Kelet-Magyarország, 1972. március (32. évfolyam, 51-77. szám)

1972-03-22 / 69. szám

fi. eí<5aS fcÄET-M AG YÁErms* A & 1972. március 22, a nap hírei KITÜNTETÉS. A Bel úgy­minisztérium eredményes tűzrendészed munkájáért Hosszú László elvtársat, a Tiszalöki Állami Gazdaság igazgatóját és Vilmann Pál elvtársat, az ÉRDÉRT Válla­lat t.uzséri telepének vezető­jét a ,,Tűzrendésze ti érem” arany fokozatával tüntette ki. A kitüntetéseket Juhász Lajos tűzoltó őrnagy, a Sza­bolcs-Szatmár megyei tűzol­tóság parancsnoka a napok­ban adta át. JUTALOM A FÉNYESLIT- KEIEKNEK. A Budapesti Vegyipari Gépgyár fényeslit- kei KISZ-szervezete a Ba­rátság II. kőolaj evezetek építésénél végzett jó munká­ja eredményeként 4 ezer fo­rint pénzjutalomban része­sült. Gépbemutató Március 23-án Nyíregyhá­zán, a mezőgazdasági főisko­lán gépbemutatót és üzemel­tetési tanácskozást tartanak. Az AGROKER itt mutatja be az új, modem U—650-es ro­mán gyártmányú traktprt és a különböző öntözési beren­dezéseket. Ez alkalommal szakemberek tanácskozására is sor kerül, amelyen a gép helyes üzemeltetéséről lesz szó, s részt vesz a román gyár képviselője is. RÁDIÓSKLUB FEHÉR- GYARMATON. Pezsgő elet folyik a fehérgyarmati MHSZ rádiós klubjában, amely a napokban költözött új épületbe. Az amatőr rádió­sok adó-vevő állomásukkal több ország klubjával tart­ják a kapcsolatot, rendszere­sen „jelentkezik” hívójelük az éterben. A nagy érdeklő­désre való tekintettel az MHSZ vezetői új tanfolya­mot indítottak a kezdő ama­tőrrádiósok részére. FOTO KIÁLLÍTÁS NYÍR­EGYHÁZÁN. Március. 21-én, délután 4 órakor nyitották meg Nyíregyházán, a III. ke­rületi Korvin Ottó ifjúsági klubban Csömör Balázs fotó­kiállítását. A kiállítást Adám Imre, a városi tanács műve­lődésügyi osztályvezetőjének helyettese nyitotta meg, ame­lyet 10 napin tekinthetnek meg az érdeklődők. TOVÁBBKÉPZÉS. A nyír­egyházi pedagógus tovább­képző kabinet március 22-én, szerdán továbbképzést tart a Szabolcs-Szatmár megyei ta­nyai kollégiumok igazgatói­nak és nevelőinek. A tovább­képzésen az oktatás kérdései­vel foglalkoznak. Teríték-kiállítás „Korszerű terítékek 1972'’ címmel április 1-ig tartó árusítással egybekötött kiál­lítást nyitott kedden a Divat- csarnokban az AMFORA- ÜVÉRT Vállalat. A kiállítá­son bemutatják az asztali te­rítékek jelenlegi áruválaszté­kát, amelynek mintegy 80 százaléka újdonság, eddig nem volt forgalomban. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizott­sága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3. Telefon: 16-70. 16-71, 30-03. Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73-344. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Zrínyi Ilona u. 3. Tel.: 30-00 Felelős kiadó: Mádi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfi­zethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlap­üzletekben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI Budapest, V kerület, József Nádor tér 1. sz.) közvetlenül vagy postautal­ványon, valamint átutalással a KHI 215—96 162 pénzforgalmi jel­zőszámra Előfizetési díj egy hónapra 20 forint Indexszám: 25 059 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza HEGYI LEVEGŐ A SZOBÄBAV. Az elmúlt két évtized klimatológiai kutatásai kidé- rítették hogy a levegőben lévő pozitív ionok túlsúlya vérnyomáscsökkenést, fáradékonysá­got okoz az emberi szervezetben. A pozitív ionokat minden termikus folyamat, így az el­használt levegő, a fűtés stb. szaporítja. A megfelelő mikroklíma megteremtését segíti elő a MEDICOR Művekben kialakított Bion ionizátor család. A szabadalmaztatott konstrukciót az üzem több változatban gyártja. A Bion 80 bipoláris ionizátort jó eredménnyel alkal­mazzák a gyógyászatban. Képünkön légúti megbetegedés kezelése. (MTI fotó: Kovács Sán­dor felvétele) nyírségi nyomda Dózsa György u. 5. Felelős vezető: Holéczi István fogásztanfolyam A korábbi években Deb"e cenbe, Miskolcra és Buda­pestre jártak azok a jogá­szok, akik el akarták végez­ni az ügyvédi és jogtanácsosi vizsgát megelőző kötelező tanfolyamot. Első ízben 1970. októberében kezdődött ilyen tanfolyam Nyíregyházán, s ez év elején fejeződött be. 27 jogász kapott tanúsítványt a tanfolyam sikeres elvégzé­séről. A Magyar Jogász Szö­vetség megyei szervezete is- ' mét megrendezi Nyíregyhá­zán az ügyvédi és jogtanácso­si vizsgára készülők tanfo­lyamát ez év júniusában. Je­lentkezéseket április 20-ig fo­gadnak el. GEORGI DIMITROV szü­letésének 90. évfordulója al­kalmából Tokióban okmány-, levél- és anyaggyűjtemény jelent meg a „Lipcsei per” címmel, és a Reichstag fel­gyújtása témájáról. A japán fordítást I. Takajama végez­te. KERESKEDELMI FÓRU­MOT rendeznek március. 22- én, este 19 órakor a vásáros- naményi kiváló ifjúsági klubban. A községet és a járást érintő kereskedelmi ellátottságra vonatkozó kér­désekre a helyi ÁFÉSZ el­nöke és a járási hivatal ke­reskedelmi felügyelője ad választ. MOZGÁSTECHNIKAI TO­VÁBBKÉPZÉS. A vásárosna- ményi járási művelődési központban március 22-én, szerdán délután 13.30 órakor az irodalmi színpadi és szín­játszó csoportvezetőknek Kárpáthy Zoltán, pantomim­művész tart mozgástechnikai továbbképzést. FELNŐTTEK AZ ISKO­LAPADBAN. 19 szocialista brigádtag — a Balkányi Álla­mi Gazdaság tehenészetének dolgozói — határozta el. hogy továbbtanulásra jelentkezik: valamennyien befejezik az általános iskola nyolc osztá­lyát. SZABOLCSIAK LIPCSÉ­BEN. A nyíregyházi IBUSZ- iroda szervezésében 20 sza­bolcsi érdeklődő utazott a lipcsei nemzetközi vásárra. ÉRDEKES KÖNYV jelent meg az elmúlt hetekben a lengyel könyvesboltokban. Címe: „Homokba írott évek”. A könyv az alkoholisták visszaemlékezéseit tartal­mazza. A válogatás és a szerkesztés Wilhelmina Skulska munkája. FILMANKÉT MÁTÉSZAL­KÁN. Március 20-án este jól sikerült filmankétot tartottak Mátészalkán, a járási műve­lődési központ és a moziüze­mi vállalat közös rendezésé­ben. A „Jelenidő” című új magyar film ankétján dr. Ve­ress József filmeszitéta és Si­mon Ágoston, a film egyik főszereplője válaszolt a né­zők kérdéseire. A humor­enciklopédiából — Lujziról igazán semmi rosszat nem mondhatok... — Akkor beszéljünk valami másról! — Alperes, igaz, hogy pofon ütötte Nováknét? — Nem! De ha tovább pletykázik rám, akkor kap még egyet tőlem! Az apa bemegy kisfiá­val egy büfébe és rendel. — Egy sör, és egy málna. — Kisasszony — mondja a fiú —, adjon apámnak is egy sört, majd én fizetem. EMELETES LAKÁSOK VÁSÁROSNAMÉNYBAN. Elkészültek a terved annak a hatlakásos, emeletes épület­nek, amely Vásárosnamény- ban épül a helyi nagyközségi tanács beruházásában. Az emeletes lakásokat 1973 vé­gén vehetik birtokukba a lakók. PROGRAM Víkendházak Tiszalökrői A Tiszalöki Vegyesipari Vállalatnál a szabolcsi alimás- láda készítése mellett hétvégi víkendházakat is előállítanak. A napokban elkészült egy bemutatóház prototípusa, amely kétcsaládos iker faház egybeépítve két-kót hálófül­kével, nappali szobával, mos­dóval és főzőfülkével rendel­kezik. A bemutatóházat a tiszalöki erőmű mellett lévő víkendtelepen még ebben a hónapban felállítják. Készül a vállalat a Budapesti Nem­zetközi Vásárra is. Ott szin­tén egy új típusú vikendhá- zat mutatnak majd be, amely az eddigi .gyártástól lényege­sen eltér. SZÉLESÍTIK AZ ÁROK UTCÁT. Jó ütemben halad a nyíregyházi Árok utca felújí­tása és szélesítése. A tanácsi építőipari vállalat dolgozói jelenleg az utca csatornahá­lózatának korszerűsítését végzik, majd a szélesítésre és aszfaltozásra kerül sor. A 600 ezer forint beruházás­sal készülő utat még az idén átadják a forgalomnak. KULTURÁLIS SZEMLE. _ Március 24-én, délután 15 órakor a tyukodi művelődési otthonban rendezik meg a mátészalkai járás úttörőcsa­patainak egyik kulturális körzeti bemutatóját, ahol a csengeri, a csengersimai, a csengierújfalui, a pátyodi, a porcsalmai, az urai és a tyu­kodi úttörők vesznek részt. A körzeti bemutatóról a legjob­bak az április 15-én és 16-án megrendezésre kerülő járási úttörő kulturális •szemlére kapnak meghívót. Kórházfejlesztések Csaknem 4 és fél milliárd forintot irányoz elő fekvő­beteg-ellátásra az Egészség- ügyi Minisztérium idei költ­ségvetése. A hatalmas összeg fedezetet nyújt arra, hogy a gyógyintézeti ágyak számát ebben az évben 1400-zal nö­veljék. A fejlesztés indokolt is, hiszen a fekvőbeteg­gyógyintézetekben a múlt esztendőben 1 744 000 embert kezeltek, az ápolási napok száma pedig meghaladta a 26 és fél milliót. (1970-hez viszonyítva mindkét kategó­riában emelkedés követke­zett be.) Ami a fekvőbeteg-ellátás hálózatának fejlesztésében a 1972. március 22, szerda IZOLDA NAPJA A Nap kél 5 óra 44 perckor, nyugszik — 17 óra 59 perckor. A Hold kél 10 óra 01 perckor, nyugszik 1 óra 58 perckor. Száznegyven évvel ezelőtt, 1832. március 22-én született Szarvas Gábor nyelvész, akadé­mikus, a magyar nyelvművelés kiváló munkása. A szabadságharc Idején nem­zetőrnek jelentkezett, fiatal ko­ra miatt azonban nem vették fel. Ezután a bencés rendbe lépett, de 1852-ben, érettségije után, ott­hagyta a rendet. Jogász lett, ta­nulmányait azonban betegsége miatt abba kellett hagynia. Előbb Egerben, majd Baján, ké­sőbb Pesten volt tanár. Súlyos szembaja miatt egyre nehezeb­ben tudott dolgozni. A Magyar Tudományos Aka­démia őt bízta meg a magyar nyelv kutatását és művelését szolgáló folyóirat megindításá­val. így indult meg 1872-ben a Magyar Nyelvőr, amelyben or- tológus vitatkozásait és szófejté­seit ^ jelentette meg. A nyelvé­szeti folyóirat köré csoportosí­totta a korabeli magyar nyelv- tudomány tehetséges művelőit, Simonyi Zsigmondot, Szinnyei Józsefet stb. Tagja volt a hel- singforsi finn-ugor társaságnak is. Több fontos nyelvészeti ta­nulmányt Irt. 15-20 fok Vár^ató időjárás szerda estig: időnként kissé megnövekvő fel- hőzet, eső nélkül. Gyenge, nap­közben kissé megélénkülő, válto­zó irányú szél. A hajnali órák­ba* Párásság, egy-két helyen kodkepződés. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet szer­dán: 15—20 fok között. Kossuth rádió 8,18: Cár és ács. Részletek Lortzmg operájából. — g.oo- Ko­ra tavasz. Illyés Gyula regénye folytatásokban. XIV. rész. — 9.20: Bágya András szerzeményeiből. — 10,05: „Nyitnikék”. Kisiskolá­sok műsora. — 10,40: Zenekari muzsika. — 11,30: A Szabó család (ism.) — 12.20: Ki nyer ma? — 12.35: Tánczenei koktél. — 13,20: Az Állami Népi Együttes műso­rából. — 13,50: Válaszolunk hall­gatóinknak. — 14,05: Philipp Emanuel Bach: G-dúr fuvola­verseny. — 14,30: Nőkről nők­nek, — 15,10: Pol-beat. — 15,19: Iskolarádió. — 18,0«: A világ- gazdaság hírei. — 16,05: Zongora- művek. — 15,23: Mikor mennyit, miből rendel a kereskedelem? — 17,20: Aureliano Pertile énekel. — 17,45: A műhelyben beszé­lik... Vincze Péter riportja. — 18,00: Máthé Jolán és Marczis Demeter népdalokat énekel. — 18,28: MikrofonkSzelben — Blng Crosby. — 19,25: Duane Eddy gitározik. — 19,39: Bartók: Con­certo. — 20,22: Visszhang... -­20.55: Közvetítés a Celtic—Újpesti Dózsa BEK labdarúgó-mérkő­zés II. félidejéről. — 21,50: A let Black együttes felvételeiből. — 22,20: S-uha Balogh Kálmán, népi zenekara játszik. Szántai Il­dikó és Puskás Sándor énekel. — 23.00: A Magyar Rádió és Te­levízió énekkara énekel. — 23.15: Tánczene éjfélig. — 0,10: A Ma­gyar Néphadsereg zeneművészeti szakközépiskolájának rézfúvós- együttese játszik. Petőfi rádió 8.05: Táncritmusban. — 9,03: Kíváncsiak klubja. — 10.CH5: A zene hullámhosszán. — Közben: Kb. 10,30: -Mit tegyen — hová forduljon? — 11,55: Néhány perc tudomány. — 12.00: Két trió. — 12.40: Házunk tája. — 13 03: Szimfonikus zene. — 13.40: Or­vosi tanácsok. — 14.00: Kettőből hatig... — 18,20: Hangverseny a stúdióban. — 18.28: Közvetítés a Zseljeznicsar—FTC UEFA Kupa labdarúgó-mérkőzés n. félidejé­ről. — 19,39: Hogyan került elő Kölcsey Ferenc végrendelete? — 20,25: Kis magyar néprajz. — 20.30: Uj könyvek (ism.) — 20,33: Borodin: Igor herceg. Háromfel- vonásos opera — előjátékkal. — Közben: 21,55: Ady Endre ver­seiből. Elmondja: Major Tamás. 23,48: Händel: E-dúr szvit. Nyíregyházi rádió 18,00—19,00: Hajdú és Szabolcs megye életéből. — Hajdúsági da­lok. — Nők műsora. — Tánczene. Televízió 8,05: Iskola-tv. Történelem (ált. isk. 8. oszt.) — 9,05: Földrajz (ált. isk 8. oszt.) — 9,35: Delta (ism.) — 10.00: Slágerparádé. I. rész. — 10.35: Lousie. W. Som- merset Maugham novellájának tv-filmváltozata (ism.) — 13,10: Iskola-tv. Történelem (ism.) — 14,05: Földrajz (ism.) — 15.45: Filmesztétika (középisk. III. oszt.) — 16.25: Irány az egye­tem! — 17,08: Hírek. — 17.25: Telesport: Zseljezsnyicsar— Szarajevó—Ferencváros UEFA labdarúgó-mérkőzés közvetítése Szarajevóból. — 19,20: Esti mese. — 19,30: Tv-liíradó. — 20.00: Bors. XIV. rész: A különleges osztag. — 21,0=0: Humoristák klubja. — 21,50: Yves Chatlin: Tűz. Tv-je- lenet. — 22,15: Tv-liíradó — 2. kiadás. KÍSÉRLETI (2.) MŰSOR: 20,00: Delibes: Coppelía. Balett 3 felvonásban. — 21,25: Tv-hír- adó — 1. kiadás (ism.) — 21,55: Húszezer mérföld szárazon és vizen. 1. rész: Felfelé a kék Dunán (ism.) Bratislava! tv 17.25: Hírek. — 17.30: Középis­kolásoknak. — 18,15: Napjaink szemszögéből. — 19,00: Tv-hír­adó. — 19.40: Dalok. — 19.50: Eseménynapló. — 20,G'3: A kí­sértet. O’Neill dramas irozaui. j. rész. — 21,05: Dalok és versek a szerelemről. — 21,35: Tv-liíradó. Román tv 15.30: Angol nyelvoktatás. 16,30: Pasteur életéből. — 17,30: Folklórműsor. — 17,55: Riport­film Zambiából. — 18,28: A .leg­kisebbeknek. — 19,05: Film­archívum. Wald Disney. — 19,55: Kupagyőztesek Kupája. A Bayern München—Steaua mér­kőzés közt, Münchenből. Utána: hírek. Moziműsoi KRÚDY MOZIS MOURET ABBE VÉTKE Francia—olasz film. E.. k.: iél _ 4, háromnegyed 6 és 8 óra. BERE MOZI: KLEOPATRA I—». Amerikai film. Dupla helyárral. E. k. 4 és fél 8 órakor. GORKIJ MOZI: HOSSZÚ FUTÁSODRA MINDIG SZÁMÍTHATUNK, DIAKSZERELEM, TE, CIGÁNYOK, SCHLEGER AGNES, KÉSÉI REQUIEN, KÉPEK ÉS EMBEREK Kedvezményes helyárral! E. k.: 4, 6 és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MOZI; EGY* KÍNAI VISZONTAGSÁGAI KÍNÁBAN E. k.: fél 6 és fél 8 órakor. legjelentősebb, a tervek sze­rint ez évben elkészülő 555 ágyas új ajkai kórház lesz. Folytatják a kiskunhalasi, a nagyatádi, a nagykanizsai és a kisvárdai kórházak, a bu­dapesti kardiológiai intézet építési munkáit, továbbá a mohácsi, a zalaegerszegi, a budapesti Weil Emil és Ró­bert Károly körúti kórházak pavilonépítését, a gyulai, a szikszói, a makói a mosonma­gyaróvári és a körmendi kór­házak rekonstrukcióját. Bőví­tik az Országos Onkológiai Intézetet, valamint az Állami Fodor József Tbc-szamatóriu- mot is. NYÍREGYHÁZÁN A VÁN­DORSERLEG. Nyolc dohány­ipari vállalat önkéntes tűzol­tóinak munkáját értékelte a közelmúltban Sátoraljaúj­helyen a vállalatok trösztje, s ezen az elmúlt éivi munka alapján a nyíregyházi válla­lat szerezte meg az első he­lyet; önkéntes tűzoltói az országos versenyen elsők vol­tak, s a rendkívül tűzveszé­lyes munkahelyeken 1971 -ben mindössze 2 ezer forint érté­kű tűzkár volt. Ezért ítélték oda a vándorsierleget és a munkában részeseknek jutal­makat adtak át. I TÖBB EXPORT. A nyír­egyházi Nyírség Ruházati Szövetkezet a tavalyi 17 mil­lió forint értékű exportgyár­tással szemben az 1972-as év­ben 26 millió forint értékű női ruhát, orkánkabátot és anorákot exportál külföld­UJ KLUB. Uj ifjúsági klu­bot hoztak létre Fényeslit- kén a Szabolcs me­gyei Állami Építőipari Válla­lat Barátság II. építésvezető­ségén. A klub programjában az ismeretterjesztő előadások mellett szakmai vitákat is rendeznek a SZÁÉV fiatal dolgozód. KÖNYVŰJDONSÁGOK. Bodrogi T.: Indonézia (Cor­vina) — Deák A.: Vállalati pénzgazdálkodás és pénzügyi tervezés (Akadémiai) — Fe- uchtwanger: Az Oppermann testvérek (Európa) — Janus Pannonius versei (Szépiro­dalmi) — Kemény G.: Az egyszerűség útja (Tankönyv- kiadó) — Hirst H. H.: Farka­sok (Magvető). Kábítószer fogyasztó diákok A Gallup-intézet egyik leg­utóbbi közvéleménykutatása újból ráirányította a figyel­met az amerikai egyetemek és kollégiumok diákjainak kábítószer-fogyasztása prob­lémájára. A közvélemény­kutatást az alábbi egyszerű kérdésre alapozták: „Próbál­koztál-e valaha: 1. Marihu­ánával 2. LSD-vel, vagy más hallucinogén kábítószerrel?” A megkérdezett diákok több, mint fele elismerte, hogy fo­gyasztott már marihuánát, A hallucinogén kábítószert fo­gyasztó fiatalok arányszáma hihetetlen módon felszökött (1 Oílrt íoróvnlólr a! Óit ni nfÚ

Next

/
Thumbnails
Contents