Kelet-Magyarország, 1972. március (32. évfolyam, 51-77. szám)
1972-03-04 / 54. szám
í ota»! rex rr-MAGT arc hktm 1972. rnírá«» 1 Szülők fóruma: TÖRD A FEJED! „Az iskolaháború“ a gyermekorvos szemével Tapasztalataim szerint Szabolcs-Szatmár megyének nemcsak a fehérgyarmati járáshoz tartozó Fülesd nevű községében folyik „iskolaháború”, — amint azt a Ke- let-Magyarországban is olvashattuk — hanem egyéb helyeken is. Különösen sokat foglalkoztatja e kérdés a szülőket a nyíregyházi járás kiterjedt tanyatelepülésein, az ún. bokrokban! A televízió ilyen témájú riportjai és dokumentumfilmjei viszbnt arra is utalnak, hogy országos problémáról van szó. A front egyik oldalán az oktatásügy hivatásos képviselői, a másik oldalon pedig „csak” a szülők vannak. De végtére hogyan' is lehetséges, hogy a gyermek érdekeit ennyire szolgáló ügyben érdekellentét — sőt egyenesen háború — van egyes falvakban a szülők és a nevelők között. Vizsgáljuk meg a problémát a lélektan és a gyermekorvoslás szemszögéből is. Talán nincsen olyan szülő, aki ne akarná azt, hogy gyermeke nálánál többre vigye. Nyilvánvalóan ehhez ma egyre több tudás, ennek eléréséhez pedig az általános iskola V—VIII. osztályaiban már szakrendszerű oktatás szükséges. A szülők mindezt megértik, de ösz- tönszerűen tiltakoznak az ellen, hogy 10—11 éves gyermekeiket hosszaibb-rövidebb időre — nevelés ürügyén — ki akarják szakítani a családi környezetből adminisztratív módszerekkel. Tiltakoznak a szülők annak ellenére, hogy pedagógiailag képzetleneknek, maradiaknak titulálják őket, vagy éppen saját gyermekük otthoni munkára nevelését hánytorgatják szemükre. Nincsen az a tudásanyag, amelyért 10 éves korban a jó családi környezetet el lehetne hanyagolni. A gyermekgyógyászat mai irányvonala szerint e korban lévő gyermekek nevelésében a családi ház szerepe nagyobb, mint az iskoláé! De az ügy adminisztratív erőltetése tükrözi egyben a családi környezet és a falusi életmód lebecsülését is. Sok gyermek pedig végül is a mező- gazdaságban találja meg boldogulását, legtöbb ismerete és szókincse is azzal kapcsolatos. Tudomásul kell tehát venni, hogy az iskola nem tud nevelni a szülők akarata ellenére! Tehát csak annyi ideig legyen távol a gyermek a szüleitől, a családi otthontól, amennyi feltétlenül szükséges. A pontosan közlekedő iskolabusz megfelelő és olcsó megoldás a szakrendszerű oktatás lebonyolítására. Pusztán a tanítási órákra kellene azonbah igénybe venni a külterületi vagy kapcsolt községben lakó gyermekeket, s már otthon ebédelhetnének. (Minden- hátrányt nem lehet még később sem kiküszöbölni, hiszen az egyetemisták között is előnyben van, aki a néhány egyetemi városban lakhat!) Az iskolabuszok jő közlekedtetésével végül kevesebb tanyai kollégium építése válna szükségessé. De értelmetlen idegen helyen étkeztetni és elszállásolni kis gyermekeket, ha otthon is lehetnének megfelelő közlekedés esetén. S ez a megoldás sokkal gazdaságosabb! De ha drágább is lenne, akkor is ezt kellene választani szocialista társadalmunkban, ha csakis ezáltal biztosítható a nevelés családi összetevője. Elfogadva azt a tételt, hogy a nevelés egyaránt történik az iskolában és a szülői házban, miért éppen a munkára nevelés ne történhetnék otthon is! Ha egy városi gyermek kapálhat politechnikai képzés során az iskolában, miért ne segíthetné egy falusi gyermek a szüleit azzal, hogy megeteti a háziállatokat! Egyes helyek sok szülője nem érti: miért nem használják a meglévő és üres iskolákat. Valóban lehetnek helyek, ahol nem a sok tanuló, de néhány nevelő utaztatásával (mikrobusz szállításával) megoldha tó lenne a kívánt magasabb szintű képzés. Meggyőződésem, hogy a jót nem „erőltetni’*, nem „háborúzás” révén kényszerrel elfogadtam kell a szülőkkel, hanem a helyi adottságok differenciált figyelembevételével és közös megbeszélés, megegyezés alapján megoldani. Fontos a jó légkör a neveléshez akkor is, ha a szomszéd faluban lakik a nevelő vagy iskola- igazgató. Úgy kéül eljárni, mintha saját gyermekünkről volna szó. Az egészségügy és a gyógyítás is hosszú évekig megfeledkezett a pszichológiáról, ami meg is bosszulta magát. Ne kövessük el ugyanezt a hibát most az oktatás területén. Abba kell hagyni a háborút, mert értelmetlen és mert elsősorban a tanulók közül kerülnek ki a sérültjei. Dr. Fazekas Árpád Vízszintes: 1. Megfejtendő. 6. Helyrag. 7. Időjelző szerkezet 8. Csak félig költ! 9. Mezőgazdasági gép. 11. Házas. 12. Gabonaféleség. 14. Vissza: elem,mélynek vegyjéle Hr. 16. Megfejtendő. 18. Személyes névmás. 20. Vizánövény. 21. Római 499. 22. Némán teperü! 24. Érzékszerv. 25. Londoni rendőrség közhasználatban. 27. Férfi ruhadarab. 28. ÓMRE. 29. Porció. Függőleges: 1. Szfnéhagyott. 2. Csapadékféleség. 3. Szellemileg felfog. 4. Helyrag. 5. Ez lesz a tinóból, ha tanul. 6. Megfejtendő. 10. EZM. 11. Nitrogén, oxigén, kán vegyjéle. 13. Ragadozómadár. 14. Tisztít 15. Krecsmáry László: Vers a szélről Szél, szél Zúg, búg, hova futsz? nem felel. „ _ ,, . Válasz nélkül Délutánig tűnik el> hova jutsz? egy-kettőre Hol alszol, ha tova fut — jön az éj, (porzik utána az ut) hol lesz az ágyed ki tudja, hogy fürge szél ? hova jut?!! Megfejtendő. 17. Korunk nagy betegsége. 19. ... és napam. 21. Füzet. 23. Azonos mássalhangzók. 24. összevissza adó! 26. Bizonygató szócska. 27. Vissza: határozott névelő. Megfejtendő: A Tisza vízgyűjtőjéhez tartozó folyók közül négy: vízszintes 1, 16, függőleges 6, 15. Múlt heti megfejtés: BÁTORLIGET — TARPA — NYlRESTÖ — BAKTAI. Könyvjutalomban részesültek: Veszprémi Jolán Méhtelek, Vaskó Mihály és Cserági Erika Nyíregyháza, Farkas Ilona Nagyhalász, Márton Valéria Vencsellő. Gazdia Erzslí Vadmacska Ssökrát hány a szeme, szőre, amint lesben ül a fán. Gerle-fiók, kicsi mókus mind jó zsákmány, valahány. Fácán csibe sír a fűben. Nyúlfi vakog valahol: Most vadászik a vadmacska, s ki nem vigyáz, meglakol. Piroska élő baba volt A szeme olyan kék, mint az ég, az arca olyan piros, mint a pipacs, s amikor mosolygott, a két parányi gödröcske olyan volt az arcán, mint a víz tükrén az örvény, amelybe bele lehet veszni. Ezért a kislányért tűzbe mentek volna a fiúk. Sosem árulkodott, minden fiú védelmére kelt. Volt még egy jó tulajdonsága, amivel mindenkit megnyert: az egyik fiú megkérdezte tőle: szeretsz?, s Piroska azt válaszolta rá: igen. Egyszer' Horog Jani kihallgatta, amikor Piroska azt felelte Szabó Pistinek: igen!, s másnap sírva panaszkodott Piroskának, mit hallott. Piroska összehúzta cseresznyeszáját és vállat vont: — Azt csak azért mondtam, hogy hagyjon békén! — Hát kit szeretsz? — kérdezte Horog Jani várakozva. — Csakis téged, Jani. Ekkor, pontosan ötéves korában Horog Jani feleségül Vette Piroskát. A lakásukat Piroska libái a szőlőlugas sarkában rendezték be. Egy nagy ládából állt. Jani volt a papa, Piroska a mama, a babák pedig a gyerekek. A fejük krumpliból volt, a törzsük uborkából. Jani az „asszonyt” odahaza hagyta és elment kenyeret keresni, hiszen népes volt a családja, legalább tizenöt krumplifejű gyerek várta a betevő falatot. Jani azonban könnyű keresethez jutott, alkalmas pillanatokban beosont a spájzba, telerakta zsebeit süteménnyel, hússal, dióval és vitte a „megkeresett kenyeret” gyerekeinek, a szőlőlugas végében lévő <lá- dába. Szép életet éltek, a krumplifejű gyerekek is híztak, aztán befogadták Cézárt, Piroskáék újfundlandi kutyáját, de neki hamarosan kitelt a becsülete, mert egy vigyázatlan pillanatban a legkisebb gyermeküket, Piskóta Micikét kiette a bölcsőből. Napokig siratták Micike kislányukat. Történt egyszer, hogy Piroska igazán kimutatta anyai szeretetét. Jani, a papa is meglepődött, amikor elmagyarázta neki, hogy ezentúl élő gyerekeket szeretne: legalább tíz zöldessárga kis- libuskát. Jani papának nem kellene kenyeret keresni, mert csak kihajtaná őket a legelőre, ott nőhetnének, hízhatnának. Olyan áhítattal ejtette ki Piroska a pelyhes kis libuskák neveit: Libike, Libióka, Libinkó, Libbenő, Libbenőke — hogy Jani nem bírt ellenállni, hát elment „családot” szerezni. De hiába kerülgette a kislibákat, a lúdmama meg a gúnárok szárnyukat verdesve sziszegtek rá, belecsíptek a nadrágjába úgy, hogy búsan ballagott haza. Piroska köny- nyei meg patakokban folytak le két -gödrös orcáján a hírre. Másnap reggel Piroska nem került elő. Délben sem, este sem. Harmadnap nem csak a szülei keresték, hanem az egész falu: felhúzták a patak zsilipjét, a vízben kutattak utána. Rendőrök is jöttek, nyomoztak, kihallgattak, de mindhiába. Piroska anyukája, apukája a kezüket tördelték, őbégattak. Estefelé Janinak feltűnt, hogy az udvaron a gúnárok között az egyik kotló lúd is közöttük sétálgat, majd csőrével az ól ajtaját kopogtatja. Hogyan kerülhetett ez a tojó liba ide? — kérdezte magától Jani. Az ólajtóhoz ment. ki akarta nyitni, de bentről olyan erős sziszegést hallott, mint amikor a gúnár belecsípett a nadrágjába. Nem ijedt ám meg Jani a saját árnyékától: férfiasán, merészen feltárta az ajtót. Hát az ól árnyékos sarkában éppen Piroska ült és sziA becsület-jutalma Bagdad városában élt egyszer egy nagyon gazdag ember, aki igazságtalanságáról és fösvénységéről volt ismert. Ez az ember egy napon a piactéren elveszítette az erszényét száz arannyal. A veszteség nagyon bántotta, ezért kihirdettette, hogy aki az erszényt megtalálja és visszaszolgáltatja, 10 arany jutalmat kap. Pár óra múlva jelentkezett a bírónál egy földhözragadt szegény fazekas, aki az erszényt megtalálta a piacon. A bíró azon nyomban hivatta a gazdag embert, jöjjön, nézze meg az erszényt, olvassa meg a benne lévő pénzt és azután adja oda a szegény fazekasnak a beígért jutóimat. A gazdag ember meg is jelent a bíró előtt, aki kezébe adta az erszényt és kérte, olvassa meg a tartalmát. Mikor a gazdag ember mind a száz aranyat egyenként leszámolta a bíró asztalára, az felszólította: — Most pedig fizesd ki a 10 aranyat a becsületes megtalálónak! — Én ennek az embernek egyetlen garast sem fizetek, nem hogy 10 aranyat — mordult a fazekasra a gazdag ember dühösen hiszen ez az ember tolvaj! — Én volnék tolvaj? — kesergett a szegény fazekas —, hogy mondhatod ezt uram, hiszen a talált pénzt az utolsó garasig visszaadtam az erszénnyel együtt! — Igen ám, de ebben az erszényben még egy drágakövekkel díszített értékes arany melltű is volt — mondta a Bundás uram levelef kap Bundás uram, a derék erdei mackó éppen a kertjében szöszmötölt, amikor Tapsi apó, a mackóháti vadon postása ráköszöntött a kertajtóból: — Szép jó reggelt, Bundás uram! Ihol ni; ezt a levelet hoztam. A mackó megforgatta mancsában a levelet, aztán restelkedve mondta: — Ej, no, eltörött a pápaszemem a minap. Olvasd csak fel,' kis komám. — Hej, ha — sopánkodott a nyúl — az a baj, hogy nem tudok olvasni. — Hát akkor honnan tudod, hogy nekem szól a levél? — kérdezte a mackó. — Onnan, hogy aki ideadta, megmondta. — Hopp hó! •— toppantott .Bundás úr. — Akkor jól van! Ki adta neked? — Azt bizony már elfelejtettem — sajnálkozott Tapsi postás és elszaladt. A derék mackó megvakarta a fejét, mert — mi tűrés, tagadás — 6 sem tudott olvasni, így aztán átment Róka komához, aki mindjárt feltépte a borítészegett. Szép kis kurta szoknyája alatt legalább tíz libatojás lapult. — Hát te itt vagy? — mondta szemrehányóan Horog Jani. A rendőrök is keresnek, a szüleid már a patakot is átkutatták érted. Vedd tudomásul, hiába költöd ki a tojásokat, mostantól kezdve nem vagyok a férjed, a kislibáknak nem leszek az apjuk. Ez a házasság is olyan, mint sok felnőtté. Azonnal elválok tőled! Azzal Jani beszaladt Piroska szüleihez, megvinni az örömhírt. Lett is boldogság a háznál. Egy ujjal sem bántották meg Piroskát: megfogták a kezét és együtt mentek ki a piacra. Tíz darab zöldessárga fejlett, májusi libát vettek Piroskának. Olyan gyönyörűek voltak, hogy Horog Janinak a szája is tátva maradt. Mit tehetett mást: kibékült Piroskával és még ma is élnek tiszta családi békességben, a szőlőlugas végében. Dénes Géza kapzsi gazdag, aki üy módon akarta megtakarítani az ígért jutalmat. — Bíró úr — fordult a mélyen megbántott, becsületes fazekas az öreg ítélethozóhoz én becsület szavamra mondom, a talált erszényben semmi más nem volt, csak ez a száz arany. A bölcs bírónak nem került nagy fáradtságába megállapítani, ki mond igazat. Egy pillantás a két ember arcára és máris mindent tudott. Ezért az erszényt a kezébe fogva kihirdette ítéletét: — Minthogy a szegény fazekas becsületszavát adta, hogy az erszényben, amit talált, száz aranyon kívül semmi más nem volt, úgy látom, hogy a fazekas nem a te erszényedet találta meg — mondta a kapzsi, gazdag embernek. — Te olyan erszényt keresel, melyben a száz arany mellett egy drágakövekkel kirakott melltű is volt. így hát néked várni kell addig, amíg valaki egy otyan erszényt talál, melyben egy arany mell- tű is van. Miután ezért as erszényért, melyben csak száz arany van, melltü nélkül, nem jelentkezett senki, legyen ez a tiéd, te derék fazekas, mert te vagy a becsületes megtaláló! , A kapzsi, gazdag ember megszégyenülten távozott a bíró házából, a szegény fazekas pedig hálás szavakkal köszönte meg az igazságos bíró döntését. Nemsokára kis házat vett a pénzből és így élt feleségével és gyermekeivel boldogan és becsületesen élete végéig. Fordította: Pfeifer Ver» kot, és sokáig tűnődött a levélen, végül is azt mondta: — Szívesen elolvasnám, mert jártam én három iskolát is, de most jut az eszembe, hogy csak írni tanultam, mert amikor az olvasást tanították, éppen beteg voltam. Bundás uram most Orda* bátyához látogatott el, de az csak hümmögött: — Tudtam én olvasni valamikor, még a nagy Gét és a nagy Bét is ismertem, de már régen elfelejtettem. Hanem vidd el Bagoly nénéhez, az ért hozzá. A szegény mackó addig brummogott és ordítozott az erdőben, míg Bagoly né- ne végre felébredt, de amint belepillantott a levélbe, máris visszaadta: — Vidd innen ezt a macskakaparást! Ha belevaku- lok, sem tudom kiböngészni! Bundás uram ekkor nagyon elszomorodott. Hát senki sincs az egész erdőben, aki ért a betűvetéshez? Bizony ez nagy szégyen s a derék mackó az egész vadon helyett restelkedett. Hanem, most mit tegyen? Ekkor jó gondolata támadt. A mackóháti erdő másik felében lakott a bácsiká- ja, a vén Dörmögi, az valamikor vásári táncosmedve volt, s a gazdájától megtanulta az ákombákomot. Na, majd 6 elolvassa, annyi szent. Mindjárt útnak eredt, és estére betoppant Dörmögi házába. Ott nagy sürgés-forgás volt, s finom pecsenyeszag ütötte meg. az orrát. Maga Dörmögi nagyot kurjantott, amikor meglátta, és úgy megölelte, hogy a csontjai is ropogtak. — No, lám, éppen jókor érkeztél — örvendezett. — Úgy látszik, hogy idejében kaptad meg a levelemet, amelyben a disznótorra hívtalak. Képzelem, milyen nehezen igazodtál el az én dülöngélő, öreg betűim között. —• Dehogy, dehogy — mondta zavartan Bundás uram —, igen szép írás az, és én könnyűszerrel olvastam el. De már tálalva volt az asztal, és a derék mackók nekiültek a sok hurkának és pecsenyének és vidám bruro- mogással falatoztak. Zsombók Zoltán ARAB MESE
