Kelet-Magyarország, 1971. október (31. évfolyam, 231-257. szám)

1971-10-02 / 232. szám

KELET-MAGYARORSZAC

5. ©Ma!

Szereplők és hallgatók

Ä közelmúltban egy értékelő beszámoló hangzott el a KISZ-alapszervezetek vezetőségválasztó taggyűléseiről. Az előadó helyeselte és a fiatalok fokozott megbecsüléseként emlegette, hogy a nyíregyházi taggyűlések legtöbbjén részt vettek a munkahely társadalmi és gazdasági vezetői. Azonban nem ilyen pozitív értelemben szólt arról a néhány helyről, ahol a vezetők olyan „aktívan” •részt vettek a taggyűlésen, hogy a fiatalok nem jutottak szóhoz. Hosszasan, egymást ismételve okították az ifjúságot és biztosították támogatásukról.

' Amikor ezt a nem helyeselendő példát szóvá tesszük, nemcsak arról van szó, hogy a sok beszédnél a ritka tettek többet érnek. Az is lehet, hogy ezek a vezetők sűrűn cselekszenek a fiatalokért. Az is jó dolog, ha ilyen alkalmakkor egy-két idősebb vezető átadja tapasztalatát. De az már nem helyes, ha a KlSZ-alapszer- vezet vezetőségválasztó taggyűlésén éppen a fiatalok nem jutnak szóhoz. Akármilyen lelkesítőén szónokolnak is az idősebbek, a húsz-harminc évvel ezelőtti tetteikről, akkori helytállásukról, ez semmiképpen sem viheti úgy előre a mai problémák megoldását, mintha az érdekeltek is szót kapnának, önmaguk is keresnék a megol1 dás útját.

! Másik példa. Egy nagyobb Intézmény tanácskozásán a megjelentek egy része már előre súgja, hogy oz örökös felszólaló most mit fog majd mondani. Azt is megjegyzik, amikor az illető a szokott felszólalásából valamit kihagy. Az ilyen emberre mondják, ha a harangöntésről tárgyalnának, arról is elmondaná a véleményét. Jó lenne, ha arról mondaná, de

a mindenhez hozzászólók legtöbbször csak általános frázisokat puffogtatnak: „Úgy kell megszervezni a munkát, hogy termelékenyebben dolgozzunk, mert előre csak így juthatunk, — ez vezet minket az életszínvonal emelkedéséhez, népünk boldogulásához.” Ehhez hasonló mondatok halmazával töltenek el értékes perceket, sőt egyesek akár egy fél órát is.

Egyik példa sem általános, de annyi ilyen időt fecsérelő „hozzászóló” azért akad, hogy érdemes szóvá tenni és ellene küzdeni. Az említett két példa esetében — ha nem teljesen azonosak is — a fő probléma a figyelem, az aktivitás csökkentése. Ilyen helyeken kialakulhat egy olyan légkör, minek szóljunk hozzá, majd elmondja X és Y a véleményét. Nem szégyen az például egy adminisztrációs csoportvezetőre, ha nem szólal meg, amikor a szállítógépek jobb kihasználásáról van szó. Jobb eset, ha erről a gépkocsivezetők mondják el véleményüket. Nemcsak azért, mert a problémát ők jobban ismerik, de az állásfoglalás kötelez, felelősségvállalást is jelent. Aki bírál, vagy javasol, sokkal inkább magáénak érzi a végrehajtást is.

Tévedés ne essék, nem azt a régi szólásmondást helyeseljük, hogy söpörjön mindenki a maga háza előtt. A felesleges, másokat unalomra, passzivitásra kényszerítő álhozzászólások ellen vagyunk. Lehet mindenkinek okos javaslata, az ügyet segítő gondolata, de az valójában az legyen. Az egyik munkahelyen már szokássá vált, a néhány perces előterjesztés után csak javaslatokat fogadnak el. Aki nem tud újat, érdemlegeset hozzátenni az elhangzottakhoz, az hallgat. Nem azon az elven, hogy hallgatni arany, hanem azért, mert a felesleges beszéd káros.

Az üres beszédek gyakran abból fakadnak, hogy készületlenül ülnek össze akik valamit meg akarnak vitatni. Sokszor az előadó is úgy körülbeszéli, becsomagolja a lényeget, hogy a végén alig tudják a résztvevők hol a gombolyag vége, illetve miért is ültek össze. Ilyenkor van az: ha már összejöttek, illik mondani néhány közhelyet, ami se nem árt, se nem használ. Gyakran esnek a másik végletbe is, amikor a készületlenség, az érdektelenség miatt az értekezletvezető egyre azt kénytelen hajtogatni: szóljunk már hozzá Két eset lehetséges, vagy a témát tálalták gyengén, érdektelenül, vagy a résztvevők nem készültek.

Az effajta értekezletek sehol sem viszik előbbre az ügyet. A gazdasági munka napi vezetési gyakorlatában elképzelhető a feladatok megbeszélése vita nélkül is, amikor az azonnali teendőket beszélik meg. Nem így, amikor termelési tanácskozáson adatokról van szó, vagy társadalmi, tömegszervezeti gyűléseken politikai kérdéseket kellene megvitatni. Ilyen esetekben akár a hallgatás, akár az üres szólamok egyformán helytelenek, aktivizálás helyett az ellenkező hatást váltja ki.

Abból indultunk ki, hogy a KISZ-vezetőségválasztó taggyűléseken a helyi vezetők kisajátították a tanácskozást. Messzemenő következtetések levonása nélkül ez olyan veszélyt is rejthet magában, hogy a vezetők azt gondolják, mi ismertetjük elképzeléseinket, mások véleménye nem fontos, ennél okosabbat úgysem tudnak mondani, hiszen az ügyekben mi vagyunk az avatottak. Ez a dolgozók lebecsüléséhez is elvezethet, illetve már egyenesen az. Ezek a fejtegetések ugyan az üzemi demokrácia és a vezetés módszereinek kérdéseihez tartoznak inkább, de mivel a dolgok összefüggnek, itt is megemlíthető.

Mindenképpen megszívlelendő annak a munkásnak az észrevétele, aki üzemük értekezlete végén azt a megjegyzést tette: úgy zajlik nálunk a tanácskozás, mintha színházban ülnénk, van hallgatóság és vannak szereplők. Hogy a gyűlések, a tanácskozásnak nevezett összejövetelek — némi túlzó hasonlattal — ne legyenek színhazak, ez nagyrészt a vezetőkön, az örökös szereplőkön múlik, de köze van ehhez a hallgatóságnak is. Röviden: minden tanácskozásra, mindenkinek készülnie kellene. A gazdasági és társadalmi vezetők mutassanak ebben példát és segítsék az eddigi „hallgatóságot” az aktív részvételben.

Csikós Balázs

A JÖVÖ SÜTŐIPARI SZAKEMBEREIT NEVELIK A TISZADOBI GYERMEKOTTHONBAN FESTENI S.EM LEHETNE SZEBB KENYERET ANNÁL, AMILYET VARGA TIBOR SZED KI A KEMENCÉBŐL. (HAMMEL JÓZSEF FELVÉTELE)

Siker

Elismeri: voltak nehéz pillanatai, de mégis szívesen végigcsinálná újból. Mert csak ezt tudja elképzelni. Az egészségügyet és azon belül is a szülészetet.

Hat éve ment el, harmincévesen, akkor már súrolta a korhatárt. Madám volt, egy tízéves fiú anyja, feleség. Beült az egyetem padjába, a tőle tíz-tizenkét évvel fiatalabbak közé. S most, szeptember 11-én ünnepi tanácsülésen mondta a rektor: „Doktorrá fogadom!”

Neki különösen szép volt ez a mondat. Talán azért is, mert nő és a nők jobban átélnek dolgokat. De különösképpen, hogy ilyen körülmények között is orvos lehetett.

Honnan jött, mit csinált? A válasza, hogy ne írjak róla, nem szeretne önreklámot. Semmi sem változott azóta a hat év óta, amikor elindult. Csak annyi, hogy addig nem dolgozott itt, hanem tanult. Nagyon akart és sokat tanult. Vonattal járt Debrecenbe hat évig. A hajnalival indult, előadások, gyakorlat után bentmaradt. A kollégiumban, az üres tantermekben, a társalgóban. S jött haza éjfélkor. Ezt ismételte nagyon sokszor. Számolom, talán ezerötszázszor.

Az életrajza egyszerű. Bal- kányban született 1935-ben. Nevelőszülőkhöz került Nyíregyházára. Elvégezte az általánost és beiratkozott a tanítóképzőbe. Mert volt tanítónő ideálja. De nem végezte el. Édesanyját háromszor műtötték egy év alatt és ő volt a nagylány otthon. Azután elment dolgozni. A kereskedelembe. Tanfolyamokat végzett, könyvelő lett. így ismerte meg a férjét, s asszony lett 19 évesen.

Hogy lett orvos?

Megvallja, soha nem szerette az íróasztalt. Kereste a helyét. Soha nem gondolt addig rá, hogy egészségügyi pályára menjen. Csak amikor megszülte a fiát. Utána jelentkezett Debrecenbe, szülésznőképzőre. Elcserélték a lakást, két évig ott tanult. Azután visszacserélték, s madám lett a nyíregyházi kórház szülészetén. Hatvanegyben beiratkozott a Kossuth gimnáziumba, s hatvanöt tavaszán — munka mellett — érettségizett. Kitűnően.

Ekkor határozta el, hogy orvos lesz.

Az egyetem felvételi bizottságának elnöke azt mondta a vizsgája után, hogy semmi kifogása a felkészültsége ellen. De gondolja meg, birja-e majd a fiatalokkal az iramot?

Maga sem tudta miért, azt válaszolta, úgy érzi, hogy igen. S jöttek a nehéz évek. Amikor a konyhában tanulta át a szombat délutánokat és a vasárnapokat, a húsvéto- kat és a karácsonyokat, a nyarakat. A szülésznői tudása csak a gyakorlatban jelentkezett. De az alapozó tárgyakat — a kémiát, a fizikát — újra meg kellett tanulni. Megvette a gimnáziumok nappali tagozata könyveit, s nekifeküdt.

Csak aki végigcsinálta, tudja értékelni: egyetlen

egyszer sem volt utóvizsgája.

Az ösztöndíjából fizette a vonatot, a menzát, a rengeteg könyvet, egész könyvtárra való szakirodalmat. Hogy mennyi energiát fektetett bele? Azt mondja, mindent, ami volt. Mégsem érezte

Boldogulni a tanyavilágban

Gondok, tervek a geszterédi szakszövetkezetben

a gondokról? Például azt, hogy az új nyugdíjtörvény végrehajtása nagy nehézségekbe ütközik. Ahhoz, hogy egy szakszövetkezeti tag legalább járadékot kaphasson, 3 évig havi 85 forint 50 fillért kellene befizetni. 480 ilyen fizetésre kötelezett van. Eddig csak öten fizettek. Kötelező. Az SZTK ezért 216 ezer forintot fog leemelni év végén a szakszövelkezet

számlájáról. Nagyon nagy pénz, még akkor is, ha sikerül a tervezett tiszta jövedelmet 450 ezer forintra megvalósítani.

De ez csak a kötelező biztosítás. Ezenkívül havi 60 forintot kellene önkéntesen

azért fizetni, hogy „teljesen” biztosított legyen a tag. Ehelyett az öregek, ha már nagyon munkaképtelenné válnak, „megveszik” 3 ezer forintért a nyugdíj járulékot, hogy megkaphassák a 349 forint járadékot. És egyúttal felajánlják a földjüket a közösnek. így nőtt 400 holdra. De munkaerőt nem hoznak vele.

Virágos Mihály elmondta a fentieket és a lóadóról is beszélt. Igazságtalannak tartotta, hogy a szakszövetkezeti tagoknak, akik nem fuvarosok és kizárólag csak mező- gazdasági munkára használják fogataikat, 800 forint lóadót kell fizetni, ezeknek a

geszterédi sovány lovaknak az értéke negyedét évente. Erre a megjegyzésre már gyors orvoslást is ígértek.

.Sok okosat tanult a kerékasztal körül ülők hozzászólásából bérezési formákról, közös vállalkozásokról és igyekszik a tanultakat hasznosítani

Gép keltene

De a problémák azért megmaradtak Geszteréden. Gépeket szeretnének vásárolni középlejáratú hitelre, hogy pótolják az egyre csökkenő emberi munkaerőt. (Az egyéni gazdák elmehetnek kis háztáji gépeket venni OTP- hitelre.) Változatlanul nagy az ipar csábítása a munkaképes férfiaknál, mert — mondják — „ott 60 éves korában nyugdíjba mehet az ember”. Nagy erdősítésbe kezdtek. Tagosítanak. Javítják a legelőt. Egyre több műtrágyát kémek a tagok. Látszik is a gyarapodás a falun. Takaros házak között járva búcsúzkodtunk a dsre- sedö hajú főkertésztől. Búcsúzóban megkérdeztük tőle, mi a véleménye: virágzó föld-e a Virágzó Föld?

Gondolkozott egy pillanatig, aztán válaszolt: „Már bimbózik.”

Gesztelyi Nagy 7nltán

GAZDASÁGI IEGYZET:

A minőség törvényei

Virágos Mihályt, a geszterédi Virágzó Föld kertészét az a megtiszteltetés érte, hogy a nagykállói járás szak- szövetkezeteinek képviseletében őt hívták meg a Nép- szabadság szerkesztőségi an- kétjára, ahol a szakszövetkezetek jelenéről és jövőjéről volt szó. Ö azt válaszolja, sokat tanult, mivel együtt lehetett az ország minden területéről érkezett szakszövetkezetek vezetőivel.

De hogy meg lehessen érteni: mit vitt magával és mit hozott a tarsolyában, ehhez egy kissé jobban meg kell ismerkedni a faluval. Segít ebben Felföldi István, a 35 éves elnök (akit 25 éves korában választottak meg, az induláskor), segít Törő László főagronómus, Horváth Imre pénztáros és Balogh László, a 22 éves főkönyvelő.

Űj gyümölcsös- táblák

Háromezer ember. Nagy tanyavilág. Szállásföldön 130, Lovastanyán 70, a Nyíri tagban ugyanennyi család él. A Kálmánchelyi tanya apró termelőszövetkezet. Csatlakozott a nagykállói . Virágzó Földhöz. A két szakszövetkezet, a Virágzó Föld és a Petőfi 1968-ban egyesült. Akkor még semmi közös művelésű- földjük nem volt. Most már 400 hold van. A községben 23 egyéni gazdálkodó is él. Amikor három éve Virágos Mihály párttitkár elvégezte a kertészeti technikumot, nagyarányú gyümölcstelepítésbe kezdtek. Jövőre fordul termőre. Azt a holdanként! néhány száz forintot, amit a közösségnek fizetnek, többszörösen megkeresik így is. kedvezményes földadóban, műtrágyában, és az olcsó gépi szántásban, amit a közösség végez számukra.

Alapjában nem élnek rosz- szul. A földből is van átlagosan családonként 20 ezer forint jövedelem. Es 600 férfi munkavállaló jár el az iparba, zömmel a szomszédos Hajdúsági Iparművekbe, vagy a debreceni építőiparba. Dohányt, burgonyát, búzát, rozsot, kukoricát termelnek. A szarvasmarha-állomány ugyan már harmadára csökkent, de van a háztájiban vagy 3000 sertés, aminek több, mint felét értékesítésre szánták.

A közösben viszont csak 15 tag dolgozik és 18 alkalmazott. A 3500-as határ gyakorlatilag egyéni gazdák földje.

Nyugdíj, íogaladó

Mit lehetett egy ilyen község képviselőjének mondani

Ha a vevő iparcikket vásárol, általában már előre meg tudja mondani, hogy annak szabályos működéséhez, vagy használatához milyen adottságokkal kell rendelkeznie az árunak. Más a helyzet a mezőgazdasági és élelmi- szeripari termelés területén, ahol árutömeget állítanak elő, ahol a minőségi jellemzők nem egyes darabokra, hanem árutételre vonatkoznak.

Az élelmiszer termelése, előállítása, kereskedelmi forgalma és a minőség ellenőrzése éppen ezért bonyolult, de végső soron mégis szabályokhoz kötött. Szabolcs- Szatmár megyében — a hús-, tej-, sütőipar mellett — a gyümölcsértékesítés követel egyre nagyobb figyelmet.

A napokban Nyíregyházán lezajlott szabványosítási műszaki tanácskozáson éppen a megyében különösen exponált élelmiszer-gazdaság e négy ága került napirendre. Az ötvenéves magyar szabványosítás egy olyan eseményére került sor ezúttal, amely hűen példázza; a Magyar Szabványügyi Hivatal nemcsak megalkotja a

szabványokat, hanem annak gyakorlatban való alkalmazását is szorgalmazza.

Minőséget eiőíró „törvények” határozzák meg például a tej. a tejföl sav- és zsírfokát, a különböző termékek — például húsipari töltelékáruk — víztartalmat, izét és zamatát is. Az alma átvételénél például a különböző osztályokon belül is van külön minőségi meghatározás. Hiba, hogy ez a szabványosítás az almánál csak a legritkább esetben érvényesül még a kereskedelemben.

Mint azt a konferencia résztvevői is megállapították; a szabványok betöltik szerepüket, a legtöbb esetben elóremutatóan is egyengetik a minőségjavítás útját. Eredménye azonban csak úgy lesz. ha a termelő, a kereskedő és a fogyasztó is megtartja, illetve megköveteli annak gyakorlati alkalmazását.

A szabványtól való eltéréseknek sok esetben vannak még objektív okai; például a tárolótér hiánya. Annak ellenére, hogy a lejipar óriási összegeket áldoz a tejbegyűj- tő állomások korszerűsítésére, a saját hűtőtér-kapacitás növelésére, a kereskedelem még mindig nem tudja kellőképpen tárolni a kiszállított árut.

A kenyér esetében ideálisan tizenkét, de legalább öt napot kellene pihenni a feldolgozásra kerülő lisztnek, ahhoz, hogy a szabvány szerinti minősítését el tudják végezni. A tárolótér hiányában ez csak a legritkább esetben sikerül. Megesett már, hogy a két napig pihenő, kenyérsütésre alkalmatlan liszt újabb tíz nap múlva kiváló minőségű kenyér- alapanyaggá érett.

Mind az érintett szakágazatok korreferensei, mind az ezeket követő hozzászólások arról tanúskodtak, hogy a szerteágazó problémák ellenére is társadalmi szükségszerűségnek tartják a szabványok következetes alkalmazását. A kialakult viták egyáltalán nem az egymásra való hivatkozás, hanem a kölcsönös egymásrautaltság és segíteniakarás jegyében zajlottak le.

Hiszen mindannyian tisztában vannak azzal, hogy ebben a témában — az élelmiszer-gazdaságban — a fogyasztók naponta minősítenek. a szabványtól való legkisebb eltérést is észreveszik.

GL A.)

nagy tehernek soha. Mert kiborul az ember akkor is, ha nem jár egyetemre...

Vetekedett az egyetemen a leglelkesebb KISZ-tagokkal, bár nem volt KISZ-tag. így fejezi ki, hogy ügyködött, mert olyan a természete. Hetven januárjában felvették a pártba. A pártmunkája az volt, hogy foglalkozzon a fiatalokkal.

„Soha nem éreztem magam idősebbnek közöttük...”

Fehér köpenyben, fehér nadrágban, egyszerű kontybán a haja.

Hat év után újra itt, azon az osztályon, ahonnan szülésznőként elment. Visszajött. Semmi nem változott. Csak a neve. Pál Károlyné mellett dr. Petruska Sára. A madá- mok, egykori munkatársai ma is barátnői. „Semmi nem változott, csak tanultam. Ennyi az egész.”

Bízik magában, reméli, nagyon szeretné, ha lenne elég ereje ehhez a hivatáshoz. Szülész szakorvos akar lenni. Tudja jól, hogy ehhez férfi ereje és — ahogy mondja — férfi logikája is szükséges. S mégis.

Honnan ez a tiszteletre méltó energia? Győri Dezső Sorsvirág című kötetének előszavából idéz. „Magasabbra lő az, aki az eget veszi

célba és nem a szomszéd nyárfájának a tetejét...” Mindjárt kér: ne értsem félre, annyi az egész, hogy ezt nagyon igaznak érzi. A példaképe — addig sosem hallott róla — Homonnay Vilma. „Az első magyar orvosnő volt. A múlt század végén tanult Svájcban. Marasztalták az egyetemen, de jött haza, hogy a kiscselédek orvosa legyen. Mert nő volt, itthon nem fogadták el a diplomáját. Mindent újra kellett kezdenie. Elvégezte a bábaképzőt, leérettségizett és újból szigorlatozott.”

Sugárzik, amikor erről beszél. Képzeljem el, tizenhét év erőfeszítése az egyetemeken, a kiscselédekért...

Szülészorvos akar lenni. Még négy év munka a szakvizsgáig. Akkor is megéri, mert szép ez a . hivatás. „Sablont mondok, de igaz: az élet itt kezdődik. S nem mindegy hogyan. Nehéz, de a rengeteg gond, küzdelem között ott a munka öröme, a mosolyogva szoptató kismama.”

Sikernek tartja az eddigi 'utat? A válasza, hogy csak az lenne számára nagy csalódás, ha kitűnne, hogy többet vállalt, mint amennyit elbír.

Kopka Janos