Kelet-Magyarország, 1971. december (31. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-19 / 299. szám
A oWa! rttETMACSYAitORSZÄe 1971. december IS. A NAP HÍREI Ülést tartott a megyei tanács vb Szombaton ülést tartott a Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. A végrehajtó bizottság a legközelebbi tanácsülésen megtárgyalásra kerülő előterjesztéseket vitatta meg. PÓDIUM A MOZDONY. A megyében tett látogatása alkalmával Záhonyt is felkeresi Sós Zoltán költő és négy alkalommal találkozik a vasutas dolgozókkal. Vasárnap a fényeslitkei rendező pályaudvar és a záhonyi művelődési ház vendége lesz, hétfőn a záhonyi vontatási főnökség és a gépesített rakodási főnökség műhelyeiben ad elő műveiből és beszél munkásságáról. A költő pódiuma a vontatási főnökségnél egy mozdony lesz. MOST KERÜLT NAPVILÁGRA az első baranyai munkásújság: A „Népbarát” és annak német nyelvű testvérlapja a „Volks-Freund”. A pécsi szocialista sajtóorgánum, amelynek első száma 1896. április 26-án került az utcára. Mindössze hat és fél hónapig Jelenhetett meg az újság. Még az év őszén lecsapott rá a rendőrség, szerkesztői ellen pert indítottak és elítélték őket, a munkáslap kiadását pedig örökre betiltották. AZ ÉLŐ KERESZTREJTVÉNY DÖNTŐJE. December 19-én, délelőtt 10 órakor kerül sor a kisvárdai járási művelődési házban az Élő keresztrejtvény című járási ifjúsági klubvetélkedők döntőjére. A verseny döntő szakaszában 11 csapat méri ösz- sze tudását. NYUGDÍJAS PEDAGÓGUSOK ÜNNEPLÉSE. December 19-én, délután 3 órakor több, mint 100 nyíregyházi nyugdíjas pedagógust lát vendégül a Nyíregyházi Kossuth Lajos Szakközépiskola dísztermében a pedagógus-szakszervezet városi bizottsága. Irodalmi műsorral köszöntik az idős nevelőket, majd fehér asztalnál beszélgetnek velük életükről, gondjaikról. jubileumi ünnepség Baktalórántházán Szombaton ünnepelte fenri.- állásának. 25. évfordulóját Baktalórántházán Szabolcs- Szatmár megye első tbc gyógyintézete. A Magyar Kommunista Párt kezdeményezésére és közreműködésével 1946-ban egy elhagyott földesúri kastélyt alakítottak át és rendeztek be erre a célra társadalmi összefogással. A 25 éves évforduló alkalmából a megyei tanács vb egészségügyi osztálya ünnepi ülést tartott a bakta- lórántházi tbc intézetben. A üt . ..dialista Munu-apán B^abjics-Szatmár megye] Bizottsága as a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Ordas Nándor Szerkesztőség: Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 8. Telefon: 16-70, 16-71, 80-08. (Telexszám: megyében 344. megyer kívül 73-344. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat . Zrínyi Ilona u. 3. Tel.: 80-Ott Felelős kiadó: Mádl Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, s kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (KHI Budapest. V. kerület. József Nádor tér 1. sz.l közvetlenül vagy postautalványon, valamim átutalással a KHI SIS—06 162 pénzforgalmi Jelzőszámára. Előfizetési díj egy hónapra 30 forint. Indexszám: Sä 05S Kéziratokat nem őrsünk meg és nem adunk vissza NYÍREGYHÁZA - BABAVAsAR A JÁTÉKBOLTBAN. (HAMMEL JÓZSEF FELVÉTELE) Ülést tartott qz anyanyelvi konferencia védnöksége Az anyanyelvi konferencia védnöksége és a magyar nyelv baráti köre előkészítő bizottsága dr. Bárczi Géza Kossuth-díjas akadémikus elnökletével ülést tartott. Megvizsgálta az első anyanyelvi konferencia ajánlásainak végrehajtását, az eddig végzett munkát és megvitatta a jövő évi feladatokat. Határozatot hozott az anyanyelvi konferencia védnöksége és az előkészítő bizottság kibővített tanácskozásának összehívására. KÖNYVŰJDONSAGOK: Móricz Zsigmondi: Rózsa. Sándor (Szépirodalmi), Tabéri Géza: Vértürony (Szépirodalmi), Mit üzen a Tévé Kuckó? (Móra), Tóth J.: Az őrségek népi építészete (Műszaki), Mint a hinta leng az inga (Móra), Viharos évszak. Dél-vietnami elbeszélések (Európa). NAGY SÁNDORRÓL NEVEZIK EL Tuzséron a három éve eredményesen működő agrárklubot. A nemrég elhunyt országos hírű almatermelő szakember többször is járt Tuzséron és hasznos tanácsokat adott a gyümölcs- termeléshez. A klub ünnepélyes névadójára december 29-én kerül sor. KOSSUTH UTCA ”72. Célfuvarok számára ideiglenes jelleggel megnyitották az épülőben lévő Kossuth Lajos utcát Nyíregyházán. A legújabb _ variáns szerint, az útépítés végleges befejezésére, illetve átadására 1972. június 30-ig sor kerül. EZEREGYSZÁZ KISDIÁK INDUL a jövő héten kéthetes pihenésre az ország különböző részein fekvő nyolc SZOT-üdülőbe: Parádfürdő- re, Parádsasvárra, Tóalmásra, Vaj tára, Ormándpusztá- ra, Kőszegre. Mikosdpusztá- ra és Röjtökmuzsajba. A beutalók szétosztásakor a szakszervezeti bizottságok előnyben részesítették azokat a gyerekeket, akiknek sok a testvérük, vagy akiknek szülei az ünnepek alatt is dolgoznak, s ezért nem lehetnek családjuk körében. GYÁRKRÓNIKA. Az üzem történetében először került sor szocialista brigád cím odaítélésére a Felső-tiszai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság Vásárosnaményi Forgácslapüzemében. A három brigádnak áz oklevelet a napokban megtartott ünnepi termelési tanácskozáson adták át. Ez alkalommal került sor az első törzsgárda jelvények átadására is. Huszonnyolcán a bronz, nyolcán az ezüst és négyen a jelvény arany fokozata kitüntetésben részesültek. „SERHÄZ” néven emlegetik Debrecenben a Bem tér 3. szám alatti épületet. Az 1820-ban készült házban annak idején a Tiszántúlon először gyártottak sört.' A városi műemlékvédelmi bizottság és a debreceni Ingatlankezelő Vállalat elhatározta, hogy megmenti és helyreállítja e nagy értékű ipari emléket. A teljes felújítás után a Déri Múzeum anyagából múzeumot rendeznek be az egykori debreceni „ser- ház”-ban. nyírségi nyomda Dózsa György o. 5. '^slslős vezető; Holéezl István Gazdag ünnepi tv-musor A televízió műsorának karácsonyi kínálata sokszínű szórakozást igér jövft hétre a különböző érdeklődésű, ízlésű nézők számára. A december 20-i rendkívüli adásnapon a sportrajongók tanúi lehetnék a Szovjetunió—Svédország jégkorong- mérkőzés küzdelmeinek. „Két mamám és két papám van’’ — ez a címe annak a jugoszláv fimvígjátéknak, amelyet 21-én este mutatnak be. December 22-én délelőtt a szünidei matiné műsora a gyermekek számára igen kellemes időtöltést ígér. Csütörtökön kerül képernyőre Roger Martin di Gard „Thiba- ult család” című regényének színpadi változata. A következő napon az „Életet az éveknek" című műsor igazi csemegével szolgál. A nézők néhány érdekes filmrészletben Bársony Rózsival, Kiss Manyival és Salamon Bélával találkozhatnak. December 25-én az „Egri csillagok” I. része szórakoztatja a vakációzó gyerekeket. Az esti főműsorban érdekesnek ígérkezik Jókai Mór .Jiáromkirályok csilla- • ga” című regényének dramatizált változata, amelyet „A vasrács” címmel mutat be a Magyar Televízió. Karácsony második napján délelőtt az „Egri csillagok’’ II. részét láthatják az ifjú nézők. A tévé, a nézők kívánságára, délután ismét műsorra tűzi a „Halhatatlanul...” című összeállítást, amely a Duna menti költők verseit fűzi csokorba. Az est főműsora Kós Károly „Budai Nagy Antal” című drámájának tévéjáték-változata. 86 ezret fizet a négyes lottó A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az 51. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatot 44 fogadó ért el, nyereményük egyenként 86 003 forint, 3 találata 4302 fogadónak volt, nyereményük egyenként 440 forint, a két- találatos szelvények száma 134 595 darab, ezekre egyenként 18 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nyere- ményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. A SÁROSPATAKI RÄ- KÖCZI-VÁRBAN évek óta ásatásokat folytatnak annak érdekében, hogy a történelmi épületet eredeti állapotának megfelelően állítsák e helyre. A nyugati főbejárat közelében megtalálták a XVI. századból származó kapuhid pilléreit, valamint az északi kastélyszárny eddig ismeretlen négy lőrését. A feltárásokat folytatják és előreláthatólag 1972 végére befejezik a várkastélyt körülvevő árokrendszer teljes helyreállítását. AZ UJ MAGYAR KÖZPONTI LEVÉLTÁR az Országos Levéltárral közösen kísérletet végeztet ’ olyan módszerek kidolgozására, amely lehetővé teszi a tömeges iratvédelmet. Az eddigiek során már elkészült egy olyan mosóanyag, amely a géppel, tintával, tintaceruzával írott szöveg esetében egyaránt kielégítő volt, de a pecsétet elhalványította. A pecsétet megőrző konzerváló a szövegre volt káros. Ismét segített a „Kék fény“ A televízió december 9-i „Kék fény” műsora után a lakosság közreműködésével kézrekerült a tatabányái Bizományi Áruház betörője és társai. A Komárom megyei rendőr-főkapitányság elfogta és előzetes letartóztatásba helyezte Tóth Sándor 18 éves segédmunkás, tatabányai, Tóth Tibor 24 éves betanított munkás, valamint Horváth István 26 éves szállítómunkás, budapesti lakosokat. A nyomozás során megállapítást nyert, hogy Tóth Sándor október 24-re virradóra betört a tatabányai BÁV-ha ‘ és több mint 60 ezer forint értékben fényképezőgépeket, magnetofonokat, táska- és zsebrádiókat, gázöngyújtókat, villanyborotvákat, karórákat lopottéi. A betörésből származó műszaki cikkeket Tóth Tibor és Horváth István elrejtette és részben értékesítette. A lopott holmik egy részét lefoglalta a rendőrség. Tóth és társai ügyében a nyomozás folytatódik. A rendőrség ezúton is köszönetét fejezi ki mindazoknak, akik az ügyben segítséget nyújtottak. FELÚJÍTOTTÁK Békéscsaba 100 éves szállodáját, a Csaba-szállót. A Békéscsaba főterén álló, idős épület új külsőt kapott, s január, elejére a teljes belső rekonstrukciót is befejezik. A szállodában gázfűtésre térnek át. A VOLÁN 5. ez. Vállalat értesíti a kedves utazóközönséget, hogy 1971. december 19-től, vasárnap reggeltől a városi (helyi) járatokat végző autóbuszokat a Tanács- köztársaság térből indítják, illetve ide érkeztetik. A Rákóczi úti autóbuszállomást ezzel egyidőben megszüntetik. (1109)= PROGRAM 1071. december 19, vasárnap VIOLA NAPJA A Nap Kél: 7 óra 27 perckor, nyugszik: 15 óra 54 perckor. A Hold kél: 9 óra 02 perckor, nyugszik: 17 óra 23 perckor. 1971. december 20, hétfő TEOFIL NAPJA A Nap kél: 7 óra 28 perckor, nyugszik: 15 óra 55 perckor. A Hold kél: 9 óra 34 perckor, nyugsz-ik: 18 óra 33 perckor. Felhő, pára. kőd Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő. Párás, sokfelé ködös iaő, , kudszitálással, ónos szitálással. Mérsékelt, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 5 fok között. Kossuth rádió VASÁRNAP 8,10: Édes anyanyelvűnk. Lő- rincze Lajos műsora. — 8,15: Művészlemezek. — 9.09: Mesélő Magyarország. — 9,50: Szerkesztői üzenetek. — 10,03: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa énekel. — 10,15: Szép magyar vers. (Ism.) — 10,30: Vasárnapi koktél. — 12,10: Jó ebédhez szól a nóta. — 13,00: Jegyzet. — 13,10: Aranyhangok. — Közben: 13,40: Költők albuma. — 13,55: Az Aranyhangok c. műsor folytatása. — 15,08: Két Algériában. Összeállítás Losonczi Pál útjáról. — 15,28: Strauss: Májusi bor — nyitány. — 15,38: Vándordiák a paradicsomban. Hans Sachs népi komédiája. — 15,54: Uj felvételeinkből. — 16,18: Az elmúlt év legjobb tánczenei felvételei. IV. rész. — 17,10: Kedves lemezeim. A mikrofon, előtt: Tabi László. — 18,10: Faluról — falunak muzsikával. *- 19,15: A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának hangversenye a stúdióban. — Közben: 2Ö.20: Múzeumi séta. — 20,30: A hangverseny folytatása. — 21,05: Sa- lambo. Flaubert regényének rádióváltozata. — 22,15: Made in Hungary, Könnyűzene, tánczene, dzsessz. — 23,00: Századunk zenéjéből. — 0,10: Bilitis dalai. Részletek Kozma József operettjéből. HÉTFŐ 8,15: Mit üzen a rádió? — 8,50: Mezők, falvak éneke. —- 9,06: .Szegények halála. Kodolányi János novellája rádióra. — 9,25: Rádióbörze. — 9,30: A hét zeneműve : Beethoven — V. szimfónia. — 10,05: Zenekari muzsika. —11,00: Iskolarádió. — 11,35: Csehszlovák művészek operafelvételeiből. — 12 35: Tánczenei koktél. — 13,20: Az OTP Bartók Béla kámarakó- rusa népdalokat énekel. — 13,50: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14,05; Édes anyanyelvűnk. Szerkeszti: Lőrincze Lajos (ism.) — 14.10: Balettzene operákból. — 14,31: Darvas Ferenc: Kontúrok. — 14,39: Irodalmi műsor a Dél- vietnami Felszabadítás! Front napján. — 15,10: Harsan a kürtszó! — 15,45: Maros Rudolf: Ecseri lakodalmas. — 16,05: Nemzetközi éneklő hét Veszprémben. II rész. — 16,45: Külföldi tudósoké a szó. — 17,20: Az év legjobb *ánczenei felvételei. V. rész. — j.8,öO: Huszas stúdió. — 19,30: Most nevess. Ibolyka! — 19,48: A comeville~i harangok. Operett két részben. — 22,20: Az Osztrák Rádió szimfonikus zenekarának Ravel-hangversenyeo — 23,96: Verbunkosok, nóták, Petőfi rádió VASÁRNAP 8,90: Miska bácsi lemezesládája. — 8,30: Mit hallunk? Érdekességek a jövő hét műsorából. — 9,10: Mozart operáiból. — 9,50: Színes népi muzsika. — 10,31: Bába Mihály: Menekülés. Dokumentumjá- ték. (Ism.) — 11,23: A cseh filharmonikusok zenekarának hangversenye az 1971. évi salzburgi ünnepi játékokon. — Közben: 12,05: Dózsa György képmása. — 12,25: A hangversenyközvetítés folytatása. — 13,10: Barankin, aki elfáradt embernek lenni. Rádiójáték gyermekeknek. (Ism.) — 14,00: Táskarádió. — 15,00: Mit üzen a rádió? — 15,35: Régi magyar dalok és táncok. — 16,05: A vasárnap Sportja, -t- 16,35: Kodály: Galántai táncok. — 16,52: Mikrofon előtt az Irodalmi szerkesztő, Marsall László műsora. 17,02: Dusolina Giannini és Jan Kiepura énekel. — 17,30: Slágerstaféta. — 18,10: Ez is, az is... — 20,10: Sporthírek, totó. — 20,15: A rádió dalszínháza. Veronai haragosok. Zenés játék. — 21,29: Ki- gyómérgek kutatójánál. — 21,44: Gencsy Sári és Domahldi László nótákat énekel. — 22,20: Zeneszerzők leveleikben Joseph Haydn. — 23,10: Tánczene éjfélig. HÉTFŐ 8,05: Zenekari muzsika. — 9,00: Ezeregy délelőtt. — 10,00: A zene hullámhosszán. — 12,00: Horváth István cigánydalokat énekel. — 2,15: Zinka Milanov és Carlo Bergonzi énekel. — 12,45: Szellem! beruházás. Riport. — .13,03: Kamarazene. — 14,00: Kettőtől hatig... — 18,10: Mesterséges holdok a vádlottak padján. —• 18,35: Közkívánatra! — 19,34: A biblia világa. VI. rész (ism.) — 20,25: Uj könyvek (ism.H— 20,28: Bemutatjuk új felvételeinket. — 2139: Repülő mókusok az Osztramosz-hegyen. — 21,49: A hét zeneműve: Beethoven — V. szimfónia. — 22,19: Járóka Sándor népi zenekara játszik. — 23.15: Zsoldos Imre trombitái. Körmendi Vilmos zongorázik. — 23,36: Gounod: Faust — Valpurgfs éji jelenet. Nyíregyházi rádió VASÁRNAP 18.00— 19,00: Falusi téli esték.— Szabolcsi prímások vetélkedője. — Sport. HÉTFŐ 18.00— 19,00: Hírek, események két megyéből. — Farkas: Csi- nom Dalkó. Részlet. — Válaszolunk hallgatóinknak. — Villany a tanyai kisiskoláknak. — Tánczene. Televízió VASARNÁP 9,23: Flipper XII. rész. — 9,55: Csak gyerekeknek! — 11,00: Magyarország-Ausztria tollaslabdamérkőzés. — 15,08: Pedagógusok fóruma — 15,50: Hétmérföld es kamera. — 16,15: Ifjúsági Park— télen — 16,35: Műsorainkat ajánljuk! — 17,00: Delta. — 17,30: Sanzonról sanzonra... — 17,50: A természet sémái. — 18,10: A FUnstone család. Kvizi jártasság. — 18,35: Sporthírek. —18,43: Esti mese. — 19,00: A HÉT... — 20,00: Hírek. — 20,05: Kettős szerepben. Franfcia film. — 21,30: Ir.terfórum '71. — 21,55: Hírek — sporthírek. HÉTFŐ 17,03: Hurek. — 17,10: Ifjúsági telemagazin. — 17,55: Szovjetunió—Svédország. Jégkorong- mérkőzés az Izvesztyija Kupáért. — A szünetben: Kisfilmek. ‘ — 20,20: A Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítás! Front megalakulásának évfordulója. — 20,40: Az Országházból jelentjük... Aktuális riportműsor. — 21,25: Hírek, Bratislava! tv VASÁRNAP 9,00: Gyermekeknek. — 9,39: A fair play magazin rendkívüli kiadása. — 10,20: Butanta. Brazil dokumentumfilm. — 10,40: A belga televízió hangversenye. — 11,30: Tv-híradó. — 11,30: Vasárnapi magazin. — 16.45: Nemzetközi ifjúsági kézilabda-mérkőzés. — 17,30: A fatehén. Gyermek tvjáték. — 19,00: Tv-híradó. — 19.25: Sport. — 19,90: Vasárnapi vers. — 20,00: Komejcsuk: Pia-' ton Krecslt. Tv-játék. — 21,10: Kultúra ’71. — 21,40: Tv-hirado. — 21,55: Sporthirgk. HÉTFŐ 16,05: Hírek. — 16,1«: Pedagógusok műsora. — 1.5,30: Orosz nyelvklub. — 17.00: Hetedhét országon.. — 17,25: A sport az. élet ellxírje. — 13,00: Svédország —Szovjetunió jégkorongmérkőzés. — 20,30: Tv-híradó. — 20,50: Tv- játék. — 21,23: Mozart élete. Osztrák tv-filmsorozat 2. rész. — 22,95: Tv-híradó, Roma a tv vasárnap 7,15: T*orna. — 7,30: Vörös nyak- kendűáök. — 9,00: A falu életéből. — 10,10: Leonard Bernstein műsora. — 11,30: Magyar nyelvű adás. — 13,00: Sport: Csehszlovákia—Románia férfi kézilabda- mérkőzés közvetítése Bratislavá- bóL — Nemzetközi modern gim- nasztikaiverseny Szombathelyről. Szovjetunió—Csehszlovákia jégkorongmérkőzés Moszkvából. — 17.05: Óriások földjén. —17,55: Folklórműsor. — 18,20: A legkisebbeknek. -- 19,00j Temesvári kirándulás. — 19,15: Játékfilm. Főszerepben Errol Flynn. — 21,10: Operettfesztivál. — »,45: Sportközvetítés Varsó hói, HÉTFŐ ISJSt Mezőgazdasági asfesE, — •7,30: Népdalcsokor. — 18,20: A legkisebbeknek. — 19,00: Copperfield Dávid. Folytatásos tv-íi!m. — 20,25: Könnyűzene. — 21,45: Sportközvetítés' Varsóból Moziműsor KRtfÜY KOSES3 ÉS HA1WABOSA* A SÖTÉTSÉG Színes angol bűnügyi fiten B, fél 4, háromnegyed 6, és 8 órakor. ne mozis December TRs sawMaovADAsm Olasz film December SSt PYGMALION XII NDK-film Jt. k.: fél 5, fél 1 és fel 9 6. GORKIJ MOZI! SZENT PETÉK HADMŰVELET Olasz—francia ttké SS. k.: 4, 6 és 8 órakor. KIS VÁRD AJ MOZIS BELORUSZ PÁLYAUDVAR Színes, magyarul, beszélő szovjet film MÁTÉSZALKAI MOZI, SZINDBAD Színes magyar fiat NYÍREGYHÁZI Móricz zsiGMONO mm, December ISí ÉN VAGYOK JEROMOS Magyar film December 20: vizsgalat egy minden GYANÚ FELETT ALLÖ... Színes olasz film B. k. fél 6 és fél 8 órakor