Kelet-Magyarország, 1972. február (32. évfolyam, 26-50. szám)
1972-02-13 / 37. szám
1972. február 13. tf-r-TTTT íVTAGYARŐTfC^C! — MUNK A °(?R MET T <*ttt T?*f 8. olda! H azánk, népünk történelmének nehéz korszakaiban mindig a munkások és parasztok fogtak fegyvert és a történelmi idők nagy felelősségével vállalták a harcot a haladásért, a nép javáért. így volt ez 1919-ben, a dicsőséges Tanácsköztársaság súlyos helyzetében, így volt a fasizmus elleni nehéz küzdelem idején, és így történt 1958-ban, az ellenforradalom véres tobzódásakor is. Tizenöt esztendővel ezelőtt internacionalista szovjet testvéreink oldalán indultak harcba a felfegyverzett dolgozók, hogy megvédjék a munkás-paraszt hatalmat, a szocialista társadalmi rendet. E harcban született az új fegyveres erő — a munkásőrség. Az acélszürke egyenruhás fegyveres dolgozók megjelenése az utcán, egyértelműen demonstrálta a dolgozó emberek szilárd elhatározását, elszántságát, hogy készek a munkásosztály hatalma, a szocialista vívmányok védelmére. A tapasztalatok, a tanulságok ma is elevenen élnek a dolgozó tömegekben, s az elmúlt másfél évtized során ismereteink új történelmi tanulságokkal is gyarapodtak. Bebizonyosodott, hogy a bizalom, amely létrehozta a munkásőrséget — hatalmas erőforrás. A munkásőrség léte, fejlődése elevenen példázza, hogy a munkásosztály, a dolgozó tömegek közvetlenül részt vállalnak szocialista vívmányaink fegyveres védelmében, a belső rend, a közbiztonság megóvásában, a nyugodt zocialista építőmunka biztosításában. (A munkásőrség országos parancsnokának . díszparancsából) 1957, május 1. Munkáskatonák A dísztribün előtt sorakozott fel a párt, a nép hadserege — a munkásmilicia katonái. Kemény „vigyázz!” vezényszó hangzott, s Kol- láth Ernő alezredes elvtárs fogadta a tisztelgésre felsorakozott munkásszázad parancsnokának, Tóth százados elvtársnak a jelentését. Kol- láth elvtárs jelentését a megyei intéző bizottság nevében Benkei elvtárs fogadta, s utána mintha csak egy torokból hangzana: „Munkásököl, vasököl, odaüt, ahová köll!” — majd háromszoros dörgő hurrá következett. S ezek után felcsendült a magyar Himnusz. Mintha megdermedt volna minden. Keményen fogták a fegyvereket a munkáskatonák, a fejekről lekerültek a kalapok, sapkák, tisztelgésre emelkedtek az egyenruhába öltözöttek kezei. 1958. Az első évforduló Örökké emlékezetes nap lesz a magyar munkásmozgalom történetében 1957. február 13. Néhány nap telt el attól csupán és hatalmas folyammá növekedett a kis patak: egymás után sereglettek a vörös zászlók alá szerte az országban a nép legjobb fiai. Kommunisták, munkások, dolgozó parasztok, tsz-tagok, értelmiségiek. Esküt tettek, hogy hűek lesznek a néphatalomhoz és ha kell, életük árán is védelmezni fogják azt. Újból fegyvert fogtak az 1917-ben a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban részt vett öreg harcosok, a Magyar Tanácsköztársaság veteránjai, 1958. az idős Pristyák Józsefek, Jeles Lászlók, Szarvas Ernők Nyíregyházán, a Muszka Sándorok Vásárosnamény- ban, a D. Pete Lászlók Ti- szavasváriban. A munkásőrség tagjai között vannak a nép és demokrácia neveltjei, az új generáció tagjai, azok a fiatalok, akiket a párt nevelt, tanított hazaszeretetre, a nép megbecsülésére, védelmére. Itt vannak a Markóczi Istvánok, a Paál Zolik, akik — miután befejezték a munkát az üzemekben, a gépállomáson, állami gazdaságban, a termelőszövetkezetben, vagy a hivatalban — kiképzésre sietnek, őrséget állnak. Híven az eskühöz A nyírbogdányi gyár kijáratánál a haza igyekvők sorából most itt is, ott is kiválik egy egyenruhás. Ezek nem az állomás, vagy az autóbuszmegálló felé veszik az irányt, hanem frissen, katonásan a porta előtt gyülekeznek. Ott állnak már parancsra várva mindannyian. Kék sapkájukon vörös csillag, munkában edzett izmaikon pufajka feszül. A parancsnok jön, nyílik a fegyverraktár ajtaja. előkerülnek a gondosan ápolt fegyverek, csak úgy villognak a gyenge napsütésben, dicsérve a gazdát: Simon Sanyi bácsit, az ősz hajú veteránt, Papp Gábort, a toronymestert, Németi Lászlót, a kőművest, Tóth Györgyöt az esztergályost, Bessenyei Piroskát, Márta Zoltánnét és a munkásörszakasz valamennyi fegyveres harcosát. Ugyan lehetne-e kivételt tenni ezek között a kommunisták között, akik mind ahá- nyan önként öltötték magukra az egyenruhát, s vállalták esküjükhöz híven az ezzel járó kötelezettségeket? 1993 A több lakásért Nyíregyházán, a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalatnál dolgoznak Vi- rágh Sándor, Mihály Pál. Gincsai András és Reszegi József munkásőrök. A lakásépítéseit meggyorsítására a megyében ők szervezték meg a „Szocialista építkezésért” folyó versenymozgalmat. Jó munkájukról tanúskodnak a nyíregyházi pályaudvar mellett emelkedő modern lakóházak. Jogosan büszke ezekre a házakra a nyíregyházi Soltész Mihály zászlóalj is, hiszen négy munkásőr — munkahelyi vezető — hozzáértő, lelkiismeretes irányító munkájával épülnek. TIZENÖT ÉV KRÓNIKÁJÁBÓL 1997. Határőrszolgálatban Egész éjjel verte a decemberi havas eső a kis palate- tös ház tetejét. Nem valami meleg fogadta Tyohor Istvánt, amikor hajnali három órakor talán elsőnek ébredt a faluban. Reggeli után elővette a kerékpárt és az esővel, széllel dacolva elindult Szamosta- tárfnlváról Csenger felé, hogy négy órakor jelentkezzék szolgálattételre a határőrség parancsnokságán, megkezdje huszonöt kilométeres gyalogportyéját — közösen a határőrökkel. A csengeri munkásőrök ugyanis az évi előírt foglalkozási óra helyett — mint határ menti századhoz tartozók — a kétszeresét vállalták. Fáradtan, összeázva érkezett vissza Tyohor István. Hiába igyekezett, hogy a jelentésadásnál szokás szerint katonásan összevágja bokáját, nem sikerült, mert a makacs Szamos menti agyag rátapadt csizmájára. Tóth János százados, a határőrség parancsnoka odasietett hozzá, kezet fogott vele és csak annyit mondott — derék munka volt. Tyohor bácsi — közben a körülötte álló fiatal határőrökre pillantott. tartozom a tsz-tagság iránt. Kitűnő szakembereink vannak és nekem most, hogy tan1970. Mintha híd ívelné a tengert, olyan az agyonázott országú. végtelen sávja az árvíz sújtotta területen. A kocsik nemrég varázslatos szépségű, romantikus kis szatmári falvakon haladtak át: Komlód- tótfalu... Csengersima... Cse- göld... Jánkmajtis. E falvak szomorú sorsáról már napolt óta tudunk. Fehérgyarmaton még kevesen jártak. Onnan esek a msne- kül'.eklöl és a járási székhely védőitől, a munkásőröktől kaptunk egy-egy hírt. Ma először enged szabad utat a kegyetlen víz a gépkocsiknak. Végre meg lehet közelíteni Fehérgyarmatot. A parancsnokságon találtuk Falcsik József egységparancsnokot, Fehérgyarmat védőinek parancsnokát. Elötfolyamon vagyok, még többet segítenek, hiszen zömében öle is munkásőrök. te. az asztalon rég kihűlt étel állt. Két csuromvizes munkásör, mezítláb, vacogva állt a parancsnok elé. — Parancsnok elvtárs, engedélyt kérünk ruháin Irat szárazra cserélni — jelentkezett Pásztor István szaka->z- parancsnok-helyettes és Falcsik Miklós munkásőr. — Elvtársak nektek most pihenni, aludni kellene. — A munkásőr — aki nem más, mint a parancsnok Öcs- cse — tömören válaszolt: — Az alvásnak most nincs itt az ideje... A községbe visszatért fehérgyarmati munkásőrök közül hatan nem tértek pihenőre. Csónakba szálltak, s elindultak menteni az értéke- ket. 1997 A család négy munkásőre Árvíz 1971. Nyírbátori gárdisták A Szilágyi testvérek szülőföldjének a legszebb évszaka az ősz. Csenger község határában a kertek zsibongása jelzi a szabolcsi jonatán szüretét. Az állami gazdaságban tudtam meg, hogy négyen vannak testvérek. Hárman, mint vontatósok az állami gazdaságban dolgoznak, Pál, a legfiatalabb pedig a gépállomáson. — Tudja mit szeretek én nagyon? — mondja Szilágyi József, a négy testvér egyike. — Amikor portyázni kell menni, közösen a határőrökkel. Mi testvérek mind a négyen munkásőrök vagyunk. Egy században szolgálunk, egy sorban szoktunk menetelni is. Büszkék vagyunk, amikor felvonul a század és halljuk a járókelők megjegyzését. — Nézzétek, ott megy a négy Szilágyi testvér. Ilyenkor elfelejtem a 46 évevet, kihúzom magam, boldogan, csendben és talán mind a négyen egyre gondolunk. — „Becsületes ügy az, amit mi szolgálunk.” Kimagasló teljesítménynyel a II. országos Ifjú Gárda versenyének első helyezését — 1971-ben a nyírbátori járás Vasvári Pál Ifjú Gárda szakasza nyerte el. — Hogy ezután mi következett, azt elképzelheti. Én csak egyre emlékszem, hogy a serleggel együtt a levegőbe dobáltak. Nem bántam és én is nagyon boldog voltam — mondja Kiss János szakaszparancsnok. Hogy ezt az eredményt el tudtuk érni, nagyban köszönhetjük a munkásőrségnek. Az Ifjú Gárda parancsnoki kara közül öten vagyunk munkásőrök. Én magam is öt éve. Kiss János, a szakaszparancsnok munkás- őrjelölt. Az ott tanultaknak nagy hasznát vesszük a kiképzésben, ezenfelül Tabi József, a munkásőrség járási parancsnoka (tereptant oktat nálunk) az ifjúgárdistúknak sok segítséget nyújt. 1968. Skepasztó — Nyíregyháza 1971. — Szülőfalum — mondja Ciropulosz Vaszilisz — kis község. — Kétszáz család lakja. Skepasztónak hívják, Szalonikitól mintegy negyvenöt kilométernyire fekszik, sziklás hegy tövében. 1944-ben, amikor felszabadult hazám, szabad lett Skepasztó is. Két évig élveztük a szabadságot. Akkor újra búcsút kellett venni a sziklák közé épült kis házaktól. Megkezdődött a partizánharc. Mindkét testvérem meghalt a harcokban. Bulgárián keresztül Magyarországra kerültem. Dolgoztam és tanultam. Nyíregyháza lett új otthonom, Elmondja Gyurján András. — Vannak furcsa dolgok az pmber életében, de ezek lehetnek természetesek is. A minap belépek a század parancsnoki irodába és katonásan jelentem: — Gyurján András munkásör ügyeleti szolgálatra bevonultam. — A fiatal parancsnok hozzám lép, begombolja zubbonyom nyitva felejtett felső zsebét, végignéz rajtam tetőtől talpig, majd megcsókol és azt mondja: hogy vagy édesapám? — Hát, igen, a fiam már csaknem 10 éve parancsnokom. De ezen nincs mit csodálkozni, mert a mi családunkban egyedül a felesé1969. Az elnök munkája Szászi Bertalan több, mint 10 éve munkásőr. Jelenleg az olcsvaapáti tsz megbízott elnöke. Mindennap, amikor a tanfolyam befejeződik, felteszi fejére kék bukósisakját és elindul haza. Hét órakor már várják a brigádvezetők, hogy megbeszéljék a feladatokat. — Nem könnyű — jegyzi családot alapítottam. Leérettségiztem. Nem is tudja elképzelni, milyen érzés fogott el, amikor kezembe vettem az érettségi bizonyítványt, elolvastam a „Jó rendűén érettségizett” bejegyzést. Hány ember segített ehhez, hány jó barát. Mondhatnám úgy is: testvér. Megkapta a „Kiváló munkásőr” jelvényt, a Tíz év a haza szolgálatában emlékérmet. A „Haza szolgálatáért” érem arany fokozatát. — Mi a vágyam? Hogy még egyszer láthassam szülőfalumat, Skepasztót, hogy nyugodtan ihassak a kis hegyi patak vizéből. gém, lányom, meg a két és fél éves Évike, az unokám nem munkásőr. — Négy fiamból három munkásör, a negyedik fiam is egyenruhát visel. Hivatásos katona, főhadnagy. A vöm, a Feri 10 éve öltötte magára az egyenruhát. Erre nagyon büszke vagyak. Otthon külön szekrény van a munkásőr egyenruhák céljára rendszeresítve. Együtt menetelünk négyen egymás mellett, az ötödik, a parancsnok meg az élen. Szeretjük mi ezt az egyenruhát és büszkék vagyunk, ha úgy titulálnak bennünket Nyíregyházán, hogy a „munkásőr család”. meg beszélgetés közben —, de számomra sem mindegy, hogy mint szakaszparancsnok, mennyire állom meg a helyemet, mert a legszigorúbb bírálóim a munkásőrök. Az sem közömbös — teszi hozzá —, hogy a tsz gazdaságilag hogy zár, felelősséggel Tizenkétezer lépcső. .. Furcsán hangzik, de ennyi lépcsőt tett meg négy év alatt az orvos egy betegért. Négygyermekes családapáról van szó, aki Nyíregyháza új településén lakik. A földszintről 54 lépcsőfok vezet fel. Lift nincs. Igaz József elmondja betegsége történetét: — Hatvanhétben megbetegedtem. Elmentem a SZTK- ba, ahol fiatal orvos fogadott. Közölte, ő csak helyettesít, de szívesen megvizsgál. Másnap felkeresett a fiatal orvos, dr. Vincze Károly. — Később újabb komplikációk: érszűkület. Elkeseredtem. Hattagú a családom, anyagi nehézségek következtek, de mindig ott volt, bátorított, vígasztalt az orvosom. — Tizenkétezer lépcsőt járt meg értem. Eddig mint beruházási előadó dolgoztam, tehát számokkal foglalkoztam. Úgy döntöttem, hogy statisztikát vezetek, vagy talán naplót, egy olyan emberről, akinek életemet köszönhetem, s aki ma is meglátogat rendszeresen. — Tudom, hogy orvosom munkásőr. Foglalkozásról még nem hiányzott. Ember a javából, akit csak szeretni lehet. 1968 Cyurjánék Riedl Antal: Megértették az idők szavát Nagy vihar volt, de tisztult már az égbolt És segítséget kért tőlünk a párt. A tétlenségből nekünk rég elég volt: a munkásőrség rögtön talpraállt. És jöttek mind, kik a pártot védik — Fiatalok és ősz családapák, Munkások, kik a hazájukat féltik És megértették az idők szavát. Nem megszokott ez a munkásőrség, Nem megszokott ez a hadsereg, Munkásruha — csak ennyi a külszín És sapkánkon a csillag diszeleg. Büszkén viseljük drága fegyverünket, Melyet kezünkbe most a párt adott, Hogy megvédhessük a mi üzemünket, Amelyet népünk már rég megkapott. így álmodhatta egykor legszebb álmát — József Attilánk, ki elköltözött, „De elvtársaim! — ez az a munkásság, Mely osztályharcban vasba öltözött.’! Mi feltűztük a sötétlő nagy gyárra A csillagot, mely mindig szent nekünk S a gyűlölt had nyugatról alig várta, Hogy gúzsba kösse újra a kezünk. De fegyverben lesz ezentúl a vártán Igazgató és egyszerű melós, Reszketve áll, vagy elfut gyorsan, gyáván A huligán, az aljas reakciós, Mert ti vagytok a proletárság ökle, Mely hogyha kell, hát keményen lecsap, A nép hatalma megmarad örökre: Őrzője, társaiddal, munkásőr, Te vagy! Ember a javából
