Kelet-Magyarország, 1971. szeptember (31. évfolyam, 205-230. szám)
1971-09-30 / 230. szám
tuff, ssepfemfiér SS; Wr'.OT-WXBTXftÖRSÄAÖ S. oSfel Igény és lakás Meddő viták Kenyérgyárépítés kötélhúzással LEHETNE-E akárcsak beszélni is lakáskérdésről, ha hirtelen általános követésre találna az ókori filozófus, a görög Diogenész, aki a hagyomány szerint hátat fordítva a társadalmilag elis.- mert jólétnek és szokásoknak, egy hordót talált a legkomfortosabb lakhelynek? Kérem a tisztelt olvasót, ne intézze el e kérdést egyetlen legyintéssel, hogy ez tréfa. Sőt, hadd kockáztassam meg azt az állítást, hogy ez az elképzelés nem is teljesen lehetetlen, továbbá nem elfogadható ellenérv az sem, hogy „ugyan kinek komfortos egy hordó”. Nem kell messze mennem a példákért. Ha Ön olvasóm, fürdőszobás lakásban él, már bizonyára nem érzi komfortosnak a fürdőszoba nélküli lakást. S ha fürdőszoba nélküli a lakása, de van benne vízvezeték, villany, esetleg gáz, akkor nem érzi komfortosnak az olyan lakást, amelyben ezek hiányoznak. Gyermekkoromban falun, ahol éltem, a vályogházban nem volt se víz, se gáz, se villany. Jó ivóvízért egy kilométerre mentünk az artézi kúthoz. Emlékezetem szerint elégedettek voltunk a lakás- körülményeinkkel, kényelmesnek éreztük. Nem is olyan távoli múlt ez, s a példa folytatható a legszerényebb telepi szükségviskókig, amelyek már igazán egyenértékűek voltak Diogenész hordójával. S ami a gyermekkori falusi emléket illeti, még ma is ez a komfort azoknak, akik a villany- vezetékkel be nem szőhető tanyavilág mélyén élnek. De még falun sem veszett telje-, sen nyoma ennek az életkörnyezetnek, jóllehet minden községben van már villany, szaporodnak a vízvezetékek, nyomukban a fürdőszobák, a főzést kényelmesebbé teszi a palackos gáz. Ennyi elég talán annak szemléltetésére, hogy a komfort nem ugyanaz mindenhol, mindenkor, mindenkinek. Ám mindez egyúttal azt is bizonyítja, hogy amit tegnap annak éreztünk, ma már nem elégíti ki kényelmünket — igényünk változik. Hallottam én már olyan megjegyzést, hogy „miért nem volt lakáskérdés a háború előtt?” Nos: ezért. Nem a lakáshelyzet volt kielégítő, hanem az igény volt alacsony. LAKÁSKÉRDÉS azért lett, mert igényeink megnövekedtek. Mégpedig jobban, mint a lakások száma és jobban mint a lakosság száma! 1941- ben ugyanis nem egészen 2,4 millió lakást számláltak az országban, ma viszont 3,2 millió van. Akkor száz lakásra még 382 lakó jutott, ma már csak háromszáz. Ám, ha mindezek alapján azt találná javallani valaki, hogy csökkenteni kell az igényeket, az éppen olyan lehetetlen ajánlat lenne, mintha arra biztatna, hogy kövessük a hordólakó görög bölcselőt! Egyrészt azért, mert a gyarapodó népesség, a városiasodó településforma nemcsak a környezet szépsége miatt, de közegészségügyi, közellátási, közlekedési és egyéb nyomós szükségből sem enged meg olyan lakáskörülményeket és környezetet, ami megfelelő lehetett egy-két emberöltővel korábban, falusias települési körülmények között. Másrészt és főként pedig azért, mert az igényeket társadalmi fejlődésünk, szocialista eszméink támasztották, és mi ezeket az általunk is támasztott igényeket az emberibb életkörülmények iránt természetesen vállaljuk. Mi több: szükségünk van ezekre az igényekre, hiszen arra serkentik az embereket, hogy munkakörükben és azon kívül is több hasznot hajtsanak, értékeket állítsanak elő. Nekünk tehát a társadalmilag elismert jólétnek és szokásoknak fittyet hányó dio- genészi példa helyett éppen egy társadalmilag vonzó jólétet kell példának állítani, és ennek megvalósítására ösztönözni. A gazdasági reform ösztönzési rendszerébe alapjában ezzel a céllal kapcsolódnak bele az új lakásügyi jogszabályok, amelyek változatosan figyelembe veszik a családi és anyagi körülményeket és arra serkentenek, hogy ne csak igényeljük, elvárjuk a jobb körülményeket, hanem képességeinket latba is vessük értük. Ideje volna az igények után igényességet is támasztani: az emberben önmagával szemben, valamint a használatában álló javak kezelésében, gondozásában. így még több lakás épülhet, mint korábban. De illúzió lenne azt hinni, hogy a lakások mennyisége majd mindent megold. A lakás kőből, betonból, élettelen anyagokból épül, s nem növekszik vagy csökken a benne sokasodó vagy belőle kirajzó család méretei szerint. Arra is gondolni kell, hogy a vágyott lakás ne váljon ketreccé, ne az szabályozza a család nagyságát, a nemzedékek együtt-, vagy különélését. Éppen a változtathatóság megkönnyítésére határozta el a kormány az ingatlan- és lakáscsere-közvetítés szabályozását. Ugyanakkor a tanácsok kezelésében lévő lakóházak fenntartására is gondolt — miután az új lakbérekkel a fenntartás költségeinek egy részéhez (korántsem teljes összegéhez') a használók: a lakók hozzájárulását is igénybe vette. EZEK AZ INTÉZKEDÉSEK felettébb szükségesek, ha meggondoljuk, hogy az ország összes lakásának egynegyedét kitevő állami lakás- állomány felét legalább negyedszázada nem tatarozták. Mind több az olyan régi ház, amit már olcsóbb lesz újjal pótolni, mint felújítani. Az állami lakások 35 százaléka komfort nélküli — természetesen nem a diogenészi értelemben, hanem mai egyre általánosabb igényeink szerint. S ha ezeket az igényeket elismerjük — amint tesszük —, akkor csak helyeselni lehet azt is. hogy végre a lakás nemcsak és egyre inkább elsősorban nem azért lesz érték, mert „hiánycikk”. (N.) Az idős újságolvasó bizonyosan emlékszik még egy igen ötletes reklámra, amelyen a Gutmann-cég ajánlja nadrágjait. Izmos emberek húzták a nadrág egyik és másik szárát, de a nadrág olyan anyagból készült, hogy ellenállt a legnagyobb erőnek is. A nadrág bírta. Most, amikor a nyíregyházi Kenyérgyár ügyében folyik ez a kötélhúzás, a kenyérgyár maga birja a strapát, de a városlakók és a városkörnyékiek idegei már alig-alig. Ez jut a hírlapíró eszébe, amikor hónapok óta tartó küzdelem után szeptember 22-én és 23-án újból meghirdette a beruházási vállalat a kenyérgyár próbaüzemét előkészítendő bejárást. Hibajegyzék 41 ponttal A dolog ott kezdődött, hogy májusban kellett volna átadni a gyárat. Az építőipar késett, a terepet a többi vállalkozónak csak jóval az előzetes megállapodásban feltüntetett határidő után bocsátotta rendelkezésre. A történet lényege ez, s úgy gondolom, már szinte minden újságolvasó kívülről ismeri eddig. Az első próbaüzemi kísérletezés dátuma augusztus vége volt. Ezen nem sokat jutottak előre, mert néhány — a további munkában igen jelentős szerepet játszó — vállalat el sem jött, s akik eljöttek, azok sem pótolták a hiányokat egészen szeptember húszig. Mígnem a beruházási vállalat újból megkísérelte a lehetetlent, s összehívta az érdekelt vállalatokat a negyvenegy pontban sűrített hibajegyzék kijavítására. Néhány vállalat bejelentette, hogy menet közben elvégezte a javítást, néhány pedig közölte, hogy egy-két nap alatt készen lesz, s tőlük mehet az üzem. De a jegyzőkönyv aláírásakor már újra csak azt állapíthatták meg, hogy — bár most is, mint augusztusban — nyolc nappal előre elment az értesítés a Budapesti Élelmiszeripari Berendezés és Gépgyártó Vállalatnak, a cég füle botját sem mozdította, nemhogy hozzákezdett volna a dolga végzéséhez. Egymást okolják A nyíregyházi sütőipar illetékesei indulatba jöttek, jogosan emlegették a rendkívül rossz kenyérellátás helyzetét, a kenyérgyártás itteni mostoha körülményeit. Hivatkoztak a kormányhatározatra, amely nemrégiben társadalmi feladattá tette a sütőipar fejlesztését. Az igazgató szájából hangzott el, hogy most már kénytelenek a televízió nyilvánosságát is igénybe venni, mert ellenkező esetben még a jövő év elején sem lesz az új gyárban kenyér. Az igazgató azt is említette, hogy ezért felelős a megyei beruházási vállalat is, amely félmillió forintot kap a bonyolításért, amely nem csak kötelessége, de egyedüli joga is. A parázs hangulatú megbeszélésen azután kitűnt, hogy nem ilyen veszedelmes a helyzet. Hogy nem elég egymást felelőssé tenni, hiszen mint a tervező megállapította: a kenyérgyári próbaüzem megkezdéséhez mindössze nehány órás munka elvégzése szükséges. Elhangzott az is, hogy nyugodtan megkezdheti a sütőipar a próbaüzemelést és menet közben is ki lehet javítani a hibákat. Ezt másutt is így csinálják. Az igazgató azonban elzárkózott. Azzal, hogy nem teheti és nem is teszi ki balesetveszélynek a dolgozóit. A Gutinann-nadrágra emlékeztető kötélhúzás azzal folytatódott, hogy a beruházási vállalat egy illetékese négyszemközt azt mondta: úgy érzi, hogy a sütőipariak nem is akarják komolyan indítani az üzemelést, mert akkor fizetni kellene és biztosan nincs nekik miből. Másrészt valószínűleg még nincsenek felkészülve az új gyár működtetésére. A kötbér nem megoldás Itt állunk. Elkészült egy jegyzőkönyv, a beruházási vállalat talán megkötbérezi a meg nem jelent EBGV-t, de ettől még nagyon igaza volt az egyik résztvevőnek — nem lesz kenyér. Nem értek a beruházás szakkérdéseihez, csak annyit tudok a dologról, hogy valóban nagyon nagy, mi több, égető szükségünk lenne az új kenyérgyár megindítására. Azt ellenben a laikus hírlapíró is megállapíthatta azon a tanácskozáson, hogy egy néhány órás munkát el lehetne, s el is kellene végeztetni helyben is. Attól még futhatnak a kötbérigények, a tárgyalások, s lehetne termék az új gyárban, amely modern, szép, kellemes munkahelye lesz a sütőipar munkásainak. Mert így bizony úgy járhatunk, mint ama bizonyos Gutmann-nadrág esetében. Hogy húzzuk kétfelé azt a nadrágot, amely soha nem szakad el. Ennyit talán tanulságul, amely nem csak erre az egy beruházásra érvényes a megyében. Kopka János MAR TERMEL A VILLAMOSSZIGETELÖ ÉS MŰANYAGGYÁR KISVÁRDAI GYÁREGYSÉGE. Az eltelt négy hónap alatt 7 millió forint értékű fékbetétet és kuplungtárcsa lapot készítettek. Az új szabolcsi gyáregységben a jövő évben már 50 millió forint értékű munkát végeznek. Képünkön: Papp István betanított dolgozó a tárcsacsiszoló automata gépen traktorhoz kuplungtárcsa lap csiszolását végzi. (Elek Emil felvétele.) Levelek Fáradtan tért otthonába Kocsis Bernát. Megszokott mozdulattal nyúlt a postaládába, ahol most egy rózsaszínű levelet talált a következő szöveggel: „Kocsis Ber- nátnak, saját kezébe. Szigorúan bizalmas!” Feladó sehol, bélyegző elmosódva. Nyomban fölbontotta a levelet, de tartalmát olvasva csuklani kezdett. „Drága Uram! Nem nézhetem tovább, amit felesége művel az ön háta mögött. Minden szerdán este 7 órakor találkozik egy jóképű, fiatal, szimpatikus férfival a Galagonya parkban, a bejárattól jobbra, az ötödik padnál. Kérem, ha nem hisz nekem, úgy győződjék meg róla a saját szemével. Egy igaz barátja.” Kocsis a meglepetéstől csak sokára tért magához. Aztán eszébe jutott, hogy éppen szerdai nap van. Az órája hatott mutatott, amikor megérkezett a felesége. Elhatározta, hogy a levélről nem szól, hanem megfigyeli' az asz- szony viselkedését. Kocsisné idegesen csapta be maga mögött az ajtót, aztán hidegen végigmérte férjét. Dühösen lerántotta magáról a kabátot és a szobájába sietett. Kocsis feldúltan, összeszorított szájjal követte. Felesége a fotelben ült és egy könyvet lapozgatott szórakozottan. Kocsis szembe ült vele és ő is megragadott egy könyvet Nem érdekelte, hogy mi a címe, csak az asszonyt kémlelte. Azonban az hirtelen felugrott és villámló tekintettel nézett rá. — Fiam, én most elmegyek Viola nénihez. Délután felhívott telefonon. Nagyon beteg. Te nem jössz? Kocsis előbb nagyot nyelt. — Sajnos nem mehetek. Holnap értekezlet lesz, fel kell még rá készüiiöm. -Viola nénit csókoltatom — mondta és gúnyosan elmosolyodott. Az asszony pár pillanatig fürkészve nézte, aztán elvi- harzott. Háromnegyed hétkor Kocsis vette a kabátját és elindult a Galagonya park felé. Besurrant a parkba és megbújt az egyik bokor mögött. Innen is látta, hogy a levélíró nem csapta be. Valóban ott ült a felesége a jobb oldali ötödik pádon — szemmel láthatóan rettenetes izgalomban. Kocsis egyik bokortól a másikig ugrálva megközelítette. Megüvegesedett szemmel figyelte izgatottan várakozó feleségét. Az sűrűn órájára pillantott majd egy levelet vett elő és olvasgatni kezdte. Kocsis nem bírta tovább. Hozzáugrott és kiragadta kezéből az aljas papírt. Előbb hangosan, kajánul, aztán egyre sápad tabban olvasta a sorokat: „Drága Asszonyom! Nem nézhetem tovább, amit férje művel az ön háta mögött. Minden szerdán este 7 órakor találkozik egy csinos, fiatal, szimpatikus lánnyal a* Galagonya parkban, a bejárattól jobbra, az ötödik padnál. Kérem, ha nem hisz nekem, úgy győződjék meg róla a saját szemével. Egy igaz barátja.” Kocsis nagyot fújtatva leült a padra. Zsebéből elővette a levél párját és az asz- szony elé rakta. Lehajtott fejjel léptek ki a parkból. N. K, IECYZET Kertbarátok Már négy „Kertbarátok köre" alakult Szabolcs-Szat^ már megyében: Nyírbátorban. Fényeslitkén. Jármiban és Nyírmadán. Igaz. hogy csak kettő tartozik közülük jelenleg a Hazafias Népfronthoz, amely nemrég létrehozta a Kertbarátok Országos Szövetségét, a másik kettő pedig művelődési házak keretében alakult és működik. A mozgalom tartalmáról érdeklődtünk a legilletákeseb- bektől: a Hazafias Népfront munkatársaitól, akiknek feladata az új mozgalom segítése. Magyarázatuk a következőd Hazánk egy főre jutó gyümölcsfogyasztása rohamosan nő. Már elérte a 70—72 kilót. Körülbelül ugyanez az adat érvényes a fejenkénti zöldségfogyasztásra is. Cél: tovább növelni az egészséget jelentő gyümölcs-zöldség fogyasztási. Az országos gond jövőbeni megoldásánál nem kis szerepet fog játszani a nemrég megalakult Kertbarátok Országos Szövetsége, melynek a közeljövőben tervezi tagszervezeteit megalakítani a Hazafias Népfront. A kezdeményezésnek nem elsősorban gazdasági problémák megoldása a célja. — bár előnyt jelent minden kilő zöldség és gyümölcs, amiért nem a zöldségüzletbe kell menni, amit nem távolról kell odaszállítani. A kertbarátok szervezeteinek létrehozása elsősorban egy természetes igény kielégítését szolgálja. A ma embere megértette, hogy egészsége, pihenése szempontjából nagyon fontos egy kis kert. ahol az egyik legnemesebb szórakozásnak hódolhat: növényt termeszthet. Természetesen igen sokuknál a kellemes összekapcsolódik a hasznossal. Vannak, akik — ha nem is mellékjövedelem szerzésre, de arra mindenesetre hasznosnak látják a kiskertet, hogy a saját asztalra való java része abban teremjen meg. A megyei földhivatal vezetője mondotta: el szerelnék érni, hogy minden munkásnak, aki kívánja, legyen hol kapálgatnia, gyomlálnia a város környéki kiskertekben. Aki nem kocsmában tölti a szabad idejét, máris egészségesebb. A régi iskolák egyik nevelési módszere az volt, hogy minden bennlakó növendéknek a kollégium mögötti kertben egy ágynyi veteményt is gondoznia kellett. Jelenleg annak,- aki gyümölcsöst akar telepíteni, különféle ügynökökkel volt dolga. Egy időben ingyen osztottak állami szervek dugványokat, vesszőket. Ennek azért nem volt olyan sikere, mert ..ami ingyen van, azt nem becsüljük”. Pedig valamilyen módon a jó fajták termesztése a kiskertekben mégis csak országos erdek. A nyíregyházi Vörös Csillag Termelőszövetkezet jo példát mutatott telekosztásá- val. A Sóstó közvetlen közelében kiosztott kertes házak nemcsak vonzzák a szövetkezetbe az állandó tagokat, dolgozókat, hanem egyben kellemes hétvégi kertes negyedévé is nőnek megyeszékhelyünknek. Távol van még az idő, amikor ezt mindenütt megértik. Sok községünkben teljesen kert nélkülivé akarták szűkíteni nemrég még a házak körüli területet. Pedig ezek nagyon hasznos közelségben jelentenek ellátást az ottlakóknak és az ilyen kertbe nem kell sokat gyalogolni sem. Sok megoldásra váró feladat van a megfelelő gyü- mölcsválaszték kialakításánál is. Az ország gyümölcsfáinak harmada még most is szilva. Ötödé alma. Hiányzik a nyári körte, az igazán szép sárgabarack, a birs, a meggy, a cseresznye. Ez meg is látszik az árakon. Legalaposabb indok azonban a kiskertmozgalom szervezett fokozására az, hogy az emberek maguk is kívánják. És aki órákat tölt el a kertjében, s a maga szórakozásara termeszt, nemesít, a minőségben, friss áruban olyasmit tud produkálni, amit másként nehezen érhetne el.
