Kelet-Magyarország, 1972. március (32. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-05 / 55. szám
Vasárnapi melléklet Ángya1 Sándor: Kedd, szerda, csütörtök „Újság? Mondhatnám, semmi. Mennek a napok szép csendesen, sorjában, egymás után. Kedd, szerda, csütörtök. A legtöbbször ugyanaz: műszak, munka, műanyag edényből ebéd az önkiszolgáló ebédlőben, megint munka és fájront. Ugyanaz. Néha egy üveg sör, otthon vacsora, meg tévé. Hiába, nincs minden nap győzelem, szenzáció, A hétköznapok legtöbbnyire ilyenek...” A partner — aki mellesleg többszörösen kitüntetett dolgozó — végtelenül sajnálja, hogy hiába pazarolja rá di-ága idejét az újságíró, — ' belőle nem lesz sláger a holnapi lapban, mert ezt a huszonöt évet úgy töltötte el egyhuzamban ennél a gyárnál, hogy jóformán észre sem vette. Sok-sok kedd, szerda, meg csütörtök. „Ezeken a napokon ritkán születnek győzelmek.” Mert mi volt például kedden? Köd, se hideg se meleg reggel. A fiúk kelletlenül, kicsit álmosan blokkoltak, valaki szidta a tévét az öltözőben, mert egy jó- ravaló műsort már napok óta nem adtak. A másik meg azt mondta, nyugi, nyugi, jön már a foci, a bajnokság. A többiek lehurrogták: „Mit vársz ezektől?”... Aztán felzúgtak a gépek, ha valaki szólni akart, ordított, s még akkor is el kellett ismételnie. T. Feri most nagyon csendes volt. Előző nap leszidta a gárda istenesen, miért piál annyit. Akkor kiabált, most nem nézett se jobbra, se balra, csak az eszterga fölé hajolt, majd belebujt a gépbe. Délben rántott szeletet adtak a konyhán krumplival. Jó volt, tisztességes adag. Sokan észrevették, hogy dühös a főszakács, legszívesebben a pokolba kívánt volna mindenkit. „Úgy látszik, használt a szidás!” — mondták egymásnak a sorban állók. Két napja ugyanis a termelési tanácskozáson kifakadtak a karbantartók az ebédadagok miatt. „Csak nem a Papp Lacit szerződtették a konyhára? Olyan laposra, vékonyra csak 'ő lenne képes kiverni a húst...” Hát most pulykát játszott a főszakács. Műszak után ott kellett maradni félórai gépkarbantartásra. Vállalásból, ingyen. Harminchárom ember közül tizenketten legyintettek: „Majd, ha munkalapot adnak rá...” Akik maradtak, káromkodtak rájuk a foguk között, aztán mire a zuhany alá álltak, már elfogyott a mérgük. „Valóban, nem kötelező a társadalmi munka... Az ujjunk sem egyforma... Talán fontosabb dolguk volt...” A sarki büfében egyesek megitták a korsó sörüket: ott már szóba sem hozták azokat, akik megléptek a közös elhatározás elől. Szerdán? F. Lacinak belehasított a .lyukas fogába. Majdnem rosszul lett bele. Hányszor mondták már neki, ne mairézzon, töméssé be, vagy húzássá ki, de hiába. Félt tőle. Most nyakon csípte a főnök, a brigádvezető, bevitte a furgonon a fogorvoshoz, ott állt mellette, míg ki nem húzták. Délben Laci már meg is szegte az orvos utasítását: bekanalazta az egész adagot, s úgy járt, kelt az üzemben, mint egy nemzeti hős: „Tudjátok meg, én ma ki mertem huzatni a fogamat.” Mielőtt lecsengették a napot, jött az eszbétitkár: „Volna-e valakinek' kedve két hét szoboszlói üdülésre?” Megegyeztek, másnap választ adnak. Másnap, csütörtökön öt jelentkező akadt a beutalóra. Köztük Z. Lajos bácsi, az anyagmozgató. „Csakhát a pénzem még nincs meg rá teljesen”. Valaki _ azt mondta: nem baj. mégis a Lajos bácsit kellene elküldeni egy kis „karbantartásra”. A többiek helyeseltek, s mondták, összedobnak az öregnek egy kis zsebpénzt. De jött az eszbétitkár és lefújta az adakozást: kifizeti a szakszervezet a beutalót, meg az útiköltséget» is... Ez a nap aztán a Lajos bácsi üdültetése jegyében telt el: „Aztán vigyázzon Szoboszlón a miniszoknyás öreglányokra... Nehogy egy csinibabával állítson haza... De egye meg a franciasalátát is...” Kedd, szerda, csütörtök. Közben elkészült egy exportszállítmány, már csak a festőknek kell lefújni. Valaki megjósolta, hogy 23 nap lesz a nyereség. Ebben egyesek kételkedtek, meg szidták a főkönyvelőt, amiért véka alá rejti a számokat. Abban azért megegyeztek, bármennyi' is lesz az összeg, aznao este felöltöznek szépen, s az asszonyokkal együtt élmennek a Hotel Szabolcs bárjába, végignézik az éjszakai műsort. Mert szombat is követi a kedd, szerda, csütörtököt... Április elején kapható lesz Nyíregyházán a primőr saláta. A nyíregyházi Dózsa Tsz 4 fűtött fóliája alatt szépen fejlődik 60 000 tő saláta. Képünkön: Bodnár Katalin és Izsai Hona. (Hammel József felv.) ‘-f; ; • v. ' ' / „A zongora fel volt hangolva...“ 25 éves a köztársaságellenes összeesküvők pere Nagy Ferenc kisgazdapárti miniszterelnök kormányának belügyminisztériuma 3 947 január elején hivatalos jelentést tett közaé egy nagy, szabású, jól szervezett, szerteágazó sok nevezetes személyt érintő köztársaságel- lenes összeesküvésről. Az összeesküvők fegyveresen akarták megdönteni a magyar köztársaságot. Arra készültek, hogy visszaállítják Magyarországon a Horthy- rendszert. A magyar kormány közzétett minden dokumentumot, a nyomozás miríden eredményét, az összeesküvők és a tanúk vallomásait. Csak ezután kezdődött meg 1947 február 27-én 25 évvel ezelőtt — a nyilvános bírósági tárgyalás. Amikor Jankó Péter vezetésével az ötös népbíró- sági tanács megkezdte a per lebonyolítását, nagy számban jelen voltak a világlapok és a nagy hírügynökségek munkatársai, sok kisgazdapárti képviselő, valamint a lakosság minden rétegének repre. zentánsai. A tárgyalás folyamán kialakult a kép' a haladás ellenségeinek aknamunkájáról. Az összeesküvők már 1945' nyarán megalakították az .ellenforradalmi „vezérlő tanácsot”, vagyis az ügyintéző és szervező '7-es bizottságot. Ennek tagjai — Donáth György, Szentiványi Domokos, Szentmikióssy István, Arany Bálint, Kiss Károly, dr. Léder János és Saláta Kálmán országgyűlési képviselő — hozzáláttak a demokratikus rend bomlasztá- sához, a mindenre elszánt politikai kalandorok tobor. zásához a fegyveres felkelés előkészítéséhez. A 7-es bizottság tagjai, egy kivételével, részt vettek az 1945 előtti legreakciósabb • Horthy- szervezetek működésében. Ezek szervezték újjá már 1945 nyarán a Magyar Közösséget. Ennek polgári és katonai szekciója volt. Mindkettő elsősorban a régi állami tisztviselők, kat.onák, csendőrök, rendőrök soraiból toborozta embereit, de számítottak á demokratikus mezben ágáló, valójában antidemokratikus célokat követő politikusakra is. Tevékenységük kiterjedt voltát a letartóztatottak nagy száma bizonyította. A 7-es bizottság Dalnoki Veress Lajos nyugalmazott vezérezredesre bízta a „földalatti fegyveres erők” megszervezését. Dálnoki Veress aztán maga köré gyűjtötte az állományon kívüli katonatisztek egész sorát. A 7-es bizottság ideiglenes ellenforradalmi kormány felállítását tervezte. Ennek elnökéül La. katos Géza nyugalmazott vezérezredest szemelték ki. Azért őt, mert Lakatos annak idején teljhatalmú megbízást kapott Horthytól, s ez a megbízás a kezében maradt — tehát a „jogfolytonosság biztosított volt.” A 7-es bizottság a szigorú illegalitás ellenére lendületesen és céltudatosan tevékenykedett, s viszonylag rövid idő alatt sikerült jelentős bázist teremtenie a kisgazdapárt reakciósai körében. A hatalom átvételét, ha kéll polgárháború útján, a pári. zsi békekötés idejére tervezték. Dálnoki Veress szabályos hadparancsokat adott ki. Az 1. számú „hadparancs” katonailag az 1944. március 19-i helyzetet tekintette mérvadónak. Dálnoki Veress a kinevezések jogát magának tartotta fenn és súlyos megtorlást helyezett kilátásba az árulóknak, és az engedetleneknek. Az összeesküvők győzelme esetén a földbirtokosok visz- szakapták volna a földet, a bankok és a gyárak megint a tőkések tulajdonába kerülték volna, és teljes egészében restaurálták volna a horthysta diktatúrát. A bírósági nyűt tárgyaláson bébi-' zonyosodott, hogy az összeesküvők ádáz ellenségei a demokráciának, a népnek és a társadalmi haladásnak. A hetekig tartó per végén, a teljes értékű bizonyítékok és vallomások alapján került sor az ítéletre. A három fő bűnöst: Dálnoki Veress Lajost, Donáth Györgyöt és Andráss Sándort 1947 április 16-án kötél általi halálra ítélték. Arany Bálint és Szentmikióssy István életfogytiglani kényszermunkát kapott, a többiek pedig 6—14 évi fegyházbüntetést. Saláta Kálmán kisgazdapárti képviselőnek azonban ' sikerült megszöknie. A fő vádlottak elítélését követő további perek megmutatták, hogy a mindenre elszánt kalandorok miképpen szivárogtak be a közéleti állásokba; propagandájukkal miként bomlasztottak a demokráciát és miképpen készültek a fegyveres terrorra. Sorozatban derült ki ezután, hogy a kisgazdapárt jobbszámya és maga Nagy Ferenc miniszterelnök is, milyen súlyosan kompromittálódott. Nagy Ferenc szökése Svájcba — teljessé tette a Magyar Közösség felszámolását. Eltűnt az új magyar éledből az a veszedelmes fertőző góc, amely gátlástalanul, eszközeiben nem válogatva tort a magyar demokrácia létére. A veszély nagyságát Donáth György cinikus vaj. lomása érzékeltette a legjobban. Azt mondta: „A zongora fel volt hangolva, már csak játszani kellett volna rajta...” De a magyar demokrácia eléggé erős volt már akkor ahhoz, hogy az ellenforradalmi, fasiszta jellegű hatalomátvételt megakadályozza..; Földes Mihály
