Kelet-Magyarország, 1972. január (32. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-15 / 12. szám

4 oldal KELET-MAGYARORSZÄO i%TS. Január ff," Szülők fóruma: Félévi értesítő Itt a félévi értesítő ideje. Ma már mindenki tud­ja, hogy nem bizonyítvány ez, hiszen a félévi jegye­ket az ellenőrző könyvecskében viszik haza a gyere­kek. Más jellegűek a mostani osztályzatok, mint a bi­zonyítványba írt év végiek, fontosságuk azonban nem kisebb. Sőt! A tanév végén kilenc hónap munkáját ér­tékelik, s megállapítják, hogy a következő osztályba, illetve felsőbb iskolába léphet-e a diák. A félévi értesítőt úgy kell felfogniuk a szülők­nek, mint jelzést, hogy hol tart, milyen eredményeket ért el a gyerek az első négy hónap után. A mostani osztályzatok jó alkalmat kínálnak a gyerek tanulásának komoly, családi megbeszélésére. . Ami a helyzetelemzést, a múlt év tapasztalatait illeti: két dologra kell felhívni a figyelmet. Egyrészt arra, hogy óvatosan kell fogadni a gyerekek kifogásait, ma­gyarázkodásait, másrészt pedig arra, hogy a tantár­gyak között különbségek vannak. A diákok régi törekvése, hogy „megmagyaráz­zák” a bizonyítványt. Ilyenkor tanári elfogultságról, kivételezésekről, igazságtalanságokról szoktak panasz­kodni. Ne engedjünk az ilyen fogásoknak. Igaz, né­mely tanárnak félévkor az intelmek ellenére is „vas­tagabban” fog a ceruzája. Ám emögött sem a rosszin­dulatot kell látni, hanem a hangsúlyozottabb figyel­meztetést, az erőteljesebb ösztönzést a második félévi jobb munkára. A lehető legrosszabb dolog, ha hitelt adunk a gyerekek vádjainak, hiszen ezzel lehetőséget teremtünk nekik, hogy eltereljék figyelmünket a sa­ját felelősségükről. A félévi bizonyítvány értékelése­kor velük és róluk beszélünk. Ha a tanár számára van mondanivalónk, akkor azt majd vele tudassuk, de most az a feladat, hogy a gyerek munkáját tárgyaljuk meg. Ugyancsak fontos azt is tudni, hogy a tantárgyak Között különbségek vannak. Persze nem úgy, ahogy a diákok beállítják. A testnevelés, az ének, vagy a rajz például nem „másodosztályú” tantárgy. Nem igaz, hogy ezekből azért van az esetleges rosszabb osztály­zat, mert suták, hamisan éneklők, vagy ügyetlenebb kezűek aszóban forgó gyerekek. Az ide vágó rendelke­zések világosan kimondják, hogy ezekből a tantár­gyakból nem annyira a meglévő készségeket kell érté­kelni, hanem e tárgyak elméleti ismereteinek a tudá­sát, a gyerekeknek az órákon mutatott törekvését, az odaadást, szorgalmát. Tehát ahhoz, hogy jobb jegyeket szerezzenek a diákok az év végén, mindenekelőtt az .kell, hogy komolyan vegyék, ne pedig amolyan mel­lékesként ezeket az órákat. A tantárgyi jegyek között inkább a tehetség és az érdeklődés alapján kell különbséget tennünk. Tehát ha valaki matematikai vagy természettudományos ér­deklődésű, nem feltétlenül szükséges, hogy ötösöket vigyen haza irodalomból, történelemből, vagy idegen nyelvből. És így van ez fordítva is, akkor ha a humán tárgyakhoz vonzódik inkább a diák., Tegyen meg min­dent a gyerek azért, hogy a tantervi követelmények­nek az összes tantárgyból a lehető legjobban eleget tegyen. De ha az ''egyik íránybah közepes képességet mutat, a másikban meg jót, bizony nem csupán az a feladat, hogy a hármast négyesre javítsa,, hanem az is, hogy még jobban elmélyítse tudását abból a tárgyból, amelyikből ötöst szerzett. Mert nagyobb szükség van arra, hogy legalább egy irányban kiváló képessé­gű, örömmel tanuló és dolgozó fiatalokat neveljünk, mint olyanokat, akik különösebb érdeklődés nélkül, csupán a „jó” jegyek szerzését tartják fontosnak. Ezért minden jegynek relatív értéke is van, hiszen számí­tásba kell venni a különböző tantárgyakban megmu­tatkozó képességeket. Sőt, azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy tavaly óta rontott, vagy javított-e a gyerek, hiszen előfordulhat, hogy a kettesről hár­masra javított jegy éppoly dicséretet érdemel, mint a folyamatosan tartott ötös. Mindebből pedig legfőképpen az következik, hogy nem indulatoktól fűtve, hanem higgadt, okos fejjel kell értékelniük a szülőknek a félévi osztályzatokat. Ami pedig a második félévet illeti: a közösen kialakí­tott következtetésekhez kitartóan ragaszkodnunk kell. Általános tapasztalat, hogy nem is annyira a feladatok megkeresése szokott gondokat okozni, hanem a követ­kezetesség hiánya. Tanév elején is, a második félév kezdetekor is jól fogalmazzák meg a tennivalókat a szülők. Mégpedig önmaga és a gyereke számára is. De aztán jönnek az egymástól alig megkülönböztethető hétköznapok, s valahogy elmosódik minden. Ezért a legfontosabb, a legtöbbet hangoztatott tanács: legyünk kitartóak azoknak a teendőknek a megvalósításában, amelyeket most, az értesítővel a kezünkben- elhatá- -ozunk. (tóth) GYERMEKEKNEK TÖRD A FEIED1 Vízszintes: 1. Megfejtendő. 6. Római 6. 7. Tőszámnév. 8. Betűt vés (—’)• 9- Elemér becene­ve. 11. Rajztinta. 12. Vissza: ipari tanuló régies neve. 14. Félig felkötik! 16. Megfej­tendő. 18. Egymást követő mássalhangzók az abc-ben. 20. GRI. 21. Némán les! 22, Korunk súlyos betegsége. 24. Labdarúgósztárunk. 28. Er­dei törpe. 29. Kutyafajta. Függőleges: 1. Kék és vörös keveréke. 2. Tiltószó. 3. Járom. 4. Félig nyúl! 5. Elad. 6. Megfejten­dő. 10. Fehérnemű. 11. Fris­sítő főzet. 13. így, de össze­vissza. 14. FLI. 15. Megfej­tendő. 17. ...muri (Móricz). 19. Duna dunántúli mellék­folyója. 21. Tűznyelv. 23. Mázol. 24. Minőségi Ellenőr­ző Osztály. 26. Mint a víz­szintes 8. 27. Balogh Dániel. Megfejtendő: Magyarországi városok: vízszintes 1, 16, függőleges 6, 15. « Múlt heti megfejtés: Bács- Kiskun —«" Tolna — Csong- rád — Somogy. Könyvjutalom: Márton Katalin Záhony, Szűcs Gyu­la Fehérgyarmat, Fekete Klára Oros, Batári Margit Pátroha és Oláh Gábor Nyíregyháza. A rakoncátlan gombfesték Volt egy ecset. s hat gombfesték: barna, zöld és világoskék, piros, sárga meg fekete, róluk szól e rövid mese. A nyurga ecset meg a hat újdonatúj gombfesték Palkó táskájában lapult, és éppen nagyban vitatkozott. Palkó az igazak álmát aludta, pe­dig, ha sejti, miről van szó, tudom odafülelt volna. — Piros vagyok, mint a pipacs. Fogadjunk, hogy én tetszem majd legeslegjobban Palkónak — suttogta a pi­ros festék. — De nem úgy ám! Eget fest majd legelőször, csörge­dező kis patakot, ehhez pe­' dig én kellek — vágott köz­be a világoskék. — Hihihi — kacagott a zöld — hát a fákról soha­sem hallottatok? És a sely­' mes zöld pázsitról? No meg a patak partján ülő zöld bé­káról? Egy szó mint száz, Palkó énvelem fest legelő­ször. — Elég volt! — csattant fel ekkor nagv mérgesen az ecset — ki hallott már ilyet! Egészen kiveritek az álmot a szememből. Egy pisszenés se legyen, mert hátrakötöm a sarkatokat! Megszeppentek a festékek, jobbnak látták, ha elhallgat­nak. Behunyták hát a sze­müket és nemsokára el­nyomta őket az álom. Donászy Magda: Csacsink A mi csacsink olyan csacsi; Nincsen párja. Az utakat csak maga módján járja. Rosszkedvében gyökeret ver a lába. Csalogatom, hívogatom: hiába. Hátat fordít, tekintetem sem állja, rá se néz a szemen szedett búzára. Jókedvében ugrándozva —1—A-zik. A falun át versenyt futunk hazáig. Elém szalad, rám hunyorog szemével. Gyönge zabot tenyeremből ebédel. Virágfakaszfó (japán meseötletböl) A tél is számtalan öröm­mel, szórakozással, játékle­hetőséggel kedveskedik. A rejtvény két vízszintes sorá­ban is egy-egy téli játékot rejtettünk el Beküldfendő: a vízszintes 9. és 33. sorok megfejtése. VÍZSZINTES: 1. Kötőszó. 2. Ilosvai Selymes kereszt­neve. 7. Ételízesítő. 11. Já­tékvezető. 12. Van epéje. 14. Részvénytársaság. 15. Muta­tószó. 17. AT! 19 Hektár rö­vidítése. 20. Péterrel együtt emlegetik. 21. Fél tucat. 22. A vízszintes 26 számú for­dítottja. 25. Lakó mással­hangzói. 26. Énekhang. 27. A fa koronájának egv darabja 29 Tetőfedő anyag 31. Az egyik szülő. 36. Állatlakás 37. Körülbelül. 38 Juttat. FÜGGŐLEGES: 1. Lángol. 2. Bejárat, kapu 3. Végre jó. egynemű betűi 4. Tomp? Mihály. 5 Kutvája 6. Ha­sad. 8. Véd. 9. Hírlap fele 10. Színesfém. 13. Ragad. 16 Lovak lábára éc csizma sar­kára verik. 18 Edénv. 19 Viziállat 23. A diszn-’ gye­reke. 24. Föld alatti üzem. 26. Vi^szafal. 28. Agyar kö­zepe. 30. Vonatkozó névmás. 31. A függőleges 10. közepe. 32. Igavonó állat. 34. Túró belseje. 35. ífj. ellenkezője. A műit heti helyes meg­fejtés: (vízszintes 1), A puszta télen, (függőleges 22.) Petőfi, (függőleges 24.) Sán­dor. Könyvjutalomban része­sülnek: Rendes József Nyír- pazony, Kiss Ferenc Jánk- najtls, Kocsis Márta Ib- rány, Török L. Gábor Má­tészalka és Havran Anikó Nyíregyháza. Volt egyszer, hol nem volt, valahol élt egy kedves, öreg házaspár. Volt nekik egy kis­kutyájuk, s nagyon szerették. A kiskutya a kertben, egy bizonyos' helyen felkaparta a földet, mindennap, újra és újra, egészen addig, amíg a gazdája észre nem vette. Ak­kor az öregember felásta azt a helyet —s legnagyobb cso­dálkozására csillöigó arany- darabokat talált a földben. Boldogan vitte a feleségéhez, s aztán jó darabig gondtala­nul éltek. A derék öregek szomszéd­jában azonban egy gonosz, irigy házaspár lakott. Mikor ezek meghallották az öregek szerencséjét, átmentek hoz­zájuk, s erővel elvették tőlük a kiskutyát. Zsákba tették, hazavitték, biztatták, hízeleg­tek neki, végül veréssel kény­szerítették, hogy náluk is ka­parja a földet. A kutya meg­tette, amit parancsoltak. De amikor felásták azon a he­lyen a földet, a sóvárgott arany helyett csak egy kis csomó ócska rongyot talál­tak. A gonosz háziaspár erre dühében megölte a szegény kiskutyát. Aztán elásták egy fenyőfa alá, amely az öre­gek kertjének végében, az út szélén állt. Ekkor a kis fe­- nyőfa nőni kezdett és hirte­len nagy, erős fa lett belőle. Az öregember kivágta a fát, törzséből egy nagy vödröt csinált. A vödörbe a mara­dék búzát töltötte, hogy majd megőrli és kenyeret süt be­lőle. Hát látja, hogy a búza szaporodni kezd az edény­ben; csak magasodott és olyan sok lett, hogy már nem is fért el a vödörben, hanem túlcsordult a szélén. Mikor az irigy szomszédok ezt megtudták, megint át­mentek az öreghez, és köl­csönkérték a faedényt. De alig hogy beletöltöiték a bú­zájukat, az elkezdett fogyni, egyre kevesebb lett, végül egészen elapadt. Féktelen dü­hükben ezer darabra vágták a vödröt és a fadarabkákat elégették. A jó öreg pedig — mikor nem lávák — összegyűjtötte a vödör hamuját és a kiszá­radt fák ásairia hintette, min­denfelé. Ekkor a kiszáradt fák mind virágba borultak. A tartomány hercege megcso­dálta a virágzó fákat és feje­delmi módon .megajándékozta a virá "fakasztó öreget, úgy, hogy feleségével együtt éle­tük végéig nem is volt több gondjuk. Bars Sári feldolgozása Enyedy György: Száz év múlva... Összedugja fejét Lajcsi, Palkó, Andris, Gyurka, S találgatják, milyen lesz az Elet száz év múlva. — A diáknak — sóhajt Andris — Nem lesz semmi gondja: Kávéját a robotember Az ágyához hordja. — Udvarukon — rikkant Lajcsi.,— Helikopter várja. Hisz gyalog már senki sem jár Akkor iskolába! — Húsz percig tart majd a tízperc! — Lelkendezik Gyurka. — S ha a pajtás az órát már Rettentően unja: Egy gombnyomás, s háta mögött Felbukkan egy támla, A támlán meg ott terem egy Libapihe párna... " — De a padban — dünnyög Palkó — Lesz ám egy kis tüske, Hogy a lurkót, ha elszundít, Jól nadrágon bökje! — No pajtások, most min­denki azt fest, amit akar — mondta másnap az iskolá­ban a tanító néni. Palkó sokáig rágta az ecset végét, aztán gondolt egy na­gyot és legelőször is a na­pocskát festette szép sárgá­val az égre. Majd az eget mázolta világoskékre és mi­kor ezzel is elkészült, még egy kékséget pingált a rajz­lap bal csücskébe: csöpp ke- rek tavat, partjára meg pi­ros csőrű, fekete szárnyú gó­lyát festett, amint éppen fél lábon áll, s kövér békára va­dászik. De nini, se fű, se fa, nincs még a képen! Felkapta újból az ecsetet, és hatalmas nagy fát fes­tett. Barnára mázolta a tör­zsét, s zöldre akarta festeni mind a hetvenhét levelét. Az ám! De a haszontalan zöld festék megmakacsolta ma­gát. „Majd bolond leszek szót fogadni, mikor engem hagy­tál utoljára. Várhatsz, míg felolvadok!" — duzzogott és Palkó akárhogy is igyeke­zett, a hetvenhét levél bi­zony szégyenszemre fehér maradt. Ekkor megszólalt a csengő. — Hadd lám, mit festet­tél! — állt meg Palkó mel­lett a tanító néni, — Hát ez meg mi? Nincs talán zöld festéked? — Dehogyis nincs — szi­pogott Palkó. — Csak nem akar festeni. — Még hogy nem akar? Ejnye, Palkó, legalább ne füllentenél! — csóválta fe­jét a tanító néni. — Máskor jobban iparkodj. Szegény Palkó hazafelé egész úton itatta az egere­ket és ebéd után újra elő­vette a festékeit, s ismét ki­próbálta valamennyit. De hiába, a zöld még mindig rakoncátlankodott. — Akkor homoksivatagot festek, ott csupa-csupa sárga minden — dünnyögte Palkó, és hozzá is fogott. Nemsoká­ra ott sárgállott már a rajz­lapon a végtelen sivatag. Igen ám, de amikor az eget pingólta, egy kis kék festék cseppent véletlenül a sárga homokra és olyan üdezöld füvecske nőtt ki hirtelen a sivatag kellős közepén, hogy Palkó szája tátva maradt a csodálkozástóL — Ejha! — álmélkodott esi nyomban átfestette kékkel a sárga homokot, és nem lódí­tok, ha azt mondom, hogy sokkal szebb színű füvet ka­pott, mintha a valódi zöldet használta volna. Ettől kezdve szomorú na­pok virradtak a zöld festék­re. Csak ült, gubbasztott a helyén, míg társai szebbnél szebb dolgokat festettek és még szóba sem igen akartak állni vele. Hej, de irigyelté őket, és kis híja, hogy meg nem sárgult az irigységtől. De hiába könyörgött, hasz­talan rimánkodott az ecset­nek, hogy fessen vele is, az csak nevetett és egyre ezt hajtogatta: — Majd ha fagy, hő lesz nagy, répa terem vastag, nagyi Egy szép napon aztán gon­dolt egyet a zöld festék és addig izgett-mozgott, fészke- lődött, míg le nem pottyant a palettáról és bele nem gu­rult a vizes tálacskába. Palkó megfogta, kivette, s nézi az ujját: csupa zöld. — Ni csak, fog 'már a zöld festék! — kiáltott fel, és olyan csuda gyönyörű zöld békát festett hirtelen, hogy még a legfinnyásabb gólya is tüstént bekapta volna. És azóta, hej, azóta Palkó vígan festeget, s szépen meg­fér egymás mellett a has festék, s az ecset. E. Gjg

Next

/
Thumbnails
Contents