Kelet-Magyarország, 1972. március (32. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-12 / 61. szám

S. »Mal KETET-MACYARORS7ÁG — VASÁRNAPI MELLÉKLET 1972. március T9. Állandóan öntöztem. Reg­gel, este. MógijS hervadnak. Egyszerűen lekonyul a fe­jük... Gondterhelten álldogáltak a nárciszok között. Nem il­lett ez a különfis hervadás a tavaszi képbe. A gyümölcsfák már elvirágzotthk, a levelek húsosán és tömötten óvták a fejlődő termést, a fű az ágyá­sok szélén szemfájdítóan zöl­déin. — ...mert a gyom az termé­szetes — mondta Kovács. Lomhán mozgott a kék tré­ninggatyában -4 azt az em­ber időnként kiíhúzgálja. De kérdezem én: lat itt valamit? Takács közelebb hajolt a földhöz. A fekete rögök egyenletesen borultak egy­másra, a töveknél gyedgéd emberi ujjak még kis pere­met is fájtak a? esőnek. — Nem égett^ le, túl sok trágyával, talán? Kovács legyintett. Annyit bajlódott a virág- hagymákkal. Ládában cipel­te, a hóna alattj A vonaton soha nincs hely, egymás nya­kába lógnak a horgászbotok., kötözőspárgák és dióverő póznák, és akkqr még húsz perc gyaloglás az állomástól... És most tessék. Amikor ép­pen virágba szökkent. Hal­doklik az egész. — Hát nem tudom — só­hajtott Takács. — Érzékeny növény. És túl korán bontja szirmait. Túl korán. — Ok nélkül semmi sincs — Kovács rágyújtott, vigyá­zott, ne hulljon pz ágyasba a parázs. — Mindennek oka van, nem? — harciasán hú­zott egyet a tréninggatyán. Takács hallgatott. Bár mindketten magányosak vol­tak, más vés más mélységben lakták a magányosság kút- gyűrűit. Takácsnak meghalt a felesége, Kovács pedig ön­szántából elvált, Takács job­ban szerette magát a munkát. Kovács inkább az eredményt becsülte. — Az ember nyissa ki a szemét — folytatta Kovács. Kimentek a tóihoz, szívták a friss levegőt. Takácsnak csak a mellkasa emelkedett, Ko­vács végzett egy-két határo­zott tornamozdulatot. — Ez a dög már itt várj... — s a fagylaltosbódéra mutatott. A táblára három tölcsért festettek, a talpánál fogta össze őket egy kövér kacsó. Az egyik tölcsérben kávébar­na, a másikban vaniliasánga, a harmadikban málnarózsás fagylalt. Inyesiklandozóan csurogtak lefelé a színek, ahogy a gyors munkában az olajfesték megszaladt. „Cégtul: Szeremfia Ágos­ton, hat. eng. cukrász kisipa­ros. Nyitva 7—21 óráig. Ked­den szünnap.” — Nézze meg azt a bódét... ezek a masszív falak... Odamentek, megkopogtatták a hullámlemezt. — Lakásnak elfogadnám.. és belül... tapéta. Érti? Mos­ható, ragasztott tapéta, És az a kocsi. Az a szép nagy. Mennyit keres rpaga egv hó­napban? Mennyit, szaki? Kérdeztem ? — Kettőt —i mondta Ta­kács —, vagy kftttőhármat. — És a ' kedves felesége? Illetve, bocsánat, mennyit kapott a szegény Masduska, amíg élt? A szövőgépnél? — 'Ezerhárom. Ezeröt... — Na. Ennek, (testvérek kö­zött is tíz darab ezres a ne*- tó bevétele, havonta... Hát lehet ezt tűrni? — Hát nem tudom... — sóhajtott megint Takácsa — ... mert lekvári amcsik vagyunk: Azért. Tudja? — Talán, ha leszúrnánk esv botot... — mondta kité­rően Takács. — (Le a földbe... Nincs-e alul valami...? — Az anviult lóistenit... — hawta rá Kovács. Két hónán rnúlva. amikor a tövek magúktól k’fordultaik a falából 1“ is vágott az ásóval ló m ébren. — Hé — kiásott át Ta­kácsnak aki nwié töltötte aa évi rendes szabadságát, mind a tizenhárom naoot. — Ezt valami ténvleg megzabálta. Gyökerestül... — Nálam a : napraforgót. Nem is lesz télre szotyola- magom... — Maga sjzotyolamagot V/C- Amíg egves°k... Nvaiták a fagylaltot. Ez a mpsze,Vfagvlnlt istenien jé volt Könnvű. krémaS, az os­tyája is illatös. Szeremfia Ágoston fehér sapkát viselt, mégy gyereke szintén, az asz lókai Anna: • • Urgeöntés Devecséri Gábor: A tükör visszaesőkor Lehajoltam az unokámhoz: menjen a kertbe játszani. Előbb egy csókot kérve tőle, előszöris, mert jólesik, amellett, hogy azt ne érezze, elküldöm; nem, énnekem, sajnos, más dolgom van most, csak azért. Ö fölágaskodott. Egész közel került az arca arcomhoz, mint a magamé, mikor tükörbe néztem csaknem félszáz éve — és az az arc volt, az a vidám, Csodálkozó, rejtvényfejtő arc. Én még most sem fejtettem meg semmit az élet jelenségeiből, csak néztem, miként most őt és mint ő engem. De jó érzés, hogy segít lennem, ómúlva és elöre-törve, s majd az után is, mikor én — valamely munkám közepén — besétálpk a nagytükörbe. • A költő hátrahagyot t, még publikálatlan verse. Az ifjúsági fúvószenekarok hangversenysorozata szörny átlátszó fehér nylonkö­penyt, alatta pirospettyes bi­kinit. Már ötkor ott nyü­zsögtek a bódéban. Kovács nem tudott aludni, gyakran megleste őket, ho­gyan érkeznek a nagy kocsin, hogyan cipelik be a nehéz kannákat. A mozdulataik harmonikusak, összeműíköd- nek, nem beszélnek. Figyel­mes arcukon hót óra öt perc­kor jelenik meg az első m soly, az első vendéggel együtt, vezényszóra. Ez külön ingerelte. — Hát nem embertelen? — okította Takácsot, miközben ácsorogtak a sor végén. — A rohadt, büdös pénzéért fur- ton-furt vigyorogni. Délutánra a mosoly kissé megereszkedett, este nyolckor épphogy csak lógott a szürke szájszegletekben. A négy gye­rek közül — úgy hírlett — három középiskolás, egy még az általánost végzi. — Baromi munka... — kockáztatta meg Takács. Nézte a legkisebb fiút, fo­lyik róla a verejték, s né­hány másodpercre, kezében a gombócnyomóval, hátra-hát- rarándítja a vállát. — Leg­alább 40 fok... a hullámpala alatt. Baromi meló... — És a magáé? Vagy az enyém? A sorbanállók helyeslőén zúgtak. Minél jobb volt a fagylalt, minél szélesebben mosolygott Szeremfia, minél buzgóbban ugrándoztak a fiai, annál jobban nőtt a fogyasztók el­lenszenve. — Állítólag házat építtet a tóparton — mondta valaki. — Garázzsal. — Ezeknek mindenre te­lik... — Ahány karmozdulat, annyi forint. Ki lehet számí­tani... De csak egyszer legyen fagylaltmérgezés... lecsukják, hogy beleieketedik... — Piszkos adócsalók. Úgy játsszák ki az államot, ahogy akarják. A mérnök úr is megmondta. A mérnök úr a műút mel­lett építkezett, kétszintes nyaralót, saját kivitelben, te­raszos kiképzésű leérttel. Eb­hez kérte néha Kovács és Ta­kács segítségét, kitűnő óra­bért fizetett, amellett nyája­san és értően társalgóit a vi­lág dolgairól. — Maguknak — mondta és a pipát, amit dísznek tartott a szájában, jobbról balra csúsztatta —, maguknak meg kell szakadni ahhoz, hogy a kenyérrevalót megkeressék... Tudják mennyi haszon van egy tölcséren? És hány töl­csért adnak ki napoiata? — De hatan dolgoznak — mondta Takács és jámboram lapátolta a sódert. — Tizen­két órát, egyhuzamban... — Undorító... — a mérnök úr szippantott egyet a pipán. — Higgyék el, undorító. Ne­kem is vau fiam. Mikor lát­ták az én fiamat befogva? A mérnök úrnak se fiát, se lányát, se egyéb retyarutyáját nem látták, csak nőket, pa­rókával, átutazóban, ezeket a mérnök úr ügyintézőknek nevezte. — Ez az, amikor robot, ön­célú robot lesz a munka! — A mérnök úr letelepedett egy műgombára, tapodta egy ki­csit a földet maga alatt. — Nem kéne megengedni — mondta Kovács Takács­nak —, nekünk kéne fellépni az ilyen harácsolás ellen. Amíg egy szövőnőnek ezeröt... — Szerintem, mielőtt el- palántázná az új paprikatö- veket, ki kéne a mélyből haj­tani... — vélekedett Takács. — De tulajdonképpen, mi a fene lehet? — Piszkálgatták az üreges földet, eső se esett, kánikula volt, Szeremfia on­totta a pacnikat. — Pocok? Vagy ürge? — ... Mikor fürödnek ezek a szegény gyerekek? — A gyermekvédelmi is beleszólhat... A mérnök úron keresztiül... Kovácsoltvas kaput hoztak kócsagmintávai. azt kellett neki betonba rakni. — Tessék aláírni a doktor úr helyett — mondta a te­herautó sofőrje —, lehetőleg olvashatatlanul. Bámultak utána. — Most doktor, vagy mér­nök? — kérdezte Takács. — Ahol én jogügyi szakér­tő vagyok — mondta másnap a férfiú —, annál á mellék­üzemágnál először végednek patkolást... Mindenütt dol­goznak. Mindenütt kemény munka folyik. A névtáblát nem engedte kitenni. — Szerénytelenség — mondta. Bezzeg a Szeremfia nyár végére újat festetett. A pesti címével.' Házi sütemények, apró pogácsa, egész télen át. S ráadásul ezen a napon kifogyott a közkedvelt őszi­barack! Az a jó, pikáns őszi­barack. Kovács nem bírta. Bekiál­tott az adagolón: — Maguk miatt néz ki így ez az ország... ez a rohadt maszekszemlélet... Már amúgy is nyár végié volt, többen helyeseltek. — ... mert a dolgozónak akármi jó... minek a válasz­ték? Akármit megzabálunk... Szeremfia nem akarta ab­bahagyni a mosolygást. ígér­te másnapra az őszibarackot. Sőt. Banánt is ígért. — Mi azt hittük, szeretnek minket — jött előre az asz- szony, a nylonköpeny ráta­padt, a bikinipöttyök foltnak látszottak, egyszeribe. — Merthogy jó az árunk és A televízió versműsoraival a következő hetekben a tava­szi történelmi évfordulók előtt tiszteleg. így március 15-én A Szabadságharc kato­nája címmel az 1848-a.4 for­radalom hőseit idézik színes összeállításban. A Tanácsköztársaság év­fordulója tiszteletére keiül képernyőre a Virágnyílás cí­mű összeállítás, amelyben a szerkesztő Adyt, Móricz Zsigmondot, Nagy Lajost, Lengyel Józsefet, Tóth Ár­pádot, Korvin Ottót, Várnai Zsenit idézik a . felhangzó művek. Japus Pannonius ha- • tálának 500. évfordulójára 30 perces versműsor készül. Méltó hatalmat! címmel mutatja be a televízió ápri­lis 4-e jegyében prózai és versfválögatósát. ■ Ebbsn töb­bék között részletek hang­zanak el Illyés Gyula Hon­Elöljáróban mindjárt leszö­gezhetjük: nem írásaikból! írásira az alkotási vágy, az édes anyanyelv pallérozása, vallási és politikai okok, ne­vük megörökítése késztette őket. A könyvkiadás a kapi­talizmus hazai kialakulása után lptt csak foglalkozás, az írói hivatás pedig szűkös megélhetést is nyújtó tevé­kenység — keveseknek. A fel- szabadulás után változott meg a helyzet, olyképpen, hogy a legnevesebb írók mű­veikből is meg tudják keres­ni kenyerüket. A magyar irodalom első, latin és magyar nyelvű em­lékei szerzetesek és világi pa­pok nevéhez fűződnek. ' A nagy humanista költő, Janus Pannonius pécsi püspökként a maga örömére szerezte üer- seit, amelyeket külföldön is nagyra becsültek. A refor­máció bibliamagyarázó, hit­vitázó papjai a szabadabb szellemiért küzdöttek, de csak erkölcsi sikereket ars^tak. Tinódi Lantos Sebestyén (1505—1556), Török Bálint, Nádasdy Tamás, Báthory András és mások udvarában ólt; históriás énekei előadá­doűgozunk látástól vakulásig... — Amíg egy szövőnő ezeír- ötöt keres... Már úgy is őszre járt. Sze­remfia lehúzta a redőnyt. És nem nyitott ki másnap sem. Később megvette a bódét a strand... pedikür- és olajozó- fülkét nyitott a helyén. — Na ugye — mondta Ko­vács elégedetten, s egy kan­na vízzel lesben állt az ürge­lyuknál. — Ezt elintéztük... Ennek nem lesz, legalább itt pofája... A szomszéd úr elhúzott a kert előtt, rájuk dudált, mint aki a tervet és a tevékenysé­get egyaránt helyesli. A nya­ralójába már csak az olasz csempe hiányzott,' a zuhanyo­zó falára, azért ment éppen egy bizonyos helyre. A zöld­ségesnél megsúgták: i^űvész. Tulajdonképpen művész. Nem szabad zavarni. — Mindenesetre — mond­ta Kovács és tűnődve álldo­gált a locsolókannával a luk fölött —, biztos, hogy fontos ember. Na, öntsük a vizet. Most aztán ‘kihajtjuk, ' az anyja jóistenit... Takács lesbeállt a kapával. Hogyha az a ronda dög megjelenik, egvbül hegyibe... — Nem haragyaboly ez, sza­ki? — kérdezte aztán, csüg­gedten. — Amíg egy szövőnő ezer­ötöt... — mondta Kovács ma­kacsul, s csak öntötte a vi­zet. — És most? A helyzet vál­tozott? — kérdezte Takács. Nézte a kapát, a hiába csor­dogáló vizet, ahogy az ártat­lan föld beissza, és riadtan szaladgálnak szerteszét min­denféle apró, fekete hátú szánalmas kis bogarak. foglalók között és Karinthy Ferenc Budapesti tavasz cí­mű műveiből, felcsendülnek Radnóti Miklós, Bella Ist­ván, Váci Mihály, Garai Gá­bor költeményei. A költészet napja alkalmából jelentkezik új féLyíatásával a Halhatat­lanul című sorozat! Nagy László válogatásában a ma­gyar költészet remekműveit szavalja majd a kamerák előtt Berek Kati, Jobba Ga­bi és Zala Márk. A tervek szerint április 15- én a hazánkba látogató szovjet költőket invitálják a televízió munkatársai az or­szág közönsége elé. A rep­rezentatív műsor összeállí­tója Elbert János, rendezője pedig Kazán István. A ven­dégek között ott találjuk Rcasgyesztveniszkijt, Levi- tanszkijt, Nonesvil.it, Ognye- vat, és a mai szovjet líra számos más neves képvise­lőjét. sáért tartották. „Cronica” cí­mű munkájáért — mert Fer- dinándnak ajánlotta — 50 arany forint jutalmat kapott. Balassi Bálint, a hányatott életű, vórbő főúri költő versei leginkább kéziratos másola­tokban forogtak; szerelmes versei. írói munkásságának remekei csak 1874-ben kerül­tek elő a zólyomradvanyi könyvtárból. Zrínyi Miklós maga adta ki munkáit. A felvilágosodás íróinak legnagyobb része honorárium helyett inkább csak börtön- büntetést szerzett. Csokonai, második világirodalmi mér­tékkel is mérhető költőnk, a költői-írói mesterség hazai semmibevevését csonkán ma­radt színdarabja címében mondja ki: „Méla Tempefői, avagy az is bolond, aki poé­tává lesz Magyarországon”. Munkáit előfizetés segítségé­vel, mecénások igénybevéte­lével (Széchenyi Ferenc, Fes­tetics, stb.) próbálta kiadni, de hihetetlen nyomorbán élt és életében mindössze két könyve látott napvilágot. Amikor 1805-ben meghalt, csalc adósság maradt utá­na. Jól sikerült hangverseny­sorozatot rendezett az álla­mi zeneiskola növendékei­ből alakult KISZ ifjúsági fú- ’ vószenekar, valamint a 4. sz. általános iskola úttörőzene­kara március elején Tisza- vasváriban, Nyíregyházán és Kisvárdán. Az alig pár éve alakult zenekaroknak máris jó „múltjuk” van. Részt vettek számos hang­versenyen, fesztiválon Eger­ben, Siklóson, Pécsett, stb. Műsorukon magyar és kül­földi szerzők művei szere­peltek, s néhány jól sikerült átirat Tonté László zeneis­kolai tanár hangszerelésé­ben. Nagy a jelentősége a két zenekarnak abban és azáltal, hogy értelmet és célt adnak a zeneiskolai fúvós hangsze­rek tanításának és tanulásá­nak — hiszen .nagyon rövid ideig tartó tanulás után már részt vehetnek a növendé­kek a zenekari összjátékban. Abban is, hogy a növendé­kek „sikerélményhez” jut­nak, zenei élményhez, amely talán egész életükre kihat. Különösén abban van ■ nagy jelentősége, hogy éppen olyan mukás- és parasztfia­talokat, szakmunkástanuló­kat is bekapcsolunk az érté­kes zenébe, akik iskolájuk­nál és foglalkozásuknál fog­va eddig a legkevesebb mű­vészeti. zenei képzésben sem részesültek. Márpedig a zene hozzátartozik az egyetemes emberi műveltséghez, a lé­lek, az ízlés fejlesztője, a vi­lágról alkotott kép kiegészí­tője. Nem elég csak hallgat­ni a zenét, aktívan kell be­kapcsolni a zerre művelésébe az ifjúságot, hogy maradan­dó zenei élményt szerezhes­Kazinczy, a magyar iroda­lom nagy szervezője írói munkásságáért a hatalomtól 2387 nap börtönt szenvedett. A kiadók lanyha érdeklődése követkfeztében tizenöt kötetre tervezett összkiadásából csak kilenc kötet jelenhetett meg. Állandóak voltak anyagi gondjai, gyalog járt be Uj- helyre, ahol a levéltárat ren­dezte. „Én éjjel-nappal pénzt csinálok — de csak álmaim- ban”, — írja. Levelezésében gyakran találunk utalást a mostoha kiadói viszonyokra. Előfizetőket kellett gyűjteni, mert a kiadó nem kockázta­tott. Horváth Ádám így ír neki Füredről 1788. decem­ber . 7-én: „Románodra én hirtelen prenumaránsokat nem kapok... Kapok-e csak egyet is, nem tudom. Igaz, hogy nálunk magyarok lak­nak, de nem tudom mi által, úgy meg vannak igézve; hogyha könyvről való tudósí­tásokat mutatok és javaslok nekik, többnyire csak mo­solygással felelnek — pénz­zel senki sem kínál.” Vörösmarty fiatal kora óta írt. Nevelősködött, juristás­sen. Nos hát ebben a két ze­nekarban éppen olyan mun­kás- és parasztgyermekek, ifjak vesznek részt a közös muzsikálásban, akik máshol nem igen kaphatnak ehhez hasonló lehetőséget és alkal­mat. Tiszavasváriban telt ház előtt (kb. 500 fő) hangzott el a hangverseny. Nyíregyhá­zán vasárnap délután az út­törőházban tartották meg a hangversenyt, ahol különö­sen sok szülő és pedagógus érdeklődött . a növendékek produkciója iránt. Hétfőn délután Kisvárdán volt hangverseny az ottani zene­iskola nagytermében, ahol a zenei általános iskolások és pedagógusaik töltötték meg zsúfolásig a hangverseny­termet. Mind a három he­lyen melegen ünnepelték a zenekarok karnagyait: Vaikai János ,és Tonté László zene­iskolai tanárokat, akik fá­radságot nem ismerve tanít­ják és. vezetik a zenekarokat. A hangversenyeket e so­rok írója a különböző fa- és rézfúvóhangszerek. ismerte­tésével és bemutatásával, zenei ismeretterjesztéssel nyitotta meg. Az ifjúsági (KISZ) fúvós­zenekar patronálója és segí­tője a KISZ MB-n kívül a Móricz Zsigmond kultúrház. A 4-es számú általános is­kola úttörő fúvószenekarét pedig az úttörház patronálja, s adja az utánpóllást a KISZ-zenekarnak. A sikeren felbuzdulva, újabb hang­versenyek felkészítését és megrendezését vették terv­be. kodott, de 1826-ban Pestre költözött, hogy „független ember és író maradjon”. Pes­ten a nélkülözés várja; az a szerencséje, hogy 1827-ben, az Auróra Kör tagjainak aján­lására, rábízzák a Tudomá­nyos Gyűjtemény szerkeszté­sét — szerény évi fizetéssel, írásaiból él, de tele van adós­sággal, s amikor meghal, a támasz nélkül maradt csalá­dot Deák Ferenc gyűjtése menti meg a nyomortól. A XIX. század harmincas éveiben megindult divatla­pok, az újságok már honorá­riumot is fizetnek. Megélni nem lehet ugyan belőle, ’ de mégis fejlődést jelent. Pető­fi először mint a Külföldi Regénytár fordítója kap ho­noráriumot. 1844-bsn azon­ban sokáig hiába keres ki­adót verseire, végül is a Nemzeti Kör adja ki. Ebben az évben kerül az akkor in­dult Pesti Divatlaphoz segéd­szerkesztőnek. De már a kö­vetkező esztendőben kilép a szerkesztőségből, bár verseit továbbra is itt publikálja. Vándorol és ír. 1847-ben megjelent összes verseiért ugyan tekintélyes honoráriu­mot kap, s bár nevét 'smeri az egész ország, az anyagi gondok fiatal élete végéig el­kísérik. G. F. A történelmi évfordulókról — a televízió összeállításai Vikár Sándor zeneiskolai igazgató Miből éltek a régi magyar írók ?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents