Kelet-Magyarország, 1972. április (32. évfolyam, 78-101. szám)

1972-04-16 / 89. szám

tm Tpthír* u.

RelIT M A eV AlÓE«7 A fí

S oléal

Együttműködés naponta

A KÖZTUDATBAN most kezd természetessé válni a fogalom: együttes ülés. Ezek a tanácskozások, munkamegbeszélések szinte kivétel nélkül a megye politikai életének jelentős állomásai.

Ezt igazolja a közelmúlt néhány eseménye is: a napokban a Szakszervezetek Megyei Tanácsának elnökségével közösen a megye élelmiszer-ellátásáról, a Hazafias Népfront elnökségével pedig a köz javára végzett társadalmi munkáról tárgyalt együttes ülésén a megyei tanács végrehajtó bizottsága.

Az együttes ülések új munkastílust jeleznek: nem csupán a határozatokról értesítik a tanácsok a társadalmi és tömegszervezeteket, hanem már a téma feldolgozásában közös munka fekszik.

KÖZÖSEK A TÖREKVÉSEK is: halehet, még gyorsabb ütemben kell javítani az ellátást. A résztémákban azonban a szakszervezet érthetően gyakrabban szól a dolgozók élet- és munkakörülményeiről. Csak egyetlen példa. Jogos bírálat érte az alacsony választék miatt a sütőipart és a húsipart. Részben mentség csak, hogy evekig szinte változatlan körülmények között dolgoztak, miközben az igények rohamosan nőttek. Erre mutatott rá az ÉDOSZ megyei titkára is: lehet többet adni, de nagyon célszerű rendszeresen vizsgálni azt is, milyen áron. Mert ezeknél az üzemeknél nagymértékű túlórázásokkal tudtak némi áthidaló megoldást találni, s ennek tudható be, hogy gyakrabban volt baleset is.

De az ellátás csak egy téma azok közül, amikor a dolgozók nagy tömegeit érintő intézkedések előtt együttes álláspontot alakított ki a szakszervezet és a tanács. Nagyon értékes az együttműködés a munkaversenyek szervezésében és értékelésében is. Éppen a napokban összegezték ennek tavalyi eredményeit. Nemcsak gazdasági. hanem fontos politikai. társadalmi értékeket sorolhattak fel az elmúlt évi verseny értékelésében, amelynek legjobbja az építő- és szerelő vállalat, valamint a Szabolcs Cipőgyár volt.

Az együttes munka nem kampányszerű, már készek a soron következő tervek is: legközelebb a szolgáltatásokról, majd a tanácsi vállalatok dolgozóinak élet- és munkakörülményeiről, a második fél évben pedig a munkaerő-gazdálkodásról tárgyalnak együttes ülésen a tanács és a szakszervezetek megyei vezető testületéi.

UGYANILYEN SZOROS KAPCSOLATOT takar a Hazafias Népfront megyei elnökségével együtt tartott munkaértekezlet. Csak egyet, len téma: az idén az egymilliós födíjat közösen ítélték oda Tiszalök lakosságának, a lelkes és eredményes társadalmi munkáért. Ez megbecsülése annak az igyekezetnek, amellyel a megyében hozzájárult a lakosság a falvak, városok szépítéséhez, gazdagításához. A negyedik ötéves tervben az így hasznosítható összeg a tervek szerint 217 millió forint, de a jelek arra mutatnak: a tanácsok és a népfront közös munkája alapján ez az összeg meghaladhatja a ne- gyedmilliárd forintot is.

E témáról szólva a tanács- törvény is kiemeli: vannak olyan feladatok, amelyek különösképpen igénylik a tanácson kívüli szervekkel megvalósítandó hatékony munkakapcsolatot Ezek közül első helyen említi a terület- és településfejlesztést. A megyei példa nagyon jól igazolja e célkitűzés megvalósítását: mindössze néhány hete a megyei tanács és a Hazafias Népfront megyei bizottsága együttes ülésen tárgyalta a megye teleoülés- hálózat-fejlesztési tervét.

A TANÁCS ÉS A NÉPFRONT közötti megállapodásnak máris jó visszhangja van: a járásokban és a falvakban is hasonló megállapodások jöttek létre, mintegy aprópénzre váltva a két megyei testület által elfogadottakat. Azt kívánják elérni, hogy a Hazafias Népfront sajátos eszközeivel is hozzájárulhasson: a megyei párt-, állami szervek terveit a lakosság legszélesebb körében ismertessék, s az észrevételek összegyűjtésével, az illetékesekhez való eljuttatásával segítséget nyújtson a megvalósításhoz is.

A községi lakosság tájékoztatása és véleményének megismerése végett összehívott falugyűlések

szervezésében és lebonyolításában éppen a Hazafias Népfront segített legtöbbet a tanácsnak. Utalhatunk itt a közérdekű bejelentések és javaslatok még jobb intézésére, a tanács és a lakosiság, a tanácstagok és választóik közötti kapcsolat további erősítésére is, mint egy-egy jó lehetőségre.

A két testület között most jóváhagyott megállapodás új, de az együttműködés jóval korábbra tekint vissza, mintegy elismerése a kialakult jó gyakorlatnak.

Marik Sándor

NEHEZ ISTVÁN GÉPÉSZ A GYŐRTELEKI ARANYKATÁSZ TERMELŐSZÖVETKEZET 'HAGYMAFÖLDJEIN BEÁLLÍTJA AZ MA—200-AS ESÖZTETÖ ÖNTÖZŐBERENDEZÉS EGYIK SZÓRÓFEJÉT.

Aranvvizek ’72

j

A TUNYOGMATOLCSI VÍZKIVÉTELI MŰ ÜZEMKÉPES ÉS DOLGOZIK. KOLLÁTH KÁROLY VEZETŐ GÉPÉSZ ELÉGEDETTEN ÁLL A TURBINÁKAT HORDOZÓ, SZAMOSON ÚSZÓ GÉPHÁZ AJTAJÁBAN. (ELEK EMIL FELVÉTELEI)

„Tudják, mi itt. a szatmári síkságon nem nagyon szeretjük a márciusi, áprilisi esőket. Megtanultuk már, hogy ha rákezd, pár napig nem hagyja abba. Márpedig akkor négy traktor csak arra kell, hogy kihúzza kötelekkel az ötödiket, amelyik elsüllyedt a feneketlen sárban. Akármilyen kőkemény sziklává dermed a mi agyagos talajunk, valahogy csak belevetjük a magot. Akkor aztán jöhet az a bizonyos, aranyat érő májusi eső!”

Ezeket az érdeklődést keltő szavakat Illyés István. a tunyogmatolcsi Uj Élet Termelőszövetkezet főagronó- musa mondja a gépkocsiban, amíg a szamosi vízkivételi mű turbináit keressük a folyóparti dűlőutak szárazon porló útvesztőiben.

Tiszabecsen kezdtük, az ottani öntözőfürt bejáratánál. Az volt a hirünk erről a vízkivételi műről, hogy üzemképes és csak azért nem működik teljes kapacitással, mert a környék termelőszövetkezetei nem igényelnek elegendő vizet.

Az információból csak annyi igaz, hogy a vízkivételi mű dolgozói napok óta mindent elkövetnek, hogy üzembe helyezzék a hatalmas turbinákat, de fáradozásaikat eddig nem kísérte siker. Akik öntöznek, — például a tiszakóródiak — azok maguk szivattyúzzák zőldségkertjeikbe a Tisza vizét. A sonkádi Uj Élet Termelőszövetkezetben pedig befejezték a rizs vetését és — szintén a saját erejükből — megkezdték a bevetett rizstáblák elárasztását.

A tiszabecsi vízkivételi berendezés ugyanis két, egyenként nyolcvan milliméter átmérőjű csőből all, amihez egy vizen úszó „tag” csatlakozik, benne négy óriási turbinával. Mind a négy gépóriás egyenként és másodpercenként hatszáz liter vizet tud átszívni a két hatalmas csőbe. De ehhez vízre kellene helyezni. A négy pontonra szerelt gépcsoport azonban — súlya 780 mázsa, egy kisebb tehervonat-szerel- vény terhe — a Tisza alacsony vízállása miatt a száraz partra került és eddig nem volt erő, amellyel a Tiszára tudták volna húzni. Amióta ezt a kivételi művet üzembe helyezték (hat éve), — még nem fordult elő ilyesmi. (Pátrialemezeket sem ártott volna alá tenni, amikor a víz leapadt.) Láttuk Bégi Zoltán vezető és Török József főgépész erőfeszítéseit. A szomszédos partokról próbálták megihuzatni drótkötelekkel. A csörlők működtek. De a drótkötél elszakadt. Már az ötödik. Buzgón aláásnak, öntözik, hogy csússzon. Nem megy. Ott áll, magatehetetlenül, benne egy mesterséges folyó keletkezésére elegendő energiával. Április 15-re szól a szerződés. Közbe jött a szárazság. Március 25-ig várták, hogy a víz csak megemelkedik. Ehelyett még lejjebb ment. Ha ez a kötél is elszakad, óriás helikopterek, vagy harckocsik kellenek a lehúzására. Reméljük, enélkül is sikerül.

Pedig a környező földek már nagyon szomjasak, várják az aranyat érő vizet. Kormány István, a tiszabe- osi Uj Élet Tsz elnöke elmondja, hogy 520 holdat terveztek öntözni, de ha

kell, fel tudnak menni 1500 holdig is. A csatornáik megvannak, eddig a vizet szállították el. most azonban oda fogják szállítani. Balogh Kálmán gépcsoportvezető ugyan panaszkodik arra, hogy az MA—200-as öntöző- berendezéshez hiányoznak az elemek és a végelzárók, de reméli, hogy hamarosan megkapja.

Sokkal kellemesebb kép fogadott bennünket a tunyogmatolcsi vízkivételi mű turbináinál. Éppen elindították. Sikerült lencsevégre kapnunk azt a pillanatot, amikor a felbúgó turbinák felfröccsen tik a vizet az ön- tözőcsatoma elején. Az öntözőcsatorna oldalsó töltéseit fél méterrel megemelték, így még több vizet szállíthat.

Egyébként a csatorna színig lett, mielőtt eljöttünk.

Öntözött is belőle Nehéz István gépész, a győrteleki Aranykalász Tsz fiatal öntözőmestere egy tíz szórófejes esőztető berendezéssel. Hagymaföldeket, amit azelőtt nem is szoktak. Bokáig jártunk a porban. Éppen ráfér a víz. Az okos kis MA—200-as gép három szárnyon dolgozik. Egyet mindig szerelnek, kettő mindig dolgozik. Percenként 200 litert esőztet a földre. Napi tizenhat órán át az Aranykalász minden kalásza valóban aranyat ér majd.

Tiszabecstől Györtelekig, Sonkádtól Kocsordig, Tisza- kóródtól Tunyogmatolcsig mindenki egyetértett velünk, . hogy ez az igazi „aranyviz”, ez az 1972-es. Amit nem a természet hoz ránk. hanem mi, emberek szegezünk szembe a szárazsággal.

(gnz)

A tudomány és művészet szabolcsi műhelyeiből (16.)

Páll Géza riportsorozata

Egy folyóirat életrajzából

A folyóirat, amelyről szólunk, évei számát tekintve kamaszkorát éli: tizenöt éves. A megyei sajtótörténet szem, pontjából azonban a másfél évtizedes fennállás rekordnak számit, hisz Szabolcs- Szatmár megyében egyetlen folyóirat sem ért meg ilyen magas kort, mint az 1956 decemberében először megjelent „Szabol cs-Szatmári

Szemle,” Sok napi-, hetilap, időszaki folyóirat kelt életre megyénkben, mióta a kiegyezés évében, 1867-ben napvilágot látott az első szabolcsi újság, a Nyír.

Voltak kísérletek irodalmi, művészeti folyóiratok alapítására is. „Színészet”, „Színházi Újság”, „Mozihét” és „Hónap” címmel jelentek meg ilyen lapok, folyóiratok. Legjelentősebb a „Hónap” volt, amelyben neves fiatal esztéták, vidéki és fővárosi írók szólaltak meg. Más próbálkozások is voltak, hogy csak a haladó gondolkodású, baloldali érzelmű diákok által néhány számot megélt „Forrást” említsük, azonban a korabeli társadalmi, gazdasági, kulturális állapotok között szintén tiszavirág életűnek bizonyultak...

Nem sajtótörténeti szemlével akarjuk ellátni az olvasót. csupán érzékeltetni kívántuk, hogy megyénk az utóbbi években ért el odáig, hogy el tud tartani egy folyóiratot. Az első évek kísérletezései, megtorpanásai, megjelenési és terjesztési nehézségei után öt éve rendszeresen megjelenő gazdasági, társadalmi és kulturális folyóirat megyén kívüli terjesztésben eljut az ország szinte minden részébe.

Korántsem arról van szó, hogy a Szemle vetekszik az országos folyóiratokkal, vagy a régebbi. nagyobb múlttal rendelkező vidéki városokban megjelenő folyóiratokkal. Nem a vetélkedés szándéka hívta életre, hanem az igény, hogy megfelelő fóruma legyen a szabolcsi gazdasági, társadalmi, kulturális élet fejlődését szolgáló tanulmányoknak, elemzéseknek, felméréseknek, művészeti, irodalmi, honismereti, társadalompolitikai írásoknak. Olyan megyei folyóirat kívánt lenni, amely igyekszik elkerülni a vidékiességet, nem csupán a tájegységben, a közigazgatási határokon belüli gondolko. dást serkenti, hallatni akarja a hangját országos jelentőségű kérdésekben is. Mindezt oly módon, hogy ne mosódjanak el a szabolcsi szellemi életből táplálkozó vonások, ae váljék jellegtelenné, parttalanná, hanem elsősorban a megye szellemi életére, eredményeire támaszkodjék.

Megfogalmazni sem túl

egyszerű az említett igényeket. még inkább nehéz megvalósítani a folyóirat hasábjain. Ezekről tüzetesen beszéltek az elmúlt évben Nyíregyházán rendezett vidéki folyóiratok szerkesztőinek, munkatársainak értekezletén, csakúgy, mint a közelmúltban megtartott an- kéton. A szabolcsi folyóirat arculatának, tartalmának megrajzolása nem feladatunk. csupán a megye szellemi életében betöltött szerepkörét, annak néhány vonását véljük írásunkhoz tartozónak.

A Szemlével szembeni jogos kifogások, bírálatok ellenére, úgy véljük, az évek során hasznosan járult hozzá a szabolcsi szellemi élet fejlődéséhez. Megyei jellege vitathatatlan. Időszerű gazdaságpolitikai tanulmányok, ipari és közgazdasági elemzések, demográfiai, szociográfiai, társadalompolitikai cikkek, irodalmi, művészettörténeti írások, recenziók, helytörténeti és egyéb témájú munkák adtak képet a szabolcsi szellemi életről. Nem vette el a megye jellegét az sem, hogy eleinte több országos híresség is megjelent a hasábjain, mint Erdei Ferenc, Ortutai Gyula és mások. Ez növelte a folyóirat tekintélyét, színvonalát.

Igaz, hogy országos érdeklődést, úgymondván nagy port felvert munkák kevésbé láttak napvilágot, de az is bebizonyosodott, hogy újat, eddig kevésbé megközelített témát közöl színvonalasan a Szemle, s az találkozik az országos igényekkel, érdeklődéssel, országosan is észreveszik egy-egy kiemelkedő tanulmányát, értékelését. Ilyen volt az erdélyi magyar író, Kos Károly munkásságát tudományos műgonddal, mo. nografikus igénnyel megírt tanulmány; szerzője, Takács Péter.

Akadtak megyén belüli, hasonlóan kiemelkedő tanulmányok. Ilyen volt a szlávisztikai kutatásokról szóló munka. Fried István tollából, vagy a karpátukránok múltjára vonatkozó magyar kutatások közlése. Országos folyóiratok is észreveszik a Szemlét, amikor eddig kiadatlan irodalomtörténeti, történeti dokumentumokat közöl. A Századunk és a Párttörténeti Közlemények foglalkoztak, illetve hivatkoztak többek között a Szemlében megjelent tanulmányokra. A szabolcsi folyóirat egyik sajátossága, eltérően a hasonló vidéki folyóiratoktól, hogy koncepciózusán helyet ad a szomszédos népek — szovjet, csehszlovák, román — kultúráját, művelődési, történeti találkozási pontjait ábrázoló, haláron túli szerzők munkáinak is. Ezt továbbra is ápolni kívánják, erősítik a nemzetköziséget a folyóirat hasábjain.

Mi az, amit meg akarnak tartani és mi az amin változtatni szeretnének? Hársfalvi Péter, a folyóirat félállásban ezt a munkát ellátó szerkesztője elmondta, hogy a legtöbb bírálat az úgynevezett vegyes tartalom a vélt, profiltalanság miatt éri a szerkesztő bizottságot. Ez azonban nem mindig megalapozott bírálat. Igaz, hogy jellegénél fogva sokféle témát felölel a folyóirat, jobban ki kell dolgozni a tématervet, színvonalasabb írásokat közölni, kiküszöbölni az ötletszerűséget, az „ami éppen összejön, abból főzzünk” olykor kísértő gyakorlatok.

A változatosabb, időszerűbb, sajátosan megyei témákat kívánatos a jövőben szorgalmazni és több cikkírót felkérni, állandó munkatársává tenni a Szemlének. De nem indokolt változtatni a folyóirat jellegén, valamilyen speciális irányban „eltolni”. A megye egyetlen folyóiratának hivatása éppen az, hogy ne csak egy szü- kebb releghez szóljon, ne csak speciális témákat dolgozzon fel, hanem a megye gazdasági, társadalmi és kulturális életének legfontosabb, előbbre vivő problémáit közvetítse. Továbbra is nyitottá kívánják tenni a folyóiratot, hozzáférhetővé mindenki számára, aki hasznos gondolatait, szellemi — tudományos és kulturális — munkáját közkinccsé akarja tenni a megye érdekében.

De nem zárkóznak el attól sem, hogy országos tekintélyeket is megszólaltassanak, így a közelgő Dózsa- évforduló és parasztháború kapcsán neves fővárosi írókat, költőket, közéleti személyiségeket kérnek fel válaszadásra: mit jelentett és jelent gondolkodásuk, világ- szemléletük számára Dózsa György és az 1514-es parasztháború emléke és példája. A válaszokat a Szemlében olvashatjuk majd.

Néhány adalékot idéztünk egy folyóirat életrajzából, amely együtt él, lélegzik a fejlődő, művelődő Szabok*» Szatmáriad