Kelet-Magyarország, 1972. január (32. évfolyam, 1-25. szám)
1972-01-16 / 13. szám
Vasárnapi melléklet Szeret — nem szeret ? A címbe foglalt kérdés — vagy inkább töprengés — ebben az esetben nem az imádott kislány, vagy fiú szíve szándékának mikéntjére vonatkozik, hanem az egyáltalán nem imádott főnök érzelmeire. Találkoztam egy ismerősömmel, aki arról panaszkodott: úgy érzi, nem szereti őt a főnöke. No és...! miért baj ez? Kérdeztem Engem sohasem szeretett a főnököm, mégis megvagyok. Sőt nagyon jój vagyok. Elvégzem a munkámat pontosan, kifogástalanul és fütyülök a főnök szeretetére. Az a fontos, hogy a munkámmal meg legyen elégedve. Az kevés — borongott tovább ismerősöm — legalábbis nálunk nem elég a jó munka. Ha a főnök nem szereti az embert, akkor nincs béremelés, nincs előléptetés, jutalom, külföldre küldés. Minek soroljam tovább, te is tudod, minden a főnöktől függ, akit a főnök a kegyeibe fogadott, az ha rosszul dolgozik, vagy erkölcstelenül él, akkor is „menő-’, aki pedig ellenszenves a górénak, annak kilóghat a nyelve a munkától, akkor is mellőzik. Azt hiszem így általánosítva — ahogy panaszkodó ismerősöm megfogalmazta — sok a túlzás ebben a főnökről festett portréban. Ha viszont egyedi eseteknek tekintjük, amit elmondott, valószínű sok az igazság benne. A főnök „hatalma” — helyesebben jogköre — a beosztottak elbírálásánál kétségtelenül döntő, de azért nem korlátlan. Általában a vállalaton vagy hivatalon belül nem csak egy vezetője van a beosztottaknak. Vannak közbeeső vezetők és végül a „legfőbb főnök.” A végzett munka megítélése rendszerint több vezető véleményéből tevődik össze és a jutalmazások, kitüntetések is általában a vezetői kollektíva véleménye szerint történnek. A vezetőkön kívül az alkalmazottak emberi értékeit méri a szakszervezet, a pártszervezet, és talán mindennél hitelesebben méri a dolgozó kollektíva, amelyben munkájukat végzik. Természetesen mindez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a főnök kedvezzen „liblingjeinek” és háttérbe szorítsa ellenszenves beosztottait. Sajnos egyes vezetők a beosztásukból adódó ilyen értelmű lehetőségeket ki is használják. A vezető nemcsak úgy élhet vissza hatalmával, hogy kiskirályoskodik, vagy gorombáskodik, hanem úgy is, hogy látszólag mindenkivel szemben kedves, barátságos, de egyébként szubjektiven, a személyes■ érdekein»:' megfelelően ítéli' meg beosztottait. Nem a jó munkát vég jzesíti előnyben a hanyagokkal, felelőtlenekkel szem" u.inem a hízelgőket, a talpnyalókat, a jó szándékú bírálókkal, a jogos ellentmondókkal szemben. A szocialista társadalomban * minden vezetői beosztás nagy felelősséggel jár. Nemcsak a hozzáértést, politikai megbízhatóságot, hanem emberséget is kivan. Aki képtelen beosztottainak helyes megítélésire aki nem a tehetség, rátermettség, a Végzett munka alap i lépteti elő vagy jutalmazza munkatársait, hanem a „szeret, nem szeret” elv alapján dönt emberek sorsa felett, az gyümölcsöző mag helyett maró mérget hint egészséges rendszerünk talajába, nem építi, hanem pusztítja társadalmunkat. , Nem menthetjük azonban fel azokat sem, akik ahelyett, hogy harcolnának az itt-ott. még előforduló, ä közszellemet mérgező rossz vezetők ellen, inkább azt találgatják: „szeret...?” „nem szeret...?” Az ilyen emberek tápot adnak a szubjektivizmusnak, az öntömjénezésnek és lehetőséget teremtenek a hatalmi gaz burjánzásához. A szocialista társadalom vezetői és beosztottai között a Jó vagy rossz viszony nem épülhet személyes szimpátiára. A vezető és a beosztott értékítéleténél egyaránt reális és alapvető mérce a munka és a szocialista közösség által megkívánt emberi magatartás. A vezető lehet részrehajló, szubjektív, de a közösség soha. És ha a „szeret” vagy „nem szeret” egyáltalán szóba jöhet vezetők és beosztottak között, akkor a meghatározó mindig a kollektíva. Kétségtelenül rossz érzés, ha valaki tudja, ♦logy a főnöke nem szereti. Ebből valóban sok hátránya származhat. De még ennél is rosszabb érzés, ha egy főnök kénytelen tudomásul venni, hogy a beosztottai nem szeretik. Az ilyesminek csak egy vége lehet, a főnök megy, a beosztottak maradnak. Éppen ezért — a mi közösségünkben — nem a beosztottaknak kell harcolniuk a főnök szeretetéért. hanem a főnöknek kell küzdenie a beosztottak bizalmáért. Szabó Piroska Lassanként összezsugorodik a Szarvas utcának a régi Nyíregyházát idéző házsora is. A 90. számú ház mögött is bérházak alkotnak új városképet. (Ha mmel József felvétele) Todor Danailovt Újévi hangulat Mióta naptár van a világon, az emberek izgatott várakozással üdvözlik az újévet. Azt hiszik hoz valami újat, szépet, de hogy mit, azt maguk sem tudják pontosan. Itt van példáyl Gantscho. Szolid, szimpatikus agglegény, pénztáros, több, mint 20 jól végződött ellenőrzéssel a háta mögött. Miután az év utolsó napján is megcsinálta a jínztárt és mindent rendben talált, ünnepi hangulatban elindult a városba. A szilveszter estét barátaival akarta tölteni, de hát addig még pontosan kerek hat óra volt ' hátra, amit valamiképp el kellett töltenie. Mivel a hangulata is szilveszteri volt, olyan valamire szottyant kedve, amit egész évben nem tett. Bement tehát egy vendéglőbe, s lehajtott egy konyakot. A fizetésnél pedig úgy tett, mintha be lenne rúgva. — Kisasszony — motyogta —, mennyi lesz a limonádé? — ön konyakot ivott, nem pedig limonádét — mondta a pincémő. — Á-á ,konyak? Hukk! Bocsánat! Hupp!... — s úgy tett, mintha csuklana. — Nem tesz semmit — felelte a lány mosolyogva. A következő meggondolatlan cselekedete az volt, hogy kitöltött egy lottószelvényt. Beírta a kalapszámát, a nyakbőségét, a cipője számát, a betömött fogainak számát, a születési dátumát. Azzal az érzéssel, hogy nyerni fog, egy cukrászdában elfogyasztott két szelet tortát mandulával és tejszínnel. Aztán hirtelen pikáns kalandra szánta el magát. Elvegyült a tömegbe, hátha ismerős lánnyal, vagy legalább kolléganővel találkozik. De hiába fürkész'e a szembejövő nők arcát. Végül is — életében először — elhatározta, megszólít egy ismeretlen fiatal nőt. Az első presszóban egy konyák segítségével megszerezte veszélyes tervéhez a kellő bátorságot. Aztán elindult, hogy a tervezett flörthöz megfelelő alanyt találjon. Még ernlé- kézett szobatársa minden utcai kalandjára. Botty, a sportember mindent elmesélt néki. Miért ne alkalmazná e kipróbált trükkök egyikét? Szép, elegáns asszony jött vele szemben táskával és csomagokkal felpakolva. Megpróbálja! Történjen bármi! Kellő távolságban utánaeredt. Mikor egy csendes utcába értek, melléje lépett, s izgalomtól remegő hangon így szólt: — Bocsásson meg, de úgy tűnik, mi ismerjük egymást valahonnan. — A fiatalasz- szony megleoetten pillantott rá, aztán mikor látta, hogy barátunk nem ébp a Don Jüanok kategóriájába tartozik, közömbösen válaszolt: — Lehetséges. Nem emlékszem. — De, de! Ismerjük egymást! — bizonygatta felbátorodva, miután nem utasították el azonnal. — Mondtam, hogy lehetséges! De bizonyára segít nekem felfrissíteni az emlékezetemet. — Egy barátnője mutatott be bennünket egymásnak — hazudta Gantscho. — Melyik? P.eni? — Igen, igen, Reni! De engedje meg, hogy vigyem a csomagjait. Eddig minden jól ment! — gondolta Gantscho, megrészegedve a könnyű sikertől, miközben elvette a nehéz táskát. — De tovább! — Tudja — szólt merészen, s könnyedén megérintette a könyökével a hölgyet — amióta Reni bemutatott bennünket egymásnak, állandóan magára gondolok. De már minden reményt feladtam, hogy valaha is találkozunk még! Szörnyen boldogtalan voltam. — Tényleg? — Igen, komolyan, és... ahogy a költő mondia: „Azóta vagvok én mindig szomorú. Magányos gondolataim értelmetlenek s mint a bú, éjjel-nappal nem hagynak nyugodtan”. — ö-ó! ön szereti a verseket? Ki írta ezt? — Pillanatnyilag nem emlékszem, de nem én. — Miért? ön is ír? — I-igen, egy kicsit. Ez például tőlem van: „Erezlek Téged a fájdalomban, amit nekem okozol, a kezem melegében és a mosolyodban. Ismerlek, tudom, hol bujkálsz...” — De hiszen ez ismerősen hangzik! Nem Bagrjanától van? — Mi? Bagrjanától van? Ha-ha! ön téved! Hogyan ismerné ezt...! Ezeket a verseket direkt önnek írtam! Még azon az estén, amikor megismerkedtünk. Azóta nincs egv nyugodt, percem. Kocsmáról kocsmára járok és iszom. Verseket írok, aztán széttépem őket. És egyáltalán! Nagyon boldogtalan vagyok. — Kár, hogy nem tudok önön segíteni — szólt az is- merp*1“-' j-c— 'Vysan s megállt egy ház előtt. — De miért állt itt meg? Menjünk tovább! Nem szeretném, ha az új főnököm meglátna. Ugyanis Itt lakik. — Ki? Teltekov? — Oh, ön ismeri őt? — Igen, a férjem. Gartscho leejtette a táskát.* —- Mi van önnel? — kérdezte az asszony nevetve. — Kérem jöjjön be hozzánk! Elszavalhatja egy költemény ét Bagrjanától a férjem-1 nek is! De Gantscho már nem volt ott, nagy léptekkel rohant haza. Ott már összegyűlve találta az egész társaságot. A kérdésekre, hogy „mi bajod?”, „miért vagy olyan sápadt?” azt válaszolta, hogy beteg, szörnyen megfázott, s hogy felmelegedjék, egyik pohár italt a másik után hajtotta fel. Berúgott. Kétségbeesve és részegen köszöntötte az újévet. Vajon mit hoz maid neki? Ki tudná megmondani! Talán az elbocsátását.. vagy talán az előléptetését? És hát végül is, nem lehet ezt egy merész kalandnak nevezni a főnöke feleségével? És azok a versek, s az ő határozott f°Uénése! Nem lehetne ezt folvtatní’ Miért ne? Senki se tudhatja előre, miivei -----te-tegat számára az új év. Fordította: Steinet Katalin
