Kelet-Magyarország, 1972. március (32. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-12 / 61. szám
Vasárnapi melléklet Közelebb a városhoz Nemrég egy Dunántúlra költözött, volt nyíregyházi, val beszélgettünk. Udvariaskodás nélkül összegezte véleményét Nyíregyházáról. Elmondta: a járdák épp olyan gidres-gödrösek még a belvárosban is, mint az ő idejében. Az utcák tisztasága sem sokat változott. S még néhány — számunkra ismert bosszúságot, a város arcán nem feltétlenül kívánatos szeplőt — említett. Később mintha csak egy másik ember mondta volna tovább, áradozni kezdett a megfiatalodott, forgalmas Nyh egyházáról,- az új lakónegyedekről; a szállodáról, a Benczúr Gyula-teremről, az európai színvonalú postaépületről, a készülő sóstói szabadtéri múzeumról,' a főiskoláról, a városi fürdőről... Aztán a plakátokról beszélt. Ezek is sokat mondanak egy varosról, a kevésbé latnató városportréról, a szellemi eletrol. lebruárDan országos hírt keltő pe- aagogiai aeieK, marciusoan művészén tietek, képzőművészeti tártatok, filmrenaezök, színészek äzaootcsban, Japan liegeuumuvesz, finn kórus vendégszereplése, akadémikusok, tudósok előadása a magyar nyeiv heten... Ezekről tudósítottak a vendéget — es az itt lakokat — a nyíregyházi plakátok. S ennek, legalább úgy tudott őrülni, mint a toronyházaknak vagy a tetszetős új szállodának. Sok igazság van abban, hogy a friss szem, az idegen jobban eszieveszi a varos arculatának változásait, mint az itt Iáitok, a rpegszokás olykor elmossa a változások kontúrjait. Annyira persze nem, hogy a nyír- egynaziak 1$ ne vették volna eszre: az utóból egy-két évoen kezd igazában közelítem a város önmaga megrajzolt képéhez. Arculatában, hangulatában, szellemiségében... Nem kell bizonygatni, hogy megyeszékhelyünk nem a felhőkarcolók varosa es nem is lesz azzá a jövőben sem. Olyan átalakuióoan levő, közművesedő, magasodó, egészsegesedő — és erősen népesedő — település, mint a legtöbb magyar város. Történelmi 'múltjában nincsenek az egész magyarság tudatában bevésődött dátumok, esemenyek. Sorsdöntő, a nemzet éieteben fordulópontot jelentő események nem1 fűződnek a nevé- nez. Ezeket naivitás is lenne számon kérni városunktól, mint ahogyan vidékiesség lenne a kisebb jelentőségű eseményeket naggyá dagasztani a patina, a múltban gyökerező szálak erősítése címén. Nyíregyháza fiatal város, jelenében hordozza varázsát, izgálmát, minden ellentmondását. Az igazi »városalapítás napjainkban megy végbe nem csak a régi ruha leVetés&vei,'ölykor foltozásával, hanem friss, városi életformát, szellemi igényieket hozó munkálkodással. Nem önámítás, nem a meglévő városépítési, szépítés! gondjaink lebecsülése, ha jólesően megállapítjuk: ezekben a hetekben, hónapokban kezdünk városi levegőt szívni a szellemi életben. Bár ezt neon lehet pontos dátumokhoz kötni; több éves fáradozás, kitartó küzdelem, sok patrióta munkája sűrűsödik a szépen bontakozó eredményekben. De érezhetően lezárult egy előző fejezet, s elkezdődött egy új, amelyben Nyíregyházát nem úgy emlegethetik az itt élők — és a vendégek — mint az ország szélét, az eseménytelenség, az igénytelenség, a vég nélküli próbálkozások jelképét. Már van mire odafigyelni elsősorban az itt lakóknak, de olykor az ország közvéleményének is. Természetesen nem mérhetjük Nyíregyházát Debrecen, Szeged, Pécs vagy más ősi múltú, adottságú, kiemelt fejlesztésű városok mércéjével. Hamuba dugni sem kell viszont a fejünket, igyekeznünk kell, hogy minél több szempontból közelítsünk az élvonalbeli magyar városokhoz. Az itteni fejlődést, a ma Nyíregyházáját elsősorban a tegnapihoz, önmagához szükséges mérni. Különben illúziókat kergetünk, örök elégedetlenek, városunkat csak ócsárolni' tudó „patrióták” leszünk. Ma már nem kell a szomszédos Debrecenbe, vagy a fővárosba utazrii egy-egy nívós képzőművészeti tárlat, jó hangverseny, országos színvonalú szabadegyetemi előadássorozat, vagy éppen színházi produkció elérése miatt. Bebizonyosodott, ha a város tartósan fel tud mutatni egy sokszínű és változatos művelődési programot, képes „választékot” kínálni a művelődni vágyó embereknek, — az érdektelenséget a felcsigázott érdeklődés, az újabb sürgető igények váltják fel: így volt ez a csaknem tíz-tizenkét ezer pedagógust és szülőt megmozgató februári pedagógiai heteken, ahol az ország legelismertebb, legilletékesebb közoktatási szakvezetői tartottak előadásokat, ankétokat. Hasonlóan soha nem tapasztalt érdeklődéssel fogadták a nyíregyháziak a. művészeti hetek rendezvényeit is, a Holló-kiállítást, a Benczúr-teremben lévő tárlatot és a neves filmrendezőkkel, színművészekkel tartott és sorra kerülő találkozásokat. Az is bebizonyosodott, hogy a fővárosi művészek, kiemelkedő alkotók, tudósok szívesen eljönnek a távoli megyébe. A viszonylagos elzártság addig tartott és tart, amíg a „falakat” . szét nem feszítik , a szellemi életet megpezsdítő programok. i * Ez a város nem önmagáért változik, épül, formálódik, hanem az itt lakó emberek életének, közérzetének, hangulatának jobbá tételéért. Egy kicsit példáját is adja ezzel a két fiatalabb városunknak, Kisvárdának és Mátészalkának,— s a várossá váló újabb szabolcsi ;te- lepüléseknek. Csak jobban észre kell vennünk, élni a városi életformát jellemző lehetőségekkel. S ha éhhez egy kicsit el kell utazni és hazatérve — friss szemmel — felfedezni a várost, ne sajnáljuk a fáradságot. Páll Géza Tízemelet magasban Nyíregyháza felett. Janőczki Miklós hegesztő tízemelet magasságban végzi mun-» káját az épülő új KEMÉV-székház építésén. (Elek E mii felvétele) APA A véletlen sodorta elém a hosszú szőke hajú kislányt, az apát, s ezt a történetet. Ügy érzem, érdemes elmondani. A klub előtt, szombat—vasárnaponként sorbaállnak a fiatalok.' Azok. akik ide járnak, jól öltözöttek, magabiztosak. Néztem a fehér asztal mellett ülőket. Mintha valami ismeretlen szektának lennének tagjai — réveteg tekintettel maguk elé ■ nézve hallgatnak, de csak lazán himbáló testük jelzi, hogy valójában feszült figyelemmel követnek egy monoton ritmust. . A belső teremből áradó zene, mint egy hatalmas, lüktető szív iszonyú dobogása, elnémítja a beszélgetni kísérlőket. Ott bent, izgató, színes fénycsóvák pásztáznak a különösen táncolókon., Fogolytáborokban, a menekülést kísérlők után szaladtak így fénycsóvák... Csak azok egyszínű, fehér fények voltak. Ünneprőntó hasonlat. Mint ahogyan ünneprontásnak tűnik egy rangos ifjúsági klub• ban, táncoló fiúk. lányok között, nevelőotthoni estékre terelni a szót. meg rendőrségi kihallgatásra, egy konokul hallgató, megszeppent kislányt idézni akinek köny- nyeit elnyelte az ijedtség, akinek arca kemény lett a szégyentől. Lopott vagy csak nem bírt ellenállni á szappan ismerős .illatának? ’ : A csend váratlanul és tapintatlanul szakadt ránk. Felerősödtek a szavak, kegyetlenebbekké váltak: Asztalunknál, a hosszú, szőke hajú kislány e2t nem érzékelte. Hadart tovább, rövid életének állomásairól, — elvált szüleiről, mostoha apjáról, kistestvéréről, majd a nevelőotthonról és apóról. Aztán felugrott, nagy szeretettel csókot cuppantott a mellettem ülő idősebb férfi arcára, elszaladt. Kettesben maradtam az idősgbb férfival, apával. így szólította őt a kislány. Hatalmas termetű, egyenes tar- tású ember, ötven év körül lehet. A hivatalos megbeszélésen már túl voltunk, amikor odajött hozzánk a kislány, még az előző zeneszünetben. így tudtam meg, hogy apával, aki önkéntes ifjúságvédelmi felügyelő, azon a rendőrségi kihallgatáson ismerkedett meg; hogy apa hazavitte őt a nevelőotthonból, hogy állást is szerzett és, hogy ma van itt először a klubban. Megszólalt újból dübörögve a zene. Magamban azon tűnődtem, hogy anélkül, hogy tapintatlan lennék, hogyan kérdezzem meg apát, miért csinálta? Felesége van, egyetemista lánya és tudorn, hogy nem ez a kislány az első fiatal, akit magukhoz vesznek, átmeneti időre, amíg annak sorsa valahogy nem rendeződik. Azt is szerettem volna megkérdezni, honnan tudta, hogy igazat mond a kislány, amikor arra a kérdésre, hogy miért kellett neki az a szappan, azt válaszolta: anyukáját juttatta eszébe az illat, az használt ilyen szappant. És — vajon miért tölti itt a klubban szombat—vasárnapjait, mint. felügyelő, amikor egész héten keményen dolgozik? De nem volt módomban feltenni neki a kérdéseket Munkában volt, hívták, mennie ■ kellett. Maradtam, és már anélkül, hogy választ vártam volna, folytattam tovább a néma kérdéseket: Miért csinálják? A többi apák, anyák, azok a névtelen segítők, akik mindig homályban maradnak? Hányán vannak? És megköszöni-e nekik valaki azt, amit tesznek? 3 Abba az ifjúsági klubba eggyel többen járnák. László Ilona
