Kelet-Magyarország, 1971. december (31. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-05 / 287. szám

Vasárnapi melléklet

Szolgálni az embert

Amikor újságírásunk programját újra és újra megfogalmazzuk, mindig visszatérő summa az: legyen a toll az ember szolgálata Mutassa be a ma emberét, közülük is azt az embert, aki napi munkája során válik híressé, és hírességének hirdetője a kétkezi munka, vagy a szellemi erőfeszítés társadalom számára hasznos terméke.

Az újságot író számára, és általában a tollforgató számára nem lehet más ars poetica, mint az igazság alapján állva, meleg szívvel és szenvedéllyel szolgálni a kisembert, aki végső soron — mint Kádár János is mondta az újságíróaktíván — gyalogosként menetel, de közben alkotja a gépet, házat, autót, élelmet.

Az ilyen szolgálat, és tegyük hozzá hivatás csak akkor lehet igaz és hatásos, ha minden percében csak az emberre koncentrál, akiért új társadalmunk épül, és aki szocializmusunkat építi így válik az egyes emberek állandó és szenvedélyes figyelése a nagy tömeg megismerésének eszközévé. Azé a tömegé, amely népi-nemzeti egységünk megvalósult állapotában gondolkodásával és tettével egyaránt más, és ezáltal több, mint történelmünk során bármikor is volt e haza lakossága.

Itt, a mi megyénkben különösen fontos az igaz és becsületes figyelés A sokat emlegetett és sajnos túlontúl is igaz múltbéli örökség nyomasztó hatása ma is érződik. Sok-sok erőfeszítésünk ellenére sem rohantunk szédítő tempóban kifelé a gondokkal szegélyezett elmaradottságból. Igaz, a mai szabolcsi jelen merőben más, mint akár az egy évtizeddel ezelőtti. Benne foglaltatik ebben több, mint félmillió ember verejtéke, vezetők hol asztalt verő, hol kérő szenvedélye. Más ez a jelen, már nem periféria, már nem az a sajnos hajdanvolt igazság, mely Magyarország Szicíliájának aposztrofált. Tudjuk, még nem az igazi. De már nem is a régi.

Hogy ez így van, azt nem a kibiceknek köszönhetjük. A párt és a kormány ránk vonatkozó határozatainak néha igaz. a lehetőségektől is elmaradó tempójú végrehajtása eredményezte ezt, összetalálkozván az itt élők teremtő türelmetlenségével. Ez emelt ki a külterületi státuszból, ez javít fokozatosan — de milyen lassú fokozatossággal! — azon a híren, melyet hol epésen, hol tudatlanul, hol rossz indulattal, hol felületességgel ránk aggattak az évek sokasága során.

Ezért mély felelősséget követelő, szinte' újfajta papi szolgálat ország és világ elé tárni az itt élő embert, aki nem másutt éi, mint ebben a hazában Aki éppoly tehetséggel és elvárással él Szabolcs-Szatmár határain belül, mint bárki más az országban. Ezért minden mást megelőző ábrázolni az itteni élet zajló eseményét, és benne az embert, aki nem gondok nélkül, de végtelen hittel dolgozik és adja magát, tudását és szívét a jelenért és a jövőért.

De kötelességünk látni azokat is, akik a periférián élnek. Mert élnek. Nem tömegek, bár sokan vannak. Emberek, akik lemondóan elhúzódnak a néha valóban reménytelen küzdelemtől.

Ismernünk és szeretnünk kell őket, de nem a szánakozó leereszkedésével, hanem a felderítő, a segítő szándék szenvedélyével. Nem a kerítésen kívülről bekiabált sajnálkozással, hanem a köztünk élők iránti indulattal. Mert sokan vannak, bár nem ők alkotják a tömeget, mint ahogy arra a megyéből elszármazott egyik szociológus legutóbb kissé felületesen fogalmazva utalt. Mert maga az élet, a maga könyörtelen és vasigazságával példázza: nem a periférián él a tömeg. A tömeg ma hazánkban, itt Szabolcs- Szatmárban is azokból tevődik össze, akik nem mentesek saját egyéni gondjaiktól, nem fényévnyi távolságban a társadalmi ellentmondásoktól, de tiszta szívvel, töretlen akarással dolgoznak öntödék piszkos levegőjében, szántóföldek izzasztó erőfeszítései közepette, elmét alkotásra kényszerítő irodákban, iskolákban, intézetekben.

Szükséges, hogy az író alkotásaiban helyet kapjanak az elesettek, a társtalanok, a magukat kisemmizők, a külső körön futók, az alkoholban eltompulok, a sértettek, a magukra maradtak. Kell, hogy helyet kapjanak, de ne csak ők. Se az újságíró, se az író, se a szociológus nem veheti magának a merszet, hogy csak ezt, a valóban csak árnyoldalt vegye tollára.

Az íróember feladata csak az élet teljességének bemutatása lehet. Hibákkal, de sikerekkel együtt; elesettekkel, de felemeltekkel; bukottakkal, de felállni tudókkal. És a szociológus sem tűzhet mást írói zászlajára. Mert felfedezni egy országok egy megyét nem szabad csak a negatívumok nézőpontjából. Mert a periférián élők csupán sza- telliták. Életünk körül keringők. De örök törvény, hogy bolygója a napnak van. Soha nem a bolygó az, mely napot mondhat magáénak.

Nem mintha vitatni akarnám bárki jogát, hogy ars poeticáját maga fogalmazza meg. Nemes toliforgatói hivatása irányvonalául tiszteletre méltó, hogy az elesettek mellé akar állni. De tegye ezt jó szívvel. Ne nézze csak azt a Szabolcsok amely magunk mögött van és amely a periféria kétes rangját óráról órára cseréli fel valami többre. Itt nem az a segítség, ha valaki az elesettek prókátoraként töri lándzsáját, hanem csupán az, ha valaki tesz. Mert bizony nem elég akarni — erre minket Váci tanított —, de tenni kell.

Ha a hajdani magyar periférián, Szabolcsban szavainak rossz volt az akusztikája, az lehet, hogy csupán a pontatlan fogalmazás következménye volt. De lehet: túl- érzékenyek is vagyunk. Ennek viszont csak egy oka van: már nagyon sok emberünk, sikerünk, eredményünk, alkotó és eszméletre ébredt tömegünk van ahhoz, hogy büszkék is lehessünk.

Bürget Lajos

V endégszereplés

Széptolcsvai Ákos a géder- alsói Nagyszínház tehetséges, de méltatlanul mellőzött művésze volt. Mindösz- sze egyszer játszotta a Ham- letben — Ophéliát. Akkor is csupán azért, mert Tor- nyosi Pipi művésznőt előadás előtt 10 perccel elütötte egy bútorszállító kocsi. Széptolcsvai általában hárommondatos epizódszerepeket alakított. Nem csoda, hogy érdeklődéssel hallgatta Stir- pák Sándort, az albertfalvai Timsó- és Robbanómotpr- gyár igazgatóját:

— Egy komoly szerepre szeretném szerződtetni a művész urat — nézett rá jelentőségteljesen az igazgató.

— Mi volna az? — érdeklődött Széptolcsvai, aki tömör harcsabajuszt viselt, mert aznap este egy paraszt vígjátékot játszottak.

— Engem kellene alakítania. Kétszeresét kapná tőlem a szokásos gázsijának. Úgy tudom, hogy a művész úr a maszknak is kitűnő mestere, ön jövő héttől kezdve £<»iöU.oné az alakomat. ,

Galambos Szilveszter:

— Mi szükség van erre a produkcióra? — kérdezte kíváncsian Széptolcsvai.

— Tudja, vannak hivatalok, minisztériumok, ahol sok esetben az érzelmekre, a szívre kell hatnia az ügyfélnek. Például: az ön alakító készségével, érzelemgazdag játékával mennyire könnyebb kisírni egy pénzügyi pótkeretet?! Egy könyörgő igazgató valósághű ábrázolását várom öntől! Első fellépése jövő hét kedden lesz az Anyagellátási Főosztálynál.

— Ám kéthavi fellépti díj előre kifizetendő — szentesítette az ügyletet Széptolcsvai.

★

Bemutatkozó előadása hatalmas sikert aratott. A helyettes főosztályvezető egy darabig keményen ellenállt. Ekkor Széptolcsvai nemes pátosszal széttárta karjait és felkiáltott:

— Hogyan teljesítsük negyedévi tervünket elegendő rézhuzal nélkül? Meg kell a szívnek hasadnia! — S némi változtatással előadta Ophélia őrülési jelenetét.

Alakításának elsöprő sikere volt. A Timsó- és Robbanómotorgyár fennakadás nélkül dolgozhatott.

Amikor a miniszter Stir- pák Sándort, az igazgatót bizonyos mulasztások miatt magához hivatta, az természetesen Széptolcsvai Ákost küldte el maga helyett A miniszter dörgő hangon dorgálta meg az ,ágazgatói"„

mire Széptolcsvai szemében megjelent egy közepes minőségű könnycsepp, és kissé átköltött részleteket adott elő a Bánk bánból, Tiborc panaszait idézvén. A miniszter ezután nem tudta tovább tartani haragját, és meghatottam engesztelőén kezet szorított Széptolcsvaival.

Am a balsors utolérte a művészt. Egy termelési értekezleten a munkafegyelem megsértőinek Lear király átkait idézte. Alakítását fagyos csend fogadta, és már a jelenése alatt szállingózni kezdett a közönség.

Stirpák Sándor, az igazgató ezután hiába ígért nagyobb gázsit, és hiába kérlelte: ne vegye szívére ezt a bukást, hiszen minden nagy művésznek voltak kudarcai.’ Széptolcsvai Ákos határozott hangon kijelentette: „Én többet nem játszom igazgatót! Hálátlan szerep!”

És azonnal visszautazott anyaszínházához Gederal- sóra, hogy eljátsszon egy szűkszavú strázsaőrmestert a „Reumás huszárok” című

Szabolcsi fiatalok. (Elek Emil felvétele).