Kelet-Magyarország, 1972. február (32. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-12 / 36. szám
*®. »Mai ‘RTEt.trT'-MAGYA'RO’R^TIÄÖ 1972. február ML A NAP HÍRE! Elhunyt dr. Brezanóczy Pál egri érsek Dr. Brezanóczy Pál egri érsek, a magyar katolikus püspöki kar titkára, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és az Országos Béketanács elnökségének tagja, a magyar katolikus püspöki kar külügyi bizottságának elnöke súlyos betegség után pénteken délelőtt elhunyt. Temetéséről később történik intézkedés. NÉPFRONTVÁLASZT AS. Vasárnap, február 13-án kerül sor Nyíregyháza-Örökös- föld helyi népfrontbizottságainak újjáválasztására. JUBILÁLÓ KISZ-SZER- VEZET. Márciusban lesz tizenöt esztendeje, hogy megalakult a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség. Egy- időben az akkori Nyíregyházi Gépjavító Állomás fiatal dolgozói is'létrehozták a megye első KlSZ-alapszerveze- tét. Az évforduló méltó megünneplésére készülnek a MEZŐGÉP Vállalat KISZ- esei. A többi között ünnepi taggyűlést tartanak majd, amelyre meghívják a „veteránokat”, ifjúsági alapszervezetük alapító tagjait. VÁSÁROSN AMÉNYI KÜLDÖTT ORSZÁGOS TANÁCSKOZÁSON. A Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezete szervezésében a hét elején Budapesten megtartott szocialista brigádvezetők tanácskozásán a megyénket képviselő delegációból a tanácskozás Pásztor Andrást, a Vásárosnaményi ÁFÉSZ- étterem vezetőjét is beválasztotta küldöttei közé a szocialista brigádvezetők közelgő kongresszusára. KI MIT TUD? Baktaló- rántházán február 13-án, délelőtt 9 órától kerül sor a Ki mit tud? művészeti vetélkedő területi bemutatójára. SZÜLÖK AZ IFJÚSÁGI KLUBBAN. Vasárnap, február 13-án, este 18 órától ismerkedési estet rendez a megyei művelődési központ a Bessenyei György ifjúsági klubjában. Az est vendégei ezúttal a klubtagok szülei • lesznek, akiket a klubbal való ismerkedésre hívtak meg. MILLIÓK KULTURHÄZ- FELUJITÁSRA. Az elmúlt esztendőben a megye 270 községének kultúrházában és mozijában végzett különféle rekonstrukciós, illetve felújítási munkákat a megyei moziüzemi vállalat. Ezekre a korszerűsítési munkákra több, mint 5 és fél millió forintot költöttek. VILÁGTALANOK TÁMOGATÁSA. Megyénkben ezer — 18. évét betöltött — világtalan embert érint az a rendelet, amely egységesen havi 500 forint járadékban részesíti a vakokat 1971. október 1-töl. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Hona u 3. Telefon: 16-70 16-71. 30-03. Telexszám: megyében 344. megyén kívül 7S-344. Kiadja & Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Zrínyi Ilona u. 3. Tel.: 30-00 Felelős kiadó: Mádl Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzletekben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI Budapest, V ' kerület, József Nádor tér 1. ez közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Indexszám: 25 059 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza MA EGYÉVES A MÁTÉSZALKAI SZATMÁR-SZÁLLÖ. AZ ÉVFORDULÓ ALKALMÁBÓL VIDÁM FARSANGI MULATSÁGOT RENDEZNEK VENDÉGLÁTÓ TERMEIBEN. Ötös találat a lottón A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 6. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 4, 38, 43, 51, 83 A lottószelvények értékelése közben öttalálatos szelvényre akadtak. A szelvény száma 1 691116. Az értékelés még tart KISZ-kitüntetések munkásötöknek A munkásőrség megiallatou- lásának 15. évfordulója alkalmából a KISZ Központi Bizottságának intéző bizottsága és a Magyar Úttörők Szövetségének országos elnöksége — a munkásőrség, a KISZ és az úttörőszövetség kapcsolatainak ápolásában, erősítésében végzett kiemelkedő tevékenységükért a KISZ-szervezetek, az úttörő- csapatok politikai nevelő- munkájában való aktív részvételükért — kitüntetéseket adományozott mun-kásőr- parancsnokokn ak, helyetteseknek, muhkásőrökneik. KISZ Érdemérem kitüntetésben 22-en részesültek, aranykoszorús KISZ-jel vényt 40en, Kiváló úttörővezető kitüntetést I7-en kaptak. A mankásőrök és parancsnokok egy csoportjának pénteken Budapesten, a Hotel Ifjúságban ünnepélyes keretek között dr. Horváth István, & KISZ Központi Bizottságának első titkára nyújtotta át az elismerést. Az ünnepségen — amelyen részt vett Papp Árpád vezérőrnagy, a munkásőrség országos parancsnoka és Kutika Károly vezérőrnagy, az Ifjú Gárda Országos Tanácsának elnöke is — 22-esn vették át a KISZ Érdemérem, valamint 3-an a Kiváló úttörővezető kitüntetést. A többi átadására a megyei KlSS-bizottságcfcnál került SÓT. NYÍRSÉGI nyomda Dózsa György u. S. Jfsíelőé vezeti; Holéczi Isfváa KÖNNYŰSZERKEZETEK TSZ-ÜZEMBÖL. A tyukodi Kossuth Tsz üzemében a vasszerkezeti munkák mellett az idén könnyűszerkezetes elemek gyártására is berendezkedtek. Már megrendelést kaptak egy ABC- áruház és egy 100 személyes óvoda könnyűszerkezeteinek gyártására és kivitelezésére, mintegy 4 és fél millió forintos értékben. HNF-ÜLÉS. Ujjáválasz- tás előtti utolsó ülését tartotta péteken, február 11-én a Hazafias Népfront Nyíregyházi Városi Bizottsága. Számot adtak a város népfrontmozgalmában végzett négyéves munkájukról, valamint terveket készítettek az idei első féléves feladatokra. Lángoló teherautó Pénteken reggel 8 órakor a nyíregyházi Széna téri benzinkúthoz akart beállni Luka József gépkocsivezető, a vendéglátóipari vállalat FD 56— 01 rendszámú Nysa teherautójával.. Mivel az üzemanyag fogytán volt, kézi szivattyúval akart benzint juttatni a motorba, hogy eljusson a töltőállomásig. A benzin túlfolyt és meggyulladt. A lángoló gépkocsit a benzinkútnál tartózkodó dolgozók és a nyíregyházi tűzoltók poroltó készülékekkel oltották el. A keletkezett kár mintegy kétezer forint KOLLÉGIUMALAPRA. A A Felső-tiszai Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaság megyénkben lévő üzemednek munkásai kommunista szombatot tartanak, amelynek bérét tanyai kollégium létesítésére fizetik be. A gazdaság alkalmazottai ugyancsak egynapi keresetüket ajánlották fel e célra. Má'us 8—13 kozott filmfesztivál Miskolcon A Szakszervezetek Országos Tanácsa, valamint Miskolc megyei város által az idén immár 13. alkalommal megrendezendő filmfesztivál intéző bizottsága pénteken Miskolcon ülést tartott, amelyen részt vett Vass Imre, a Magyar Filmművészeti Szövetség főtitkára is. Megállapodtak, hogy a fesztivált a Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsának székházában május 8—13. között bonyolítják le. Az idén 52 filmet neveztek be a seregszemlére. A legjobb alkotásokat az idén is jutalmazzák. A zsűri elnöki tisztét dr. Ortutay Gyula akadémikus, a TIT elnöke tölti be. SZABOLCSI GYERMEKEK ISKOLAÜDÜLÖK- BEN. Több, mint száz általános iskolást utalt orvosi javaslatra iskolaüdülőkbe a Szakszervezeték Megyei Tanácsa. Február végétől Pa- rádsasváron 20 alsó tagozatos fiú üdül 3 hétig, őket egy, szintén alsó tagozatos leánycsoport váltja márciusban. Ugyancsak márciusban indul Tóalmásra 36 felső tagozatos fiú. Májusban pedig Parádfürdőn, illetve Parád- sasváron 20—20 felső tagozatos leány tölt él három hetet. VÁNDORKIÁLLÍTÁS. A helyes táplálkozást, valamint az alkoholfogyasztás és a dohányzás ártalmait szemléltető kiállítást „vándorol- tat” a megye középfokú oktatási intézményeiben a megyei .tanács egészségügyi osztályának egészségnevelési csoportja. A héten a Nyíregyházi Mezőgazdasági Szakiskolából a Nagykállói Korányi Frigyes Gimnáziumba vitték át a kiállítás anyagát, ahol egyidejűleg filmvetítéssel egybekötött egészségügyi előadásokat tartanak a diákoknak. 55 millió palack üdítő ital Bár nevéből nem tűnik ki, a Szeszipari Vállalat az üdítőital-ellátásban is részt vállal. Az igények figyelembevételével a Sztár-üdítőkből — Tonik, Narancs és Citrom — idén 55 millió palackot- töltenek meg, a tavalyi 32 millióval szemben, Coca Colából pedig 60 millió üveggel gyártanak, több, mint kétszeresét az elmúlt évinek. Növekszik a kereslet az alacsony alkoholtartalmú Italok iránt is. Ennek megfelelően az idéi 15 százalékos termésnövekedés több, mint egyhar- madát a vermutfélék alkotják. Több ital új formájú üvegekben kerül a boltokba, így a 30-as években népszerűvé vált korsó alakú palackokban hubertus, miniatűr üvegekben pedig az Amaro 18, a Vermouth Bitter és a Vermouth Bianco kapható. Hamarosan megjelenik ismét a tavaly eltűnt , almavodka is. FILMANKÉT A FŐSZEREPLŐKKEL. A gumigyár, a konzervgyár, a megyei állami építőipari vállalat, a mélyépítő vállalat és a Szabolcs Cipőgyár dolgozóival ankéton vitatta meg a Jelenidő című új magyar filmet a film két főszereplője: Simon Ágost, aki civilben a Debreceni GÖCS dolgozója és Sárközi Zoltán, a debreceni Csokonai Színház tagja. A nyíregyházi Fegyveres Erők Klubjában csütörtökön este tartott beszélgetést dr. Veress József filmesztéta vezette. PROGRAM 1572. február 12, szombat LÍDIA NAPJA A Nap kél: 6 óra 56 perckor, nyugszik: 17 óra 01 perckor. A Hold kél: 5 óra 30 perckor, nyugszik: 13 óra 57 perckor, 130 évvel ezelőtt, 1342, február 12-én született Ney Dávid, a kiváló operaénekes, kora egyik leg- ünnepeltebb énekese. Várpalotán, szegény család gyermekeként született. Az elemi iskola elvégzése után dolgozni kellett .mennie, a szabóságot kezdte tanulni. A szabólegényt 19 éves korában katonának vitték; megfordult Itáliában, részt v»ett a königrätzi csatában is. Katonapajtásai figyeltek fel először erőteljes baritonjára, s baj társai rábeszélésére lépett később művészi pályára. 1874-ben a Nemzeti Színház operai kórusába került, majd csakhamar magánénekesnek szerződtették. Ettől az időtől kezdve minden fellépése művészi sikert hozott. Az Operaháznak, már megnyitásakor, 1884-ben oszlopos tagja, s később nagy német színpadokon is teljes elismerést szerzett művészetével. Rendkívüli terjedelmű, átható fényű baritonja volt; nemes művészi kultúrája, meggyőző emberábrázoló tehetsége méltán avatta a régebbi magyar énekes gárda egyik legsikeresebb, leg« ünnepeltebb tagjává. (Egyébként hasonló nevű unokaöccse is az operaénékesi pályára lépett, de halványabb sikerrel szerepelt.) Párás, ködös idő Várható időjárás ma estig: felhős, párás, enyhe' idő. Éjszaka sokfelé ködképződés. Többfelé ködszitálás, kisebb eső. Mérsékelt, időnként élénjc, napközben helyenként erős délnyugati szél. Várható- legmagasabb nappali hőmérséklet 5—lo fok között. Kossuth rádió ló: Soproni képek 3L — S3»15: Petrovics Emil: Vonósnégyes. — 23,42: Clivia. Részletek Doetal • operettjéből Nyíregyházi rádió 18,00—19,00: Hét végi krónika. --Tánczene hallgatóink kívánságára. Televízió 8,55: Sapporo **72. Közvetítés a téli olimpia jégkorongtornájáról, a Svédország-—Szovjetunió mérkőzésről. — 19,45: A munkásgenerális. A tv politikai tanfolyamának adásá a honvédség részére (ism.) — 11,05: Átkozott kölyök. Francia film (ism.) — 16,10: Csállik Gábor—Soproni János : Budapesten harcoltak. Tv- film L rész (ism.) — 17,00: Hírek. — 17,Oö: Michal úr kalandjai. Lengyel rövidjátékfilm-sorozat. 6. rész: Az erőd parancsnoka. — 17,35: Reklámműsor. —17,45: Antenna. — 18,25: Leonard Bernstein a muzsikáról. — 19,20: Cicavízió... — 19,30: Tv-híradó. — 20,00: A perceim meg vannak számlálva... — 20,06:, A cirkusz csillagai. Francia filmsorozat m. rész (színes). — 20,55: Maigret felügyelő. „A szennyes ház”. — 21,45: Kovács Dénes hegedüf (színes). — 22,20: Tv-híradó — 2. kiadás* Bratislava! tv 9,00: Téli olimpia. — 10,45: Lány ok-fiúk magazinja. — 11,35: Tv-híradó. — 11,45: Beszéljünk oroszul. — 12,15: Francia nyelv- tanfolyam. — 16,15: Téli olimpia. — 17,45: Arcképcsarnok — 18,15: Katonák műsora. — 19,00: Tvhíradó. — 19,25: Időszerű nemzetközi kérdések. — IS,36: Amiről beszélnek. — 19,50: Élet a természetben. — 20,10: Milyen normális család. — 21,00: A szilveszteri műsor ismétlése. —31,55: Tv-híradó. — 22,15: Angelika és a szultán. Francia film. 8,18: Lányok, asszonyok. —• 8,40: Katonadalok, csárdások. — 8,55: Lemezek közt válogatva (ism.) — 9,25: Margherita Carosio és Gino Bechi énekel. — 9,57: Téli olimpia. — 10,05: Rádiószínház: Mérnök úr vagyok. Rádiójáték. — 11,13: Grieg: Peer Gynt. Kísérőzene — 12,20: Zenei anyanyelvűnk. Pentatónia (ism.) — 12,30: Melódiakoktél. — 14,04: Kóruspódium. —. 14,15: Mi is az a Sonnenberg? — 14,25: Uj zenei újság. — 15,05: Kis magyar néprajz. — 15,10: Csak fiataloknak! — 16,00: 168 óra... Felelős szerkesztő: Ipper Pál. — 17,30: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának ifjúsági hangversenye. — 19,30: 139—660. A Magyar Rádió automata közönségszolgálata. — 22,20: Ritmus és melódia. — 0,10: Melódiákoktól. Petőfi rádió 8,05: Kamarazene. — 8,45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 9,03: Nóták (ism.) —10.00: A zene hullámhosszán. — 11,50: „Jelképek erdején át”. — 12,00: Zenekari muzsika. — 13,03: Tannhäuser. Részletek Wagner operájából. — 14,00: Napraforgó. A Gyermekrádió órája. — 15.00: Orvosi tanácsok: a homíoküreg-1 gyulladásról (ism.) — 15.05: Mágia és művészet. — 15,2*0: Toronyzene. — 15,29: Falvakban* mezőkön... — 16,05: Dietrich Fischer-Dieskau összes Schubert- felvétele IV. rész. — 17 04: Az élő népdal (ism.) — 17,14: A csodatevő. Mezei András regénye rádióra (ism) — 18,10: öt perc SDort. — 10,15: Verbunkosok, nóták. — 18,58: Sosztakovics: Ka- tyerina Izmajlova. Nógvfelvoná- sos opera. — Közben: 20.30: Uj könyvek (ism.) — 20.33: Az operaközvetítés folytatása. —• Közben: 21,27: Hónapról hónapra. — 21,42: Az operaközvetítés folytatása. — 22,51: Lajtha LássKomán tw 17,15: Ritmus, fiatalság... — 18,20: A legkisebbeknek. — 19,15: Tv-enciklopédia. — 20,00: A betolakodók. Folytatásos film. — 30.53: Szórakoztató zenés irodalmi műsor. — 21,50: A hét sportja. — 22,00: Románcest MoaintŰMt KRGDY MOZIS LÁNYOK PÖRAZO!» Francia—olasz film E. t: fél 4, háromnegyed S és 8 éra. BEKE mozis CSERMEN Szovjet fite» &. t: i, 6 és 8 őrs GORKIJ MOZIS QUEIMADA Olasz film E. k.: 4, 6 és 8 órakor. MÓRICZ ZSIGMOND MOZIS NYtRFALIGET Lengyel film E. k. fél 6 és fél I őrak««. KISVARISAI MOZIS csakdaskiraéymo mátészalkai MOZI; OLIVÉR I—n. (Dupla helyárraSS Petőfi halálának körülményei Az 1849-es segesvári csatáról, Petőfi haláléinak körülményeiről és eltemettetésének helyéről tett közvetett „tanúvallomást” Pécs égjük szociális otthonában élő Borde Baumann Vilmos nyugalmazott tanító. A 92 esztendős vasdiplomás pedagógus Segesvárról származik. Őseit a Bethlen család hívta be Svájcból és telepítette le a Segesvár melletti Keresd! birtokán. Berde Baumann Vilmos nagyapja középkorú emberként, édesapja pedig gyermekként élte át a szabadságharc eseményeit. A költő születése 150. évfordulója közeledtén az agg segesvári tanító dr. Takács József, a Hazafias Népfront pécsi titkára előtt — tanúk jelenlétében — jegyzőkönyvbe mondta azokat az emlékeit, amelyeket nagyapjától és édesapjától hallott, s amelyeket mindmáig frissen, elevenen megőrzött. Tanúvallomása több olyan- mozzanatot tartalmaz a segesvári csatáról, amelyet egyéb források nem említenek. így péMduíJ elmondja, hogy az ütközet első halottja Szkarjatin cári tábornok volt, akit a honvédtüzérség lőtt le jóval a hard cselekmények megkezdése előtt. Beim látcsövén észrevette • a Küküllői völgy feletti dombon álló tiszti csoportot és — kitűnő tüzér tiszt lévén — maga állította be az ágyú irányzékát, s annaJs lövése célba is talált, és kioltotta a vezénylő tábornok! életét. Berde Baumann Vilmos a családi hagyomány alapján azt vallotta, hogy Petőfi Sándor valóban közös sírba került mintegy 200 elesett hon véd t ácsával ■ egyetemben. A tömegsír helyét Berde Baumann Vilmos nagyjából ott jelöli meg, ahol az emlékoszlop áll Fehéregyháza mellett. A pécsi aggasd tyán visszaemlékezései természetesen vitatható értékűek, mindenesetre érdekes adalékul szolgálhatnak a további Petőfi-kutatás számára.