Kelet-Magyarország, 1972. február (32. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-06 / 31. szám
Wn. február 8. KELCT-MAGYARORSZAO — VASÁRNAPI MELLEKLET 9. oldal ► /evgeny// levtusenko: Bombákkal — művészed ellen Újra vér, vér újra, újra vér, újra vér, vér újra, újra vér Majdanek füstje, meg a Babij Járé kisért. Ha Csajkovszkij járt volna itt, őt is „KOMISSZÁRNAK” neveznék Itt?! Es a padién bombától lépettem Sztan y i szí ávszki j, mellette Pllseckája félig széttaposva. Ott, hol az átkozott bomba robbant, Saljapin basszusa tépett képről harsant. Levegőt, Friss levegőt! Nagy a kínom. * A harag hangját nehéz magamba fölytanom. Miben hibás a költészet, a zenei akkordok? Miért bűnösek hegedűk, gitárok? Ki ön. kit idő elől rejt ed a sánc? Kinek propaganda a zene, a tánc? ön szovjetellenes, antiszemita, aoierikaellenes i ön huligánkodni akart? Bombákat művészet szentélyében robbant. Lehet, hála botrány-bajnokának, holnap finntőrrel megy Ojsztráh húrjainak. Hallom az arkangyalok * * ítélő trombitáját: Átkozottak azoic, kik az ördöggel paktálnak. Kik emberi hullából „barátságnak” hidat építeni vállalkoznak. A költészetet tapsok dicsérik. E hangot önök él nem temetik.. A becsületes Amerika kiállt mellével védni Orosz művészet legjavát. Alkotások angyala így zeng hozzá ódát! örökké szálljon őrültek és csőcselékek ellenére robbanás tüzétől perzselt szárnyaival népről népre, nemzedékről » nemzedékré. Fordította: Sigér Imre Az újsígok hírül adták, hogy január 26-án cionista lf- Jak gyújtóbombát helyeztek el S. Hurok impresszárió (liang- versenyrendező) — aki szó vjet művészek egyesült államokbeli vendégszereplésének a szervezésével foglalkozik — irodájában. A bomba robbanása és a keletkezett tűzvész kioltotta Ajrisz titkárnő és tizenhárom személy életét. Maga S. Hurok is súlyos sérüléseket szenvedett. Az USA-ban — New Yorkban — tartózkodó költő e tényből fakadó versét telefonon küldte el az Izvesztyija vasárnapi (január 30-i) számára, melyből mi részletet közlünk. Illeszkedni az órásáé szellemi életéhez Csak a minőség lehet a mérce! Gondolatok a tanárképző főiskola tudományos munkájáról Amikor napvilágot láttak az MSZMP KB tudománypolitikai irányelved, szertefoszlott és tételesen is megdőlt egy kialakult tévhit, amely szerint a tudományos kutatómunka a kutatóintézetek kizárólagos kötelme. Szükségességüket senki nem vitatja, viszont semmiképpen item egészséges az, ha minden alkotóelme egy-egy intézetbe tömörül, idővel beltenyészet alakul' ki, és ezzel a folyamattal egyidőben a felsőoktatás műhelyei egyszerű szakembergyárrá degradálódnak. Az egyetemek és főiskolák elméleti és gyakorlati munkájának reneszánszát készítette elő a tudománypolitika elvek formájában való rögzítése. Meghatározta, hogy az oktató-, nevelőmunkávai egy- időben és egy helyen jelentkeznie kell a tudományos kutatásnak is, feltételezve, segítve, kiegészítve és tökéletesítve egymást. Mindez lo-’ gikus. Csak az az oktató tud tekintélyt tartva eredményesen tanítani, aki magas igényű mércét önmaga elé állítva nemcsak használja, hanem műveli is tudományágát. Csak az képes igényes hallgatókat nevelni, aki önmaga is eredményekkel bizonyítja a kutatás végtelenül megújuló folyamatának örömét és sikerét. A csak „jegyzetkultúrát” ismerő és terjesztő tanár élőbb-utóbb nemcsak, önmaga szürkül el, hanem szürke, későbbi munkájában igénytelen hallgatókat bocsát-ki keze alól. Fenti tételek igazságát bizonyította az a tudományos tanácsülés is, amely a Nyíregyházi Tanárképző Főiskolán zajlott. A tudományos munka főiskolán való jelentkezéséről nem volt egyértelmű a vélemény. Voltak, akik elképzelhetetlennek tartják, hogy egy főiskolán tanító oktató óraszámai mellett tudományos tevékenységet is kifejtsen. Az 1969—71 közötti munka értékelése, a jelenlegi helyzet elemzése azt mutatja, sokan ezt nemcsak elvnek, ■ hanem gyakorlatnak is tartják. Igaz, az eltelt idő talán nem volt elég ahhoz, hogy mindenkinél végbemenjen a szemléletbeli változás. De, hogy a folyamat. Nyíregyházán is megkezdődött, azt éppen azok az eredmények igazolják, melyek az elmúlt időszakban jelentkeznek. Ha csak a publikációk mennyiségét tekintjük, mondhatjuk azt: minden rendben is van. A csaknem másfél száz oktató fele jelentkezett gondolataival, közlésre szánt mondanivalójával. Ha viszont a közölt munkák minőségét vesszük szemügyre, akikor már korántsem lehet egyértelmű a lelkesedés. Sok alibidolgozat, csak a „dr.” megszerzéséhez elengedhetetlenül szükséges munka is került ezek közé. Márpedig a tudományos munka rangját, egy-egy felsőfokú oktatási intézmény hírnevét nem a mennyiségi mutatók határozzák meg. Mögöttük az aranyfedezet csak az lehet: amit az egyetemes tudományhoz hozzáadnak. Bővebben: a helyi közlésen túl a kutatás eredményét „jegy- zik”-e a tudományos életben, használható-e az más számára, lehet-e rá, mint újra hivatkozni, helyet kap-e országos vagy akár nemzetközi bibliográfiákban, tartalmaz-e olyat, amiről eddig nem tudtak, ami valóban gazdagítja az adott tudományágat. A tudomány szó olyan fogalmat fed, amely nem kisebb követelményt állít, mint: „.. az esetlegesen, a külsöle- gesen áthaladva, a tapasztalatok rendszeres feldolgozásával, összesűrített és elvonU formában, törvényekbe foglalva tárja fel a valóság vizsgált területeinek, folyamatainak lényegét’’. Ezekből eredően törvényszerű, hogy a tudományos munkát gondos szervezésnek kell megelőznie, a tanszékeknek éppep vezetőik irányításával olyan műhelyekké kell alakulniok, ahol az oktatók a mindennapos munkában képesek az esetie- gés és a külsöleges fölé emelkedni. A főiskola tudományos bizottsága egyértelműen leszögezte: „A helyesen értelmezett tudományos tevékenység nem akadályozza, ellenkezőleg, elősegíti a színvonalasabb oktató- és nevelőmunkát, egyenesen előfeltétele annak, az oktató tudományos tevékenysége megtermékenyíti, színesíti, hitelesíti tanári-nevelői tevékenységét, hallgatóinak hivatásukra való felkészítését A főiskolán oktatók felelősségié igen nagy. Munkájuk — ideértve különös súllyal tudományos tevékenységüket is — az egész intézmény rangjának meghatározója. A kisugárzás alatt nem érthetjük csupán azt, hogy kibocsát bizonyos számú pedagógust a környező megyékbe, és Szabolcsba. Nem mindegy, milyen szemléletet, tudást és igényességet visznek magukkal. Vajon eleven marad-e bennük a tudomány iránti érdeklődés altkor is, amikor az általános iskolák katedrájára kerülnek? Marad-e bennük igény, és lesz-e bennük képesség ahhoz, hogy napi munkájuk jelenségeiből általánosítható következtetéseket vonjanak le? Fognak-e tudni úgy tanítani, hogy az iskolások ne csak a ténybeli ismereteket, hanem a gondolkodás művészetét is magúiké-; mák mondják? A tanárképző főiskola tudományos munkájának reális, mértéktartó kritikájánál természetesen figyelembe vehetjük, hogy fiatal intézményről van szó. Sok olyan tanár áll az előadói magaslaton, áld kevés tapasztalattal rendelkezik. Mindez a figyelmeztető körülmény int arra: növelni kell bennük a szándékot és az igényt arra, hogy mai maguk fölé emelkedjenek. Ez éppúgy elengedhetetlen oktatói munkájukhoz, mint az Intézmény rangja szempontjából. A kisugárzó szerep egyik jelzője: jelent-e márkát egy' nyíregyházi diploma, vagy sem. Jelent-e tényezőt az ország szellemi életében a főiskola, vagy sem. Mert tudomásul kell venni: nincs csak szabolcsi tudomány. Vagy tudomány, vagy nem. Mint ahogy nincs vers, mely jó egy megyében, de nem illik bele az ország egyetemes költészetébe. Az önálló gondolatok tudományos mércéje tehát csak az egyetemeshez történő illeszkedés mértéke lehet. Nem szorul bizonyításra, hogy azok az oktatók, akik a Magyar Tudományos Akadémia, külföldi egyetemek, országos tudományos társaságok, irodalmi folyóiratok lapjain, külföldi szaklapokban publikálnak, tankönyveket és jegyzeteket írnak, és önálló, országos érdeklődést keltő, tudományos igényű művel, könyvvel jelentkeznek, maguk körül kialakítják mind az előadók, mind a - hallgatók kutatókörét. Mondhatnák úgy: a nyelvi, a matematikai, a történelmi és irodalmi tanszékeken már»már úgynevezett „iskolák” jöttek létre, melyek a tudományművelés vonzó hatásán kívül kiemelkedő egyéniségek vonzkörét is Jelentik. Ezek megléte és az ebbe az irániba való törekvés jelenti a tanárképző főiskolán is a jövőt, ezt a célt szorgalmazza a tudományos bizottság. Éppen az „iskolák” rnegte- remtődése biztosítja a tudománypropagandát, serkent szervezésre, késztet kutatásra. *Ez a másik hármas -egység magában rejti ugyanakkor a témák és személyek egészséges ratációját, hisz egyéniségek és érdeklődési körök érvényesülésére is mód nyílik. Ilyen módszerrel érhető el az is. hogy a kutatás ne váljék valamiféle versenyfutássá. A fizikai tanszék például két év alatt egy tudományos témát és eredményt publikált. De milyet! Visszhangja nemzetközi méretű. A tudományos vizsgálódást nemcsak lehet, kell is szervezni, de ez nem jelenthet versengést egy- egy tanszék között, olyan téren: ki publikál többet. i . — — Ha még egyszer házat építhetnék...! Ha valaki szólna... Akár ingyért is... — Te csak ne kísérletezz énrájtam! — csattan a szemüveges. — Mért lenne h2 kísérlet’ Hányat építettem azelőtt!’ — Azelőtt! Hol van az már?! — Most csakugyan mérges a szemüveges. • — Persze, neked az is vincseft lenne. Neked minden vincseft! — Az hát! Hol tudsz te valamit egyenesre felrakni? Még a szemed is vincseftre • áll Rakod, mint a bolond pediff elég ránézni... — Egy intés ránéz és szemr~ tudja. — Tizedmillimétert is észreveszek, ha tudni akarod! — Észrevettél' Valamikor' Azt aláírom — emeli fel ujját a sapkás Azzál feláll és körbejárja a gödröt. H'mvoroáva vizsgáiig a falát. Mintha örülne, amikor megállapítja: — Tényle" vincseft. Itt ezen ? sarkon. — Nem beszélek én a levegőbe — morog maga elé a másik De az előbbi szavak szöget ütöttek a fejébe, hép- va a házat nézi, a veranda sarkát, ahol megbontották a málladozó, nedves lábazatot. Itt megy majd be a cső a tertvérnyi vécébe, amelyet már hetekkel előbb leválasztottak. Az ajtóra gondol, hogy ideje lenne már megcsinálni. — Min gondolkozol? kérdezi a sapkás. — Az ajtón — mondja. — Le kellene mór gyalulni az anyagot. A sapkás kiemeli a fejét a gödörből, hallja, hogy sziszeg a gyalu. Lehajlik és rakni kezdi a téglákat. Hamarosan rájön, hogy nincs kéznél anyag elfogyott a malter is. Kimászik. — Elfogyott? — jön ki a sufniból a szemüveges. — Te csak gyalulj! — Add ide...! Mit ma- kacskodsz’ — Elveszi a vedret és hátramegy malterért. Azalatt a sapkás a gyalupad mellett tiblábcl. Belemarkol a friss forgácsba és az orrához emeli. Épp jön a szemüveges a vederrel. — Ezen nemrég még fütyült a rigó — mondja neki. — Ilyet árulnak... Jó óráig dolgoznak ismét. •A sapkás már fel sem jön a gödörből, csak felnyújtja a kezét, ha tégla kell, vagy a vedret, ha malter. A fal már vállig ér. A felső sorokban sűrűbben vannak a téglák, ide már megfelelnek a csorbák és a felek Is, elég, ha lent szivárogtatnak a hézagolt. — Elég is lesz már — mondja a szemüveges. — Egy sort még rárakunk, passzentosan __ Szó nélkül készülnek el a felső sorral is. — Add le a kis, létrát — mondja a sapkás A vederbe dobálja a téglatörmeléket meg a kalapácsot, felnyújtja. A létrát óvatosan megtámasztja a rövidebb falnál, kimászik, majd felhúzza maga után. Együtt nézik a kész gödröt. — Tűrhető azért — mondja a sapkás. — Csak egy baj van — vakarja a fejét a szemüveges. — Elfelejtettem én is. Ezen a sarkon meg kell bontani a csőnek. — Majd megbontjuk. Ez legyen a legnagyobb baj. — Persze — vigyorodik el ismét a szemüveges — a kőműveseknél ez a rend: előbb építenek, aztán meg bontanak. — Ijedten abbahagyja, mert el kell kapnia társát, aki hirtelen meginog és csaknem beleesik a gödörbe. Elhúzza onnan és a fűbe fekteti. — Rosszul vagy? Mi a szentség van veled? Felelj már! A sapkás kábultan nyito- gatja a szemét, felkönyököl, majd fel is ül. A homlokát törölgeti. Egy idő múlva megcsóválja a fejét. — Váratlanul szokott jönni. — Mi szokott jönni? Szédülés? — Magas lehet a vérnyomásom. — Vigyáznod kéne... De a másik most nem törődik vele. Maga elé motyog: — Épp a gödör fölött... — Ne beszélj hülyeségeket! — formed rá a szemüveges. ö is odatelepszik a fűbe, s átfogja a másik vállát. — Egy kis szédülés. Semmi az! Azt hiszed, én nem szoktam szédülni? Afelől mi még különbül megcsináljuk, amihez; hozzáfogtunk, mint ezek a mai szakmunkások. ..! A szakmunkás szóra gúnyos rezdüléssel mosolyodik el a másik is. Aztán hallgatnak jó darabig. A szemüveges a maga gyárát nézi, a hosszú vagonsort a ládákkal, a sapkás meg amarról az óriás darukat. Bólint, majd nyögve feltápászko- dik. — Mi még i meg tudunk csinálni valamit. Meg. Úgy, ahogy kell. — Elnéz a gödör irányába, messze megkerüli, úgy halad a kapu felé. — Isten áldjon, öregem, ledőlök egy kicsit. Csak szólj, tík kell valamit segíteni. A szemüveges ül tovább a fűben. Az eddigi eredményekből kiolvasható, hogy sok területen éppen a tan széliek között folyó együttműködés vezetett a sikerhez, közös kutatások hoztak teljes tudományos eredményt. A koordináció, a megyében működő más termelő, vagy tudományos tevékenységet kifejtő szervezetekkel, intézményekkel való szorosabb együttműködés is jelzője a tanárképző főiskola Szabolcs- Szatmár száHetni élötét meghatározó szeretjének. A múzeummal, a megyei pedagógus továbbképző kabinettel, Nyíregyháza és a megye oktatási szerveivel közösén végzett munka nem nyomtalan. A közeledésnek azonban még fokozottabban kétoldalú na k kell lennie, hiszen a for%ola szeli ami pezsgése még kevéssé termékenyíti meg a megye értelmiségét. Pedig a tanszéki viták nyiltak, a tudományos eszmecserékre szívesen várnak mindenkit. A másik oldalon: a megyének nyilván nemegy olyan oktatási vagy éppen etyi-szellemi problémája van. mélynek megoldásához a főiskola adhat tudományos segítséget. Csali az oktató-nevelő munka, a napi élet jelentkező problémáinak kölcsönhatása vezethet el oda, hogy egy megyében működő felsőoktatási intézmény valós helyzetek felvetette tudományos kérdések megoldásával kell, hogy szembenézzen. Nem provinciális tudományos munkát vár senki a főiskolán tanító és nevelő előadóktól. Gondolkodó és alkotó. újat teremtő tevékenységük vitathatatlanul kell, hogy szolgálja a megye érdekét — a termelőerővé vált, itt lecsapódó tudományos eredményekben —, és szükségszerűen kell, hogy illeszkedjék az egész ország szellemi értékeihez. A tanárkéoző főiskola tudományos bizottságának önkritikus értékelése, és az abból levont tanulságai azt jelzik: a tudománypolitikai irányelvekben megfogalmazott magas követelmények felé megtették az első lépést. Nincs ok, hogy szégyell'ősén hallgassunk erről, mint ahogy az sem lenne indokolt, ha az első lépések után többre értékelnénk a valóságot^ mint s— —>->yi. Bürget Lajos Jogi könyv újdonságok A Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó idei újdonságai: szerepel a tervben két érdekes futurológiái és prognosztikai munka (mindegyik az első fél évben várható), az egyik neves román tudós, Mircea Mallta (Románia művelődésügyi minisztere) tollából „A kétezredik év krónikája”, a másik Korán Imrén „Jövőkutatás és gazdasági előrejelzés” című műve. Az előbbi szépirodalmi színvonalú esszé, az utóbbi pedig a gazdasági prognózis készítésének főleg módszertani vonatkozásait > tisztázó tanulmány. A legjelentősebb külföldi publikációk foglalata az „Infrastruktúra” című kötet, amely a közgazdaság- tudomány egyik új ágával foglalkozik. Szakembereken kívül az érdeklődő olvasók is sok hasznos — nap mint nap kamatoztatható — ismeretet meríthetnek a készülő jogi munkákból. ízelítőül néhány téma: büntető ítélet a iog határán, kölcsönszerződések, a munkáltatói utasítási jog alaporoblémái. a gyermek családi jogállása, pénzügyi jog a szocialista gazdálkodásban, a lakásbérletekkel kaocsolatos tudnivalók. Külön kötet lesz a „Családjogi törvény". „Minerva nagy képes enciklopédiája” a címe annak az Öt kötetre tervezett nagy formátumú albumsoro'T’+oak, amely a tudomány, a kultúra, a művészet és számos más Ismeretkör gazdag tárházának ígérkezik. A '■ororat rövidesen meg’enő első kötete -A gyógyító értele1h”m ről szól.