. Tudom, hogy azt nem szeretik. Jánoskával is sokat beszélgettünk. Kérdezi, miért Iszom sört? Hogy aludni tudjak, mondom. Te, hogy érv miket álmodok összevissza! Nem ismersz valamilyen álomfejtőt? Várj. ne menj még! Mikor jössz újra? Mondom, ha tudsz, menj férjhez! Ha nem mész, az se baj! Én elégedett vagyok így is, Szülök majd egy-két gyereket. Anyádékat csókolom. Vigyázz, te! Ezt jól megcsináltad! Ez nem betonút! Megütötted magad? Nem. Pedig jól elhasaltál...
