Kelet-Magyarország, 1971. december (31. évfolyam, 283-308. szám)
1971-12-14 / 294. szám
XXVIII ÉVFOLYAM 294. SZÁM ÄRA: 80 FILLÉR 1971. DECEMBER 14, KEDD LAPfTWI? TARTAT M<BŐŰ Amit „titokban” ad az állam (3. oldal) A „beteg” házat épít (5. oldal) A nagykállói járás sportélete (6. oldal) A XXXIIL könyvsorsjáték főnyereményei (8. oldal) A tetteken a sor Véget ért a KISZ VIII. kongresszusa, befejeződött az ifjúsági szövetség hasznos seregszemléje. Ezen a kongresszuson nemcsak a szépről és a jóról esett szó. A küldöttek nem dicsérni és dicsekedni jöttek! Pedig lehetett volna, mert van mivel dicsekedni, büszkélkedni. Aki nyitott füllel hallgatta őket, az tudja, hogy ezek a fiatalok nemcsak látják és nézik az életet; de élik is. Politikusán, kritikusan senki sem hallgatta el a saját munkahelyén tapasztalt hibákat, bajokat. Éppen olyan bátran és nyugodtan beszéltek erről is, mint a tettekről. Mert — és ez a jó — nem elégedettek. Még többet, szebbet és jobbat akarnak. És azt szeretnék, ha ebben a többet, szebbet és jobbat akarásban mindenki segítene nekik. A beszámoló is leszögezte: Ifjúsági szövetségünk csak akkor képes hivatását betölteni, ha a társadalom előtt álló feladatok megoldásában, a párt politikájának közvetítésében figyelembe veszi az ifjúság különféle korosztályainak és rétegeinek sajátos helyzetét, tapasztalatait és igényét. A vita is arra hívta fel a figyelmet, hogy a jövőben: a KISZ vezetőtestületei jobban tükrözzék a KISZ-tagság kor- és rétegenkénti összetételét. Hogy nagyobb figyelmet kell fordítani a fizikai dolgozók, a középfokú tanintézetekben tanuló fiatalok, a lányok és fiatalasszonyok képviseleti arányának javítására, hogy nagyobb szerepet kell biztosítani a rétegtanácsoknak. Határozat is született, hogy a központi bizottság — folytatva az ifjúsági rétegek helyzetének vizsgálatát — dolgozza ki a KISZ programját az értelmiségi, a művész és az alkalmazotti fiatalok számára is. Az ifjúsági szövetség előtt álló feladatok teljesítésének egyik alapvető feltétele; a tömegbefolyás növelése, a KISZ-aktíva erősítése, fejlesztése és képzése. A vezetésre alkalmas, tehetséges KISZ-tagoknak nagyobb lehetőséget kell nyújtani képességeik kibontakozásához, elméleti és gyakorlati képzésükhöz. Különös figyelmet kell szentelni a titkárok kiválasztására és nevelésére. Segíteni kell őket, hogy önállóan tudjanak foglalkozni aktíváik nevelésével. A KISZ-szervezetek számára is egyre több politikailag felkészült, világnézetében, erkölcsében szilárd, a fiatalok előtt népszerű, bizalmukat élvező, kezdeményezni tudó. önálló vezetőt kell képezni. A KISZ politikai, kommunista jellege fejlesztésének célja, hogy az ifjúsági szövetségben töltött évek során tagjait mindinkább _ a kommunista eszmeiség jel- . lemezze. Bátran képviseljék a KISZ-tagok a párt eszméit és politikáját, aktívabban vegyenek részt a szövetség munkájában, szocialista hazánk társadalmi, politikai életében. Minden alap- szervezetnek kötelessége, hogy hozzájáruljon az egész magyar ifjúság szocialista neveléséhez, s a fiatalok leg- öntudatosabb tagjait saját soraiban nevelje a párt tagjaivá. Most. újra a tetteken a sor. Hazaérkezett a LEMP kongresszusán részt vett magyar pártkiildöttség Kádár János, a- Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a Lengyel Egyesült Munkáspárt VI. kongresszusán részt vett magyar párt- küldöttség vezetője és Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára vasárnap délelőtt hazaérkezett Budapestre. Fogadásukra a Nyugati pályaudvaron megjelent Biszku Béla, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára, Pullai Árpád, a Központi Bizottság titkára, Ben- kei András belügyminiszter, a Központi Bizottság tagja, dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter. Gyenes András és Katona István, a Központi Bizottság osztályvezetői. Jelen volt Bogumil Dabrowski, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Ma érkezik hazánkba Dzsemal Bijedics jugoszláv miniszterelnök Fock Jenőnek, a Minisztertanács elnökének meghívására kedden Budapestre érkezik hivatalos, baráti látogatásra Dzsemal Bijedics, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság szövetségi végrehajtó tanácsának (kormányának) elnöke. HIRM AGY ARÁZÓNK ÍRJA: Magyarország és Jugoszlávia politikai, gazdasági, kulturális és tudományos együttműködése az utóbbi időben mind tartalmasabbá vált. A politikai kapcsolatokban előtérbe kerültek az együttműködés konkrét formáit jelentő személyes találkozások. Fock Jenő miniszterelnök 1970 júniusában járt hivatalos, baráti látogatáson Jugoszláviában. Hasznos tapasztalatcserét eredményeztek pártküldöttségek látogatásai is: előadók küldésé és fogadása, valamint a határ menti megyék és városok együttműködése a politikai munkában. A két ország társadalmi és tömegszervezetei is kapcsolatban állnak egymással. A Jugoszláv Dolgozók Szocialista Szövetségének főtitkára Magyarországon tanulmányozta a hépfront- mozgalom munkáját, s ezt a látogatást viszonozta nemré-. giben a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára jugoszláviai útjával. Tanulmányi küldöttségek cseréje is segíti az együttműködést, csakúgy, mint a megyei népfrontbizottságok rendszeres kapcsolata a szocialista szövetség határ menti szervezeteivel. Szakszervezeti téren is hagyományos, jó a kapcsolat mind a központi szervek, mind az ágazati Szakszervezetek között. Magas szintű küldöttségek jártak az utóbbi időben egymás országában: a SZOT főtitkára Jugoszláviában tett látogatást, a Jugoszláv Szak- szervezet' Szövetség elnöke részt vett a Szakszervezeti Világszövetség Budapesten megrendezett kongresszusán, s a jugoszláviai szervezett dolgozókat is képviselte delegáció a magyar szakszervezetek legutóbbi kongresszusán. Az ifjúsági szövetségek, a nőszövetségek, a két ország béktanácsa és partizán szövetsége is bővíti kapcsolataival a magyar—jugoszláv együttműködést. Évről évre fejlődik — a korábban bevezetett utazási könnyítések eredményeként — Magyarország és Jugoszlávia idegen- forgalma. A kétoldalú kapcsolatok — amelyek már hosszabb ideje kiegyensúlyozottan, dinamikusan fejlődnek — olyan, korábbi legfelsőbb szintű találkozókon közösen meghatározott elvek szerint alakulnak, mint a fokozatosság, az érdekek kölcsönös tiszteletben tartása, egymás megbecsülése, az egyenjogúság és a belügyekbe való be nem avatkozás. A kapcsolatfejlesztést a realitások messzemenő figyelembe vétele szabja meg, s az együttműködés biztosítékai: a két ország társadalmi rendszerének azonossága, a szomszédság, a közös érdekek a haladásért, a nemzetközi biztonságért és együttműködésért, az imperializmus ellen folyó harcban, népeink haladó történelmi hagyományai és tartós érdeke, a szocializmus ügye. Dzsemal Bijedics, Jugoszlávia miniszterelnöke és felesége Fock Jenő magyar kormányfő meghívására hétfőn este hivatalos baráti látogatásra különvonaton elindult Budapestre. A kormányfő kíséretében vannak: Géza Tikvicki, a kormány tagja, Jugoszlávia volt budapesti nagykövete, Braniszlav Iko- nics, a szerb kormány alel- nöke, Jaksa Petries, a külügyminiszter első helyettese, Jan Jernej külkereskedelmi miniszterhelyettes, Branko Mikasinovics, a miniszterelnök tanácsadója, Djuka Vu- kolics, a külügyminisztérium főosztályvezetője és Zsiga Vodusek, Jugoszlávia budapesti nagykövete, aki Budapestem csatlakozik a miniszterelnök kíséretéhez. A jugoszláv kormányfőt elutazása előtt Belgrádban fogadta Joszip Broz Tito jugoszláv államfő. Losonezi Pál befefezt@ afrikai körútját Tovább bővült a műszaki* tudományos munka A MTESZ mezyei szervezete elnökségének ü/éí# A Kongói Népi Köztársaságban hivatalos baráti látogatáson tartózkodó Losonezi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke vasárnap befejezte kétnapos vidéki körútját. A vidéki út során Losonezi Pál és kísérete megismerkedett az állami tulajdonban lévő cukorgyárak munkájával, és ellátogatott az ország legnagyobb tengeri kikötőjébe, Ponté Noire-ba. Vasárnap egyébként folytatódtak a megbeszélések Losonezi Pál és Marién Ngouabi kongói elnök között. Losonezi Pál este fogadást adott a vendéglátók tiszteletére, majd hétfőn a közös közlemény aláírására került sor. Losonezi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, aki hivatalos baráti látogatáson a Kongói Népi Közrársaságban tartózkodik, vasárnap hajókirándulást tett a Kongó, folyón. A hajóútom — amelyen részt vett a magyar államfő kísérete is — az Elnöki Tanács elnöke különmegbeszé- lést tartott Marien Ngouabi- val, a Kongói Népi Köztársaság elnökével. A több órás kirándulás után Brazzaville-ben ünnepélyesen aláírták a magyar—kongói műszaki-tudományos együttműködési egyezményt. Losonezi Pál, az Elnöki Tanács elnöke befejezte hivatalos, baráti látogatását a Kongói Népi köztársaságban és hétfőn hazaindult Brazzavil- le-ből. Az elutazás előtt Losonezi Pál és Marién Ngouabi, a Kongói Népi Köztársaság elnöke közös közleményt írtak alá. Losonezi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, aki befejezte sikeres és eredményekben gazdag afrikai körútját, hétfőn este. úton Budapest felé. Málta fővárosába, La Vallettába érkezett. A magyar államfőt és kíséretét a repülőtéren Wirth ideiglenes főkormányzó fogadta. Losonezi Pál és Dom Mintoff máltai miniszterelnök hétfőn eszmecserét folytatott. Az Elnöki Tanács elnöke az éjszakát Máltán tölti és kedden koradélután érkezik Budapestre. Hétfőn délután Mátészalkán, a Móricz Zsigmond művelődési házban tartotta ülését a Műszaki és Természet- tudományi Egyesületek Szövetsége megyei szervezetének elnöksége. Az ülésen . beszámoló hangzott el a két ülésszak között végzett munkáról, megbeszélték a jövő évi MTESZ—Magyar Agrártudományi Egyesület nagyrendezvényének előkészítésével kapcsolatos feladatokat. Megvitatták a szervezet 1972. évi munkatervét és a mátészalkai MTESZ intéző bizottság tevékenységét értékelő beszámolót. Az 1971. évi tevékenység értékelésének kapcsán megállapították, hogy mintegy 150-nel növekedett a taglétszám, erősödött az egyesületi munka a vidéki városokban és az üzemekben is. A szeptemberben lezajlott műszaki hónapon a megye műszaki fejlesztését illetően számos értékes javaslat hangzott el, növekedett az MTESZ tekintélye. Bensőséges kapcsolatok alakultak ki a rzeszówi lengyel és az eperjesi csehszlovák testvérszervezetekkel. A következő év legfontosabb tennivalójául jelöli -meg a munkaterv a műszaki értelmiség továbképzését, tájékoztatását. További feladat a megalakult tudományos egyesületek erősítés*, a járási munka továbbfejlesztése, az egyesületek kooperációs kapcsolatainak fejlesztése. A nagyrendezvények keretében a jövő év szeptemberében is megtartják a műszaki hónapot. Ei»:.:.k előkészítésével már a követ - kező, januári , elnökségi, ü.éa foglalkozik. Továbbfejlesztik a nemzetközi kapcsolatokat. A belföldi tanuln-ár utak révén Békéscsabára í3 Debrecenbe szerveznek llto- gatásokat. Szorosába' kc.o- csolatok kiépítésére törekednek a párt-, állami és , társadalmi szervezetekkel. Havonta megjelenő rendezvénynaptárt szerkesztenek, befejezik a mérnök kataszter készítését. Külön is megtárgyaltál; az elnökség mellett műkő'-’ 5 nemzetközi kapcsolatok l - zottságának jövő évi részletes munkatervét, amely meghatározta a csereláívg&táz.lc módját, időpontját. Tanácsi veieiök továbbképzése A tanácstörvényhez kapcsolódó témák alaposabb megismertetése érdekében hétfőtől négynapos előadássorozatot tartanak a megyei tanács továbbképző intézetében, amelyen vezető beosztású tanácsi tisztségviselők vesznek részt. Az első napi program során dr. Fábián Lajos, a megyei tanács vb-titkára a tanács- rendszer továbbfejlesztéséről, dr. Czimbálmos Béla, a megyei tanács általános elnökhelyettese a tanácsa gazdálkodás új vonásairól tar .ok előadást. Az első napon a résztvevők részletesen foglalkoztak még a lakossá / ellátásával kapcsolatot idf—2- rű feladatokkal, különös ze- ■ kintettel a szolgáltatásokra, amely témáról dr. P. Szabó Gyula, a megyei tanács elnökhelyettese tartott bevezető előadást. Fehér lafos Egyiptomban Vasárnap gazdag és termékeny programot bonyolított le Kairóban a magyar kormányküldöttség, amely Fehér Lajos miniszterelnök-helyettes vezetésével ötnapos hivatalos baráti látogatást tesz az Egyiptomi Arab Köztársaságban. Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese délelőtt látogatást tett Szajed Maréi egyiptomi miniszterelnök-helyet lesnél és mezőgazdasági miniszternél. A látogatásra elkísérte dr. Soós Gábor, a mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter első helyettese, dr. Randé Jenő, hazánk kairói nagykövete és Nagy S. Lajos, a Külügyminisztérium főosztályvezetője. Jelen volt Abdel Aziz Mohieddin, a mezőgazdasági miniszter első helyettese. Ezt követően Fehér Lajos és Szajed Maréi elnökletével plenáris ülést tartott a magyar és az egyiptomi kormányküldöttség. Szajed Maréi bevezető szavaiban méltatta a két ország szoros és szüntelenül fejlődő együttműködését. Fehér Lajos köszönetét mondott a szívélyes fogadtatásért, majd kijelentette: látogatásunk fő célja az, hogy megteremtsük a ké ország közötti együttműködés továbbfejlesztésének feltételeit. Fehér Lajos a déli órákban megbeszélést folytatott Hafez Iszmaillal, Szadat köztársasági elnök miniszterelnök-helyettesi rangban lévő nemzetbiztonsági tanácsadójával. A magyar miniszterelnök-helyettes kifejtette álláspontját a kétoldalú kapcsolatok helyzetéről és perspektíváiról majd megerősítette, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt, a magyar kormány és a magyar közvélemény támogatja az egyiptomi és a többi arab nép igazságos ügyét. Hafez Iszmail tájékoztatást adóit az izraeli agresszió felszámolására irányuló egyiptomi erőfeszítésekről. Egyiptomnak az arab és a harmadik világban betöltött szerepéről. A két államférfi beható eszmecserét folytatott a magyar—egyiptomi kapcsolatokról, időszerű politikai kérdésekről, Egyip‘om és a szocialista országúk kapcsolatairól, ezek alakuláséról, jövőjéről. Szajed Maréi miniszterelnök-helyettes a kairói Shera- ton-szállóban vacsorát adott Fehér Lajos és a magyar kormányküldöttség tiszteletére. A vacsorán meleg hangú pohárköszöntők hangzottak el. Fehér Lajos és kísérete hétfőn kétnapos felső-egyiptomi útra indult, amelynek során Luxort és Asszuánt keresték fel. A hivatalos tárgyalások ma délután Kairóban folytatódnak. Világ PROLETÁRJAI,ESYIS0IIETEKI